2023. május 27., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET AZ URUGUAYI MONTEVIDEOBÓL A BRAZÍLIAI SAN PABLOBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Drága gyermekeim, ezen a napon Őrző Anyaként és a Szentségek Őreként jövök Fiam nevében azért, hogy megköszönjem a Krisztus által alapított Rend papjainak a Fénymagokban, a Fényhálózat csoportjaiban és családjaikban végzett szent szolgálatukat.

Tanúi lehettünk a belső síkokról azoknak a gyümölcsöknek, amelyeket a Szentföldről hoztak mindenki számára.

Fiam a Szentségek által sok lélek lényegét elérte, és most van a legkülönlegesebb időszak, amikor Krisztus munkálkodik és igyekszik helyet foglalni társai szívében.

A Szentségek Tudománya a Kegyelem és a csodák kimeríthetetlen forrása is.

Az a lélek, akit például felkentek, anélkül is, hogy Krisztus Útját élné, megváltható léleknek számít, és a papi hivatal által adatik meg neki az az érdem és az a Kegyelem, amit kap.

Ezért próbálja ellenfelem aláásni a papokhivatását; mert tudja, hogy valahányszor egy pap teljes szívével és életével végzi a Szentségek bármelyikét, elveszíti karmai közül azt a lelket, amelyet a pap megszentelt, mert azt a lelket Isten méltó fiának vagy leányának tekintik.

Ezért kell a hívőknek és a Jézus Szent és Mérhetetlen Szívéhez hűségeseknek naponta imádkozniuk Krisztus kedvenc fiaiért, a papokért, hogy az önátadásnak és a lélekben leginkább rászorulók szolgálatának mindig tiszta eszközei lehessenek.

Fiam ma megáld benneteket Anyai és Szeplőtelen Szívemen keresztül, és különös áldásban részesíti a világ papjait, hogy a Szent Szívek teljes Kegyelmének közvetítői legyenek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a Szentségek Őre
 

       

2023. május 21., vasárnap

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nézzétek a Béke Császárnőjét, Isten Szeretetének Legfelsőbb Tudatát, az örök és kiolthatatlan Szeretetet minden teremtmény iránt, azt az Anyai Szívet, amely önmagát adja gyermekeiért, hogy azok elérjék a békét, a jámbor és segítő Kezet, amelyet kinyújt, hogy megsimogassa a gyermekek arcát, mindannyiótokét, kis gyermekeim.

Íme a Végtelen Kegyelem Anyja, az az Anya, Aki fáradhatatlanul imádkozik mindenkiért, a lehetetlen ügyek közbenjárója és közvetítője, az angyalok és a világegyetem Királynője.

Nézzétek azt a Szívet, amely érzi gyermekei szeretetét, azok szeretetét, akik bíznak Jelenlétemben, még akkor is, ha saját szemükkel nem láthatnak Engem.

Szeretetem egy ismeretlen esszencia, amely mélyen behatol az emberi szívbe, hogy saját Kezemmel formáljam azt, hogy Isten eszközévé alakítsam, hogy minden egyes életet a Terv szolgájává tegyek.

Íme egy olyan Anya Szíve, Aki szenved azokért, akik nem hallgatnak rá, egy olyan Anya Szíve, Aki szenved azokért, akik megtagadják Őt, azokért, akik nem mertek belépni Anyai Szívembe.

Ez az az Anya, Aki önmagát adja mindenkiért, éjjel és nappal, mindig. Anyai Szemem Isten Gyermekeire szegeződik, és azokat burkolom a Palástomba, akik kérnek Engem.

Mezítláb jelzem az átalakulásuk útját, anélkül, hogy félnének a szenvedéstől vagy a magánytól; mert Én vagyok az az Anya, Aki feltétel nélkül szeret, az az Anya, Aki még azokat is szereti, akik megtagadják Őt, mindazokat, akik egyszerű nőnek ismerik fel Őt. Szívem hálás, hogy így hívnak, mert Én vagyok Isten szolgálója a Mennyben és a Földön, a dimenziókban és a tudat síkjain.

Szívem Tükre gyermekeimért hozott áldozat, hogy soha se veszítsék el Anyaságom Fényét, Mennyei Édesanyjuk befogadását, a názáreti Mária ölelését, mert Én az ő népükhöz tartozom, és az ő népükhöz fogok visszatérni.

Így újra osztozni fogok velük, ahogyan tettem a szent asszonyokkal, az apostolokkal és mindazokkal, akik reménységgel jártak Mellettem, még Fiam Mennybemenetele után is. Az Istenanya hosszú ideig itt volt közöttetek, ahogyan most is itt van.

Én vagyok az az Anya, Aki nem adja fel. Én vagyok az az Anya, Aki nem nyugszik, és Szívem szomorú, amikor a lelkek elveszítik a szeretet, az egység és az igazság útját.

Ezért vagyok ma ismét itt, hogy erőt adjak azoknak, akiknek szükségük van rá, hogy odaadjam Hitemet azoknak, akiknek nincs, hogy odaadjam Szeretetemet azoknak, akiknek nem sikerül megélniük azt; mert egyetlen célom, drága gyermekeim, hogy Általam legyetek, és azáltal, hogy Bennem vagytok, Fiamban, Jézusban, a Krisztusban lesztek.

És így elérik a mennyei szférákat. A misztériumok nem lesznek többé titkosak. Életetek része lesz a nagy kozmikus hálózatnak, az összes Tükörrel és jóakaratú lénnyel együtt.

Amikor egy lélek valóban Szívemhez imádkozik, akkor titokzatos módon az Én saját Tükröm lesz, amelyben visszatükröződhet Szellemi Életem; mert egyetlen célom és törekvésem, gyermekeim, az Önmagam örökös odaadása, ahogyan azt az évszázadok és minden idők során tettem az összes Jelenés által. Ezért vagyok fáradhatatlan, mert tudom, hogy a ti esszenciáitok felülmúlhatnak Engem a Szeretetben.

Azért vagyunk itt Fiammal és Szent Józseffel, hogy tanúi legyünk ennek a törekvésnek minden emberi szívben; hogy elérjük ezt a törekvést, és szent felajánlásként a Teremtő Lábai elé vigyük, hogy az Ő Anyjának Szeretete, Aki cselekszik, Aki munkálkodik és Aki Isten Szeretetén keresztül adományoz, valósággá váljon minden lény életében.

A szellemi szemlélődés Anyjaként jövök ide, hogy a lelkek beléphessenek Szívem világegyetemébe; mert Fiam nevében meg tudom őket újítani.

Az Anyai Szeretet mindig megvéd benneteket, és mindig Fiamhoz, Jézushoz vezet benneteket, hogy az Ő Királyságának részesei lehessetek, hogy mindazok, akik az Új Emberiség részévé szeretnének válni, részesei lehessenek az Ő ígéretének.

Ebben a zűrzavaros időszakban a bolygón, legyen az életetek az Én Tükröm, és szeretettel alakuljatok át, hogy megértsétek embertársaitok emberi állapotát, és ne ítélkezzetek vagy büntessétek őket.

Azért jöttem, hogy megkérjelek benneteket, hogy nyissátok meg a tudatotokat.

Szavam az Élet Vize, Kegyelmem és Irgalmam kimeríthetetlen Forrása; mert Istennek szüksége van arra, hogy ebben az időben az összes lény élete a megváltás ugyanazon modellje legyen, amely Krisztus Szeretetének fokozatait éli, amely az alázatosság elérésére törekszik és arra, hogy a szent erények felébredjenek a lelkekben és ugyanúgy szenteljék oda magukat, ahogyan annak idején az apostolok és a szent asszonyok szentelték oda magukat.

Ma Fiam engedélyével azért jöttem, hogy tanúságot tegyek és példát mutassak nektek az élet átalakulásáról Mária Szeretetén keresztül, egy megváltoztathatatlan, örökké tartó, önfeláldozó és feltétel nélküli Szereteten keresztül, amely, mint kis fénycseppek, belép az emberi szívbe és tudatba, hogy az összes lény életét méltó példává tegye Isten és az Ő Egyetemes Terve számára.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Mária azt mondta, hogy ne aggódjatok, mert elküldte az angyalokat, hogy játsszanak a gyerekekkel. És most abbahagyta a beszédet, mert végigkíséri a gyerekek játékát, ami a Gyermek Jézusra emlékezteti, amikor ilyen egyszerű és tiszta játékokon keresztül tanította a kicsiket.
 

Fiam egyszer azt mondta nektek, hogy aki nem olyan, mint egy gyermek, az nem juthat be a Mennyek Országába. Itt van körülöttetek a példa ezeken a gyermekeken és családokon keresztül, akiket a Mennyek Királyságában tartanak számon.

Észrevettétek ezt?

Isten ott él, azokon keresztül, akik játszanak és örülnek, mert Isten kicsi és alázatos, mint a gyermekek. Áldjátok meg tehát minden gyermek és család életét, hogy azáltal, hogy megéljük és megosztjuk ezeket az Isten által megszentelt tereket, Isten megújuljon a legkisebbekben és a legegyszerűbbekben, mert ez megnyugtatja az Örök Atya Szívét, a szenvedő gyermekekét, a beteg gyermekekét, az eltűnt gyermekekét, az abortált gyermekekét, azokét a gyermekekét, akiket eladnak és rabszolgasorba taszítanak ebben a világban.

Most már értitek, hogy hol van az Üdvözítő-szigetek reménysége? Mindent meg kell újítani és ki kell terjeszteni a gyermekek életén keresztül.

Adjatok esélyt azoknak, akik szeretetben és családban akarnak növekedni, mert ebben rejlikIsten Terve az Új Földre. Isten arra teremtette őket, hogy így éljenek, az Ő Boldogsága és Szellemi Öröme alatt.

A gyermekekben van az Istenanya öröme, az ifjúságban az apostolok érettsége, a felnőttekben bölcsességnek és elfogadásnak kell lennie, mert Szavaink azokban élnek, akik elfogadják azokat, és megtestesítik magukban, szellemmé válik a szellemükben, hogy egy napon megértsék Isten Tervében a családokra vonatkozó Akaratának szent létezését.

Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a családoktól, akiket nem értettek meg és nem fogadtak el. Szívem ma jóváteszi a hibákat, és újjászüli a szeretetet azokban, akik bíznak a Názáreti Családban.

Mielőtt elbúcsúznék, és még egyszer megköszönném nektek azt a bátorságot, hogy elkísértétek ezeket a találkozásokat az Isteni Hírnökökkel; egy számomra kedves lélek által adom nektek azt a példát, amit megígértem: hogy az élet látszólagos vereségében, a szenvedésben vagy a betegségben Isten nem veszi le a Kezét azokról, akiket szeret, hanem a megpróbáltatások által megerősíti a szíveket, hogy úgy szeressenek, ahogyan Ő szeretett a kereszten.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Szűzanya Shadamot hívja ide.
 

Kedves leányom, örülök, hogy ma itt vagy, Jézus nevében, és hogy megtaláltad az imádatbanszíved szellemi erejét.

Sebeid által Fiam sebei bezárultak; megpróbáltatásaid által Fiam gyötrelmei feloldódtak; hited által Fiam Szíve megnemesedett a világegyetemben és a Földön.

Soha se fáradjon el a kezed Isten szolgálatában, és soha se forduljon el a tekinteted az Oltáriszentségtől. Tedd ezt mindig a megsebzett és meggyalázott hazádért, e nemzet kétségbeesett és tehetetlen lelkeiért. És űzd el a hazugság nagy fantomját ennek az országnak a lelkéből; hogy imáid és az összes testvéred imái által Argentína újjászülethessen a reményben, a hitben és abban az örömben, hogy Argentína összes Belső Visszavonulási Helyével együtt az a bölcső lesz, ahová Krisztus a szent hegyekre helyezi Lábát, amikor visszatér.

Köszönöm, hogy elehoztad a másik fiadat. Megnyitom előtte az ajtót, hogy felébredjen és Krisztus hűséges apostolává szenteljék. Imádkozni fogok veled ezért. Csendes imám mindig egyesülni fog veled, örömökben és bánatokban, győzelmekben és vereségekben, mert aki hisz Krisztusban, az soha sem vész el, és örök élete lesz.

Ma anyai áldásomat adom neked, és hálát adok neked. Itt van a győzelem, a kitartás és a Krisztusba vetett hit példája, ahogyan az Velem történt Názáretben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Kövessétek Krisztus nyomdokait az emberiség és a bolygó megváltásáért, az Ezer Éves Békéért! Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Álljunk fel, hogy búcsút vegyünk a Szűzanyától, amint felemelkedik a Mennybe, és imáinkat, szándékainkat és könyörgéseinket Isten Szívéhez viszi.

Egy olyan éneket fogunk énekelni, amelyet Mária kért tőlünk, és amely Mária szerint a mindennapi életünket tükrözi.
 

Dal: "Azt adom Neked, ami vagyok."

 

2023. május 20., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!
    
Ma örömmel találkozom veletek a szemlélődés e szent erdejében, egy Általam megáldott helyen, mert Mennyei Édesanyátok harminc éven át hűséges tanúja volt a belső felajánlásoknak és az összes virrasztásnak, amelyek itt történtek az emberiség szeretetéért és üdvösségéért.

Ezért ezen a napon, ahogy megmutattam nektek, azért jöttem, hogy megújítsam és újra megszenteljem ezt az erdőt "A Harmónia és Szemlélődés Erdeje" névvel, mint a Figueirai Mária Központ új kibővítését.

Itt fogják felállítani a Szent Rózsafüzér összes Titkát, kis oltárok segítségével, amelyeket azért fognak építeni, hogy a lelkek szemlélhessék a Szent Család összes eseményét és titkát.

A Harmónia és Szemlélődés Erdeje lesz az a hely, amelyet felajánlunk a zarándoklelkeknek és mindazoknak, akik itt élnek, hogy a Szent Rózsafüzér titkainak recitálásán keresztül újra felfedezzék Isten Szeretetének a Kegyelmét.

A Harmónia és Szemlélődés Erdeje a lelkeket egy kis tó elé vezeti az Oca kunyhója jelenlegi területén, és közepében az a kép lesz, amelyet ma felajánlottatok Nekem az oltáron.

Annak érdekében, hogy ez lehetővé váljon, és tekintettel e hely sürgősségére, Mennyei Édesanyátok felkéri Mária minden felszentelt Fiát, hogy gondozza ezt a szent helyet.

Azt is kívánom, hogy az oltár minden egyes, a Rózsafüzér Titkainak szentelt helye alatt legyenek kis kertek padokkal, hogy minden állomáson legyen hely a szemlélődésre.

Viszont arra is törekszem, hogy a Szűzanya tavában különböző növényfajok és egy kis vízesés, egy szökőkút legyen, hogy a lelkek megkapják az érzelmeik gyógyulásának a Kegyelmét.

Ha ez teljesül, ahogy kértem, megígérem, hogy a Mária Központnak ez az új területe az áldások és csodák helye lesz mindazok számára, akik hittel jönnek ide.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Figueira Szent Erdejének az Anyja
 

2023. május 13., szombat

Jelenések
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁNTOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Kedves gyermekeim!

Az elesések vagy a sivatagok ellenére ma itt vagytok Előttem.

A megpróbáltatások és gyötrelmek ellenére ma itt vagytok Előttem.

Annak ellenére, ami bizonytalannak vagy lehetetlennek tűnik a számotokra vagy az emberiség számára, ma itt álltok Előttem.

Annak ellenére, amin az egész világ és ez a civilizáció keresztülmegy, annak ellenére, hogy a konfliktusok egyre szélesebbé és súlyosabbá válnak, annak ellenére, hogy a családok megosztottak, ma itt vagytok Előttem, drága gyermekeim; és Lys Királyságának Belső Fénye meggyullad azokban a szívekben, amelyek hisznek benne, a Belső Szentély előbukkan a belső világokból, és a lelkeken keresztül megvilágítja ezeknek az időknek a nyomorúságát, hogy minden ellentétes áramlat szétoszoljon és feloldódjon, hogy e világ legelvesztettebb lelkei, különösen azok, akik ellenfelem beavatkozása miatt nagy szellemi fogságban vannak, ma elnyerjék a felszabadulástés a békét.

Gyermekeim, mindezek ellenére ma itt vagytok, Mennyei Édesanyátok előtt, még mindig a végidők végén jártok, még mindig tanultok a bolygó e pillanatának az ismeretlenségéből.

Gyermekeim, higgyetek; ma itt vagytok Előttem, és ezt senki sem akadályozhatja meg, sem ezen a világon, sem máshol.

A Napba öltözött Asszony, az a Nagy és Alázatos Asszony, Aki megjelent és fényessé tette a fatimai eget, elhozva a prófécia és az üzenet ajándékát, ma ismét itt van összes gyermekével és a világgal.

Anyai és Szeplőtelen Szívem nagy tanúságtétele az, hogy mindannak ellenére, amit ti és a világban élő testvéreitek átélhettek, ma megvan az a Kegyelem, hogy itt lehettek Előttem, hogy újra felszenteljétek magatokat Anyai és Szeplőtelen Szívemnek, hogy ez a fény, amelyet ma gyertyáitokon keresztül meggyújtotok, ne csak belső világotokat gyújtsa meg a hitben, a reményben és Isten Irgalmában, hanem Lys Királyságának ezt a Belső Fényét is, amely ma a benne hívő szívekből árad, váltsa meg ezt a világot, alakítsa át ezt a felszíni civilizációt, ébressze fel az emberi tudatot a béke, a szeretet és a jóság ajándékára.

Ma, mindannak ellenére, amit Mennyei Édesanyátok lát a bolygó e pillanatában,  azokon keresztül találja meg Szeplőtelen Szívének megkönnyebbülését, akik itt vannak Előttem. Ez nem egy titok része, hanem az irántatok, gyermekeim iránt érzett Szeretetemkinyilatkoztatásának része, az örökös ima mindannyiótokért és szeretteitekért, hogy mindig, minden nap újra megtaláljátok a béke, a jóság és a szeretet útjait, értékes ajándékokat, amelyek lehetővé teszik számotokra, hogy az Istennel való Egységben éljetek.

Szeretett gyermekeim, ezért ne higgyetek a gyengeségetekben, higgyetek azokban az ajándékokban és erényekben, amelyeket Atyám adott nektek, amelyeket Szeretett Fiam, a Krisztus jelenléte által adományozott nektek.

A káoszban, pusztulásban és zűrzavarban lévő világgal szemben ne felejtsétek el, hogy Fatima mindig békéhez vezet benneteket, és hogy az ő Szent Szellemi Szentélye, amely e világ értékes lelkeiből áll, minden tizenharmadik napon feltétel nélkül újra felgyullad az egész emberiség számára.

Fatimai Jelenéseim öröksége, és ami még fontosabb, a világnak szóló üzenetem révén azért jöttem, hogy meghívjalak benneteket, hogy haladjatok keresztül az egyetemesség kapuján, ahol Isten feltétel nélkül mindenki számára elérhető, ahol megnyitja az ajtókat az összes teremtménye előtt, különösen a legbűnösebbek és legelveszettek előtt.

Ma, amikor meggyújtom szívetek előtt ezt a gyertyát, amely Lys örök lángját, Mária olthatatlan Szeretetét jelképezi minden gyermeke iránt, arra kérlek benneteket, hogy adjátok át ajándékaitokat és erényeiteket Istennek, hogy Ő enyhítse a szenvedést, a reménytelenséget, a közömbösséget, a szeretet hiányát a testvérek között ezen a világon.

A Szeplőtelen Szívemmel való találkozások oly sok éve után azért jöttem, hogy valami nagyon egyszerű, de mélyreható dolgot kérjek tőletek: azt akarom, hogy életetek a mai naptól kezdve maga Fatima üzenete legyen, hogy e faj eredeti tisztasága ne vesszen el, hogy a remény visszatérjen e világ megosztott családjaiba, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek Egysége áldás legyen mindenki számára, hogy e világon több lélek fedezze fel újra a hitet és a Fiammal való közösséget.

Ma Lys megnyitja a Béke és az Irgalmasság nagy kapuját Lengyelországgal együtt, és Fiam, Galileum Szent Visszavonulási Helyén keresztül, a világegyetem szent Hierarchiái és az összes angyal, akik ma a ti Asszonyotokat kísérik, átalakítják e felszín legromlottabb anyagát, és átalakítja az Irgalmasságot a Kegyelem ajándékaivá, és Isten különleges ajándékává alakítják át minden egyes gyermekem számára, egy olyan szellemi ajándékká, amelyet Anyai Szívemen keresztül adományoz nekik.

Lys azért jön, hogy helyrehozza azt, amit senki sem akar helyrehozni, nem szigorúsággal, hanem szeretettel, jótékonysággal és Lys Királysága angyalainak szolgálata által, akik ma jelen vannak a Föld körüli pályán, az egyetemes könyörgés nagy hálózatával egyesülve, Szent Mennyei Tükreimen keresztül.

A tisztaság, a béke, a kiengesztelődés, az Irgalom, a megbocsátás és a megváltás kódjai újítsák meg ma minden gyermekem életét, különösen azokét, akik kétségbeesettek és elveszettek, különösen azokét, akik már nem hisznek Isten szeretetében.

Ma átalakításra képes Szívem felajánlja magát, hogy feloldja gyermekeim kötelékeit és láncait, amelyek az összes lelket bebörtönzik, és nem engedik, hogy Isten felé haladjanak.

Ő kért meg Engem május 13-án, hogy elhozzam nektek az Ő Kegyelmét és Ajándékait, hogy újra bemutassam nektek az Irgalom és Könyörület Arcát, az Egyetlen Isten örök Jelenlétét, Aki Arcával megvilágítja gyermekei útját, a lelkeket a lét belső Célja, a tisztaság és az eredeti ártatlanság újraegyesítése felé vezeti.

Lys Királyságának Szentséges Szentélyén keresztül, amely ma a Világ Anyja teráfjaként van kitéve ebben a hónapban, amelyben a Hierarchia Fényének magvait vetik el, legyen az átalakulásotok valóság az elkövetkező hónapokban és az elkövetkező időkben, és ne fájdalom; hogy megújult és meggyújtott reménnyel járjatok mindazokért, akik szenvednek és akik nem tudnak minderről, e sebzett kék bolygó tudatáért.

Mennyei Édesanyátok ezen a napon nektek ajándékozza Isten kegyelmét, azok hűségének érdemeként, akik Mária Szeplőtelen Szívét követik az örökös és fáradhatatlan ima által.

Ezért, mint kezdetben, ismét mondom nektek: Szeretett gyermekeim, örüljetek és ne szenvedjetek többé! Ma itt vagytok Szeplőtelen Szívem előtt, az előtt a Tabernákulum előtt, amelyet mindannyiótoknak felajánlok, hogy hordozzátok esszenciátokban és lelketekben, hogy Szívemet szemléljétek szívetekben, és hogymindig egyesüljetek Velem lelkileg és szellemileg, hogy az Irgalmasság nagy kapuja, amelyet Lengyelország fejez ki, soha se záruljon be, hogy higgyetek Isten Irgalmasságában és a fogság végében, amely Krisztus visszatérését hozza el.

Gyermekeim, egyszerű szavakkal azt kérem, hogy ma, május 13-án a ti életetek legyen az Én fatimai üzenetem a világnak; arra kérlek benneteket, hogy legyetek a béke és a jó eszközei, törekedjetek az egységre az élet bármely körülményében, a testvériségre, a különbségek megbecsülésére, saját elképzeléseitek alárendelésére, és összpontosítsatok Isten Céljának Lángjára, az Ő Örök és Kiolthatatlan Szeretetére, amelyet ma Szeplőtelen Szívem a Béke és Szeretet tanúságaként hoz el a számotokra és a világ számára.

Ezért újra fogadom a belső világotokból jövő felajánlást Szeplőtelen Szívem számára:
 

Mária Szeplőtelen Szíve,
erő, fény, védelem és remény,
Benned újulunk meg, Neked szenteljük oda magunkat,
hogy most és mindig
Szeplőtelen Szíved diadalának  tanúi lehessünk
az egész emberiségben.
Ámen.

(háromszor)
 

És most Lys-Fatima Királysága sugározza ki azegész világra szeretetét. Énekeljétek  az "Üdvözlégy, Üdvözlégy Mária" című dalt ebben a különleges pillanatban, és érezni fogjátok, hogy veletek együtt az őrangyalok is felemelik ezt az áldozatot az Örök Atya Szívéhez, hogy manapság létrejöjjenek a világban a szeretet és a megbocsátás, a könyörület, a jóság és a testvériség legmélyebb tapasztalatai, Szeplőtelen Szívem diadalának előzményeként.

Énekeljetek az Istenanyának!
 

Dal: "Üdvözlégy, Üdvözlégy Mária".
 

Ma a Mennybe emelkedik Anyai és Szeplőtelen Szívem, és Magammal viszem a lelkek és az összes szív virágait, a szív imájának örökös gyümölcseit; azokat a virágokat, amelyeket a Mennyei Atya Lábai elé helyezek, hogy továbbra is Kegyelmezzen ennek a szenvedő világnak a béke és a remény ajándékán keresztül, Lys Királysága megújulásának szellemében.

Megadom nektek, hogy újra odaszenteljétek magatokat Szeplőtelen Szívemnek, és lelketek eme újrafelszentelésén keresztül újra odaszentelem az emberiséget Mária Szívének.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Menjetek békében.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Megjelenés pillanatával kezdem az elbeszélést.

Láthattátok, hogy néhány szót nem túl jól ejtettem ki, ez nem a koncentráció hiánya miatt volt, vagy mert nem láttam jól Máriát, éppen ellenkezőleg, az az energia, amit ma hozott, nagyon erős volt.

Ahogy az Istenanya mondta, ma elhozta nekünk Lys Királyságát, Belső Szentélyét, és Lys Királyságán keresztül elhozta nekünk azt a nagy kaput, amely az Isteni Irgalmasság csatornáján keresztül fejezi ki Lengyelországot. E hely, a portugáliai Lys és a lengyelországi Irgalmasság csatornája közötti egyesülésen keresztül a szellemi Hierarchia és az angyali Hierarchia nagy feladatot hajtott végre bolygónk pályáján.

És ha emlékeztek az üzenet egy szadaszára, ahol mindannak ellenére, amit ma említett, minden ok, minden helyzet ellenére, ami elfordíthat minket Istentől ezekben a nyomorúságos időkben, Mária azt mondta: "Ma itt vagytok, Előttem"; vajon értjük-e, mit jelent az életünk számára, hogy a Szűzanya előtt vagyunk?

Azért tette fel nekünk ma ezt a kérdést, hogy imáinkban feltehessük magunknak: van-e hitünk abban, hogy Ő itt van, és hogy csodát tett mindannyiunk életében, túl a hullámvölgyeken, amelyeket megtapasztalhatunk?

Ezt a Szívéből áradó mélységes Szeretetével mondta el nekünk. És amikor a Szűzanya ezt elmondta nekünk, ezzel párhuzamosan a szellemi és angyali hierarchia tovább vitte ezt a feladatota bolygón. Összegyűjtötte mindannyiunkból azt a belső Fényt, ami ma megmutatkozott bennünk, ami a lényegünk Fénye, az a Fény, ami a valódi lényünk, nem pedig az összes réteg, ami néha beburkol minket és problémákat okoz nekünk.

Mária felfedte nekünk belső Fényünket, amelyet évről évre, pillanatról pillanatra drágán táplált, nemcsak itt, hanem azokban a gyermekeiben is, akik most a fatimai Kegyhelyen vannak.

Volt valami, amit Emmausz Anya mondott nekünk az imaszándékban, és amit Mária ma megerősített, hogy az egyszerűség az, amely ezt a mélyen szellemi és kissé ismeretlen mozgalmat lehetővé tette; hogy Mária egyszerűsége, az Ő alázatossága és szolgálata előtt állunk, olyan tulajdonságok előtt, amelyekre Mária arra bátorít bennünket, hogy mindig éljünk velük, hogy ezek legyenek életünk iránytűi, és így fogunk tudni egyesülni Szívével.

Ma azt mondta nekünk Mária, hogy a Mennyei élet nagyon egyszerű.

És amikor azt mondtam nektek, hogy nem túl jól ejtettem ki a szavakat  a Megjelenés alatt, az amiatt volt, amit megmutatott nekünk. Az Üzenet egy pontján azt mondta nekünk: "Ma a Lys-i Szentély azok által a lelkek által alakul ki, akik hisznek benne."

Megmutatta nekünk, hogy ez a Szentély mindannyiunkban tükröződik, és mindannyiunknak van egy része ebben a Szentélyben, mint tökéletes daraboknak, amelyeket a Szűzanya szellemileg épített alelkünkben. És ma ezek a darabok tökéletesen összeálltak eggyé, és tudjátok, mi történt? Kifejeződött Lys belső szentélye, ahol mindannyian egyesültünk Máriával, a Szűzanyával.

Végül pedig az újraszentelődésünkről beszélt nekünk, mert a Kegyelem Forrása, amelyet Mária hozott nekünk, nyitva volt. Tudnunk kell tehát, hogy ma azt a Kegyelmet hordozzuk, amelyet ő adott nekünk a mi életünk számára és azok számára, akikkel utunk során találkozni fogunk.

Ebben az időben Mária arra kér minket, hogy legyünk a béke eszközei, és távolodjunk el a széthúzástól, a kritikától, a viszálytól, a testvériség és a szeretet hiányától. Ha továbbra is ezt tesszük, akkor azt mondja, hogy nem az üzenete szerint élünk; de azt is mondta, hogy bízik abban, hogy ez meg fog változni, mert azért vagyunk itt, Mária előtt, mert képesek vagyunk arra, hogy ez megváltozzon.

Ez az az egyszerű és mélységes üzenet, amelyet ma hozott nekünk; és befejezésül arra kért minket, hogy szenteljük oda magunkat újra  Szeplőtelen Szívének.

Ezután elénekeltük az "Üdvözlégy, üdvözlégy Mária" című dalt. Ő nem énekelt, mert Ő nem énekel saját Maga számára. Nézzétek meg az Ő alázatosságának és egyszerűségének fokát, Ő csak mosolygott, hallgatta a hangunkat, talán nem volt teljesen tiszta a hangunk, de ami a szívből jön, az a lehető legtisztább, ez az a szeretet, amit Neki adunk, és Ő a miszeretetünknél még több szerettel viszonozza.

Az éneklés és a Mária Szívével való közösség e pillanatában újra odaszenteltük magunkat. Mindannyiunk életében egy utat hagyott nyitva a számunkra, hogy kövessük, a belső Célunk útját, azt, amiért idejöttünk, hogy megtegyük az életünkben, és aminek a szolgálatára jöttünk ide.

Azt mondta nekünk, hogy mindig mellettünk lesz, még akkor is, ha nyilvános feladata egy nap véget ér, mert nagy kincsünk lesz az a Szeretet, amelyet találkozásról találkozásra kiárasztott ránk.

Ma boldogan távozott innen, annak elenére, hogy a káoszban lévő világot szemlélte a Megjelenés alatt. De amikor a lelkek lángra lobbannak Mária Szíve által, azt mondta nekünk, hogy az ellenfél, a tévedés vagy a bűn nem győzedelmeskedik, mert kijövünk ebből a koordinátából és egyesülünk Istennel Rajta keresztül.

Igyekeztem a magyarázatot a lehető legrészletesebbé tenni.

Hálát adunk mindazért, Istenanya, amit adsz nekünk!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ahogy Maria mondta, menjünk békében.

Köszönöm mindannyiótoknak.

2023. május 8., hétfő

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA MADRE MARÍA SHIMANI DE MONTSERRAT SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A család Isten számára értékes kincs, megdönthetetlen és elpusztíthatatlan kincs, amely kezdettől fogva része volt a Teremtés Tervének.

Miután Fiam leszállt a Mennyből és megtestesült ebben a világban, arra hívta az apostolokat, hogy kövessék és utánozzák Őt, hogy az Ő Akaratának és Szeretetének nyomdokain járjanak. Ezt a kérést Isten Nagyobb Akarata hatotta át.

De mind apostolai, mind követői számára nagyon fájdalmas volt a család elhagyása, hogy a Terv szerint éljenek. Az a kulcs, amelyet Fiam adott nekik, az Ő Szívébe és jelenlétébe vetett teljes bizalom volt. Amit társaira hagyhatott, az az volt, hogy az Ő belé vetett bizalmuk révén örökös közösség és egység jöjjön létre az apostolok és az általuk elhagyott családok között.

Ma ezzel a nagyon különös és ugyanakkor mélységes Üzenettel jövök, mert Mennyei Édesanyátok elhozott egy családot, amely itt a Földön öltött testet, de ma nincs itt; amely a belső síkokon van jelen, és csendben elkíséri a Fényközpontok kifejezését és kisugárzását.

Ezek a lelkek, akik ma mellettem vannak, Madre María Shimani szülei; és ezeken a jelenléteken keresztül, akik ma elkísérnek engem itt, különleges módon azért jöttem, hogy az Úr szolgálójaként tanúsítsam, hogy az összes valódi erőfeszítésnek az életben ebben a kérdésben, különösen annak az erőfeszítésnek, hogy valaki életét Istenért és az Ő Tervéért adja, különleges érdemei vannak az Örök Atya számára, amit Ő Krisztus minden olyan követőjének ad, aki Neki adja a legnagyobb és legjobb javát az életben: a családját.

Azért jöttem ide, hogy Fiam nevében tanúsítsam, hogy amikor a lélek valóban Krisztust szolgálja, és elhagyja családját, hogy egy nagyobb és ismeretlen Tervet szolgáljon, akkor azt a lelket és a családját alkotó lelkeket soha sem hagyjuk el, a távolság vagy akár a szellemi elkülönülés ellenére sem; mert Fiam tudja, mit jelent egy megtestesült lélek számára, hogy elfordul a családjától, hogy válaszoljon egy olyan hívásra, amelyről még azt sem tudja, hogy beteljesedik-e.

De a Krisztusba vetett bizalom ajándéka az, ami arra bátorítja az Istent szolgáló lelkeket, hogy merészen és bátran kövessék az átalakulás útját, mert mindez később a megtérés és a megváltás gyümölcseit hozza, amely a családot is érinti.

Így minden lélek, aki Fiam nevében átadja családját, megnyitja az ajtót szerettei megtérése előtt, még akkor is, ha ebben az életben talán nem akarják meghallani a hívást; mert az igazi hívás, gyermekeim, a belső világotokban kezdődik. Ott van, ahol Fiam elveti ajándékait, ott van, ahol Fiam elhelyezi kincseit, amelyekért fáradhatatlanul imádkoznunk kell; mert ezen a bolygón minden lénynek eljön az ideje, hogy képes legyen meghallani a hívást és felébredni, még akkor is, ha egész életében megtagadta Istent.

Ezért hozom ma elétek tanúságtételként a Madre szüleit, mint a megtérés példáját, és mint a szellemi ébredés példáját is ezen élet után; mert tudjátok, szeretett gyermekeim, hogy az élet nem ér véget itt, és hogy a másik oldalon van az igazi szellemi élet, amivel egy napon mindannyian találkozni fogtok, nemcsak mint olyan család, amely azért ötött testet ezen a bolygón, hogy megtanulja a szeretetet és a megbocsátást, hanem mint olyan család, amely szellemileg fejlődhet és újra egyesülhet az áldottakkal és szentekkel a Mennyei Egyházban.

Ez kell, hogy legyen a célja mindegyikőtök önátadásának, nemcsak a saját átalakulásotok és megtérésetek, hanem az is, hogy minden lépésetek a szellemi úton nagyban szolgálja szeretteiteket, még azokat is, akik zárva tartják az ajtajukat az Irgalom előtt.

A Fiamért való őszinte és igaz önátadás megnyitja az ajtót a lehetőségek előtt az egész család számára.

Mint a világ összes családjának Anyja, azért jöttem, hogy köszönetet mondjak azoknak a lelkeknek, akik kitartóan imádkoznak a világ összes családjaiért.

Azért jöttem, hogy megújítsam ezt az imát, amelyet hetente mondtok, és hogy elmondjam minden gyermekemnek, fiataloknak, felnőtteknek és idősebbeknek, hogy nagyon is tartsátok szem előtt ezt az imát; mert tudjátok, szeretett gyermekeim, hogy a család, amely Isten elsődleges Terve ezen a bolygón, nagy támadás alatt áll, megosztott és elszakadt attól, ami igaz és lényeges.

Mert, ha nem tudnátok, szeretett gyermekeim, minden családnak ezen a Földön ki kell fejeznie Isten egy Attribútumát; egy olyan tapasztalatot, amelyet ellenségem bojkottál, az ima hiánya miatt a családokban és azáltal, hogy nem értik meg mélyen azt az okot, amiért összegyűltek és egyesültek ebben a fizikai életben.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy a Názáreti Szent Család archetípusán és elvén keresztül újítsátok meg ezt az imát a családokért; hogy a családok a Názáreti Szent Családnak szenteljék magukat, és a modernitás okozta nyomorúság és üldözés idején a lelkek ne veszítsék szem elől belső Céljukat, mert a családban az összes léleknek van Célja Isten számára.

Ma arra szánom ezt az időt, hogy átadjam nektek ezt az Üzenetet, mert Szemeim éjjel-nappal sírnak, amikor látják, hogy a családok mennyire szétszakadtak és meghasonlottak egymás között, mert elveszítették az Istennel való szent közösségüket.

Ezért az Örökkévaló Atya mindent kezdettől fogva átgondolt, még az első családok megjelenése előtt ezen a bolygón, Ádámon és Éván keresztül. Az Atya úgy gondolta, hogy az Ő Terve megújításának útja azokon a családokon keresztül vezet, akik át merik élni a saját felszentelésük élményét az Üdvösség Szigetein keresztül.

Azért jöttem, hogy megerősítsem azt az Üzenetet, amelyet Fiam átadott nektek ezekben az utolsó időkben és ezen az utolsó maratoni napon, mert ahhoz, hogy családokat fogadhassatok, nagyon nyitott elmével és mindenekelőtt nagyon nyitott szívvel kell rendelkeznetek. A családok nem fognak egyik napról a másikra megváltozni, a ti szeretetetek az, ami ráveszi a családokat, hogy változtassanak a hozzáállásukon.

Izrael családjának Szent Terve megújításra szorul, és a Boldogasszony Anyátok felelős a Teremtő előtt e Terv beteljesítéséért. Ha egy család nem marad az Üdvösség Szigetén belül, annak olyan következményei vannak, amelyekről nem is tudtok.

Arra kérlek benneteket, hogy a párbeszédet helyezzétek előtérbe, értsétek meg az egyes családok nyelvét, támogassátok lépéseiket és döntéseiket; de szeretet nélkül ez nem lehetséges.

Így a különböző családok, akik megtalálják a helyüket az Üdvösség Szigetein belül, és akiknek meg kell kapniuk a helyüket az Üdvösség Szigetein belül, hogy kifejezzék a szeretet családi tervét, szellemileg segíteni fogják a világ többi családját, mert sok család gyorsan elveszik.

Hány család veszett el, miközben én itt vagyok, és beszélek hozzátok?

Ezeknek az időknek a hatásai zsákutcában hagyják a családokat, azáltal, hogy hipnotizálják és befolyásolják a világ dolgai által; és így eltávolodnak a szeretettől és az igazságtól, a bolygó minden családjának valódi Céljától.

Fiam ezért is fog visszatérni. Eljön, hogy felkeresse a világ családjait, hogy Izrael szent népe megújulhasson, és végre az Ígéret Földjén élhessen, azon a helyen, amelyet Fiam kezdettől fogva mindenkinek megígért.

Minden egyes nap, amely eltelik ebben a végidőben, a ti Munkálkodásotok és mindenekelőtt a szívetek találkozik majd az utatokon a sok család, a nagycsaládosok és a külön élő családok, az egyedülálló anyák és a házas anyák hívásával és segítségkérésével.

A Föld összes családja segítségért kiált, és a Szent Szívek, mivel ismerik Isten elsődleges Tervének fontosságát, amely a család, mindig közbenjárnak és beavatkoznak, hogy a világ legtöbb családja, akiket genetikailag módosítanak, időben felébredjen, és Istenhez forduljon. Imádkozzatok szívből, belső imában, hogy megkapják azt a segítséget és azt a Kegyelmet, amire szükségük van, hogy az ajtók, amelyeket ellenségem nyit a bizonytalanság felé, bezáruljanak, és a családok védelmet kapjanak, a Názáreti Szent Család védelme alatt.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy nézzétek meg alaposabban, mi történik körülöttetek, különösen a hozzátok közel álló családokban, vagy azokban a családokban, amelyek segítségül hívnak benneteket. Menjetek, ahogy Fiam, Jézus mindig is tette, hogy találkozzatok a családokkal, elképzelések, saját elképzeléseitek, előítéletek nélkül, minden olyan dolog nélkül, ami fájdalmat és szenvedést okozna a családok számára.

Szívem amiatt a genetikai módosítás miatt szenved a legjobban, amelynek a családok manapság alávetik magukat, és azok miatt a  legborzalmasabb módok miatt, amelyekkel emberi lényeket hoznak létre. Ez szemszáll az Élet Törvényével, a Szeretet Törvényével és a család szent archetípusával.

Most már értitek, hogy miért kell odafigyelni a Családokért való imára?

Egy olyan világban, ahol több mint nyolcmilliárd ember él, nem lehet, hogy csak negyven ember imádkozik a családokért.

Megértitek, amit szeretetből mondok nektek?

Mi történik, gyermekeim, megkérdeztétek magatoktól?

Azért szánok időt erre, mert Fiam megkért rá, mert megengedte Nekem, hogy ezt tegyem.

Szívünk a legmélyebb dolgokat tárja fel az igazán nyitott szívek számára. Nincs többé önigazolás!

Ma azok az imák, amelyeket a Szívemben hordozok, sok családnak segítenek Afrikában és Ázsiában, akikre lesújtanak a nemzetek és falvak konfliktusai, a büntetlenség, amely a családokat egy olyan helyre szorítja, ahonnan nincs kiút.

Szeretném, ha a Családokért mondott imába egy különleges szándékot is belefoglalnátok, hogy imádkozzatok a bevándorló családokért, akiket elfelejtettek a világ utcáin, akiket nem hallgatnak meg a közömbösség, a testvériség és a szeretet hiánya miatt; valamint azokért a családokért, amelyek a világ óceánjaiban halnak meg.

Szeretném feltenni az emberiségnek a következő kérdést:

Elgondolkodtatok-e már azon, hogy mit érezhet az Istenanya, az emberiség Anyja, amikor a családok eltűnnek a világ tengereiben, amikor nem segítenek a gyermekeken a hajótöréskor?

Hogyan tud a világ nyugodt tudattal aludni, amikor holttestek lebegnek az óceánokban?

Mi történik ma az emberiséggel, hogy képes érzés nélkül abortuszra és az Élet Törvényének megsértésére?

Most már értitek, hogy miért olyan a világ, amilyen?

Szavaim nem lennének elegendőek mindannak leírására, ami igazából ebben a világban történik. Ezért Fiam azonnali meghatározásra hívott benneteket. Az idő most jött el, nem lesz más idő.

Köszönöm, hogy nyitottak vagytok az igazság meghallgatására, és hogy valóban tesztek valamit azért, hogy ez megváltozzon. Ez saját magatokkal és nem másokkal kezdődik, így figyeljétek meg magatokat minden nap, és vegyétek észre azt,  hogy min kell javítanotok.

Ezen a helyen vagy bárhol másutt ebben a Munkában, amelyet Szent Szívünk fogant meg, nem lehet többé helye a panasznak. Ha ezt tennétek, nem értettétek meg az Irgalmasságot. Az első erőfeszítés a tiétek, hogy azután az egész világ megtegye az erőfeszítést.

Ne felejtsetek el továbbra is imádkozni a meg nem született gyermekekért. Szükségem van arra, hogy társfelelősséget vállaljatok ezekért a lelkekért, a bűnösök bocsánatáért, azokért, akik ezt a gyalázatot elősegítik Isten Szíve ellen.

Annak érdekében, hogy ez a hívás mélyen rezonáljon a tudatban, e világ négy sarkában, azért jöttem, hogy kérjek tőletek egy dalt, amin meditálhattok, miközben hallgatjátok ezt a dallamot, és hogy újra átéljétek ezt az Üzenetet, ahányszor csak szükséges, minél többször, annál jobb lesz a válaszotok.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Hallgassuk meg Szűz Mária Jelenlétében: "Máriával való találkozás a szívben".
 

Megáldalak benneteket, és arra bátorítalak benneteket, hogy haladjatok előre Krisztusért, hálaadással és szeretettel újítsátok meg életetek minden lépését.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Dal: "Máriával való találkozás a szívben".

2023. május 6., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma az Irgalmasság Anyjaként és Fiam Irgalmasságának végtelen óceánja előtt összegyűjtöm a szívekből a Krisztushoz intézett felajánlásokat és imákat, hogy ebben az időben az emberi nyomorúságot Irgalommá és Könyörületességgé változtassa.

Gyermekeim, ezért mindegyikőtök élete és szelleme ismét az Isteni Irgalmasság küszöbe előtt áll, és várja, hogy az Engesztelés törvénye cselekedjen az emberiségben a világ oly sok eseményével szemben.

Legyen a lelketek Fiam Szeretetének és kifürkészhetetlen Irgalmának tárháza.

Legyenek irgalmasak tetteitek, gesztusaitok és cselekedeteitek, hogy a mai kor civilizációja újra kapcsolatba kerüljön a Szeretet-Bölcsesség lényegével, hogy a gonoszság, a gyűlölet, a bosszú és a büntetlenség feloldódjon az emberi szívekben, és hogy az összes gyermekem emlékezzen arra, hogy visszatérhet Istenhez és hogy belsőleg megismerheti Őt a csend és a könyörgő ima mélységeiben.

Drága gyermekek, szükséges, hogy a világ megismerje az Isteni Irgalmasságot, szükséges, hogy mindenki gyakorlatba tegye és átélje; mert amíg nincsenek irgalmas lelkek, addig nem lesz béke a világban, nem szűnik meg a háború.

Az irgalom az üdvösség ajtaja, amelyet Fiam nyitott meg az Ő Oldalán, ahol a Víz és a Vér folyama a kiengesztelés és a megbocsátás misztériumai azok számára, akik átadják magukat Jézus Szeretetének.

Gyermekeim, legyen az Irgalmasság a remény és a béke hirdetője a sebzett világ számára.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT