2015. január 13., kedd

Havi üzenetek
A BÉKE SZENT RÓZSAFÜZÉRÉNEK ASSZONYA ÜZENETE A HAVI JELENÉSRE URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Úgy jövök a világba, mint az az eső, amely megáldja a bolygót. Isten Országából hozom azt a kulcsot az összes lény számára, amely kinyitja az ajtót, hogy megtanuljatok szeretni és megbocsátani.

Szívemben beteljesedik az az ígéret, hogy megmentem gyermekeimet, és fénykarjaimba helyezem Isten minden egyes teremtményét.

Drága gyermekek, ebben a most kezdődő ciklusban azért jöttem, hogy megköszönjem nektek a tegnapi imavirrasztást; Szívem örült, amikor mindannyian készek voltatok a szolgálatra, tudván, hogy nem fogok leszállni a világba, de Szellemem köztetek volt, és belső örömöm betöltötte azokat a szíveket, amelyek nyitottak voltak, hogy meghallgassák üzenetemet.

Gyermekeim, ezért ma itt vagyok, és itt leszek közöttetek, amíg csak megengeditek.

Gyermekeim, ne feledjétek hogy ti már elkezdtetek járni, és megtanultátok, hogy hogyan tegyétek meg az első lépéseket, mivel jószívűek vagytok.

A mai imakérésem nemcsak az egész világért szól, hanem az összes keresztényért is, akiket igazságtalanul megcsonkítanak és eltüntetnek Keleten.

Arra kérlek benneteket, hogy szívből imádkozzatok, és könyörögjetek a Magasságoshoz irgalomért, hogy a Keleten szétszakított és elválasztott családok megkapják a szükséges szellemi segítséget.

Kérem Amerika és a világ minden imádkozó emberét, hogy az ima ereje és végtelen hatalma által segítsen megváltoztatni azt a kegyetlen sorsot, amelyet más tudatok az Istentől elzárt szívek igazságtalansága és gonoszsága miatt fognak átélni.

A világ esszenciáinak védelmezőjeként azért jöttem az öröm, de egyben a bánat eme napján, hogy azonnali együttműködéseteket kérjem az emberiség által nap mint nap elkövetett nagyon súlyos hibák miatt.

Az ellenség szétválasztást, a testvériség és a béke hiányát erőltette az emberekre. Ezért a Szeretet szellemében, és mielőtt Isten Igazságszolgáltatása kiáradna a világra, azért jöttem, hogy felébresszelek benneteket, és a békéért való állandó munkára hívjalak benneteket. Ez lehetővé fogja tenni, hogy a Keleten szenvedő összes lélek kapjon egy keveset Krisztus Irgalmából.

A világ a szellemi összeomlás szélén áll, és a gonoszság hálói egyre inkább behálózzák gyermekeim figyelmét. Az ima és a bölcsesség szellemében ma leszállok Aurórára, hogy nagyobb ébredést kérjek, hogy legalább azemberiség egy tudatosabb része száműzze az Isteni Cél elpusztításának gondolatait.

Minél több lélek ismeri hívásomat és imádkozik szívből a világon, annál kevesebb lesz az Igazságszolgáltatás legfőbb végrehajtása. Irányítsátok kéréseteket Istenhez a papokért, a püspökökért és Krisztus Egyházának hívőiért, akik közül sokakat a világ dolgai jobban befolyásolnak, mint Isten Szeretetének igaz keresése.

Egész nemzetek ígérik, hogy megváltoztatják a földi törvényeket, ahogy Uruguay is tette, és ez sok szegény szívre nézve igazságtalan következményekkel jár. A bűn divatossá és tendenciává vált, és a megbékélés és a bűnbánat hiánya szövetségeket hoz létre az ellenség eszméivel.

Csak azokon keresztül teljesülhet Isten Akarata, akik hajlandóak megvédeni és védelmezni a hívást, hogy a hálátlan emberek gőgje megszűnjön.

Miközben anyai Kegyelmem betölt benneteket, fogadjátok magatokba az általam kiárasztott Kegyelmet, mert ez már az utolsó Kegyelem, amely felébreszti Krisztus új apostolait.

Nagyra értékelem Isten minden gyermekének őszinte válaszát!

Megáld, szeret és vezet benneteket

Anyátok, Szűz Mária, A Béke Legszentebb Rózsafüzérének Asszonya

Figyeljetek a Mennyország sürgős ügyeire!