Jézus Szenvedésének és Átlényegülésének az Imádsága

Jézus Szenvedésének és Átlényegülésének az Imádsága

            

Az alábbi füzetben bemutatott útmutatásokat maga a Mester, Krisztus Jézus adta át egy imádságos lelkigyakorlat során, amelyet a Kegyelem Irgalom Rend tagjai tartottak egyik uruguayi kolostorukban a 2012-es Nagyhéten.

Krisztus a csoportmunka során megjelent, ahogyan azt már máskor is tette.

Hét egymást követő napon keresztül vezette a csoportot egy nagyon fontos imamunkában a lelkekért és a bolygóért.

A Jézus Szenvedésének és Átlényegülésének az Imádsága az ima szent eszköze ezekben az időkben.

Krisztus Jézus közvetítette belső kinyilatkoztatás útján a Kegyelem Irgalom Rend tagjainak, a 2012-es Nagyhéten.

 

Az alábbiakban a Mester szavait írjuk le, ahogyan Ő átadta azokat:

"Jézus Szenvedésének és Átlényegülésének az imádsága hozzon békét a világnak, különösen azoknak a lelkeknek, akiknek szükségük van rá. Mindazoknak, akik imádkozzák Jézus Szenvedésének és Átlényegülésének az imádságát, megígérem a következőket:
 

• hogy közelebb kerülnek Hozzám,

• hogy útközben megtalálják a Fényt,

• hogy a Királyságom felé vezetem őket,

• hogy megtalálják a békét,

• hogy Hozzám téríthetik a szívüket,

• hogy meg fognak könnyebbülni minden gonosztól,

• mélyen gyökerező betegségeket gyógyíthatnak meg,

• hogy megtalálják Irgalmamat az Isteni Igazságosság idején,

• hogy Palástom meg fogja védeni őket,

• hogy Karomban viszem őket Istenhez,

• hogy feltárom előttük Szívem titkait,

• hogy menedéket találnak Bennem,

• hogy az Én Szememmel látják a bölcsességet,

• hogy Velem együtt isznak a Megváltás Kelyhéből,

• hogy megtalálják egyetemes Reménységemet,

• hogy megbocsájtom a legmélyebben gyökerező bűneiket,

• hogy az Én Lábamon mennek és az Én Kezemmel tapintanak,

• hogy közelebb fogják érezni a Szívemet,

• hogy meg fogják érdemelni a Paradicsomot,

• hogy egyesek szolgálati célból átmennek a tisztítótűzön, ha Isten ezt így tervezi,

• hogy meg fogják segíteni az emberiséget abban, hogy megtérjen,

• hogy meg fogják téríteni a lelkek csoportjait,

• hogy a Hitemet adom nekik,

• hogy Szelídségemet adom nekik,

• hogy megismerik a Csendességemet,

• és hogy a Szívem iránti odaadásuk meg fog erősödni.
.

Ezzel az Imádsággal az Én Nevemben fogtok kopogtatni Szívem ajtaján, a Templomom bejáratánál, Esszenciám előtt, és így képesek lesztek megkönnyíteni Szívem terhét, annyi igazságtalanság miatt, amit a világtól kapok.

Szeretetem sugározni fog azokra, akik Velem együtt imádkozzák ezeket a szemeket.

Imádkozzatok a világért minden szombaton és vasárnap az összes testvéretekkel együtt.

Terjesszétek ki a világban a megváltás e kulcsát ezekben a nyomorúságos időkben.

Minden ima, amit átadok nektek, Szeretetem rendelete, Feltámadásom attribútumai, amelyeket ettől a pillanattól kezdve tisztelnetek és dicsőítenetek kell.

Ma Szívem Jó Híreként teszem ezt a bejelentést, hogy tudjátok, hogy már nálatok van a kulcs, amivel kinyithatjátok a Mennyország kapuit."
 

Hogyan imádkozzunk?


* Conozca aquí a los Objetos Sagrados



Kezdjük a kereszttel és így imádkozzunk az azt követő 6 szemre:

Imádság Krisztus Szívének helyrehozásáért

Ó Krisztus Vére,
amely kiontatott a világra,
tisztítsd meg lelkünket,
nyugtasd meg szívünket.
Könyörülj rajtunk, Uram.
 

A legnagyobb szemre imádkozzuk el a Miatyánkot arámul, amelyet az alábbiakban fogunk bemutatni.

Az első tíz szemre így imádkozzunk:

1. jel

Uram, bocsáss meg nekünk  
azért a lándzsáért,  amely átdöfte Jézus Szívét,
és kiárasztotta a világra az Irgalmasságot.
 

Az első kisebb nagyszemre imádkozzuk a Miatyánkot arámul!

Az második tíz szemre így imádkozzunk:

2. jel

Uram, hozz helyre bennünket
azért a Szent Lepelért,
amely beburkolta és átlényegítette Jézust.
 

A második kisebb nagyszemre imádkozzuk a Miatyánkot arámul!

Az harmadik tíz szemre így imádkozzunk:

3. jel

Uram, vígasztalj meg bennünket az által a víz által,
amely Jézus Oldalából ömlött ki,
és örök megváltást adott nekünk.
 

A harmadik kisebb nagyszemre imádkozzuk a Miatyánkot arámul!

Az negyedik tíz szemre így imádkozzunk:

4. jel

Uram, ments meg minket
a Jézus Szívéből folyó Vér által,
amely felszabadította a világot.
 

A negyedik kisebb nagyszemre imádkozzuk a Miatyánkot arámul!

Az ötödik tíz szemre így imádkozzunk:

5. jel

Uram, emelj fel minket
Jézus három esése által a kereszttel,
amely megtérítette az emberiséget.
 

Az ötödik kisebb nagyszemre imádkozzuk a Miatyánkot arámul!

A hatodik tíz szemre így imádkozzunk:

6. jel

Uram, irgalmazz meg nékünk
a Jézus kezén lévő sebek által,
amelyek az összes lelket megvilágították.
 

A legnagyobb szemre imádkozzuk a Miatyánkot arámul.

Az utolsó 6 szemre és a keresztre így imádkozzunk:

7. jel

Uram, add nekünk Szellemedet
Jézus Dicsőséges Mennybemeneteléért,
amely megmentette az egész emberiséget
 

Összesen 81 szemet imádkoztunk.

Miközben ezt az imádságot a gyakorlatba tesszük, őrizzük meg szívünkben azt az értéket és azt az ajándékot, amelyet kapunk, és hogy milyen tisztelettel kell használnunk.


Miatyánk arámul
(Magyar transliterációval)

Abvun debashmaja
Netkadesh eshmoch
Teite malchutach
Nechuei sevianach aikana
Debashmaia af ba-archa
Chav-lan lachma teesunkanan iachmana
Washpocklan chaubein wachtagein
Aikana daf chenan shoaken olchaiaben
Wela tachlan letnesiuna
Ela patsan men bisha
Metul delache malchuta
Wachela wateshpurchta
Lach-lam almin

Aamein.
 

Mint mondtuk, a Jézus Kínszenvedésének és Átlényegülésének a nagyszemeire a Miatyánkot arámul kell kiejteni, a magyar transliteráció segítségével.

Annak érdekében, hogy követni tudjuk az imádság értelmét, az alábbiakban ennek a mondatnak egy lehetséges fordítását jegyezzük fel, figyelembe véve, hogy más testvérnyelvekhez - például a héberhez és az arabhoz - hasonlóan az arámi is különböző jelentésszinteket fejezhet ki:


Miatyánk arámul
(magyar fordításban)

Abvun
Ó Legfelsőbb Tudat,
ahonnan az Élet lehelete származik,

debashmaja
amely áthatja az összes világot,
amely hangból, fényből és rezgésből áll

Netkadesh eshmoch
élhessük meg magasztos és mélységes fényed.

Teite malchutach
Mennyei Királyságod közel van,

Nechuei sevianach aikana
Debashmaia af ba-archa

Valósuljon meg a Te Akaratod a Világegyetemben és a Földön egyaránt.

Chav-lan lachma teesunkanan iachmana
Adj nekünk bölcsességet mindennapi szükségleteinkben,

Washpocklan chaubein wachtagein
Aikana daf chenan shoaken olchaiaben

szabadíts meg minket a kötelékektől,
a bennünket bebörtönző hibáktól,
ahogy mi is megbocsátjuk mások bűneit.

Wela tachlan letnesiuna
de szabaduljunk meg mindattól, ami távol tart minket az igazi célunktól.

 Ela patsan men bisha
de szabaduljunk meg mindattól, ami távol tart minket az igazi célunktól.

Metul delache malchuta
Wachela wateshpurchta
Lach-lam almin

Tőled származik a Mindent Magába foglaló Akarat,
az életadó hatalom a cselekvéshez,
a dal, mely mindent megszépít
és korról korra megújul.

Aamein.
Megerősítjük bizalomban, hitben és igazságban.

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT