2020. július 6., hétfő

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALMASSÁG 83. MARATONJÁN

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Ige testté lett és köztetek lakott, és az Úr Igéje beteljesedett a Földön, a következetes és önfeláldozó emberek életében.

A megtestesült Ige eggyé lett Isten gyermekeiben, és a Magasságos Igéje visszhangzott és visszhangzik majd az idők folyamán azokon keresztül, akik hallják Isten Igéjét.

A legtökéletlenebbektől kezdve csodákat fogok tenni Atyánkért. A nyomorúságokat Irgalommá fogom változtatni, és semmi sem lesz lehetetlen a Számomra, ahogy eddig sem volt az.

Ezzel szeretném ma, az Irgalmasság és az ünnepélyesség eme estéjén elmondani nektek, hogy az elmúlt hét évben imáitok által elért érdemekért a Világegyetem Magasságos Istene, a Menny és a Föld Ura, Adonai, Emmanuel és Abba, minden egyes gyermeke számára visszatéríti Békéjét és egyetemes engesztelését a Forrásából, hogy így jóvátegye az egészemberiség által a mai napig elkövetett hibákat.

Ezért ma azt akarom mondani nektek, hogy soha sem hagylak el benneteket, mert tudjátok, hogyan menjetek be a Szívembe, és Szívemben csak az örökkévalóság van, soha sincs vége.

Atyám gyermekei, nyissátok meg szíveteket még jobban, ahogyan tegnap is megnyitottátok, az ünnepélyesség és az Irgalom eme estéjén, amelyen az Örökkévaló Atya odafigyelt könyörgésetek hangjára.

Miután a Mennyei Egyház augusztusban leszáll ide és a világra, továbbra is el fogok jönni, de ezúttal különleges módon. Minden hónap harmadik péntekén átadom a világnak a végső szellemi és isteni impulzusokat, amelyek egy meghatározott ideig felemelik az emberiséget, és felkészítik azt az Én Visszatérésemre.

Az Örökkévaló Atya tanúságot tesz erről a pillanatról gyermekei és minden imádkozója jelenlétén keresztül. Továbbá, Mennyei és Földi Édesanyánk, a Világegyetem nagy Úrnője, augusztus hónap után csak minden hónap 13-án kíséri majd Szent Szívemet, amikor is befejezi annak a feladatnak a folytonosságát, amelyet egykor Fatimában elkezdett.

Ünnepeljétek ezt a pillanatot, és adjatok hálát Istennek, mert soha sem hagy el benneteket.

Szent József a Mennybe megy, és onnan folytatja a világ megáldását, ahogyan megáldotta Isten Fiát, amikor még gyermek volt.

Az utolsó titkok átadásra kerülnek, az utolsó misztériumok feltárulnak, és az emberiség többé nem mondhatja majd, hogy nem tud erről, mert Szellemi Kormányomon és Mennyei Egyházamon keresztül megadom nekik, amire szükségük van.

Hogy augusztus után visszatérhessek és még több megkönnyebbülést hozhassak a világnak, bízom és elfogadom imáitokat minden hónap 5-én és 6-án, még akkor is, ha nem vagyok jelen. De tudjátok, hogy felhasználom imamunkátokat, hogy elhozzam Békémet és Irgalmam erejét a világnak.

Nem szeretnék elmenni innen anélkül, hogy ne találkoznék utoljára az összes zarándokkal, imádkozóval és szolgával, ha az időm engedi. Mert az a törekvésem, hogy esszenciáikat egyesítsem az Enyémmel, és ennek az időnek a végén a Szeretet és a megbocsátás győzelme által újrateremtsem a Teremtést.

Őrangyalaitok ígéretet tesznek a Világegyetem Ura előtt, hogy vigyáznak és őrködnek e pillanat felett.

Amíg csendben vagyok, veletek együtt szemlélem a sebzett világot, amely szeretetre, irgalomra, gyógyulásra és megváltásra szorul.

Ma elfogadom azok önátadását, akik úgy döntöttek, hogy ezt az utat választják, mindazokért a szívekért és életekért ezen a bolygón, akik nem feleltek meg Nekem, és akik cserbenhagytak Engem az elmúlt időkben.

Miközben elfogadom ezeket az ajánlatokat, Vérem ereje kiárad a megváltatlanokra, hogy újra felnézhessenek az égre, és megtalálják a reményt és a békét, amelyet egykor elvesztettek, és Szenvedésem jelei, Uratok öt sebe is megvilágítja a világot ebben a pillanatban, ésIsten Bárányának Kegyelmét árasztja az Örök Atya gyermekeire, azokra, akik hallják Őt, akik érzik Őt és akik szeretik Őt.

Ma lezárul egy ciklus, de megkezdődik a felkészülés utolsó időszaka. Legyetek közösségben a Szavaimmal, töltekezzetek be Kegyelmemmel, és haladjatok előre.

Felül tudtok múlni Engem a szeretetben? Mikor bizonyítjátok be Nekem? Az életetek felülmúlhatja Életem árát. Az önátadásotok felülmúlhatja Uratok önátadását.

Nem azért jöttem, hogy lehetetlent kérjek tőletek, hanem azt akarom, hogy Misztikus Testem részesei legyetek, hogy leszálljon teljes Irgalmam rátok és a világra, és megtisztulhassatok Bennem, hogy elérjétek a megváltást.

Ma összegyűjtöm a világegyetem Fényének minden erejét, és a poklok érzik ezt a hatást, mert a Mesteretek által kiontott Vér minden cseppje ma értéket és győzelmet jelent azokban, akik viszonozták. Még több lélek vár arra, hogy beléphessen Mennyei Egyházamba, ezt már el kell terjeszteni a világban. Kivétel nélkül mindenkit arra hívok, hogy álljon Mennyei Egyházam kapuja elé, és lépjen be augusztus hónapban, amikor a nagy ünnepség létrejön a hívők és Isten között.

Miközben beszélek hozzátok, megtisztítalak benneteket, és közelebb viszlek Szívemhez. Most pedig, lelketek helyezze fejét a Mellkasomra, tegyétek meg ezt most.

És ezen a dallamon keresztül, amelyet ebben a pillanatban hallotok, érezzétek isteni és egyetemes ölelésemet, és azt, hogy minden nyomorúság átalakul Fényem és Szeretetem ereje által.

Adjátok át magatokat a Karomban, lehetőségetek van rá, és találjátok meg a Békémet az ürességben és a kiüresedésben.

Én Vagyok, Aki vagyok, Én vagyok a Kezdet és a Vég, Én vagyok életetek végső célja.

Szeretetem arra vágyik, hogy az egész világra kiterjedjen.

Ma kenjen fel benneteket megbocsátásom, amely feloldja nyomorúságaitokat, amely megbocsátja bűneiteket, amely minden egyes bukás után megújít benneteket, amely Isten elé állít benneteket, hogy érezzétek Szívének Szeretetét.

Szeretetem egyesül a ti szeretetetekkel, és egy egyetlen Szeretet születik, Krisztus Élő Szeretete, amely megszenteli a lelkeket és elvezeti őket Isten Országába.

Így van az, hogy ma Lelkem és Istenségem mélyén azt kívánom, hogy az Oltáriszentségen keresztül részesüljetek a Velem való közösségből.

Hozzátok ide az oltárt, és maradjatok még mindig a Karomban, amíg meg nem mondom nektek, hogy mit tegyetek. Maradjatok a Karomban, érezzétek Szívem dobogását és a Szeretet diadalát a Velem való örökös Szövetség által.

Az Atya figyel erre a pillanatra, ahogyan figyel a világ összes lelkére is, akik ebben a pillanatban átadják magukat a Karomban.

Legyünk méltók erre a pillanatra, és Megváltónk Karjában újuljon meg szívünk és életünk Krisztusban, tudván, hogy a Szeretet mindenek felett győzni fog, amely mindent megújít.

Ma az Atya részt vesz ebben a felszentelésben. Tegyétek az Örök Atya Lába elé szükségleteiteket, a valódi szükségleteket, amelyek más lelkek javát szolgálják.

Ma a Kerub Angyalok, afrikai gyermekeim őrangyalai azért vannak itt, hogy elhozzák nekem kis szívük felajánlását ezekért a sebesült emberekért és a világért.

Szeretetem behatol az emberi fájdalom legmélyebb mélységeibe, mert ma elfogadtátok, hogy a Karomban legyetek, hogy érezzétek Istent.

Ünnepeljünk.

"Ó Örök Atyám, milyen nagy a Te Szereteted, a Te Hatalmad és a Te Irgalmad, hogy képes vagy arra, hogy meghívd a gyermekeidet, hogy felülmúljanak Engem a Szeretetben és az önátadásban, mert egy jó Mester fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy társai felülmúlják Őt, és egy napon jó emberek legyenek a szeretetben és a jóságban, a szeretetben és az átláthatóságban.

Ó, Örökkévaló Atyám, mennyi felajánlást kaptam Szívemben gyermekeidtől. Hány imát hallottam az elmúlt években. Mennyire építetted a hitet és a feltétel nélküli szolgálatot a gyermekeid szívében, Szereteted és Igazságod diadala által. Ez az, ami Engem ma ide, a világba hoz.

Adonai, ismét a Lábadhoz teszem azt, hogy mindenki legyőzhessen Engem, és hogy Vérem ára ne legyen hiábavaló, mert az elnyomottakra és elesettekre ömlik.

Ma felajánlom Neked, Szeretett Atyám, azt az ölelést, amelyet minden egyes lélektől éreztem ebben a pillanatban, hogy Te, Urunk, adj nekik lehetőséget – ahogyan Fiadnak adtad – hogy megmentsék a bolygót.

Örök Atyám, fogadd be Országodba gyermekeid szeretetét, gyermekeid imáit, gyermekeid szolgálatát és gyermekeid mindennapi növekedését, hogy elérjék Békédet és Irgalmadat.

És így, e Szentség megszentelése és felajánlása előtt, ezen az ünnepélyes és irgalmas estén, töröld el a hibákat, oldd fel a bűnöket, mert Szereteted diadala beteljesedett. Ámen."

Ma a Kerub-angyalok, afrikai gyermekeim őrangyalai, Mesterükkel együtt átváltoztatják ezeket az elemeket, mert Isten megmutatja magát a kicsinyeknek és alázatosoknak, és elrejti Hatalmát és titkát a büszkék és önzők elől. A Szentírás ismét beteljesedik.

Azon az éjszakán, amikor meg kellett szabadulnom, Anyám és az Értem imádkozó szent asszonyok szellemi társaságában, apostolaim előtt vettem a kenyeret, az Atyához emeltem hálaadásul az áldozatért, hogy megáldassék és Testemmé változzon. És a Teremtő szellemi Fénye leszállt a Földre.

Azonnal megtörtem és odaadtam apostolaimnak, mondván nekik: "Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amely az emberekért adatik a bűnök bocsánatára."
 

Uram, dícsérünk és áldunk Téged.
Uram, dícsérünk és áldunk Téged.
Uram, dícsérünk és áldunk Téged.
Ámen.
(Portugálul)
 

És az elesettek ezrei, akik a Föld mélységében voltak, tudatára ébredtek a megváltásuk pillanatának. A világegyetem csillagai szent geometriát rajzoltak a Szeretet diadalára.

Azután fogtam a Kelyhet, és felajánlottam az Atyának, hogy a bor Véremmé változzon, és Isten isteni Fénye leszállt. Ezután felajánlottam azt apostolaimnak, mondván nekik: "Vegyétek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az örök és új szövetség Vére, amelyet a ti Uratok fog kiönteni a bűnök bocsánatára. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre."
 

Uram, dícsérünk és áldunk Téged.
Uram, dícsérünk és áldunk Téged.
Uram, dícsérünk és áldunk Téged.
Ámen.
(Portugálul)
 

A mi Urunk Jézus Krisztus Teste és Vére.

Miatyánk (portugálul és angolul).

Krisztus Békéje és Irgalma szálljon le a Földre.
 

"Uram, nem vagyok méltó arra, hogy a házamba jöjj, de csak szólj egy szót és meggyógyulok. Ámen."
 

Mária Jeruzsálem nővér, kérlek, gyere ide. 

Három harangszóval hirdetjük ki a szellemi Közösséget a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal a világon élő összes testvér számára.
 

Mennyei Atya, Te, Aki mindenkit vezetsz,
fogadd el a Neked való önátadásunk ajánlatát.
Vezess minket a szeretet útján
hogy teljesüljön az Akaratod.
 

Amikor úgy érzitek, hogy nem bírjátok tovább, gyertek a Karomba.

Amikor az éjszaka túl sötét, gyertek a Karomba.

Amikor azt gondoljátok, hogy nem fog sikerülni, gyertek a Karomba.

Amikor reménytelenséget, gyötrelmet vagy zavart éreztek, gyertek a Karomba.

Amikor nincs belső erőtök, és csak zavarodottság és siránkozás van bennetek, gyertek a Karomba.

Amikor nem találjátok az élet és a szellemi küldetésetek értelmét, gyertek a Karomba.

Gyertek a Karomba, mert azért jöttem, hogy megszabadítsam a szenvedőket, azért jöttem, hogy fényt adjak a vakoknak, azért jöttem, hogy betöltsem a szívek szárazságát, azért jöttem, hogy a nyomorúságokat Irgalmasságom erejévé változtassam, mert szükségem van arra, hogy legyőzzetek Engem, hogy a Terv beteljesedhessen.

Van egy olyan dal, amely megérinti Szívemet, ahogyan oly sok felajánlást ajánlanak fel Nekem. Ez azonban különleges, mert társaim győzelmét saját maguk felett és kitartását tükrözi a világban. "Mindaz, amit átéltem" a neve ennek a dalnak. Szeretném, ha megtennétek ezt az utolsó felajánlást, amely ezen az ünnepélyes és irgalmas estén lezárja a hét év munkájának, erőfeszítéseinek és reménységének ciklusát Mesteretekkel és Uratokkal.

Legyen béke bennetek, és legyetek Békém hordozói. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Készüljünk fel ennek a dalnak az eléneklésére.