KRISZTUS HUSZONHARMADIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO-BAN, SAN CARLOSBAN, A SZENVEDÉSTŐL VALÓ MEGKÖNNYEBBÜLÉS HÁZÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Nincs olyan belső fájdalom, amely ne enyhülne.

Nincs olyan mély gyötrelem, amely ne oldódna fel.

Nincs olyan sebzett szív, amely ne gyógyulna meg, mert Szeretetem mindent meg tud tenni az elejétől a végéig.

Ezekben a nagyböjti napokban engedj el mindent, ami nyomaszt, szabadulj meg mindentől, ami fogva tart, lépj túl minden félreértésen.

Ne engedd, hogy mindez foglyul ejtsen, légy bátor, és nyisd meg magadat szíved szent gyógyulása előtt. Így más horizontokat fogsz megismerni, így fogod megérteni az emberi életet úgy, ahogy van, és semmi más sem fog zavarni; mert aki Szívemben él, az megkapja teljes Kegyelmemet, aki Szívemben él, az megtalálja az utat a belső ürességhez.

Én megnyitom az ajtót az új felé. Felajánlom neked az Élet Igéjét, hogy minden elnyerje benned a megváltást."

Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
lelkem legyen képes arra,
hogy elérje az átláthatóságot
a felszenteléskor.

Uram, add, hogy ne fáradjak bele abba,
hogy lépéseket adjak Feléd azért,  
hogy fokozatosan elhagyjam mindazt,
ami újra és újra
elválaszt engem Tőled.

Uram, szabadíts meg engem
saját magamtól.

Legyen felebaráti Szereteted
és Irgalmad érzése
a többiek iránti Szeretet
és Irgalom érzése bennem.

Szabadíts meg engem a nehéz láncoktól,
amelyek késleltetnek engem
az előre haladásban.

Uram, szabadítsd meg a szívemet
minden rossztól, árulástól és megvetéstől.

Add, hogy megtanuljam, hogy Benned maradjak,
hogy sikerüljön nekem Téged képviselni
a Föld felszínén.

Kedves Jézus,
add, hogy lássam az igazságot
mindenben.

Add, hogy úgy értsem meg embertársamat,
ahogy Te értetted meg és fogadtad el azt,
aki elutasított Téged, aki mártírrá tett Téged és megalázott Téged
a Kereszt lábánál.

Uram, segíts nekem,
hogy feltétlen és
krisztusi szeretetben éljek.

Segíts nekem, hogy áthatoljam
a külsőségek rétegeit,
és hogy Téged láthassalak
minden emberi szívben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek kilencedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
tanulhassak mindig
a tetőző és nehéz pillanatokból.

Legyek képes arra, hogy megtanuljam,
hogy láthassam minden tanulás
fényes eredményét,
hogy belsőleg fejlődhessek
alázatban, szeretetben és irgalmasságban.

Uram, mutasd meg
minden egyes tanulási alkalom
és minden próba  nagyszerűségét.

Láthassam mindenben azt,
ami csodálatos,
Szeretetedet és Irgalmasságodat,
hogy megtanulhassuk,
hogy megalázzuk és átadjuk magunkat Neked
minden pillanatban.

Uram, vegyél részt
az élet minden iskolájában.

Menj be ennek a tökéletlen lénynek
a mélyébe,
hogy én magam
fedezzhessem fel a szolgálatnak
és annak a jónak a kincseit, amelyeket elhelyeztél
a belső világomban.

Uram, tartsd meg mindig bennem
az egységet.

Tégy engem kicsivé,
de ugyanakkor szolgálatkésszé is
az élet minden pillanatában.

Tégy engem a világ szolgálójává,
mint a hangszeredet,
hogy mindenkinek legyen meg az a Kegyelme,
hogy megismerje átalakító
és életet adó Szeretetedet.

Uram, tedd meg,
amit meg kell tenned.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET POTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek tizenkettedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez


Uram, a legnehezebb órákban
van leginkább szükségem Rád,
hogy megszabadíts a kísértéstől
és a vágyak perverz tengerétől.

Szeretett Uram, a legnehezebb órákban
van leginkább szükségem Rád,
hogy megtaníts
győzelemmel és alázattal  
kikerülni a belső viharból.

Uram, a legnehezebb órákban
kereslek leginkább,
hogy nyújtsd ki rám
Szent Kezed
és vezess engem azon az úton,
amelyen Te jársz.

Uram, a legnehezebb órákban
hívlak leginkább,
hogy a szíved legyen az a lámpás,
amely megvilágítja utamat,
hogy elkerüljem
a saját hibáimba való botlást.

Uram, a legnehezebb órákban
hívlak leginkább,
mert tudom, hogy a Te Szellemed megszabadít engem,
és juhaid segítségére lesz.

Uram, a legnehezebb órákban
könyörgöm leginkább,
mert az összes próba ellenére
tudom, hogy soha sem fogsz elhagyni,
és hogy mellettem leszel,
hogy segíts és vigasztalj.

Uram, a legnehezebb órákban
csak annak a formáját és az utját keresem,
hogy hogyan maradjak Szent Szívedben,
mert így minden viszontagság
és kétség feloldódik,
és nagy szuverenitásod
és fenséges vigasztaló Szereteted fog uralkodni,

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET A NÉMETORSZÁGI FRANKFURTBÓL A SPANYOLORSZÁGI MALAGA FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek nyolcadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szabadíts meg, Uram,
bármely félelemtől
vagy fájdalomtól, amivel szembe kell néznem.

Ez a szabadulás,
amit csak Te engedsz meg Kegyelmed által,
segítsen abban, hogy tanuljak a szenvedésből,
és hogy ne féljek tőle.

Mert tudom, Uram,
hogy mindenben létezik egy miért,
és Te, Kedvesem, bölcsességet adsz nekünk,
hogy megérthessük és elfogadhassuk
úgy, ahogy Te fogadtad el csendben
és alázatosan a Gecsemáné Kertjében.

Engedd meg nekem, Uram,
hogy láthassam
a szent megváltást mindenütt,
és azt, hogy hogyan alakít át és gyógyít meg mindent
Szíved hatalmas Szeretete.

Uram, Maradj velem
minden pillanatban,
legalábbis addig, amíg megtanulom,
hogy felismerjem Akaratodat,
és engedelmeskedjek annak lépésről lépésre.

A nehéz és keserű órákban hagyj engem
közel hozzád, hogy szemlélhesselek
Szent Oltáriszentséged fényes hatalmában.

Hogy ezen áldozatodon keresztül, Uram,
erőt és sok bátorságot találjak
minden nap, hogy felülkerekedjek
gondolataimon, ízlésemen és megelégedettségemen.

Uram, add, hogy megadjam magam a Lábad előtt,
hogy büszkeségem,
hiúságom és beképzeltségem megcsókolja Lábadat,
és hogy feloldódjon minden belső ellenségeskedés és önzés
Világosságod balzsama által.

Benned bízom, kedves Jézus.
Te, Aki ismered gyengeségeimet,
alakítsd át mindazokat
annak ellenére, hogy áldozatom
csak egy kicsi homokszem
ebben a széles Világegyetemben.

Ámen.  
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁG KÖLN VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek hetedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szeretett Jézus,
hogy bizalmam, még ha gyenge is, csatlakozzon a Tiédhez,
hogy jelenléted erősítse a szívemet
azokban a próbákban, amelyeben hamarosan élni fogok.

Isten Szeretett Fia,
a változhatatlan Atya Szolgája,
tegyél engem kicsivé és egyszerűvé mindenben,
oszd meg velem
Szíved legmélyebb titkait.

Mutasd meg, Uram,
Lelked intimitását
és megváltó Szereteted nagyságát.

Ó Világegyetem Ura!
 hogy lényem ürességében
megtaláljam lelkem abszolút feladását,
hogy e tökéletlen lény valamely része
képviselhessen Téged a Földön,
mint Szíved új apostola.

Szeretett Jézus,
add, hogy szeressem felebarátaimat
úgy,  ahogy Te szeretsz engem, feltétel nélkül és mindörökre.

Ne hagyd, hogy mások hibáiban ragadjak ott.

Uram, inkább mutasd meg a saját hibáimat,
hogy Szavad és erőd által
átalakíthassam azokat.

Azt kívánom, Uram,
hogy lássalak Téged tükröződve a szenedvő szívben,
a kétségbeesett lélekben.

Mindenütt látni akarlak Téged,
és így a Részeddé válni,
hogy jótékonyságom legkisebb gesztusa is
eloltsa a szomjadat,
amit azon lelkek miatt érzel, akik nem fogadnak be Téged.

Adj bátorságot,
és el fogom magamat hagyni Karjaidban.

Tégy engem eszközöddé abban, amire szükséged van.

Testesüljön meg bennem a terved, amelyet annyira vársz,
anélkül, hogy bármiben is zavarnék, Uram,
inkább legyél Te, Krisztus,
Aki munkálkodik ezen a kis életen keresztül.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A SÃO PAULOBÓL A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONT FELÉ TETT UTAZÁS KÖZBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Áldottak legyenek, akik odaadják és Nekem szentelik magukat, akik elhagyják családjukat és szeretteiket, hogy Munkám beteljesedhessen a bolygón.

Áldottak legyenek, akiket Én miattam megtagadnak, rágalmaznak és megsértenek, mert a Mennyek Országában az Atya Kincsei várnak rájuk, melyek drágakövekként ragyognak majd fénykoronájukban.

Áldottak legyenek, akiket megvet és szóban bánt a családjuk, mert Én mindig megadom majd nekik a számukra szükséges belső erőt ahhoz, hogy bizonyosságot tegyenek arról, hogy Irántam való elkötelezettségük átruházhatatlan.

Áldottak legyenek, akiket szeretteik elutasítanak és megvetnek, mert amikor elérkezik tudatuk felébredésének napja, rájönnek majd, ha későn is, hogy milyen csodálatos dolgokról maradtak le.

Örüljenek azok, akiket ezen okok valamelyike szomorít, mert nem lesznek híján Szívem Fényének, mert élő Szívem Fénye és Szeretete által csodálatos dolgokat beszélnek majd, amelyek elnémítják az ítéleteket és kitörlik a térből a megjegyzéseket és a sértéseket.

Örvendjenek azok, akik sírnak, mert megvetették őket, mert bizony, mondom nektek, hogy minden könnyet, amelyet az Én ügyemért hullattok, az angyalok gyönyörűen számon tartanak, akárcsak a Bárány által kiontott Vért; ez megmenti őket, mert egyenesen az örök életre kerülnek majd, és nem fognak többet szenvedni.

Boldogok, akik hisznek Visszatérésem Művében, mert a Mester közelében ülnek majd, mikor Ő az emberiség Egyetemes Ítélete közben a Megváltás Utolsó Vacsoráját ünnepli majd.

Köszönöm, hogy átadjátok magatokat Szívemnek!

Áld titeket,

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT