SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Miután megnyitottad szíved ajtaját, hogy megéld a hála ajándékát, engedd, hogy lényed befogadja az Istentől érkező áldásokat. Erősítsd meg a Magasságos áldásaival a belső világodat, a küldetésedet a bolygó szolgálatában, különösen az ima küldetését.

A nemzetek szellemileg segítségért kiáltanak minden nap, és a föld szíve hallatja hangját azok számára, akik érzékenyek a szeretetre és e világ valódi szükségleteire.

Ezért imádkozz, és imádkozz buzgón, ajánld fel mindazt a Kegyelmet és áldást, amelyet a Mennyből kaptál, mindazok nevében, akiknek semmijük sincs.

Imádkozz Afrika szívéért, különös módon azért, hogy a szenvedés ellenére ne veszítse el tisztaságát és ártatlanságát.

Afrikának a világ újjászületésének szimbólumává kell válnia. Az ő méhéből születik az élet, és mindazok után, amit megtanultak, a szeretetnek is az ő méhéből kell megújulnia és felülkerekednie önmagán.

Imádkozz, hogy a nemzetek túljussanak a mostani idők tisztulásain, és hogy e világkálváriájának csúcsán létezzenek olyan lények, akik képesek aarra, hogy megbocsássanak és hogy mindenek felett szeressenek.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Mi a béke?

Sok lény azt mondja, hogy békére törekszik, és békére vágyik. A Teremtő folyamatosan azt mondja gyermekeinek, hogy lépjenek be békés Szívébe. Az Úr a Béke legtisztább Rózsáját küldte a világba. Mi a béke, gyermekeim?

A béke nem a háborúban álló nemzetek fegyverszünete. A béke nem az elme csendje. A béke egy belső állapot, amelyet az emberek időről időre elérnek, amikor sikerül kifejezniük, hogy kik is ők valójában, és sikerül egyesíteniük szívüket Isten Szívével.

A béke magának a Teremtőnek a Jelenléte a Földön. A béke megadása azt jelenti, hogy lehetőséget adunk a lényeknek arra, hogy újra csatlakozzanak az Atyához, és hogy újra találkozzanak a Teremtővel a lényükben, hogy érezzék a menedéket, a biztonságot, a bizalmat, a Mindenben való lét ürességét, a csendet, hogy abban az Egyben legyenek, akitől származik a hang.

Édesanyátok, Mária, a Béke Rózsája az, aki tisztasága által egyesít benneteket Istennel és gyermekével. Az Ő jelenléte és az Ő szavai az az út, amelyen visszatérhettek a szív tisztaságához,hogy kifejezzétek azt, aminek megélésére teremtettetek. Nyissátok ki az ajtókat, amelyek Istenhez kötnek benneteket, és találjátok meg a békét.

Amikor az ember felébred és kifejezi valódi potenciálját, egyesül Istennel, az Ő békéjében van, függetlenül a körülötte lévő körülményektől. És ez, gyermekek, nem közömbösség. Ez azt jelenti, hogy tudnunk kell, hogy a szomorúság és a szorongás érzésénél jobban szüksége van ennek a bolygónak a békére a válság idején, a szélsőséges helyzetekben, szüksége van arra, hogy megtalálja Istent és visszatérjen az egyensúlyába. Ezért akik Istenben vannak, azok képesek arra, hogy békét sugározzanak, még akkor is, amikor minden elveszettnek tűnik. Ez azt jelenti, hogy túllépnek a félelem, a szorongás és az aggodalom visszamaradt emberi állapotán, és megtalálják, hogy mit jelent valóban embernek lenni, olyan embernek, aki képes arra, hogy a szeretet által mindent egyesítsen Isten Szívével, és így megteremtse a békét.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT