SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁNTOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ázsia szívének hatalmas aranyló földjeitől a sivatag mély, ismeretlen falvaiig, Én vagyok Mongólia Asszonya.

A parasztok szívétől a zarándokokig és a nomádokig, Én vagyok Mongólia Asszonya.

A legősibb dialektustól a legszentebb kultúráig, Én vagyok Mongólia Asszonya.

Az Együttérzés Szent Templomának kifejezésétől a vallások és a népek közötti egységig, Én vagyok Mongólia Asszonya.

A legszárazabb sivatagoktól az ország utolsó erdejéig, Én vagyok Mongólia Asszonya.

Az ősök Isteni szellemétől azokig a népekig, amelyek teljes pusztaságban jártak, Én vagyok Mongólia Asszonya.

Az utolsó harcosok győzelmétől a keleti szerzetesek empátiájáig, Én vagyok Mongólia Asszonya és Anyja.

Én vagyok Mongólia Asszonya és Anyja, Én vagyok a túlélés és a hit örökségének őrzője mindazok számára, akik Isten Jelenlétét hívták segítségül Mongólia kiterjedt és hatalmas területein.

Én vagyok Mongólia Anyja, mert láttam azokat a  színeket, amelyek kifejezik ennek a népnek a szentségét és áldását, amely egy nagy sivatagban él.

Én vagyok Mongólia Asszonya, mert Én vagyok Shambhala kapujának őre. Én vagyok egy, a jelenlegi emberiség előtti kultúrának a Szűz Teráfja.

Én vagyok Mongólia Asszonya, mert Én őrzöm és védem azokat a kulcsokat, amelyek kinyitják Shambhala Kapuit.

Én vagyok Mongólia Asszonya, mert egy olyan nép aranytükrét tükrözöm, amely ismerte a szív ébredését, és amely tisztasága és névtelensége révén egységben élt a világegyetemmel.

Mongólia Asszonya és Anyja vagyok, hogy az emberiség ne veszítse el a szent szellemiség és az egyszerűség értékeit.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, BUENOS AIRES VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 106. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Urunk, Dicsérünk és áldunk Téged,
hogy Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Ámen.
(háromszor)
 

Hány napot és hónapot számoltam, hogy ma itt lehessek.

Hány napot és hónapot számoltam, hogy ma mindegyikőtök szívével lehessek.

El sem tudjátok képzelni, hogy mi volt az oka annak, hogy annyit várakoztam, hogy mindegyikőtökkel lehessek, és tanúja lehessek annak, hogy hogyan tudtátok mindezt összehozni a Számomra ennyire kevés nap alatt; mert valóban minden, amit Nekem ajánlotok fel, Istené.

Ma a Mennyország egy ajándékával jövök; ma egy fontos szellemi kincset hozok az emberiség számára, amelyet a Közel-Keletről hoztam mindannyiótoknak, ennek a nemzetnek és ennek a drága népnek a szellemi célja számára. Íme, társaim, a Szent Szövetség Ládája.

A Mennyország Szent Angyalai szemlélik ezt a szellemi kincset. A hajdani pátriárkák és próféták tisztelik, és ma minden jóakaratú lény felismerheti, mint a szent Terafimot, amely előkészíti az Új Emberiség megjelenését a bolygó ezen részén, egész Amerikában.

Ezért ne féljetek, itt van Isten Szent Kincse, amelynek mindegyikőtök élete része lehet.

Ez a Szent Kincs, amely őrzi az emberiség legfontosabb tapasztalatainak kincsét a Teremtés pillanatától, a Genezisben egészen addig a pillanatig, amikor mindegyikőtök Velem együtt annak a részesének érezheti magát, hogy hozzájáruljon ehhez a Szent Szellemi Terafimhoz, amelyre a következő emberiségnek és az Új Földnek szüksége lesz, nemcsak a bolygó megtisztításához, hanem ahhoz is, hogy Isten Tulajdonságait újra bevezesse ennek a bolygónak a felszínén. Isten szent ládájának tulajdonságai és alapelvei, amelyekre ebben a tetőző pillanatban Argentínának szüksége van, és mindannyiótoknak és testvéreiteknek meg kell tanulniuk felemelkedni a sötétségben, bátran átkelni a tudat mélységein, hogy nemet tudjanak mondani az ellenségnek, hogy Isten Szellemi Kormánya győzedelmeskedjen ebben a nemzetben és az egész világon.

Jelenleg erre van szüksége Argentínának, valamint Amerika többi részének. Mert őszintén mondom nektek, hogy nem abban találjátok meg a megoldást, ami vízszintes, igazítsátok életeteket a Magasság szerint, és megtaláljátok azt a választ, amit annyira kerestek.

Ha ma hallgatjátok Mestereteket és Uratokat, annyi idő után, hogy nem tudtam úgy eljönni Argentínába, annak ellenére, hogy annyira vártam; azért jöttem, társaim, hogy teljesítsem azt az ígéretemet, hogy mindegyikőtök úgy érezze, hogy részes Velem együtt abban, hogy tudatosan készítsük elő Visszatérésemet a feladatok elvégzése által.

A támogatás és az engedelmesség a nagy kulcs Argentína számára. Ez megvéd önmagatoktól és mindenkitől. Ne lássátok az utatokon azokat, akik ellenségeitek, hanem azokat, akiknek együttérzésre van szükségük.

Ezért hoztam el ezt a Szent Terafimot mindazok számára, akik jelen vannak, hogy emlékezzetek rá és tiszteljétek; mert ez ugyanaz a szellemi terafim, amelyet sok ókori nép szemlélt és tisztelt, amelyet sok pátriárka és próféta keresett azért, hogy Isten szövetségesének érezze magát.

Azt akarom, hogy szeretetetek és megváltásotok megtapasztalása végre Isten szent ládájában legyen, és bár amit mondok, lehetetlennek tűnik számotokra, nincs lehetetlen Istenetek és Uratok számára. Mert ha ma itt vagyunk Argentínában, Istennek lehetetlen lenne elérni ezt?

Ez a szent föld sok kincset őriz, amelyek a Szent Szövetség Ládája részét képezik; olyan helyek Argentínában, ahol járni fogunk úgy, ahogy máskor is, és amelyek sok kincset őriznek, amelyek a Szent Szövetség Ládája részét képezik.

Összpontosítsátok a törekvéseiteket az Atya eme Szent Terafimára.

Bízzatok abban, amit mondok. Egy csodálatos hely vár rátok Isten Királyságában. Ezért tartsatok ki és ne csüggedjetek, legyetek bátrak, és legyetek merészek, hogy kitartsatok.

Az Úr képes arra, hogy megkeresse elveszett bárányait.

Az Úr képes arra, hogy elhagyja az északi féltekét, hogy segítsen nektek. Itt vagyok, és Szívem nem változik, Szívem az Ereklyetartója mindazoknak, akik általam akarnak élni.

Tudom, hogy mint nép, el vagytok csüggedve. Rajtam kívül senki sem tudja, mit éltetek át az elmúlt két évben, és hogyan tanultátok meg mindnyájan magányosan hordozni a saját kereszteteket. Ez az erőfeszítés, amelyet megtehettek Értem, hogy megtanuljatok együttélni ezeknek az időknek a keresztjével, élményként tárolható a Szent Szövetség Ládájában.

Szerintetek ez lehetséges?

Ha itt vagyok, ebben a pillanatban Veletek, az azért van, hogy megerősítsem, hogy tudjátok, Szent Szívünk átmegy Argentína egy részén, hogy újra aktiválja. Ez nem lesz látható mindenki számára, de aki igazán összhangban van Velem, az képes lesz látni és felismerni.

Életetek célja az anyagtalan élet kell, hogy legyen; mert Isten Szelleme a segítségetekre lesz ugyanúgy, ahogy Szent Szelleme ebben a pillanatban száll le, hogy megigazítsa azt, ami elferdült, hogy helyrehozza azt, ami eltévedt, és lecsillapítsa sok szív felháborodását.

Ezt Isten Szent Szövetsége Ládájának a jelenléte teszi lehetővé.

Ily módon ma felkenlek mindegyikőtöket a Kereszt hatalmas Jelével.

Azt is kívánom, hogy Segítőim újra kenjenek fel, önátadásuk, lemondásaik, hűségük által, és különösen szigorú engedelmességük által kenjenek fel Engem. Mert minden lélekcsoportnak adtam valami különlegeset az elmúlt időkben, amit soha sem lehet elveszíteni vagy eldobni. Értékeljétek tehát azokat az Ajándékokat, amelyeket kaptatok, és amelyeket most azért jöttem, hogy megkeressek a Mennyei Atya kérésére.

Ezek az Ajándékok, amelyeket a legőszintébb és legegyszerűbb lelkek tehetségeinek és erényeinek neveznek, azok lesznek, amelyek lehetővé teszik, hogy Atyám Terve beteljesüljön Dél-Amerikában, hogy az Atya többé ne várjon arra, hogy Célja megvalósuljon, hanem hogy láthassa, hogy Célja gyermekein keresztül megvalósul, akik Krisztus apostolainak vallják magukat.

Azért jöttem, hogy sok szív kínját enyhítsem.

Azért jöttem, hogy helyreállítsam a békét, amelyet egyesek elveszítettek.

Azért jöttem, hogy a szívetekre helyezzem Kezemet, hogy megnyugtassam őket; mert a csatáitokon vagy tökéletlenségeiteken túl, ma itt vagyok Argentínában, mert hiszek mindegyikőtök szeretetében, egy olyan szeretetben, amely képes átalakulni és kibővülni, egy olyan szeretetben, amely nemcsak visszaszerzi az ártatlanságotokat, hanem érett szeretet, amely arra ösztönöz, hogy kövessétek a Szellemi Hierarchia nyomdokait; ahogyan Mi is ezt tesszük értetek, anélkül, hogy eltávolodtunk volna vagy elhatároltuk volna magunkat, hanem jelen vagyunk a Világegyetem Szent Csendjében, ahol Isten Hangja visszhangzik.

Ez az az Örökkévaló és Mennyei Hang, amelyet szeretném, ha hallanátok a belsőtökben, az Atya Hangját, Aki szeret benneteket, Aki támogat, aki táplál benneteket Szelleme által, Aki megadja nektek Kifürkészhetetlen Irgalmát.

Azért jöttem, hogy begyógyítsam a sebeiteket, mindegyikőtök sebeit, de a ti népetek sebeit is.

Tudom, hogy sokan nem értik, miért olyan nehéz minden; de minden ott kezdődik, társaim, amit választotok. Íme a választásotok eredménye.

Tudom, hogy sokaknak semmi közük mindahhoz, amit Argentína és Amerika ma megtapasztal, de soha se emeljétek fel a kardotokat kard ellen, emeljétek fel szavatokat imádságban a Menny felé, hogy Mesteretek és Uratok közbenjárhasson, ahogyan most is közbenjár.

Manapság a jelenlévők közül sokaknak el kell fogadniuk a Kenet Szentségét, mert az az Én Királyságomhoz való tartozásuk látható jele, ahol semmilyen gonoszság sem érheti őket, még akkor sem, ha a gonosz úgy gondolja, hogy elnyomhatja vagy megzavarhatja őket.

Ma átadtam nektek a Kereszten szerzett tapasztalatomat, mert Rajtam kívül senki más sem tudja, mit jelent egyedül lenni anélkül, hogy felhagyna az Isteni Akaratban való bizalommal.

Karjaimat és Kezeimet kinyújtva Argentína fölé azért jövök, hogy kiárasszam a világegyetem, a napok és a csillagok Fényét, az Angyalok és az Arkangyalok Fényét, mindazok Fényét, akik jóakaratból élnek, és akik nem keresnek semmit sem a saját maguk javára, hanem azért, hogy a Szívemből származó Fény szikrája legyenek ebben a sebzett világban.

Mennyei Anyám Argentína palástját viseli Magán, hogy az emberek emlékezzenek arra, hogy Én vagyok Isten Napja, Aki egy hosszú, sötét éjszaka után születtem.

Ahhoz, hogy ennek a találkozásnak meglegyen a gyümölcse, a belső gyümölcse, amelyre mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy ezekben az időkben elszántabban és bátrabban járjon, felajánlhatom nektek mindazt, amim van, a Szentek Legszentebbjét, amelyet oly régen felajánlottam a világnak, amely Testem és Vérem, Isten Irgalmának közvetlen kisugárzása.

Ez megnyugtatja Argentínát és a világot.

Ez az úrvacsora, amelyet hamarosan ünnepelünk, emelje fel szellemileg újra szülőföldeteket, és mindnyájan érezzétek magatokat a Lujáni Szűzanya, a Szent Miklós Rózsafüzére Szent Asszonya Palástja alatt, mert Ő hozott Engem ide.

A jó fiú mindig engedelmeskedik anyjának, ahogy a jó anya közel van fiához, ahogy Mária is közel volt a kereszt lábához.

Testem erőteljes Öt Sebe fürössze me
g, tisztítsa meg és világítsa meg tudatotokat.

Jézus Erőteljes és Kifürkészhetetlen Vére építse újjá a jelenlévők és a nem jelenlévők belső életét.

A Szent Szövetség Ládája által elért érdemek miatt Argentína ebben a pillanatban érezze úgy, hogy Isten Keze támogatja.

Mert a Szeretet, társaim, mindig mindenre képes, még ha nehéz is. A szeretet lehetővé tette, hogy elérjem a Keresztet.

Merjétek megélni ugyanezt az élményt, ajánljátok fel Istennek azt, ami vagytok, és amit nem fogadtok el, ne felejtsétek el, hogy Argentína szent nyájam része.

Hogy ma a jelenlévők közül sokan érezzék Szívem dobbanását, mert Szívemben van az Út, az Igazság és az Élet.

Szeretlek és szeretem ezt az országot, szeretem hegyeinek szépségeit, szeretem folyóinak és óceánjának kiterjedtségét, szeretem ennek az országnak minden részét, Isten Áldott Tervét.

Vonzza magához a Kereszt ezt az országot, és keljen fel Izrael ősi törzse délen, északon, keleten és nyugaton, és lássa a Szeretet Szent Csillagát felragyogni az égbolton, a Testvériség Szent Csillagát. Ámen.

Hogy felkészüljünk erre a pillanatra, megkérem lányomat, Lucía de Jesúst, hogy énekeljen nekünk egy dalt, mert emlékeznetek kell arra, hogy Szavam Élő Víz, az a víz, amely minden szomjat elolt.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Énekeljünk.
 

Dal: „Szavad  Élő Víz”.
 

Elías de Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Testvérek, meg fogjuk ünnepelni ezt az Úrvacsorát Mesterünk jelenlétében ezen a helyen, felajánlva ezt a pillanatot Argentína e drága és szeretett nemzetéért, felajánlva ezt a pillanatot a Szent Szövetség Ládájáért, amely Krisztus Urunk Kezében van.

És azzal az engedéllyel és felhatalmazással, amelyet Krisztus adott nekünk, papoknak, a közösségnek ezt a pillanatát a megbékélés és a megbocsátás cselekedeteként fogjuk felajánlani, hogy ez a nép megkapja, amire annyira szüksége van, hogy a szívek Krisztus jelenlétében újra fedezhessék a reményt, szabaduljanak meg kötelékeiktől és attól, ami elnyomja őket, hogy érezzék Isten kifürkészhetetlen ölelését, amely mindannyiunkat megvigasztal.

Ezzel a felajánlással megtisztítjuk szívünket a bűnbánat cselekedetén keresztül Jézus Szentséges Szíve előtt, és megismételünk egy nagyon egyszerű imát, amelyet az Isteni Hírnökök tanítottak nekünk, hogy belső templomunk, Isten legszentebb helye felkészülhessen arra, hogy befogadja ezt az Isteni Szentséget.

Ismételjük meg:
 

Uram, bocsánatot kérek
mindazért, amit tettem.
Add meg nekem a felszabadulás Kegyelmét.
A Megbocsátás Ajándékáért,
amely Isten Szívéből fakad,
Uram, nyisd meg nekünk Királyságod Kapuit.
Ámen.

 

Most Krisztus vezeti ezt az ünnepséget.
Felkészülünk erre a fontos pillanatra, amelyben Szívének Kegyei Argentínára, a szívekre szállnak, mint Fényfolyó, mint egy életet tápláló kimeríthetetlen forrás.

Arra kérünk benneteket, hogy térdeljetek le, vagy álljatok fel, akik megtehetik ezt.
 

Ma ismét az Asztalom köré gyűjtelek benneteket, ahogy az apostolokat a Szent Cenákulumban. Ma ez a Szent Cenákulum a szívetek, amelyet odaadással és lemondással felkínálhattok Nekem, hogy elolthassam a lelkek iránti szomjamat.

Így újra megalapítom az Eucharisztiát, mint azon a Nagycsütörtökön, Kezembe veszem a kenyeret és felemelem Istenhez, kérve, hogy az Ő Kifürkészhetetlen és Hatalmas Megváltó Szeretete lényegítse át a kenyeret Krisztus Dicsőséges Testévé az argenetínai megbékélés és a béke érdekében.

Így töröm azt meg újra előttetek, hogy elmondjam, hogy ez az Én Testem, amelyet értetek adtam a bűnök bocsánatára.
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.
 

Tiszteljük Krisztus Szent Testét.
 

Ugyanúgy, mint a Szent Cenákulumban, ismét Kezembe veszem a Szent Kelyhet, és felemelve felajánlom az Atyának, hogy átlényegüljön Drága Vérembe. Ahogy apostolaimnak mondtam, ma is mondom nektek: "Vegyetek és igyatok mindnyájan, mert ez az én Vérem Kelyhe, a lelkek és Isten közötti Új és Örökkévaló Szövetség Vére; az a Vér, amely ma kiárad Argentínára az összes bűn  elengedésére. Tegyétek ezt mindig az Én Emlékezetemre, mert hamarosan visszatérek."
 

Elías de Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.


Tiszteljük Jézus Drága Vérét.

Íme, Aki életét adta értetek, ez a mi Urunk Jézus Krisztus Teste és Vére.

Örüljenek az irgalmasok, mert mindig elnyerik az Irgalmasságot.

Az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való tökéletes egységben fejezzük be ezt az ünneplést a Krisztus által tanított ima által, hogy felemeljük legőszintébb felajánlásunkat az Atyához.

Ima: "Mi Atyánk".
 

Szálljon le rátok és Argentínára Szentséges Szívem Békéje, Szeretete és Fénye.
 

Elías de Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Imádkozzunk mély hittel:
 

Uram,
Nem vagyok méltó arra, hogy házamba jöjj,
de csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen.

 

Urunk Jézus Krisztus kérésére hirdetjük a világ minden lelkének Szellemi Közösségét Jézus Szentséges Szívével.

Az áhítat és a testvériség gesztusával köszöntsük egymást Békével.

A Krisztus Békéje legyen veletek!
 

Legszentebb Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
mélységesen imádlak Titeket,
és felajánlom Nektek Krisztus Jézus
a Föld minden Kegyhelyén jelenlévő
legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét
a gonoszságok, szentségtörések
és a közöny jóvátételére,
amelyekkel megsértik Őt;
és az Ő Legszentebb Szíve,
valamint Mária Szeplőtlen Szíve
végtelen érdemeiért
könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
Ámen.

 

Lényem Élő Jelenlétével hagylak benneteket az Eucharisztia által. Rejtőzzön mindig bennetek ez az Élő Jelenlét, amely Isten Fénye, és így készüljünk fel erre a fontos Imamaratonra, amelyben minden átalakul és meggyógyul; bízzatok ebben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mielőtt a Mennyei Egyház leszáll, a világ meg fog mozdulni, mert ki kell űzni a földi erőket, és számomra nagyon fontos, hogy ennek tudatában legyetek, gyermekeim, hogy a Mennyei Egyház következő eseményét ne csak egy újabb találkozásként éljétek meg, mert ez az utolsó, és a világnak sürgősen szüksége van rá.

Ezért küldi Isten a mai napon hűséges Szolgáját, hogy összegyűjtse gyermekeit, hogy elhívja Krisztus apostolait, hogy felkészítse őket a nagy végidő pillanatára.

Az az idő és az az óra közeleg, már nem tart sokáig, gyermekeim. Ezért döntött úgy Fiam, hogy Visszatérése előtt megérkezik Mennyei Egyházával, hogy Szívében tartson minden lehetséges lelket, minden olyan lelket, amely be tud lépni Isten Szívébe, még azokat is, akik még az Irgalom által sem érdemlik meg.

Ez mindannyiótoknak megmutatja Fiam Szeretetének hatalmas mérhetetlenségét, egy fáradhatatlan és örökké tartó Szeretetet, amely időről időre eljön elétek, hogy megújítson, meggyógyítson és megváltson benneteket.

De az Én időm is véget ér veletek. Ahogy telnek a hónapok, úgy ér véget az idő gyermekeim között, és ez lesz a nagy idő számotokra is, hogy megéljétek mindazt, amit jelenéseim kezdete óta tanítottam nektek, szeretett Aurórámban.

Ezért azt kívánom, hogy augusztus 8-ig az Aurórában tizenhárom egymást követő napon keresztül történt jelenéseim összes festményét tárják a világ elé, hogy gyermekeim megismerhessék azokat a jelképeket, amelyeket az emberiségre hagytam, és amelyek azok a jelek, amelyeket Isten úgy határozott, hogy nekik adjon a Krisztus Mennyei Egyházával való találkozás e nagyszerű pillanatára való belső és szellemi felkészülésükhöz, és mindenekelőtt, gyermekeim, arra, ami azután fog történni, hogy Fiam Szellemi Egyháza meglátogatott benneteket.

Abban az órában tanúságot kell majd tennetek mindarról, ami itt történt, például a megtérésről, amelyen a szívetek átment, miután meghallottátok az Istenanya hívását.

A közelgő Nagyhét nyolc napja alatt Fiam Mennyei Szent Egyháza a Jelenések Hegye tetején ki fogja állítani a Szent Szövetség Ládájának immateriális szimbólumát.

Mindazok, akik szívből élik meg az elkövetkező Nagyhetet, megtelnek a Szent Szövetség Ládájának tulajdonságaival és elveivel, és mindenekelőtt megkapják azokat az érdemeket, amelyeket Fiam szerzett a Születésétől a Mennybemeneteléig.

Ez az esemény rendellenes. Ez azt jelenti, gyermekeim, hogy egy olyan csúcsidőszakban történik a Földön, amikor az emberiség megpróbálja kikényszeríteni a visszatérést a normális kerékvágásba, és még nem érti meg a bűnbánat és a vezeklés fontosságát.

A Szent Szövetség Ládája, amely napként fog ragyogni a Jelenések Hegyének tetején, az egész világnak el fogja hozni azt a rendkívüli Kegyelmet, amelyre minden gyermekemnek szüksége van ebben az időben, hogy képes legyen legyőzni a végidőket, és mindenekelőtt megtanulja, hogyan menjen át rajtuk.

Tudom, hogy sok gyermekem nem fogja megérteni, hogy ez mit jelent. Ezért azt kívánom, hogy a Nagyhét folyamán mutassátok be a Szent Szövetség Ládáját, ahogyan azt más években oly szépen tettétek, hogy az emberiségnek legyen egy vizuális és szellemi szimbóluma, amellyel beléphet a Szent Láda tudatába.

Ábrahám, Mózes és sok pátriárka, akik ma a Mennyben vannak, különleges módon kísérik ezt a szellemi eseményt.

Hogy lássátok, gyermekeim, ezeknek az időknek a vészhelyzetét, Isten elküldi a világnak a legszentebb dolgot, amivel rendelkezik, a Szent Szövetség Ládájának Szent Kincseit, hogy szellemileg ki legyenek téve, és a lelkek imádságban, virrasztásban és kapcsolatban legyenek Isten e szent Teráfjával.

A Szent Szövetség Ládájának négy uralkodó angyala viszont, akik soha nem szálltak le a bolygóra, jelen lesznek, mint őrzői és felügyelői annak a szent Terafimnak, amely szellemi értelemben ragyogni fog a Hegyen mindazok számára, akik hisznek benne, és akiknek szükségük van arra, hogy igénybe vegyék azokat a tulajdonságokat és érdemeket, amelyeket Fiam szerzett értetek ezen a bolygón.

Ez az Ő legtisztább Szeretetének, örök Szívének fáradhatatlan ajándékának a megnyilvánulása, amely nemcsak a Szent Szövetség ládájában, hanem a Szentségekben is jelen van. Gyermekeim, ha szellemileg részesültök a Szentségekben a Nagyhét napjaiban, biztosítalak benneteket, hogy megkapjátok a szükséges Kegyelmet.

Mennyi mindent fog tenni Fiam Mennyei Egyháza augusztus első napjaiban!

Eljön az Ő Hatalmával és Dicsőségével, hogy emlékeztesse a világot a Mennyországgal való fiúi kapcsolatára, hogy még több lélek hajtsa le a fejét a földre és térjen meg, mert Isten nem igazságosságot akar a világban, hanem Irgalmasságot.

Aki nyitott szívvel, lélekben és szellemben felajánlkozik Fiam Szent Mennyei Egyháza előtt, azt az Örök Atya szemlélni fogja, mert Ő maga a Szent Láda, amely a Szeretet, a Megváltás és a Fény tapasztalatait őrzi, amelyeket nemcsak szeretett Fia ért el a Földön, hanem sok testvére is, akik az idők folyamán elérték a krisztusi állapotot.

Ki fogja elérni a krisztusi állapotot a Fiamért, mindazok után, amit Ő ad nektek, és mindazzal együtt, amit Ő adott nektek az elmúlt évek során?

A krisztusivá válás nem egy forma vagy módszer, hanem a szeretet megtapasztalása, amelyet a testben élünk meg, és amely a tudatot, a lény legmélyebb aspektusait alakítja át addig, amíg el nem jut a megváltásig.

A krisztusivá válás szent Törvénye is eljut a világba a Nagyhét napjaiban. Aki megnyitja szívét e titok előtt a Szent Szövetség ládája és a Szentségek által, az megújítja életét, megújítja elkötelezettségét, megerősíti küldetését és újból felajánlja magát az Atyának, mint az Ő egyetemes Szeretetének áldozatát.

A veletek töltött időm véget ér, és ez olyasvalami, amit igazán nem szeretnék, de meg kell tanulnotok szeretni az Atya Akaratát önmagatokon túl, ahogyan Én is megtanultam szeretni azt, mint egy fiatal nő, egy alázatos és egyszerű családban, amely megkapta Isten hívását, hogy a Magasságos Fia a méhemben lehessen.

Ma nemzedékek, népek és nemzetek hirdetnek Engem, mint áldottat. A holnapi napon a világ áldottnak fogja nevezni az utolsó apostolokat, mint az Új Korszak Krisztusait, mint azokat, akik életük utolsó pillanatáig elérték Fiam Szívének törekvését.

De nem hagylak el benneteket, ahogyan a fatimai kisgyermekeket sem hagytam el. Szeretnetek  kell, meg kell ismernetek a Mennyországot, ahogyan sokszor ők látták a Mennyországot, mert a Mennyországban, ahol Örök Atyánk van, tapasztalataitok egyesülnek az Ő Szeretetének nagy Forrásában, és a Teremtés, ahogyan az sokszor megtörtént, ismét megújul.

Ma az egész világért és az öt kontinensen élő gyermekeimért imádkozom, hogy lelkük beléphessen a hatalmas Mennyei Egyházba, amely augusztusban megnyitja kapuit, és elhozza Isten Kegyelmét és Irgalmát az emberiségnek.

Ma este Fiam kérésére itt hagyom az Ő Mennyei Egyházának oszlopait, első pilléreit, amelyek ma Dicsőségben, Szeretetben és Irgalomban mutatkoznak meg a lelkek számára.

Ezekben az augusztusi napokban ez lesz a nagy pillanata annak, hogy szellemileg összefoglaljátok mindazt, amit a tizenkét év alatt kaptatok.

Az Atya megengedte Nekem, hogy az eljövendő időben és utoljára megjelenjek Aurórán, hogy lezárjam mindazt, ami egykor ott kezdődött, amikor még semmi sem létezett, mert ott szíveket találtam, amelyek hajlandóak voltak követni Engem, amikor még semmijük sem volt, mert a böjtben és az imában, amit azokban a napokban tapasztaltak Velem Aurórán, bíztak az Én Szavamban és mindenekelőtt az Én Jelenlétemben, túl azon, amit mondtak.

Ezért még utoljára visszatérek Aurorára, mert Aurorán lesz a világgal végzett munkám vége, mielőtt Fiam visszatér. És az egész Mennyei Testvériség ott lesz azon a napon, és felajánlja az Atyának mindazt, ami ott épült, nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is.

Minden, ami Aurórán történt, a keletkezésétől napjainkig, az Atya elé kerül, mint az emberiség megváltásának igazolása.

Ma az angyalok arra kértek, hogy énekeljek el egy egyszerű dalt, hogy lezárjam ezt a 25 napos ciklust. Ez egy olyan dal, amely Aurórán született, és megidézi Szeretetközpontjának erejét a megváltatlan lelkek számára. 

Hallgassuk meg a „Szeretet Királyságaˮ című dalt. 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra. 

Palástom és Tudatom tükrözi Aurórát, a hajnalt minden lény életében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT