SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET POTUGÁLIÁBAN, DORNESBEN, FERREIRA DO ZÊREREBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legmélyebb imádságaitok emelkedjenek fel a Mennybe az Irgalom mai napján, hogy a világ, és különösen a háború és a konfliktusok által leginkább elnyomott és megbüntetett nemzetek visszanyerjék a békét; mert egyetlen ember sem tud béke nélkül élni, hiszen a béke Istennel és a világegyetemmel való kapcsolat.

Gyermekeim, az irgalmas ima mai napján arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a világ azon helyeiért, ahol hiányzik a béke, és ahol káosz uralkodik. Mert a Béke Királynőjeként imáitokon keresztül el kell jutnom e világ azon tereibe, ahol gyermekeim százai szenvednek kétségbeesés és szeretethiány miatt.

Így, mivel ebben az augusztusi hónapban érezni fogjátok Fiam Szívét, szeretném, ha még több gyermekem érezné a Szívemet, és a ti igaz imáitok jelentik a hidat, amely lehetővé teszi számomra, hogy megtaláljam legszenvedőbb és legkétségbeesettebb gyermekeimet.

Ezért, szeretteim, ismerjétek fel Kegyelmem Sugarait; annak a Kegyelemnek, amely mivel kimeríthetetlen és Isten előtt igazolható, már több, mint tizenöt éve betölt benneteket.

Szeretném, ha Kegyelmem, amelyre Anyai Szívem meghatalmazást kapott, mindenkihez eljutna, különösen azokhoz, akik a pokolra ítélték saját magukat.

Mostantól kezdve hálás vagyok nektek azért a bátorságért és erőfeszítésért, amelyet a szívetek imája által adhattok Nekem; mert az imádságnak át kell hatnia a világot.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, LISBOABAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A világban zajló konfliktusok és háborúk ellenére, amelyek megosztják és szétzilálják a családokat; ma Medjugorje Fényközpontom kigyullad, hogy belsőleg továbbítsa Béke Üzenetemet.

Én vagyok a Béke Királynője, és azt akarom, hogy minden gyermekem Isten Királyságában legyen, hogy a világ többé ne veszítse el az ártatlanságot és a világosságot, amelyet Isten egykor minden emberi szívben letétbe helyezett.

Emiatt ma Medjugorje fényben és reményben világít, mert meg akarom állítani azt a káoszt és bosszút, amelyet sok szív él át ezekben az időkben, és elfelejtik, hogy mindannyian testvérek, akik ugyanattól az Atyától származnak.

Ezért még egyszer elküld Engem, mint a Béke Hírvivőjét, hogy elmondjam a világnak, hogy ha nem állítja meg a háborút, valami rosszabb fog elszabadulni.

Jelenleg minden gyermekem buzgó imájára számítok azért, hogy megakadályozzam,  hogy még több ártatlan vér ömöljön ki a világban.  Ez megakadályozza, hogy Isten Angyalának haragja lezúduljon a világra, és az emberiség elveszítse megváltható státuszát.

Ezért mindenki számára ez az a nagy pillanat, amikor a megpróbáltatások és nehézségek ellenére gyermekeimnek a Palástomba kell kapaszkodniuk, és meg kell fogniuk Kezemet, hogy Én, mint mindenek Anyja, továbbra is Fiam felé terelhesselek és vezethesselek.

Érezzék ma a szívek Medjugorjéből azt a békét, amely reményt és hitet hoz, amire ilyenkor mindenkinek szüksége van.

Ne feledjétek, hogy itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Nagyon drága gyermekeim!

Akárcsak 100 évvel ezelőtt, ma is ismét Szívemhez gyűjtelek benneteket, hogy minden eddiginél jobban kérjem, hogy imádkozzatok a békéért.

Emiatt Mennyei Anyátok a Mennyből jön, látva, hogy újjáéledt a kelet-európai testvérek között az invázió, a gyűlölet, a pusztítás és a háború.

Sürgősen és könyörögve arra kérlek benneteket, egyesüljetek egy hangon és egy szívvel, felajánlva Szeplőtelen Szívemnek a február 28-án kezdődő rendkívüli kilencedet a kelet-európai Békéért és a háború végéért.

Ismét rohamosan terjed Európában a büntetlenség mérge, a leghátrányosabb helyzetűek pedig kivándorolni kényszerülnek.

A világ azt hiszi, hogy tud a fegyverek irányításáról és erejéről.

A Fatima óta eltelt 100 év után a Béke Királynője sír amiatt a csapás miatt, amelyet a Teremtőnek és a legelnyomottabb családoknak okoznak.

Kérlek benneteket, hogy csatlakozzatok Hozzám az imában, mert a kék zsarnok istentelenséget és büntetést akar kiszabni azokra, akik nem adják meg magukat sötét terveinek.

Gyermekek, sajnos közeledünk a várva-várt véghez, ekkor jön a világra a legnagyobb és legismeretlenebb fájdalom.

Imádkozzatok buzgón, és igaz elkötelezettséggel legyetek Velem ebben a kegyetlen szellemi csatában, ahol Égi Anyátok összezúzza a kígyó bolond és gonosz fejét.

Mostantól fogva hálás vagyok nektek.

Áld titeket ebben a döntő pillanatban

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Béke Tükreként jövök a világba, hogy gyermekeim emlékezhessenek arra, hogy a Béke létezik, de a Béke sok szívben feloldódott ezekben az időkben.

Emiatt úgy jövök, mint a Béke Tükre, és Jelenlétemmel együtt hozom  a Mennyei Világegyetemet, annak minden eszközével és tulajdonságával együtt, Isten angyalaival együtt, akik a Jerarchiát tükrözik a felsőbbrendű Világegyetemben.

Remélem, hogy Szívem Kapuján keresztül mindannyian bejuttok majd Békémbe, mert minnél többen mentek be Békémbe Szívem Kapuján keresztül, annál több szituációra lesz megoldás, és a düh, a balsors nem szabadul el az elnyomott szívekben.

Most kinyújtom felétek Karomat, hogy megfogjátok a Kezemet, és mint kisgyermekek, akik megtanulják megtenni az evolúció lépéseit a Mennyei Anya segítsége által, lépjetek be a Béke Világegyetemébe. Higgyétek el, hogy a Béke az élethelyzeteken, a kihívásokon, a tanuláson vagy a megpróbáltatásokon túl is létezik.

Szeretett gyermekeim, Én vagyok a béke tükre, és ha Szívemben vagytok, akkor Isten Békéjében, Krisztus Békéjében lesztek, mindannak ellenére, ami ebben az időben megjelenik vagy megnyilvánul, mert az Én törekvésem ezen a napon az, hogy meggyógyítsalak benneteket Békém által.

A Béke hiánya megbetegíti a testet és a lelket, megőrjíti az elmét és megzavarja a szívet. Ezért a Béke hiánya konfliktusba, diszharmóniába, a hit hiányába viszi a lelkeket és a világot.

De Én, Aki az Anyátok vagyok, az az Anya, Aki elfogadott benneteket a Kereszt miatt, a feltétel nélküli és örökkévaló Anya, az az Anya, Aki feltételek és szabályok nélkül szeret és vigasztal, azt akarom, hogy menjetek be Békességem Világegyetemébe; mert így mindannyian megértitek, gyermekeim, hogy mi történik veletek ebben az időben, min mentek keresztül ebben az időben, mivel néztek szembe ebben az időben.

Menjünk együtt ebben a szellemi gyakorlatban az Isten Békéjével való találkozás felé a Mennyei Világegyetemben, ahol Mennyei Tükrei sugároznak, a Teremtés felé és a világegyetemben jelenlévő összes életforma felé, a Béke regeneráló és gyógyító tulajdonságai felé.

Kicsinyeim, fejlődő gyermekeim, itt az ideje, hogy felnőjetek és megerősödjetek. Itt az ideje, hogy a szellemetek éretté váljon, és tudatosuljon bennetek, hogy Isten harcosai vagytok, feltétel nélküli szolgák, fáradhatatlan apostolok, akikmegértik Fiam Akaratát, amely az Atya Akarata.

Ezért közeledjetek a Béke Mennyei Tükreihez és a Teremtő Világegyetem és Isten összes Angyala előtt lépjünk be a Béke tükreinek a tudatába, amelyek a Kék Fény szent kivetítődései, amelyek a belső világot tisztítják, megerőítik a lelkeket, felgyújtják a szívekben a hit élő lángját.

Szemléljétek Anyátok Szívén keresztül a Béke Tükreit, hogy rajtatok keresztül, akik az Atya eszközei vagytok, a Béke tükröződjön a világban, és megszilárduljon a lelkekben, amelyek elvesztették azt.

A Béke Tükreiben van egy titok, amelyet ma felfedek előttetek: amikor Isten a Teremtésen gondolkodott, az abszolút ürességben és a világegyetem mély csendjében, tudjátok, hogy mi jutott a Teremtő Eszébe?

Hogy a hozzá hasonló teremtményekben, amelyeket teremtene, létezzen a Békének egy sejtje minden egyes lény esszenciának a közepében.

Ezért mindazt, amit az idők során átéltetek, sőt mi több, a különböző civilizációkban, olyan situációk voltak, amelyek során elvesztettétek a Békét.

Mindabban, amit átéltek ebben a pillanatban, különböző információk és szituációk vesznek körül benneteket és átitatnak benneteket. Ennek a modernségnek minden stimuláns ereje a szellemi világtól való elszakadáshoz vezet, az a céljuk, hogy elveszítsétek a Békét, és ne legyetek kapcsolatban Istennel, a Forrásával, hogy a testetek lebetegedjen, a szellemetek elnyomás alákerüljön, mert nincs Békétek.

Egyetlen eszköz létezik, egyetlen közös eszköz mindenki számára, amely elvezet a Béke helyreállításához. És a Béke visszaszerzésével, annak ellenére, amit továbbra is megéltek vagy tapasztaltok, nem veszítitek el szellemi erőtöket, bátorságotokat, merészségeteket, felbuzdulásotokat Isten szolgálatára és az önfeláldozásra. Ez az eszköz a szív imája.

Emiatt ebben az időben, ahhoz, hogy ti és testvéreitek visszanyerjék a Békét, még inkább egyesítenetek kell igéteket Isten Teremtő Igéjével; hogy ebben a belső összeolvadásban és ebben a kimeríthetetlen egységben a Béke Forrása felé legyen vezetésetek, és mindaz, ami ebben az időben történik, és ami az elkövetkező időkben történik, ne fosszon meg benneteket a Békétől, hanem inkább a Béke hordozói legyetek, Krisztus békéjének eszközei, amelyek tudatosan és egységben előkészítik az Ő Visszatérését.

Szüksége van Isten Anyja békéjének tükreire. Ki ajánlja fel magát? Ki jelentkezik, hogy az Isteni Anya tükre legyen, hogy a Föld felé vonzza azokat a Tulajdonságokat, amelyeket áthágtak, megváltoztattak és amelyek sok tudatban feloldódtak?

Az imán keresztül továbbra is egyesítenetek kell a Mennyet és a Földet, a lelketeket Istennel, a bolygót az Isteni Forrással. Nincs más kiút. Mindenki, aki a szív imáját gyakorolja, Békében él, és megtanulja hordozni a keresztjét, függetlenül attól, hogy mi történik, vagy hogy milyen súlyos a kereszt.

Most fordítsátok befelé a tekinteteket, helyezzétek lelketeket a Béke Tükre elé. És mindannyian együtt, Velem egyesülve, ebben a pillanatban helyreállítjuk a Mennyei Atya Békéjét a belső világokban és a belső világoktól kezdve az egész bolygón, hogy a tudatok és a lelkek megkönnyebbüljenek, visszanyerjék az Atyába vetett hitüket és a bizalmukat, és gyógyuljon meg és újuljon meg minden. Ennek érdekében a „Béke” szót a felemelkedés szent mantrájaként énekeljük, és így beindítjuk a Mennyei Világegyetem Béke Tükrét.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Leszáll a Béke Tükreinek Fénye, és átfogja a világ összes tudatát, és eléri az összes e bolygón élő szívet.

Lélegezzünk be!
 

Emlékezzetek arra, hogy Én vagyok a Béke Királynője, és mindig kereshetitek a Békét Általam, tudva, hogy mindenek előtt Isten szeret és megáld titeket Örökkévaló Szeretete által.

Szívem összegyűjti az összes szándékot, amelyet leraktunk az imádkozó szívek által a Velem való újraegyesülés ezen a napján. Azt kértem, hogy a Flor de Lys közösségen keresztül helyezzetek ma egy kosarat Oltárom lábánál, amely a szándékokat tartalmazza, és őszinte és becsületes felajánlást az egész emberiség és mindazok nevében, akik Felülről választ szeretnének kapni.

Ma ezt a kosarat, amely a lábamnál van, nem csak úgy fogjuk kezelni, ahogyan Isten gondolja és ahogy az Atya elhatározza, hanem ezekre a szándékokra minden gyermekemnek szólótanításként is válaszolunk.

Ezen a példán keresztül arra kérlek benneteket, hogy erősítsétek meg hiteteket az imában, hogy kéréseitek és szándékaitok helyes módon emelkedjenek az Atyához, és mindenekelőtt mindig a közjót és mindenki szükségét keressétek, hogy mindenki megkapja azt a Kegyelmet, amelyre szüksége van.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Flor de Lys közösség egyik testvérének első szándéka:

"Alázat, add meg a világnak az ébredés Kegyelmét, hogy megismerjék és megérezzék Szeretetedet."

A Szűzanya azt válaszolja, hogy ezen a napon dolgozott mindazokkal, akik hallották ezt az Üzenetet.
 

"Maria, ismertesd meg ezzel az emberiséggel az Igazi Szeretetet!"

Az igaz Szeretetet – így szól Anyánk – önfeláldozásunkban, mások és Isten Tervének fáradhatatlan szolgálatában találjuk meg.
 

"A világ összes gyermeke szenvedésének az enyhítésére, és azokért, akik a nemzeteket vezetik."

Ez Fiam fő célja – így szólt Isten Anyja: hogy azok, akik a nemzeteket vezetik és a népeket kormányozzák, tisztában legyenek a testvériséggel és az egyenlőséggel, legyen lehetőségük és kegyelmük arra, hogy amikor Fiam visszatér, megtudhassák, hogy hogyan kormányozzák saját magukat.
 

"Kifejezni az Akaratot és az Igazságot, amely felülről száll alá és bennünk lakozik, és amely a Forrással egyesülve a Felsőbb Valóság kifejeződése.”

Őszinte szándék volt – mondta az Isteni Anya.
 

"Anyám, szabadítsa meg Szereteted a lelkeket a mélységek legsötétebb helyeiből, és emelje fel őket Isten Országa felé."

Azt mondta, hálás, hogy tudatában vagy ennek a szándéknak.
 

"Mindenkinek legyen lehetősége Krisztus nyomdokaiba lépni. Minden papnak."

Isten Anyja elmondta, hogy legfőbb erőssége a papok, amikor sikerül teljesíteniük Krisztus kéréseit, mert a papok a kedvenc fiai. Papok nélkül nincs egység Ég és Föld között, nincs közösség Mennyország és az emberiség között.
 

"A Békéért és a Gyógyulásért az egész világon."

Ezt tette ma Isten Anyja.
 

"Isten erősítse meg mindazokat, akiket elhívott, ezekben a belső és külső megpróbáltatások idejében. És ahol van valaki, aki a Szűzanyához imádkozik, találja meg a Békét egész népe számára."

Mária ezt mondta: Így legyen!
 

És jöjjön az utolsó szándék, a sok kapott szándék közül:

„Isteni Anya, világítson meg mindig Fénypalástod, hogy elérjem Urunk, Jézus Krisztus Szívét.”

Az Isteni Anya azt mondta, hogy ezért dolgozik örökké és fáradhatatlanul.
 

És ahogy válaszoltam ezekre a szándékokra, tudjátok meg, gyermekeim, akik most hallgattok Engem, hogy meghallgatom szívetek és lelketek szándékait, mert mindennek megvan a maga órája.

Megáldalak benneteket Isten Békéje Tükrei alatt.

Legyetek erősek és bátrak. A kezem vezet benneteket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BOSZNIÁBAN ÉS HERZEGOVINÁBAN, MEDJUGORJÉBEN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALMASSÁG 99. NARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Béke Tükreként jövök erre a szent helyre, hogy a világnak, vagyis az emberiségnek több tudatossága és belátása legyen, hogy meg tudja nyitni a belső szemét, hogy lássa azt, ami az anyagon túl van, mindent, ami a szellemiben létezik, az egész Teremtés központját.

Ma nem csak azért vagyok Medjugorje hegyein és dombjain, hogy megáldjam a világot, hanem hogy újra csatlakozzak Anyám Szeplőtelen Szívéhez, hogy a Kegyelem és az Irgalom, amelyre a nemzeteknek szükségük van, leszállhassanak és megerősödhessenek,   hogy az ebben az időben keletkező és létrejött konfliktusok feloldódjanak, hogy a legtörékenyebbek, legelnyomottabbak és a legsebezhetőbbek ne essenek ismét a háború és az üldöztetés csapdájába.

Ma egy olyan földön állok, amelyet Égi Anyám áldott meg, mert Ő hozta az Üzenetet a Mennyből, hogy a tudatokat bűnbánatra és imára, böjtre és jóra ébressze.

Mindenkinek ismernie kell ennek a helynek a létezését, ezeknek a népeknek és nemzeteknek az eredetét, amelyek valamikor egyek voltak,  de konfliktusok választották el őket egymástól.

Amikor Isten megteremtette gyermekeit, vagyis teremtményeit, egy népet, egy nemzetet, egy civilizációt teremtett. De gyermekei az idők és a tévedések során elváltak egymástól, újra csoportosultak, kialakítva szokásaikat, sőt kultúrájukat is.

A volt Jugoszlávia egy kozmikus történelem tükörképe, amely bekövetkezik majd a bolygón más népek életében is, hogy megoldja, megváltsa magát. Isten Anyja Medjugorjén keresztül kegyelemben részesítette az egész világ összes szívét, de különösen az itt élőkét.

A Föld e tájának népei más régebbi népektől származnak, akik ugyanúgy áthaladtak ezen a világon, mint ti. Ennek a fajtának a nemzedékeinek több tapasztalat szerzésére volt lehetősége, mivel több erre alkalmas helyzet is adódott az idők során.

Mindaz, amit a népek ma megtapasztalnak, akár csak az egykori Jugoszlávia, tükrözi mindazt, amit már máskor átéltek, nagy hiányosságokat, amelyeket meg kell gyógyítani, fontos történeteket, amelyeket itt éltek meg, és amelyeket szintén meg kell váltani.

A Kelet-Európai terv még nem fejeződött be. Emiatt a szellemi Hierarchia csendben működik itt; hogy ez a terv a legmegfelelőbb pillanatban megvalósulhasson; ahogy a világ többi részén is vannak tervek, amelyeket más népek és más nemzetek valósítanak meg.

Mindenki a világegyetem különböző csillagairól és helyeiről származik. Azért jöttek a Földre, hogy tovább folytassák a történetet, tanuljanak meg szeretni, megváltani magukat és megbocsátani saját maguknak. Minden nemzet vagy minden nép azon a helyen van, ahol lennie kell ahhoz, hogy át tudja élni ezt a tapasztalatot, hogy képes legyen teljesíteni ezt a pályát, mivel minderre szüksége van.

Isteni Tudatom ma itt van, hogy az összes belső világgal együttműködjön, hogy tudják, hogy Isten Terve egy, és csak egy jelentése és egyetlen célja van.

E világ népeinek és kultúráinak sokfélesége meghatározza a származást az univerzum különböző helyeiről. Ezért fontos megértenetek, hogy a bolygón való áthaladás ne legyen felületes.

Fontos, hogy tudjátok, hogy ma Jelenlétem úgy szól hozzátok, mint a Nap Fia, mint Krisztus Szoláris Tudata, amely az összes belső világgal munkálkodik, hogy megváltsák magukat és felébredjenek.

Amíg itt vagyok, ezen a helyen és ezeken a hegyeken, a Mennyei Testvériség Szent Helyei felvillannak, hogy a szívek érezzék őket, és így egyesüljenek az Istenivel és a Kozmikussal. Mert minden tudat felébredése, minden nép és kultúra megváltása által fogjátok tudni elérni azt a Tervet, amelyet Atyám írt a tudatotok számára, egy különleges és egyedi Tervet minden egyes lény számára.

Amikor bármely nemzet vagy nép tudata tesz egy lépést a felszentelés és önátadás Útja felé, akkor nem egyedül teszi meg a lépést, hanem megteszi a lépéseit az összes többiért, az egész nemzetéért és az egész népéért. Vagyis ajtót nyit, hogy elérkezzen a megváltás pillanata, a megbocsátás nagy pillanata az összes elkövetett hibáért, minden átélt szituációért, és így egy nemzet vagy egy nép tudata megújul, és belélegzi a Mennyország levegőjét.

Ma az Üzenetem szimbolikus, de minden kijelentésben van egy kulcs, hogy ajtót nyithassatok a tudatosság felemelkedése felé, hogy megérthessétek Lényem valódi létezését, hogy megismerjétek a Kozmikus Krisztust, Aki minden tudatban és lélekben működik.

A nemzetek és népek ellenére emlékeznetek kell arra, hogy egyetlen tudatosság, egyetlen faj, egyetlen nép vagytok, egyetlen Terv, amelyet egyetlen Akarat irányít, ami az Atya Akarata.  

Ébressze fel mindenkiben ez a 2022. év ezt a szüntelen szükséget, hogy tovább emeljétek a tudatot, hogy keressétek az istenivel való kapcsolatot, hogy a Kozmikus Úton megtaláljátok a választ, amire annyira szükségetek van, és egyszer s mindenkorra megtudjátok, miért vagytok itt, és miért jöttetek erre a világra.

Mert senkinek az élete nem érhet véget csak abban, ami anyagi és konkrét.

Fedezzétek fel valódi lényetek univerzumát, és örökre felszabadultok, és így segítetek megváltani népeiteket és nemzeteiteket, kultúráitokat, sőt szokásaitokat is. Mert ha csak egy ember is ajtót nyit Felém, ha csak egy nemzet vagy nép egyetlen képviselője is nyitja meg Nekem az ajtót, máris többet tehetnék ebben a pillanatban!

Meghívásom mindannyiótoknak és ebben az új évben az, hogy ne legyetek a világ polgárai, hanem a világegyetem polgárai legyetek, olyan lények, akik közösségben élnek és követik Kozmikus Tervemet.

Mert minél többen keresik a tudatosság emelkedését a Terv szeretetén keresztül, annál nagyobb az esély arra, hogy a Hierarchia megmenti ezt a fajt és megmenti ezt a bolygót.

Szoláris Tudatom Sugarai világítsák meg utatokat.

Ahogy ma a volt Jugoszlávia a népei és kultúrái közötti egység lehetősége előtt találja magát, úgy e világ többi kultúrája és népe is megkapja a megváltás és a béke lehetőségét. Mert minél jobban felébredtek az Egyetemes Életre, annál jobban megértitek, miért vagytok itt ezen a világon, és hogy honnan származtok.

Szoláris Tudatosságom Sugarai áldjanak meg benneteket, késztessenek a transzcendenciára és a kötelékekből való megszabadulásra.

Legyen tiszta a lelki utatok, hogy megismerjétek Akaratomat, ami a Legfelsőbb Forrás Akarata.

Ne lepődjetek meg azon, hogy ebben a pillanatban nem olyan szavakkal szólok hozzátok, amelyek földiebbek és érthetőbbek  a ti nyelvetek számára. Itt az ideje, hogy megismerjétek a Hierarchia rezgését. Itt az ideje, hogy az elme és a tudat felemelkedésén keresztül elérjétek a magasabb szférákat, és belépjetek a Valós Időbe. Mert ha szeretitek az ismeretlent, akkor megszabadultok saját magatoktól, és az ismeretlent szeretve megértitek az Egyetemes Tervet.

Medjugorje hegyeiről áldom meg az egész világot, és mindazokat, akik merészek, és van bátorságuk arra, hogy meghallják a Hangomat és Szavaim szerint éljenek. Így még jobban kinyitjátok az ajtót, hogy visszatérhessek az Igaz Arcommal, a Kozmikus Krisztus Arcával, azzal az Arccal, amelyet még nem fogad el ez a világ.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚ MEGYÉBEN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyen köztetek Jézus mély Békéje, főleg azokon a helyeken, ahol ma háborúkat és konfliktusokat élnek.

Több mint 2000 év után Izrael és Palesztina továbbra is kegyetlenül bántják egymást.

A testvérnemzetek kábultan elveszítik a békét. A szenvedők és az ártatlanok mögött sötét gondolatokat terveznek, amelyek csak a világ legkiszolgáltatottabb és legellenségesebb nemzeteiben keresik és táplálják a fegyverek használatát és értékesítését.

A hatalmas országok gazdaságát mindez sajnos erősíti, a rendetlenség és azok szenvedése által, akik e jelenlegi emberiség túlzott igazságtalanságát szenvedik el.

Mint a Béke Királynője, ma arra kérlek benneteket, hogy buzgón egyesüljetek a világ minden szüksége érdekében; de főleg, hogy csatlakozzatok a Közel-Kelet Békéjéért való imádkozáshoz.

Az ember öntudatlanul fegyverekkel játszik; és ez gyengíti és elrontja a békét, emberi rendeket szabva ki, amelyek bebörtönzik az emberek és a nemzetek szabadságát.

Szeretett Szentföldem borzalmak és vér színhelyévé vált.

Mindazért, amit Fiam az Evangéliumban ránk hagyott, de mindenekelőtt Fájdalmas Kínszenvedésén keresztül; Könyörgöm, gyermekeim, hogy imádkozzatok jól egyesült szándékkal, a közel-keleti Békéért való imádság által, hogy ne jöjjön létre és ne keletkezzen egy harmadik világháború, amely visszafordíthatatlan lenne. Semelyik gyermekem sem ismeri a gonoszt és annak ravaszságát.

Hívlak és elhívlak titeket, mint imádkozó seregeimet. Így imádságos kezeitek szárítják fel a könnyeket Mennyei Anyátok Arcáról, a legártatlanabbak szenvedése és gyötrelme miatt.

Köszönöm, hogy azonnal válaszoltok a hívásomra! Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Ötvenedik vers

Béke Királynője,
Vigasztaló Anya,
a szívek Őrzője,
járj közben ezért a bolygóért és ezért az emberiségért,
járj közben az Élővilágért.

Hozd el minden lélek számára
Szereteted erejét és végtelenségét,
hogy ebben az utolsó időben
gyermekeid tudják, merre kell menniük,
és így találják meg az utat
Fiad Szent Szívéhez.

Béke Királynője,
visszhangozzon a Békéd
minden szív belső univerzumában.

Az egész emberiség érezze magát testvériségben
a felebarátok között.

Ne legyen többé gyűlölet, viszontagság, igazságtalanság,
sem embercsempészet.
és találják meg az utat Istenhez,

Ébredjenek fel a szívek,
és találják meg az utat Istenhez,
hatalmas Atyánkhoz.

Béke Anyja, az egész világ vesse el
hit által a reményt és a belső gyógyulást,
hogy a szenvedőknek legyen Kegyelme,
hogy Szíved anyai Sugarai megérintsék őket.

Engedd meg, Szentséges Asszonyom,
hogy Szereteted és Békéd nagykövetei legyünk.

Legyünk méltók Legfelsőbb Kegyelmedre.

Épüljön újjá minden élet,
hogy megtörténjen a megbékélés,
és hogy a megbocsátás hozza el mindenki számára
a széthúzásnak és a közönynek a végét.

Szerezze vissza összes gyermeked
azt a hitet, amelyre szüksége van a továbblépéshez,
amíg, mint a fény madarak,
egyszer visszatérhessünk
a Mennyei Atya Lakhelyére.

Béke Királynője,
Remény Anyja,
mérhetetlen Szeretet,
készíts fel minket most és mindig
Krisztus alig várt Visszatérésére.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT