SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor a lélek a Menny felé tekint, megerősíti saját szellemét, saját hitét, felvállalja legtisztább törekvéseit, és megújítja Istennek tett fogadalmát. Amikor azonban a Föld felé fordítja tekintetét, elveszíti reményeit, találkozik azzal, amit valóságnak hisz, és nem érzékeli önmagában vagy felebarátjában a végtelenben rá váró szentség megnyilvánulásának útját. A lélek erőt keres, imádkozik és kéri a Kegyelmet, hogy megtudhassa, hogyan érheti el azt, amit a világegyetemben szemlél.

És ma azt mondom nektek, gyermekek, hogy amikor elkezdtek nemcsak a Mennyországra nézni, hanem arra is, amik valójában vagytok, akkor felfedezitek, hogy az anyag és a végtelenség egyesül az emberi tudatban. A sár és a szellem eggyé válik, amikor a lények ráébrednek arra, hogy mik is ők valójában, és nem kell meghalni ahhoz, hogy feltámadjatok az örökkévalóságban, hanem felfedezitek az igazi életet és az örökkévalóságot magatokban; egy olyan ajándékot, amely az imádkozó, imádó szívnek tárul fel, és amely nem zárja az isteni igazságot az elméjébe, sem a már elmondottakba, mert bár már mindent elmondtunk, nagyon keveset értettetek meg és tapasztaltatok meg.

Ezért keressétek a szentséget önmagatokban. Ne csak imádkozás közben keressétek, hanem életetek során akarjatok ennek megfelelni.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek mély gyötrelmet érzett a mellkasában, amit nem tudott megmagyarázni, és így kérdezte az Urat: "Uram, a szívemben van egy érzés, amit nem tudok megmagyarázni. Nem tudom, hogy ez szomorúság vagy zavarodottság. Nem tudom, hogy ez gyötrelem vagy bánat. Nem tudom, hogy hiányzik-e az élet értelme, vagy a Te fájdalmadat, a világ fájdalmát érzem. Meg tudod-e magyarázni nekem, hogy mit érzek?"

És az Úr válaszolt neki, mondván: "Kis lélek, nézd a Végtelent és a világmindenség kiterjedését. Lásd az élet nagyságát és összetettségét. Íme, a csillagokban elrejtett titkok. Saját lényed éppoly végtelen, mint az élet, és amit érzel és tapasztalsz, az gyakran nem erről a Földről vagy ebből az időből származik, hanem egy olyan térből és időből, amely messze van attól, amit ma tapasztalsz. Sokszor szíved gyötrelme a Végtelenből származik, tudatod azon részeiből, amelyek a világegyetemben laknak, ahol az élet folytatja fejlődését, folyamatosan teremtve és újrateremtve önmagát.

De nem számít, hogy mit érzel, vagy honnan jöttél. Ha meg akarod könnyíteni kis szívedet, csak gyere Hozzám, Én vagyok a te Istened, és ismerem lényed, gondolataidat és érzéseidet, egyszóval életed legmélyebb gyökereit.

Gyere, kis lélek, hogy találkozz Velem, add át magad, és légy őszinte, átlátszó és törékeny. Nem mindenre lesz magyarázatod, mert néha nincs itt az ideje, hogy bizonyos dolgokat megtudj magadról, hanem hogy mindenre megkönnyebbülést kapj, amely Bennem található.

Ezért alázatosan jöjj Hozzám, tudván, hogy kicsi vagy. Jöjj hozzám, mint egy olyan leány, aki az apjában talál menedéket, és Én elmagyarázom neked, amit tudok. És ha nincs itt az ideje, akkor csak megnyugtatlak, és bármi is legyen a válaszom, növekedni fogsz általa, mert néha a tudás által növekedsz, és néha azáltal, hogy tudatában vagy annak, hogy semmit sem tudsz."

Gyermekek, tanítson meg benneteket arra ez a párbeszéd, hogy mindig Istenhez forduljatok segítségért, és ne mindig a válaszokat keressétek, hanem legyetek hálásak az Ő Csendjéért és Hangjáért egyaránt, és mindenekelőtt fogadjátok az Ő egyszerű Jelenlétének a Szeretetét.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely szerette Istent és az Ő Tervét, de amely tele volt önmagával és akaratával, minden nap megpróbálta kiüríteni a szívét, hogy az Isteni Törvények szerint éljen. Ez a lélek a bolygó válságos idejére készült, amikor tudta, hogy csak a feltétel nélküli szeretet és engedelmesség lesz az alapja annak, hogy a régi ember átalakuljon azzá, akit a Teremtő elvár.

Egy nap ez a lélek, amint az Úrhoz imádkozott és útmutatást kért a végidőkre, így szólt: "Uram, nehezen tudom kiüríteni magam önmagamtól, az ötleteimtől és elképzeléseimtől, attól, amit helyesnek és a legjobbnak tartok a Számodra. Nehezen tudom elhallgattatni a hangomat, hogy a Te hangodat hallgassam, és bízzak abban, amikor testvéreimen keresztül nyilvánulsz meg. Mondd meg nekem, Istenem, hogyan élhetnék a Te engedelmességedben, a Te Szeretetedben, és hogyan bízhatnék a Te Akaratodban az eljövendő időkben?"

És ahogy az Úr szemlélte annak a léleknek az őszinteségét, így válaszolt: "Kis lélek, Én teremtettelek téged, és ismerem az erődet, azt az erőt, amelyet át kell adnod, hogy helyet adj az Én Hatalmamnak, amelyet még nem ismersz, mert több helyet adsz a szívedben önmagadnak, mint Nekem. Kimeríthetetlen Ajándékaim vannak minden egyes gyermekem számára, az a lehetőség, hogy ne csak a földi életet vezessék bölcsességgel, hanem a világegyetemeket is átalakítsák.

Gyermekeim azonban önmagukba vannak bebörtönözve, mindabba, amit a földi evolúciójuk során rosszul hódítottak meg és tanultak meg.

Megtanulták, hogy növekedni annyit jelent, mint állandóan érvényesíteni és megerősíteni magukat a saját akaratukban, és lemaradnak mindazokról a csodákról és igazi Ajándékokról, amelyeket azoknak adok, akik önmaguktól üresek.

Ezért, kis lélek, az első lépés az, hogy felismered a tudatlanságod; a következő lépés az, hogy elhallgattatod magad és visszafogod az indulataidat. Imádkozva figyeld az élet minden gesztusát, és csak akkor monj véleményt, ha megkérdeznek. Engedelmesen éld át a másik akaratát, mielőtt kifejeznéd, hogy nem értesz vele egyet. Ne akard a saját akaratodat mások akarata fölé helyezni, anélkül, hogy előbb elfogadnád, amit kér tőled. Kiképzem a tudatodat és átalakítom az emberi büszkeségedet azokon keresztül, akiket azért küldtem, hogy veled együtt szolgáljanak. Ezért gyakorold a feltétel nélküli engedelmességet, és csak akkor tárd fel az érzéseidet, amikor megengedik neked.

Fedezd fel a Törvények áramlását, és ha ezt megteszed, akkor az Én Kegyelmemben leszel, és ez a bölcsesség folyamaként fog rád áradni, amikor valami megadatik neked, hogy vezesd. Addig is, kis lélek, élj bizalomban, engedelmességben és szeretetben, és ezek az átalakulás és az önátadás forrásai lesznek számodra. És el fogsz jönni Hozzám, és képviselni fogsz Engem a világban és azon túl, mert kiüresítelek önmagadtól, és lakást készítek a szívedben."

Inspiráljon benneteket ez a párbeszéd arra, hogy engedelmességben és szeretetben éljetek, hogy teret adjatok Istennek, hogy kifejezze magát a szívetekben.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekeim, a nagyböjt a sivatag, de a találkozás ideje is.

Egy alkalom arra, hogy találkozzunk az alázat szellemével, a Világegyetem hatalmasságával, a magasztos Törvényekkel, amelyek kicsivé tesznek minket, Isten Gondolatával, amely oly törékennyé tesz bennünket az Ő Akarata előtt.

A nagyböjt annak az ideje, hogy az Isteni Szavak mérhetetlen mélységében járjatok, amelyek Isten az emberiségre vonatkozó Terve Könyvében vannak megírva; hogy megértsétek, hogy ebbe az irányba kell mennetek, és hogy a Mennyei Atya betűi olyanok, mint a földön lévő lábnyomok, amelyekbe tökéletesen beleillik a lábatok. Elég, ha követitek azokat.

A böjtben összeomlanak az önmagunkról alkotott hamis hiedelmek és az emberi egó homokjára épített erődök. Mindezek összeomlanak; a gyarlóság feltárul, gyermekem, de Isten is felfedi Magát.

Meg kell tanulnotok megélni a nagyböjti időszakot, amelyben a tudat elindul, hogy megtalálja azt, ami magasztos és tökéletes, és ami, miközben feltárja az összes nyilvánvaló emberi nyomorúságot, elhozza a számotokra az Isteni Jelenlét bizonyosságát és azt a szabadságot, hogy legyetek a tudatában annak, hogy minden meg van írva.

Mert aki Isten Törvénye szerint jár, az összes harc, kihívás és megpróbáltatás ellenére is mérhetetlen diadala lesz Ura Szeretetének, amelynek ebben a világban nincs mértéke, csak határtalansága.

A nagyböjt tehát az az idő, amikor felismeritek a port, és a pornak hagyjátok azt, ami belőle származik; de a nagyböjt annak is az ideje, hogy felismerjétek a szellemet, és utat adjatok ennek a szellemnek, hogy kifejezze magát mindabban, ami vagytok.

Éljétek meg a nagyböjtöt teljes egészében; érezzétek magatokat kicsinek, törékenynek, semminek, de legyetek képesek arra, hogy átadjátok ezt a kicsinységet Isten nagysága előtt és hogy megvalljátok:
 

Uram,
Felismerem gyarlóságomat és nyomorúságomat,
felismerem tökéletlenségemet és illúziómat,
és mint aki semmivé és porrá lett, itt vagyok,
mint áldozat a Szellemed oltárán,
hogy kinyilatkoztassa Magát bennem,
és hogy a leheleted életre keltse az agyagot,
és hogy az Életed beteljesedjék bennem,
hogy eszközöddé váljak,
és így teljesüljön be a Te Akaratod.
Ámen.
 

Ez legyen azon szívek imája, amelyek megadják magukat a sivatag előtt, amelyek készen állnak arra, hogy a nagyböjt alatt az Úrral együtt készüljenek fel a világ keresztjére.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, TUSAYANBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Légy minden Istentől kapott impulzusnak az őrzője, és ápold a szívedben azt, ami a legközelebb visz az Ő Igazságához és Kegyelméhez.

Győzd le a csapásokat a csend által, emelkedjen fel a tudatod az ima által, és tartsd nyitva folyamatosan az örök hála által mind a Világegyetem, mind a Végtelen kapuit.

Gyermekem, légy őrzője mindannak, amit az emberiség nevében kapsz. Minden impulzus úgy jusson el tudatodhoz, amely segíti a felemelkedésedet, hogy minden nap egyre inkább Isten idején belül legyél, és egyre inkább az emberek idején kívül.

Ápold a szívedben az Isteni Cél iránti jót és szeretetet, és hagyd meg a világ dolgait, amelyek már nem neked valók, azok számára, akik még mindig el vannak veszve.

Azért kapod most az impulzusokat, hogy szívedet a magasabb élet kapujává tegyék. Ezért tartsd a tudatodat egységben a finomabb világokkal, egységben Isten Igazságával, egységben a mennyei titkokkal, amelyek feltárulnak ama fátylak mögött, amelyeket ezekben az időkben igyekeznek szétszakítani.

Ápold a hitet és a reményt, mindannak ellenére, ami a világban történik. És bár az élet körülötted oly távolinak tűnik attól, ami a valóság, ne szenvedj, hanem haladj magányosan a Magasság felé.

Ne hagyd, hogy összezavarják az elmédet a világ illúziói, amelyek annyira valóságosnak tűnnek. Létezik egy nagyobb Élet, létezik egy magasabb Cél, létezik egy valóság, amely a Földre érkezik, és szíveteknek ezzel kell foglalkoznia.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Érezd, hogy a szíved Isten Tervének része. Szemléld magadban Akaratának elvét, és igyekezz megismerni, majd kinyilvánítani azt.

Érezd, hogy lényed a megváltás nagy történetének résztvevője, amelyben a világegyetemek evolúciója terve van.

Érezd a földi életet, mint annak a magasztos igazságnak és valóságnak a részét, amelyre a lények egy napon fel fognak ébredni.

Igyekezz,hogy kilépj a felszínes emberi élet kicsinyességéből, amennyire csak tudsz,  anélkül, hogy másokat elítélnél vagy kritizálnál, csupán keresd magadban azt az utat, amely egyesít Istennel, és ismerd meg a Tervét és az Akaratát.

A szellemi életben való fejlődés a szíved és Isten Szíve közötti valódi kapcsolattal kezdődik. Olyasmi, ami belső világod csendjében épül fel, és ami apránként arra késztet, hogy másképp nézz szembe az élettel, hogy keresd, megismerd és szeresd a magasabb életet.

Amikor ez az ismeret Istentől származik, megtanulod, hogy szeresd és tiszteld a testvéreidet, hogy szereteted alapján ők is lélekben növekedni kezdjenek.

Gyermekem, gondolkodj el minden nap a kozmosz kiterjedtségén, Isten irántad való szeretetének nagyságán; mert Ő Végtelen kiterjedésében lévén, Szemét a Földre irányítja, és a legkisebb teremtménybe helyezi bizalmát.

Szeresd ezt az isteni tervet és szeresd az Atya Akaratát, így be fogod vonzani ezt az Akaratot az életedbe, és tudni fogod, hogy hol kell lenned és mit kell tenned ezekben az átmeneti időkben.

A szeretet a kulcs minden megértéshez, és a fény, amely megkülönböztető képességet és belső tisztánlátást hoz.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBÓL (BRAZÍLIA) A SÃO PAULO VÁROSÁBA TÖRTÉNT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Imáidban gondolj arra, hogy a Mennyország kapui megnyílnak a Földön, és Isten Országa közelebb kerül ehhez a világhoz. Szemléld a Mennyben a Kegyelem különböző Forrásait, amelyek a világegyetemben léteznek, és amelyeket szellemileg táplál Isten állandó Szeretete teremtményei iránt.

Lásd szíved szemével, hogy ezek a Források megnyílnak a Föld felé, és hogy a szeretet és az élet e forrása kiárad azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Gyermekem, ebben a szellemi szomjúsággal teli világban, ahol a lelkeknek oly nagy szükségük van az Isteni Szeretetre, még ha nem is érzékelik, nyisd meg szavaddal és szíveddel az ajtókat ezekhez az örök forrásokhoz.

Imádkozz úgy, hogy életet, igazi életet hozz erre a bolygóra.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT