SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim! 

Jézus reménye töltse be a szíveteket, és e Krisztustól származó fénylő remény által a lelkek fedezzék fel újra az Istenben és az Ő Szent Parancsolataiban való élet ősi értelmét.

Az isteni életet Törvények irányítják, és Isten Törvényeinek működése által nyilvánul meg a tökéletes egyensúly, és minden, ami a nagyobb Törvény alatt áll, harmóniában marad.

Azért mondom ezt nektek, drága gyermekeim, hogy megtanuljátok megkülönböztetni, mikor vagytok közösségben a Törvénnyel, és mikor nem, és ez szabad akaratotok által fog megtörténni. Így tudja a lélek, hogy mikor jár az igazságban, és mikor tér el a Céljától.

Ezekben a nagy kihívásokkal és kiszámíthatatlan helyzetekkel teli időkben, ha a Törvény alatt álltok, az megvédi és megóvja minden lépéseteket, mert a világ és az élet fenyegetéseivel szemben a Törvény keresése, a Törvényben való létezés és megmaradás lehetővé teszi, hogy bizonyos események ne történjenek meg.

Ti, gyermekeim, a bolygó egész színpadán a saját szemetekkel láthatjátok, hogy az emberiség és gyermekeim élete mennyire kívül esik a Törvényen.

Ezért azoknak, akik tudatosabbak, és akiknek megadatott az a Kegyelem, hogy megérintette őket a Szent Szívek Igéje, a legnagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, hogy a Törvényben legyenek, és gyakorolják azt mindazokkal szemben, akik megszegik vagy megtagadják azt.

Ezért beszéltem nektek múlt szombaton az engedelmességről, mert Fiam ezt kérte Tőlem, hogy tudatotok szem előtt tartsa, hogy ezekben az utolsó Üzenetekben, amelyeket átadok nektek, megtaláljátok a végső kulcsokat ahhoz, hogy életetek a Mennyország valódi tükre legyen a Földön az Isten Törvényeivel való közösségen keresztül. Sokaknak lesz erre szüksége.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az augusztus hónap azt a ciklust jelképezi, amelyben a múlt ajtajait be kell zárni, hogy kinyíljanak az új ciklus ajtajai.

Ez a mélyen belső és szellemi mozgalom azt fogja jelenteni, hogy mindenki képes lesz arra, hogy a valódi bűnbánat Kegyelme előtt álljon minden Törvényen kívüli cselekedetért. Ezért Fiam még egyszer el fog jönni, Dicsőségben, Lélekben és Istenségben, hogy megmutassa nektek az utat, amelyen járjatok, mert eljött az ideje.

Azért mondom ezt nektek, gyermekeim, hogy mindenki legyen figyelmes, és vizsgálja meg önmagát a Mennyei Atya Szeretete előtt; mert Fiam azt várja, hogy Műve és Hagyatéka a szívekben éljen, és hogy a szíveken keresztül elkezdje előkészíteni a Visszatérését.

Kedves gyermekek, augusztus a Szentséges Szívek visszavonulásának az ideje. Eljött az ideje annak, hogy mindenki a saját lábán haladjon a Cél felé, amelyet az összes lélek és lény számára terveztek. Most van itt az ideje, hogy tisztelettel és megbecsüléssel és hálával adózzatok annak, amit Krisztus mindegyikőtökben letétbe helyezett.

Ebben az augusztusi hónapban, amikor az Isteni Hierarchia ismét összegyűlik, hogy a bolygó helyzetével foglalkozzon, Mennyei Szívünk ünnepélyességet, igazságot, ragaszkodást, szeretetet és tiszteletet kér, hogy az emberiség is visszanyerje elveszített értékeit.

Azért fogok imádkozni, mint közbenjáró Édesanyátok, hogy az emberiségnek ebben a szakaszában még sokan visszanyerjék az élet ezen tulajdonságait és értékeit.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amint azt már bejelentettem nektek, ez az az Üzenetem, amely a Szent Szívek visszavonulását közvetíti, hogy a lelkek befejezhessék megerősödésüket Isten előtt ebben az augusztusi hónapban.

Ezért és Isten Akaratából ezen a napon itt vagyok, mint az Anya, aki belsőleg megtanít benneteket, hogy ezt a pillanatot olyan érettséggel és hálával éljétek meg, amilyet Isten megérdemel, miután annyi éven át megadta nektek az összes lehetséges Kegyelmet a Mennyből.

Gyermekeim, a belső élet alázatos építésére vonatkozó ösztönzések és részletes útmutatások ilyen kiterjedt időszaka után eljött az idő, hogy Krisztus társai érett és elérhető módon lépjenek be a bolygói szolgálat soraiba, amelyet Szíve ebben az időben kínál.

Ezért, drága gyermekeim, Krisztus, a ti Uratok elvárja, hogy azok a szolgák, akiket Ő hívott el és készített fel ezekben a végső időkben, készen álljanak a bolygói vészhelyzet ciklusára. Így képesek lesztek megfelelni ezen idők szükségleteinek.

A Szent Szíveknek kezdettől fogva az volt a küldetésük, hogy felkészítsék a belső világokat arra, hogy átmenjenek a saját megtisztulásukon, és megtanulják, hogyan menjenek át a bolygó tudatának megtisztulásán.

Gyermekeim, szükséges, hogy felemelkedjetek az adakozás és a szolgálat által, hogy az egész emberiség valamilyen módon felemelkedhessen.

Ez az az idő, amikor megtanulhattok belsőleg növekedni, hogy tudjátok, hogyan győzzétek le a kihívásokat, ahogyan a Szent Család vagy maga Jézus is legyőzte azokat a Kereszten való fájdalmas önátadása által.

Az augusztusi hónap hozza meg azt, amire Isten annyira vágyik az önfeláldozó szívekben.

Azért vagyok itt, hogy előremozdítsalak és vezesselek benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amikor valami véget ér, az nem azt jelenti, hogy végleges, hanem azt jelenti, hogy eljött az idő és a lehetőség, hogy elgondolkodjunk a Szent Szívünkből áradó összes útmutatás és tanítás Kegyelmén.

A beteljesedés minden egyes pillanata az önvizsgálat pillanatát jelenti, ahogyan azt Édesanyátok is megtapasztalta számos pillanatban, elsősorban Szeretett Fiam agóniája, kínszenvedése és halála alatt.

Ti, drága gyermekeim, nem vagytok elválasztva a lezárás e pillanatától. Éppen ellenkezőleg, életetekben lehetőségetek lesz meditálni és elmélkedni annyi mindenről, amit Szeretetből kaptatok Szent Szívünktől.

Ez az időszak a felülvizsgálat és annak a tudatosításának az ideje, hogy mit élnek át ma a nemzetek és a népek. Ez az ideje annak, hogy a Szent Szó beteljesedjen mindegyikőtökben, és hogy mostantól kezdve ne csak az Isteni Igére figyeljetek.

Ez a lépés minden egyes gyermekem számára belső erőfeszítést jelent, mert azt jelképezi, hogy nem csak a gyümölcsök, de az elkövetett hibák megnyilvánulása előtt is állnak. Az előtt a lehetőség előtt állnak, hogy életüket megváltoztassák, hogy ne csak a szeretet, hanem az igazságosság, a könyörület és mindenekelőtt az igazság tükre legyenek.

Mindazok után, amit annyi év alatt kaptatok, tanuljátok meg megélni Krisztus Igazságát saját magatokban, egy olyan világgal szemben, amely homályos és sötét, igazság és átláthatóság nélkül. Krisztus Igazsága és átláthatósága vezet majd benneteket a magatok és a világ védelmének útján, hogy a Megváltó Szeretet uralkodhasson bennetek.

Mint az Igazság Anyja és Tükre, azért vagyok itt, mert egyetlen vágyam, hogy még többen élhessék meg az Igazságot, amely Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET A SAN FRANCISCO-BÓL A MONTE SHASTA-RA (CALIFORNIA) TETT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Legdrágább gyermekeim!

Végül, több ciklus után, a Szent és Boldog Szívek Lába megérinti egész Észak-Amerikát, hogy megtisztítsák és megáldják azt Isten Szeretetén és Kegyelmén keresztül.

Ma Mennyei Édesanyátok újra közeledik az Egyesült Államok lelkéhez és őrangyalához, hogy az itt élő drága lelkek védelmet élvezzenek, és egy napon megtalálják a Szellemi Cél útját; ahogyan e nemzet Célját is vissza kell szerezni, hogy az ország létezését úgy irányítsák és vezessék, ahogyan azt az Atya a kezdet kezdetén, jóval azelőtt, hogy Amerika valósággá vált volna.

Szeretetteljes Tekintetünk arra a szellemi adósságra szegeződik, amelyet ez a nemzet szerzett a közelmúltban. Mi, a Szent Szívek imádkozunk, hogy az Igazságszolgáltatás utat engedjen az Isteni Irgalomnak és a Szeretetnek, nem csak ez a teljes nemzet, hanem minden egyes lélek részére is.

Drága gyermekek, az Egyesült Államok Nagyasszonyának zarándokló és alázatos Lába Amerikába is eljön a meg nem született ártatlan lelkekért, valamint a foglyok és azok lelkéért, akik a mai napig a halálbüntetés alatt élnek, amelyet sürgősen el kell törölni.

Szükségem van arra, hogy ezen az új Békezarándoklaton a világ valamennyi részéről érkező szívek egyesüljenek a Mennyei Édesanyával, és imáik által kísérjenek el Engem; mert ebben az időszakban, amelyet ezen a zarándoklaton keresztül kaptam, képes leszek arra, hogy sok sürgős ügybe beavatkozzak.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket. 

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CORDOBÁBAN, LA CUMBRE-N ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Szeretett Fiam Argentínába érkezése után, mint mindenki Anyja és Luján Asszonya, azért jöttem, hogy utoljára megáldjalak benneteket.

Továbbra is imádkozni fogok értetek, argentin gyermekeim; hogy az országban uralkodó traumatikus társadalmi helyzet ellenére szíveteket megvigasztalja az a Szeretet, amelyet Anyai Szívem kínál nektek ebben az időben.

Szeretett argentin gyermekeim, kívánom, hogy az összes impulzust, amelyet ezekben az utolsó napokban kaptatok, hordozzátok a szívetekben, Isten irgalmas és könyörületes gesztusának részeként egy olyan Argentína számára, amelynek most fel kell készülnie Krisztus Visszatérésére.

Addig is arra bátorítalak benneteket, gyermekeim, hogy végezzétek a könyörületesség és a jótékonyság cselekedeteit, és gondoljatok arra, hogy minden egyes pillanatban, amikor a szenvedőknek szolgáltok, azt a jóvátétel valódi tetteként teszitek, hogy az emberi család tagjai közötti erőszak és rossz bánásmód eltűnjön Argentínából, és hogy a remény, az erő és a hit,amely már sok szívben feloldódott, visszatérjen Argentínába.

Gyermekeim, Édesanyátok és a Lujáni Szűzanya arra kér benneteket, hogy legyetek előfutárai annak a reménynek és örömnek, amelyet az Evangélium ad nektek, mert így Argentínában több rászoruló szív kapja meg a Kegyelmet, hogy újjászülethessen a szeretetben és a jóságban.

Köszönöm argentin gyermekeimnek, hogy elkísérték Szentséges Szívünk minden egyes lépését.

Előre, argentin gyermekeim!

Köszönöm és áldalak benneteket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Luján Asszonya 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az Úr születésének e hónapjában a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan örömmel fogadjátok Krisztus eljövetelének és születésének hírét.

Ezt az eseményt, amely évről évre megtörténik, a lelkeknek különlegesnek és egyedülállónak kell tekinteniük; mert még a családok is kapnak egy belső és szellemi lehetőséget, hogy családként megújítsák fogadalmukat; és a család összes  tagja, kortól függetlenül, tudja azt is, hogy szellemileg a saját Belső Krisztusuk előtt állhatnak, és Rajta keresztül közelebb kerülhetnek életük szellemi Céljához.

Ezért december hónapban az Úr születése amnesztiát is ad nekik az elkövetett hibákért, és cserébe a lelkeknek megadja azt a Kegyelmet, hogy képesek legyenek átméretezni belső perspektíváikat, hogy az összes törekvés Isten és az Ő Akarata védelme alatt álljon.

Krisztus születése több mint egy történelmi esemény, amelyre mindenki emlékszik, ez egy olyan pillanat, amikor Isten Szentlelke, a Szeretet és a Béke Szentlelke megkönnyebbülést, elfogadást, tisztánlátást és megértést hozhat minden élethelyzetben.

Ez a legfőbb szellemi oka annak, hogy a világ családjait arra hívják, hogy imádkozzanak a Szent Bölcső lábánál, hogy az összes családtag ugyanolyan védelem és oltalom alatt legyen, mint a Názáreti Szent Család volt.

Jelképezi és jelzi annak lehetőségét, hogy ugyanazt a megszentelő Kegyelmet kapjuk, amelyet a Szent Család is kapott, nevezetesen: az Isten Tervéhez való hűség Kegyelmét, az egység Kegyelmét, az önzetlen szolgálat Kegyelmét, az együttérzés Kegyelmét és az embertársak iránti szeretet Kegyelmét.

Ez a Kegyelem Jézus, Mária és Szent József szívében működött, hogy személyünk az Isteni Jelenlét példája lehessen a Földön.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezekben a napokban és a háborúk súlyossága és az ártatlan vérontás miatt Hármunk Szent Szíve megpróbálja megállítani a gonoszt, amely egyes nemzetekben élő gyermekeim elméjébe és szívébe hatolt.

Ezért ma különösen azért jöttem, hogy arra kérjelek benneteket, most jobban, mint valaha, hogy kísérjetek el az imában, hogy a Három Szent Szív közbeléphessen az összes családért, és különösen a háború, a megsemmisítés, az invázió és a rossz bánásmód miatt szenvedő gyermekekért.

A Teremtőnk és a Világegyetem Ura nevében azért jöttem, hogy kérjem, hogy a fegyverek ne nyissák ki a gonoszság bizonytalan kapuját a világban.

Azért jöttem, hogy Isten nevében kérjem, hogy többé ne a nemzetek érdekei domináljanak, hogy a leghátrányosabb helyzetűek ne kényszerüljenek menekülni a terror és a halál elől.

Drága gyermekek, ez a nyomorúság és az Apokalipszis várható ideje. Ezért minden eddiginél jobban arra kérlek benneteket, hogy minden nap ismerjétek fel Isten Jelenlétét magatokban, és az Isteni Jelenlét által emlékezzetek arra, hogy mindannyian, mint testvérek, ugyanattól a Mennyei Atyától származtok. Így, gyermekeim, a világ teljessége nem fog továbbra is elfordulni a Szeretettől és a Fénytől.

Imádkozom éjjel-nappal, hogy a világ elérje a békét. Imádkozzatok Velem együtt minden nap, hogy a háborúk által gyötört angyalok megmaradhassanak.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

A heti üzenet továbbítása után a Szűzanya a következő beszámoló szerint a Szent Eucharisztia megszentelését kísérte:

 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Ünnepeljük a megszentelés e pillanatát Édesanyánkkal együtt.

Ebben a pillanatban felkészülünk arra, hogy részt vegyünk a Szeretetnek ebben a titkában, amelyet Krisztus hagyott ránk Mária, a Szűzanya jelenlétében.

És szívünk csendjében, Mária, a Béke Királynője Szíve előtt megtisztítjuk szívünket, tudatunkat, hogy az Ő Anyai Szeretetében megfürödve, felkészítsük belső világunkat, hogy újra befogadjuk Krisztus Testét és Vérét, amely ebben az ünnepségben át fog alakulni, amelyet Mária figyelemmel és gondoskodással kísér.

Édesanyánk azt mondja nekünk, hogy azon az éjszakán, amikor Jézus összegyűlt apostolaival, Ő máshol, Jeruzsálemben gyűlt össze a szent asszonyokkal, és lelkükön, tudatukon keresztül csatlakoztak Isten Fiának áldozatához, egy olyan áldozathoz, amely a földi éterben az Ő Szeretetének és Irgalmának örök jelenlétét hagyja a lelkek számára.

És abban az órában a mi Urunk és a Szűzanya minden bűnt Ádámtól és Évától kezdve egészen napjainkig, az idők végezetéig szemlélt, és felajánlották Istennek jóvátételként és amnesztiaként az angyalokon keresztül.

Így az az Áldozás, amelyet Krisztus az utolsó vacsorán apostolaival együtt szolgáltatott és ünnepelt, az angyalok keze által érkezett Máriához, a mi Anyánkhoz és a szent asszonyokhoz, a Fény fénylő formája által, egy olyan forma által, amely belépett Mária és a szent asszonyok lelkébe, hogy az Elsőszülött Fiú által végérvényesen megalapozza az Isten Akaratával való szövetséget.

Azon az éjszakán, amikor Jézus az apostolokkal volt, Mária pedig a tanítványaival, a szent asszonyokkal gyűlt össze, amikor Jézus kenyeret vett és hálaadásul, áldozatul Isten elé emelte, Mária arra kérte Istent, hogy szellemileg együtt haljon meg Fiával, a kezdetektől, Ádámtól és Évától az idők végezetéig elkövetett összes bűn bocsánatáért, hogy a lelkek megkaphassák Isten Szeretetének bőségét, azt a Szeretetet, amely megújítja őket, és minden lépésnél előre segíti őket.

Jézus tehát megtörte a kenyeret, és atyai, szerető és figyelmes tekintettel társainak kínálta, és lélekben így szólt hozzájuk, ahogyan Anyjának és a szent asszonyoknak is mondta: „Vegyétek és egyetek belőle mind, mert ez az Én Testem, amely az emberekért adatik a bűnök bocsánatára”.


Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Ámen.

Tiszteljük meg.

És így a Fény formája belépett az apostolokba, Máriába és a szent asszonyokba, felkészítve őket Jézus fájdalmas Kínszenvedésére.

És mielőtt ezt az Örökkévalóval való szövetséget beteljesítette volna, Jézus Kezébe vette a Szent Kelyhet, amelyet szintén áldozatként emelt a magasba a lelkekért.

Abban a pillanatban a Legszentebb Mária és a szent asszonyok a szellemi közösségben felajánlották magukat, hogy Krisztus Drága Vérének első őrzői legyenek, amely a megostorozás pillanatától a Golgota hegyének tetejéig ontatik ki, és így, Isten Fiának tiszteletére, létrejöhet a Via Sacra, a krisztusi impulzusok szellemi tudománya, amelyeket a Mester a Kereszt minden egyes lépcsőfokán átitatva és bevésve hagyott.

Így Jézus, miután a bort az Ő Drága Vérévé változtatta, átadta a Kelyhet apostolainak és lélekben a szent asszonyoknak az angyalok által, mondván nekik: „Vegyétek és igyatok belőle mindnyájan, mert ez az Én Vérem Kelyhe, a lelkek és Isten közötti új és örök szövetség vére, a Bárány Vére, amely kiontatik vlamennyi bűn bocsánatára. Ezt tegyétek az Én emlékezetemre, amíg vissza nem jövök a világba”.
 

Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Ámen.

Tiszteljük meg.

És abban a pillanatban az angyalok, akik jelen voltak a kenyér és a bor átváltoztatásánál az Utolsó Vacsorán, attól az időtől kezdve az idők végezetéig rendelkezésre bocsátották az összes Kelyhet, amely befogadja a lelkek áldozatát, akik megszentelik magukat és Krisztusért és Krisztusban élnek.

Így lelkünket és szellemünket helyezzük e felajánlás elé; életünket és lényegünket helyezzük e Kelyhekbe, hogy - akárcsak ez az ünnepség - e Kelyheket is felajánlhassuk Istennek jóvátételként és Irgalmasságban.

Így Jézus felemelte Testét és Vérét, hogy tanúságot tegyen Isten Szeretetének Végtelen és Irgalmas Jelenlétéről.

Az apostolok, Szűz Mária és a szent asszonyok abban a pillanatban a szeretet és a megváltás krisztusi örökségének intézményéről elmélkedtek.

Ima: „Miatyánkˮ.


És ahogyan Krisztus az egyetemes békét és a békét képviseli a világ számára, úgy hívjuk mi is Mária Szeplőtelen Szívével együtt a béke leszállását.
 

Uram, nem vagyok méltó arra, hogy a házamba jöjj,
de elég, hogy egy szót szólj, és meggyógyulok.
Ámen.


És ahogyan mi is megosztjuk Krisztus Békéjét, úgy sugározzuk Mária Békéjét minden Belső Krisztusra.

És most bejelentjük a Szellemi Közösséget az összes belső világ és lélek számára, akik a világban vannak, és akiknek szükségük van erre a belső Krisztusi Jelenlétre.

Mária kérésére az áldozás e pillanatában a „Ne csinálj belőlem semmit” című dalt énekeljük, hogy abban a belső ürességben, amelyet minden lépésnél keresnünk kell, betöltsön bennünket a Minden, Isten Jelenléte.
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Öröm áradjon ma belőletek a Szent Szívekkel való májusi találkozás miatt, amikor lelketek megünnepelheti Anyai és Szeplőtelen Szívem hónapját.

A Krisztus által Izraelben végzett különleges munka után, ma Mennyei Édesanyátok, Figueira Nagyasszonya visszatér, hogy újra megnyissa a Kegyelem Kútját, hogy ez a nagyon szükséges Kegyelem kiáradhasson gyermekeimre.

Aparecida Anyátok különösen azért is tér vissza, hogy megvédje Brazília Szellemi Célját és segítse a brazil nemzet angyalát; mert Brazília, mint nép, mindig előre fog haladni, mindannak ellenére, ami manapság történik, és ami nem átlátszó.

Emlékezzetek, gyermekeim, hogy Fatimában a Legszentebb Rózsafüzér Asszonya kinyilatkoztatta a látnokoknak, hogy Brazíliának, mint a világ szívének, szellemi küldetése lesz az idők végén.

Most, hogy május hónapban a lelkek meghozzák utolsó döntéseiket, az Izraelből és a Szeretett Fiamon keresztül kapott összes Kegyelem után; Szent Anyátok visszatér Brazíliába, hogy megerősítse azt a küldetést, amelyet, mint ország kapott, és amelynek az összes brazil szíven keresztül is tükröződnie kell.

Így a Magasságos Örökkévaló Atya kérésére válaszolva a Három Szent Szív májusban ismét találkozik Dél-Amerikában, hogy a bolygó e vidéke ne felejtse el, hogy szerető tekintetünk mindig Isten Új Édenén, Brazílián és testvérnemzetein van.

Meghívlak benneteket, hogy készítsétek elő a következő találkozókat az öröm, az ujjongás ajándéka, a Krisztus Jézusban élő testvérek újraegyesülésének Kegyelme alatt.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Figueira Nagyasszonya

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Figueira Szent Fájáról származó kedves gyermekeim!

A nemzetek és népek közötti durva konfrontációk és konfliktusok idején, amikor nem számít az ártatlan vér, amely kiömlik, amikor sok ember életében a büntetlenség nyerte el a fő helyet; gyermekeim, most szemléljétek a megtérés és a megújult hit szent gyümölcseit, hogy ebben a ciklusban, amelyben a Végső Ítélet közeledik, életetek hű példája legyen annak a megváltásnak, amelyet Isten Szent Kegyelmének közbelépése ér el.

Minden alkalom, amikor Mennyei Édesanyátok megérkezik Figueirára, egy lehetőség arra, hogy helyrehozzuk Krisztus, Mária és Szent József felháborodott Szívét, egy lehetőség arra, hogy Anyai Szívemben az Enyéimmel való újra találkozás szeretetét, örömét és megkönnyebbülését érezzem figueirai gyermekeim hitén és reményén keresztül.

Ezért, szeretett gyermekeim, emlékezzetek és éljetek át újra minden olyan pillanatot, amelyben  Mennyei Édesanyátok előtt lehettek. Érezzétek ezt azok számára, akiknek ebben a bizonytalan időben nincs meg az a Kegyelme, hogy érezze vagy hallja Isten Anyját.

Arra kérlek benneteket, hogy tartsátok fenn a megingathatatlan hit szellemét, azt a hitet, amely segíti Brazília tudatát és lelkét, hogy ez a föld ne csak az Élővilágával együtt nyerje el a megváltást, hanem hogy a lelkek újra felfedezhessék az ehhez a szeretett országhoz való hozzátartozásuk örömét és értelmét.

Egyesüljetek Velem az állandó imádkozásban, és arra hívlak benneteket, hogy erősítsétek meg az ima seregeinek szellemét, hogy Szent Mihály Arkangyal győzelmes fényének fáklyája égjen minden brazil gyermek szívében.

Szálljon alá minden szükséges Kegyelem Isten Királyságából Brazília e szeretett nemzete számára!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Figueira Asszonya.
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPOKBAN, SAINT- BONNET-EN-CHAMPSAURBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

1961 után Mennyei Édesanyátok a garabandali Carmen Szűzön keresztül jött a világba, különösen az Egyházhoz intézett Üzenetével, hogy mindazoknak, akik azt alkotják, legyen ideje megváltozni és helyrejönni.

De bár Édesanyátok Garabandal látnokai révén nagyon világos és közvetlen volt Szent Mihály Arkangyal segítsége által, Garabandal Üzenetét nem fogadták be és nem tisztelték; ugyanez történt La Salette-ben is.

Most, annak ellenére, hogy az emberiséget megosztják a háborúk, a természeti katasztrófák; hogy az emberiség közömbös és bizonyos esetekben érzéketlen; hogy az emberiség egy összeomlott és traumatizált bolygó kihívásával néz szembe; a garabandali Üzenetet nem ismerték fel.

Emiatt arra kérem a világot és az Egyházat is, hogy többé ne próbálják elhallgattatni Isten Igéjét.

Azért jöttem, hogy megkérjem, hogy a Szent Szívek valódi Jelenléte által megáldott szent helyeket ismerjék el és fogadják el; Mert mindaddig, amíg mindent megtagadnak, mindazt, ami Istentől származik, sem az Egyház, sem bármely más hely ezen a sebzett bolygón nem tud segíteni semmiben, ami már folyamatban van.

Arra hívlak benneteket, hogy a Jelenlétünkön keresztül ismerjétek fel a Magasságos Jelenlétét. Amíg nem létezik ez a becsületes és őszinte szándék, Kegyelemmel teli Szívem fájdalmat fog érezni, amiért nem talál teret vagy olyan szíveket, ahol ki tudnám önteni Kegyelmemet.

Arra kérem a rágalmazáson, az átláthatóság és a tisztaság hiányán felháborodott egyházat, hogy adja meg magát és kérjen bocsánatot, hogy továbbra is a szentség és a szeretet oszlopa legyen, és ne létezzen többé olyan szomorú hír, amely veszélyezteti milliók szellemiségét a világon.

Itt az ideje, hogy ennek az érintett földfelszínnek minden szektora felismerje hibáit, és hozza helyre azokat, mielőtt eljönne a Fiam, hogy elválassza a pelyvát a búzától. Már nagyon kevés idő marad hátra.

Köszönöm azoknak, akik imádkoznak, anélkül, hogy bármit is várnának cserébe.

Köszönöm, hogy válaszoltatok anyai hívásomra és nyíltan meghallgattátok azt.

Mindig áld benneteket és imádkozik értetek

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Gyermekeim!

Nem felejthetitek el, hogy Amerika az Új Emberiség bölcsője, ez az Új Föld megjelenésének a földje. Ezért térünk vissza, a Három Szent Szív; mert nemcsak Amerikának, hanem az egész világnak is szüksége van rá.

Mostantól pedig Szívem mélyéből köszönöm mindazoknak, akik lehetővé teszik ezeket a Szent Találkozásokat Brazíliában, Uruguayban és Argentínában. El sem tudjátok képzelni, mit érez a Szívem, amikor megtudom, hogy Szeretett Fiam visszatér Argentínába, és hogy a Három Szent Szív egy új Fénypontot alapít a Föld felszínén, a Teremtés Szentélyének Mária Központján keresztül.

Ez azt jelenti, hogy a Szellemi Világegyetem ajtaja végre megnyílik a bolygó ezen részén; és hogy az Angyalok, akik elkísérnek Engem és szolgálnak Engem a Mária Központokon keresztül, szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy lehetővé váljon a Teremtés Szentélye Mária Központjának a kifejeződése.

Szívemben mindig az volt, hogy teljesítsem annak a helynek az áldását és felszentelését, amely teljesen megnyílt, hogy válaszoljon a Mennyei Anya hívására. És főleg ez a hívás rezonált és visszhangzott minden olyan szívben, amely hittel és kitartással lehetővé tette a Mária Központ fizikai megnyilvánulását.

Ez azt jelenti, gyermekeim, hogy az általatok ismert Élővilág esszenciája, valamint az Elementáris és Dévikus világ rendelkezik majd a Mária Központ nagy mennyei kapujával, hogy befogadhassák és szellemileg üdvözöljék, és hogy következésképpen az egész világ Elementáris és Dévikus világának legyen helye ebben a Munkában, éppúgy, mint a Fényközösségekben, hogy megélhessék a helyreállítás és a gyógyulás folyamatát, amely ismeretlen, rejtett és láthatatlan.

És tudjátok, mi teszi mindezt lehetővé?

Az Ezer Üdvözlégy Mária imádkozása a Mária Központokban. Mert nemcsak az emberiségen és a bolygón munkálkodunk minden egyes őszinte szív által elmondott ima által, hanem az Élővilágon is, amely oly sokat szenved és kínlódik ebben az időben.

A Teremtés Szentélye Mária Központjának a felszentelése után végre megkapják a megérdemelt teret, hogy elvigyék őket a világegyetem más helyeire, hogy az Élővilág minden lélekcsoportja helyre jöhessen és meggyógyulhasson, elnyerhesse a megváltást és helyreállhasson.

Mert amikor visszatér a Fiam a világba, nem csak az Emberiségért jön el, hanem a Teremtés egész Élővilágáért. A bolygó megtisztulása után elhozza a meggyógyult és megváltott elementáris és dévikus világot a Földre, amikor a bolygó elnyeri a megváltást és megújul.

Az elementáris és dévikus világ, amelyet a Mária Központ kapuján keresztül fogadnak majd, valamint a világ többi Mária Központja és Szentélye lehetőséget kap arra, hogy soha sem látott új fajokkal, formákkal és kifejezésekkel népesítsék be újra a bolygót.

Ebben a pillanatban, amely annyira fontos az emberiség és a világegyetem számára, amikor az Új Föld és az Új Emberiség felbukkan, sokan közületek, akik jelen lesztek ezen az eseményen, tudatosan emlékezni fogtok mindarra, amit a Hierarchia Munkájának a kifejezésére tett erőfeszítés és az ebbe belefektetett idő jelentett a Föld felszínén, és mindenekelőtt a konkretizálására irányuló erőfeszítés a lelkek és a tudatos szívek egysége által, amelyek hallgatnak a mennyei hívásra és válaszolnak rá.

Emiatt ez a pillanat, amit megéltek, betetőző, ez egy olyan pillanat, amikor egy történetet újra lehet írni, a szeretet történetét a szívetekben, a megváltás történetét a szívetekben, amelyre Fiamnak szüksége van ahhoz, hogy igazolja Isten előtt a világ tévedésein túl azt, amelyet Neki kell alapvetően újjáépítenie ebben az emberiségben.

Dél-Amerikába való visszatérésünk egyik oka az, amit elmagyaráztam nektek. Ez azt jelenti, gyermekeim, hogy ez nem csak egy újabb találkozás, hanem egy egyedülálló pillanat lesz, amelyben gyermekeim és az Élővilág is lehetőséget kap arra, hogy a Teremtés Szentélye Mária Központjának kapuján keresztül elérje a belső gyógyulást.

És a Hierarchia számára Aurora kiegészíti ezt a feladatot Brazília déli részén; mert Aurora Királysága tudata által magába fogja foglalni Dél-Amerikát vagy akár az óceánokat is, hogy megpróbálja stabilizálni és egyensúlyba hozni az emberiség pszichés zavarát, különösen azt a zavart, amelyben sok latin-amerikai nemzet él ma, ahol a lelkek nem látnak a jövőbe, és új reményt sem képesek találni.

Ezért tesszük ezt a nagy mozgalmat értetek és testvéreitekért szerte a világon, ahogy hamarosan a Közel-Keletért és Észak-Afrikáért, és valamikor a Távol-Keletért is megtesszük.

Nagyon fontos számotokra, Gyermekeim, hogy az elmétekben, de főleg a szívetekben ne legyenek különbségek vagy megosztottságok, értékítéletek arról, hogy mit tesz a Hierarchia a bolygón, vagy hol tud most cselekedni vagy beavatkozni. Mert ha nem lennék itt ezen a napon, nem tudnám megindokolni azt, amit  tennem kell a Felsőbbrendű Törvények előtt, a világ tévedései, a szívek közömbössége és az egész világon elterjedt büntetlenség előtt.

Meg kell tanulnotok, már meg kellett volna tanulnotok, hogy a Hierarchia nyomdokain járjatok, és e világegyetem polgárainak érezzétek magatokat, ahogy az egész Hierarchia e Szidereális Világegyetem polgárának érzi magát.

Ez lehetővé teszi számotokra, gyermekeim, hogy egyetemes módon értsétek meg a Célt, és ne egyénileg értsétek meg a Célt; mert amíg ez a magatartásotok, távol lesztek Tőlünk, és ez nem jelenti azt, hogy nem szeretünk benneteket továbbra is, vagy hogy nem bocsátunk meg nektek, mert Fiam szeretett benneteket, és megbocsátott nektek a Kereszten, emlékeztek?

Emlékeztek, mit mondott Fiam a Kereszten?

Ez ugyanaz, amit ma teszek értetek, hogy belsőleg növekedhessetek és érhessetek, tudván, hogy sok a tennivaló, tudván, hogy sok mindennek meg kell felelni, és hogy sok mindent kell megvalósítani.

Mindannyiótoknak ez a sorsa: megvalósítani az Isteni és Szellemi Hierarchia Terveit; mert ez az egész emberiségre vonatkozik, és nem csak a számotokra, mindazokra vonatkozik, akiknek nincs meg ez a Kegyelmük és Irgalmuk, amely nektek megvan, hogy ma Velem lehettek.

Amikor sokan közületek érzik a késztetést a szolgálatra Afrikában, emlékezni fogtok erre a napra, emlékezni fogtok rá saját magatoktól, és biztosítalak benneteket, hogy szégyellni fogjátok magatokat, amiért annyi mindent kaptatok, és nem értetettetek meg semmit, amint látjátok a valódi nyomorúságot és a valódi szegénységet egy olyan kontinensen, mint Afrika, amely évezredek óta szenved a gonosz miatt.

És még ha ez meg is történik, Fiam sokkal jobban fel fogja szabadítani Afrikát, mint bármilyen más helyet az utóbbi időben, mert amikor fizikailag visszatér, sok ellenséges és nehéz helyzet spontán módon eltűnik, mert saját súlyuk miatt leesnek.

Csak Fiam Jelenléte a világba való visszatérése során fogja felszabadítani a lelkeket, széttöri a láncokat, széttöri a bilincseket, és a lelkek képesek lesznek megpillantani Krisztus Visszatérését, ahogyan megjövendölték.

Mint az az Anya, Aki szeret titeket, mint az az Anya, aki támogat semmi ellenszolgáltatás nélkül, így elmélkedem, hogy tudatosan fejlődhessetek, és augusztus 8-tól kezdve, amelyet Velünk együtt éltetek át, többé ne engedjétek meg magatoknak még egy napig sem, hogy igazoljátok magatokat; mert ez, gyermekeim, nem igazságos a törvény előtt, és nem szükséges, hogy szenvedjetek, mert a szenvedés már meghaladja a világot.

Mélységesen hálásnak, értelmesnek, becsületesnek és irgalmasnak kell lennetek; mert egyikőtök sem tudná felmérni ebben a pillanatban, sem más pillanatban azt, hogy mit jelent az a Kegyelem, amelyet ebben az elmúlt tizenöt évben kaptatok.

Ezért tegyétek meg továbbra is a lépéseket hittel, harag és bűntudat nélkül. Már képesek vagytok arra, hogy elhagyjátok azt a pontot, ahol abbahagytátok, és tudjátok, hogy nem csak a Kezem nyújtom felétek, hanem Fiam Szíve is nyitva áll előttetek, ahogy nyitva volt és mindig nyitva is lesz, hogy érezhessétek mérhetetlen Szeretetét.

Szükségem van arra, hogy világosan megértsétek azt, amit mondok, és ne értelmezzétek, mert Szavainkat a szívetekben kell tartani, és nem máshol. A szent átalakulás a gyermekeim szívében megy végbe, mert gyermekeim szíve intuíció, bölcsesség, érzés és hit.

Engedjétek meg a szíveteknek, hogy kormányozzon, hogy a lelketek egy napon uralkodhasson, és a lelketek vezethessen és irányíthasson titeket a Szeretett Fiammal való szent találkozás felé, hogy megélhessétek mindannak a szent közlését, amit Neki és Nekem meg kell valósítani a világban ezeknek az időknek a végén.

Nemcsak a Hierarchia által áldott és irányított szellemi család részének kell éreznetek magatokat, amely nem nyugszik vagy nem áll meg annak ellenére, ami a világban történik; hanem egy univerzális családnak kell éreznetek magatokat, amely képes befogadni a Teremtés Forrásának attribútumait, amelyek részei lesznek az Új Föld megjelenésének.

Őrizzétek meg ezeket a szavakat főleg a szívetekben, ne törekedjetek arra, hogy megértsétek, hanem fogadjátok el őket, tudván, hogy amit mondok nektek, az olyasmi, amit a szellemetek fog megtapasztalni az elkövetkező időkben, amikor elérkezik az Új Emberiség nagy pillanata.

Gyermekeim, elgondolkodtatok-e valaha azon, hogy valóban akartok-e az Új Föld részesei lenni?

Mit jelent az a számotokra, hogy még itt vagyunk, megjelenünk, szólunk a világhoz és kiárasztjuk Kegyelmünket az összes szívre?

Amit képvisel, gyermekeim, annak látható jele, hogy arra választottak titeket, hogy egy Új Emberiség tagjai legyetek, amelynek először bennetek kell megszületnie, hogy később megszülethessen a világban, egy megváltott és meggyógyított világban, amely elnyerte a bocsánatot és a sötétségtől való megszabadulást.

Az elmúlt két évi megszorítások és sokak gyötrelme után a Szent Szívek ismét a szellem útján jelzik minden egyes Lépésüket ezen emberiség számára, hogy újra érezhessétek, hogy mindig veletek vagyunk és nem távolodtunk el, hogy mindig ott vagyunk, abban a szívben és abban a lélekben, amely megnyílik a befogadásunkra, a Szentségekkel való élés és a szív szent imája által.

Azt kívánom, hogy ami Camboriúban fog történni, a Teremtés Szentélyének a Mária Központján keresztül, azt kívánom, hogy ami az aurorai Mária Központban fog történni, és ami később Buenos Aires városában fog történni Szeretett Fiam Jelenlétében, minden argentin számára legyen az ünneplés pillanata és az igazi öröm, a viszontlátás öröme, amiért közel lehettek Hozzánk, és Mi közelebb lehetünk hozzátok, hogy közel lehessünk a világban élő összes gyermekemhez, akiknek nagyon szükségük van a Szeretetre, a Fényre és a Megváltásra.

Mielőtt visszavonulnék ettől a hosszú naptól, amelyet a Szent Szívekkel éltetek meg, mielőtt Fiammal és Férjemmel, Szent Józseffel együtt felkészülnénk, és mielőtt megáldanám azokat, akik Mária gyermekeiként oda akarják magukat szentelni magukat, szeretnék szólni Viviana Walsh leányomhoz, és szeretném elmondani  neki, hogy vele vagyok, és szenvedésének minden szakaszában vele voltam, hogy Isten elfogadta gyötrelmét és bánatát, hogy egész Argentínán segítsen, hogy Argentína továbbra is Krisztus visszatérésének a bölcsője maradjon, mivel Fiam nem gondolta meg Magát.

De annak ellenére, hogy Argentína erős hajótörést él át, és annak ellenére, hogy a hajó úgy néz ki, mintha elsüllyedne, higgyetek, és menjetek tovább, nem csak magatokért, hanem minden argentinaiért, gyermekeimért, és ne feledjétek, hogy Fiam benne van a csónakban, és hogy egy igazi Mester csak akkor avatkozik be, amikor a legkevésbé várják tőle, hogy mindenkit megszabadítson a rabszolgaságtól, amelyben él.

Emiatt Viviana, drága leányom, Fiam kérésére ma lélekben fel vagy kenve, de testben és lélekben egy pap fog felkenni; mert Argentínába megyek pap fiaim révén, hogy újra egyesüljünk, amelyet a szíved érezni fog. Ma Fiam felemel, a karjaidnál fogva fenntart, tudván, hogy a névtelenül átélt megpróbáltatások után újjászülethetsz.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Jöhetnek azok, akik Mária gyermekeiként szentelik oda magukat, és a Felszentelés Himnuszát hallgatva felkészülünk az áldás pillanatára, de az Isteni Hierarchiának való igaz hálaadás pillanatára is mindenért, amit fáradhatatlanul és örökké nekünk ajándékoz, mindazért, amit ránk bíz Isten Tervének megvalósításában a Földön.

Együtt fogunk imádkozni azokkal a testvérekkel, akik ma odaszentelik magukat, egyszer elmondjuk az Egyetemes Anyához intézett imát, hogy az Isteni Anya Tulajdonságain keresztül hajtsuk végre a felszentelés pillanatát.
 

Ima: Egyetemes Anya
 

Gyermekeimként szentellek oda benneteket, mert mindig az Én gyermekeim vagytok, Mária gyermekei.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek Békével.

Most minden gyermekemmel, akik elkötelezik magukat, hogy elkísérjék a Szent Szíveket Dél-Amerikán keresztül, ott fogunk találkozni, hogy újra közösségben legyünk Istennel, az Ő Irgalmával, Megbocsátásával és Megbékélésével.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvenedik vers

A kegyelmek Asszonya,
az Alázat és Isten Nagylelkűsége
végtelen kifejezése,
szülessen meg bennünk ma
egy mélységes és igazi hálaadás
mindazért, amit annyi szeretettel, odaadással
és kegyelemmel adtál nekünk.

Áradjon a szívünkből
csupán hála, áhítat és odaadás,
mint a Mennyei Anyánk iránti teljes szeretetünk
kifejezésének módja.

Azt kívánjuk, hogy hangunk
zengjen a Mennyországban,
hogy Szűz Mária angyalai
meghallgathassák őszinte kiáltásunkat.

Hála Isten Világegyetemének,
hogy mindig áldottak, megtisztultak voltunk,
és Nagyasszonyunk közbenjárása betöltött minket.

Legyen bennünk az az öröm,
hogy emlékezhetünk a Szent Szívekkel eltöltött
minden közös pillanatra.

Hogy ebben a meghatározó időszakban
a lelkünk élje meg
az önátadást, a szeretetet és az önfeláldozást
a Szeretet eme csodálatos és alázatos Művéért.

Ma lelkünk ismét hálát ad,
mert megfürödtünk
a Szeplőtelen Szív Fényében.

Az Isteni Anya tudomására hozzuk
hálaadásunkat,
és az Iránta érzett szívből jövő szeretetünket.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A SAN PABLO MEGYEI SAN CARLOS VÁROSÁBÓL A MINAS GERAISBAN TALÁLHATÓ FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBA VALÓ UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyen Békém a ti békétek, hogy Isten Világegyetemének szemével lássatok mindent az életetekben ebben a nehéz időben, hogy időben átalakíthassatok mindent, ami szellemi harccá fog válni sok gyermekem életében.

Hatoljon be a tudatotok az Isteni Szeretet szellemébe a tudatosítás eme napján, és onnan állíthassa helyre mindazt, amit az elmétek és az érzéseitek elront.

Megtisztulásotok előtt legyetek a Szent Egység szellemének keresői, mert ezek már az utolsó Üzeneteim a világ számára, ezek az utolsó előkészítő Üzenetek, amelyek képesek lesznek megadni nektek a szükséges érettséget ahhoz, hogy Krisztusban munkálkodhassatok.

Örök Atyám megismertette veletek az ima és az isteni élet erejét Krisztus Jelenléte által a bolygón.

Törekedjetek arra, hogy legyetek semmik ebben az életben, így gyorsabban eléritek az alázat szellemét.

Hagyjatok fel az arroganciával, és mondjatok nemet a széthúzásra, hogy elmondhassam, hogy nőttetek lélekben, és hogy valóban jó helyen vagytok, és a megfelelő dolgokat cselekszitek.

A megváltás egyenlő a megtisztulással. Ne tegyétek ki belső jellemeteket olyan próbáknak, amelyeken nem tudtok átmenni. Isten minden gyermekének van helye.

Megadom a szabadságot, hogy Fiam útját válasszátok, a tökéletesség útját, vagy a világ útját, a fájdalom és a saját magatokon való felülkerekedés útját.

Szent Szívünk mindenkit vár a Béke Királyságában. Egyesüljetek, és ne tévesszétek szem elől Isten szent Célját.

Köszönöm, hogy megenyhítettétek a világ bűnei miatt felháborodott Szívemet.

Az Irgalmasság karjában tart benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE AZ ISTENI IRGALMASSÁG 7. MARATONJA ALATT BRAZÍLIÁBAN, RIO DE JANEIRO-BAN, A NIÑO REY MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN SZERZETES RÉSZÉRE

Országom fensége előtt tiszteljük a Legszentebb Mária Jelenlétét és Szent József Legtisztább Szívét.

Ma a Három Szent Szív azért jön, hogy felszentelje ezt a Közösséget, mint az Új Földet; a fény új magvait az emberiség számára, a fény magvait, amelyek a szeretet, az egység és a könyörület által csírázni fognak a megsebzett szívekben.

Ma a Három Szent Szív azért jön, hogy felszentelje ezt a Közösséget, mint az Új Földet; a fény új magvait az emberiség számára, a fény magvait, amelyek a szeretet, az egység és a könyörület által csírázni fognak a megsebzett szívekben.

A Három Szent Szív tiszteli és dicsőíti lelketeket, mert ez a hely fénypont lesz Isten számára egész Rio de Janeiro számára. Különösen a legnehezebb és legkeményebb pillanatokban, amikor a lelkek itt megtalálhatják majd azt a vigaszt, amit keresnek, és azt a szeretetet, amelyet a világ nem tud megadni nekik, mert az Én Legszentebb Szívem, Mária Szeplőtelen Szíve és Szent József Legtisztább Szíve ezekben az esszenciákban fakadt ki a terv kezdete óta, amikor ez a feladat elkezdődött a gyermekekkel, a fiatalokkal és a felnőttekkel; egy olyan feladat, amelyet Isten Szívének adományoztak.

Ezért van az, hogy ma a világban és azemberiség történelme során sok olyan alázatos lény is létezett, mint Szent Anyám. És léteznek ebben az időben is alázatos lények, akik átadják magukat Istennek, akik szeretetük és önátadásuk révén bíznak Krisztus teljes Szeretetében és abban a Célban, amelyet Isten kitűzött az  életükre.

Rio de Janeiro ismét az üdvösség városává vált, mert most a világ sok fénypontja gyulladt ki újra a Mária-Központokban, a családok szívében és az összes gyermekem lényegében, akik arra készülnek, hogy a következő korszakban befogadjanak Engem, a szív csendjében, az irgalmas imában, az Istenbe vetett folyamatos hitben.

Ma József és Mária Szentséges Szívével jöttem, hogy megemlékezzek arról a feladatról, amelyet mindannyiótoknak ezekkel az alázatos szívekkel kell elvégeznie, akik felajánlják magukat nektek szolgálatra ezekben a végső időkben, hogy vezessenek benneteket a hitben, a szeretetben és Isten mindenek felett álló Céljában.

Nyissátok meg a szíveteket Nekem, mert ma Krisztus be akar lépni a lakásotokba. Enyhíteni fogom szenvedéseiteket, meggyógyítom bánatotokat, és újjáélesztem szíveteket Irgalmasságomban.

Üzenetemet ma nyilvánossá teszem mindannyiótoknak, és különösen azoknak, akik otthon hallgatjátok.

Szeretném megköszönni Nicaragua népének az állhatatosságát és kitartását, hogy jelenleg kísérik Krisztusi Célomat. Ígérem, hogy eljövök Nicaraguába, hogy terjesszem Irgalmamat ésközel legyek katonáimhoz.

Az egész világon szükség van a Fényre, kedves társaim. Ezért a maximális erőfeszítésetekre van szükség. Ajánljátok fel fáradtságotokat Istennek, áldozataitokat és szolgálataitokat az Atyának, hogy őszinte és állandó felajánlásotok által kiegyenlíthessétek az egyensúlyból kibillent mérleget, és sok szív újra beléphessen Fény Királyságomba.

Imáitokat meghallgatta Szívem, énekeiteket és hangotokat is; az öröm meggyógyíthatja a világot ezekben az időkben; az ima sok szívet meggyógyíthat.

Jézus, József és Mária Szentséges Szíve ma este arra hív benneteket, hogy legyetek közbenjárók az Atya előtt. Bízzatok, kedves társaim, hogy amikor szívből imádkoztok, az Atya meghallgat benneteket és válaszol sürgős szükségleteitekre.

Ma azt akarom, hogy közel legyetek Szívemhez, és azt akarom, hogy ma este vigyétek Emmanuel szent Keresztjét, mint a megváltás és a béke zászlaját a Föld számára. Mert nemcsak a Földön élő szívek szabadulnak fel, hanem a tisztátalan lelkeket is felemeli Szívem, hogy újra megtalálják Istent életükben, láthatatlan életükben, elveszett életükben.

Szükségem van arra, hogy mindenki képes legyen arra, hogy Szívemen keresztül dolgozzon, Szívemen keresztül érezzen, Szívemen keresztül szeressen és megbocsásson.

Hagyd el most a régi érzéseidet, nyisd meg az ajtókat az újnak, ami jön, a nehézségek és hibák ellenére. A Mennyei Világegyetem soha sem hagy el benneteket, Isten meghallgatta imáitokat és könyörgéseiteket, és mindez sok szívnek kedvezett.

Ma meghívunk benneteket, hogy lépjetek be Mennyei Egységünkbe. És ma azért jövök erre az Új Földre, hogy reményt, örömöt és szeretetet adjak mindenkinek. Ezek lesznek azok a kulcsok, amelyek lehetővé teszik a számotokra, hogy megtaláljátok a Szívemhez vezető biztonságos utakat. Nyissátok meg szemeteket a szíveteken keresztül, és érezzétek örök Békémet, ebben az utolsó órában.

Ma összegyűjtöm minden egyes nyájamat, és egyesítem a világ összes imádkozó szívét abban a reményben, hogy tovább haladnak, hogy állhatatosan járnak a romok között, és csendben a horizont felé néznek, hogy észrevegyék Visszatérésemet, amely közel van.

Ma a kisgyermekek között vagyok, akik hűséges példát adnak a megszentelődésetekre. Utánozzátok egyszerű és őszinte lépéseiket, mert így nagyon közel kerültök Irgalmas Szívemhez. Képesek lesztek arra, hogy alázatotok mély és igaz legyen, és így egyesülni fogtok az Atyával.

Szeretném, ha csendben éreznétek hármunk Szent Szívét. Először fogom kiárasztani Irgalmamat közel hozzátok, imátok által. Tudatotok keresse a Forrásomat. Meghívom az összes családot és társat otthonotokban és imacsoportotokban, hogy imádkozzatok Velem a világért, a világegyetem e nagy egyensúlyáért, a megváltásért és a békéért az emberiségben, a szeretetért az összes szívben.
 

Elías del Sagrado Corazón testvér:

Az Úr arra kér minket, hogy 33-szor kongassuk meg a harangot.

A Három Szent Szív jelenlétében imádkozzuk az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét, ötven szemet, és Urunk kérésére öt Crer-Sendo-i gyermek imádkozik Krisztus előtt, hogy kérje az Irgalmát. Ezt az imát mi is figyelemmel fogjuk kísérni.
 

Szűz Mária:

Drága gyermekek, keressétek a békét. Keressétek a Békét mindenek felett. Azt a Békét, amely a szívből jön, amely az Istennel való egyesülésetekből származik. Veletek vagyok ezekben a nehéz időkben. Köszönöm nektek, most és mindig.
 

Legtisztább Szent József:

Drága gyermekek, kövessétek a nyájat, amely a Nagy Pásztort képviseli. Ő mindig irányítja lépteiteket, vezeti életeteket. Felajánlottam magam ebben az életben, hogy esszenciátokat a Nagy Megváltó Szívhez vezessem.

Köszönöm a misszionáriusok munkáját. Szent József velük van és mindazokkal, akik a városok és falvak, a szenvedő szívek, a humanitárius segítségre szoruló családok helyrehozásábanakarnak szolgálni. Én is a szolgálók között vagyok.
 

A gyerekek imádkozzák az Isteni Irglamasság Rózsafüzérét.
 

Krisztus Jézus:

A szent imákat ártatlan lelkek mondják, és ez örömmel gazdagítja Isten Szívét, Aki végtelen és mély Irgalmában a Szent Szíveken keresztül árasztja Szeretetét és Irgalmasságát, abban a hitben, hogy lehetséges az egész emberiséget a Fénybe emelni, hogy bemenjen Országa Szívébe, és megkapja a Békét, amire oly nagy szüksége van.

Mint több mint 2000 évvel ezelőtt, az Eucharisztiát Szent Szentségként vezetem be a szívük számára.

Az Irgalmasság és a világért való Kegyelem eme estéjén meghívom barátaimat, hogy hozzák el Hozzám a kenyeret és a bort a megszentelésre, és a tudat minden szintjén vegyenek közösséget Irgalmas Szeretetemmel, együttérző Szívemmel, Békémmel a tudat összes szintjén.

Kedveseim, megáldom ezeket a Szent Szentségeket, ahogyan már sokszor megáldottam utatokat, abban a reményben, hogy minden nap újjászülethettek Szívemben, és hitet és erőt találhattok örökkévaló Közösségemben, hogy megkapjátok általa mennyei kódjaimat, azokat, amelyeket a szenvedésben értem el mindannyiótokért, a világ sok lelkéért.

Imádkozzunk.
 

A gyerekek imádkozzák a Miatyánkot.
 

Menjetek békében. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek Fényében.

Szent Szívünk tiszteli a vidámságotokat; vidámság a mennyben, vidámság a földön. Az őszinte szívek és szenvedő lelkek feltámadnak Isten számára a Mennyei Világegyetem szeretetére és dicsőségére.

Ámen. Ámen. Ámen.
 

 

Rendkívüli üzenet
KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET ELÍAS TESTVÉRNEK ADOTT ÁT FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN

Kedves testvéreim!

 Dicsértessék Szent Szűz Mária és Szent József, a Szent Család Szülei!

Visszhangozzék bennetek Boldog Szent József alázatos szeretetének szelleme ezen a dicsőséges napon! Nyissátok meg szívetek forrását, és fogadjátok be Isten munkása Kegyelmének isteni balzsamát!

Követőim, a Szűz Szívvel való mennyei és egyetemes találkozás e napja jelentse számotokra az Atya terveibe vetett bizalom új útját!

A múlt század óta Szent Mária és Szent József Legszentebb Szívei különleges módon fordulnak a világhoz és a lelkekhez, hogy az egész emberiség felismerje e bölcs Krisztusi Szívek rendkívül fontos áhítatát a következő célkitűzésekkel:

Feszabadítás a világ súlyos vétkeiből;

A Legszentebb Szívek szellemi megtapasztalása, mint hűséges közbenjárók Isten előtt;

A világ megmentésének a képessége a visszafordíthatatlan következményektől;

A béke megteremtése a világban hosszabb időre.

A béke megteremtése a világban hosszabb időre.
Ezek a Legszentebb Szívek szeretettel ajánlották fel magukat, hogy a Fény biztos hídjakéntvezessék a lelkeket a Mester Jézussal való találkozáshoz, valamint hogy felébresszék a Jézus Szentséges Szíve iránti valódi odaadást.

Kedveseim, ily módon képesek lesztek arra, hogy szívből megértsétek, hogy Szent József Legtisztább Szívének különleges eljövetele mélyebb szeretetet ébreszt bennetek Isten iránt a szellemi atyaságon keresztül, amelyet Szeretett Szent József sugároz az Atya gyermekei felé.

És Szent Mária és Szent József Legszentebb Szívének Jézus tiszteletreméltó és áldott Szívével való egyesülése által az emberiség ebben az új korszakban képes lesz arra, hogy elnyerje azt a kegyelmet, hogy jóvátegye a 20. században keletkezett összes hibát.

A Szent Család szeretetének ereje egy értékes életterv, amely Isten terveiben szerepel, és amely a következő emberiségben fog megszületni. Ezért a szeretet és a Szent József Legtisztább Szívének való átadás magatartása megteremti azt a lehetőséget, hogy a lelkek e Szent Szellemi Atyja hosszabb ideig járjon közben a világért az Atya Trónja előtt.

Az alázat és az odaadás, valamint az erény példája, amelyet Szent József Istenbe vetett bizalma képvisel, bátorítsa mindannyiótokban az Atya tervei iránti bizalom és szeretet felébresztését! Ebben a korban maradjon 2013. március 19. emlék és áldás mindannyiótok számára! A családok Szentatyja kísérjen benneteket és egyesítse a világ összes családját,hogy ezekben az időkben Isten Örök Szívében legyenek!

Fogadjátok ezt az Isteni Kegyelmet, mintha újjászülettetek volna az Atya szemei előtt, hogy a három Szent Szív Végtelen Szeretetével egyesülve megerősítsétek elkötelezettségeteket az emberiség és mindenekelőtt a Szeretet Istenének segítése és szolgálata iránt.

Isten Szeretetének Szelleme alatt legyetek áldottak. Öröm és boldogság!

Üdvözlégy, Szent József szeretett Szíve!

Békességben

Krisztus Jézus
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT