A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT NEGYEDIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Magatokba húzódva, készüljetek fel az Én nagy pillanatomra; fejeteket befedve, lépjetek be a lélek templomába, hogy lelketek részt vegyen az Úrral való közösségben.

A második beavatás eme napján, amelyen a Mesterrel együtt felkészültök majd arra, hogy belépjetek fájdalmas Kínszenvedésébe, a bolygóért jelenleg tapasztalt fájdalmas Kínszenvedésébe, amelyben Megváltótok megosztja majd az Övéivel azokat a feladatokat, amelyeket Isten rábízott.

Mielőtt belépünk az Utolsó Vacsora Termébe, holnap ismét hallani fogjátok Mestereteket és Uratokat. Hasonló tanításokat ad majd át, mint amilyeneket a múltban apostolainak adott azért, hogy ezek az útmutatások felkészítsék őket arra, hogy megéljék az Ő evangelizációs küldetését és a világ szolgálatának küldetését.

Ezért ezt a pillanatot a világba való Visszatérésem előkészítésén belüli, egyedülálló és megismételhetetlen pillanatként éljétek meg, amelyben arra hívom el lelketeket, hogy  megerősítsék a Velem kötött szövetségüket örökre, amelyben lelketeket arra hívom el, hogy Szívemen keresztül megélje Isten Akaratát.

Ezen keresztül értsétek meg, hogy amit Én hozok nektek, az ismeretlen, mert ez olyasmi, amire Atyámnak van szüksége, hogy megvalósuljon, mindegyikőtök életén és testvéreitek életén keresztül.

Míg a bolygó és az emberiség továbbra is szenved, nagyon nagy szükség van az apostolokra, Szívem apostolaira, olyan apostolokra, akik ebben az utolsó időszakban rendelkezésre állnak, hogy megtartsák az ezen időszak végének nehéz keresztjét.

De nem lesztek egyedül ebben, Lelkem és Szellemem segíteni fog, hogy megtanuljátok hordani a keresztet, amelyet Én ajánlok fel nektek, ez egy érett kereszt, amely kiemel majd benneteket saját magatokból, hogy elmerüljetek az Atya Akaratában.

Mielőtt Jeruzsálemben megünnepeltük az Utolsó Vacsorát, az Én apostolaim ugyanazokat a dolgokat ismerték meg, amelyeket ma hallotok, mindez nem lett megírva, azonban mindegyikük megőrizte azt a szívében, úgy, ahogy ma is minden egyes, az Üzenetem befogadására nyitott szív megőrzi azt.

A Szent Hét eme napján egy átmeneti időszak kellős közepén vagyunk, ez egy belső és külső átmenet is egyben, amely kijelöli a múlt végét és az új jövő kezdetét, azét a jövőét, amely meghatározza majd ennek az emberiségnek a következő lépéseit.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok ezért, a mai napon és az összes eljövendő napon, mert Atyám mélységes vágya, hogy az Ő teremtményei megismerjék rejtélyeit, felfedjék és megismerjék azokat, azért, hogy be tudják azokat teljesíteni és megvalósítsák az Ő Szándékait.

Amikor együtt voltam a tizenkettővel, amiként a szent asszonyok Szent Anyámmal, mielőtt beléptem az Utolsó Vacsorára, ők megismerték ezt a titkot, amely akként tárult fel, hogy Istennek nagy szüksége lesz az apostolok sürgető jelenlétére az idők végezetén, kétezer évvel azután, hogy Én eljöttem a Földre, a várva várt Visszatérésem előkészítésére fordított kétezer évet követően is.

Ma az Igazságnak ezzel a kinyilatkoztatásával jövök, amely egyben a Szereteté is, tudván azt, hogy ma a világ széltében és hosszában nem elegendő a lelkek feltétel nélküli rendelkezésre állása.

Emiatt ismét olyan lelkek kis csoportjait veszem igénybe, akikben, függetlenül attól, hogy hol és merre vannak, megvan a Kegyelem ahhoz, hogy szívükben tartsák Mesterük és Uruk eme kérését, amely az Örök Atya kérése, ők az az izzó alap, amely az életek átalakításán és mindazokon keresztül, akik igent mondanak Nekem, előkészíti Krisztus visszatérését a Földre.

Ma többet hozok nektek egy puszta érzésnél, ma többet hozok nektek egy puszta szónál, ma Szívem erős szándékát hozom nektek, hogy a lelkek megértsék, hogy Jelenlétem közöttetek  ma és az utóbbi években nem volt hiábavaló,  mert életeteket a végsőkig Mellettem köteleztétek el.

Ne aggódjatok azokért, akik nem értették meg az Üzenetemet és nincsenek itt. Visszatérésem nagy napján nemcsak az Írások teljesednek majd be, hanem Cselekedeteim is beteljesülnek, mert elválasztom a pelyvát a búzától.

Elhívom majd az áldottakat, de a közömbösöket is el fogom hívni az Egyetemes Ítélet átélésére,  és tudom, hogy erre még senki sem készült fel.

Azonnal és kicsit sietve szállok le a Mennyből, Isten teljes erejével, hogy segítsek nektek és támogatást nyújtsak Fény-impulzusaimmal, hogy kész legyen a szívetek, éppúgy, ahogy az Én Szívem készen állt a korbácsolás előtti pillanatokban.

Mondtátok-e már valaha Istennek: Atyám, készen áll a szívem? Tudjátok-e, mi minden rejlik ebben a kijelentésben?

A felkészült szív nem izgatott. A kész és érett szív feltételek és szándékok nélküli. A készen álló és érett szív képes teljesen átadni magát Istennek, és semmit sem kér cserébe. Ez a szív képes meghalni Énértem és képes értéket adni minden Szavamnak, az ilyen szív tanúskodik arról, hogy Jelen van benne Krisztus.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Megjelent a Szűzanya Jézus oldalán, az összes eddigi öltözékénél tisztábban és fényesebben.

A fatimai Szent Rózsafüzér Asszonyaként van itt, a Fia mellett, megmutatja Tövisekkel teli Szeplőtelen Szívét, amelyet felajánl mindannyiunk számára, a világ összes asszonya, a háborúban élő nők, a bevándorló nők, a kizsákmányolt nők, a rabszolgává tett nők, a női vezetők, a földműves nők, a csendben szenvedő nők és a gyermekeikért élő összes anya elégtételére és gyógyulására.

Mária felajánlja tövisekkel átszúrt Szívét, hogy ezzel orvosolja ennek a világnak a női tudatát, az elszenvedett igazságtalanságok, rontás és közömbösség ellen, amely örökre eltűntette a Föld minden egyes női lénye szívének a tükrét.

Jézus így szól:
 

Ő az az Anya, akit a kereszten nektek adtam, a világ összes anyja közötti feltétel nélküli Anya, az Anya, aki értetek könyörög Hozzám az élet minden egyes napján és az örökkévalóságon át.

Emiatt ma segít Irgalmas Szívem a Föld minden nőjének abban, hogy felkelhessenek onnan ahová elestek, vagy ahová letaszították őket.

Ez Isten Anyjának az időszaka, a Jogar az Ő kezében van.
Boldogok lesznek azok, akik felismerik ezt az Örökséget, mert Szeplőtelen Szívének a diadala mindig győzedelmeskedni fog. Ámen.
A mai nap szellemi egyesüléséhez Anyám társaságában hagylak benneteket, szeplőtelen Szellemének jelenlétében, mert Istennek köszönhetjük az Isten Anyjának a jelenlétét, és a világ összes anyjáét is, akiknek a méhében formálódik az élet és akik mindnyájatokat a karjaikban tartottak.

Adjátok át magatokat a spirituális anyaságnak, hogy szívetek ne legyen önző, hogy érezzetek és lássatok túl azon, ami van, hogy Isten a nemesség és a szeretet jelképeként teremtette a Földön a nőket, nem pedig kizsákmányolásra és fenyegetettségre.

Szívem minden megfenyített, a Föld színén élő emberiség által rabszolgává tett nőt befogad, mert amikor majd Én eljövök a Mennyből, mindegyiküknek jogart adok a kezébe, és a Földet örökre eltölti majd a szűzies tisztaság.

Ha az Én Anyám képes volt a Kereszt lábához jönni, mi mindenre lehetnek képesek a világon a ti anyáitok? Mindig kérdezzétek meg ezt magatoktól, mert ők a javatokat akarják, hogy méltó gyermekei legyetek az Úrnak és mindig számíthattok rájuk.

Ezért volt Anyám, Mária a Vacsorateremben. Az életét adta értetek, hogy a Szeretet és a Megváltás diadalmaskodjon. Azt adta oda, ami számára a legértékesebb volt az életben, és látta Őt a Keresztre szegezve, ahogyan sok anya látja a mai világban elveszett gyermekét, és csendben szenved emiatt.
De eljön majd a Vigasztalás Szelleme; ahogy Anyám, Mária Pünkösdkor átadta az apostoloknak. És minden elmúlik, mire a világba való megérkezésem betejesedik.

Emiatt van ma itt a Szent Szívünk, hogy Megváltótok ígéretei teljesüljenek, és az árvák elfogadják Mária anyaságát.
"Anyám, íme, itt vannak a Te gyermekeid."
"Társaim, íme, itt van a ti Anyátok."
Ma kérjük az Isten Anyját, hogy a Föld női tudata gyógyulást nyerjen, hogy ne legyen többé kizsákmányolás és fenyítés tárgya, hanem Isten minden gyermeke ismerje fel benne azt, hogy ez a tudat a szeretet és a szolgálat eszköze.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Szűzanya eltűnt, de Krisztus még mindig itt van és kiárasztja Fényét az egész világra.
 

Most, hogy ismét megtisztulást kaptatok, elmélkedjetek mindarról, amit mondtam nektek, valamint arról, hogy ebben az időben az anyaság mennyire fontos és értékes a világban.

Ennek érdekében meghallgatunk egy egyszerű, de mély értelmű dalt, a bolygó egész női tudatának gyógyulására, “Rád tekintek”. Ezzel a dallal tisztelgünk a világon az anyák előtt, azért, hogy az anyák mindig bízzanak Isten Anyjában, Máriában.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALMASSÁG 83. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Akik a múltban a Messiás eljövetelét hirdették, ma az Én Visszatérésemet hirdetik a világnak.

A végső Írások beteljesednek, és ez meghaladja az emberi megértést.

Mennyei Egyházam augusztusban készül leereszkedni, teljes dicsőségében; ez lesz az emberiség végső csúcspontja.

Ma Egyházam boltozatai és Isten Szent Katedrálisának magas tornyai kezdenek épülni ezen a helyen, hogy a Szeretet Központjából segítsük az egész világot.

Imáitok által lelketek tudatosan készül arra, hogy részt vegyen a Mennyei Egyház leszállásában, amely az Új Jeruzsálemként fog eljönni, teljes Mennyei hatalommal, az egész világegyetem dicsőségével.

A szent Mennyei Egyház, a maga anyagtalan aspektusában, néhány napra megérinti a Földet, és a belső világokban felhangzik és hívja az utolsókat, akik önszántukból jelen lesznek a Visszatérésemnél.

Izraelnek újra lesz esélye, és azok az ősi emberek, akik a pusztában jártak, nem fogják többé keresni az Ígéret Földjét, mert az mindannyiótokban jelen van, abban, akik valójában vagytok, és nem abban, aminek látszotok.

Ma a világegyetem angyalai építik Mennyei Egyházam első boltozatait, és az arkangyalok parancsára ők is előhívják azokat a lelkeket, akik élni fognak ezzel az értékes és végső impulzussal, amely az Én Szent Szívemből fog fakadni.

Érezzétek Mennyei Egyházam eljövetelét és szent kincseinek kinyilatkoztatását, amelyeket a Szent Szövetség Ládájában őriznek. Ezek többé nem lesznek távol a lelkektől, hanem azokhoz a lelkekhez tartoznak majd, akik a végidők során végig bíztak Szavamban és Jelenlétemben.

Krisztus Misztikus Teste meg fog erősödni ez után az utolsó iskola után, amelyet ezekben az utolsó években éltetek át, amelyekben tudatotok részesült Kegyelmemben és Irgalmamban.

A Mennyei Egyház, amely augusztus hónapban leszáll, az utolsó lelket is megszenteli, aki kompromisszumot kötött Velem. Ők lesznek azok, akik veletek együtt felépítik a világ által oly régóta várt egységet és testvériséget. És ez a lendület olyan erős lesz, hogy más vallások is érezni fogják, még az ateisták és a nem hívők is.

Mennyei Egyházam alászállásakor megnyílnak az üdvösség utolsó kapui, és a lelkek felhívást kapnak arra, hogy összegyűljenek Oltárom közepén, ahol a Szentháromság az összes jóakaratú lénnyel egyesülve jelen van.

A lelkek ott fogják megérteni, hogy mi az Én Egyházam, az az Egyház, amelyet kétezer évvel ezelőtt építettem a Messiásban hívők szívében.

Rátok helyezem Alapkövemet, és kiszabadítom a gonoszt a sötétségből, és Egyházam felemelkedik a bátor szívek, a béketeremtők, mindazok által, akik csatlakoznak Hozzám az igazságban és az átláthatóságban. És amikor Mennyei Egyházamban lesznek, ajándékaik megmutatkoznak a lelkükön keresztül, felismerik tehetségüket, és felajánlják Nekem az Atya és a Szentlélek Dicsősége előtt.

A Mennyei Egyház augusztus hónapban fog leszállni, és a világ összes otthonába el fog jutni. Készítsétek fel otthonaitokat, hirdessétek családotoknak, hogy Mennyei Egyházam Kegyelme áthatja majd a szíveteket és betölti lelketeket Szeretetem és Megváltásom utolsó impulzusával.

De néhány lélek már az Egyházam kapujában áll, és az angyalokkal együtt építi Szellemi Egyházam szent geometriai formáit; mert mindent fel fogunk ajánlani, nemcsak Egyházam építését az emberek szívében, hanem azoknak az erőfeszítéseit is, akik éjjel-nappal adakoznak,hogy Egyházamat építsék az emberiségben.

És az arkangyalok megírják ezt a pillanatot, és a tiszta, bár tökéletlen lelkek Szívem Főoltárára teszik ajánlataikat, ahol a hit lángja lángoló és örökkévaló.

És így a Szent Szövetség Ládája Mennyei Egyházam főoltárára kerül, és Krisztus Kínszenvedésének szent ereklyéi azok kezébe kerülhetnek, akik mindig is arra törekedtek, hogy megszerezzék azokat, hogy még jobban szeressék áldozatomat és önátadásomat, hogy szeressék Vérem és Vizem minden egyes részecskéjét a bolygó megváltása érdekében.

"Ó szent Mennyei Egyház, aki leszállsz az Új Jeruzsálemre, nyíljanak meg a kapuid, záruljanak be a szakadékok, az angyalok harsonáikkal hívják azokat, akik önfeledten szolgálnak Téged és imádnak Téged a Mennyei Atya által. Legyenek hallhatóak a Jelenléted jelei a belső világokban, Kegyelmed impulzusai kiapadhatatlan forrásként áradjanak azokra, akik megkönnyebbülésért és gyógyulásért kiáltanak.

Ó szent Mennyei Egyház, fedd fel szent formáidat, értékes szimbólumaidat, hogy a lelkek felismerjék, hogy mindig is ott voltál, a világegyetemben, és azokra vártál, akik arra törekszenek, hogy bemenjenek, hogy imádjanak és imádkozzanak Krisztus Szeretetéért".

Az utolsó nagy pillanat előtt az emberiség tudatára fog ébredni annak, hogy miért jöttem a világba ebben a végső időben.

Isten alázatos Keze írja tovább életetek tanúságtételeit, hogy megsokszorozódjon a világban az Ő Szeretete, és a lelkek megtalálják az Isten Országához való tartozás békéjét.

Legyen a ti életetek az augusztusi hónapban megépítendő Mennyei Egyházam első pillérei.

Legyen elkötelezettségetek és hűségetek az a nagy boltozat, amely kifejezi a Teremtés művészetének szépségét, és legyen a szívetek az Oltáriszentség nagy áldozati ajándéka, hogy Krisztus Vérének ára, amely a világban kiontatott, igazolható és elismerhető legyen az átalakulásotok által.

Őrangyalaitok csendben kísérjenek benneteket ebben az időben, és vezessenek benneteket a Mennyei Egyházammal való nagy találkozásra augusztus hónapjában.
 

Amerisa nővér, Urunk hív téged.
 

"Ma szeretném neked bejelenteni, hogy szereteted és Szentséges Szívem iránti erőfeszítéseid érdemei által, hálából Mennyei Egyházamnak erre az anyagi síkra való leszállásáért, mindazokért a pillanatokért, amelyeket megéltél, és amelyeket közelről kísértem felszentelésed pillanatától kezdve, szeretném elmondani neked, édes leányom, hogy édesanyád Velem van a Mennyben, és hogy sok édesanyához hasonlóan, akik csendben szenvednek ezen a világon, imádkozik értük,hogy ők is elérjék a Boldogság Kegyelmét.

Édesanyád szenvedésének érdemei által belépett Mennyei Egyházamba, és a szentekkel együtt áldottá koronázták.

Ma ezt a bizonyságtételt a világ számára hagyom, hogy megtudják, hogy Szavaim igazak, és hogy ígéreteim beteljesednek azokban a szívekben, amelyek utánam törekednek.

Megáldalak és köszönetet mondok neked az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ünnepeljük ezeket az utolsó pillanatokat az Eucharisztiával és Isten Bárányának Vérével egyesülve, amelyet ma ismét felajánlunk a Mennyei Egyház oltárain, hogy még több lélek és még több szív elnyerje a megváltást.

Hozzatok Nekem tömjént és vizet az áldáshoz.
 

Ebben a pillanatban és ebben az időben, Krisztus Szeretetének a jelenlétében és Kínszenvedésének győzedelmes érdemei által, ajánljuk fel életünket hálaadással, szeretettel és tisztelettel az Ő Kezébe, az Iránta való hitünk bizonyságául. Tegyük ezt most.
 

Istenem, hiszek Benned, imádlak Téged,
Várlak Téged, és szeretlek Téged,
és bocsánatot kérek Tőled mindazokért,
akik nem hisznek Benned,
nem imádnak Téged, nem várnak Rád és nem szeretnek Téged.
Ámen.

(háromszor megismételjük angolul)
 

Hozhatjátok az oltárt.

Ajánljuk fel magunkat ebben az időben, hogy ezeknek az elemeknek a megszentelése által életünk is megszentelt és méltó legyen a mi Urunk Irgalmára.

Azon az éjszakán, amikor Jézust el akarták árulni, fogta a kenyeret, felemelte, és hálát adott az Atyának az árulásért, amelyet át fog élni. Odaadta, hogy az Ő Isteni Testévé legyen felszentelve. Majd megtörte és apostolainak adta, mondván nekik: "Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amely az emberekért adatik a bűnök bocsánatára".

Uram, dicsérünk és áldunk Téged. Ámen (háromszor portugálul).

Ezután, amikor a vacsora véget ért, fogta a Kelyhet, és felemelte, hogy felajánlja az Atyának, mint áldozatot az emberiségért, hogy Krisztus drága Vérévé váljon. Ezután átadta társainak, és így szólt hozzájuk: "Vegyétek és igyatok, mert ez az Én Véremnek Kelyhe, az Új és Örök Szövetség Vére, amelyet a ti Uratok fog kiönteni a bűnök bocsánatára. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre."

Uram, dicsérünk és áldunk Téged. Ámen (háromszor portugálul).

Krisztus Teste és Vére.

Urunk Jézus Krisztus Mennyei Egyházával, az angyalokkal és az arkangyalokkal, a szentekkel és az áldottakkal, valamint az összes jóakaratú lénnyel egyesülve, aki a békéért és testvériségért dolgozik, imádságban és könyörgésben egyesülünk, és így mondjuk el azt az imát, amelyet Krisztus tanított nekünk.

Miatyánk (portugálul és angolul).
 

Szálljon le Békém a Földre, és töltse be a szíveket Isten Szeretetével.
 

"Uram, nem vagyok méltó arra, hogy a házamba jöjj, de csak szólj egy szót és meggyógyulok. Ámen."

Amerisa nővér idejöhet.

A mi Urunk pedig ebben a pillanatban szellemi közösségben egyesül a világban élő összes testvérünkkel. Hirdessük ki ezt a szellemi közösséget három harangütéssel.
 

Mennyei Atyánk, Aki mindenkit vezetsz,
fogadd el a Neked való önátadásunk ajánlatát,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod. Ámen.

(angolul, portugálul és spanyolul)
 

Mennyei Egyházam, amely a szívetekben épült és áll, maradjon fenn ezekben az időkben, hogy mindig megtaláljátok a Békémet és Szívem vigasztalását.

Megáldalak benneteket és testvéreiteket Kegyelmem megváltó Fénye alatt, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Meghívok mindenkit a világon, hogy énekeljetek egy egyszerű éneket, amely ebben a Mária-Központban született egy áhítatos lélektől, hogy megnyugtassa Szívemet és Atyám Szívét. Énekeljük el: "Uram, Én, aki semmi vagyok, átadom magam Neked, hogy lakhelyeddé tegyél engem".

Köszönöm.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT