KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A SAN PABLOBÓL PORTO ALEGREBE TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek tizedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Drága Jézusom, szabadítsd meg lelkemet
a világ összes találmányától,
hogy felébredjen
a tisztaságra és az együttérző szeretetre
isteni és erőteljes
közbenjárásod által.

Uram, szabadíts meg
a nehezteléstől és a bűntudattól.

Építs a Neked nyújtott szolgálatomon keresztül
minden tervet és ajándékot,
ahogyan Te, drága Uram,
kigondoltad.

Uram, szentelj oda engem a Számodra,
még a megpróbáltatások
és az élet kihívásai idején is.

Add, hogy részt vehessek
a Kiengesztelődés Szentségében,
és hogy vallást tehessek Neked
nyíltan minden nap,
hogy kis szellemem megújuljon
mindaddig, amíg Te,
Szeretet Mestere,
fontosnak tartod.

Uram, ölelj meg
a hideg éjszakákon.

Uram, tarts az öledben,
hogy jóságos Szívedhez közel
imádhassalak, mint Isten nagy élő
és isteni Templomát.

Köszönöm,
hogy megadod nekem örök Békédet.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁG MALAGA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELIÁS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek kilencedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Bár a lelkem, Uram,
szegény és tökéletlen,
könyörgöm Hozzád, szeretett Jézus,
hogy használd őt,
hogy folytatni tudjad
Szereteted és Megváltásod
végtelen és csodálatos Munkáját.

Kedves Jézus!
rősítsd meg ezt a gyenge
és törékeny lelket.

Uram, Isteni Tüzed
juttasson el valaha ahhoz,
hogy találkozhassak ártatlanságod szent Ajándékával,
hogy  Terveid szerint
én is  
felébreszthessem magamban
a belső Tisztaságodhoz hasonló
Ajándékot.

Tegyél szelíddé, Jézus.

Tegyél alázatossá,
és mindenekelőtt igazzá,
hogy ezekben a tökéletlen szemekben
szeretetteljes és békés pillantásod tükröződjön
azért, hogy a legmagányosabb és leginkább szenvedő lelkek
a felajánlásom révén
erős  Mennyei Jelenléteddel találkozhassanak.

Ezért, Uram,
Szabadíts meg engem vágyaimtól,
szabadíts meg engem minden hivalkodástól és akaratosságtól.

Legyen szívem olyan egyszerű, mint a Tiéd.

Mert az egyetlen kívánságom, kedves Jézus,
az, hogy tetszésedre legyek és megosszam Veled
a nehéz keresztet, amit Te
még mindig hordozol a világért.

Hallgasd meg imádságomat, Uram,
és még egyszer tegyél
érdemessé arra, hogy Előtted lehessek.

Mert annak ellenére,
hogy még nem értem
titkaid hatalmát,
szeretettel fogadom el
az összes Isteni Akaratodat.

Ma teljesüljön bennem, Uram,
Mennyei Terved,
hogy egy napon bizonyságot tehessél
Megváltási Munkádról rajtam keresztül,
és a Mennyei Atya  előtt.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT