SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, A BUENOS AIRESBŐL CÓRDOBÁBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amíg a világban a természet elemei az idők végének tragikus valóságát mutatják be, addig az Istenség minden lehetséges helyzetbe beavatkozik, hogy az Isteni Igazságszolgáltatás Törvénye ne valósuljon meg e bolygó anyagi terében.

Ezért vészhelyzetben és gyorsaságban a Hierarchia haladéktalanul azon dolgozik, hogy megpróbálja enyhíteni a különböző valóságokat, amelyek a néma bizonytalan ajtók működése által csatlakoznak a kiegyensúlyozatlan planetáris mentális síkhoz, súlyosbítva a bolygó tudatállapotát.

Ebben az értelemben, kedves gyermekeim, az imának elsődlegesnek kell lennie mindenki számára ebben az időben, mert amíg nem vagytok az ima szellemében, sokkal több tudatot vonszolnak át a bizonytalan ajtókon, amíg a lelkek teljesen el nem vesznek.

Nagyon szükséges és sürgős, hogy gyermekeim képesek legyenek felismerni és érzékelni a világ helyzetét, hogy elszántan és érett apostolokként a Szellemi Hierarchiával együtt járják be a világot, hogy megállítsák azt, ami ebben a pillanatban visszafordíthatatlanná válik.

Legyetek figyelmesek, és ne legyetek szórakozottak, életetek minden percét az örökös imádság és emelkedettség állapotának kell felajánlanotok, hogy Krisztus légiósai bár láthatatlanul, de legyenek aktívak az emberiség megváltásáért és gyógyulásáért végzett szolgálatban.

Emiatt ne lepődjetek meg, ha a Hierarchia megváltoztatja zarándokútja célját.

Amikor ez megtörténik, mint néhány nappal ezelőtt, fel kell ismernetek, hogy van valami, ami nincs rendben azon a vidéken vagy abban az országban, ahol a Hierarchia veletek utazik.

Gyermekeim, az elszánt és figyelmes Istenség valamilyen módon mindig mindent megtesz, ami csak lehetséges, és amely az egyes valóságok számára elérhető, hogy teljesítse és meghatározza azt a szellemi és belső segítséget, amelyre a bolygó minden terének szüksége van.

Ezzel a bevezetővel most a következő időszakra készülünk, amely a legfontosabb, hiszen a Három Szent Szív ismét beavatkozik Argentínáért és Dél-Amerikáért.

Mostantól mindenkinek köszönöm a szigorú engedelmességet, ebben a döntő pillanatban az argentin nemzet sorsa szempontjából.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZEZNETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A papi szellemi erő olyan, mint egy tükör, amely koncentrálja és vonzza az isteni energiát.

Az ellenségem mindig el akarja pusztítani ezt az ismeretlen szellemi erőt, amely az Isten Forrásából származik.

Emiatt pap fiaim belső, szintén ismeretlen nyomás alá kerülnek, amely által ellenségem olyan bizonytalan valóságot vetít és tükröz, amely sok esetben képes összezavarni és eltéríteni Krisztus papjainak törekvéseit.

Kedvenc fiaim, a papok ebben az időben nem hagyhatják magukat vonszolni vagy befolyásolni a nem rájuk tartozó ostromoktól, mert azok csak kövek az úton, amik újra és újra elesésre próbálják őket kényszeríteni.

De Fiam, aki mélyen szeret titeket, megadta nektek a szellemi feltámadás erejét, annak a lehetőségét, hogy annyiszor felállhattok, ahányszor szükséges.

A világ papjainak szellemi és belső küldetését testi szemmel nem lehet értékelni, csak azok a lelkek szemlélhetik, akik képesek buzgón imádkozni kedvenc gyermekeimért; hogy minden új bukáskor egyetlen cél érdekében emelkedjenek fel a földről, Isten népéért, aki rájuk vár, és aki a papokon keresztül arra törekszik, hogy lássa Krisztus apostolait.

Arra kérek minden papot, hogy ne hagyják, hogy megtévessze őket az, ami nem tartozik rájuk, legyenek bátrak, és mindig emlékezzenek arra, hogy a szentségek ereje által olyan szükségesnek és alapvetőnek találják a szolgálatot, hogy megválthassák magukat.

Imádkozzunk minden nap a papokért. Végtelenül hálás leszek érte.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint már tudjátok, az Én időm egy nem is olyan távoli napon véget ér veletek.

Arra kérlek benneteket, hogy továbbra is fáradhatatlanul imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, mert amíg ti nem imádkoztok, vannak olyan lelkek, akik meggondolatlan döntéseket hoznak, és nem mérik fel a következményeket és az eredményeket.

Ezeknek a lelkeknek a gyötrelme az, ami arra készteti őket, hogy letérjenek Fiam útjáról.

Imádkozzatok, hogy egyetlen más lélek se essen kísértésbe, hogy olyan döntést hozzon, amely egész hátralévő életére nehezedik.

Gyerekek, már tudtátok, hogy a döntés ideje most jött el. Vagy Fiammal vagytok, vagy nem vagytok Vele. A Világegyetem és a Szeretet Urának szüksége van olyan lelkekre, akik igazak és hajlandóak követni Őt. Ma már nem elég, hogy azt gondoljátok, hogy csupán egy érzés által továbbvihetitek Fiam Megváltási Tervét.

Éljétek meg a mindennapi megszentelődést. Ha ez prioritás lenne a szívetek számára, a meggondolatlan lelkek soha sem döntöttek volna úgy, hogy elfordulnak Krisztustól.

A sok megpróbáltatás és sivatag azért van, mert a lelkek nem élik meg naponta az odaszentelődésüket; nem helyezik azt a szívükbe, még kevésbé a tudatukba. Amikor eljön a próbatétel, kimerülnek, és nincs erejük kijutni abból a pillanatból.

A lelkek nem szomjazzák igazán Jézust. Így bizonytalan ajtók nyílnak meg, és a lelkek a saját nyomorúságukba kerülnek, ahelyett, hogy túllépnének rajtuk.

A Fiamhoz vezető út a bátraké, azoké, akik nem félnek semmitől.

Szeretett Fiam hallgat. Az Ő Hangja ezúttal nem lesz képes arra, hogy valamilyen üzenetet közvetítsen. Neki azt kell figyelnie, hogy a lelkek hogyan reagálnak mindarra, ami nekik adatott. Ez az igazságosság, de a semlegesség ideje is.

Imádkozzatok, hogy senki más se essen kísértésbe. Eljött a végső idő. Ez a megerősítés vagy a közömbösség ciklusa. Itt az ideje, hogy bebizonyítsátok Isten iránti szereteteteket.

Köszönöm, hogy válaszsoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT