SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, TUSAYANBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Légy minden Istentől kapott impulzusnak az őrzője, és ápold a szívedben azt, ami a legközelebb visz az Ő Igazságához és Kegyelméhez.

Győzd le a csapásokat a csend által, emelkedjen fel a tudatod az ima által, és tartsd nyitva folyamatosan az örök hála által mind a Világegyetem, mind a Végtelen kapuit.

Gyermekem, légy őrzője mindannak, amit az emberiség nevében kapsz. Minden impulzus úgy jusson el tudatodhoz, amely segíti a felemelkedésedet, hogy minden nap egyre inkább Isten idején belül legyél, és egyre inkább az emberek idején kívül.

Ápold a szívedben az Isteni Cél iránti jót és szeretetet, és hagyd meg a világ dolgait, amelyek már nem neked valók, azok számára, akik még mindig el vannak veszve.

Azért kapod most az impulzusokat, hogy szívedet a magasabb élet kapujává tegyék. Ezért tartsd a tudatodat egységben a finomabb világokkal, egységben Isten Igazságával, egységben a mennyei titkokkal, amelyek feltárulnak ama fátylak mögött, amelyeket ezekben az időkben igyekeznek szétszakítani.

Ápold a hitet és a reményt, mindannak ellenére, ami a világban történik. És bár az élet körülötted oly távolinak tűnik attól, ami a valóság, ne szenvedj, hanem haladj magányosan a Magasság felé.

Ne hagyd, hogy összezavarják az elmédet a világ illúziói, amelyek annyira valóságosnak tűnnek. Létezik egy nagyobb Élet, létezik egy magasabb Cél, létezik egy valóság, amely a Földre érkezik, és szíveteknek ezzel kell foglalkoznia.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Miután megnyitottad szíved ajtaját, hogy megéld a hála ajándékát, engedd, hogy lényed befogadja az Istentől érkező áldásokat. Erősítsd meg a Magasságos áldásaival a belső világodat, a küldetésedet a bolygó szolgálatában, különösen az ima küldetését.

A nemzetek szellemileg segítségért kiáltanak minden nap, és a föld szíve hallatja hangját azok számára, akik érzékenyek a szeretetre és e világ valódi szükségleteire.

Ezért imádkozz, és imádkozz buzgón, ajánld fel mindazt a Kegyelmet és áldást, amelyet a Mennyből kaptál, mindazok nevében, akiknek semmijük sincs.

Imádkozz Afrika szívéért, különös módon azért, hogy a szenvedés ellenére ne veszítse el tisztaságát és ártatlanságát.

Afrikának a világ újjászületésének szimbólumává kell válnia. Az ő méhéből születik az élet, és mindazok után, amit megtanultak, a szeretetnek is az ő méhéből kell megújulnia és felülkerekednie önmagán.

Imádkozz, hogy a nemzetek túljussanak a mostani idők tisztulásain, és hogy e világkálváriájának csúcsán létezzenek olyan lények, akik képesek aarra, hogy megbocsássanak és hogy mindenek felett szeressenek.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, COCOS VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Dicsőségre és dicséretre méltó a Magasságos Úr, aki elküldte Fiát a világba, hogy megváltsa az emberiséget! Éljen az összes teremtmény az Úrban most és mindörökké!

Tiszta Szívem kedves társai!

Ma egy olyan szellemi és bolygószintű valóságra nyitom fel a szemeteket, amely az emberiség létezésének utolsó évszázadaiban nagy sebet ejtett Isten Szívén.

A chacói misszióval Isten Világegyeteme lehetőséget látott az őslakos tudatot, a bolygó eredeti népeit érintő számos helyzet megváltására. Ahhoz azonban, hogy ez a felszabadulás ne csak néhányatokat terhelje, szükség van mindenki imájára és tudatos együttműködésére.

Az őshonos tudatú testvéreitek az elmúlt évszázadok során elszenvedték Isten ellenségének ármánykodását, amely úgy nyilvánult meg a bolygón és az anyagi életben, ahogy ti nevezitek, társadalmi igazságtalanságok formájában. Ezeket az igazságtalanságokat valójában azok bátorítják, akik az Isteni Terv földi kifejeződése ellen harcolnak, és akik nemcsak a bennszülött tudatot próbálják feloldani a hiány és a nyomorúság miatt, amelyben élnek, hanem akiknek harag is keletkezik a szívében.

Sokszor ez a harag nemzedékről nemzedékre szállt, és csak nagyon kevesen maradtak meg eredeti békességükben és tisztaságukban. Így a birtoklásért és az anyagi erőforrásokért folytatott konfliktusok és harcok sok lelket, akiknek a bolygó magasztos valósága őreinek kellene lenniük, e világ poklaiba és tisztítótűzeibe vezettek.

Ezzel a chacói humanitárius misszióval sok pokoli ajtó nyílt meg e lelkek megmentése és rehabilitációja előtt, nemcsak Argentínában, hanem az egész amerikai kontinensen.

Gyermekek, ez a tény benneteket is emberiségként kötelez, mert ezeknek a lelkeknek az elvesztését is emberi cselekedetek okozták.

Ezért kérlek benneteket arra, hogy legyetek jobban a tudatában  ennek, és hogy imádkozzatok, mert bármennyire is egyszerűek a Chacóban végrehajtott cselekedetek, mindenki összefogásával és támogatásával sok rosszat ki lehet egyenlíteni.

A bolygó sürgőssége cselekvésre és erőfeszítéseitek megsokszorozására szólít fel benneteket. Még sok mindent fel kell szabadítani a bolygón, és ezzel a két jelenlegi küldetéssel a csoporttudatotok kezdi megérteni a szolgálat és az ima valódi cselekvését.

Ha az egység szellemében éltek, akkor sok testvéretek, akik a bolygó tudatának az alvilágaiban szenvednek, lehetőséget kaphatnak az időben történő megváltásra.

Ne felejtsetek el időt szentelni a misszionáriusokkal való igaz és szívből jövő egyesülésre; így sok más ajtó is megnyílik a bolygó felszabadítása előtt.

Szeretlek benneteket, és számítok imáitokra és égő szívetekre, mint az Isteni Irgalmasság kapujára, hogy leereszkedjen a Földre.

Atyátok és barátotok, Isten szolgája és misszionáriusa,

Legtisztább Szent József

 

   

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Amint teljesen megadod magad Nekem, Én átadom majd neked a mennyben őrzött javakat.

Most az adományozás és az átadás kapui előtt állsz, ezt az utat a szívednek késlekedés nélkül fel kell vállalni. De tudod, hogy Én ott vagyok, hogy segítsek keresztülmenni a hidakon, még ha le is dőltek, és hogy segítsek felkapaszkodni a magas hegyekbe, szellemed felé.

Ez az az idő, amikor mindent oda kell adni a Mindenért. Az Úr otthonodban építi a felemelkedés útját, és nem léteznek olyan elvárásaid, amelyek felérnének azzal az igaz lehetőséggel, hogy Engem szolgálj.

A belső életednél semmi sem fontosabb; hogy gondolataid és érzéseid ne gyötörjenek. Ezen az egész úton elkísér téged Isten, a belső csendben. Az akarok lenni az életedben, akinek még senkinek sem sikerült lenni, sohasem foglak becsapni.

Belső szeretetem nem ehhez a világhoz tartozik; az Univerzumból származó Krisztusi Szeretetem olyan, mint egy ragyogó csillag, amely a nap minden órájában kiküldi az üdvözítés sugarait, hogy érzékeld azt, hogy mindenütt jelen vagyok.

Abban a mértékben, ahogy a tanítvány lépéseket tesz Isten Tervén belül, egyre nagyobbak lesznek erőfeszítései, hogy megélhesse a belső átalakulást, de elpusztíthatatlan erődöd a Szívemben van, ez az a nagy fal, amely kiállja a tüzek minden ostromát.

Bárcsak képes lennél most a szemembe nézni és így szólni: "Igen, Uram, itt vagyok, a bukásaim és kétségeim ellenére".

Szívem örömét leli azokban a lelkekben, akik csak az igazságot vallják meg Nekem, mert Szeretetem végtelen és bármilyen belső sebet meggyógyít.

Maradj bennem, és valóban fel fogod ismerni, hogy ki vagy Isten számára.

Az Atya Jósága alatt, áldalak titeket.

Köszönöm, hogy a Szívemben maradtok.

Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT