A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE IZRÁELBEN, A GALILEAI TENGEREN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, ÁPRILIS 8-RA, A NAGYHÉT HETEDIK NAPJÁRA

Ha valóban az egész emberiség megismerné Isten igaz Szeretetét, biztosíthatlak benneteket, hogy nem lenne szenvedés és nem lenne ok a kárhozatra.

Ezért ma mély belső csenddel kezdtem, hogy azok a lelkek, akik válaszolnak Nekem és ébren vannak, érezhessék, amit Izrael Ura érez, Aki ismét itt van veletek és minden testvéretekért szerte a világon, hogy megáldjalak benneteket Szellemem által, és bátorítsalak benneteket az apostolkodás útjára.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ezen az Általam kínált úton vannak kihívások, de vannak veszélyek is. De ha bizalommal egyesültök Velem, mitől kell félnetek? Nem vagyok-e itt, és nem vagyok-e a Mesteretek? Aki belülről ismer benneteket, nemcsak ebben a pillanatban, hanem máskor is.

Tudom, hogy ez elérhetetlen kihívásnak tűnik, de ebben a végső időben feltétlenül elő kell készítenem szellemi alapjaimat a lelkeken keresztül, hogy Visszatérésem először a szívekben történjen meg, majd pedig a világban, ahogyan azt az Örök Atya tervezte az Ő Szent Törvényeinek és Egyetemes Áramlatainak kifejeződésén keresztül, amelyek együttműködnek és előkészítik a bolygó forgatókönyvét erre a pillanatra.

Ezért a bolygó átmeneti idejében élünk, amelyben sok lélek és tudat úgy tűnik, hogy nem talál kiutat vagy akár magyarázatot arra, ami az életében történik. De mindenre van válasz, és bár nem úgy tűnik, de mindennek van értelme.

A lelkek elfelejtkeztek a Magasabb Törvényekkel való közösségről. Ezért hiányzik a bolygón az egyensúly és ezért van diszharmónia, mert amióta Mózes megkapta a Parancsolatok Alaptörvényeinek a kinyilatkoztatását a Sínai pusztában lévő Szent Hegyen, a Világegyetem Ura, az Örök Atya meg akarta tanítani Teremtményeit, ennek az anyagi világegyetemnek legkisebb Teremtményeit, hogy melyik utat és irányt kövessék, hogy a különböző népek és kultúrák ne vesszenek el mindabban, ami felszínes és kicsinyes.

Nem vették figyelembe ezeknek a Parancsolatoknak a Törvényeit, mert nem fogadták el és nem ismerték el, és most a Világegyetem  Ura és a szívetek látja a bolygó jelenlegi súlyos helyzetét a felszínen, és a végidő keresztje nehezebb, mint az, amit Én hordoztam.

Ezért ajánlom fel ezekben a végső időkben a lelkeknek, hogy szellemileg jelentkezzenek, hogy Szeretetem áldozatai lehessenek; amely egy olyan tapasztalat, amelyet bonyolult megérteni, mert ez nem mentális, hanem szellemi tapasztalat, mélységesen csendes, névtelen és észrevétlen.

Ezt keresem Krisztus ezen utolsó Jelenésein keresztül, nem csak azért, hogy felkészítsem a szíveket és a lelkeket a világba való várható Visszatérésemre, amely már közel van; nem csak azért, hogy felkészítsem az emberiséget a Nagy Ítélet napjára, amely nem úgy lesz, ahogy ti hiszitek vagy mondjátok, hanem azért is jövök a világba ezeken az Üzeneteken keresztül, az utolsó előkészítő üzeneteimen keresztül, hogy megkérjem a szíveket, hogy jelentkezzenek, hogy Szeretetem áldozatai legyenek, amely egy valódi és élő tapasztalat, amely sok szent és áldott életének része volt, akik megtestesültek ebben a világban, Krisztus nulladik évétől kezdve egészen napjainkig.

Hányan ébredtek fel és nyilvánultak meg az áldottak és Szeretetem áldozatai között a korszakok és nemzedékek során!

Mennyi fájdalmat éltek át Értem ezek a lelkek, nem azért, hogy saját áldozatkészségüket tükrözzék, hanem hogy a csend és a névtelenség által odaadják magukat, hogy megéljék az Úr Szent Fájdalmait, amelyeket ebben az időben örökre fel kell oldanom Szívemből.

A lehetőség kivétel nélkül minden szívnek szól. Szeretetem áldozatává válni még ismeretlen Törvény, mert ez annyit jelent, mint a Szeretet-Bölcsesség Törvényének lényegében élni; ez annyit jelent, mint a feltétel és a követelés nélküli Nekem való önátadás az egész emberiség és a bolygó megváltásáért, hogy egy napon ez a felszín szent földdé váljon az összes kontinensen és az összes nemzetben; hogy a Magasabb Törvények leereszkedhessenek és újjáépíthessék a bolygó éterét, azok által a lelkek által, akik felajánlják magukat, mint Szeretetem áldozatai.

Mindez, amit ma elmondok és bemutatok nektek, nem költészet, és nem is érzelgősség. Csak a ti Mesteretek és Uratok tudja elfogadni és megerősíteni azokat a lelkeket, akik felajánlják magukat, hogy Szeretetem áldozatai legyenek; mert ez ebben a végidőben nemcsak érett és örökös elkötelezettséget jelent és képvisel, hanem azt is jelenti a bolygó felszínén megtestesült lelkek számára, hogy elfogadják, hogy tudatosan megéljék saját belső lecsupaszításukat és a teljes megüresedést saját eszméiktől, személyes és világi akarataiktól, és hogy elfogadják, hogy állandóan az Úr Kegyelmének hatalmas Törvénye alatt éljék meg tisztulásukat, anélkül, hogy bármilyen kiemelkedő vonásra törekednének, akik elfogadják, hogy titokban, állandó imában dolgozzanak és szolgáljanak.

Érintse meg ez a törekvés társaim szívét, mert Szeretetemnek még nincs sok áldozata, csupán sokan vannak azok a lelkek, akik imádnak és szeretnek Engem.

De az erre jelentkező lelkeknek az a lépése, hogy Szeretetem áldozatai lehessenek, ebben a végső időben valami egyedülálló és soha sem látott dolgot fog jelenteni, mert ez örökre megváltoztathatja az emberiség útját.

Szeretetem első áldozatai az apostolok voltak, akiket név szerint a Galileai tenger partjára hívtam, és ma, hasonló és nem annyira szimbolikus módon, a ti lelketek is ennek a Szent Galileai tengernek a partján van, hogy meghalljátok a Megváltó belső hívását, és hogy testvéreitek is meghallják azt szerte a világon, amely mély visszhangként visszhangzik e tenger tudatában, amely a Világ Anyja által szeplőtelen és tiszta méhként kínálja magát életetek megtisztításához és a végső felszentelés nagy pillanatához.

Ma itt hagyom nektek ezt a belső Üzenetet, amely az Én Szívemből jön; ahogy ismét e tenger vizén látjátok elhaladni a Hajómat, szigorúan, egyszerűen és alázatosan, arra törekedve, hogy a lelkeket Törekvésem teljesítésére hívjam, annak a Törekvésnek a teljesítésére, amely Istentől származik az Ő Isteni Fián keresztül.

Ezért még egyszer, a Szent Galileai tenger partján, és ebben a végidőben utoljára, a lelkek újra meghallják Hívásomat, egy olyan hívást, amely a Szeretet, az Élet és az Én Utam által hangzik, amely az Új Krisztusok számára felkínált út.

Ezért ma a Kezemben hordozom az Élet Könyvét, azt a könyvet, amely Isten Magasztos Tudata által formálódik; mert az Örök Atya arra vár, hogy Fián keresztül megírja ezt a pillanatot, és csendben és titokban várja a szívek felajánlását.
 

Még egyszer, Te, Szent Galileai tenger,
az a tudat, amely tükrözi
az ígéretes reményt az egész világ számára, 
aki mély csendben őrzöd
Mestered és Urad Fájdalmát;
ajánld fel még egyszer feltétel nélküli szolgálatodat a lelkekért,
és az alleluja eme napján 
tisztuljanak meg újra a lelkek 
a Szentségek Szent Tudománya által.


Ó, Galilea Szent tengere,
aki csendben és önmegtagadásban felajánlod magad, 
aki tanúságot teszel Krisztus Lábnyomairól,
és aki sokszor szemlélted
a társaim által megélt szeretetet;
légy újra tanúja ennek a szent pillanatnak Krisztus Jézussal együtt, 
hogy a szívek megkapják a szükséges felszabadulást 
és az egyre tudatosabb ébredést 
egy nagyobb szolgálatra, egyetlen cél érdekében,
Megváltó Szeretetem diadaláért.

Így legyen.

Ámen.
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS ÜZENETE IZRÁELBEN, JERUZSÁLEMBEN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA ÁRILIS 3-RA, A NAGYHÉT MÁSODIK NAPJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Gyere ide Mellém, és kísérj el Mennyei Egyházamhoz; ma, Izrael fölött kitéve, e világegyetem legmagasabb kupolájában, ahol a lelkek érzékelhetik és érezhetik Isten Szeretetének nyitott kapuit az egész világ számára, még akkor is, ha ez az emberiség még nem teljesítette be a Tervet.

Szellemi és Mennyei Egyházam ma megmutatja Magát a világnak a belső síkokon; hogy az Úr Főoltáránál, a Szent Hét e második napján a lelkek felajánlják áldozatukat a Teremtőnek.

De Nekem nincs szükségem javakra vagy gyümölcsökre, nincs szükségem kenyérre vagy borra; rátok van szükségem, arra, amit mindegyikőtök valóban fel tud nekem ajánlani ezen a Szent Héten.

Mert ez a legemblematikusabb Nagyhét, amikor Izrael Ura a Saját földjén van, és minden követőjével, tanítványával és apostolával együtt végzi nagy szellemi és bolygószintű feladatát az emberiség és a bolygó javára, a világ sötétségének, a jó lelkek pusztulásának végére.

Ezért nincs más út és nincs más válasz Izrael Ura számára, mint visszatérni Szent Földjére; ahol Drága Vére a Golgotai út minden egyes lépésénél kiontatott; ahol Isten Szeretetét Fián keresztül sugározta, megosztotta és átadta az övéinek minden egyes pillanatban, amelyet ezzel a hellyel és Izrael tudatával megosztott.

Ezért ma elhozom nektek Szellemi Egyházamat. Azt az Anyagtalan és Isteni Egyházat, amely a hűség, az igazság, az átláthatóság és a szeretet pillérein nyugszik, és amelyet nagyobb központjában az Örök Atya Akarata irányít.

Ezért ezen a Szent Héten zarándokoljatok belsőleg Szellemi  Egyházamhoz. Szárnyaljon olyan magasan a szellemetek, mint a madarak az égen. Így elveszítitek láncaitokat, megszabadultok a szenvedéstől és a gyötrelmektől, és megújultok belül és kívül a Krisztusi Szeretet által, amelyet ma mindnyájatoknak elhozok e Szent Hét ünnepélyességén.

Ezért még egyszer meghívlak benneteket, hogy bízzatok Bennem, és kövessétek azokat a jeleket, amelyeket mutatok nektek ezen a szent zarándoklaton Izraelen keresztül, és engedjétek meg, hogy az emberi elme kitáguljon az Isteni Elme által, engedjétek meg, hogy a szív elmélyüljön a szeretet fokozataiban, az Isteni Szeretet által; ahogyan ebben a pillanatban Mesteretek és Uratok ünnepélyesen ujjongást, örömöt és boldogságot érez, hogy 2000 év után újra Izraelben van, és hogy most egy Egyetemes Küldetést hajt végre azokon a lelkeken keresztül, akik ebben a pillanatban Velem vannak Izraelben. Olyan lelkek, akik sok más lelket képviselnek szerte a világon, mind az öt kontinensen, akik képviselik azokat a népeket, etnikumokat és kultúrákat, amelyek részei Isten e szent Tervének, amely ezen a Szent Héten megújul, az Én Krisztusi Átváltoztató Kódomon keresztül.

Ezért helyezlek benneteket Szellemi Egyházam elé, hogy egy pillanatra szemléljétek azokat az érdemeket, amelyeket Mesteretek és Uratok a Szentföldön szerzett; azokat az érdemeket, amelyeket az Örökkévaló Atya már mélyen ismer.

Alázatban és szolgálatban megnyitom Szellemi Egyházam ajtaját őrangyalaitok előtt, hogy felemeljék az áldozati adományt az Úr Főoltárához, ahol az angyalok leteszik belső felajánlásotokat.

Ez valami fontosat fog jelenteni a Teremtő számára; mert még akkor is, amikor az emberiség a végidőkön és az Armageddon csúcspontján megy keresztül, csodálatos módon vannak olyan lelkek, akiket Én arra hívok, hogy a szívek krisztusivá válása által tanúságot tegyenek Jelenlétemről és Szavamról. Ezért vagyok ma különleges módon itt, és már régóta vártam ezt a pillanatot.

Képzeljétek el egy pillanatra, mennyi időbe telt, amíg ez megtörtént. Miután több mint tíz évvel ezelőtt, a Szentföldön, a lelkek e csoportja számára megadtam az első impulzust; a belső síkokon mindannyian felkészültetek erre a pillanatra Velem együtt; ahogyan a Munkában részt vevő testvéreitek is felkészültek. Már mindezt megírták és már mindezt átgondolták.

Ezért ma lépjetek be Szellemi Egyházamba, és ne csak valljátok meg a Krisztusba vetett hiteteket, hanem adjátok át szellemi és egyedi felajánlásotokat; egy olyan felajánlást, amely a Teremtés belső síkjain meghatározza a Szellemi Hierarchia ezen bolygón való küldetésének következő lépéseit.

Ez - bár nem úgy tűnik – előkészíti Krisztus Visszatérését a világba. Mert amikor visszatérek ide fizikailag, a Terv szilárd pilléreivel kell találkoznom a felszínen apostolaimon keresztül, lelkeimen keresztül, az összes követőmön keresztül, olyan lelkekkel akik elszánták és megerősítették magukat az Úrban.

Tegyétek továbbra is a lépéseket Krisztus felé, ahogyan Mesteretek és Uratok is minden pillanatban megtette a lépéseket a Kereszttel. Ez megmagyarázhatatlan módon megadja a világnak, hogy  Jézus Szentséges Szívének érdemei eljussanak az Isten Szeretetére leginkább rászoruló lelkekhez; és ez adjon a világ nemzeteinek olyan szellemi amnesztiát, amely igazolja a háborúk és konfliktusok borzalmait, amely meggyógyítja a sok szív által átélt tragédiát és traumát, és amely új lehetőséget biztosít az egész világ számára.

Megismétlem, hogy mindez a belső felajánlásotoktól függ. Következetes válaszra van szükség az emberiség részéről; így a Törvény érezni fogja, hogy nem vagytok közömbösek azzal szemben, amit kérek tőletek. Így az Egyetemes Szeretet Szent Törvénye közbenjár, cselekedni fog, és rámutat a felszíni faj szellemi és fizikai újjáépítésének a következő lépéseire.

Amikor ez megtörténik, meg fogja segíteni a bolygó lelkét, és a bolygón kívül a világegyetem többi részét is megszabadítja a széthullás energiáitól, amelyet az emberiség jelenleg átél.

Ezért ez egy nagyszerű alkalom mindannyiótok számára, hogy megerősítsétek hiteteket és szeressétek azt az ismeretet, amelyet az elmúlt években átadtam nektek, anélkül, hogy szem elől tévesztenétek mindazt, amit mondtam nektek, hogy felgyorsíthassátok a megváltás folyamatát és tudatosan léphessetek a megszentelődés útjára.

A Szent Hét ezen napjaiban a bolygó belső tereiben lebegve hagyom Szellemi Egyházamat.

Ne feledjétek, hogy Szellemi Egyházamban őrzik a Szent Szövetség Ládáját, és hogy ezen a Szent Héten az ima minden pillanatában vagy minden napi feladatban emlékeznetek kell Krisztus e szellemi kifejeződésére, amely az Isteni Forrás Nagy Terafinjaként fog közbenjárni e világért és az emberiségért, ahogyan a betlehemi Csillag szent tudata megáldotta és átalakította az egész világot a Krisztus születését megelőző három nap alatt.

Ezért ne pazaroljátok el ezt az impulzust, amelyet hozok nektek.

Imáitok emelkedjenek fel Szellemi és Mennyei Egyházamhoz.

Szent énekeitek emelkedjenek fel Szellemi Egyházamhoz; hogy az angyalok, akik őrzik Szellemi Egyházamat, árasszák ki azokat a kódokat, amelyeket az irántam érzett szeretetetek által értek el; hogy ebben a világban és annak felszínén a társadalom igazságosabb és testvériesebb legyen, és a közömbösség és a büntetlenség eltűnjön az emberi tudatból; hogy az Egyetemes Törvények beavatkozzanak ebben az időben.

Szellemi Egyházam, amelyet ezen a Szent Héten a világ belső síkjain függesztettem fel, a bölcsességet, az igazságosságot és az akaratot képviseli, három fontos tulajdonságot, amelyre az emberiségnek szüksége van a következő időszakban.

Imádkozzatok, hogy ez a Szellemi Egyház kisugározza elveit, tulajdonságait és kódjait; és legyetek tudatában annak, hogy mindazok, akik szeretettel és tisztelettel csatlakoznak Szellemi Egyházamhoz bárhol a világon, különleges kódokkal erősítem meg a lelküket ezekre az időkre, a szellemi kitartás tulajdonságával, a szellemi éberség és az engedelmes szeretet tulajdonsága által, melyek olyan rejtett pillérek, amelyeket Krisztus a Kereszten ért el, hogy legyőzze az ellenfelét.

Ünnepeljétek ezt a pillanatot szeretettel és örömmel. Izráelben vagytok, Izráel Urával együtt.

Gyúljon fel a szívetekben és az elmétekben a Szent Hatágú Csillag, és pecsételődjön meg ez az isteni szövetség Szívemmel Vigasztaló Szeretetem jelenléte által.

Ismét megáldalak benneteket, hogy kövessétek a lépéseket ezen a Szent Héten, a lépéseket egy új szakasz és egy új idő felé, a megerősítés új ciklusa felé.

Köszönöm, hogy Velem vagytok itt a Szentföldön.

Bátrak lesznek azok, akik megtanulják legyőzni a mélységeket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!
    
Egy értelmetlen ukrajnai háború után, miután Saját Szemünkkel láthattuk a pusztító eredményt Törökországban és Szíriában, miután a bevándorlási helyzet a konfliktusok és a klímaváltozás miatt váratlanul megváltozott, miután láttam, hogy brazíliai gyermekeimet elsodorta az eső és a föld anélkül, hogy bármi is állva maradt volna; ismételten arra kérlek benneteket, hogy ne fáradjatok bele a sürgető ügyekért való imádkozásba, mert a legrosszabb még hátravan.

De ha a lelkek őszintén válaszolnának a Hívásomra, és ebben az előkészítő nagyböjti időszakban bűnbánatot tartanának, imádkoznának és minden nap a Fiam Fájdalmas Kínszenvedéséről elmélkednének az Oltáriszentség előtt, és a büntetéstől való félelem nélkül gyónnának, Mennyei Anyátok biztosítana benneteket arról, hogy a húsvétot megelőző negyven nap alatt sok helyzetet el lehet majd kerülni és enyhíteni lehet.

Emiatt arra kérem a világot, hogy szentelje oda magát Jézus Szent Szívének a Nagyböjt minden napja alatt, és hogy a bűnbánat őszinte cselekedete által engedje meg, hogy a bolygó tudata ismét megszabaduljon megannyi váratlan eseménytől és epizódtól.

Így az Igazságosság mérlege nem az Igazságosság felé hajlik, hanem egyensúlyban lesz az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmassággal; mert a Jézus Szentséges Szíve által elért érdemek révén a lelkek a nagy megpróbáltatások e körforgásában megtalálják azt a belső erőt, amelyre szükségük van ahhoz, hogy mindentől megtisztuljanak, és ezáltal megtisztítsák a bolygót minden elkövetett hibától.

Ezalatt Én, Mennyei Édesanyátok, a Krisztus Vére Erőteljes Szövetségének Angyalával együtt figyelmes leszek az összes könyörgés hangjára, hogy csodával határos módon az Örökkévaló Atya megadja a világnak a háború végét és a béke rendkívüli időszakát, hogy az emberiség az utolsó nap előtt bűnbánatot tartson és megbékéljen a Szeretet Nagyobb Törvényével.

Végül arra kérlek benneteket, hogy kísérjetek el Engem imádkozva ebben a Nagyböjtben, hogy így készüljenek fel a szívek a végső szintézisre, amelyre Húsvétkor kerül sor.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT