Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPOKBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 109. MARATONJÁNAK A MÁSODIK NAPJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma közelebb lehettek Hozzám, az Alpok hegyeinek tetején, ahol Szent Szívem ünnepélyesen és odaadóan összegyűjti az összes Hierarchiát.

Ma közelebb lehettek Hozzám, hogy elkísérhessétek Mesteretek és Uratok mély érzését, Aki az Alpok ezen hegyeinek tetejéről vonzza a világba Isten Országát; egy felháborodott és megsebesült bolygó előtt, a Természet Élővilága előtt, amelyet a felszínen élő ember megsértett, rosszul bánt vele és megsebesítette.

Az Alpok ezen hegyeinek tetejéről jön ma Szent és Örök Szívem, hogy szemlélje a háború sebesültjeit, mindazokat, akik menekülnek a terror és az üldözés elől.

Emiatt mindegyikőjüket a Karomba helyezem, különösen azokat, akiket a háború megsebesít, akiket megsebesítettek a fegyverek; mert elveszik a lelkük, mivel olyan dologért küzdenek, amelynek nincs értelme; ennek pedig súlyos következménye van a béke hiánya miatt, és bizonytalan dimenziókban hagyja az emberiség nagy részét.

De ma bízzatok. Szentséges Szívemnek elmondott és felkínált összes imátok betölti a Mennyek Királyságát, tanítványaim és barátaim jó imái, hogy ez a világ kapjon egy utolsó esélyt, egy rendkívüli, de meg nem érdemelt Kegyelmet.

Mert az Örök Atya tudja, Társaim, hogy ennek a bolygónak a felszínén sok ártatlan és jó lélek van, akik azért jöttek erre a világra, hogy megtestesüljenek és megéljék a szeretet és a megbocsátás élményét, akik azért jöttek, hogy az Ígéret Földjének részeseivé váljanak. Annak az Ígéret Földjének a részeseivé, amelyet Örökkévaló Atyám hirdetett Izrael népének.

Emiatt vagyok ma itt, nemcsak mint az Éjszaka Ura, hanem mint a Naplemente Ura is, Aki  arra hív benneteket, hogy vonuljatok vissza Szent Szívem Templomába, hogy könyörögjetek Velem az Örök Atyához, hogy a legtöbb magas rangú angyal és arkangyal, valamint az összes őrangyal, akik fáradhatatlanul szolgálják eme bolygó lelkeit, beavatkozhassanak a tudat belső síkjaiba, hogy feloldják és megsemmisítsék a gonosz terveit.

Szent Szívem, szeretetteljes és alázatos Tekintetem még mindig érzi és szemléli  ennek a bolygónak és ennek az ennek az emberiségnek a szenvedését a maga sokféleségében, és ebben az időben ez a szenvedés sok lelket elsüllyeszt; mert nemcsak elhatárolódnak Istentől, hanem mélyebb és nehezebb szenvedésbe is merülnek.

De ma elhozom nektek az üdvösség tábláját az Alpok hegyeinek tetejéről, Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom Törvényét az egész világ számára Szent Szívem Sugarainak kifejezése által, mindazoknak, akik arra vágynak és törekednek, hogy ezen Sugarak alá álljanak, hogy közösségben legyenek Velem, és így, mivel közösségben vannak Velem, képesek lesznek közösségben lenni a Forrással, a Mennyei Atya Szent Forrásával.

Ezen a hideg télen, amelyet a bolygó átél, ennek a helynek a belső területeiről, ahol a Hierarchia is fenntartja a bolygó egyensúlyát, a remény és a hit napja kezd megszületni és előbújni a bolygó mélyéről, egy isteni és kozmikus tudat állapota, amelyet a Szellemi Hierarchia megad azoknak a lelkeknek, akik hisznek Irgalmasságomban, hogy meg legyen a szíveknek az a Kegyelme, hogy legyőzzék a végidőket és a bolygó átmeneti idejét, tudván, hogy még sok korlátot és akadályt kell leküzdeniük ebben az anyagi életben, tudván, hogy nagyobb és mélyebb türelemmel kell majd élniük, hogy tudatuk ne veszítse szem elől  Együttérzésem Törvényét a bolygón történő események közepette.

Bizony mondom nektek, társaim, hogy ez az egyetlen megoldás mindenre, ami ebben az emberiségben történik.

Ez az az idő, amikor apostolaim megélhetik és kifejezhetik a Krisztusi Szeretetet, amely lehetővé teszi számukra, hogy minden nap felülmúlják önmagukat; ami lehetővé teszi számukra, hogy a másikat helyezzék előtérbe, mint valami fontosabbat és lényegesebbet; amely lehetővé teszi számukra, hogy megértsék a másik szenvedését anélkül, hogy ítélkeznének vagy elítélnék azt; hogy Krisztusi Szeretetem lehetővé tegye, hogy közel legyetek azokhoz, akiket testvéreik megtagadnak és elutasítanak.

Ezért ismét elmondom, hogy nincs más kiút. Irgalmas Szeretetem Forrásában megtaláljátok a megfelelő szellemi és belső erőt, és egy napon, ahogyan az volt apostolaimmal a múltban történt, rájöttök, hogy a Testvéri szeretetből spontán módon merül fel a Testvériség Szent Szelleme.

Az Alpok ezen hegyeinek tetejéről és ebben az utolsó üzenetben, amelyet az egész világ számára adok ezen a hideg téli délutánon Európában, azért könyörgöm nektek és arra kérlek benneteket, Atyám gyermekei, hogy végérvényesen éljetek a krisztusi szeretetben, mert sok számotokra ismert és ismeretlen léleknek, szenvedő szívnek, fájdalmas életnek szüksége van a megbocsátásra, a szeretetre és a megváltásra.

Legyetek képesek arra, hogy ebben a sötét éjszakában, amelyen a Föld megy keresztül, fenntartsátok az Isteni Cél izzó lángját; hogy tudjátok, hogyan fejezzétek ki igazán Békém szellemét, hogy a világ több régióját ne érintse meg a sötétség. Az emberiség ne süllyedjen tovább; mert őszintén mondom, hogy nem bírom tovább.

Egy ehhez hasonló helyen, egy ehhez hasonló hegyen Mestereteket és Uratokat keresztre feszítették, meghalt és eltemették, Aki az utolsó csepp vérét is odaadta, hogy ez a bolygó úgy legyen számon tartva, mint olyan hely, ahol Isten Terve megvalósulhat ebben a Teremtésben és ebben a Világegyetemben.

Testvérekként egyesülve, szolgákként egyesülve, a Testvériség Rendjének tagjaiként egyesülve megadom nektek a védelmet, a gondoskodást, a fenntartást és a belső egyesülést a Hierarchia szent kincseivel, hogy ez a világ többé ne veszítse el a fényt, a szeretetet és még inkább megadom nektek Kínszenvedésem érdemeit, hogy el ne vesszen a béke ebben a világban, és ne felejtsétek el, hogy ugyanazon nép testvérei vagytok, ennek az emberiségnek a testvérei, amely Izrael ősi népének szent terve.

Most visszamegyek az Örök Atyához, ahogyan ti is visszavonulhattok az Úrhoz, hogy továbbra is imádkozzatok Velem együtt az elkövetkező időkben mindazért, amit a Hierarchiának még meg kell tennie az északi féltekén és a világ többi részén.

Köszönetet mondok misszionárius gyermekeimnek, hogy megnyitották a kaput Ázsiában, Thaiföldön keresztül, hogy több nemzet részesüljön Irgalmasságomban a bolygó azon régiójában, pusztán azok által, akik igent mondanak Nekem, és utolsó apostolaimként járnak ezen a világon; akik szeretetteljesen és szolgálatkészen hirdetik közeli Visszatérésemet a világba.

Szeretlek, megáldalak, és újra megadom nektek a Békességemet, hogy Általam, az Atya Fiának áldozata által egységben, szeretetben és testvériségben kommunikáljatok Istennel.

Köszönöm mindazoknak, akik Mennyei Anyám kérésének eleget téve lehetővé tették ezt a szent feladatot az Alpokban.

Mindenkit meghívok, hogy szívből kísérje el az Isteni Anya garabandali szent feladatát; így az északi félteke összes Belső Központja felvillan és kitágul emblematikus szellemi és sziderális jelenlétében, hogy a lelkek megkapják a Testvériség szellemi kincseit.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN, A SZENT ELHÍVÁS ALKALMÁVAL

Hordjátok szívetekben a Testvériség jelvényét.

Keljenek fel azok, akik elestek.

Merüljön el a gonosz a saját poklában, és záródjanak be végre a lelkek pusztulásának és ítéletének kapui; mert a Mindenható azért jött találkozni veletek, hogy be tudjon tölteni titeket Fényével és Irgalmával, és hogy teremtményeiből új, Fényből álló nyájat hozzon létre, amely telve van Isten Szeretetével és át van itatva az Együttérzés, az Egység és a Hit Ajándékaival.

Ma az Univerzum Papjaként jövök; azért jövök, hogy a Békémet adjam nektek, hogy a Békémben legyetek, és azért adom nektek az Én Békémet, hogy megsokszorozzátok azt és hogy élővé tegyétek azt szívetekben és testvéreitek szívében.

Számomra és Atyám számára is nagyon különleges helyről jövök, az egyik legszebb helyről e bolygó Teremtésében.

A Himalája magas csúcsairól jövök, ahol a szent, a tiszta és a kegyelettel teli szellem formálódik az emberiség számára.

Azt akarom, hogy az Enyéim mellettem járjanak ezen a hegyen. Azt akarom, hogy szabadnak érezzétek lábatokat arra, hogy ezt megtegyétek.

Azt akarom, hogy el tudjátok érni azokat a célokat, amelyeket ezekre az időkre tűzök ki a számotokra, és hogy mindennek ellenére továbbra is bízzatok Bennem, mert bár a megtisztulás folyamata nagy, a Hit Titka végtelen. Ennek segítségével tudnak a lelkek Istenben lenni, és tud Isten bennük lenni.

Azt szeretném, hogy úgy szemléljétek a Himalája ezen hegyeit, mint Mesteretek és Uratok nagy kinyilatkoztatását, Aki - amikor több, mint kettőezer évvel ezelőtt köztetek volt, - már ismerte azt, ami ott létezik.

Legyen ez a hegy az emberiség felemelkedésének, és mindenekelőtt a törékeny és romboló emberi elme felemelkedésének példaképe és elve.

Azért jövök, hogy erőt adjak azoknak, akik katonáimnak tekintik magukat.

Azért jövök, hogy elhozzam a láthatár végtelenjében felbukkanó Fényt.

Ezért járjatok velem együtt ezen a hegyi ösvényen, amíg fel nem értek a legmagasabb pontra; így a szellemetek örülni fog, mert nem lát többé akadályokat és nem korlátozza többé semmi, hogy felemelkedhessen Istenhez. Amíg az anyag tisztulásban van, a szellem legyen szilárd céljában és küldetésében.

A Testvériség értékes ékszerei kerülnek átadásra mindenkinek, ezeket először magatokban kell felismerni, hogy utána képesek legyetek kifejezni őket az anyagi életben.

Ahhoz, hogy fel tudjatok jutni a hegy tetejére, be kell tartanotok kell egy Számomra szükséges szabályt: legyetek azzá, amire Nekem van szükségem, hogy legyetek; adjatok példát valódi szellemiségetekből, és bármi történjék is, tartsátok meg hiteteket, és tudjátok, hogy semmi sincs veszve.

Az emberiség még soha nem volt kitéve olyan nehéz időknek, mint a mostaniak. Ez az első alkalom, hogy olyan kapun halad át, amely tudata és célja meghatározása felé vezet.

Én a Himalája magasából jövök, hogy meg tudjam mutatni a világnak, hogy lehetséges célba jutni és véghez lehet vinni a szándékot, kerüljön, amibe kerül.

Ha kezetek testvéri módon összefonódik, így létrehoztok egy nagy Fényláncolatot, amely felér egészen a Himalája csúcsáig, akkor azt, aki leghátul van és, aki a legnehezebb megpróbáltatáson megy át, rajtatok keresztül fel lehet majd emelni, és eljut majd a Fényre, érzi majd a Békét, és ebben a példában meg tudja majd találni a Testvériség Szellemét.

A bolygó sok helyen őriz Szent Titkokat.

Az idők végezetén ismeretlen kulcsok lesznek életre keltve, hogy az alvó Emberiség felébredhessen.

És ahhoz, hogy ez megtörténhessen, először majd belőletek fakad ez a kezdeményezés, hiszen valójában már tudjátok, hogy mi az, ami e Bolygó belső világaiban létezik, amely lehetővé teszi az emberiség valódi felébredését.

Ma megmutatom nektek a Himaláját, hogy meglássátok benne a szentség szellemét, mindannak a jónak a szellemét, amely meg tud termékenyülni a transzcendenciát és lényének felemelkedését kereső tudatban.

Ezen a helyen nem Én vagyok az egyetlen Mester; vannak mások is, akik a belső síkokon ennek az Emberiségnek, elsősorban az Emberiség legkevésbé tudatos részének a megmentésén dolgoznak.

Lépjetek be e hegyek magasába, és érezzétek szellemetek mélységes szabadságát.

Lássátok meg, hogy úgy repül lelketek, mint a madár; érezzétek, hogy szívetek megnyílik, amint a Testvériség és a szakralitás megdobban benne.

Fedezzétek fel magatokban az igazi Napot, amelyek vagytok. Hadd ragyogjon és hadd világítson, hogy ezáltal képesek legyetek teljesíteni célotokat ebben az emberiségben.

Azért jöttem, hogy megszabadítsalak titeket a közöny gyökereitől.

Azért jöttem, hogy felemeljelek titeket az Igazság szelleméhez, hogy beléphessetek ezekbe a hegyekbe, a múlttól szabadon, megváltva cselekedeteitektől és felgyógyulva sebeitekből.

Ily módon megkapjátok a belső fényt, amelyre szükségetek van, és hálával ölelitek majd át a Szeretet Kódjait, amelyeket Isten - a bolygó ezen szent helyein való Jelenlétén keresztül – küld majd el nektek.

A Himalája magasából jövök, hogy kihirdessem a világba való Érkezésemet, hogy a belső síkokon minden fül meghallja, és ez az Ige  visszhangozzon és zengjen ott, ahol zengenie kell,  ezen a Világegyetemen túl.

Eközben felbecsülhetetlen lehetőség felé vezető kapuk nyílnak meg, hogy a lelkek felismerhessék eredetüket, az Univerzum ezekben az időkben feltáruló Titkaival szemben ne maradjanak tovább tudatlanok és ne aludjanak, amikor minden kockán forog.

Ma mindenkit a Himalája magasában hagyok, az Atyám számára legszentebb helyek egyikén, ahová úgy döntött, hogy ráhelyezi Lábát, hogy újra elhozza a Megbékélés és a Béke Szellemét, hogy átadja azt minden teremtményének.

Az elkövetkező időkben Forrása láthatóvá válik, a lelkek felébrednek majd és elhagyják tudatlanságukat; rányitják majd szemüket arra, hogy kik is ők valójában, és elhagyják majd a gőgöt és minden kicsinyes dolgot, amely a föld felszínén élő emberben jelen van.

A múlt tévedéseinek láncai feloldódnak, mert Szent Mihály Arkangyal kardját rájuk helyezi. Szent Rafael arkangyal kiárasztja Gyógyítását azokra a szellemekre, amelyek feltétel nélkül Istenéi.

A Mennyország ajtóinak kulcsai az egyszerűek kezébe adatnak majd, azoknak a kezébe, akik megtisztulásuk és próbatételeik ellenére is az Úr Útját követik.

Áldottak legyenek, akik belépnek a belső Himalája hegységembe.

Áldottak legyenek, akik magukhoz veszik ezt a Misztériumot és kinyilatkoztatják a világnak.

Áldottak legyenek, akik szívből hálát adnak mindezekért a dolgokért, anélkül, hogy mélyen ismernék őket.

Áldottak legyenek, akik - önmagukon és tökéletlenségeiken túl - a Testvériség Szellemét keresik.

Áldottak legyenek, akik gondozzák Isten Tervét, saját maguktól megvédve életük részévé teszik azt.

Áldottak legyenek, akik mezítláb lépnek be a Templomba, az Isteni Együttérzés iránti tisztelet és áhítat tettét leróva.

Áldottak legyenek, akik leborulnak a hegyek magasában, hogy könyörögjenek az Atyának, Adonájnak.

Áldottak legyenek, akik az újat építik és fenntartják azt az idők folyamán.

Áldottak legyenek, akiknek nincs nyerni-, vagy vesztenivalójuk, mert bennük lesz a Mennyek Országa, s így beteljesednek majd az írások; majd megszabadíttatnak Ádám és Éva bűnétől.

Így végül megszületik az Új Emberiség, csordultig tele új Krisztusokkal, szolgálatot végző szellemekkel, folytonos imádatban lévő lelkekkel.

Áldottak legyenek, akik igazán és önmagukat nem becsapva törődnek imafeladatukkal.

Áldottak legyenek, akik építik a spiritualitás alapjait és utolsó örökségként azt szívükben őrzik.

Ma Legfelsőbb Papotok szól hozzátok; a Mindenható Szeretett Fián keresztül mondja ki Szavait, hogy a szerte a Földön szétszóródott nyájak összegyűljenek a Himalája ezen hegységének lábánál, Szeretett Uruk Visszatérésének nagy pillanatára várakozva.

"Kérlek Téged, Atyám, nyisd meg a Mennyeket efelett a sötétségbe borult világ felett, hogy Szíved Könyörületén keresztül meglásd a világban az Elhívásod felismeréséért felgyúló fényeket.

Tekints most Atyám arra, hogyan ragyognak lehullott csillagaid, és hogyan emelkednek fel az Égbolt legmagasabb pontjára, hogy Egyetemes Országod és Nagy Mennyei Égboltod részévé váljanak.

Atyám, ne hagyj most senkit se hátra. Megígérem, hogy Karjaimban adok menedéket az elveszetteknek. Megígérem, hogy elvégzem Munkámat azokon keresztül, akik Nekem adják magukat, és akik kitartanak Elhívásom mellett.

Atyám, ma a Himalája magasában hagyom azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van 
Rád, hogy azok, akik a legtudatosabbak és felébredtek már, e szent hegyek lábánál gondoskodjanak a többi nyájadról.

Jogaromat e hegyek magaslatára helyezem, és a Földre ütök vele, hogy Fényt gyújtsak benne.

Tőlem jobbra és balra ledőlnek majd a hamis templomok, a kárhozat és a pokol romjait elnyeli majd a föld, azért, hogy Könyörületed Nagy Kapuja megnyíljon Kelet és Nyugat között, és végre beteljesüljön Szavad az Emberiségben, Atyám. Ámen."

Ma elküldöm köszönetemet mindazoknak, akik gondozzák a Szellemi és Isteni Hierarchia Szent Útmutatását. Rajtuk keresztül jut el Szavam a világba, és minden nyelv megkaphatja Üzenetemet, azért, hogy Az megvalósulhasson az Emberiségben.

Szeretném azoknak szentelni Szeretetemet, akik erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ez megvalósuljon az Én Terveim szerint.

Tudjátok meg, hogy Szavaimon és mindazon keresztül, amit annak érdekében leellenőriztek és lektoráltok, hogy Fényüzenetem a világban egyre tovább terjedjen, szíveteken időről időre mélyen munkálkodom és anélkül, hogy észrevennétek, tudatotok egyesül az Enyémmel, és így megnyilvánul a Terv.

Az elmúlt évek munkája után azoknak, akik vigyázzák az Isteni Hírnökök Utasításait, tudniuk kell, hogy spirituális kincs van a kezükben, és felajánlásuk révén ez a belső, spirituális kincs sok olyan lélekhez eljuthat, akinek szintén szüksége van rá.

Mert így ébred fel az a száznegyvennégyezer, aki a virrasztás éjszakáján várja majd Urát.

És még napfelkelte előtt, mielőtt felhasad az új Hajnal, csendjükben meghallják az Úr lépteit, amint közeledik, hogy újra találkozhasson velük, és így pecsételje meg a Szövetséget a szívek és Isten között.

Így legyen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT