SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Csendem visszhangzik a világegyetem szívében.
E csend által mély dolgokról akarok beszélni nektek, miközben a világban még mindig nyitva van a megosztottság és a közöny szakadéka.

A Béke Küldöttje által a Menny leszáll a Földre, és azokat, akik még nem alkalmasak a megmentésre, Én megmentem.

Ez felülmúlja a Törvényt, az értelmet és az elmét; mert az Istenanya Szeretete ez idők nagy kulcsa.

Egy szeretet nélküli világban nem lehet fény. Egy szeretet nélküli világban nem lehet remény.

Ezért hallgassátok az Istenanya csendjének visszhangját, hogy a világ igazságtalanságainak és közönyének lecsillapítása által, és a lényeken belül és kívül zajló háborúk ellenére a lelkeket a Békém menedékébe vezessétek.

Ezért szeressétek egymást sokkal jobban, mint önmagatokat. Fogadjátok el egymást sokkal jobban annál, mint amennyire elfogadjátok egymást. Fogadjátok be egymást sokkal jobbanannál, ahogyan hiszitek, hogy  befogadjátok egymást; és a közömbösség és a sötétség szakadéka, amelyet ellenfelem nyitott meg, be fog zárulni. Így a Szellemi Világegyetem és angyalai közelebb kerülnek mindenkihez.

Ne feledkezzetek meg egy napig sem Fiam Keresztjének erőteljes jeléről. E világ délibábjai megtévesztik a lelkeket, összezavarják őket, és téves értelmezésre késztetik őket.

Gyermekeim, valamennyi esemény olvasása a szereteten alapuljon. Szeretet nélkül nem lesz múlt, jelen vagy jövő, amely felszabadítható lenne.

A fatimai üzenet által azért jöttem, hogy megtanítsalak benneteket arra, hogy ha az összes lélek Istenhez fordul, visszanyeritek a békét.

Az Atya Szerető Tekintetét az e világ által kiválasztott istenek helyettesítik; de az Ő Hatalma láthatatlan, változatlan és legyőzhetetlen; az Ő Szeretete megnyitja az ajtókat kivétel nélkül minden teremtménye előtt.

A legnagyobb bűnösnek és a legnagyobb tévedésnek is megbocsát az Atya. Az ítélet nem az Ő Törvénye, hanem a szeretet az Ő Törvénye és az Ő Bölcsessége.

Tanuljatok meg ezekben az időkben ezen elvek szerint élni, hogy ne legyetek zavarban. És amikor valaki előtt álltok, aki szerencsétlen, mint ti magatok, tudjátok, hogyan kell Isten Szeretetét minden helyzet és az élet középpontjába helyezni; mert hiányzik Isten Szeretete ebből a világból, a közöny, a gőg és a hamis hatalom használata eloszlatja azt.

De ne felejtsétek el, gyermekeim, hogy Isten előtt mindenki egyenlő.

Elhatároztátok-e, hogy Isten rabszolgái lesztek úgy, ahogy Mennyei Édesanyátok az Úr Szolgálóleánya? Mert a szellemi rabszolgaság nem ítélet, hanem a kereszt, az összes lélek keresztje szeretetének és megértésének útja, amelyet Szent Szívünk Szeretetével enyhítünk.

Ezért, szeretett gyermekeim, döntsetek, és legyetek a Mennyei Atya Szeretetének követei ebben a világban. Bizony mondom nektek, szeretteim, ne higgyétek, hogy már tudjátok, hogyan kell szeretni.

Fiam fájdalmas szenvedésének utolsó percéig Krisztus egy másodpercet sem vesztegetett arra, hogy megtanuljon egyre jobban szeretni. És Ő, Aki maga az Élő Isten volt mindenki között, megalázta magát és lemondott mindannyiótokért az idők végezetéig, hogy a Nagyobb Szeretet szent iskolájában tanuljon.

Ma azért jöttem, hogy a szeretetről beszéljek nektek, mert nem látom bennetek. Éljetek a szeretet és a testvériség, az elfogadás és a lemondás példája szerint.

Legyen életetek izzó lángja a Nagyobb Szeretetben.

Szívetek, lelketek és életetek gyűjtse össze a Szeretet felajánlásait, amelyeket ma a Mennyből hozok nektek, hogy ez a Mennyei Szeretet megújítsa, meggyógyítsa, megváltsa és felszabadítsa a világot.

Az Isteni Szeretet Anyjaként azért jöttem, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy újra ezen az úton és ebbe az iskolába járjatok. Ne hagyjátok,hogy szívetek kihűljön.

Isten Szeretete mindig vezessen benneteket a Célig, addig a lehetőségig, hogy elfogadjátok a másikat olyannak, amilyen, anélkül, hogy megpróbálnátok megváltoztatni; hogy a Nagyobb Szeretet által képesek legyetek arra, hogy mindenkit megértsetek, hogy ne ítélkezzetek és ne gyakoroljátok a szellemi büntetlenséget.

Mert bizony, mondom nektek, drága gyermekeim, csak Isten ismer minden egyes lelket ebben a világban és ebben az életben.

Mert amikor valóban úgy szerettek, ahogyan Fiam szeret benneteket, akkor az összes lélekben és az összes lényben felismeritek a bennetek lévő Krisztust; és eloszlanak a szolgálók közül az illúziók és látszatok, amelyeket ellenségem rátok kényszerít, nem lesznek többé sebek és megosztottságok, nem lesznek többé főszereplők és hamis hatalmak, amelyekről azt hiszitek, hogy a tiétek ebben a világban.

Ma olvadjon össze az összes lény lényege legmélyebb részével a Szeretet ama Rózsája, amelyet a Mennyből hozok nektek. Fogadjátok be a Fény Rózsáját, mint az Isten Szeretetében való megújulás lendületét, hogy életetek olyan legyen, mint a rózsák a Mennyei Szent Szűz Lábánál, és a lelkek e szeretetteljes felajánlása igazolja a világ összes tévedését, hogy minél több lélek megmeneküljön, és ne legyen többé kárhoztatva.

Amikor arra hívlak benneteket, hogy éljetek a Szeretet iskolája szerint, az azért van, hogy ne a kárhoztatás iskolája szerint éljetek; hogy egymásik síkról érzékeljétek, amit a Hierarchia érzékel szellemileg, és így tanulhassatok, ahogyan Mi tanulunk még ebben az időben is.

Ne féljetek attól, hogy bemenjetek Isten szellemi rabszolgaságának szent iskolájába, mert Ő feltétel nélkül adta magát a világnak, és így megengedte, hogy felakasszák a keresztre. És még nagyobb volt ez az önátadás a szellemi halálon keresztül, amelyet Szeplőtelen Szívem akkoriban átélt.

Közvetítőként jövök azokért, akik hisznek a Nagyobb Igazságosságban, mert Isten nem büntetésként használja az Igazságot, Isten Igazsága az Ő Örökkévaló Szeretetén alapul.

Ebben a Szeretetben kell élnetek és dolgoznotok, ebben a Szeretetben kell elfogadnotok és felismernetek; mert amíg ez meg nem történik, addig a világ továbbra is szenvedni fog, és a lelkek továbbra is elvesznek, mert a szeretet közömbössé válik; kicsinyes és hideg szeretet lesz, önző és személyes szeretet.

Megkönnyebbülésemet szolgálja mindaz, amit átadtunk nektek ezekben az utolsó években, ezekben az utolsó időkben.

Vigyétek el Szeretetem üzenetét a belső világotokba, hogy Szavaim ne oszoljanak el; hogy Szavaim, amelyek Isten Igéje, megmaradjanak és bőséges életet adjanak.

Drága gyermekeim, ez minden, amit ma el akartam mondani nektek. És teremjen gyümölcsöt az elkövetkező időben mindaz, amit szeretetből mondtam nektek. Fiam, a Szeretet és az Igazság Szuverén Királyának kérésére ismét megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és aSzentlélek nevében. Ámen.


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Kérjük meg a figueirai Kórus testvéreit, hogy válaszoljanak az Istenanya kérésére, és zárják le ezt a találkozót, és mélyítsék el a Szűzanya szavait, amelyeket spanyolul énekelünk: "Tierra de María" (Mária földje)!
 

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE OLASZORSZÁGBAN, PERÚDZSÁBAN, ASSISIBEN, A SUBASIO HEGYEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZŰZ ISTENI MEGFOGANÁSA A SZENTHÁROMSÁG NEVÉBEN ÉVI MEGEMLÉKEZÉSÉRE

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Én vagyok a Világ Anyja, Én vagyok a Hegyek Anyja.

És ma itt vagytok, ezen a helyen, ahol az emberiségnek a részeként képviselitek az egész fajt, minden lelket és tudatot, akik ennek a hegynek  valamely pontján vannak, amikor mindenki számára egyre nehezebbé és keményebbé válik az emelkedő, mert ez az inflexiós pillanat, ahol nemcsak a tudati, de az anyagi változásnak is be kell következnie.

De amíg a világ, vagyis az emberi faj nem marad csendben és nem megy a belső világ felé, a Megmentés Terve nem teljesül.

Ennek az évnek a végén nem csak Isten teljes Kegyelmével jövök, hogy újra megáldjalak és újra veletek legyek, hanem egy figyelmeztető Üzenettel jövök, az ébredés Üzenetével is. Itt az ideje, hogy átkeljetek az üdvösség és megmentés nagy kapuján, amelyet a Hierarchia mutat meg nektek.

Tudjuk, hogy nem mindenki hallgatja meg a Szavainkat, hogy nem mindenki teszi gyakorlatba Üzeneteinket, hogy nagyon kevesen vannak, akik a keresztyén és testvéri élet példái a Földön. De ma nem azért jöttem, hogy megmutassam a hibáitokat, a vétkeiteket vagy a megrázkódtatásaitokat; ma azért jövök, hogy arra kérjelek titeket, hogy folytassátok a hegymászást, mert a hegy tetején vár rátok a megszabadulás.

Ott a Fiammal fogtok találkozni, aki feltámadt, aki Ragyog, az Igazi Krisztussal, akit eddig még senki sem ismert meg. A Hegy tetején fel fogjátok ismerni valódi Ábrázatát, és mélyen érezni fogjátok, hogy honnan jön, és mi volt teremtésének az oka.

Egy olyan külsőt használt, amely által mindenki meg tudta érteni, de a Szívében, és főleg a Szellemében, az Istenségében Isten volt jelen. Ez volt az a forma, ami által a világ megértette Üzenetét a megmentésről és arról a bejelentésről, hogy Isten Országa minden lényben ott él és ott lakik.

Nos, az összes vallást is meg kell váltani és újra kell építeni, mert ebben a próbaidőben a tudatok elveszítik szellemiségük értelmét.

Annak ellenére, hogy kicsi és jelentéktelen cselekedeteknek tűnnek, arra hívlak titeket, hogy folytassátok eme cselekedetek gyakorlását.

Mindaz a jó, amelyet cselekesztek ebben az emberi fajban, megkönnyebbíti ez idő káoszát, és megengedi, hogy az Armageddón, az apokalipszis nagy kapuja könnyebb legyen mindenki számára, ne fájdalmasabb, mint ahogy fájdalmas a mai napig.

Ilyen módon azok, akik a legkivetettebbeket, a legszegényebbeket használják ki, és elveszik a javukat, amelyet Isten azért küld nekik, hogy életben maradjanak és sikerüljön újra felépíteni az életüket, arra kényszerítik őket, hogy átéljék a tömeges igazságtalanságot. Ezért a Hierarchia egyesül ebben a pillanatban, hogy munkálkodjon ezeken a nagyon anyagi helyzeteken még ha nem is tűnik úgy.

De a lények tudatállapota, ébredése és megkülönböztető képessége bölcsességet ad majd, amelyre szükségetek van a továbbhaladáshoz.

Úgy jövök még egyszer, mint Isten Hírnöke; mert veletek együtt mászok fel erre a fájdalmas hegyre, amely az emberiség korrupt tudata; mindenki ezen a bolygóméretű kálvárián megy keresztül, néhányakat jobban megvisel, másokat kevésbé; de ha Máriás Szellememhez, Szeretetteljes és Testvéri Szellememhez csatlakoztok, sokkal több lelket érinthetek meg, hogy felébredhessenek és tudatára ébredjenek annak, hogy a mai napig aludtak.

Úgy is jövök, mint Fiam, Krisztus Szolgálója. Az Ő Nevében és az Ő kérésére jövök, hogy átadjam nektek ezt az Üzenetet: ne hagyjátok, hogy e világ ellensége kényszerítsen titeket ezekben az időkben a kormányok cselekedetei által, azok miatt a körölmények miatt, amelyekben a lelkek élnek most, annak ellenére, hogy egy globális rendszerben merültök el, amely kényszert gyakorol rátok, menjetek előre.

Kerekedjetek felül ezeken a szituációkon a hitetek által.

Emelkedjetek felül az Isten Terve iránti szeretetetek által minden ilyen helyzeten.

Legyetek képesek arra ebben a pillanatban, hogy úgy szeressetek, ahogyan a Fiam szeretett a Keresztig, kínszenvedése, megostoroztatása, szenvedése és fájdalma minden pillanatában.

Ki ajánlja fel magát arra, hogy a világ nagy szolgálója legyen, szerény és békés szolgáló, hogy segítsen a Fiamnak belsőleg átváltoztatni és felszabadítani a bolygó eme szituációját?

Ezét kérlek titeket, szeretett gyermekeim, hogy ne legyetek felületesek; hogy ne legyetek annyira anyagiasak; hogy legyetek szabadok saját magatoktól, a véleményektől, az ítéletektől, mindattól, amit láttok, megfigyeltek és szemléltek ebben a világban. Ne legyetek még nagyobb súly eme bolygó lelke számára. Könnyebbítsétek meg a természet és az Élővilág tudatát; mert így az Ítélet mindenki számára könnyebb lesz.

A bolygó szülésének a pillanata ilyenformán közeleg, a bolygó tudata remeg és rászkódik, mert itt az ébredés ideje; de elérkezett a világ megtisztulásának az ideje is, megtisztulás minden rossztól, ellenségeskedéstől és olyan bűnöktől, amelyeket ez a faj és az összes múltbeli civilizáció elkövetett.

Ezért a Nagy Mennyei Testvériség itt találkozik, a láthatatlan és csendes síkokon, ahol a béke uralkodik, az önállóság és az igazság, hogy minden lehetséges tudatot irányítson, különösen azokat, amelyek a legmélyebban alszanak és a legtudatlanabbak.

Ezért kitárom a Karomat és kinyújtom a Kezemet felétek, és könyörgök azért, szeretett gyermekeim, hogy kövessétek a belső igazság útját. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek, vagy hogy befolyásoljanak titeket a mostani idők szellemiségével, mert ti már tudjátok és hallottátok, hogy egyetlen Igazság létezik, amely a Fiam. Ő az Út, Ő az Igazság, Ő az Élet mindegyikőtök számára.

Mire van a legnagyobb szükségetek ebben a pillanatban?

Folytassátok az evezést ebben a planetáris pillanatban, mert Fiam csónakjának jó kikötőbe kell megérkeznie. Ez a csónak a világ összes szolgáló tudatából áll, attól függetlenül, hogy milyen vallásúak, vagy hogy miben hisznek.

Más tudatszinten van szükségem rátok. A hegy csúcsán van szükségem rátok, hogy tükrözhessétek és megérthessétek a világ realitását, mert ha a hegy lábánál vagytok, a gonosz elborít titeket.

Nyissátok ki a szemeteket és főleg tárjátok ki a szíveteket, hogy érezhessétek azt, amit mondok, mert ez egy nagy átmeneti időszak, egy olyan év vége, amelyben sok veszteség éri ennek a világnak és ennek az emberiségnek a tudatát; de Isten Hite, Békéje, Szeretete, Fénye és Irgalma továbbra is leszáll a világra.

Ha ezek az atribútumok nem szállnának le a világba azok által a lelkek által, akik valóban imádkoznak, és minden nap elkötelezik magukat a Számomra, mi történne, szeretett gyermekeim?

Gondoljatok egy pillanatra mindarra, amit mondok nektek. Ne vigye el a szél a Szavaimat, mint ahogy sokszor megtörtént. Maradjanak Szavaim mindegyikőtök szívében, és testvéreitek szívében, mert a Hierarchia Szavában találjátok meg azt az erőt, amely által felülkerekedhettek, megváltozhattok, hogy felülmúljátok ezeket az időket.
Nem valami lehetetlent és elérhetetlent kérünk tőletek, azt kérjük tőletek, ami reális és lehetséges, az életetek teljes megváltozását.

Sok ajándékot kaptatok, sok szellemi kincset kaptatok, sok kegyelmet kaptatok, és még úgy is mondhatnám, hogy sok megbocsátást és kiengesztelést. Ez az az idő, amikor Fiam apostolai, Fiam társai legyenek határozottak, és éljék meg és tötsék be azt, amiért ebbe a világba jöttek.

Már nincs ideje a teorizálásnak, annak van itt az ideje, hogy gyakorlatba tegyétek a Tanítást, nap mint nap, minden apróságban, minden lépésben.
Így lesz érett a tudatotok, meglepően gyors úton, mert a Fiamnak szüksége van erre, a Fiamnak szüksége van az erényekre és a tehetségekre, amelyeket bennetek helyezett el, hogy vissza tudjon térni.

Így megengeditek, szeretett gyermekeim, hogy Isten Munkája megerősödjön ebben a világban, és hogy az apróságokig, sőt még a jelentéktelennek tűnő dolgokig is meg lehessen változtatni az emberiséget.

Egy határozott céllal jövök, egy határozott tervvel, hogy nap mint nap többet növekedjetek belsőleg, hogy a ti életetek szolgálatba állítása és adományozása gyógyítsa meg ezt a világot; mert mint ahogy sok szolgáló tette az idők során, valakinek oda kell adnia az életét a másikért, oda kell adnia az életét Isten Tervéért.

És ez év végén arra hívlak titeket, hogy gondolkodjatok el, meditáljatok ezen, hogy fontoljátok ezt meg, és érrezzétek a szívetekben a Szavaimat, amelyeknek csupán az a küldetése, hogy felemeljen titeket, hogy segítsen nektek, hogy felülmúljátok magatokat, hogy egyre tudatosabbak és éberebbek legyetek e kegyetlen és nehéz világ realitásának ellenére.  

Tudom, hogy sokszor azt goldoltátok, hogy az életetek és utatok más lesz. Nem arról beszélek, hogy az életetekből hiányzik a szolgálat boldogsága vagy vidámsága, sőt a családi vagy testvéri megosztozás; a belső magatartásról beszélek, arról a hozzáállásról, ami szerint minden gyermekemnek élnie kellene ezekben az időben. Amíg ez meg nem történik, amíg ezt be nem töltitek, a kegyelmek a Mennyekben maradnak.

Folytatnotok kell a világegyetem kapuinak kitárását, mert vannak olyan tudatok, amelyek eltökélték, hogy nem akarnak megváltozni, és ez egy olyan dolog, amelyet csak a Fiam fog tudni megoldani, amikor visszatér.

Arra késztetlek benneteket, hogy lépjetek be ebbe az elkövetkezendő évbe, 2022-be, az Isteni Bölcsesség szelleme vezetése alatt, amely irányít és véghez viszi az Atya Törekvéseit a három síkon: a szellemi, az elméleti és az anyagi síkon.

Táguljon ki a lelkeknek ez a fontos hálózata, a fény, a szeretet és a szolgálat  fontos hálózatai, amelyet ti alkottok, táguljon ki, és táplálja a lehetséges összes olyan szívet, amely csak egy alkalomra vár.

Fényemet és Békémet hagyom itt ebben a pillanatban, és így áldom meg az egész világot ezen a napon, a 2021. év utolsó napján; hogy az emberiség ne csak a szellemi elveket tisztelje, értékelje és ismerje el, hanem az anyagi elveket is, az emberi méltóságot, a közös jót, a testvériséget és a felebaráti szeretetet, a szükségre szorulók segítségét, amelyek a tudatok megmozgatásának a fő alapja legyen; hogy e világ nagy hiányossága kiegyenlítődjön azok szolgálata, szeretete, békéje által, akik valóban odaadják magukat; és ez segítsen abban, hogy a vallások is jobban ajánlják fel magukat, és hogy még a hitetlenek is ajánlják fel magukat, hogy rájöjjenek, hogy mindenki a Forrás gyermeke.

Köszönöm, hogy van bátorságotok meghallgatni a Szavamat és figyelni minden egyes Szavamra, az Üzenetem minden egyes részére.

A Világ Anyja, az Új Emberiség Anyja, Aurora Királynője vagyok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT