Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALMASSÁG 117. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, Shambhala Ura, Isten Fénye, amely mindig is ragyogott Keleten, az a Fény, amely sok tudatot indított el a felemelkedés és a transzcendencia szent útján.

Itt van Shambhala Szent Fénye, amely korokon és nemzedékeken át visszhangzik, inspirálva és felébresztve a vallásokat a teremtéssel való várva várt egyesülésre.

Én vagyok Shambhala Ura, Aki a belső síkokon egységet hozott létre a népek és kultúrák között, kelettől nyugatig.

Íme Shambhala Fénycsillaga, amely örökké ragyog a Szent Góbi-sivatag belső síkjain, az Isteni Csillag Fénye, amely a Kelet nagy mestereit vezette, amely sok jógit és tudatot szentelt fel, hogy elérje az önátalakítás és a felszabadulás útját.

Íme Shambhala titokzatos és ismeretlen Fénye, amely kezdettől fogva létrehozta a Szellemi Kormányzást a bolygón, amely megnyitotta a lények előtt az önismeret kapuját, amely kinyilvánította Isten Bölcsességét és Könyörületét.

Nézzétek Shambhala Ura Visszatérését, Aki bejelenti a Visszatérését a világnak, az összes nemzedéknek és népnek; Aki azért jön el, hogy a belső közösségen keresztül egyesítsen minden kultúrát és vallást.

Íme Shambhala Ura, Aki saját Kezével írja a Teremtés Törvényét, Aki az emberi szívben kovácsolja ki az igazi harcost, az örök szolgát, azt, aki képes életét adni Értem.

Üdvözlünk benneteket Shambhala Királyságában, a Végtelen és Kozmikus Bölcsességet, amely a bolygó keleti részének első népeit a Teremtéssel való közösségre és egységre késztette és felébresztette.

Shambhala titkai feltárulnak  a shambhalai Úr béketeremtői számára, azok számára, akik tudják, hogyan azonosítsák magukban Isten Jeleit.

Íme, Shambhala átváltoztató Fényének Ura, Aki kiirtja a Föld rossz törvényeit, és felváltja azokat az Isteni és Kozmikus Törvényekkel, mert Shambhala Urának Szellemi Kormánya közel van, és a tudatokat megérinti Shambhala Szent Birodalmának Fénye.

Ahogy Izraelben volt, a Bölcsesség és a Könyörületesség Fénye újra felbukkan keletről; és sok, nagyon sok régen felszentelt lélek, aki mindig a mesterek nyomdokain haladt, ebben a végidőben újra megtalálja annak az indokát és az okát, hogy a Teremtés Istenét szolgálja a végidőben.

Ezért emlékezzetek, emlékezzetek Shambhala Fényére, Isten Örök Titokzatosságára, amely a Góbi-sivatagban lepleződött le, amely sok népet vezetett, azokat, akik hittek az anyagtalan életben.

Ma szent formák emelkednek ki Shambhala Szívéből, és kifejezik magasztos kreatív geometriájukat, hogy felváltsák e világ gonosz mátrixát, hogy megtérítsék, átalakítsák és felszabadítsák azt, amíg azzá az archetípussá nem válik, amelyre a Mennyei Atyának szüksége van ehhez a Tervhez.

Én vagyok Shambhala Mennyei Ura. Azért jöttem, hogy bejelentsem az Új Időt. Azért jöttem, hogy átadjam az utolsó lehetőséget. Azért jöttem, hogy emlékeztesselek benneteket az eredetetekre, amelyet a csillagok gondosan őriznek.

Íme Shambhala Temploma Ura, Aki láthatatlan a fizikai szem számára, de a szív szeme számára látható. Az a lélek, aki megérzi Shambhala Fényét, látja magát a Szent Templom előtt, amelyet itt, ezen a bolygón, a Föld kezdetétől fogva azért alapítottak, hogy a szellemiséget megalapozza ebben a világban. Ez a Forrás hét misztériumának az egyike. Amint a pecsétek felnyílnak, Shambhala Fénye újra feltárul a Sivatag Urán keresztül.

Shambhala Ura újra összegyűjti tanítványaitannyi iskola és tapasztalat után ezen a bolygón; hogy ezen a csúcsponton a Földön, a Shambhala Urának tanítványai és követői elvégezhessék szellemi szintézisüket; és hogy szellemileg újjáteremthessék ezt a bolygót a szív uralkodó központján, e világegyetem izzó áramlatain, a Forrás magasztos impulzusain, a sugarakon és az áramlatokon keresztül.

Az emberiség gonoszságát azonban nem összecsapás vagy harc fogja eloszlatni, hanem a Kelet nagy szerzetesei és jógijai, akik fejüket a földre hajtva felismerik Shambhala Fényét és az együttérzés idejét, amely eljön, hogy meggyógyítsa az emberi szívet, amely eljön, hogy megszabadítsa az összes lény szellemét a múlt hibáinak nyomától, hogy feloldja a kárhozat bilincseit, hogy megtisztítsa minden egyes tanítványom útját és ösvényét, hogy Shambhala Nagy Kapuja előtt, amely ma egyesíti e bolygó összes vallását és népét, megadassék az a Kegyelem, hogy újra elkezdődjön nulláról az emberiség e Szent Terve.

Ezért Shambhala Királysága ma eljön, hogy találkozzon veletek, hogy találkozzon az összes szívvel, amely hisz az Isteni Fényben, hogy találkozzon az összes szívvel, amely kitart felemelkedése és transzcendenciája mellett.

Eljön a Fény és Shambhala Ura, hogy találkozzon azokkal, akik igyekeznek összhangban lenni a Világegyetem Törvényével és a Föld Törvényével, hogy béke és harmónia jöjjön létre a fájdalom idején.

Megígértem nektek, hogy visszajövök. Nézzétek Shambhala Urának Arcát, Amely gyermekei imáin keresztül nyilatkozik meg, és felszenteli azokat, akik elhatározták, hogy a mesterek Mesterének a nyomdokaiba lépnek.

Shambhala visszatér, hogy utoljára mutatkozzon be a világnak. Shambhala Fénye azért jön, hogy előkészítse a Szellemi Hierarchia következő mozdulatait az év második felének utolsó szakaszában.

Shambhala Fénye el fog jönni, ahogyan ma is eljön, hogy újjászervezze a megnyilvánulás törvényeit, és hogy belsőleg ösztönözze a Krisztusi Kormány létrehozását. Ez talán korainak tűnhet, de nem az, mert Shambhala Fénye Bölcsességében és Tudományában eredeti.

Sok felszentelt szerzetes és tanítvány már kapcsolatba lépett vele, a hatalmas sivatagoktól a magas hegyekig, a Góbi-sivatagtól Tibetig és Tibettől Indiáig, és e nemzeten túl a mestereken keresztül megnyilvánult Shambhala Fénye.

Így visszajuttok az Eredet kezdetéhez, mert azoknak, akik úgy döntöttek, hogy követik Krisztust, a Megváltót, és megtették azt a lépést, hogy életüket a Törvénynek szenteljék, nagy szükségük lesz Shambhala Fényének belső útmutatására.

Itt van Shambhala Napfia, Aki ezen az új Imamaratonon keresztül megnyitja az ajtót a következő ciklusba, az utolsó augusztus nyolcadikát követően.

Sok lesz az elvégzendő munka, talán kevesen lesznek azok, akik elkötelezték magukat, de ne felejtsétek el, hogy szeretetből és semmi más okból sem szolgáljátok Shambhala Urát.

Belső erőtök Shambhala Nagy Királyságának Bölcsessége és Könyörülete iránti szeretetetekből fakadjon, amelynek mindig az a feladata, hogy irányítsa a Megnyilvánulás Tervét a tudat különböző szféráiban.

Ma örülök azoknak, akik a béke és az együttérzés ügyéért dolgoznak ebben a világban, sőt, odaadva az életüket a Nagyobb Szeretet jelenlétéért dolgoznak ebben a világban. Mert Szeretet nélkül a lelkek meghalnak, Shambhala Szeretete nélkül a lelkek bizonytalan döntésekbe habarodnak.

Itt van a Shambhala Szíve, amely terafimként jelenik meg, átitatva sok régi tanítványom tiszta, ártatlan és ártalmatlan tapasztalatával, Kelettől Nyugatig.

Erősítsenek meg benneteket ezek a Szavak, bátorítsanak benneteket, hogy Shambhala Urának nyomdokaiba léphessetek, tudván, hogy sokat kell tenni az emberiségért a kemény tisztulás idején.

De ne felejtsétek el, hogy Shambhala Fénye, amelyet a Teremtő Szeretet sugároz, mindig győzni fog, mindig győzelmet arat azokban, akik hisznek benne.

Legyen ez a Maraton egy találkozás a Kelet bölcsességével, hogy támogassanak benneteket minden olyan munkában, amelyet ezekben a hónapokban fogtok végezni, hogy Isten Megnyilvánulásának Tervét építhessétek ebben az emberiségben.

A Szent Góbi-sivatagból áld meg és bátorít benneteket  Mesteretek, Shambhala Ura

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A NAGYHÉT NEGYEDIK NAPJÁN BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Uram, nem vagyunk méltók arra, hogy bejöjj a házunkba,
de egy szavad elég lesz, hogy meggyógyíts minket.
Ámen.
 

Az Atya, a fiú és a Szentlélek  nevében. Ámen.

Hívjuk segítségül a Szentlelket a Gyógyítás Ajándékához az egész emberiség számára.

Járja át Isten Szentlelke a Gyógyítás Ajándékának ereje és az Ő Fénye által az összes sejtet, tudatot, különösen azoknak a tudatát, akik szellemi börtönben vannak, és akiket évtizedek óta nem sikerült felszabadítani és megváltani.

Imádkozzunk Szívem e fontos ügyéért, mert ha a Gyógyulás nem történik meg az emberiségben és a tudatokban, a Szeretet nem lesz képes meghonosodni a világban, és még kevésbé lesz képes meghonosodni a Természet Élővilágában, amely összezavarodott azoknak az embereknek a kezei által, akik nem ismerik Isten Teremtését, és súlyosan beleavatkoznak az Élővilág fejlődésébe.

Az Élővilág kizsákmányolása miatt a világban továbbra is léteznek betegségek, leginkább szellemi és pszichés betegségek, mert az emberiség a föld felszínén, vagyis az emberiség többsége nincs összhangban a Természet Törvényével.

Ahogy most, ebben az órában arra hívlak benneteket, hogy szeressétek felebarátaitokat, arra is hívlak benneteket, hogy szeressétek az Élővilágot, mert nélküle semmik sem lennétek, nem lenne hova lépnetek.

És még így is, a Természet ellen elkövetett sok vétek és szentségtörés; az ásványok, a növények és az állatok, sőt még a Dévikus világ ellen elkövetett vétkek és szentségtörések ellenére is nagy áldozatvállalásuk által továbbra is támogatják a bolygó tudatát.

Gondolkoztatok már azon, hogy mennyi szeretet van egy virágban?

Gondolkoztatok már azon, hogy mennyi szeretet van felhalmozva egy bálnában?

És hogy lehet az, hogy még mindig bántják az Élővilágot?

Miért van szükség a természet birodalmainak kizsákmányolására?

Minél több, a bolygó felszínén élő tudat érintkezik Istennel belsőleg, az ima és a Szentségek erőteljes gyakorlatán keresztül, annál inkább nem csak az emberi faj kapja meg a Szentlélek gyógyításának ajándékát, hogy betegségei meggyógyuljanak, hanem a természet élővilága is megkapja azt a segítséget, amelyre szüksége van ahhoz, hogy újjászülethessen, ez olyan dolog, amely szellemi szinten kezdődik.

Nem akartam elmulasztani, hogy elmondjam ezt nektek, amikor a Menóra egy új gyertyáját gyújtjuk meg, mert az emberiség nem tulajdonít elég fontosságot ennek és nem érzékeli ezt a szükségletet.

Nos, nektek, akik azt mondjátok, hogy spirituálisak vagytok, feladatotok van ebben a helyzetben mindazok helyett, akik nem teszik ezt, vagy nem élik meg, mert teljesen elvesztették a Törvény szerinti és a Törvény által való élet értelmét, hogy elérhessék a szükséges boldogságot.

Most már értitek-e, hogy mi az oka annak, hogy ennyi szenvedés van a bolygón?

Ezek a helyzetek a Szívemet nehezítik, mert olyan emberi lény vagyok, mint ti, mert testet öltöttem, hogy a világot meg tudjam váltani és Isten felé fordítani, Isten felé, Akit elfelejtettek, és Aki sokak számára ismeretlen, Akit figyelmen kívül hagytak és elutasítottak az idők folyamán.

Emiatt kellett átélnem a Kínszenvedést egyéb okok és motívumok mellett, amelyek nincsenek megírva egyetlen könyvben sem, és amelyeket Szavaim által ma igazolok nektek.

De az Én történetem itt nem ért véget, és nem ért véget Jézus Mennybemenetelével sem. A valódi történetem a világok és a világegyetem szellemi kormányzásával kezdődik, amikor a  Mennyek legmagasabb pontján, a világegyetem szívében Uratok evolúciós pályájának második szakaszát kezdte el, amelyet egyetlen könyv sem ír le vagy ismer fel.

De a kinyilatkoztatás, hogy ki Krisztus Jézus valójában, csak is az Én Számból hangozhat el és nem más szájból, mert ez olyasvalami, amit már Isten Szívében kigondoltak és megírtak, mert mindennek megvan a maga ideje, és mindennek megvan a maga pillanata.

Nem arra vágyom, hogy tudással vagy elvárásokkal töltselek el titeket. Arra törekszem, hogy felemelkedhessetek, ahogy Én tudatosan a Mennybe emelkedtem, tudatosan megélve a Krisztusivá válást és a béke útját, napról napra és minden részletében átalakítva életeteket, nem elégedve meg azzal, ami szellemi vagy modern, nem keresve a szereplést, sem az elismerést. Mert amíg nem szeretitek a csendet úgy, ahogy Én szeretem, addig Isten nem tud a szívetekhez szólni. Tudjátok-e, hogy mióta vár arra, hogy meg tudja ezt tenni?

Emiatt ismét elküldi Fiát a világba, hogy Isten Fiának Jelenléte, Krisztusi és Kozmikus Ereje által a szívek átalakuljanak és hallgassanak Rá.

Higgyétek el, hogy mindegyikőtök számára van egy Terv, ahogyan Isten felvázolt egy Tervet emberi Tudatom számára, amely egyetlen egy okból öltött testet és élt közöttetek: azért, hogy megismerjétek a Nagyobb Szeretetet.

Ezért az Én történetem nem ér véget a Mennybemenetellel, Nagy feladatom a Mennybemenetelem után kezdődik, miközben a világegyetem angyalai felemeltek és fizikailag más dimenziókba vezettek, ami itt Anyagi Világegyetemként ismert, mert Isten Fia nem tért vissza az isteni forráshoz amikor felment a Mennybe.

Létezésemnek az az oka, hogy örökké veletek legyek, és hogy esszenciáitok krisztusivá váljanak a szeretet és a megbocsátás fontos megtapasztalásán keresztül, amely csak bennetek tud végbe menni.

Egy nagy kulcs által fogjátok tudni ezt elérni: keresztetek rejtett jelképét szeretve. Ha sikerül ezt elérnetek és megértenétek, akkor keresztetek, az összes társam keresztje nem lesz mártíromság, hanem a győzelem elérésének a lehetősége Értem, hogy tudatotok és mindenekelőtt lényegetek elérje ugyanazt a rezgést és emelkedettséget, amit elértem, még ha nem is hiszitek el.

Még ha az idők folyamán léteztek is romlatlan szentek, mégsem hiszitek, hogy az életetek romlatlan lehet, és hogy az anyag megszentelhető és krisztusivá válhat?

Mit gondoltok, hogyan volt lehetséges Krisztus feltámadása vagy akár Jézus színeváltozása a Tábor-hegyen?

Mit gondoltok, hogyan lehetséges a kenyér és hal megszaporítása, a bénultak, sőt a leprások meggyógyítása vagy a halottak feltámasztása, például Lázáré? Azt gondoljátok, hogy erre csak a Mester képes?

Az emberiség alkotótársi tudata azért létezik, hogy fejlődjön, és ne visszafejlődjön, és
mindaddig, amíg nem ezt a célt vagy elvet szemlélitek, a gonosz erői eltérítenek a krisztusivá válás útjáról, és úgy érzitek, hogy már más tapasztalatokra van szükségetek.

Az az elkötelezettség, amelyet az Enyémek közül sokan visszavontak az évek során, nem ruházható át, nem ér véget azzal, hogy életmódot váltanak, tapasztalatokat gyűjtenek. Tudjátok, hogy a Velem való elkötelezettségetek szellemi és alapvető, és így felbonthatatlan, nem tűnhet el, annak ellenére, hogy más tapasztalatokat éltek át; és amikor más dolgokról szereztek tapasztalatokat, tudjátok meg, hogy az Úr idejét vesztegetitek.

Ugyanúgy, ahogy ma, azzal a komolysággal beszélek hozzátok, amelyet Szellemi Kormányzásom által értem el, ugyanazzal a komolysággal beszélek a Hierarchiákkal, ugyanúgy, ahogy Izrael népével, mindazokkal, akik kétezer évvel ezelőtt itt voltak, hogy meglegyen az első lépés lehetősége a tudat teljes megváltása felé. lépés lehetősége a tudat teljes megváltása felé.

És tudjátok, mi mozgatja mindezt? Isten Szeretete és Irgalma. Ha ez nem lenne jól beépítve a tudatotokba, semmi sem lenne lehetséges, így képesek lesztek megérteni és látni, hogy a világ hogyan vesztegeti az időt más dolgokra, és a tudatok nem értékelik az inkarnációjukat.

Tudatok milliói pazarolják az életüket, és maguk a világegyetem angyalai szállnak alá a bolygó poklába, mert nincs senki, aki megmenthetné ezeket az elveszett lelkeket.

De ha az idők során a felszínen lévő katonáim, imaharcosaim megfelelnek anélkül, hogy kihűlne a szívük, akkor mindent meg tudok tenni, és még sokkal többet rajtatok keresztül, úgy, ahogy elgondoltam, és ahogy az Atya Szívében meg van írva.

Amikor a Tábor-hegyen voltam, csak néhány apostolt tudtam összeszedni, hogy megismertessem velük igazi Arcomat. Jézus színeváltozása, akárcsak Mesteretek Mennybemenetele, nemcsak lényének megdicsőülésében, vagyis sejtjeinek és atomjainak megvilágításában nyilvánult meg, amit az apostolok láttak a Tábor-hegyen, hanem nekik is rendkívüli Kegyelemben volt részük, abban, hogy megismerhették Krisztus igazi Arcát, amely nemcsak az Ő személyére, vagyis az Ő emberi lényére vonatkozott, hanem Lényem legmélyéből is feltártam nekik igazi Arcomat, ahol valójában Úgy jelentem meg értetek, ahogy az Atya gondolta; mert maga Isten adta fel Magát azokért, akiknek újra fel kellett fedezniük és felismerniük Őt.

A Tábor-hegyen való kinyilatkoztatásban találkoztak a Kozmikus Krisztus Arcával, amely Tudatom hét aspektusának egyike, az Anyagi Világegyetemhez legközelebb álló aspektusa.

De szeretném, ha tudnátok, hogy az Én történetem még nem ért véget a Mennybemenetelemmel, és hogy az idők során és a Mennybemenetelem után ugyanolyan módon formálódtam, mint az esszénusoknál speciális beavatások által, amelyeket a Magasságos előzőleg megtervezett, hogy a Kínszenvedés, a halál és a feltámadás összes tapasztalata által a Szeretet ismét létrehozhassa ebben a világegyetemben azt a Szellemi Kormányzatot, amelybe ellenségem beleavatkozott.

Emiatt, bár ezekben az időkben még dúlnak a szellemi és az anyagi harcok, bár sokan még mindig nem tudnak felülkerekedni saját kettősségükön, bár sokan nem értik, hogy miért vannak mindig ilyen sivár és száraz sivatagban, vagy hogy miért élnek át bizonyos élményeket, amelyeket soha nem akartak volna átélni, ne felejtsétek el, hogy lényegetekben Isten teremtőtársakká formált titeket, akárcsak az angyalokat.
Nem azért mondom ezt nektek, hogy hatalmasabbnak vagy erősebbnek érezzétek magatokat annál, amilyennek hiszitek magatokat. Ha mindebben nincs benne az alázatosság szelleme és a Fentről való valódi beletörődés szelleme, akkor nem tanultok meg úgy járni, ahogy Én jártam, mert annak ellenére, hogy Isten Fia vagyok, Akinek az volt a sorsa, hogy eljöjjön a Földre, az Én emberi lényemnek, Földi tudatomnak is meg kellett változnia Krisztus képére, leküzdve a félelmeket, a rettegéseket, sőt a kételyeket is.

Mindannyian hasonlítunk Istenhez.

A különböző korszakokon keresztül és Mennybemenetelem után Ő sok olyan dologra tanított, amelyeket most Én tanítok nektek, csupán azért, mert ez Isten Akarata; és ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, elengedhetetlen, hogy megszabaduljatok saját akaratotoktól.

Most, amikor visszatérek a világba, egy olyan pillanatban, amely nem is olyan távoli az emberiség számára, eljövök, és ugyanazt az Arcot fogom felfedni, amelyet a Tábor-hegyen az apostoloknak, de tízszer erősebb lesz, mint annak idején.

Mert mindazok, akik Krisztus visszatérésének ebben a nagy pillanatában vannak, nemcsak a Megdicsőített Fiút, nemcsak a Feltámadt Fiút, vagy akár a világ Megváltóját látják majd; hanem látni fogják Isten Fiát átváltozva, megmutatva igazi Arcát, azt, amely csupán az Ő jelenléte által, Isten Jelenléte által megváltja az egész világot.

És ebben a pillanatban az Egyetemes Ítélet már működni fog, és a Föld újrarendeződik és újjáépül. És Isten Parancsolatainak alapelvei helyreállnak majd azokban a tudatokban, amelyek képesek lesznek a Törvények megismerésére, és a Világegyetem sugarainak a megismerésére.

És azok, akik a Földön maradnak, hogy az Új Emberiség részét képezzék, a származásuk szerint csoportosulnak át, hogy Velem együtt helyreállíthassák Isten Királyságát ennek a bolygónak a felszínén, ahol nem lesz többé gonosz, sem a kettősség, a tudatot teljesen összezavaró energiák.

Aki azonban szereti Isten Akaratát, aki szereti Jézus Szentséges Szívét, az leküzd minden következményt, amit a Föld átmenete megél, és oda kerül, ahol szolgálni kell, és még több tudatot készít fel Krisztus, Megváltója befogadására.

Ezért imádkoznunk kell, és ne feledkezzünk meg ezekről a közeledő pillanatokról, mert nem lesz újabb alkalom vagy pillanat arra, hogy meghallgassátok ezeket a dolgokat, amelyeket ma mondok nektek. Mert amikor a közeledő idők mindenki életében megnyilvánulnak, akkorra már készen kell lennetek és el kell magatokat határozni.

És tudjátok meg, hogy a krisztusivá válásnak ez az élménye mindenki számára elérthető. És csak azok értik meg, akik szeretik ezt az élményt, mert ez egy misztérium, amit az életeteken keresztül hozok létre, az Istennek szentelt életeken keresztül.

És ennek egy példája az anyagi élet és a lények belső életének felszentelése, ahogy ez ebben a pillanatban meg fog történni azokkal, akik tisztelik és imádják Eucharisztikus Szívemet, és akik a mai napig arra törekszenek, hogy imádó seregeimnek tagjai legyenek, hogy fenntartsák a Hierarchia összes Művét, és így fenntartsák a bolygót és főleg a Föld tengelyét.

Ez az imádók létezésének fő oka, és annak kell lennie; minden másnak utána kell jönnie, még magának az imádó tudatnak is. Aki Eucharisztikus Szívem elé áll, Üres szíven keresztül tegye.

És hogy megértsétek azt, amit mondok, felajánlok nektek egy dalt a Zenészek segítségével. Ezért hívom leányomat, Faustina de Jesúst, hogy jöjjön ide, hogy énekeljen Urának és Férjének.

Hadd énekeljen mindenkinek az üres szív érzéséről. Így e dal után, amely által tudatotok és mindenekelőtt szívetek kiürítésének élményében lesz részetek, elkíséritek azokat, akik imádók akarnak lenni, akik ma egy szimbólumot és egy jelentős számot képviselnek a Világok Szövetsége előtt.
 

Dal: "Üres szív"
 

Ha a Velem  szövetséget kötött lelkek így énekelnének Nekem, akkor több száz alkalommal is odaadnám az Életemet értetek, mert tudom, hogy amit Isten a teremtményei által kigondolt, az sokak számára elképzelhetetlen. Csak egy üres szív képes megérteni ezeket a titkokat, amelyeket Isten Szeretete hordoz.

Köszönöm, Jézus Fausztina nővére!

Én vagyok Fausztina Jézusa.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS ZÁRT KÖRŰ MEGJELENÉSE URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZENT HÍVÁS 2021. FEBRUÁR 20-I NAPJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma a tervezettnél előbb jövök, hogy meghallgassatok Engem.

Tudjátok, hogy nem a tökéletességet keresem az életetekben, hanem azt szeretném, hogy azt az utat járjátok, amely a Velem való találkozás felé vezet.

Amíg ez meg nem történik, társaim, addig még várok sok feladat és művelet végrehajtásával.

Addig továbbra is a Szívemben őrzöm azokat a törekvéseket, amelyeket Isten mindegyikőtök élete és tudata számára tartogat; mert a mostani idő döntő jelentőségű és meghatározó, ezt már tudjátok.

Ez az az idő, amikor új dolgok jelennek majd meg, ismeretlen tapasztalatok mutatkoznak meg, hogy tanulhassatok belőlük és bensőleg növekedhessetek.

Nem arra van szükségem, hogy tökéletes dolgokat csináljatok, hanem arra, hogy az életetekben a legjobbat tegyétek a Számomra, mert ezt fogom felhasználni arra, hogy előkészítsem Visszatérésemet a világba.

Nem csak arra kérlek benneteket, hogy döntsétek el, hogy átkeltek azon a sivatagon, ahová eddig még be sem léptetek, hanem arra is kérlek titeket, hogy legyen elég bátorságotok ahhoz, hogy kövessetek Engem és kísérjetek el Engem, és engedelmeskedjetek Útmutatásaimnak.

Ez a legtöbbet megkövetelő időszak az összes közül, szükségem van arra, hogy fel tudjátok ezt ismerni.

Szükségem van arra, hogy megbízzatok mindabban, amit mondok nektek, és hogy mindent megtegyetek, amit kérek tőletek, az erőfeszítések megsokszorozódnak majd.

Néhány tudatban már bontakozik az öndefiníció, és ez nem személyesen az Én irányomba, hanem Atyám felé mutat.

Isten terveit mélységében nem értitek; ameddig késlekedtek szeretni ezeket a terveket, addig nem is értitek majd meg, nem tudjátok meg, és nem ismeritek meg azokat.

Ezért adtam át nektek a szellemi gyakorlatokat, a személyre szóló saját szellemi gyakorlataitokat, meg a csoportos gyakorlatotokat is; mert a Forrással való kapcsolat minden egyes társamon múlik, nem csupán a keveseken.

A bolygó lángol a saját tisztulási folyamataiban, a bolygó szenved a saját beteges folyamataiban, a világon egyre többen vannak, akik kénytelenek elhagyni lakóhelyüket. Ki fog menedéket adni nekik? Kinek lesz oly érzékeny a szíve, hogy fogadja őket? Ki megy majd el hozzájuk? Nemcsak azért, hogy ételt adjon nekik, hanem hogy átadja nekik Békémet.

Nem valami lehetetlent kérek, csak valami őszintét és valódit. Rajtatok múlik az, hogy Munkáim beteljesülhessenek és megvalósulhassanak.

Nagyon nagy az emberiség adóssága, és ti tudjátok ezt, és ez a szellemi adósság továbbra is csak növekszik. Ki segít majd bensőleg Nekem feloldani ezt az adósságot?

Ki fogja elismerni még egyszer az Isten Báránya által kiontott Vér értékét, hogy
minden tévedés még egyszer újra igazolható lehessen; hogy a lelkek ne hagyják ki ismét a lehetőséget; hogy a tudatok felébredhessenek?

Szívem nem csak sok titkot, de sok érzést is őriz magában. Valaha is eszetekbe jutott-e azokat megismerni és beléjük hatolni? Merre van a Felém fordított figyelmetek?

Az univerzum oda helyez titeket, társaim, ahol szükségetek van tanulásra és növekedésre.

Immár nincs idő, hogy a dolgokat nehezebbé tegyük annál, mint, amilyenek. Itt az idő, hogy harcosok kovácsolódjanak, itt az idő, hogy felébresszük a bátor apostolt, hogy átélhessétek azt, amit a Hierarchia él át és érez, hogy Velünk együtt fenntarthassátok a Hit szellemi lángját, amelynek nem szabad kialudni.

Meg kell tanulnotok ráhangolódni Szellemi Kormányzásomra. Innen fakad az összes impulzus és minden titok kinyilatkoztatása, elsősorban a ti belső titkaitoké, amit meg kell ismernetek saját magatokról, amit át kell alakítanotok saját magatokban, mindannak, amit meg kell váltanotok.

A bolygó most a nagy válaszút pillanatában van, sorsa még mindig nem világos.

Az evolúció előre halad, de az események is. Példa nélküli versenyfutás zajlik, ideje ennek tudatára ébredni és nem elmaradni. A katonáknak előre kell haladniuk ezen a csatatéren, és hinniük kell abban, hogy Én támogatni fogom őket.

Nyissátok ki a szíveteket, hogy érezzétek mindazt, amit mondok nektek. Ne utasítsatok el egyetlen szót sem, forrponton vagyunk, meghatározó időkben; és ezt meg kell ismételnem, újra meg újra, hogy tudatotok felfogja.

Mindannyian figyelemmel kísérjük az elkövetkező pillanatokat. Ami most túl nehéznek tűnik, az mindenki számára nagy áldozattá válik. A mostani erőfeszítések oly sok tévedésre és bűnre, oly sok ellenkezésre és ügyben adnak felmentést.

Nem arra van szükségem, hogy mindent megértsetek, hanem arra, hogy kövessetek Engem, érezzetek Engem és felismerjetek Engem.

Ez a legfontosabb nagyböjt a Mennybe való felemelkedésem óta, több mint kétezer év után.

Hagynotok kell, hogy a feltámadás hamvai megjelöljenek titeket. Legyen a Kereszt Jele minden mozdulatotok és cselekedetek epicentruma, mert így a poklok gyötrődnek majd, és nem tudnak felülkerekedni.

Keressétek meg az utat saját magatokban afelé, ami igaz, ami átlátható és ami hű.

Felhívom a világot arra, hogy válaszoljon a humanitárius szükségletekre, mert ha tovább zajlanak ezek az elvándorlások, nagyon nagy Ítélet sújt majd le. A kulcsok és az ehhez rendelt tulajdonságok nálatok vannak, hogy meg tudjátok ezt tenni, ne tagadjátok ezt meg és ne hátráljatok meg.

Ez az az idő, amikor mindegyikőtöknek lehetősége lesz Akaratomat beteljesíteni, saját maga részévé tenni és megélni azt.

Ma nemcsak arra hívlak el benneteket, hogy legyetek a Szívemben, hanem arra is, hogy legyetek tudatosak és legyen tiszta ítélőképességetek. Hitem lángja itasson át titeket bölcsességgel és szeretettel, tudománnyal és intelligenciával, hogy azok a tehetségek, amelyek rendelkezésre állását annyira remélem, elérhetőek legyenek, és Istennek szolgáljanak mindegyikőtök által.

Társaim és testvéreim, hasonló időket éltek, mint az első keresztények, akiknek Jelenlétem és Szavaim tanújává kellett lenniük, és életüket adták Értem az utolsó pillanatig, az utolsó percig.

De most nem üldöznek titeket, csak az ellenségem akar titeket megszerezni, aki megpróbál megosztani és elbuktatni titeket. Vajon megengeditek-e majd neki ezt?

Oly sok Irgalmas találkozásunk során minden utasítást és iránymutatást megadtam nektek.

Mikor sajátítjátok majd el ezeket?

Arra hívlak titeket, hogy legyetek bátrak és kitartóak. Arra hívlak titeket, hogy szeressétek azt, amit nem ismertek és nincs róla tudásotok. Meghívlak titeket, hogy hatoljatok be a szellem titkaiba a hit által és a Velem való egyesülés által az Eucharisztiában.

Hogy az eljövendő Szent  Hétre kivirágozhassanak erényeitek és eltűnhessen emberi hozzáállásotok, mert nincs időm megvárni, hogy ennek a tudatára ébredjetek.

A világ a Hátamra nehezedik, és miután a világ a Hátamra nehezedik, mindegyikőtöket és a bolygón élő testvéreiteket is hordozom. Hordozom Magamon az összes káoszt és szenvedést, igazságtalanságot és közömbösséget. Ki bírja majd ezt el Velem együtt, ahogyan János apostol tette, egészen a Keresztig?

Ezért adtam át nektek Irgalmas Arcomat és Megdicsőült Arcomat, hogy tiszteljétek és hogy bennetek élhessen, mert szükségetek lesz Irgalmamra és Dicsőségemre ahhoz, hogy keresztül tudjatok menni ezeken az időkön, hogy minden nappal egyre inkább nem magatokkal teli, hanem megüresített eszközökké legyetek, alázatosak azért, hogy képesek legyetek felismerni Isten Igéjét és az Örökkévaló Atya hívását, ugyanúgy, ahogy Anyám, Szűz Mária tette. Utánozzátok  és szeressétek Őt.

Anyaságában rejlik vigaszotok, Szeretetében rejlik erőtök, Meggyőződésében rejlik minden idők legyőzése, Tisztaságában pedig a békétek.

A most következő Szent Hét ne múló pillanat legyen, hanem új lehetőség mindannyiótok számára, hogy átvegyétek Szenvedésem isteni kódjait; mert amint ezt megteszitek, Én ott leszek veletek, az idők végezetéig.

"Adonai, hallgasd meg Szolgád és Fiad könyörgését, légy jelen Uram ebben a pillanatban, és mindenekelőtt azokban a szívekben, amelyek kétségbe vonják ezt az utat.

Gyújtsd meg minden szívben a Te Hited lángját, hogy minden megújuljon, és így egységben érezzék magukat Veled, hogy amikor majd Én visszatérek, minden megújulhasson."

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT