A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS ZÁRT KÖRŰ MEGJELENÉSE URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZENT HÍVÁS 2021. FEBRUÁR 20-I NAPJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma a tervezettnél előbb jövök, hogy meghallgassatok Engem.

Tudjátok, hogy nem a tökéletességet keresem az életetekben, hanem azt szeretném, hogy azt az utat járjátok, amely a Velem való találkozás felé vezet.

Amíg ez meg nem történik, társaim, addig még várok sok feladat és művelet végrehajtásával.

Addig továbbra is a Szívemben őrzöm azokat a törekvéseket, amelyeket Isten mindegyikőtök élete és tudata számára tartogat; mert a mostani idő döntő jelentőségű és meghatározó, ezt már tudjátok.

Ez az az idő, amikor új dolgok jelennek majd meg, ismeretlen tapasztalatok mutatkoznak meg, hogy tanulhassatok belőlük és bensőleg növekedhessetek.

Nem arra van szükségem, hogy tökéletes dolgokat csináljatok, hanem arra, hogy az életetekben a legjobbat tegyétek a Számomra, mert ezt fogom felhasználni arra, hogy előkészítsem Visszatérésemet a világba.

Nem csak arra kérlek benneteket, hogy döntsétek el, hogy átkeltek azon a sivatagon, ahová eddig még be sem léptetek, hanem arra is kérlek titeket, hogy legyen elég bátorságotok ahhoz, hogy kövessetek Engem és kísérjetek el Engem, és engedelmeskedjetek Útmutatásaimnak.

Ez a legtöbbet megkövetelő időszak az összes közül, szükségem van arra, hogy fel tudjátok ezt ismerni.

Szükségem van arra, hogy megbízzatok mindabban, amit mondok nektek, és hogy mindent megtegyetek, amit kérek tőletek, az erőfeszítések megsokszorozódnak majd.

Néhány tudatban már bontakozik az öndefiníció, és ez nem személyesen az Én irányomba, hanem Atyám felé mutat.

Isten terveit mélységében nem értitek; ameddig késlekedtek szeretni ezeket a terveket, addig nem is értitek majd meg, nem tudjátok meg, és nem ismeritek meg azokat.

Ezért adtam át nektek a szellemi gyakorlatokat, a személyre szóló saját szellemi gyakorlataitokat, meg a csoportos gyakorlatotokat is; mert a Forrással való kapcsolat minden egyes társamon múlik, nem csupán a keveseken.

A bolygó lángol a saját tisztulási folyamataiban, a bolygó szenved a saját beteges folyamataiban, a világon egyre többen vannak, akik kénytelenek elhagyni lakóhelyüket. Ki fog menedéket adni nekik? Kinek lesz oly érzékeny a szíve, hogy fogadja őket? Ki megy majd el hozzájuk? Nemcsak azért, hogy ételt adjon nekik, hanem hogy átadja nekik Békémet.

Nem valami lehetetlent kérek, csak valami őszintét és valódit. Rajtatok múlik az, hogy Munkáim beteljesülhessenek és megvalósulhassanak.

Nagyon nagy az emberiség adóssága, és ti tudjátok ezt, és ez a szellemi adósság továbbra is csak növekszik. Ki segít majd bensőleg Nekem feloldani ezt az adósságot?

Ki fogja elismerni még egyszer az Isten Báránya által kiontott Vér értékét, hogy
minden tévedés még egyszer újra igazolható lehessen; hogy a lelkek ne hagyják ki ismét a lehetőséget; hogy a tudatok felébredhessenek?

Szívem nem csak sok titkot, de sok érzést is őriz magában. Valaha is eszetekbe jutott-e azokat megismerni és beléjük hatolni? Merre van a Felém fordított figyelmetek?

Az univerzum oda helyez titeket, társaim, ahol szükségetek van tanulásra és növekedésre.

Immár nincs idő, hogy a dolgokat nehezebbé tegyük annál, mint, amilyenek. Itt az idő, hogy harcosok kovácsolódjanak, itt az idő, hogy felébresszük a bátor apostolt, hogy átélhessétek azt, amit a Hierarchia él át és érez, hogy Velünk együtt fenntarthassátok a Hit szellemi lángját, amelynek nem szabad kialudni.

Meg kell tanulnotok ráhangolódni Szellemi Kormányzásomra. Innen fakad az összes impulzus és minden titok kinyilatkoztatása, elsősorban a ti belső titkaitoké, amit meg kell ismernetek saját magatokról, amit át kell alakítanotok saját magatokban, mindannak, amit meg kell váltanotok.

A bolygó most a nagy válaszút pillanatában van, sorsa még mindig nem világos.

Az evolúció előre halad, de az események is. Példa nélküli versenyfutás zajlik, ideje ennek tudatára ébredni és nem elmaradni. A katonáknak előre kell haladniuk ezen a csatatéren, és hinniük kell abban, hogy Én támogatni fogom őket.

Nyissátok ki a szíveteket, hogy érezzétek mindazt, amit mondok nektek. Ne utasítsatok el egyetlen szót sem, forrponton vagyunk, meghatározó időkben; és ezt meg kell ismételnem, újra meg újra, hogy tudatotok felfogja.

Mindannyian figyelemmel kísérjük az elkövetkező pillanatokat. Ami most túl nehéznek tűnik, az mindenki számára nagy áldozattá válik. A mostani erőfeszítések oly sok tévedésre és bűnre, oly sok ellenkezésre és ügyben adnak felmentést.

Nem arra van szükségem, hogy mindent megértsetek, hanem arra, hogy kövessetek Engem, érezzetek Engem és felismerjetek Engem.

Ez a legfontosabb nagyböjt a Mennybe való felemelkedésem óta, több mint kétezer év után.

Hagynotok kell, hogy a feltámadás hamvai megjelöljenek titeket. Legyen a Kereszt Jele minden mozdulatotok és cselekedetek epicentruma, mert így a poklok gyötrődnek majd, és nem tudnak felülkerekedni.

Keressétek meg az utat saját magatokban afelé, ami igaz, ami átlátható és ami hű.

Felhívom a világot arra, hogy válaszoljon a humanitárius szükségletekre, mert ha tovább zajlanak ezek az elvándorlások, nagyon nagy Ítélet sújt majd le. A kulcsok és az ehhez rendelt tulajdonságok nálatok vannak, hogy meg tudjátok ezt tenni, ne tagadjátok ezt meg és ne hátráljatok meg.

Ez az az idő, amikor mindegyikőtöknek lehetősége lesz Akaratomat beteljesíteni, saját maga részévé tenni és megélni azt.

Ma nemcsak arra hívlak el benneteket, hogy legyetek a Szívemben, hanem arra is, hogy legyetek tudatosak és legyen tiszta ítélőképességetek. Hitem lángja itasson át titeket bölcsességgel és szeretettel, tudománnyal és intelligenciával, hogy azok a tehetségek, amelyek rendelkezésre állását annyira remélem, elérhetőek legyenek, és Istennek szolgáljanak mindegyikőtök által.

Társaim és testvéreim, hasonló időket éltek, mint az első keresztények, akiknek Jelenlétem és Szavaim tanújává kellett lenniük, és életüket adták Értem az utolsó pillanatig, az utolsó percig.

De most nem üldöznek titeket, csak az ellenségem akar titeket megszerezni, aki megpróbál megosztani és elbuktatni titeket. Vajon megengeditek-e majd neki ezt?

Oly sok Irgalmas találkozásunk során minden utasítást és iránymutatást megadtam nektek.

Mikor sajátítjátok majd el ezeket?

Arra hívlak titeket, hogy legyetek bátrak és kitartóak. Arra hívlak titeket, hogy szeressétek azt, amit nem ismertek és nincs róla tudásotok. Meghívlak titeket, hogy hatoljatok be a szellem titkaiba a hit által és a Velem való egyesülés által az Eucharisztiában.

Hogy az eljövendő Szent  Hétre kivirágozhassanak erényeitek és eltűnhessen emberi hozzáállásotok, mert nincs időm megvárni, hogy ennek a tudatára ébredjetek.

A világ a Hátamra nehezedik, és miután a világ a Hátamra nehezedik, mindegyikőtöket és a bolygón élő testvéreiteket is hordozom. Hordozom Magamon az összes káoszt és szenvedést, igazságtalanságot és közömbösséget. Ki bírja majd ezt el Velem együtt, ahogyan János apostol tette, egészen a Keresztig?

Ezért adtam át nektek Irgalmas Arcomat és Megdicsőült Arcomat, hogy tiszteljétek és hogy bennetek élhessen, mert szükségetek lesz Irgalmamra és Dicsőségemre ahhoz, hogy keresztül tudjatok menni ezeken az időkön, hogy minden nappal egyre inkább nem magatokkal teli, hanem megüresített eszközökké legyetek, alázatosak azért, hogy képesek legyetek felismerni Isten Igéjét és az Örökkévaló Atya hívását, ugyanúgy, ahogy Anyám, Szűz Mária tette. Utánozzátok  és szeressétek Őt.

Anyaságában rejlik vigaszotok, Szeretetében rejlik erőtök, Meggyőződésében rejlik minden idők legyőzése, Tisztaságában pedig a békétek.

A most következő Szent Hét ne múló pillanat legyen, hanem új lehetőség mindannyiótok számára, hogy átvegyétek Szenvedésem isteni kódjait; mert amint ezt megteszitek, Én ott leszek veletek, az idők végezetéig.

"Adonai, hallgasd meg Szolgád és Fiad könyörgését, légy jelen Uram ebben a pillanatban, és mindenekelőtt azokban a szívekben, amelyek kétségbe vonják ezt az utat.

Gyújtsd meg minden szívben a Te Hited lángját, hogy minden megújuljon, és így egységben érezzék magukat Veled, hogy amikor majd Én visszatérek, minden megújulhasson."

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Bár Mennyei Édesanyátok már nincs veletek személyesen, számítok az együttműködésetekre és feltétel nélküli támogatásotokra.

Ez az idők vége, ez az az idő, amikor megjelenik a tudatotokaban az, hogy készen álltok, és rá fogtok jönni, hogy hol tartotok a készenlétben, hogy szembenézzetek az emberiség káoszával.

Ezért kértünk benneteket Üzeneteink legelejétől fogva, hogy újra tanulmányozzátok és hogy tegyétek belsővé Szavainkat, mert szükségetek lesz rájuk ahhoz, hogy tudjátok, hogyan vészeljétek át ennek az időszaknak a végét intelligenciával és nem félelemmel.

Amikor végről beszélünk, az nem azt jelenti, hogy mindennek vége lesz, hanem azt, hogy mindannyiótoknak és testvéreiteknek nagyszerű lehetőségetek lesz arra, hogy átmenjetek egy olyan tudatossági vizsgálaton, amely ráébreszt benneteket a személyes valóságra és a világ valóságára. Valóban tudni fogjátok, milyen a bolygó szellemi, mentális és fizikai helyzete.

Ezért, gyermekeim, ennek a valóságnak a tudatosítása belső felkészülést és gyakorlást igényel, azoknak az eszközöknek és szellemi gyakorlatoknak a megfelelő használatát, amelyeket az elmúlt néhány évben tanítottunk nektek.

Ezáltal meg fogjátok érteni az eljövendő eseményeket, és meg fogtok tudni szabadulni a kárhozatos tudatlanságtól, amely napról napra elvakítja a lelkeket, és közönybe hipnotizálja őket.

Drága gyermekeim, legyetek már most tudatosan készen.

Itt az ideje, hogy felismerjétek mindannyiótok küldetését. Eljött annak az ideje, hogy teljesítsétek azt, és ne forduljatok vissza, mert nem lesz többé idő a hosszú várakozásra.

A ciklus most van, és soha sem fog megismétlődni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma azért jöttem a világba, mert még szüksége van rá, mert még nem találta meg a Békét.

Ezért van szükségem rátok, gyermekeim, ezen a csúcsponton, túl azon, ami veletek történik, vagy amin keresztül mentek. Szükségem van rátok Szívem közelében, a Palástom alatt, hogy segítsetek Nekem megteremteni a Békét a világban, hogy létrejöhessen az emberiség gyógyulása.

Ezért fontos, hogy minden nap imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, különösen július utolsó napjaiban, ami felkészít benneteket augusztusra, amikor az éves Üzenetem eljön a világba Krisztus Mennyei Egyházának eljövetelét megelőzően.

Ma Isten teremtésével vagyok körülvéve, különösen az Élővilággal, amelynek továbbra is szüksége van imáitokra és könyörgéseitekre, mert nem csak az emberiség szenved, hanem kisebb testvéreitek is az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés következményeitől, amely napról napra súlyosbodik ezen a bolygón.

De a szívből jövő ima és a böjt mindent megelőzhet, amely alapvető fontosságú ebben a végső időben, amikor az ember képes lesz kibékülni a természet törvényeivel az ima és a böjt által. Ezt tanítottam nektek a jelenések első éveiben, nem csak az Élővilág ügyéért, hanem más ügyekért is, amelyekkel még mindig szükséges és sürgős foglalkozni.

Drága gyermekeim, az imádság és a böjt által felébresztitek magatokban a Fiam által rátok hagyott tehetséget, amit a Mennyei Atya ajándékoknak nevez. Alapvető erényeket, amelyeknek az emberiség ezen időszakában elérhetőnek kell lenniük e bolygó és e faj számára, mert Isten Ajándékai és az általatok megélhető erények révén tudatosabbakká váltok arról, hogy hogyan építsétek újjá e bolygót, hogyan segítsétek az Élővilágot, hogyan tartsátok fenn ezt az emberiséget.

A Teremtésnek, a világegyetemnek, a csillagoknak és a napoknak ezzel az üzenetével jöttem. Isten elvárja, hogy gyermekeinek legalább egy nagy része elkezdhesse az emberiség és az Élővilág újjáépítését ebben a meghatározó időben.

Itt, ezen a szent helyen, a Figueira szent fáján keresztül a tudás és a tanítás közvetlenül magától Istentől szállt alá az Ő tanítóján, José Trigueirinhón keresztül, akit Atyánk az Ő dicsőségében tart.

Azáltal, amit ő egyszerűen és szeretetteljesen tanított nektek, megkaptátok az első jeleket, mint a mai emberiség, hogy a világegyetemmel való belső kapcsolatotok révén, az ima és a böjt által hogyan tudjátok újjáépíteni az Élővilágot, mert amíg a világ továbbra is vét a Teremtés ellen, addig szenvedni fog.

Gyermekeim, ez az, amit ma tudnotok kell, és a szívetekben kell tartanotok. Nem csak az embernek van szüksége gyógyulásra és megváltásra, nem csak a világjárványnak kell véget vetni, hogy láthassuk, mit tanult az emberiség, hanem az Élővilágnak is szüksége van a segítségetekre és a szeretetetekre.

Soha sem tudnátok elképzelni egy világot a nap, a napfelkelte, a reggeli szellő, az óceánok árapálya, a madarak éneke, a növényvilág frissessége, a virágok pompája nélkül.

Hogyan tudnátok élni a Teremtés nélkül, gyermekeim?

Isten azért teremtette a világegyetemet, ezt a Naprendszert és ezt a bolygót, hogy megmutassa mindannyiótoknak, hogy mennyire szeret benneteket.

Mikor fogja a világ felismerni, hogy  eljött az építkezés ideje, nem a rombolásé?

Ha lenne Kegyelmetek meghallani az Élővilág kiáltását, nagy fájdalmat éreznétek, mint Én.

De még ha ez meg is történik, az Élővilág nem hagyja abba az önátadást és az adakozást.

A Földanya szenved gyermekei agressziója miatt, mégis meghozza azokat a gyümölcsöket, amelyekre Isten teremtményeinek szüksége van ahhoz, hogy továbbra is élhessenek és növekedhessenek ebben az emberiségben.

Mindannyiótoknak kötelessége van a Teremtéssel szemben, mint ennek az emberi civilizációnak a része, mint Isten Akaratának kifejeződése, függetlenül a hittől vagy a vallástól.

Gyermekeim, nem csak azért születtetek, hogy éljetek vagy gondolkodjatok, hanem azért is, hogy tudatában legyetek a Teremtésnek és a szent Isteni Célnak.

Hála a Magasságosnak, léteznek az üdvösség szigetei a világban és gyönyörű helyek a természetben, amelyek még védelmet élveznek az ember kezétől, hogy az emberi faj megtanulja érezni és megélni a Teremtést, nem a pusztulásban, hanem az egységben.

Amíg ez a változás meg nem történik, addig az Apokalipszis próféciái beteljesednek, de Én, aki az Anyátok vagyok és az összes gyermekemnek jót kívánok, nem kívánom, hogy ezt megtapasztaljátok, hogy szenvedjetek amiatt, hogy nem ismeritek a Teremtést és a Törvényt.

De mondhatnátok Nekem: "Anyánk, bármennyire is igyekszünk tenni valamit, vannak emberek a világon, akik becsvágyuk és hatalmuk miatt elpusztítják a bolygót".

Nem azért jöttem ide, hogy egy párhuzamos mozgalmat vagy akár egy globális követelést idézzek elő. Ma már mindenki elég tudatos ahhoz, hogy képes legyen vigyázni az Élővilágra, és tudja, hogy nem lehet élni nélküle a bolygó felszínén. Még ha apró dolgokat is tesztek, a visszahatása nagyon nagy lesz.

Gondoltatok-e már arra, hogy mit érez egy virág, amikor öntözik? Mit érez a föld, amikor szeretettel érintik? Gondoltatok-e már arra, hogy mit érez a tenger, amikor szemlélitek?

Mindennek van tudata, tudása és bölcsessége. Semmi sem statikus. Mindennek oka van a Teremtésben.

Én vagyok a Világ Anyja, az Anyatermészet. Én vagyok a bolygó tudata Kormányzója. Mindazok, akik Hozzám jönnek, nemcsak Fiam nevében megváltottak, hanem a Teremtéshez is jönnek, hogy felfedezzék bölcsességét és tudományát.

A bolygónak ki kell gyógyulnia az ember évszázadok óta tartó kizsákmányolásából, és ez lehetséges lesz, ha válaszoltok a hívásomra. Így a Föld nem marad el, hanem a Teremtés többi része törődik vele, hogy megújulhasson és alapvetően meggyógyulhasson, ahogyan a bolygó kezdettől fogva várja.

Részei vagytok a világ tudatának, megértettétek-e ezt? Itt van az otthonotok.

A világnak meg kell változnia ahhoz, hogy Fiam Mennyei Egyháza leszálljon, és nem szabad többé a megszokott és felszínes életért küzdenie.

Az idő fogy, itt az ideje, hogy ez tudatosuljon bennetek. Azért vagyok itt, hogy belül növekedhessetek.

Az ellenségem nem akarja, hogy elérjétek ezt a tudatot, de imáitok és böjtötök felajánlásával lehetővé teszitek a szellemi és anyagi feltételek megteremtését, hogy az emberi tudatban lehetséges legyen ez a változás.

És most meghívlak benneteket, gyermekeim, hogy végezzetek egy belső gyakorlatot a Teremtéssel. Meghívlak benneteket, hogy tegyétek magatokat elérhetővé, és az óceánon belüli világgal való belső kapcsolat révén még jobban nyissátok meg a szíveteket.

Hunyjátok be a szemeteket.

És most az Atya kérésére és az Istenanya közbenjárására meghallgatjuk az "Aurora intraoceánica" című hangszeres darabot.

Ezen a gyakorlaton keresztül, amelyet ma este kezdünk el, a világot és a lelkeket a szív és az érzelmek, az elme és a test belső gyógyulásába vezetem a lelketeken keresztül.

Nyissátok meg belső éneteket, túl azon, amit hallotok. És most lássátok magatokat az óceán előtt, a hajnalban. Lássátok ebben az óceánban Istent, az Ő kozmikus és belső Szeretet-tudatán keresztül. Érezzétek magatokat üresnek, és hallgassátok az óceánt, mint nagy fényáradatot, amely hozzátok és következésképpen az egész emberiséghez érkezik.

Helyezzétek a kezeteket a befogadás helyzetébe, ajánljátok fel egész lényeteket Istennek, és az emberi faj nevében, a hajnalban világító óceán előtt kérjetek bocsánatot, és kiáltsatok belsőleg megbékélésért mindazért, amit a Föld bolygója az ember jelenlététől napjainkig átélt.

Lássátok felbukkanni az óceán horizontján Isten nagy Napját, aki Jelenléte és Tudata ereje által betölti Fényével mindazt, ami él és rezeg. Érezzétek, hogy sejtjeiteket és atomjaitokat meggyújtja Isten Szeretetének Tudata óceánon belüli jelenléte. Érezzétek Adonájt, érezzétek magatokat egynek a szent Isteni Egységben. Érezzétek magatokban a Teremtés Igazságát és azt, aminek kezdettől fogva részesei vagytok.

Lélegezzetek lassan. Minden egyes belégzéskor érezzétek, ahogy a Teremtés fénye belép lényetekbe és egész tudatotokba. Adonáj és az Anyatermészet előtt álltok, a tudat nagy ürességében, hogy az Atya betöltsön és megáldjon benneteket Szeretetével és Bölcsességével.

Isten Napja és az óceán között nézzétek a Mennybe felemelkedő Isten Fiát, aki Megváltó Krisztusként kinyújtja a Karját, és Szívéből és Tenyeréből az Isteni Kegyelem hatalmas fénye árad a Föld négy sarkára.

Az óceán kék fényben ragyog, és lényetek, mindegyikőtök tudata az Aurora kék fényében ragyog.

Az egész emberi faj nevében, a testvériség, a megbocsátás és a szeretet nevében erősítsétek meg belső fogadalmatokat a Teremtéssel és az Élővilággal, hogy minden megújulhasson, ahogyan azt az Isteni Cél megtervezte.

Krisztus Kegyelme Fényében, az Atya és az Anyatermészet Jelenlétében egyesülünk a Teremtés lényegével, hogy emlékezzünk, hogy honnan jöttünk és miért vagyunk ma itt.

Szálljanak le a Teremtés Törvényei, adják át az ajándékokat a Föld férfijainak és asszonyainak. Ébredjenek fel a szent erények, és táguljon ki az emberi lény tudata, hogy a tudatlanság átalakuljon, és a bölcsesség elhozza a jelen pillanat tudatosságát.

Érezzétek az óceán nyugalmát. Érezzétek a Teremtés békéjét és a harmónia megteremtését.

Most tegyétek a kezeteket a szívetekre, és érezzétek, hogy egyesültök az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

A bolygóval és a Teremtéssel megbékélve, az óceán előtt, Isten Napjának hajnala és az Isteni Fiú Jelenléte előtt, ismételjünk el mondatról mondatra egy imát, amelyet lefordítunk, hogy mindenki imádkozhasson Adonáj Jelenléte előtt:

Uram,
teljesüljön be az Új Faj eljövetele.
Az emberiség fejezze ki archetípusát.
Az élő Ige építse fel Templomodat.
Terjedjen ki bennünk a Titkod és
táruljon fel a világ számára a valódi létezés,
hogy összejöhessünk a Te Nevedben és dicsőíthessük a tökéletes Egységet.
Ámen.


Megáldalak benneteket, és köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra. Újuljon meg a Teremtés és az egész természet az emberiségben. Így legyen.

Ezzel a zenével hagylak benneteket, hogy tudatotok egyesüljön Istennel.

Béke és megváltás a világ számára.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ahhoz, hogy elérd Isten Szívét, nincs szükséged nagy tudományokra vagy mély filozófiákra, nincs szükséged formulákra vagy akár örök gyakorlatokra. Gyermekem, egy őszinte, tiszta és átadott szívre van szükséged az Atya előtt.

Az összes szellemi gyakorlat kikovácsolja benned tudatod átalakulását, és lehetővé teszi, hogy a Teremtővel egységben maradj, és ne csak egy pillanatra, hanem hogy ez egy állandó tudatállapottá váljon.

De ahhoz, hogy megérintsd Isten Szívét, hogy érezd és megismerd, csak egy őszinte szívre van szükséged, amely hajlandó az Atya elé állni gyónásban, imádatban, közösségben és önátadásban, hogy érezd, hogy megtapasztald magadban azt, ami valóságos, és hogy Istent ismerve megismerd önmagadat is.

Ezért mindenekelőtt – még ha nincs is erőd vagy ihleted – állj őszinte szívvel a Teremtő elé, csak állj átadott szívvel az Ő Oltára elé. Helyezd magadat áldozatként a Lába elé, és hagyd, hogy Ő éreztesse Magát veled. Az Isteni Jelenlétben minden értelmet nyer benned, erőfeszítéseidnek lesz értelme, és kisebb lesz a súlyuk, mert IstenSzeretete hangosabban fog beszélni benned; csatáid könnyebbek lesznek, mert a szíved többé nem a sötétség szeleiben fog lavírozni, hanem Isten Jelenlétében megalapozva, ahonnan semmilyen szél sem tud elsodorni.

Gyermekem, minden a gyónással kezdődik, az önátadással, a meghódolással, az imádattal és így az Istennel való tökéletes közösséggel. És ez megtörténhet a csendben, a szellemi örömben, a lélek mély sírásában, az imádságban vagy az istentiszteleten, a saját életedben. Csak egy őszinte szívre van szükség.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A világ a kálváriáját éli, a keresztjét éli, de Én megoldást hozok nektek minderre.

A Rózsafüzér az üdvösségetek, ez Isten hatalmas és megingathatatlan eszköze, amelyet Anyátok és hűséges Szolgátok hosszú időn keresztül használt, amíg itt volt a Földön.

Szívemből emelkedett fel a szívből való imádság iskolája, amelyre szükségem van ahhoz, hogy bennetek éljek, hogy minden nap megéljétek ezt a belső iskolát, hogy Szeplőtelen Szívem továbbra is győzedelmeskedjen az életetekben és a bolygón.

Az imacsoportokon keresztül, az imádkozó szíveken keresztül tudok a világba eljönni. Nincsen más oka annak, hogy most itt vagyok.

Imátok az az ajtó, amely megnyílik Előttem, hogy leszállhassak a világba, és amíg veletek vagyok, segíthessek azoknak, akiknek szükségük van rá, most, az emberiség idejének a betetőzésekor.

Ma ünneplőbe öltözve jövök, de békébe és reménybe öltözötten is, tudván, hogy a világon sok gyermekem van, akik szenvednek a bolygó által előidézett betegség hatásától.

De ez elmúlik majd. Imádkozom értetek, a nemzetekért és az egész bolygóért, mert Anyaként remélem, hogy az emberiség megtanulja ezt a leckét, hogy képes felülkerekedni rajta, és be tudja vésni a tudatába, azért, hogy ne ismétlődhessen meg; mert bármennyire is be kell teljesednie az Apokalipszisnek, Én azért jövök ide, hogy közbenjárjak értetek, gyermekeim, nemzeteitekért, népeitekért és családjaitokért, mert pusztán a Mennyország örömét és boldogságát kívánom mindannyiótoknak.

Mennyei Édesanyátok nagyon egyszerű, olyan egyszerű és alázatos, fáradhatatlan szolga, aki lelkeitekért egyenként felajánlja magát a Mennyei Atyának, de arra is felhasználja ezt a pillanatot, ezt a különleges évfordulót, hogy ismét teljesüljön egy bolygóméretű feladat a belső síkokon, ahol valóban szükség van segítségre és megváltásra.

Arra hívlak benneteket, hogy csatlakozzatok Hozzám ebben az imaláncban a Szent Rózsafüzér hónapjában, hogy minden új napon, gyermekeim, felébresszétek a bensőtökben és a lelketekben az érdeklődést e hatalmas erejű, de egyszerű imádság iránt.

Újra mondom, gyermekeim, a Rózsafüzér minden egyes szemére elmondott imátokra számítok minden egyes imatalálkozón, amelyet ezen a Szolgálaton keresztül közvetítenek.

Arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy erősítsétek meg az Irántam való elkötelezettségeteket, Mária gyermekeiként a Fény Rózsafüzérének csoportjai iránti elkötelezettségeteket, akárcsak a Földön az összes imádkozó lény, akiknek ebben a pillanatban az Égbe kell emelniük imáikat és könyörgéseiket, nem csak azért, hogy ez a világjárvány véget érjen, hanem azért is, hogy semmi más ne jöjjön el a világba, ami szenvedést okozna.

Elmondok nektek egy igazságot: valahányszor leszállok a Földre, mindig látom a világ szenvedését, lelkek millióit, akik még mindig saját döntéseiktől szenvednek, valamint sok ártatlan lelket, akik mások döntései miatt szenvednek. A szenvedésnek véget kell vetni, gyermekeim, lehet örömben és Isten Szeretetében élni.

Ezért vagyok itt, mint Anyátok és Királynőtök, hogy ma este megújíthassátok fogadalmatokat, hogy a Rózsafüzér életetek minden napján legyen nélkülözhetetlen és szellemi táplálék számotokra. Mert így, szeretteim, Kegyelmem Forrásából isztok majd, Isten Irgalmasságának Forrásából isztok majd, bajaitok véget érnek, hitetek megerősödik, és az Én szolgáim lesztek, Mária légiójának részévé váltok.

Ma, május 8-án, ahol az Ég megérinti a Földet, ahol Isten megérinti a szíveteket, ahol a világegyetem angyalai leborulnak Isten Anyja előtt, eljövök, hogy meghívjalak benneteket, hogy a Rózsafüzér imádkozása és az anyai és Szeplőtelen Szívemnek való odaszentelés által legyetek Mária Légiójának, a Mária Légió imádságos rendjének a részesei, egy tisztán szellemi rendnek a részesei, amelynek a Menny angyalai is részei ugyanúgy, ahogy sok gyermekem a világon, akik odaadóan imádkoznak Szeplőtelen Szívemhez.

Fiam arra kért, hogy hívjalak meg titeket erre a lelki gyakorlatra, így Mária Légiójának ez a szellemi rendje figyelni fog a lelketekre, a családotokra és minden szeretteitekre is.

Lelkileg szükségem van rátok, gyermekeim, hogy a Szent Rózsafüzér szeretetteljes imádkozása által hordjátok a melleteken Szívem Máriás jelképét, az "M" betű jelét Krisztus győzelmes keresztjével, Koronám tizenkét csillagával körülvéve.

Ez Mária légiósainak a szimbóluma.

Arra hívlak benneteket, hogy ne csak az iránti elkötelezettségeteket erősítsétek meg, hogy a nemzetek békéjéért imádkozzatok, Venezueláért és Szíriáért, a Közel-Keletért, Kelet-Timorért, Dél-Koreáért, ebben az esetben Japánért és Kínáért is, hogy Szívem diadala a világ ezen a részén is megvalósuljon, ahogyan Afrikában is.

Mindenkit arra kérek, hogy emlékezzen arra, mit kértem egykor tőlük. Az ima soha sem fáraszt, az ima átalakít és felemel.

Ezt a szellemi rendet kell kialakítanom ebben a végső időben. A Mária Légió szellemi rendjét az emberiség első szellemi rendjét alkotó templomosok, valamint a Krisztus ereklyéit őrző szent asszonyok is inspirálták.

Arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy lépjetek be ebbe a szellemi és angyali rendbe. Őrangyalaitok lesznek a közvetítőitek. Állandóan ott vannak csendben és imádkoznak, és tudom, hogy sokan nem hívják Őrangyalaikat.ndóan ott vannak csendben és imádkoznak, és tudom, hogy sokan nem hívják Őrangyalaikat.

Átadtuk nektek a Hierarchia minden kincsét, kulcsát és eszközét.

Ez nemcsak Mária légiósainak, hanem Krisztus apostolainak is az ideje. Ez a cselekvés, az elhatározás és az emberiségnek való szellemi szolgálat pillanata.

Ha elhoztalak titeket ide, a bolygónak ebben a végleges és betetőző időszakában, az azért van, mert nektek, gyermekeim, el kell végeznetek ezt a szellemi küldetést.

A Mária légiósok e szellemi rendjének nincs kora, nincsenek követelményei, hanem három fő fogadalom: odaadás, elkötelezettség és engedelmesség.

Ma szívetekbe, de főleg lelketekbe helyezem letétbe Mária légiósainak szellemi szimbólumát, szívetek legmélyére bélyegzem, hogy befogadhassátok, tisztelhessétek és elfogadhassátok ebben a pillanatban, ahol Krisztus minden szolgájának szüksége van arra, hogy felkészüljön az eljövendő időre.

Otthonotokban, családotokban sok munkát végezhettek, még ha nem is úgy tűnik. Az emberiségben végtelen számú törekvések léteznek ugyanúgy, ahogy e bolygó négy kontinensén is végtelen szükségletek várnak a segítségetekre és a beavatkozásotokra.

Ez év májusában, a rózsafüzér hónapjában a Mennyország kapui nyitva állnak a lehetőség előtt, amelyet Égi Édesanyátok adott, hogy az Anyai Szívem iránti odaadás lehetővé tegye a kegyelem és az irgalom leereszkedését, amelyekre ebben a pillanatban sok szenvedő léleknek szüksége van, különösen azoknak, akik életüket vesztették.

Ma a Lábam előtt van a világ, és azon belül az egész emberiség és a tudatok, amelyek elkötelezték magukat arra, hogy részt vegyenek Mária Légiójában.

Azt kívánom, hogy válaszolhassatok kérésemre ezen a Munkán keresztül, amelyet Fiam alapított egy nagyon fontos szellemi és planetáris okból.

Úgyanúgy, ahogy válaszolnotok kell azokra a kérésekre, amelyeket már ezekben a napokban intéztem hozzátok, tárt karokkal fogadom a Mária Légiójába való jelentkezéseket, hogy a lelketeknek legyen meg az a Kegyelme, hogy még jobban megtapasztaljassátok az imádkozás iskoláját.

Ez a szellemi rend akkor lesz alapvető és fontos, amikor Égi Anyátok többé nem jön el a világra, és nem jelenik meg sem itt, sem a világ más részén.

A Mária Légiósok rendje lesz az, amely fenntartja a bolygó átmeneti időszakának az utolsó részét.

Azok, akik be akarnak lépni Mária imarendjébe, jelentkezhetnek, és ennek a Légiónak a szellemi szimbólumát adom át nekik ezen a Művön keresztül.

Mélyen lelki gyakorlat lesz ez mindannyiótoknak Velem, de azok, akik jelentkeznek és valóban odaszánják magukat, hogy ne csak a Kék Köpeny által megszentelt gyermekeim legyenek, hanem akik rá is tudják szánni magukat erre a gyakorlatra, amelyet ma bemutatok nektek, Velem lesznek, hogy segítsenek az emberiség legkritikusabb pillanatában, függetlenül attól, hogy hol vannak.
 


Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Most a Szűzanya imádkozik értünk. Belsőleg együtt imádkozunk Vele, hogy isteni Szándékai teljesüljenek, Szeplőtelen Szíve diadaláért.

A Mária Szeplőtelen Szívének való Odaszentelési imádság Mária légiósainak imája.

Mennyei Anyánk kérésére mondjuk el néhányszor ezt az imát, hogy Hangja és Szavai visszhangja, Szavai, kérései és szándékai minden lehetséges szívhez jussanak el a Föld négy pontján, miközben Isteni Anyánk kinyitja Karjait és felénk nyújtja Kezét, meggyújtva Szeplőtelen Szívének Fényét, hogy befogadhassuk ezeket az imákat, amelyeket most fogunk imádkozni.
 

Mária Szeplőtelen Szíve,
erő, fény, védelem és remény,
Benned újulunk meg, Neked szenteljük magunkat,
hogy Szeplőtelen Szíved győzelmének a tanúi lehessünk
most és mindig
az egész emberiségben.
Ámen.
(mondjuk el háromszor)
 

 

És ma este felemelkedek a Mennybe, egy különleges imát is hallgatva, amelyet Én magam inspiráltam, egy imát, amely Aurórán született oly sok ima között, az emberiséggel végzett bolygóméretű Feladatom Legfelsőbb Központjában.

Így, a Szívembe és a Lelkembe fogadva ezt az imát, a Mennybe viszem azoknak a szándékait, akik az elkövetkező időkben elkötelezik magukat a Szent Rózsafüzér mellett, és azokét, akik jövőbeli légiósaimként kötelezik el magukat.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Hívásomra.
Az áldás és a hatalom által, amelyet Isten és szeretett Fiam adott Nekem, újra Anyai és Szeplőtelen Szívemnek szentellek benneteket, hogy megélhessétek a Máriás munkám iránti odaadás, elkötelezettség és engedelmesség fogadalmát.

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Hallgasssuk meg "Egyszerű tekintetedben".

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT