SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Miközben a világ és különösen néhány nemzet szembesül a gonoszsággal és a káosszal ezekben az időkben, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém hordozói.

Miközben a háborúk félelmetes hasznot hoznak azoknak, akik a fegyvereket népszerűsítik, és megmagyarázhatatlan szenvedést okoznak gyermekeim többségének, Én arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém nagykövetei.

Miközben a büntetlenség sok ambiciózus elmét és szívet vakká tesz, és fájdalmat és gyötrelmet okoz sok népnek és családnak, Én arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém eszközei.

Miközben az abortusz és az újszülöttek és a meg nem született gyermekek elvetése normális, közömbös és sötét szokássá válik, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Krisztus Irgalmasságának Fénye.

Miközben egész régiók száradnak ki egyik napról a másikra, és városokat és településeket pusztít el az éghajlatváltozás dühe, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Teremtés nagykövetei és védelmezői.

Miközben a felháborodás, az éhség és a nyomor aláássa az emberi és szellemi méltóság ajándékát, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Isten földi értékeinek képviselői és őrzői.

Miközben a lelkek nagyon nehéz megpróbáltatásokkal néznek szembe, és sokan felfedezik gyengeségeiket, nyomorúságukat és betegségüket, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a szeretet és a gyógyulás hídjai e szenvedő emberiség számára.

Miközben lezárják az utakat, a határokat és az óceánokat a menekültek és a száműzöttek előtt, érzéketlenné és közömbössé téve a világot mások szenvedése iránt, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Béke és az Irgalom közbenjárói; mert ha nincsenek eszközök a Kezemben, Mennyei Édesanyátok nem lesz képes közbenjárni.

Egyesüljön az összes hang és az összes szív egyetlen imában, mondván: "Uram, kegyelmezz és irgalmazz meg nékünk!"

Én mindig imádkozni fogok értetek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLROSZÁGBAN, BARCELONÁBAN, MONTSERRATBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 115. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme a bolygó a Lábamnál, amelyet Irgalmas Szívem sugarai  beragyognak.

Íme a lelkek ezen a kék bolygón, a megváltás és a megbocsátás iskolájában.

Ennek a szent bolygónak a része vagyok, az emberiség része vagyok, mert köztetek születtem, köztetek éltem, prédikáltam nektek és szenvedtem értetek, egyetlen ügyért, Isten Szeretetéért.

Ezért azt akarom, hogy az Isteni Irgalmasság ezen új Maratonján szemléljétek magatok előtt a bolygót és az összes szenvedését, hogy a Szívemből áradó kifürkészhetetlen és Isteni Irgalmasságom sugarai még inkább átöleljék a világot és a lelkeket, különösen a pokol tüzére kárhoztatottakat.

Ezért ma szólok hozzátok, és bemutatkozom az összes társamnak, tanítványomnak a Szent Montserratról, ahol Isten Hangja visszhangzik azok belső síkján, akiknek szíve nyitott arra, hogy meghallják és felismerjék az Úr Jelenlétét.

Ma ismét itt vagyok veletek, az egész bolygóért, óceánjaiért és az Élővilágáért, erdeiért, hegyeiért és dombjaiért, az összes életért és az egész Teremtésért, amelyet manapság súlyosan meggyalázott az ember keze, a hatalomra vágyók öntudatlansága.

De íme, itt van kifürkészhetetlen Szívem, amely soha sem szűnik meg kiárasztani Kegyelmét a világra és az egész világegyetemre.

Íme Krisztus csendes Szíve, Amely elszenvedi az emberiség vértanúságát és bűneit. Krisztus Szíve, amely ismét felajánlja magát a lelkekért; az a Szív, amely nagy ajtóként nyílik meg mindenki számára, hogy mindenki átkelhessen rajta, kivétel nélkül.

Sugaraimnak, Szívem Sugarainak még több bolygót kell elérnie, az egész földi szférát.

Súlyos hibákat követnek el ebben az időben, és ezt ti is tudjátok. De még mindig nincs változás a többség tudatában, csak a kisebbségében.

Továbbra is szükséges, hogy valóban imádkozzatok, és elkötelezzétek magatokat az ima ereje és hatalma mellett, mert amíg ez meg nem történik, egyre növekszik a bántalmazás a világban, egyre nagyobb lesz a törvény súlya és annak következményei.

Itt az ideje, hogy Szívem Fénye besugározzon benneteket, ahogyan már oly sokszor megtörtént  Szeretetemből és Irgalmamból kifolyólag.

Ne engedjétek meg, hogy Kegyelmem ajtaja bezáruljon. Nyissátok meg szélesre ezeket az ajtókat felszentelésetek és szolgálatotok által nemcsak az Emberi faj, hanem az ártatlan Élővilág számára is, hogy lecsillapítsátok és enyhítsétek fájdalmát, még ha ez csak egy apró vagy névtelen cselekedet is. Ez önmagában enyhíti a világ és az  Élővilág szenvedésének nagy részét.

Az Új Emberiség megszületéséhez, egy új bolygó keletkezéséhez szükséges, hogy imával hívjátok segítségül a Gyógyítás Törvényét; mert még sok sebet kell meggyógyítani, sok fájdalmas eseményt kell feloldani, hogy Isten Szeretete győzedelmeskedhessen minden teremtményében.

Ezen a Maratonon és a fontos augusztusi hónap előtt, amikor a Szellemi Hierarchia új döntéseket hoz az Emberi Tervről, íme Irgalmas Szívem, amint Sugaraival Vért és Vizet áraszt erre a megsebzett és megbántalmazott bolygóra.

Emelkedjetek fel a mélységből!

Emelkedjen fel a mélységből Izrael népe, amely szüntelenül bolyong a sivatagban, amely azt az Ígéret Földjét keresi, amely már nem ígéret, hanem valóság.

Ez az a Föld, ez az a bolygó, amelyet Isten az Ő Fiainak és Teremtményeinek ígért. Értékeljétek és tiszteljétek természeti és szellemi gazdagságát; mert sok kincs létezik a belső világokban, amelyek a megváltás kulcsai az egész emberiség számára, azok az újtulajdonságok, amelyek a Belső Birodalmakból a felszínre fognak törni, hogy az Én Visszatérésemkor újjáépítsék ezt az egész bolygót.

Hadd jöjjön hozzám Izrael ősi népe, és hadd járjon bizalommal, anélkül, hogy elveszítené a reményt és a hitet. Bár hihetetlen, sőt megmagyarázhatatlan dolgokat láttok ebben a világban, ne álljatok meg.

Az ima fénye vezesse lépteiteket, és ez az út, amelyet az ima fénye mutat meg nektek, vezessen benneteket ahhoz, hogy megtaláljátok a Célt lényetek mélyén. Ott közösségben lesztek Velem és az Atyával, mert mélyen belül van Isten Temploma, Háza, az összes életformában létező gyermekei lényegében.

Senki se szakítsa meg többé az életet!

Senki se akarjon fegyvert ragadni, hogy bántalmazzon és sebeket okozzon!

Ne lehessen többé hallani a bombák és a fegyverek zaját az egy néphez és egy fajhoz tartozó testvérek között, mert azért fogok eljönni, hogy megállítsam mindezeket a dolgokat, ahogyan a múltban is tettem.

De jeleim nem szimbolikusak, hanem erőteljesek lesznek. Megjelölök a földön egy vonalat a múlt és a jövő, a régi és az Új Idő között, és minden nulláról fog kezdődni. Ezért továbbra is járjatok a Fényemben a kihívások és új tapasztalatok e döntő fontosságú időszakában.

Bár a veletek töltött időm már a végéhezközeledik, visszhangozzanak a Szavaim örökre, hogy felismerjétek az Úr Visszatérésének Hangját, amely az egész világegyetemben hallható lesz, akárcsak a vihar az égen.

Így készítelek fel benneteket az utolsó és nagyszerű időszakra. És Atyám Jelenléte által megújítalak benneteket, és újra megadom nektek Békémet.

Éljétek át ezt a Maratont ne a kötelességtudat, hanem annak a szellemi felelősség iránti érzésével, aki ébren van és tudatában van annak, hogy az utolsó órában és az utolsó időben vagyunk, és hogy egyetlen ima megállíthat egy háborút és egész népek, egész életek pusztulását.

Legyen felelősségérzete mindazoknak, akik Nekem szentelték magukat. Nekik kell képviselniük Engem ezen idők végén, ahogyan a múltbeli apostolaim is képviseltek Engem, amikor már nem voltam velük fizikailag.

Isten Szelleme nem fog hiányozni, eljön, mint Pünkösdkor, mint lángoló láng a fejetekre, hogy megadja nektek Isten Megkülönböztető Képességét és Bölcsességét, hogy segítsetek más lelkeknek és odaadjátok magatokat értük.

Így a nagy változás megvalósul, és nem marad pusztán ígéret. Így minden átváltozik, ahogyan az Úr is átváltozott a Tábor-hegyen.

Legyetek bátrak és kitartóak! A Szívem közel áll a következetesekhez.

Köszönöm, hogy meghallgattatok Engem, és hogy szívetek mélyén felismertétek az Urat, ott, ahol az isteni élet létezik az összes lélek számára.

Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, BUENOS AIRES VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 106. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Urunk, Dicsérünk és áldunk Téged,
hogy Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Ámen.
(háromszor)
 

Hány napot és hónapot számoltam, hogy ma itt lehessek.

Hány napot és hónapot számoltam, hogy ma mindegyikőtök szívével lehessek.

El sem tudjátok képzelni, hogy mi volt az oka annak, hogy annyit várakoztam, hogy mindegyikőtökkel lehessek, és tanúja lehessek annak, hogy hogyan tudtátok mindezt összehozni a Számomra ennyire kevés nap alatt; mert valóban minden, amit Nekem ajánlotok fel, Istené.

Ma a Mennyország egy ajándékával jövök; ma egy fontos szellemi kincset hozok az emberiség számára, amelyet a Közel-Keletről hoztam mindannyiótoknak, ennek a nemzetnek és ennek a drága népnek a szellemi célja számára. Íme, társaim, a Szent Szövetség Ládája.

A Mennyország Szent Angyalai szemlélik ezt a szellemi kincset. A hajdani pátriárkák és próféták tisztelik, és ma minden jóakaratú lény felismerheti, mint a szent Terafimot, amely előkészíti az Új Emberiség megjelenését a bolygó ezen részén, egész Amerikában.

Ezért ne féljetek, itt van Isten Szent Kincse, amelynek mindegyikőtök élete része lehet.

Ez a Szent Kincs, amely őrzi az emberiség legfontosabb tapasztalatainak kincsét a Teremtés pillanatától, a Genezisben egészen addig a pillanatig, amikor mindegyikőtök Velem együtt annak a részesének érezheti magát, hogy hozzájáruljon ehhez a Szent Szellemi Terafimhoz, amelyre a következő emberiségnek és az Új Földnek szüksége lesz, nemcsak a bolygó megtisztításához, hanem ahhoz is, hogy Isten Tulajdonságait újra bevezesse ennek a bolygónak a felszínén. Isten szent ládájának tulajdonságai és alapelvei, amelyekre ebben a tetőző pillanatban Argentínának szüksége van, és mindannyiótoknak és testvéreiteknek meg kell tanulniuk felemelkedni a sötétségben, bátran átkelni a tudat mélységein, hogy nemet tudjanak mondani az ellenségnek, hogy Isten Szellemi Kormánya győzedelmeskedjen ebben a nemzetben és az egész világon.

Jelenleg erre van szüksége Argentínának, valamint Amerika többi részének. Mert őszintén mondom nektek, hogy nem abban találjátok meg a megoldást, ami vízszintes, igazítsátok életeteket a Magasság szerint, és megtaláljátok azt a választ, amit annyira kerestek.

Ha ma hallgatjátok Mestereteket és Uratokat, annyi idő után, hogy nem tudtam úgy eljönni Argentínába, annak ellenére, hogy annyira vártam; azért jöttem, társaim, hogy teljesítsem azt az ígéretemet, hogy mindegyikőtök úgy érezze, hogy részes Velem együtt abban, hogy tudatosan készítsük elő Visszatérésemet a feladatok elvégzése által.

A támogatás és az engedelmesség a nagy kulcs Argentína számára. Ez megvéd önmagatoktól és mindenkitől. Ne lássátok az utatokon azokat, akik ellenségeitek, hanem azokat, akiknek együttérzésre van szükségük.

Ezért hoztam el ezt a Szent Terafimot mindazok számára, akik jelen vannak, hogy emlékezzetek rá és tiszteljétek; mert ez ugyanaz a szellemi terafim, amelyet sok ókori nép szemlélt és tisztelt, amelyet sok pátriárka és próféta keresett azért, hogy Isten szövetségesének érezze magát.

Azt akarom, hogy szeretetetek és megváltásotok megtapasztalása végre Isten szent ládájában legyen, és bár amit mondok, lehetetlennek tűnik számotokra, nincs lehetetlen Istenetek és Uratok számára. Mert ha ma itt vagyunk Argentínában, Istennek lehetetlen lenne elérni ezt?

Ez a szent föld sok kincset őriz, amelyek a Szent Szövetség Ládája részét képezik; olyan helyek Argentínában, ahol járni fogunk úgy, ahogy máskor is, és amelyek sok kincset őriznek, amelyek a Szent Szövetség Ládája részét képezik.

Összpontosítsátok a törekvéseiteket az Atya eme Szent Terafimára.

Bízzatok abban, amit mondok. Egy csodálatos hely vár rátok Isten Királyságában. Ezért tartsatok ki és ne csüggedjetek, legyetek bátrak, és legyetek merészek, hogy kitartsatok.

Az Úr képes arra, hogy megkeresse elveszett bárányait.

Az Úr képes arra, hogy elhagyja az északi féltekét, hogy segítsen nektek. Itt vagyok, és Szívem nem változik, Szívem az Ereklyetartója mindazoknak, akik általam akarnak élni.

Tudom, hogy mint nép, el vagytok csüggedve. Rajtam kívül senki sem tudja, mit éltetek át az elmúlt két évben, és hogyan tanultátok meg mindnyájan magányosan hordozni a saját kereszteteket. Ez az erőfeszítés, amelyet megtehettek Értem, hogy megtanuljatok együttélni ezeknek az időknek a keresztjével, élményként tárolható a Szent Szövetség Ládájában.

Szerintetek ez lehetséges?

Ha itt vagyok, ebben a pillanatban Veletek, az azért van, hogy megerősítsem, hogy tudjátok, Szent Szívünk átmegy Argentína egy részén, hogy újra aktiválja. Ez nem lesz látható mindenki számára, de aki igazán összhangban van Velem, az képes lesz látni és felismerni.

Életetek célja az anyagtalan élet kell, hogy legyen; mert Isten Szelleme a segítségetekre lesz ugyanúgy, ahogy Szent Szelleme ebben a pillanatban száll le, hogy megigazítsa azt, ami elferdült, hogy helyrehozza azt, ami eltévedt, és lecsillapítsa sok szív felháborodását.

Ezt Isten Szent Szövetsége Ládájának a jelenléte teszi lehetővé.

Ily módon ma felkenlek mindegyikőtöket a Kereszt hatalmas Jelével.

Azt is kívánom, hogy Segítőim újra kenjenek fel, önátadásuk, lemondásaik, hűségük által, és különösen szigorú engedelmességük által kenjenek fel Engem. Mert minden lélekcsoportnak adtam valami különlegeset az elmúlt időkben, amit soha sem lehet elveszíteni vagy eldobni. Értékeljétek tehát azokat az Ajándékokat, amelyeket kaptatok, és amelyeket most azért jöttem, hogy megkeressek a Mennyei Atya kérésére.

Ezek az Ajándékok, amelyeket a legőszintébb és legegyszerűbb lelkek tehetségeinek és erényeinek neveznek, azok lesznek, amelyek lehetővé teszik, hogy Atyám Terve beteljesüljön Dél-Amerikában, hogy az Atya többé ne várjon arra, hogy Célja megvalósuljon, hanem hogy láthassa, hogy Célja gyermekein keresztül megvalósul, akik Krisztus apostolainak vallják magukat.

Azért jöttem, hogy sok szív kínját enyhítsem.

Azért jöttem, hogy helyreállítsam a békét, amelyet egyesek elveszítettek.

Azért jöttem, hogy a szívetekre helyezzem Kezemet, hogy megnyugtassam őket; mert a csatáitokon vagy tökéletlenségeiteken túl, ma itt vagyok Argentínában, mert hiszek mindegyikőtök szeretetében, egy olyan szeretetben, amely képes átalakulni és kibővülni, egy olyan szeretetben, amely nemcsak visszaszerzi az ártatlanságotokat, hanem érett szeretet, amely arra ösztönöz, hogy kövessétek a Szellemi Hierarchia nyomdokait; ahogyan Mi is ezt tesszük értetek, anélkül, hogy eltávolodtunk volna vagy elhatároltuk volna magunkat, hanem jelen vagyunk a Világegyetem Szent Csendjében, ahol Isten Hangja visszhangzik.

Ez az az Örökkévaló és Mennyei Hang, amelyet szeretném, ha hallanátok a belsőtökben, az Atya Hangját, Aki szeret benneteket, Aki támogat, aki táplál benneteket Szelleme által, Aki megadja nektek Kifürkészhetetlen Irgalmát.

Azért jöttem, hogy begyógyítsam a sebeiteket, mindegyikőtök sebeit, de a ti népetek sebeit is.

Tudom, hogy sokan nem értik, miért olyan nehéz minden; de minden ott kezdődik, társaim, amit választotok. Íme a választásotok eredménye.

Tudom, hogy sokaknak semmi közük mindahhoz, amit Argentína és Amerika ma megtapasztal, de soha se emeljétek fel a kardotokat kard ellen, emeljétek fel szavatokat imádságban a Menny felé, hogy Mesteretek és Uratok közbenjárhasson, ahogyan most is közbenjár.

Manapság a jelenlévők közül sokaknak el kell fogadniuk a Kenet Szentségét, mert az az Én Királyságomhoz való tartozásuk látható jele, ahol semmilyen gonoszság sem érheti őket, még akkor sem, ha a gonosz úgy gondolja, hogy elnyomhatja vagy megzavarhatja őket.

Ma átadtam nektek a Kereszten szerzett tapasztalatomat, mert Rajtam kívül senki más sem tudja, mit jelent egyedül lenni anélkül, hogy felhagyna az Isteni Akaratban való bizalommal.

Karjaimat és Kezeimet kinyújtva Argentína fölé azért jövök, hogy kiárasszam a világegyetem, a napok és a csillagok Fényét, az Angyalok és az Arkangyalok Fényét, mindazok Fényét, akik jóakaratból élnek, és akik nem keresnek semmit sem a saját maguk javára, hanem azért, hogy a Szívemből származó Fény szikrája legyenek ebben a sebzett világban.

Mennyei Anyám Argentína palástját viseli Magán, hogy az emberek emlékezzenek arra, hogy Én vagyok Isten Napja, Aki egy hosszú, sötét éjszaka után születtem.

Ahhoz, hogy ennek a találkozásnak meglegyen a gyümölcse, a belső gyümölcse, amelyre mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy ezekben az időkben elszántabban és bátrabban járjon, felajánlhatom nektek mindazt, amim van, a Szentek Legszentebbjét, amelyet oly régen felajánlottam a világnak, amely Testem és Vérem, Isten Irgalmának közvetlen kisugárzása.

Ez megnyugtatja Argentínát és a világot.

Ez az úrvacsora, amelyet hamarosan ünnepelünk, emelje fel szellemileg újra szülőföldeteket, és mindnyájan érezzétek magatokat a Lujáni Szűzanya, a Szent Miklós Rózsafüzére Szent Asszonya Palástja alatt, mert Ő hozott Engem ide.

A jó fiú mindig engedelmeskedik anyjának, ahogy a jó anya közel van fiához, ahogy Mária is közel volt a kereszt lábához.

Testem erőteljes Öt Sebe fürössze me
g, tisztítsa meg és világítsa meg tudatotokat.

Jézus Erőteljes és Kifürkészhetetlen Vére építse újjá a jelenlévők és a nem jelenlévők belső életét.

A Szent Szövetség Ládája által elért érdemek miatt Argentína ebben a pillanatban érezze úgy, hogy Isten Keze támogatja.

Mert a Szeretet, társaim, mindig mindenre képes, még ha nehéz is. A szeretet lehetővé tette, hogy elérjem a Keresztet.

Merjétek megélni ugyanezt az élményt, ajánljátok fel Istennek azt, ami vagytok, és amit nem fogadtok el, ne felejtsétek el, hogy Argentína szent nyájam része.

Hogy ma a jelenlévők közül sokan érezzék Szívem dobbanását, mert Szívemben van az Út, az Igazság és az Élet.

Szeretlek és szeretem ezt az országot, szeretem hegyeinek szépségeit, szeretem folyóinak és óceánjának kiterjedtségét, szeretem ennek az országnak minden részét, Isten Áldott Tervét.

Vonzza magához a Kereszt ezt az országot, és keljen fel Izrael ősi törzse délen, északon, keleten és nyugaton, és lássa a Szeretet Szent Csillagát felragyogni az égbolton, a Testvériség Szent Csillagát. Ámen.

Hogy felkészüljünk erre a pillanatra, megkérem lányomat, Lucía de Jesúst, hogy énekeljen nekünk egy dalt, mert emlékeznetek kell arra, hogy Szavam Élő Víz, az a víz, amely minden szomjat elolt.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Énekeljünk.
 

Dal: „Szavad  Élő Víz”.
 

Elías de Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Testvérek, meg fogjuk ünnepelni ezt az Úrvacsorát Mesterünk jelenlétében ezen a helyen, felajánlva ezt a pillanatot Argentína e drága és szeretett nemzetéért, felajánlva ezt a pillanatot a Szent Szövetség Ládájáért, amely Krisztus Urunk Kezében van.

És azzal az engedéllyel és felhatalmazással, amelyet Krisztus adott nekünk, papoknak, a közösségnek ezt a pillanatát a megbékélés és a megbocsátás cselekedeteként fogjuk felajánlani, hogy ez a nép megkapja, amire annyira szüksége van, hogy a szívek Krisztus jelenlétében újra fedezhessék a reményt, szabaduljanak meg kötelékeiktől és attól, ami elnyomja őket, hogy érezzék Isten kifürkészhetetlen ölelését, amely mindannyiunkat megvigasztal.

Ezzel a felajánlással megtisztítjuk szívünket a bűnbánat cselekedetén keresztül Jézus Szentséges Szíve előtt, és megismételünk egy nagyon egyszerű imát, amelyet az Isteni Hírnökök tanítottak nekünk, hogy belső templomunk, Isten legszentebb helye felkészülhessen arra, hogy befogadja ezt az Isteni Szentséget.

Ismételjük meg:
 

Uram, bocsánatot kérek
mindazért, amit tettem.
Add meg nekem a felszabadulás Kegyelmét.
A Megbocsátás Ajándékáért,
amely Isten Szívéből fakad,
Uram, nyisd meg nekünk Királyságod Kapuit.
Ámen.

 

Most Krisztus vezeti ezt az ünnepséget.
Felkészülünk erre a fontos pillanatra, amelyben Szívének Kegyei Argentínára, a szívekre szállnak, mint Fényfolyó, mint egy életet tápláló kimeríthetetlen forrás.

Arra kérünk benneteket, hogy térdeljetek le, vagy álljatok fel, akik megtehetik ezt.
 

Ma ismét az Asztalom köré gyűjtelek benneteket, ahogy az apostolokat a Szent Cenákulumban. Ma ez a Szent Cenákulum a szívetek, amelyet odaadással és lemondással felkínálhattok Nekem, hogy elolthassam a lelkek iránti szomjamat.

Így újra megalapítom az Eucharisztiát, mint azon a Nagycsütörtökön, Kezembe veszem a kenyeret és felemelem Istenhez, kérve, hogy az Ő Kifürkészhetetlen és Hatalmas Megváltó Szeretete lényegítse át a kenyeret Krisztus Dicsőséges Testévé az argenetínai megbékélés és a béke érdekében.

Így töröm azt meg újra előttetek, hogy elmondjam, hogy ez az Én Testem, amelyet értetek adtam a bűnök bocsánatára.
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.
 

Tiszteljük Krisztus Szent Testét.
 

Ugyanúgy, mint a Szent Cenákulumban, ismét Kezembe veszem a Szent Kelyhet, és felemelve felajánlom az Atyának, hogy átlényegüljön Drága Vérembe. Ahogy apostolaimnak mondtam, ma is mondom nektek: "Vegyetek és igyatok mindnyájan, mert ez az én Vérem Kelyhe, a lelkek és Isten közötti Új és Örökkévaló Szövetség Vére; az a Vér, amely ma kiárad Argentínára az összes bűn  elengedésére. Tegyétek ezt mindig az Én Emlékezetemre, mert hamarosan visszatérek."
 

Elías de Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.


Tiszteljük Jézus Drága Vérét.

Íme, Aki életét adta értetek, ez a mi Urunk Jézus Krisztus Teste és Vére.

Örüljenek az irgalmasok, mert mindig elnyerik az Irgalmasságot.

Az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való tökéletes egységben fejezzük be ezt az ünneplést a Krisztus által tanított ima által, hogy felemeljük legőszintébb felajánlásunkat az Atyához.

Ima: "Mi Atyánk".
 

Szálljon le rátok és Argentínára Szentséges Szívem Békéje, Szeretete és Fénye.
 

Elías de Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Imádkozzunk mély hittel:
 

Uram,
Nem vagyok méltó arra, hogy házamba jöjj,
de csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen.

 

Urunk Jézus Krisztus kérésére hirdetjük a világ minden lelkének Szellemi Közösségét Jézus Szentséges Szívével.

Az áhítat és a testvériség gesztusával köszöntsük egymást Békével.

A Krisztus Békéje legyen veletek!
 

Legszentebb Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
mélységesen imádlak Titeket,
és felajánlom Nektek Krisztus Jézus
a Föld minden Kegyhelyén jelenlévő
legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét
a gonoszságok, szentségtörések
és a közöny jóvátételére,
amelyekkel megsértik Őt;
és az Ő Legszentebb Szíve,
valamint Mária Szeplőtlen Szíve
végtelen érdemeiért
könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
Ámen.

 

Lényem Élő Jelenlétével hagylak benneteket az Eucharisztia által. Rejtőzzön mindig bennetek ez az Élő Jelenlét, amely Isten Fénye, és így készüljünk fel erre a fontos Imamaratonra, amelyben minden átalakul és meggyógyul; bízzatok ebben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET LENGYELORSZÁGBAN, KRAKKÓBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 103. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Isten Irgalma töltse be a szívedet és az életedet, hogy a Megváltás tanúja lehess Szeretetem által.

Legyen Isten Irgalma az életed része, hogy egy napon megtanuld, hogy megértsd Akaratomat.

De ma megkérdezem tőled:

Mi az Irgalmasság titka?

Mire gondolsz, amikor az Irgalmasságomra hivatkozol?

Isten Irgalma csak szánalom, könyörület vagy megbocsátás?

Isten Irgalma nem csak ez. Meg kell nyílnod, hogy felfedezhesd ezt a titkot, amely nemcsak a Keresztből, az Atya Fiának teljes önfeláldozásából fakadt, hanem Isten Irgalmassága volt az, amely az Ő Szeretetén keresztül lehetővé tette a Teremtést és az élet létezését.

Most, ezen a példán keresztül egy kicsit jobban meg tudod érteni az Irgalmasságot?

Fontos, hogy az emberiségnek ebben a kritikus időszakában, amikor minden felgyorsul, megértsétek, mit jelent az Isteni Irgalmasság, mert ez nem csupán az együttérzés, a mérhetetlen szeretet vagy a csillapíthatatlan szánalom aktusa; az Irgalmasság a Kozmosz megnyilvánulása, amelyet a Teremtő Forrás tart fenn.

Ahhoz, hogy az Atya Angyalai megteremthessék a dimenziókat és a síkokat, el kellett őket tölteni Isten Irgalmával, hogy a szeretet által érezhessék az Atya Akarata kinyilvánításának fontosságát, ahogyan azt kezdetben Szívében érezte, ahogyan azt eredetileg minden Teremtménye számára szánta.

Ennyit Isten Irgalmasságáról, amelyet azért jöttem, hogy megalapozzak itt Lengyelországban, és Lengyelországon keresztül az egész világon. De Irgalmasságom még mindig sokak számára rejtély marad. Ezért vagyok ma ismét itt, ahogyan régen is itt voltam, hogy feltárjam Irgalmas Arcomat.

Nemcsak Szeretetem titkán keresztül közelíthetitek meg Irgalmasságomat, kerülhettek Sugaraim, a Vér és Víz Fénye alá; de tudatosságotok és lényetek is Isteni Irgalmasságom által nemcsak a szükséges engesztelést közelítheti meg, annyi hiba és megélt tapasztalat után; hanem kifürkészhetetlen Irgalmasságom ereje által tudatotok kitágulhat Szeretetemben. Mert mindig az Én Szeretetemen keresztül fogjátok megérteni, hogy mit jelent irgalmasnak és könyörületesnek lenni, és ígycselekedeteitek és önátadásotok többé nem lesz üres, hanem Irgalmasságom tüze fogja  teljessé tenni.

Ez az Engesztelő Tábla, amelyet mindannyiótoknak elhozok, továbbra is Szívem mélységéből árad, nemcsak a húsvér Szívemből, hanem szellemi és kozmikus Szívemből is, amely kiterjesztette az Irgalmassággal kapcsolatos feladatát az egész Teremtésre és az egész világegyetemre.

Felfoghatatlan és Isteni Irgalmasságom révén nem csak földi életem három legfontosabb eseményére emlékezhettek, amelyek Jézus Kínszenvedése, Halála és Feltámadása voltak, hanem e három eseményen keresztül behatolhattok Irgalmasságom belsejébe, és nem csak a felszíni életetek fog megtérni és el fogja nyerni a megváltást, hanem a lelketek is megtér és megváltozik, amíg újra eléritek azt az eredetet, amelyet emberiségként, bolygóként és az Atya Terveként elveszítettetek.

Mérhetetlen Irgalmasságom által nemcsak azért jövök, hogy megerősítsem ennek a hatalmas csatornának a megnyilvánulását, amelyet egykor Lengyelországban nyitottam meg, hanem azért is, hogy még egyszer utoljára felajánljam nektek Isteni Irgalmasságom ajtaját, hogy hirdessétek azt a világnak, nemcsak mint apostolaim és szolgáim, hanem mint Isten Irgalmasságának tanúi is, annak a csodának, amelyet Isten a mai napig képes volt cselekedni az életetekben.

Most már értitek, miért kérdezem mindannyiótoktól azt, hogy tudjátok-e, mi  Irgalmasságom titka?

Ez nem csupán a hibák, a tévedések vagy a bűnök megtisztítása és kiengesztelése, hanem a világnak és az emberiségnek, minden léleknek és szívnek megadja a lehetőséget, hogy Isten Irgalmasságának hathatós csatornáján keresztül újra beilleszkedhessenek az Atya Tervébe, amely visszahelyezi őket arra a helyre, amelyet a hibáik elkövetése miatt elvesztettek.

Ily módon az Isteni Jelenlét előtt álltok majd, és megnyílik előttetek az út, hogy beteljesítsétek Isten Akaratát. A Legfelsőbb Akaratot, amelyet elfelejtenek és amelyet felvált a földi férfiak és nők saját akarata, még azokban is, akik szellemi életet élnek.

Irgalmamban van a lemondásotok ajtaja. Irgalmamban van a megalázkodásotok ajtaja. Irgalmamban van szerénységetek, és a tudat teljesen Istennek való odaszentelésének az ajtaja.

Azért jöttem, hogy felébresszem bennetek ezt a kozmikus elvet, mert testi Szívemnek és szellemi Szívemnek szüksége van olyan tudatokra, amelyek Irgalmasságom tárházai, amelyek képesek megfeledkezni önmagukról, hogy odaadják magukat minden szükséglet teljesítésére és szolgálatára, a legkisebbtől a legnagyobbig.

Ha ez nem történne meg még több lélekkel, akik Irgalmasságom csatornái az Isteni Irgalmasság cselekedetein keresztül, amelyeket mindennapi életükben meg tudnak élni, ma azért jövökszomorú szívvel, hogy még egyszer elmondjam nektek azt az igazságot, amelyet hallanotok kell, és azt az igazságot, amelyet magatokba kell fogadnotok, hogy megtanuljátok, hogy Szavaim szerint éljetek: ha nem lesz több olyan lélek, aki részesül Irgalmasságomban, és ha az Isteni Irgalmasság nem szűnik meg elméletnek lenni az elmében és ridegségnek a szolgálatban, akkor elmondhatom nektek, hogy a világ mély háborúba fog merülni, ami rosszabb lesz, mint az ukrajnai.

Ezért Isteni Irgalmasságom mindannyiótokat a belső és szellemi síkon az Irgalmasságom csatornájának nagyobb örvényébe vonzotta, amelyet saját Isteni Tudatom drágán létrehozott itt Lengyelországban, hogy a lelkek emlékezzenek az Irgalmasságban való élet fontosságára, és ne az Irgalmasság rövid pillanataiban éljenek.

Már képesek vagytok arra, hogy magatoktól is felismerjétek, amikor nem vagytok irgalmasak, amikor nem vagytok jámborak, ha nincs szeretet és fény a tetteitekben.

Gondoljátok át mindezt, és az Irgalom eme titka előtt, amelyet ma elhozok nektek, újítsátok meg a Velem tett fogadalmatokat, mert kevés az a nyáj, amely ma rendelkezésemre áll, hogy valódi részese lehessen kifürkészhetetlen Irgalmasságomnak.

Az Irgalom nem teológia, és nem is mentális fogalom; Szívem Irgalma, amely a Golgota Keresztjének tetején nyílt meg, konkrét és fenntartható cselekedet.

Ma, ennek az időszaknak a végén arra hívlakbenneteket, hogy az Isteni Irgalmasság legyen állandó és folyamatos bennetek, hogy a szeretet és az irgalmasság cselekedetei ne ingadozzanak, és ne hűljenek ki annyira, mintha elfordulnátok a napfénytől.

Lépjetek be Irgalmas Szívem melegébe, és életetek ott lesz, ahol lennie kell, és el fogjátok végezni azt a feladatot, amiért idejöttetek, anélkül, hogy sokáig halogatnátok a lépéseket, amelyeket Felém kell tennetek.

Ami ma Kelet-Európában történik, az nemcsak tragédia, tudattalanság, az Irgalom nagy hiánya, hanem ami Kelet-Európában történik, az egy egyetemes gonoszság, amelynek Szellemi Kormányzásomon keresztül azért jöttem, hogy véget vessek, különösen az ártatlan lelkekért, nemcsak Ukrajnában, hanem a világ más helyein is, amelyek háborúban és konfliktusban élnek.

Társaim, nem engedhetjük, hogy a gonosz pillérei megerősödjenek a világban; keményen kell dolgoznunk, a szív és az élet minden erejével, szem előtt tartva, hogy nincs több időnk, és hogy az Irgalmasság több csatornájára van szükség, amelyek a Föld felszínén lévő lelkeken keresztül jutnak kifejezésre.

Azért jövök ezzel az Üzenettel, mert vannak olyan szívek, amelyek elfordulnak Irgalmasságomtól, és hagyják, hogy problémáik vagy akár saját megpróbáltatásaik ledöntsék őket; mert elfordulnak Irgalmasságomtól, és inkább a bűnösségben és az igazságosságban hisznek, ahelyett, hogy hinnének az engesztelésben, amelyet Isteni Irgalmasságomhoz a számukra.

Már így is elég áldozat van a világban, akiknek valóban szükségük van irgalmas kezekre, irgalmas tekintetekre, irgalmas szívekre, irgalmas szolgálókra. A világnak és a világegyetemnek nincs szüksége több áldozatra ebben az emberiségben, különösen azokra, akik azt hiszik, hogy valaminek az áldozatai, pedig nem azok, akik bocsánatot kérnek mindenért, amit tesznek, és akik egyáltalán nem változtatnak semmin.

Irgalmassági csatornám ott nem tudja kifejezni magát, mert az a Kegyelem, amelyeket ki kell árasztanom, oly sok, és az a Kegyelem, amelyeket adtam nektek, oly sok, hogy most a saját Szememmel látom és a saját Szívemmel hallom, hogyan szoktatok hozzá a Szavaimhoz, és ez nem történhet meg, mert a feladatom nem mechanikus, és nem is statikus feladat.

Irgalmasságom dinamizmusa nagyon széleskörű, és Egyetemes, Isteni Áramlatom csakis a felemelkedés felé ösztönöz benneteket. Amikor nem fejlődtök, lépjetek ki saját kútfőtökből és lépjetek bele Szívem krisztusi Áramlatába; mert az idők sürgetőek, a szükségletek sürgetőek, és a bolygót az a veszély fenyegeti, hogy tudatlanságban, illúzióban, háborúban és konfliktusban vesz el.

Ma mindezt azért tudom elmondani, mert mindenki az Irgalmasságom csatornáján belül van. Ha ezen a csatornán kívül lennénk, nem lenne lehetséges ezt mondani, mert Irgalmasságom csatornáján keresztül vezetlek benneteket a tudat és az élet érettségéhez, hogyképesek legyetek minden nap egy kicsit jobban kibontakozni, hogy az irántam való elkötelezettségetek valódi és ne illuzórikus legyen, egy olyan elkötelezettség, amely képes felelősséggel vállalni azt, ami mindannyiótoké; hogy ne késlekedjen a Hierarchia onnan, ahová el akar jutni, azokba a terekbe, ahová be kell jutnia és ahová tudatának be kell hatolnia, érett és nem középszerű tudatokra van szükség, olyan szívekre, amelyeket felmelegít és meggyújt  Szeretetem, Szellemi Kormányzásom tüze, és nem langyos vagy hideg szívekre, amelyek képtelenek arra, hogy megtegyenek egy egyetlen lépést is.

Ma azért beszélek így hozzátok, mert itt az ideje, hogy belsőleg növekedjetek. Sok a tennivaló, és kevesen vannak, akik meg tudják csinálni. Ha növekedtek és érlelődtök, hogy eszközömként használhassalak benneteket, több tudat fog érkezni és közeledni, és tanúi lesztek, hogy mennyi segítséget kaphattok Akaratom teljesítésében.

Azért jöttem, hogy bezárjak sok bizonytalan ajtót, és visszavezessem a lelkeket Irgalmasságom világegyetemébe.

Ezért mostantól kezdve megköszönöm nektek azt bátorságot, hogy Szavaim szerint éltek, és azt a döntést, hogy irgalmas ima által vállaljátok ezt a pillanatot; tudván, hogy versenyt futunk az idővel, egy olyan idővel, amelyet az emberiségben napról napra a tudatlanság előretörése sürget a világban, amely gyermekeim többségét illúzióba taszítja.

Ébredjetek fel újra ezen az impulzuson keresztül, hogy követhessétek Lépteimet.

Hálás vagyok, hogy mindannyian eljöttetek idáig, hogy részesei lehessetek Mesteretek és Uratok e Parancsának, Lengyelország és az egész világ számára.  

Köszönöm, hogy hitben jártok.

Előre, Irgalom harcosai!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Rendkívüli üzenet
AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, A PIRENEUSOKBAN, GAVARNIE-BAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Itt vagyok, nem csak ott, ahol a természeten keresztül láthatsz és szemlélhetsz Engem, mindazt, amit azért hoztam létre, hogy szellemi gazdagságom által boldog légy; de benned is Vagyok, és erősen hívom lényed legmélyét, hogy hallgass Rám és kövess Engem.

Nem Vagyok az Igazságosság Istene, hanem az Irgalom Istene.

Én egy olyan Atya vagyok, aki fájó szívvel szemléli, hogyan viselkednek gyermekei, hogyan cselekszenek teremtményei, nemcsak az Én Teremtésem ellen, hanem mivel gyermekeim nem tisztelik egymást, bántják egymást azzal, hogy háborút indítanak, családokat rombolnak szét, telepítenek ki. ártatlanok milliói választják el a szülőket a gyerekektől, hogy háborúba induljanak.

Ó, mennyi bensőséges és ismeretlen fájdalom okozza ezt az egész helyzetet, amely elszomorítja Atyai Örök Szívemet, egy olyan Atyáét, Akit ma nem hallgatnak meg, még akkor sem, ha kedvenc Hírnökeimet küldöm a Mennyből és a Csillagokból.

Nézzétek meg, mivé változtatták Teremtésemet, egészen addig a pontig, hogy meg akarják hódítani az űrt, csak hogy megmutassák, ki tud többet.

Teremtményeim, biztosítalak benneteket, hogy soha nem találtok Engem a gazdagság között, soha nem találtok Engem olyan helyen, ami mindenkinek kényelmes vagy kellemes. Lényegem csendben és szeretetben van örökké.

Azért teremtettelek benneteket, hogy gyümölcsöt teremjetek a szeretetben, a szolgálatban és a testvériségben. E három alapelv nélkül Gyermekeim nem lehetnek boldogok, mert Én arra teremtettem őket, hogy szeressenek Engem, azért fejlesztettem ki őket, hogy szolgáljanak Engem, testvérként egyesítettem őket, hogy testvériségben élhessenek.

És az egyenlőtlenségek és ambíciók bolygóján Gyermekeimet arra késztették, hogy a sötétségben és a bűnökben maradjanak, elfelejtkezve Rólam, és elhiggyék, ellenségem megtévesztése által, hogy elhagytam őket.

Hogyan hihetnétek el, hogy az Örökkévaló Atya képes lenne elhagyni gyermekeit, vagy megbüntetni őket?

Tudom, hogy az idők során sok gyermekem, beleértve azokat is, akik spirituálisnak mondják magukat, elvesztették azt a képességüket, hogy figyeljenek Rám és felismerjenek Engem. Mindig igyekszem jeleket küldeni Nektek Jelenlétemről, hogy tudjátok, hogy itt Vagyok, nem csak Teremtésem szépségben, amit számotokra alkottam, hanem bennetek is Vagyok, sokszor cenzúrázva a véleményetek és gondolataitok miatt.

Így történt, hogy azok, akiket egyszer saját Kezemmel választottam, eltávolodtak Tőlem, önmagukban hittek, és felhagytak hinni Vigasztaló Szeretetemben.

Mit gondoltok, mit érezhet egy Mennyei Atya, amikor a testvérek helytelenül bánnak egymással, hevesen bántják egymást, lerombolják azt a házat, amelyet oly sok szeretettel és törődéssel adtam nekik?

Mit gondoltok, hogyan érzi magát Örökkévaló Atyátok Szíve, amikor bombákat dobnak le, életeket semmisítenek meg, gyermekeket dobnak el, családokat szakítanak szét, gyűlöletet és büntetlenséget terjesztenek?

Még meddig fogják gyötörni szeretett Gyermekeim csendes Szívemet?

Gyermekeim, ez nem az a világ és nem az emberiség, amit kívánok nektek, letévedtetek az Ígéret Földjére vezető útról; Emiatt küldöm el a mai napig Feltámadott Fiamat és mindenkinek az Anyját, egy Anyát, Aki csak azt kéri Tőlem, hogy engedjem meg, hogy egyre többet tegyen kicsiny és tudatlan teremtményeiért.

Arra kérlek, hogy mondjátok meg az egész világnak, hogy forduljanak Hozzám, mert helyre kell hozni a Szívemet, de Karjaim mindig nyitva állnak, hogy befogadjanak, hogy meghallgassanak titeket, hogy visszahívjalak benneteket Szerető Atyátok Házába.

Ha a lelkek nem fordulnak Hozzám, a szívek továbbra is szenvedni fognak, a családok a kor társadalmi törései lesznek, a háborúk továbbra is hírt és sokkot jelentenek mindenki számára.

Nem azért teremtettelek benneteket, hogy a gonosz eszközei legyetek, hanem azért alkottalak titeket, hogy Szeretetem tanúi legyetek.

Örök csendemben imádkozom értetek, az imádó angyalokkal együtt.

És azok, akik felajánlják magukat Nekem, mint posztulánsok, hogy Szeretetem áldozatai legyenek, törekedjenek továbbra is arra minden nap, hogy az Új Krisztusok névtelen és önzetlen élete továbbra is legyen annak az oka és indítéka, hogy kiengesztelje a világ összes tévedését.

Bárcsak Fiam számtalan szenvedésében elért érdemei miatt egy napon több tudat venné észre magától, hogy elfelejtették az őket teremtő Szeretetet.

Örökké áld benneteket

Mennyei Atyátok,

Adonai

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BOSZNIÁBAN ÉS HERZEGOVINÁBAN, MEDJUGORJÉBEN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALMASSÁG 99. NARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Béke Tükreként jövök erre a szent helyre, hogy a világnak, vagyis az emberiségnek több tudatossága és belátása legyen, hogy meg tudja nyitni a belső szemét, hogy lássa azt, ami az anyagon túl van, mindent, ami a szellemiben létezik, az egész Teremtés központját.

Ma nem csak azért vagyok Medjugorje hegyein és dombjain, hogy megáldjam a világot, hanem hogy újra csatlakozzak Anyám Szeplőtelen Szívéhez, hogy a Kegyelem és az Irgalom, amelyre a nemzeteknek szükségük van, leszállhassanak és megerősödhessenek,   hogy az ebben az időben keletkező és létrejött konfliktusok feloldódjanak, hogy a legtörékenyebbek, legelnyomottabbak és a legsebezhetőbbek ne essenek ismét a háború és az üldöztetés csapdájába.

Ma egy olyan földön állok, amelyet Égi Anyám áldott meg, mert Ő hozta az Üzenetet a Mennyből, hogy a tudatokat bűnbánatra és imára, böjtre és jóra ébressze.

Mindenkinek ismernie kell ennek a helynek a létezését, ezeknek a népeknek és nemzeteknek az eredetét, amelyek valamikor egyek voltak,  de konfliktusok választották el őket egymástól.

Amikor Isten megteremtette gyermekeit, vagyis teremtményeit, egy népet, egy nemzetet, egy civilizációt teremtett. De gyermekei az idők és a tévedések során elváltak egymástól, újra csoportosultak, kialakítva szokásaikat, sőt kultúrájukat is.

A volt Jugoszlávia egy kozmikus történelem tükörképe, amely bekövetkezik majd a bolygón más népek életében is, hogy megoldja, megváltsa magát. Isten Anyja Medjugorjén keresztül kegyelemben részesítette az egész világ összes szívét, de különösen az itt élőkét.

A Föld e tájának népei más régebbi népektől származnak, akik ugyanúgy áthaladtak ezen a világon, mint ti. Ennek a fajtának a nemzedékeinek több tapasztalat szerzésére volt lehetősége, mivel több erre alkalmas helyzet is adódott az idők során.

Mindaz, amit a népek ma megtapasztalnak, akár csak az egykori Jugoszlávia, tükrözi mindazt, amit már máskor átéltek, nagy hiányosságokat, amelyeket meg kell gyógyítani, fontos történeteket, amelyeket itt éltek meg, és amelyeket szintén meg kell váltani.

A Kelet-Európai terv még nem fejeződött be. Emiatt a szellemi Hierarchia csendben működik itt; hogy ez a terv a legmegfelelőbb pillanatban megvalósulhasson; ahogy a világ többi részén is vannak tervek, amelyeket más népek és más nemzetek valósítanak meg.

Mindenki a világegyetem különböző csillagairól és helyeiről származik. Azért jöttek a Földre, hogy tovább folytassák a történetet, tanuljanak meg szeretni, megváltani magukat és megbocsátani saját maguknak. Minden nemzet vagy minden nép azon a helyen van, ahol lennie kell ahhoz, hogy át tudja élni ezt a tapasztalatot, hogy képes legyen teljesíteni ezt a pályát, mivel minderre szüksége van.

Isteni Tudatom ma itt van, hogy az összes belső világgal együttműködjön, hogy tudják, hogy Isten Terve egy, és csak egy jelentése és egyetlen célja van.

E világ népeinek és kultúráinak sokfélesége meghatározza a származást az univerzum különböző helyeiről. Ezért fontos megértenetek, hogy a bolygón való áthaladás ne legyen felületes.

Fontos, hogy tudjátok, hogy ma Jelenlétem úgy szól hozzátok, mint a Nap Fia, mint Krisztus Szoláris Tudata, amely az összes belső világgal munkálkodik, hogy megváltsák magukat és felébredjenek.

Amíg itt vagyok, ezen a helyen és ezeken a hegyeken, a Mennyei Testvériség Szent Helyei felvillannak, hogy a szívek érezzék őket, és így egyesüljenek az Istenivel és a Kozmikussal. Mert minden tudat felébredése, minden nép és kultúra megváltása által fogjátok tudni elérni azt a Tervet, amelyet Atyám írt a tudatotok számára, egy különleges és egyedi Tervet minden egyes lény számára.

Amikor bármely nemzet vagy nép tudata tesz egy lépést a felszentelés és önátadás Útja felé, akkor nem egyedül teszi meg a lépést, hanem megteszi a lépéseit az összes többiért, az egész nemzetéért és az egész népéért. Vagyis ajtót nyit, hogy elérkezzen a megváltás pillanata, a megbocsátás nagy pillanata az összes elkövetett hibáért, minden átélt szituációért, és így egy nemzet vagy egy nép tudata megújul, és belélegzi a Mennyország levegőjét.

Ma az Üzenetem szimbolikus, de minden kijelentésben van egy kulcs, hogy ajtót nyithassatok a tudatosság felemelkedése felé, hogy megérthessétek Lényem valódi létezését, hogy megismerjétek a Kozmikus Krisztust, Aki minden tudatban és lélekben működik.

A nemzetek és népek ellenére emlékeznetek kell arra, hogy egyetlen tudatosság, egyetlen faj, egyetlen nép vagytok, egyetlen Terv, amelyet egyetlen Akarat irányít, ami az Atya Akarata.  

Ébressze fel mindenkiben ez a 2022. év ezt a szüntelen szükséget, hogy tovább emeljétek a tudatot, hogy keressétek az istenivel való kapcsolatot, hogy a Kozmikus Úton megtaláljátok a választ, amire annyira szükségetek van, és egyszer s mindenkorra megtudjátok, miért vagytok itt, és miért jöttetek erre a világra.

Mert senkinek az élete nem érhet véget csak abban, ami anyagi és konkrét.

Fedezzétek fel valódi lényetek univerzumát, és örökre felszabadultok, és így segítetek megváltani népeiteket és nemzeteiteket, kultúráitokat, sőt szokásaitokat is. Mert ha csak egy ember is ajtót nyit Felém, ha csak egy nemzet vagy nép egyetlen képviselője is nyitja meg Nekem az ajtót, máris többet tehetnék ebben a pillanatban!

Meghívásom mindannyiótoknak és ebben az új évben az, hogy ne legyetek a világ polgárai, hanem a világegyetem polgárai legyetek, olyan lények, akik közösségben élnek és követik Kozmikus Tervemet.

Mert minél többen keresik a tudatosság emelkedését a Terv szeretetén keresztül, annál nagyobb az esély arra, hogy a Hierarchia megmenti ezt a fajt és megmenti ezt a bolygót.

Szoláris Tudatom Sugarai világítsák meg utatokat.

Ahogy ma a volt Jugoszlávia a népei és kultúrái közötti egység lehetősége előtt találja magát, úgy e világ többi kultúrája és népe is megkapja a megváltás és a béke lehetőségét. Mert minél jobban felébredtek az Egyetemes Életre, annál jobban megértitek, miért vagytok itt ezen a világon, és hogy honnan származtok.

Szoláris Tudatosságom Sugarai áldjanak meg benneteket, késztessenek a transzcendenciára és a kötelékekből való megszabadulásra.

Legyen tiszta a lelki utatok, hogy megismerjétek Akaratomat, ami a Legfelsőbb Forrás Akarata.

Ne lepődjetek meg azon, hogy ebben a pillanatban nem olyan szavakkal szólok hozzátok, amelyek földiebbek és érthetőbbek  a ti nyelvetek számára. Itt az ideje, hogy megismerjétek a Hierarchia rezgését. Itt az ideje, hogy az elme és a tudat felemelkedésén keresztül elérjétek a magasabb szférákat, és belépjetek a Valós Időbe. Mert ha szeretitek az ismeretlent, akkor megszabadultok saját magatoktól, és az ismeretlent szeretve megértitek az Egyetemes Tervet.

Medjugorje hegyeiről áldom meg az egész világot, és mindazokat, akik merészek, és van bátorságuk arra, hogy meghallják a Hangomat és Szavaim szerint éljenek. Így még jobban kinyitjátok az ajtót, hogy visszatérhessek az Igaz Arcommal, a Kozmikus Krisztus Arcával, azzal az Arccal, amelyet még nem fogad el ez a világ.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Rendkívüli üzenet
AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE AZ ISTENI IRGALMASSÁG 99. MARATONJÁRA, AMELYET OLASZOLRSZÁGBAN, PERUGIÁBAN, ASSISIBEN, A SUBASIO HEGYEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Eljövök Fiammal együtt a naplementén keresztül. Fiamon keresztül elhozom az Új Időt és az Új Faj megjelenését.Dear children,

Az Egyetemes Mátrixom részei vagytok, a Tervem, az Akaratom Terve révén jöttetek létre.

Mindent, amit nektek teremtettem, a tiétek, nem azért, hogy áthágjátok a törvényeket, nem azért, hogy leigázzátok, nem azért, hogy magatok alá rendeljétek; hanem hogy tiszteljétek, szentté tegyétek,  áldottá tegyétek.

De a Teremtésnek ez a része, amelyhez tartoztok,  ezen idők legnagyobb átalakulásán megy keresztül. Gyermekeim, akik az Én teremtményeim, megvakultak, és többé nem látnak vagy észlelnek Engem.

Ezért elküldöm mindazokat a Hírnököket, akik örök szolgálatomra, az Atya Tervének szolgálatára állnak, a Teremtés szolgálatára. Sok angyalt és nagy hierarchiákat küldtem a Földre, hogy az emberiség az idők során hallgasson Isten Igéjére és beteljesítse azt.

De mi történt ezeknek az időknek a végén, hogy az emberiség elmerült a káoszban?

Fiam, az Önátadása óta a Gecsemáné-kertben már tudta, hogy ez az idő eljön mindannyiótok számára, ennek az emberi nemzedéknek a számára. Tehát amikor azt mondom nektek, hogy eljövök a naplementén keresztül, ez azért van, mert közeleg az idő, és nagyon közel van.

De először is örök közösségben kell lennetek Velem, a Szentségek Hagyatéka által, amelyet Fiam oly sok szeretettel tanított nektek. De sok szentséggel szentségtörések, nagy sértések és tiszteletlenségek történtek.

Fiam a jó és szilárd apostolokon keresztül hajtja végre Tervét, hogy beteljesítse az Atya tervét.

Nem a nagy dolgokban találtok meg Engem, hanem abban, ami a legkisebb és a legegyszerűbb; és amiket ti, a teremtményeim, már ismertek.

Emiatt már régen elhatároztam, hogy egy kis jászolban megszületek, hogy a világ megértse, hogy Isten nem tartja Magát hatalmasnak, hanem Isten alázatos és kicsiny, egészen odáig, hogy egy szerény helyen született meg, egy egyszerű barlangban, hogy a Föld férfiai és asszonyai felismerhessék magukban az Élő Istent, és újra felemelhessék ezt a megsebzett és kárt szenvedett emberiséget.

De ma a Szentháromsággal jövök; az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Azért jövök ebben a hármas egységben, hogy elmondjam a világnak, hogy még van ideje megváltoztatni és kijavítani a hibáit, megtérni és vezekelni, örökre megszabadulni önmagától, meglátni a közeljövőben Fiam érkezését, a Megváltó Visszatérését.

Ennek a hegynek a tetejéről küldöm ezt az Üzenetet az egész világnak, hogy tudjátok meg, hogy közel vagyok mindenkihez, és hogy Jelenlétem és Szívem csendjében elmélkedek rajtatok, meditálok az elkövetkezendő időkön.

Az ember a technika istenével, a modernitás istenével, a kiközösítettek istenével, a közöny istenével,  a szeretet és a testvériség hiányának istenével helyettesített Engem.

Ennek ellenére szilárdan ragaszkodom Felajánlásomhoz és Célomhoz mindazon Szent Hierarchiákon keresztül, amelyek ebben és más világegyetemekben fejlődtek, és amelyek belső megújulási késztetést hoznak a világba, hogy a Föld felszínén legalább létezzen a tudatok egy kis csoportja, amely az Új Testvériséget képviseli, azt a Testvériséget, amelynek létre kell jönnie ezen az anyagi síkon, hogy teljes mértékben a három síkon rendelkezésre álljon ennek a Teremtésnek az újrateremtésére.

És ez a szívek átadásán, a lelkek szolgálatán keresztül, az egész világegyetem szellemeinek készségén keresztül fog megtörténni.

Ily módon csatlakoznak Hozzám, a belső fény nagy, mély és át nem ruházható hálózatán keresztül. Egy hálózat, amely egyesíti a tudatokat, a lelkeket és a szíveket is, amelyek annak ellenére, hogy nem teljesen éberek, részei Isteni Életem mély magjainak.

Ezen az Üzeneten keresztül lehetőséget adok nektek ennek a tudatosítására, de a Béke Kegyelmét is elhozom nektek; mert tudom, hogy szükségetek van rá, mert tudom, hogy sok gyermekem távol van Tőlem, és nem akar hallgatni Rám, nem is akarnak megérezni vagy megismerni Engem.

Kérlek benneteket, hogy ne az Igazságszolgáltató Istent képzeljétek el, hanem inkább az Irgalmasság Atyját. Egy olyan Atyát, aki ismer titeket az eredetek kezdetétől, a Forrástól kezdve, a Teremtés legmélyebb és legörökkévalóbb részétől kezdve, ahonnan azért jöttetek, hogy szolgálhassatok Engem ezen a világon, ezen a bolygón, amelyet oly sok Szeretettel ajánlottam fel nektek.

Most a saját szemetekkel láthatjátok, mivé lett ez a szent ház, ez az áldott teremtés, ez a különleges bolygó a világegyetem annyi bolygója között.

Ne hagyjátok ki a lehetőséget, hogy megvalósítsátok Isten Tervét, és tegyétek meg a szükséges erőfeszítéseket, hogy ez megvalósulhasson.

De ennek csak egy előfeltétele van: mindegyikőtöktől függ, hogy ez sikerülni fog-e. Néhány tudat nem lesz elég ahhoz, hogy előmozdítsa  a következő emberiség megszületését.

Lelkem és Szívem legmélyéből buzgón kívánom, hogy még több lélek, még több tudat legyen az Új Faj része ezen a világon.

Bár az a pillanat, amin keresztülmentek, a legnehezebb az összes közül, ez a legsötétebb, sőt legkomorabb pillanat; arra kérlek benneteket, hogy a Subasio-hegyhez hasonlóan emeljétek fel a tekinteteket a horizont tetejére, ahonnan az Örök Atya Szent Napjának Fénye jön, hogy megvilágítsa ösvényeiteket, hogy bölcsességet helyezzen le a tudatotokba, hogy Békém felé vezessen benneteket.

Amit kezdettől fogva, az első civilizációk keletkezésétől kezdve létrehoztam, az egy gazdag és gyümölcsöző Föld volt, egy bőséges Föld, gyümölcsökkel és természettel, Földi Királyságokkal, sok élettel, sok élettel és sok fénnyel tele. De gyermekeim, ennek a bolygónak a teremtményei, elpusztították és továbbra is pusztítják.

Így ennek a bolygónak a tudata, a Föld lelke vajúdik, de jajveszékel is. És ez a Föld, ez a bolygó remeg és megmutatja dühét mindazért, amit gyermekei tettek vele a felszínén. Itt az ideje, hogy ezt a helyzetet ne csak jó cselekedetekkel, hanem tudatossággal, elszántsággal is helyrehozzátok.

Elhozom nektek, szeretett gyermekeim, az Atya Szeretetét, a Fiú Szeretetét és a Szentlélek Szeretetét.

Lehetőséget adok nektek arra, hogy az engedelmesség, az alázat és a béke útját kövessétek, hogy ezen az úton, amelyet felajánlok nektek, megtaláljátok a megváltás és a szeretet útját, a megújulás és a béke útját; mert a lelkek a figyelemelterelés útját követik, azt az utat, amely más utakra vezeti őket, amelyek nem az Én Útjaim, amelyek nem Az Én Akaratom Útjai.

Amíg ez meg nem történik, sokkal több lélek, de sokkal több lélek fogja elveszíteni a lehetőséget, hogy szolgáljon, ismerjen, sőt, hogy szeressen Engem. Ezért kevesek feláldozása nagy erőfeszítést jelent azok helyett, akik nem teszik meg, azok helyett, akik tudatlanok, akik öntudatlanok, akik figyelme másra összpontosul, és akik nem találják az utat a Szívemhez.

Ezzel az Üzenettel, teremtményeim, nemcsak arra hívlak el titeket, hogy tudatosítsátok ezt, hanem arra is, hogy ébredjetek fel. Nem vallásosságról vagy spiritualitásról beszélek, hanem a legegyszerűbbről, a legkonkrétabbról, arról, ahol meg kell történnie az egész emberiség változásának, hogy a Föld lelke, a természet lelke ne lázadjon fel ellenetek.

Legyetek a bolygó béketeremtői, legyetek Szavaim szolgái, kövessétek azokat a lépéseket, amelyekkel elindítalak benneteket Szívem felé, és minden megújul és meggyógyul.

Én vagyok az Örök Atyátok, Adonai, Emmanuel és Abba.

Imádkozzatok Velem.
 

Imádság: “Mi Atyánk” (kétszer).
 

És annak ellenére, hogy úgy tűnik, hogy hajótörést fogtok szenvedni, mivel a vihar erősebb, mint a belső erőtök, és az ellenkező áramlatok támadásai arra akarnak kényszeríteni, hogy adjátok meg magatokat, ti azért ne adjátok fel, mert én megadom nektek az Erő Ajándékát, hogy tudjátok, hogyan cselekdejetek.

Védelmem alatt vagytok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Rendkívüli üzenet
AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE AZ ISTENI IRGALMASSÁG 97. MARATONJÁRA, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, ALGARVE HELYSÉGBEN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Keress menedéket Nálam.

Része vagyok lélegzetednek és minden érzékednek; és még inkább az összes belső érzékednek.

Ne félj, merj átkelni Tudatosságom óceánjain.

Egy olyan térből kerültél elő, amely annyira áldott és szent Számomra, hogy törekedned kell arra, hogy emlékezz rá.

Tudod?

Bízzál, mert Én mindig támogatni foglak.

Olyan vagy, mint egy kicsi és ártalmatlan madár a Kezemen.

Megsimogatlak és megvigasztallak Örök Szívem Fénye által.

Ébredj, fiam! Itt az ideje, hogy belsőleg megnyílj, hogy megismerd legmélyebb titkaimat. Ne kételkedj abban, amit mondok, légy bátor, és el fogod érni.

Minden, amit adtam, azért adtam, hogy boldoggá tégy Engem.

Teremtésem minden egyes részét úgy terveztem tökéletesen, hogy a kedvedre legyen, és hogy nagyon közel érezd magad Hozzám.

Teremtésem minden egyes részét úgy terveztem tökéletesen, hogy a kedvedre legyen, és hogy nagyon közel érezd magad Hozzám.

Túl Vagyok azon, ami konkrét. Nagyon közel Vagyok hozzád, közelebb annál, amit el tudnál képzelni.

Közelítsd meg Teremtésemet. Minden, amit látsz ezen a bolygón és az egész világegyetemben, tárt karokkal vár rád.

Légy erős, de légy türelmes is.

Senki máshoz hasonlóan Mennyei Atyátok ismeri azt az időt, amelyen keresztül mész te és a többi gyermeke.

De ott van a Teremtésem, ahol a Szeretetem.

Nyisd ki az elméd, és képzelj el Engem. Több vagyok annál, mint amit Rólam írtak.

Az én Tudományom Bölcsesség, és teremtményeimnek adom ezt a Bölcsességet, hogy képviselhessenek Engem.

Szeretetem Együttérzés. Irgalmamat adom a Teremtményeimnek, hogy meg tudjanak bocsátani maguknak és másoknak.

Tudnod kell, hogy nem Vagyok messze attól, amit ez az emberiség és ez a bolygó él át.

Én is elszenvedem teremtményeim nehézségeit, de sok gyermekem el van választva Szeretetemtől és mivel el vannak választva Szeretetemtől, eltávolodtak az Igazságomtól.

Még mindig ki van tárva a Karom, és csendben várom, hogy minden gyermekem mellettem legyen, együtt egy olyan Atyával, aki mindig is szeretett titeket, egy változhatatlan Szeretettel, amely az Igazság felé vezeti benneteket.

Ma ezt az Üzenetet adom minden gyermekem belső világegyeteme számára, mert mindnyájan az Én gyermekeim, megkülönböztetés nélkül.

Itt az ideje, hogy felkészüljünk Szeretett Utódom, Krisztus érkezésére.

Őbenne életet adtam nekik, megtanítottam nekik az Utat, és megadtam nekik a Szív legfelsőbb Igazságát.

Gyerekek, ne zavarjon meg a világ, nézzetek magatokba.

Azért Vagyok ott, mert ott van az Egyházam.

Ebben a szent térben meghallgatlak titeket, gondoskodom rólatok; látlak és érezlek titeket, tudok minden gondolatról.

Ne féljetek, ürítsétek ki magatokat egy kicsit jobban, hogy Szeretetem és Fényem kormányozhasson.

Boldogok azok, akik igazságtalanságot szenvednek, mert ők megvigasztaltatnak.

Boldogok azok, akiknek a sorsa a rabszolgaság, a kizsákmányolás és a száműzetés, mert az utolsó napon elismerik őket, és „az Atya áldott szentjeinek” nevezik őket.

Legyen a kezed mindig imádságban Velem, hogy mindenen túl szellemileg kommunikáljunk.

Jöjjenek Hozzám a reménytelenek, jöjjenek Hozzám az elnyomottak és a fáradtak; mert megvigasztalom és megáldom  őket a Lelkemmel úgy, ahogy az Én áldott Fiam, Jézus is áldásban részesült a Jordán folyónál.

Felajánlom neked megbékélésemet, hogy tudd, hogy Én vagyok a Béke.

Járj a saját lábadon, és bizonyosodj meg arról, hogy az Atyád házába való visszatérés útját követed, amely a Mennyben van és benned is.

Oltsd szomjadat Isteni Forrásomban.

Itt van az Én megdicsőített és felmagasztalt Nevem, hogy fel tudjam emelni a romokból gyermekeim tudatát.

Maradj Bennem, mert meghallgatom a szavaidat.

Mennyei Atyád,

Adonai

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLBAN, FARÓBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ahogy egyszer mondtam nektek, Én vagyok az Óceánok Anyja, az egész Tengerben létező Élővilág Asszonya.

Amikor elpusztítják vagy megsértik ezt az Élővilágot, a bolygó egyensúlyának védőpalástját az emberi lény saját kezével szakítja el.

Éppen ezért, mint az Óceánok Anyja, tudatosságra hívlak benneteket; mert a szennyezett óceánok nem regenerálódnak és nem tisztulnak meg a vizek, az elpusztult korallok helyében nincs lehetőség a tengeri élet rendbentartására.

Meg kell tanulnotok megismerni és felfogni, miért teremtette Isten először az óceánokat, majd az életet. Minden élőlény, amely a Föld felszínén lakik, beleértve az embereket is, az élet tavaiból származik. Eme hasonlat szerint, gyermekeim, a bolygó számára az óceánok a Föld egyensúlyát és globális megtisztulását kormányozzák.

Hogyan fogja túlélni az emberiség, ha beszennyeződnek, ha kémiai és nukleáris kísérleteket végeznek bennük, ha az óceánok felhagynak a tisztítással és holt óceánokká válnak? Az emberiség sohasem tudna fennmaradni tiszta és megbecsült óceánok nélkül, a biológiai szempontjuktól a szellemi szemponjukig.

Védjétek meg magatoktól az óceánokat, és vigyázzatok rájuk, hogy ne legyenek a világ nagy szemétdombjai. Vállaljatok felelősséget és kérjétek ezt számon azoktól, akik tudatlanságukban  áthágják a természet törvényeit.

Ne vigyétek túlzásba a halászatot. A halak nélküli tenger savas állapotra hajlamos, mivel a halak azok, amelyek átalakítják a felszíni ember naponta elkövetett szennyezését.

Imádkozzunk az óceánokért, hogy megvédjék azokat, törődjenek velük és tiszteljék azokat.

Elég a vétkekből!

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam!

Feltétlenül higyj abban, hogy felülkerekedhetsz önmagadon Isten Szeretete által.

Hidd el, hogy a legmélyebb nyomorúságod ellenére Fiam Szeretete és Irgalma képes egy másik valóságba helyezni.

Hidd el, hogy az önmagadon való felülkerekedés által megtanulod átélni a teljes lényed megváltását, és tudod, hogyan kell megtenni azokat a lépéseket, amelyek Isten Akaratának teljesítéséhez vezetnek.

Hidd el, hogy minden nap egy kicsit jobban legyőzve magad feloldod az emberiséget megkötöző nehéz láncokat.

Hidd el, hogy önmagad legyőzésével megteremted azt a feltételt, hogy a szenvedés eltűnjön a Föld színéről.

Ezért feltétlenül higyj abban, hogy felülkerekedhetsz önmagadon Isten Szeretete által; mert így újjáteremted a Teremtést, és a belső helyzetek megváltoznak. Legyen hited ahhoz, hogy minden nap felülkerekedhetsz önmagadon. Küzd le a tudat félelmeinek korlátait.

Tégy mindent újjá, és ne büntetésként éld át ezt a megtisztulási időt, hanem önmagad legyőzésének a nagy pillanataként, hogy az emberiség önmagán felül tudjon kerekedni, és egyszer és mindenkorra felhagyjon a közömbösséggel és a hidegséggel.

Higgy az önmagadon való felülkerekedés  erejében, és helyezd tudatodat egy másik állapotba, a pozitívba, a Szeretet egyetemes áramlatába.

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Kedves gyermekeim!
Isten azért teremtette az embert, hogy Őt képviselje a földön, mint az Ő Isteni Tudatának részét. Mivel az ember megváltoztatta ezt az elvet, elszakadt teremtésének Céljától, és erőfeszítéssel kellett dolgoznia azon, hogy ismét közelebb kerüljön a Célhoz.

Az ember csak a külső szépségét látta, és megfeledkezett a lélek szépségéről, a földi élet hatásai és mozdulatai arra vezették, hogy egyre halandóbbá váljon, nem pedig magasztosabbá, mint korábban volt.

Fiam azért jött el, hogy az embernek esélye legyen visszatalálni a tudat emelkedésének az útjára, mert csak a krisztusi és nem anyagi úton keresztül nyerheti vissza azt az utat, amelyet különböző okok miatt szem elől tévesztett.

Ezért van az, hogy napjainkban még az emberek többsége is a külső érzékeknél marad, és elfordul a belső érzékektől.

A világ ebben a pillanatban nagy ellentmondásokba keveredik, és a lelkek összezavarodnak. Csak annak sikerül visszaszereznie azt a Célt, amely mint Terv, elveszett, aki Fiam Jelenlétében marad. Az elszántság, az erőfeszítés és az élet elvei segítenek lassan átalakítani az élet azon aspektusait, amelyeknek megváltásra és fényre van szükségük.

A hit lesz az alapja annak, hogy mindez megtörténjen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonharmadik vers

Az Isteni Bölcsesség Temploma,
Kegyelem és Irgalmasság Anyja,
A Csend Asszonya,
taníts meg minket megta
mert ott képesek leszünk megérteni
a Teremtés titkait a szív által.

A Csend Asszonya,
Ösztökéljen bennünket a Te mélységes csended
a Kereszt előtt arra, hogy hálával fogadjunk
minden próbát, amit megélünk.

Anyai csended
fedje fel nekünk mindig
azt a hatalmas hálát, amit érzel
Isten minden egyes Hívása iránt.

A Csend Asszonya,
segíts nekünk megtalálni a megfelelő szavakat
minden élethelyzetben.

A Szentlélek vezessen bennünket
szeretetteljes és áldott
közbenjárásodon keresztül.

A Csend Anyja, taníts minket,
hogy ne bántsunk meg másokat
szavainkkal és megjegyzéseinkkel.

Adjunk értéket és tiszteletet az Isteni Igének.

Fedezhessük fel magunkban,
a finom rezgések jelentését,
hogy többé ne vesztegessük az időt felesleges dolgokra,
hanem szavaink legyenek mindig
a csend meleg és buzgó imája.

Így szerető segítséged által
úgy fogjuk felfogni az életet, ahogyan Te, a Csend Asszonya,
ismered az egész emberiség életét.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Nyolcadik vers

Ég és Föld szeretett Királynője,
alázatos Lábad elé tesszük életünket és szívünket
az Irántad érzett teljes szeretetünk őszinte felajánlásaként.

A Világegyetem Legdrágább Anyja,
Isten Irgalmának nagy Tükre,
segíts, hogy méltók legyünk a Menny Kegyére.

Alapítsd meg bennünk
a Teremtés Isteni Célját,
hogy tudatunk  a Végtelennek
és az emberiség megmentése nagy Tervének
legalább egy kis részét képviselje.

Mi a Te szolgáid vagyunk, Legszentebb Szűz.
Mi vagyunk azok, akik felajánljuk magunkat az imában,
hogy Melletted őrködjünk,
hogy Krisztus ígéretei beteljesedjenek
minden lehetséges szívben.

Anyánk, oltsd el azoknak a szomját,
akik Krisztus Fényére és Szeretetére szomjaznak.

Anyánk, könnyítsd meg a kétségbeesők szívét.

Hozd el mindannyiunk számára
Isten Szeretetének világegyetemét,
hogy beteltnek érezzük magunkat
az Isteni Irgalmasság erejétől és hatalmától.

Ámen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Engedd, hogy szellemed elérje a nagyobb szférákat a szolgálaton és a törekvésen keresztül.

Ürítsd ki magad teljesen önmagadtól és mindenféle hitvallástól.

Engedd, hogy szellemed magasan repüljön, és beleolvadjon a Teremtésbe.

Engedd, hogy szellemedben felébredjen a hála lángja, amely elvezet téged, hogy megtaláld az élettapasztalatok értelmét és irányát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, mert így tudsz majd Isten kedvében járni.

Hagyd, hogy szellemed repüljön, hogy megtalálja a változhatatlan békét és szeretetet, azokat a tulajdonságokat, amelyek megváltoztatják az emberiség tudatát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, hogy ezen a helyen még jobban megnyílj az ismeretlen felé.

Hagyd, hogy szellemed magasra szálljon, és egyesülj örökre a Végtelen Teremtés részeként Isten lényegével.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZEZNETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚ MEGYÉBEN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Írják le újra annak a Szeretetnek a történetét, amelyet Isten a Teremtés és az egész létezés során bevezetett.

Nyerjék vissza a lelkek azt az érzést, hogy Istenben élnek és az Ő Királyságában maradnak.

Szerezze vissza az emberiség az elvesztett ártatlanságát és tisztaságát, hogy méltó legyen egy új lehetőségre.

Ébredjenek fel most az alvó Napok, hogy az Isteni Akarat fázisai beteljesüljenek.

Részesüljenek a szívek a szükséges felébredés kegyelmében, hogy a tudatok egy új lépés megtételére határozhassák el magukat.

Épüljön újjá a Föld felszínének civilizációja azokon az értékeken és tulajdonságokon keresztül, amelyek újjáélesztik az emberiséget az Igazságban.

Váljon valóra az Új Krisztusok tapasztalata.

Találja meg minden ember a szellemi értelmét annak, aminek az elvégzésére a világra jött.

Legyen minden életszakasz alkalom a megváltásra.

Oldódjon fel az, ami elmúlt.

Maradjon meg az evolúció a lények emlékezetében.

Tűnjenek el az élet elpusztításának a gondolatai.

Találja meg egy napon minden teremtmény az Igazságot.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET POTUGÁLIÁBAN, NÁZÁRET VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

 

A versek második sorozata
Egy lélek második verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szeretnék Hozzád hasonlóan képes lenni arra, szeretett Uram,
hogy abszolút egyértelműen megértsem
az Isteni Akaratot,
valamint az összes rejtélyt,
amelyet Irgalmas Szívedben őrzől
a Világegyetemnek és ennek a Teremtésnek
a végtelen létezéséről.

Szeretném, kedves Jézus,
ha képes lennék az emberi tudat korlátainak az átlépésére,
hogy felismerhessem magamban
a belső világegyetemet és a szellemi gazdagságokat,
amelyet Isten minden teremtményben elhelyezett.

Szeretném, Uram,
ha mindennek a valóságnak a tudatában lehetnék
azon túl, ami konkrét,
hogy még a sejtek is
felébredhessenek arra az intelligenciára
és ismeretre, amelyet a Világegyetem őriz.

Uram, szeretném
megkapni ezt a Kegyelmet
abból a célból, hogy tudatosabban
felajánlhassam magamat, mint megváltott eszközöd,
fenséges Irgalmad Tervén belül.

Kérlek, Isteni Jézus,
hogy üresíts meg engem saját magamtól,
hogy a Mennyei alázat
találjon bennem helyet,
hogy egyszerűvé és odaadóvá tegyen engem arra,
hogy felfoghassam
Parancsolataidat és Terveidet,
hogy szolgálhassak Neked.

Gondolatod szerint
bővítsd tudatomat.

Nem akarok kérkedni az egyetems tudással,
csak azt, hogy tudatom részévé váljon,
amely csupán azért könyörög Neked, hogy képes legyek  
felfogni az eseményeket.

Hálás vagyok, hogy meghallgatsz engem, Jézus,
és hogy beteljesíted bennem
Szent Akaratodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT