A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Amíg azt hiszed, hogy nem sikerül majd felülmúlni és túlszárnyalni magadat, addig nem is fogod felülmúlni vagy túlszárnyalni magadat, mert a Világegyetemnek való önátadás a belül meghozott döntéssel kezdődik.

Tudom, hogy ez az önmeghaladás és transzcendens felemelkedés nem könnyű a mai ember számára, de minél több szeretetet és hitet helyezel minden újabb próbálkozásodba, annál jobban képes leszel kis lépéseket tenni az élet odaszentelésének végleges célja felé.

Szeretném, hogy tudd, hogy értem a gyengeségeidet és azokat a megpróbáltatásokat, amelyekbe a Világegyetem helyez téged.
De van benned valami, ami már felépült, és ez az, ami megtart, és arra késztet, hogy - minden nehézségen és megpróbáltatáson túl - tovább haladj.

Fogadd el az Életem és Győzelmem által adott példát, és hagyd, hogy a feltétel nélküli szeretet legyen az életed szellemi alapja, amely újra és újra megerősíti Tudatom győzelmét benned.

Tartsd meg magad ebben a viharos időben mindazáltal az igaz szeretet által, amit csak képes vagy Irántam érezni és kifejezni.

Nem akarlak néhány nap alatt szentté alakítani, csak azt szeretném, hogy tudj utánozni és tükrözni Engem, mégpedig a jóságban, jószívűségben és abban az erőben, amelyet a Szívemből származó Szeretet ad neked, és ami egyre csak emel és emel téged.

Bízz abban, hogy sikerülni fog.

Köszönöm, hogy szívetekben őrzitek Szavamat!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
lelkem legyen képes arra,
hogy elérje az átláthatóságot
a felszenteléskor.

Uram, add, hogy ne fáradjak bele abba,
hogy lépéseket adjak Feléd azért,  
hogy fokozatosan elhagyjam mindazt,
ami újra és újra
elválaszt engem Tőled.

Uram, szabadíts meg engem
saját magamtól.

Legyen felebaráti Szereteted
és Irgalmad érzése
a többiek iránti Szeretet
és Irgalom érzése bennem.

Szabadíts meg engem a nehéz láncoktól,
amelyek késleltetnek engem
az előre haladásban.

Uram, szabadítsd meg a szívemet
minden rossztól, árulástól és megvetéstől.

Add, hogy megtanuljam, hogy Benned maradjak,
hogy sikerüljön nekem Téged képviselni
a Föld felszínén.

Kedves Jézus,
add, hogy lássam az igazságot
mindenben.

Add, hogy úgy értsem meg embertársamat,
ahogy Te értetted meg és fogadtad el azt,
aki elutasított Téged, aki mártírrá tett Téged és megalázott Téged
a Kereszt lábánál.

Uram, segíts nekem,
hogy feltétlen és
krisztusi szeretetben éljek.

Segíts nekem, hogy áthatoljam
a külsőségek rétegeit,
és hogy Téged láthassalak
minden emberi szívben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ AUSZTRIAI BAD VÖSLAU-BÓL A NÉMETORSZÁGI NÜNBERG FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek harmadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Üresíts meg engem teljesen, Jézus,
annak ellenére, hogy szívem nem tiszta.

Vígasztalj meg a nehéz órák alatt,
és Hatalmad által uralkodjál minden helyen,
hogy könnyebb legyen számomra felismerni Téged
a testvérben, aki szenved,
a lélekben, aki beteg,
mindenkiben, akiket arra használsz,
hogy felébressze bennem a szeretetet
olyan módon, ahogy Te szerettél.

Adj nekem türelmet, Isteni Jézus,
hogy az élet minden körülménye között
felismerjem az alkalmat és a lehetőséget arra,
hogy minden nap kicsit jobban felülmúljam magamat.

Őrizd meg szívemben legtisztább Vágyaid lángját,
amiről a világ lelkei felismernek Téged,
hogy megismerjék a Mennyországot.

Jézus, vegyél részt életem minden pillanatában.
Éreztesd Jelenlétedet, Uram, vidámságunk és sivatagaink közepette egyaránt.
Hadd legyek Igéd tanúja,
és megváltó Igéd megtestesülése.

Hadd találjam meg utamon
az Érted és a Benned való élés okát,
hogy Isten Szent Terve megvalósuljon
ezen a bolygón.

Uram, ma megvallom
gyengeségeimet, csődjeimet és fájdalmaimat.

Uram, alakítsd át az egészet
Gondolataid és Akaratod szerint,
mert az egyetlen dolog, amit várok,
a Melletted való boldogság,
és a Veled való újra találkozás az Úrvacsora vidámságában,
a szolgálat és a szívemből eredő állandó
és feltétlen önátadás vidámságában.

Miután Ajándékaid megtisztítottak engem
belül és kívül,
Uram, küldj el engem oda, ahová a legszükségesebb.
Már ne létezzen az életemben a választás szabadsága,
csupán a Parancsolataidnak való szoros engedelmesség.

Így meg fogsz szabadítani engem önmagamtól,
mert Te fogsz munkálkodni, Uram,
ezen a tökéletlen életen keresztül,
amely kettősségein túl azt reméli,
hogy Örök és Jóságos Szent Szívednek szentelheti magát oda.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A SÃO PAULOBÓL A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONT FELÉ TETT UTAZÁS KÖZBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Áldottak legyenek, akik odaadják és Nekem szentelik magukat, akik elhagyják családjukat és szeretteiket, hogy Munkám beteljesedhessen a bolygón.

Áldottak legyenek, akiket Én miattam megtagadnak, rágalmaznak és megsértenek, mert a Mennyek Országában az Atya Kincsei várnak rájuk, melyek drágakövekként ragyognak majd fénykoronájukban.

Áldottak legyenek, akiket megvet és szóban bánt a családjuk, mert Én mindig megadom majd nekik a számukra szükséges belső erőt ahhoz, hogy bizonyosságot tegyenek arról, hogy Irántam való elkötelezettségük átruházhatatlan.

Áldottak legyenek, akiket szeretteik elutasítanak és megvetnek, mert amikor elérkezik tudatuk felébredésének napja, rájönnek majd, ha későn is, hogy milyen csodálatos dolgokról maradtak le.

Örüljenek azok, akiket ezen okok valamelyike szomorít, mert nem lesznek híján Szívem Fényének, mert élő Szívem Fénye és Szeretete által csodálatos dolgokat beszélnek majd, amelyek elnémítják az ítéleteket és kitörlik a térből a megjegyzéseket és a sértéseket.

Örvendjenek azok, akik sírnak, mert megvetették őket, mert bizony, mondom nektek, hogy minden könnyet, amelyet az Én ügyemért hullattok, az angyalok gyönyörűen számon tartanak, akárcsak a Bárány által kiontott Vért; ez megmenti őket, mert egyenesen az örök életre kerülnek majd, és nem fognak többet szenvedni.

Boldogok, akik hisznek Visszatérésem Művében, mert a Mester közelében ülnek majd, mikor Ő az emberiség Egyetemes Ítélete közben a Megváltás Utolsó Vacsoráját ünnepli majd.

Köszönöm, hogy átadjátok magatokat Szívemnek!

Áld titeket,

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT