SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, ESPÍRITU SANTO (SZENTLÉLEK) MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

Drága gyermekeim, ma nem leszek képes üzenetet diktálni, hanem csak Szent Szavaimat mondhatom ki nektek.

Drága argentin gyermekeim, szeretett Argentínám gyermekei, a viharos és sötét idők ellenére ma azt akarom, hogy érezzétek és lépjetek be az Én Békémbe.

A világ szenved és gyötrődik, a lelkek szenvednek és elvesznek, de ne feledjétek, hogy itt vagyok, és Én vagyok a ti Anyátok, mindannyiótok és az emberiség Anyja. Örülök, hogy ma veletek lehetek, és csatlakozom ahhoz, amit Szeretett Fiam, Krisztus Jézus mondott.

Merítsetek bátorságot ahhoz, hogy megerősítsétek magatokat az Isten Tervének való odaszentelés útján, még a megtisztulás és a tudat átalakulásának ideje alatt is.

De arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne merüljetek el a szenvedésben, hanem merüljetek el Krisztusban, Fiamban, aki a Remény Világegyeteme. Elviszlek benneteket Hozzá, ahányszor csak szükségetek van rá, de meg is hallgatlak benneteket, elmélkedem rólatok és elkísérlek benneteket.

Higgyétek el, hogy meghallom igaz és legbensőségesebb imáitokat, legmélyebb könyörgéseiteket, Isten Szívéhez intézett könyörgéseiteket. De most itt az ideje, hogy ti és testvéreitek megéljétek az Én Üzenetemet, hogy az Én Üzenetem legyetek, nem szavaitok, hanem tetteitek, a szeretet, a könyörület és az irgalmasság cselekedetei által. Ez az, ami segíteni fog abban, hogy meggyógyuljon a világ és az emberiség.

Miközben az emberiség összekülönbözik a felszínes és kicsinyes dolgokon, Én arra hívlak benneteket, hogy mélyebben imádkozzatok.

Az ima világegyeteme nagyon ismeretlen, és csak akkor kezditek megérteni és érezni a jelentését, ha csatlakoztok hozzá. Mert a Mennyország kapujának nyitva kell állnia a Föld felé, és ti vagytok azok, szeretett gyermekeim, akik nyitva tartjátok azt szeretetetek és imáitok által.

Ma örömmel és ujjongással jövök ide, hogy újjáépítsem ezt a Mária Központot és annak minden képviselőjét, mindazokat, akik a kezdeti napok óta elkötelezték magukat Velem együtt, hogy fenntartsák a Fénynek ezt a pontját Argentínában.

Itt az ideje, hogy igazi és hiteles testvériséggé váljatok, ehhez megvannak az eszközeitek, megvan a tudásotok, és mindenekelőtt megvan az áldásom.

Ez azért van, hogy a lelkek, akik még mindig arra várnak, hogy átjuthassanak a remény kapuján, hogy eljöhessenek, és hogy ti magatok is megújulhassatok, hogy így a Munka is megújulhasson; mert ez a Megmentési Terv ideje, mint tudjátok. Mindent meg kell menteni, mindenkinek biztonságban kell lennie az Örök Atya és Küldöttei  Szívének Szent Templomában.

Szeretném itt hagyni veletek a Szeretetem tanúságtételét, bátorsággal, hogy előremenjetek, legyőzve ezeket az ismeretlen és megmagyarázhatatlan időket, átlépve a tudatosság és a saját lényetek akadályait és határait; mert ott, a Végtelenben, mindezek után ott van Isten és az Ő Teremtése, az a hely, ahonnan jöttök, emlékezzetek erre.

Isten teremtésének erre a helyére kell eljuttatnotok e megtestesülés megtapasztalását, mint mindannak mélységes szintézisét, amit megéltetek és megosztottatok saját magatokban és testvéreitekkel.

Ez az, ami megújítja a Teremtést, a világegyetemet és az emberiséget. Lássátok tehát magatok előtt a rátok bízott szellemi kincseket és mindazt a Kegyelmet, amelyeket a kezdetektől napjainkig kiárasztottunk.

Nézzétek, gyermekek, Anyai Szívemet, Isten Kegyelme kimeríthetetlen Forrását a lelkek és a szívek számára. Engedjétek, hogy ez a Szívemből áradó Fény örökre meggyógyítsa sebeiteket, hogy felszabadulhassatok, hogy  meggyógyulhassatok és megújulhassatok. Ne legyetek többé csalódottak, ne csüggedjetek többé, hanem szeressetek és vessétek Istenbe a bizalmatokat, mert ez magasabb rendű érzés.

Mert még ha Szívem vissza is vonul az eljövendő időkben, Én mellettetek leszek, ha megengeditek; és mezítláb, az alázat és a belső kiüresedés útját fogjuk követni, hogy az üresség töltse be lényeteket, és az ürességben befogadjátok a Mindent, az Egyet, a Végtelent, az Örök Istent.

Szeretetetek gesztusai legyenek Szeretetem kiterjesztése a világban.

Mezítláb, szilárdan járva mutassátok meg az Istenanya a lelkekért való odaadását.

És ma azért jöttem, hogy veletek ünnepeljem az Eucharisztiát, hogy tanúságot tegyek Szeretett Fiamnak az emberiségért a Szent Cenákulumban és a Kereszten hozott áldozatáról, hogy megkönnyebbüljön a ti keresztetek.

Bízzatok, bízzatok Istenben, mert mindennek megvan a maga órája és ideje. Ne legyetek elhamarkodottak, ne ijedjetek meg. Legyen hitetek, megújult és hiteles hitetek, hogy ti lehessetek az ezeréves béke előfutárai.

Köszönöm, hogy szívből válaszoltatok a hívásomra!

Fiam áldása legyen rajtatok és a világon, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE ARGENTÍNÁBAN, BUENOS AIRES VÁROSÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Semmi sem akadályoz meg abban, hogy elérjelek benneteket, amikor szükségem van rá. Ennek nagyon jelen kell lennie ebben az átmeneti időszakban. Mert az imádság által Velem egyesülő szív nemcsak önmagát, hanem a körülötte lévő összes helyzetet is felülmúlja. Ezért vagyok itt, ezen a harmadik és egyben utolsó napon.

Örülök azoknak, akik várták érkezésemet, és Atyám megvallotta Nekem, hogy a feladat nagy részét már elvégezték a Velem való találkozás e harmadik napján. Ez azért lehetséges, mert itt vagytok.

Bármennyire is van hatalmam mindent megújítani, ha azok, akik az enyémek, nincsenek Velem ebben a pillanatban, hogyan történne meg az Istenben való lét csodája, az Ő öröme és Jelenléte érzésének öröme, és hogy a szívek, amelyek azért vannak itt, hogy megerősödve hagyják el ezt a helyet, hordozzák a Szeretet erejét, bárhová mennek, és bárkivel találkoznak útjukon?

Ahogy Én adom nektek Szeretetemet, remélem, hogy megtanultok szeretetet adni testvéreiteknek a hibákon vagy félreértéseken, a kudarcokon vagy akár a bűnön túl.

Ha minden lépést megtettem értetek a Kálvárián, ti, mint apostolaim, meg meritek-e tenni a lépéseket ennek a bolygónak a Kálváriáján?

Ezért beszélek nektek ismét az érett szeretetről, egy olyan szeretetről, amely nem inog meg és nem hűl le, egy olyan szeretetről, amely képes megérteni saját magán túl Isten Célját, és magabiztosan haladni az ismeretlen felé, annak elenére, hogy nem talál megértésre, mert minden, ami Istentől származik, soha sem okoz nektek rosszat.

Amikor követitek az egyetlen Istent, akkor védelmetek lesz, vezetésetek lesz, szívetek megkapja a szükséges intuíciót, hogy ezekben a döntő időkben tudja, hogyan kell helyes döntéseket hozni, nem pedig impulzív döntéseket; mert ebben a pillanatban sok tisztánlátásra van szükség.

Ebben a világban minden annyira törékeny, hogy bármi eltörhet a tudaton belül és kívül. Ezért bíznotok kell a Szentlélek Tudománya Ajándékában és minden nap segítségül kell hívnotok Bölcsességét az imádkozáson keresztül, mert láthatjátok, milyen ez a világ ebben a pillanatban, és hogy egyes helyzetek visszafordíthatatlannak tűnnek.

De Isten számára nincs visszafordíthatatlan vagy lehetetlen, csak meg kell tanulnotok kinyitni a megfelelő ajtót a szíveteken keresztül, és így a Kegyelem mindig jelen lesz az életetekben, és nem lesztek tehetetlenek vagy védtelenek.

Bizony mondom nektek, ahogy mondtam apostolaimnak, ahogy mondtam egykor Izrael népének: a lábatok nem lehet két úton, már tudjátok, mit képviselek a világ előtt.

De az emberiség még mindig nem ismeri titkaimat, honnan származom igazán, és hová emelkedtem fel Feltámadásom után.

Apró impulzusokat adtam a Tudatosságomról, Igazi Eredetem létezéséről, hogy a tudatok felébredjenek az álomból, amelyben élnek. Ahhoz, hogy elérjétek a kinyilatkoztatás eme szintjét, a szíveteknek sokat kell imádkoznia, és ezt már tudjátok.

Ebben a pillanatban nincs más út, mert az ima nem fáraszt, hanem megújít. Amikor megtanuljátok, hogy tisztában legyetek azzal, mit jelent Istennek adományozni az igét, biztosíthatlak, hogy nemcsak az imaiskolában tanultok, hanem megtanultok dolgozni is, ahogyan a Hierarchia a bolygóért és ezért az emberiségért dolgozik.

Fontos, hogy mindezzel tisztában legyetek, és hogy minden nap emlékezzetek erre; mert az ima olyan pontra helyez titeket, amely távol van a viszontagságoktól, távol a mostani idők káoszától és széthúzásától, távol attól a tudatlanságtól és őrülettől, amelyet ez a bolygó átél.

A Velem eltöltött három nap után észrevettem és saját szememmel láthattam, hogy imáitok valóban őszinték; és ez lehetővé teszi Argentína számára, hogy Isten Szent Ládája több ideig jelen legyen ennek az országnak a tudatában és azokban a szívekben, amelyek tisztelni és imádni akarják; mert így minden lassan átalakul, ismeretlen és meg nem értett sebességgel.

Isten Terafinja előtt lenni nem csak Kegyelem, hanem egy olyan lehetőség, amelyet nem lehet kihagyni; mert ez a lehetőség a lelkeknek szól, és a világon hány lélek szeretne a Szent Szövetség ládája előtt lenni, hogy ne csak emlékezzen a Földre érkezés alapvető Céljára, hanem arra is, hogy tudja, hogyan kell elszántan haladni a Cél felé.

Ezen a harmadik napon Mesteretek és Uratok egy szintézist mutat be, mert ebben az utolsó három napban sok helyzet merült fel a belső univerzális síkokon.

Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek, hogy ami itt történt, az nemcsak találkozás volt, az emelkedettség és a tudatosság pillanata, a szeretet és felajánlás pillanata; de ezen az elmúlt három napon keresztül a Szellemi Hierarchia sokkal többet tudott dolgozni annál, amit előre láthattunk vagy gondolhattunk volna. Így a Hierarchia azt reméli, hogy a Szentlélek Mária Központjában még a vártnál is tovább jut, hogy mindenki, aki akar, találkozhasson a Testvériséggel.

Ez a Hierarchia mozgása egyedi és megismételhetetlen. A Hierarchia minden egyes mozdulata nem ugyanaz, mint a többi. A Hierarchia által adott minden impulzus határozott és transzcendentális, mert arra hívja tanítványait, hogy helyezkedjenek el a Terv soraiban, ahol valóban mindig is lenniük kellett volna.

És most társaim szeretetével telve távozom innen.

Ismét felajánlom nektek a legmélyebb és legáldottabb dolgot, amivel rendelkezem, az Eucharisztiát; hogy eme nemzet és Amerika célja továbbra is beteljesüljön, hogy a
Szent Szövetség Ládája továbbra is kisugározhassa a Szeretet és a Fény kódjait a lelkek és az összes nemzet számára, mert így mindig megtaláljátok a megújulás és a béke erejét.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra, és ne felejtsetek el az Úr nyomdokaiba lépni.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Az Úr mindannyiunkra mosolyog.
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZENT JÓZSEF LEGTISZTÁBB SZÍVÉNEK RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, CAPILLA DEL MONTE-BEN, ESPÍRITU SANTO MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN SZERZETES SZÁMÁRA

Ma, isteni és mindenütt jelenlévő módon, Tiszta Szívem leszáll a világba, hogy összegyűjtse szívetekből a Mennyei Atyának felajánlott imákat; így rendkívüli módon mutatkozom be a két Mária-Központban, hogy az emberiség megértse, hogy milyen sürgős, hogy képes legyen arra, hogy szolgáljon ezekben az időkben.
Tiszta Esszenciám ma összegyűjti Afrika és a világ összes elveszett esszenciáit, és felemeli őket a mennyei Királyságba amely helyreállítja azokat, hogy az Úr angyalai újjáépíthessék és visszailleszthessék őket eredeti fejlődésük körforgásába.

Szent Szívem, az isteni liliom, ma virágként nyílik meg előttetek, hogy megőrizzétek azt az eredeti tisztaságot, amelyet Isten mindannyiótok számára elgondolt.

Krisztusi társaim és gyermekeim, higgyetek és legyetek biztosak abban, hogy szent szolgálatotok és erőfeszítésetek meg fogja érinteni az egész világegyetem szívét, hogy a Mennyei Kegyelmek kiáradjanak.

Mária Legtisztább és Szeplőtelen Szíve küldöttEngem, hogy ezen a szent napon emlékeztesselek benneteket, hogy csak az eredeti tisztaság felébresztését keressétek, amely lehetővé teszi a számotokra, hogy átalakuljatok és megváltsátok magatokat.

Isten hűséges ácsaként engedjétek, hogy felvegyem az életeteket, hogy a gonoszságtól és gyűlölettől mentes új eszköz jöjjön létre, és Isten mennyei ajándékává váljon.

Tiszta Szívem azonnali segítséget ígér azoknak, akiknek mindig eszükbe jut, hogy megnyissák szívük ajtaját, hogy Isten munkálkodhasson bennük. A bolygó eme idejében, amikor az esszenciák eltávolodnak valódi céljuktól és küldetésüktől, azért jövök, hogy ne felejtsetek el imádkozni azokért, akik nem imádkoznak Istenhez, és nem emlékeznek az isteni lét forrására.

A legutóbbi brazíliai szeretetmisszió után, ahol Szűz Szívem a béke és az Irgalmasság idejét biztosította az összes elfeledett és megfosztott lélek számára, egész Afrika arra készül, hogy megtermékenyítse a Terv összes szolgáján keresztül a megváltás, a megbocsátás és a béke nagy ciklusát. Hogy ez lehetséges legyen, azért jöttem, hogy megkérjem valamennyi társamat és a Humanitárius Testvériséget, hogy szenteljenek napi három imát Szűz Szívemnek, hogy közbenjárhassak Istennél, és megadhassam a szent küldetést Ruandába és Angolába.

Azért jöttem Santo Espíritu Mária Központjába, hogy megkérjem az összes misszionáriust, hogy Szent József és Szűz Mária Szíve tiszteletéreemeljék fel belső felajánlásukat az Atya Istennek, hogy 2015-ben Afrikában segítsenek és működjenek együtt.

Ha az összes szolga felajánlása őszinte és határozott, megígérem, hogy dicsőségben szállok le Afrikában, és felszabadítom azt, ami még nem szabadult fel gyermekeim szelleméből.

Köszönetet mondok ezért a különleges találkozóért mindazoknak, akik jótékonyságuk és jóságuk által lehetővé tették a brazíliai missziót.

Isten Legtisztább Szívéből áldalak meg benneteket.

Hűséges oktatótok, Szent József,

A Szeretet és az Egység Atyja
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT