Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, ALGARVE HELYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 97. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből jövök ehhez az óceánhoz, jövök ehhez a tengerhez, akár több mint kétezer évvel ezelőtt, úgy mint a szívek halásza. Azért jöttem, hogy meghívjalak titeket, jöjjetek vissza Hajómra, hogy hittel és reménnyel keljünk át a tudat óceánjain, ahol Isten él, ahol az Ő Teremtése felsejlik, ahol az Ő Békéje lakozik.

Nem sokkal ezelőtt hívtalak, hogy lépjetek ezeknek az óceánoknak a felszínére lábatokkal. Vannak, akik már megtették szellemileg, de továbbra is várom azokat, akik még nem tették meg, azokat, akik nem merték legyőzni az elme és a tudat korlátait, hogy behatoljanak a Nagyobb Élet, a Végtelen és a Világegyetem titkába.

Ma úgy jövök, mint a szívek halásza, mint aki a galileai tenger partján elhívja az első apostolokat.

Ma azért jövök ide, hogy találkozzam társaimmal, hogy hallják Hangomat és érezzék Szívemet, hogy befogadják Szeretetemet és Békességemet, mert át kell kelnünk ezen idők végének óceánjain.

A bolygótudat nagy óceánjaiból előbukkannak az emberiségnek és a Természet Birodalmainak sürgető szükségletei, mert a bolygó hamarosan megéli nagy születését.

A Föld mozgása szüntelen. A változások felgyorsítják az eseményeket. Minden túl korán történik, és a legtöbb lélek még nem áll készen.

Úgy, ahogy arra kérlek benneteket, hogy keljetek át ezeken az óceánokon, ugyanúgy higgyetek, mert így a lábatok nem fog tétovázni, és úgy fogtok járni, mint Péter, a vizeken anélkül, hogy tudatában lennétek, de Isten Igazsága tudatosul bennetek.

Atyám Üzenetet adott mindannyiótoknak és az egész világnak.

Irgalmas Szívem örömet és ujjongást érez ama szenvedés ellenére, amit a világban látok, mert Mennyei Atyánk még egyszer kapcsolatba került gyermekeivel, ahogyan sokszor tette Izrael ősi népével.

Leszármazottainak és törzseinek még mindig érvényesülniük kell az idők során, bár ez az emberi civilizáció már eléggé megtanulta, hogyan pusztítsa el magát és hogyan ártson magának.

Ki száll fel szellemi Hajómra, hogy átkeljen ezeken az óceánokon, és segítsen Mesterének kivetni a megváltás és a bolygóbeli megmentés hálóit a szükségletek, követelmények és vészhelyzetek világegyetemében?

Amikor az első apostolokat tanítottam, több mint kétezer évvel ezelőtt, nem csak olyan tudatokat tanítottam, amelyek átadták magukat szolgálatkészen Atyám Tervének a megvalósítására, hanem a szolgálat, a szeretet és az Ige által megalapítottam az első missziós tudatosságot az emberiségben.

Ez a három pillér: a szolgálat, a szeretet és az ige lesz az, amely meggyógyítja az emberiséget, amikor társaim többsége, különösen azok, akik még mindig nem fogadnak el Engem, megértik, hogy a hűség mindig a Fényben és az Igazságban maradásra készteti őket; mert ellenségem továbbra is szövi a világban ellenállását és gonosz terveit. A lelkek belekerülnek a főbűnök, a becsvágy, a hatalom és a hazugság hálójába.

Ne engedjétek át magatokat ezeknek a gonosz terveknek, és ne engedjétek, hogy testvéreiteket magukkal sodorják vagy hogy a téveszmék mélységébe taszítsák.

Ahogy az elején mondtam nektek, ezek vészhelyzetek, olyan idők, amikor mindegyikőtöknek teljes szívből kell szolgálnia Engem, hogy cselekedhessek és teljesíthessem az Atya törekvéseit. Eszközeimnek a világban, vagyis az Engem szolgáló lelkeknek olyan hálózatnak kell lenniük, amelyet ki tudok vetni e világ vészhelyzeteinek óceánjaiban, hogy ne csak felébredjenek a lelkek, hanem újra megtalálják az elveszett belső igazságot.

Addig is várlak titeket itt, a Bárkámban, a világ ezen óceánján, amelyben ma is vagyok, és nagyon figyelmes és nyitott leszek valódi és nem múló ajánlataitok fogadására.

Tudom, hogy a többségnek nem könnyű átadni az életét Tervemnek, és mindenekelőtt Akaratomnak. Láttam, hogy sokan igyekeztek, és keveseknek sikerült, és ez nem lehet ok a bűntudatra vagy a zavarodottságra. Csak azt kérem tőletek, hogy azt adjátok Nekem, amit mindegyikőtök valóban megadhat Nekem; mert így nem csak az üdvösség hálóit tudom kivetni, hanem a Fény, az Erő és a Béke hálózatát is megszövöm bátor és elérhető szíveken keresztül.

Már tudjátok, hogy a világ gyötrődik minden  múló pillanatban, minden elmúló és beteljesedő napon; és nőnek az anyagi szükségletek, de a lelkiek is.

Még sok lélek nem értette meg az Üzenetet, amelyet több mint kétezer évvel ezelőtt adtam nekik az evangéliumon keresztül. Arra kérlek benneteket, hogy tekintsétek át a példázatokat, mert ezeken az egyszerű és tömör Tanításokon keresztül mindent meg fogtok érteni, amit mondok.

Ezen az Isteni Irgalmasság Maratonján arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok az emberi tudat kiterjesztéséért, hogy az anyagi korlátokon és a szellemi börtönökön túl, amelyekben sok lélek él szerte a világon, minden szív megkapja a tudat kiterjesztésének Kegyét, hogy mindenki képes legyen arra, hogy meghaladja és felülmúlja önmagát, egészen addig a pontig, amikor eléri a szeretet és a szolgálat magasabb fokát.

Ennek az időnek a nagy kulcsa a missziós élet, amely a lelkeket szolgálja, mert a missziós életben nemcsak önmagatokból fogtok kilépni, hanem az abszolút önadakozás és a feltétel nélküli önátadás által felülmúljátok magatokat; és ezen kívül, társaim, úgy fogjátok ismerni a világ fájdalmát, a lelkek közömbösségét, sok szív kegyetlenségét, sok ember nyomorúságát, a társadalmi és globális igazságtalanságot, ahogy Én ismerem.

De nem arra kérlek benneteket, hogy szolgáljatok a béke és a testvériség misszionáriusaiként csupán azért, hogy mindezt lássátok, hanem azért buzdítlak a misszionáriusi szolgálatra, hogy meg tudjátok gyógyítani ennek az emberiségnek a szellemi nyomorát. Minél több lelket szolgáltok, annál kisebb lesz a bolygó megtisztulásának hatása, annál kevésbé lesznek következményei az éghajlatnak és a globális felmelegedésnek is.

Ma nem vallásos üzeneten keresztül küldöm ezt az Üzenetet, hanem inkább Isteni Tudatomon keresztül, amely az Isteni Igazság Tudatának kisugárzása; mert azt is tudom, hogy sok apostolom és társam szégyellte, amit Egyházamban a Föld felszínén láttak.

Nem kérem, hogy higgyetek ezekben, csak azt kérem, hogy higgyetek Bennem, mert soha nem hagylak cserben, és beteljesítem Szavamat, hogy minden nap egyre jobban visszatérjek a világba, egyre nagyobb erővel és tudatossággal, egyre nagyobb elszántsággal és szellemi erővel.

Szívemből a Mennyei Atya Kormányzása fog sugározni, hogy képes legyen újra felállítani ezt a beteg és sebesült emberiséget, amely elpusztította és megsemmisítette önmagát.

Eltávolítom a hatalom hamis pálcáját az uralkodók kezéből, és saját szemeitekkel meg fogjátok látni, hogy kő kövön nem marad.

Ha ezekben az időkben látjátok, hogy a bolygó kifejezi lázadását, gyötrelmét és fájdalmát, ne féljetek, ez az Armageddon utolsó idejének jele; mert az emberiségnek valahogy meg kell tisztulnia mindattól, amit az idők során tett. Mindenki azt kapja, ami neki a törvény szerint jár, semmiféle tévedés sem lesz, annak ellenére, hogy sokan tévesen cselekednek, és azt hiszik, hogy sikerülni fog nekik megmenekülni a bolygó eseményeitől.

Kivonom a monarchiát ebből a világból, amely korrupt és megoszthatatlan azok számára, akik azt hiszik, hogy benne élnek; mert ez az emberi terv egyedülálló, és meg fog valósulni azok által, akik a hitük, a szolgálatuk és a reménységük segítségével újra benépesítik a Földet az evolúció új tulajdonságaival és a szeretettel.

Mert Mesteretek nemcsak azért tér vissza, hogy rendet tegyen a népek, a nemzetek, sőt a természet minden kaotikus bolygóbeli helyzetében; Mesteretek és Uratok Visszajövetele nagyon hasonló lesz ahhoz, amint kétezer évvel ezelőtt volt, amikor közel lehettem az Enyéimhez, hogy tanítsam, erősítsem őket, hogy meggyújtsam a krisztusi tűz lángját az emberi szívben. Ezt várom a legjobban, és ez az, amire leginkább vágyom, hogy ezt éljem át a Visszatérésemkor.

Ez a rend nemcsak egyetemes és bolygóbeli rend lesz, hanem az a pillanat lesz, amikor meghívlak benneteket, hogy fizikailag is szálljatok fel a Hajómra, hogy tudjátok meg, ki Isten, mert el fogom nektek mondani.

Csupán azokat szeretném a Karjaimban tartani, akik annyira kérték ezt Tőlem ezekben az időkben. Csak a gyötrődő, zaklatott és elhagyatott szívekre kívánom helyezni Kezemet; azon szívekre, amelyekből hiányzik a béke, amelyek elvesztették a hitüket, amelyek már nem hisznek semmiben és senkiben.

Szeretetem átalakítja a sebzett szíveket, és helyreállítja a világegyetemmel való egységet, azt az egységet, amelyet elveszítettek e világ, sőt Egyházam embereinek igazságtalanságai és szégyene miatt; mert a földi férfiak és nők, a gyermekek, a fiatalok és még az idősek szívében is fel fog támadni Szellemi Egyházam; és többé nem fognak testi betegségekben szenvedni szellemi betegségeik miatt.

Kapaszkodjatok szorosan Palástomba, és így nem csak megvédelek benneteket, hanem fenntartalak titeket a Jelenlétem által is, amely az Atya Jelenléte, hogy bátran és merészen keljetek át ezeknek az időknek a végén.

Ennek az óceánnak a vizével áldalak meg, újítalak meg és szentellek oda titeket szeretetteljes Szívemnek, hogy beteljesedjék az ezer éves béke.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Amíg azt hiszed, hogy nem sikerül majd felülmúlni és túlszárnyalni magadat, addig nem is fogod felülmúlni vagy túlszárnyalni magadat, mert a Világegyetemnek való önátadás a belül meghozott döntéssel kezdődik.

Tudom, hogy ez az önmeghaladás és transzcendens felemelkedés nem könnyű a mai ember számára, de minél több szeretetet és hitet helyezel minden újabb próbálkozásodba, annál jobban képes leszel kis lépéseket tenni az élet odaszentelésének végleges célja felé.

Szeretném, hogy tudd, hogy értem a gyengeségeidet és azokat a megpróbáltatásokat, amelyekbe a Világegyetem helyez téged.
De van benned valami, ami már felépült, és ez az, ami megtart, és arra késztet, hogy - minden nehézségen és megpróbáltatáson túl - tovább haladj.

Fogadd el az Életem és Győzelmem által adott példát, és hagyd, hogy a feltétel nélküli szeretet legyen az életed szellemi alapja, amely újra és újra megerősíti Tudatom győzelmét benned.

Tartsd meg magad ebben a viharos időben mindazáltal az igaz szeretet által, amit csak képes vagy Irántam érezni és kifejezni.

Nem akarlak néhány nap alatt szentté alakítani, csak azt szeretném, hogy tudj utánozni és tükrözni Engem, mégpedig a jóságban, jószívűségben és abban az erőben, amelyet a Szívemből származó Szeretet ad neked, és ami egyre csak emel és emel téged.

Bízz abban, hogy sikerülni fog.

Köszönöm, hogy szívetekben őrzitek Szavamat!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek tizenkettedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram és Mennyei Királyom,
tárd fel a számomra ebben az életben
azokat a terveket, amelyeket kigondoltál 
a tudatom számára.

Bárcsak igazán és őszintén
válaszolnék
minden nap a Terveidre,
hogy megnyilvánuljon a Földön
az Isteni Akarat.

Drága Jézusom,
szabadíts meg mindattól,
amely befolyásolja a tudatomat,
hogy lépéseket tudjak tenni Feléd.

Üríts meg engem állandóan,
hogy meglegyen az a Kegyelmem,
hogy megkapjam a legmakulátlanabb
és legtisztább Mennyei Alapelveket.

És ha tudatom
nem közelíti meg az igazságot
cselekvőképtelenség vagy egyéb ok miatt,
kérlek, Uram, segíts nekem,
hogy megtaláljam
Terveid tökéletes jelentését,
hogy mint apostolod és szolgád,
a megváltás bizonyságtételét
képviseljem a Földön.

Távolítsd el a szivemből
az önteltség minden érzését.

Tégy olyan kicsivé és egyszerűvé,
mint a Te Szellemed, Uram,
amely egyszerű és kicsi.

Mert ha tele vagyok
vigasztaló szereteteddel, Uram,
meg fogom tudni osztani és továbbítani,
és példát fogok tudni mutatni
a szolgálatban és a jótékonyságban,
és arról az éltető erőről,
amelyet időről időre
adsz nekünk.

Uram, felajánlom Neked ezt a pillanatot,
hogy úgy szemléld,
mint emberi szívem
őszinte ajánlatát.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁG KÖLN VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek hetedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szeretett Jézus,
hogy bizalmam, még ha gyenge is, csatlakozzon a Tiédhez,
hogy jelenléted erősítse a szívemet
azokban a próbákban, amelyeben hamarosan élni fogok.

Isten Szeretett Fia,
a változhatatlan Atya Szolgája,
tegyél engem kicsivé és egyszerűvé mindenben,
oszd meg velem
Szíved legmélyebb titkait.

Mutasd meg, Uram,
Lelked intimitását
és megváltó Szereteted nagyságát.

Ó Világegyetem Ura!
 hogy lényem ürességében
megtaláljam lelkem abszolút feladását,
hogy e tökéletlen lény valamely része
képviselhessen Téged a Földön,
mint Szíved új apostola.

Szeretett Jézus,
add, hogy szeressem felebarátaimat
úgy,  ahogy Te szeretsz engem, feltétel nélkül és mindörökre.

Ne hagyd, hogy mások hibáiban ragadjak ott.

Uram, inkább mutasd meg a saját hibáimat,
hogy Szavad és erőd által
átalakíthassam azokat.

Azt kívánom, Uram,
hogy lássalak Téged tükröződve a szenedvő szívben,
a kétségbeesett lélekben.

Mindenütt látni akarlak Téged,
és így a Részeddé válni,
hogy jótékonyságom legkisebb gesztusa is
eloltsa a szomjadat,
amit azon lelkek miatt érzel, akik nem fogadnak be Téged.

Adj bátorságot,
és el fogom magamat hagyni Karjaidban.

Tégy engem eszközöddé abban, amire szükséged van.

Testesüljön meg bennem a terved, amelyet annyira vársz,
anélkül, hogy bármiben is zavarnék, Uram,
inkább legyél Te, Krisztus,
Aki munkálkodik ezen a kis életen keresztül.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT