SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE ARGENTÍNÁBAN, CORDOVA VÁROSÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mialatt Mennyei Anyátok itt van, ezen a Számomra különleges és fontos napon, Mennyei Anyátok a Szentatyánál is van Kazahsztánban; hogy a világ egyszer s mindenkorra megértse, hogy a vallásnak nem kellene megosztottság vagy viszály okának lennie, hogy a vallások olyanok, mint a hidak, amelyek által el lehet jutni Isten Szívéhez. Emiatt a Szívem nagyon elszomorodik, amikor a vallásokban viszály, megosztottság vagy szétválás uralkodik.
A bolygónak ebben a döntő pillanatában a vallást háborús fegyverként használják a szívek összezavarására, a lelkek elválasztására az Istenbe vetett hittől.

De eljövök ezen a napon, gyermekeim, hogy újra összekapcsoljam az eget és a földet, hogy újra összekapcsoljam az argentin nemzet célját a Szeretet Legfelsőbb Forrásával, és ez lehetséges azok válaszainak köszönhetően, akik ma jelen vannak.

Tudom, hogy a tudatok nem tudják felmérni, mit jelent ez az Atya számára; de biztosítalak benneteket, gyermekeim, hogy valami nagyon fontos történik ebben a pillanatban, amikor a világ vallásai összefognak, hogy párbeszédet folytassanak a békéért, hogy megvédjék a világ összes népét, és végül az Én Szeretett Fiam saját Szemével láthassa, hogy az ökumenizmus, megnyilvánul, amelyre annyira vágyik.

A vallások fő kulcsa az Isten Szeretete. Ezért a lelkeknek a vallásokon keresztül kell keresniük ezt a szüntelen Szeretetet. Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne azonosítsátok magatokat azzal, ami felszínes, mert még a vallásokban is vannak hibák és vannak bűnök.

De nektek, gyermekeim, akik olyan régóta Velem vagytok, akik minden alkalommal válaszoltok hívásomra, tudatotokat és mindenekelőtt elméteket a megértés és az egyesülés egy másik síkjára kell helyeznetek, mert ott az ellenségem nem fog tudni megakadályozni benneteket, és nem fog keresni vagy ostromolni benneteket.

Segítsétek imáitokon keresztül a világ összes vallását, mert továbbra is háborús fegyverként használják őket, és amikor Fiam visszatér, szüksége lesz a vallásokra, hogy ők is megélhessék a szintézist és az ítéletet.

Mert amit olyan régen tanított, az mindenkié; és az emberiség a vallásokon keresztül értette meg Üzenetét a Föld felületén. De nyissátok meg a tudatotokat, ne maradjatok abban, ami elméleti, ne maradjatok csak abban, ami dogma.

Újra és újra kérlek benneteket, hogy tekintetetek és mindenekelőtt szívetek Isten felé forduljon;
hogy keressétek az Ő Szeretetének Forrását, amely Kimeríthetetlen Szeretet, az Örök Szeretet, amely Szívem által el akar tölteni benneteket, meg akar áldani és egyesíteni akar benneteket.

Ma nagy örömmel jövök erre a helyre, örömet érzek a Szívemben, amiért Argentína szívében lehetek, és ezen a szíven keresztül sugározhatom az egész nemzetre és az egész világra azt, amelyre az országnak és a világ többi népének most szüksége van.

Ezért még egyszer köszönöm, hogy követitek Lépteimet, hogy elkísértek Engem ebben a pillanatban és ebben az órában, mert ez nagyon fontos Urunk, Krisztus számára.

Ez lehetővé teszi, gyermekeim, hogy Anyátok több Kegyelmet áraszthasson a világra; hogy az ebben a pillanatban összezavarodott és elveszett lelkek visszatérhessenek az Atyai Házba. Ezért vagyok itt.

Isten szemléli minden jelenlévő szív őszinte válaszát. Édesanyaként tudom, mit jelentett számotokra, hogy ma azonnal itt vagytok, és ezt Szeretett Fiam nagyra értékeli. Fiam azt is értékeli, hogy új lelkek jelentkeznek a Mária gyermekeivé való odaszentelésre.

Szeretett Fiam mindent értékel, a szeretet minden igazi gesztusát, amely lehetővé teszi, hogy a világ megkapja azt a kiengesztelődést, amelyre most oly nagy szüksége van.

Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne felejtsetek el imádkozni a vallásokért; mert az egyesülésnek és az ökumenizmusnak meg kell történnie, és ez mindegyikőtök felelőssége, hogy a világ ne zuhanjon lejjebb a szakadékba, hogy a lelkeket többé ne vonszolják a pusztulás felé, és ne kössenek szövetséget a modernitásokkal.

Az Egyedülálló Isten, a Mindenható összegyűjt benneteket ebben a pillanatban egy Nagyobb Cél érdekében, amelyről ma még nem tudtok, egy olyan Cél érdekében, amelyet ma el lehet kezdeni beírni az Atya Szívébe és Gyermekei szívébe.

Ily módon egy új történelemről beszélek, amelynek a megírása Buenos Airesben kezdődik, egy olyan történelemről, amelyet a szívek egyesülése a Hierarchia Szívével jelölt ki, és amely ma is íródik ezen a pillanaton és ezen a helyen keresztül.

Ily módon feltárul az, ami mindenki szeme elől rejtve van, ami az anyagtalan síkban van jelen és amelynek az ezen vidéket körülvevő hegyek a tanúi, bár ez a hely még megtisztításra szorul. Mert emlékezzetek arra, amit Fiam egyszer mondott nektek, hogy ahhoz, hogy új dolgokat hozzatok létre, szükség van arra, hogy a tudatok megújuljanak, és nem arra, hogy ellenálljanak vagy saját hatalmuk alá kerüljenek.

A lelkeknek egyszer s mindenkorra meg kell szabadulniuk önmaguktól, meg kell tanulniuk Krisztusban és Krisztusért járni; hogy Ő Isten előtt beteljesíthesse Igéjét, és mindenekelőtt beteljesíthesse a világba való visszatéréséről szóló Próféciáját az emberiség legtetőzőbb pillanatában; amelyben mindenki láthatja, hallhatja, érezheti és felismerheti Őt, mint a Mestert a mesterek között, mint a Világegyetem Királyát.

Ezért elküldi a Hírnökét. Elküldi a Hegyek Anyját, a Pachamamát, hogy a világ ne felejtkezzen meg sem a bolygó kiáltásáról, sem az Élővilág kiáltásáról. Szükségük van mindenki segítségére.

Építsétek újjá e bolygó felszínét a jótékonyság cselekedetei által.

Nyissátok ki Isten Irgalmasságának kapuját, és engedjétek meg, hogy minden meggyógyuljon; mert az egész világnak szüksége van erre, mielőtt elérkezik a nagy finálé.

Imádkozzatok azért, hogy Cordova újra odaszentelje magát Szeplőtelen Szívemnek, mert ha ez a felszentelés hűségesen megtörténik, annak egész Argentínában lesz hatása, és nem valósulnak meg azok a helyzetek, amelyek az ország lehanyatlását okoznák, mert az imádkozó hívek imája megakadályozza, hogy a büntetlenség továbbra is működjön ebben a világban és ebben az országban.

Legyen minden kiegyensúlyozott, mert megérdemli ez a nemzet és szüksége van erre.

Bízzatok Istenben, ahogy mondtam Buenos Airesben. Ne feledjétek, hogy ne foglalkozzatok azzal, ami felszínes. Minden pillanatban és minden új napon emeljétek fel tudatotokat a Magasságba, mert ott van a megoldás és a válasz, amelyet annyira kerestek.

Én is azért vagyok itt, hogy ezért az ügyért imádkozzak, és minden alkalommal, amikor új gyermekeket szentelnek Máriának, Imám és gyermekeim imája meghallgatásra talál, és megakadályozza, hogy váratlan és fájdalmas helyzetek történjenek a világban és Argentínában.

Isten tekintete ezen az országon van, nagyon jelen kell ezt tartanotok.

Túl a büntetlenségen vagy az igazságtalanságon, túl a hazugságon vagy a hamisságon, túl az üres üzeneteken vagy illúziókon, túl mindenen, ami Argentínában történik, ennek a nemzetnek a szellemi szíve nem fogja elveszíteni a birtokában lévő kincseket.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy csatlakozzatok ehhez, hogy Istennek ebben az országban jelenlévő szellemi kincsei visszhangozhassanak a korokon át. Rajtok fog múlni, gyermekeim, hogy semmi más sem történjen meg, ez az igazság.

Annak bizonyságául, hogy meg lehet élni a változásokat, most ide hívom azokat, akik ma Gyermekeimként szentelik oda magukat.

Arra hívlak benneteket, hogy közeledjetek ehhez az oltárhoz, hogy átélhessétek a felszentelés és az áldás pillanatát, és hogy életetek és mindenekelőtt szívetek annak az élő bizonysága lehessen Isten számára, hogy lehetséges a megváltás.

Készüljetek fel ebben a pillanatban, mindenki készüljön fel áldásom, Mennyei Anyátok áldásának befogadására.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

És most a Mária gyermekei himnuszának a hangszeres változatát   fogjuk meghallgatni, amely előkészíti a felszentelés és a Boldogságos Szűzzel való egyesülés pillanatát.
 

Szeretném elmondani ezen szeretett gyermekeimnek, az itt jelenlevőknek, hogy vártam ezt a pillanatot, hogy Isten előtt megszentelhessem őket, mert mélyen ismerem traumáikat és szomorúságukat, és mellettük jártam a sötétség és az elhagyatottság pillanataiban; mert ne feledjétek, hogy Én vagyok a Kereszt Fájdalmas Anyja, Aki Fiam lábánál, a Kálvária hegy tetején szeretettel és felelősséggel vállaltalak el mindegyikőtöket, a ti lényegeteket. Emiatt mindent tudok, ami eddig történt veletek.

Újítsátok meg hiteteket és bizalmatokat Istenben Szeplőtelen Szívem által; mert ezentúl szabadon járhattok, magatoktól mentesen, és legmélyebb sebeitek bezáródnak és begyógyulnak, mert Kegyelmem ebben a pillanatban megérinti szíveteket.

Ti és a testvéreitek az Én gyermekeim vagytok, és szeretlek titeket, Én vagyok az Anyátok, és mindig itt vagyok, hogy segítsek nektek; mert a jó anya soha sem felejti el gyermekeit, még akkor sem, ha Mennyei Anyátok Zarándokanya.

Ezért nyissátok ki szíveteket a felszentelés és a Velem való egyesülés pillanatában; hogy ne csak életeteket, hanem családotokat is felszenteljétek; és az, amely elválasztott, az a seb, amely nyitva maradt, az átélt betegség vagy akár az a félreértés, amelyre emlékeztek, ebben a pillanatban minden feloldódhat, hogy érezzétek anyai ölelésemet.

Gyermekeim, ma nem csak Mária gyermekeivé avatlak titeket, hanem új Rózsafüzérként is odaszentellek benneteket, amelynek az lesz a küldetése és a kötelessége, hogy imádkozzon Argentínáért, hogy szívükön és Cordova szívén keresztül megnyilvánuljon az a Szellemi Kormány, amelyre ennek az országnak szüksége van, hogy a Törvények beteljesüljenek és a parancsolatokat tiszteletben tartsák.

Örüljetek gyermekeim! Az Én gyermekeim vagytok, Mária gyermekei.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Énekeljünk!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

A Szentlélek vezessen és töltsön be titeket mindig.
 

Dal: "Mária Gyermekeinek a Himnusza"


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Tehát most, hogy befejezzük ezt a munkát, elmagyarázzuk nektek, milyen volt a Jelenés pillanata, mert nagyon különleges volt, és eszembe juttatta, amikor néhány évvel ezelőtt zarándokúton jártunk itt, Cordovában.

És hogy láthassátok, hogyan van tudatában a Hierarchia minden pillanatnak; Ma a Szűzanya, akárcsak Mária, a Béke Királynője, megérkezett ide, és újra átélte az utolsó itt történt Jelenésnek a pillanatát, amiből most elhozta a hála érzését.

Amikor megérkezett a Mennyből, leereszkedett Cordova irányába, és mialatt áthaladt Argentína ezen részének minden területén, sok bizonytalan ajtót bezárt, és sok tolakodó energiát távolított el.

Az anyai vigasztalás soha sem látott elvét hozta el a jelenlévőknek és azoknak, akik nincsenek itt, amelyet Szeplőtelen Szívén keresztül, Szeretete által közvetített.

Amikor Mária felszentelte gyermekeit, az nagyon különleges volt számomra, mert amikor Mária kedvesen beszélt minden egyes testvérhez, aki ma felszentelte magát, nemcsak a Szűzanya Isteni Tudata által megélt hit és erő révén emelte fel őket újra, de azt is megmutatta, hogyan volt mindegyikükkel egész életük során; és képzeljétek el egy pillanatra, hányan vagyunk ezen a bolygón.

Mária ismét megmutatja és megerősíti, hogy egyetlen gyermekéről sem feledkezik meg, mert a felszentelés pillanatában látta mindegyik testvér történetét. Isten Anyjaként hibái és sikerei előtt állt; ahogy mondta, szomorúságuk, gyötrelmük vagy sötétségük előtt állt.

Mária, mint a Béke Királynője puszta jelenléte feloldotta mindezt gyermekei előtt, azok előtt, akik ma felszentelték magukat. És abban a pillanatban Mária nem törődött a hibával; ma az volt a legfontosabb a Szűzanya számára, hogy e testvérek felszentelésekor emlékezhessenek arra, hogy ők Isten gyermekei, és ezt a Kegyelmet semmi és senki sem veheti el tőlük.

Maria azt mondta nekem, hogy Isten Fiának lenni olyan dolog, amelyet nem tudunk felfogni az elménkkel, a tudatunkkal. Isten Fiának lenni – mondta Mária – a Kegyelem állapota, amelyet születésünkkor kapunk, és még inkább, amikor megfogantunk anyánk méhében. Ezért Ő az Egyetemes Anya. Ő az Anyaméh, aki új dolgokat alkot és hoz létre.

Ma ezek a testvérek nemcsak a felszentelés, hanem az Atyával való rokonság pillanatát is átélték, és az Általa jelen lévő Szentlélek révén Mária szent feladatot adott nekik.

Ebben a pillanatban meg tudtuk érteni, és mindenekelőtt úgy éreztük, hogy úgy tűnt, mindegyiküket régóta ismerjük. Ez azért történik, mert a lelkünk egyesül Mária Lábánál, és akkor emlékezünk arra a helyre, amelyet mindannyiunk számára a Szívében tart. Azt mondta nekünk, hogy ezt nagyon szem előtt kell tartanunk, hogy senki se felejtse el, hogy helye van Mária Szívében.

Befejezésül pedig azt akartam mondani, hogy a Szűzanya segített Argentínának ezen a részén, Argentína északi részén; Mindenekelőtt a belső síkon jelent meg, hogy segítsen azoknak a testvéreknek, akik Jujuyban, Corrientesben vannak, Argentína azon helyein, ahol olyan egyszerű, alázatos testvérek vannak, hogy senki sem tudja, kik ők. Ma Mária elhozta Szeretetét ezekre a helyekre és ezen tudatok számára is.

Ma Mária nagyon hálás volt, hogy itt lehetett, nem tudom, hogy miért.

Szereti Cordovát, mert ez Argentína szíve.
 

Lucía de Jesús nővér:

Mária arra kérte a Gyermekeit, hogy legyenek a Fény Rózsafüzér csoportja.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Akik ma felszentelték magukat, ugye? És mindegyikük megalkothatná a Fény Rózsafüzér egy új csoportját is. De előbb meg kell valósítani azokat a célokat, amelyek lehetségesek.

Ez a csoport, amelyet felszenteltek, egy új Fény Rózsafüzér. Később, a munka végén a papok elmagyarázzák nekik, miről van szó, hogy válaszolni tudjanak Mária hívására. És miután átélik a Fény Rózsafüzér csoport tapasztalatait, mindenkit arra ösztönözhetünk, hogy alkossanak egy másik Fény Rózsafüzér csoportot.
 

Lucía de Jesús nővér:

Ha te is, aki otthon vagy, szeretnél Argentínáért imádkozni és egy Fény Rózsafüzér csoportot alapítani, akkor beléphetsz az Isteni Küldöttek oldalára, és ott megtalálod az információkat, hogy együtt tudjuk továbbra is megvilágítani ezt a világot az ima által.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Ezt a találkozót egy dal eléneklésével fejezzük be, amit Mária kért tőlünk, mert tudja, hogy mindegyikőtök szíve megerősödött.

Dal:"Rád nézve".
Köszönjük mindenkinek!

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Gyermekeim!

Nem felejthetitek el, hogy Amerika az Új Emberiség bölcsője, ez az Új Föld megjelenésének a földje. Ezért térünk vissza, a Három Szent Szív; mert nemcsak Amerikának, hanem az egész világnak is szüksége van rá.

Mostantól pedig Szívem mélyéből köszönöm mindazoknak, akik lehetővé teszik ezeket a Szent Találkozásokat Brazíliában, Uruguayban és Argentínában. El sem tudjátok képzelni, mit érez a Szívem, amikor megtudom, hogy Szeretett Fiam visszatér Argentínába, és hogy a Három Szent Szív egy új Fénypontot alapít a Föld felszínén, a Teremtés Szentélyének Mária Központján keresztül.

Ez azt jelenti, hogy a Szellemi Világegyetem ajtaja végre megnyílik a bolygó ezen részén; és hogy az Angyalok, akik elkísérnek Engem és szolgálnak Engem a Mária Központokon keresztül, szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy lehetővé váljon a Teremtés Szentélye Mária Központjának a kifejeződése.

Szívemben mindig az volt, hogy teljesítsem annak a helynek az áldását és felszentelését, amely teljesen megnyílt, hogy válaszoljon a Mennyei Anya hívására. És főleg ez a hívás rezonált és visszhangzott minden olyan szívben, amely hittel és kitartással lehetővé tette a Mária Központ fizikai megnyilvánulását.

Ez azt jelenti, gyermekeim, hogy az általatok ismert Élővilág esszenciája, valamint az Elementáris és Dévikus világ rendelkezik majd a Mária Központ nagy mennyei kapujával, hogy befogadhassák és szellemileg üdvözöljék, és hogy következésképpen az egész világ Elementáris és Dévikus világának legyen helye ebben a Munkában, éppúgy, mint a Fényközösségekben, hogy megélhessék a helyreállítás és a gyógyulás folyamatát, amely ismeretlen, rejtett és láthatatlan.

És tudjátok, mi teszi mindezt lehetővé?

Az Ezer Üdvözlégy Mária imádkozása a Mária Központokban. Mert nemcsak az emberiségen és a bolygón munkálkodunk minden egyes őszinte szív által elmondott ima által, hanem az Élővilágon is, amely oly sokat szenved és kínlódik ebben az időben.

A Teremtés Szentélye Mária Központjának a felszentelése után végre megkapják a megérdemelt teret, hogy elvigyék őket a világegyetem más helyeire, hogy az Élővilág minden lélekcsoportja helyre jöhessen és meggyógyulhasson, elnyerhesse a megváltást és helyreállhasson.

Mert amikor visszatér a Fiam a világba, nem csak az Emberiségért jön el, hanem a Teremtés egész Élővilágáért. A bolygó megtisztulása után elhozza a meggyógyult és megváltott elementáris és dévikus világot a Földre, amikor a bolygó elnyeri a megváltást és megújul.

Az elementáris és dévikus világ, amelyet a Mária Központ kapuján keresztül fogadnak majd, valamint a világ többi Mária Központja és Szentélye lehetőséget kap arra, hogy soha sem látott új fajokkal, formákkal és kifejezésekkel népesítsék be újra a bolygót.

Ebben a pillanatban, amely annyira fontos az emberiség és a világegyetem számára, amikor az Új Föld és az Új Emberiség felbukkan, sokan közületek, akik jelen lesztek ezen az eseményen, tudatosan emlékezni fogtok mindarra, amit a Hierarchia Munkájának a kifejezésére tett erőfeszítés és az ebbe belefektetett idő jelentett a Föld felszínén, és mindenekelőtt a konkretizálására irányuló erőfeszítés a lelkek és a tudatos szívek egysége által, amelyek hallgatnak a mennyei hívásra és válaszolnak rá.

Emiatt ez a pillanat, amit megéltek, betetőző, ez egy olyan pillanat, amikor egy történetet újra lehet írni, a szeretet történetét a szívetekben, a megváltás történetét a szívetekben, amelyre Fiamnak szüksége van ahhoz, hogy igazolja Isten előtt a világ tévedésein túl azt, amelyet Neki kell alapvetően újjáépítenie ebben az emberiségben.

Dél-Amerikába való visszatérésünk egyik oka az, amit elmagyaráztam nektek. Ez azt jelenti, gyermekeim, hogy ez nem csak egy újabb találkozás, hanem egy egyedülálló pillanat lesz, amelyben gyermekeim és az Élővilág is lehetőséget kap arra, hogy a Teremtés Szentélye Mária Központjának kapuján keresztül elérje a belső gyógyulást.

És a Hierarchia számára Aurora kiegészíti ezt a feladatot Brazília déli részén; mert Aurora Királysága tudata által magába fogja foglalni Dél-Amerikát vagy akár az óceánokat is, hogy megpróbálja stabilizálni és egyensúlyba hozni az emberiség pszichés zavarát, különösen azt a zavart, amelyben sok latin-amerikai nemzet él ma, ahol a lelkek nem látnak a jövőbe, és új reményt sem képesek találni.

Ezért tesszük ezt a nagy mozgalmat értetek és testvéreitekért szerte a világon, ahogy hamarosan a Közel-Keletért és Észak-Afrikáért, és valamikor a Távol-Keletért is megtesszük.

Nagyon fontos számotokra, Gyermekeim, hogy az elmétekben, de főleg a szívetekben ne legyenek különbségek vagy megosztottságok, értékítéletek arról, hogy mit tesz a Hierarchia a bolygón, vagy hol tud most cselekedni vagy beavatkozni. Mert ha nem lennék itt ezen a napon, nem tudnám megindokolni azt, amit  tennem kell a Felsőbbrendű Törvények előtt, a világ tévedései, a szívek közömbössége és az egész világon elterjedt büntetlenség előtt.

Meg kell tanulnotok, már meg kellett volna tanulnotok, hogy a Hierarchia nyomdokain járjatok, és e világegyetem polgárainak érezzétek magatokat, ahogy az egész Hierarchia e Szidereális Világegyetem polgárának érzi magát.

Ez lehetővé teszi számotokra, gyermekeim, hogy egyetemes módon értsétek meg a Célt, és ne egyénileg értsétek meg a Célt; mert amíg ez a magatartásotok, távol lesztek Tőlünk, és ez nem jelenti azt, hogy nem szeretünk benneteket továbbra is, vagy hogy nem bocsátunk meg nektek, mert Fiam szeretett benneteket, és megbocsátott nektek a Kereszten, emlékeztek?

Emlékeztek, mit mondott Fiam a Kereszten?

Ez ugyanaz, amit ma teszek értetek, hogy belsőleg növekedhessetek és érhessetek, tudván, hogy sok a tennivaló, tudván, hogy sok mindennek meg kell felelni, és hogy sok mindent kell megvalósítani.

Mindannyiótoknak ez a sorsa: megvalósítani az Isteni és Szellemi Hierarchia Terveit; mert ez az egész emberiségre vonatkozik, és nem csak a számotokra, mindazokra vonatkozik, akiknek nincs meg ez a Kegyelmük és Irgalmuk, amely nektek megvan, hogy ma Velem lehettek.

Amikor sokan közületek érzik a késztetést a szolgálatra Afrikában, emlékezni fogtok erre a napra, emlékezni fogtok rá saját magatoktól, és biztosítalak benneteket, hogy szégyellni fogjátok magatokat, amiért annyi mindent kaptatok, és nem értetettetek meg semmit, amint látjátok a valódi nyomorúságot és a valódi szegénységet egy olyan kontinensen, mint Afrika, amely évezredek óta szenved a gonosz miatt.

És még ha ez meg is történik, Fiam sokkal jobban fel fogja szabadítani Afrikát, mint bármilyen más helyet az utóbbi időben, mert amikor fizikailag visszatér, sok ellenséges és nehéz helyzet spontán módon eltűnik, mert saját súlyuk miatt leesnek.

Csak Fiam Jelenléte a világba való visszatérése során fogja felszabadítani a lelkeket, széttöri a láncokat, széttöri a bilincseket, és a lelkek képesek lesznek megpillantani Krisztus Visszatérését, ahogyan megjövendölték.

Mint az az Anya, Aki szeret titeket, mint az az Anya, aki támogat semmi ellenszolgáltatás nélkül, így elmélkedem, hogy tudatosan fejlődhessetek, és augusztus 8-tól kezdve, amelyet Velünk együtt éltetek át, többé ne engedjétek meg magatoknak még egy napig sem, hogy igazoljátok magatokat; mert ez, gyermekeim, nem igazságos a törvény előtt, és nem szükséges, hogy szenvedjetek, mert a szenvedés már meghaladja a világot.

Mélységesen hálásnak, értelmesnek, becsületesnek és irgalmasnak kell lennetek; mert egyikőtök sem tudná felmérni ebben a pillanatban, sem más pillanatban azt, hogy mit jelent az a Kegyelem, amelyet ebben az elmúlt tizenöt évben kaptatok.

Ezért tegyétek meg továbbra is a lépéseket hittel, harag és bűntudat nélkül. Már képesek vagytok arra, hogy elhagyjátok azt a pontot, ahol abbahagytátok, és tudjátok, hogy nem csak a Kezem nyújtom felétek, hanem Fiam Szíve is nyitva áll előttetek, ahogy nyitva volt és mindig nyitva is lesz, hogy érezhessétek mérhetetlen Szeretetét.

Szükségem van arra, hogy világosan megértsétek azt, amit mondok, és ne értelmezzétek, mert Szavainkat a szívetekben kell tartani, és nem máshol. A szent átalakulás a gyermekeim szívében megy végbe, mert gyermekeim szíve intuíció, bölcsesség, érzés és hit.

Engedjétek meg a szíveteknek, hogy kormányozzon, hogy a lelketek egy napon uralkodhasson, és a lelketek vezethessen és irányíthasson titeket a Szeretett Fiammal való szent találkozás felé, hogy megélhessétek mindannak a szent közlését, amit Neki és Nekem meg kell valósítani a világban ezeknek az időknek a végén.

Nemcsak a Hierarchia által áldott és irányított szellemi család részének kell éreznetek magatokat, amely nem nyugszik vagy nem áll meg annak ellenére, ami a világban történik; hanem egy univerzális családnak kell éreznetek magatokat, amely képes befogadni a Teremtés Forrásának attribútumait, amelyek részei lesznek az Új Föld megjelenésének.

Őrizzétek meg ezeket a szavakat főleg a szívetekben, ne törekedjetek arra, hogy megértsétek, hanem fogadjátok el őket, tudván, hogy amit mondok nektek, az olyasmi, amit a szellemetek fog megtapasztalni az elkövetkező időkben, amikor elérkezik az Új Emberiség nagy pillanata.

Gyermekeim, elgondolkodtatok-e valaha azon, hogy valóban akartok-e az Új Föld részesei lenni?

Mit jelent az a számotokra, hogy még itt vagyunk, megjelenünk, szólunk a világhoz és kiárasztjuk Kegyelmünket az összes szívre?

Amit képvisel, gyermekeim, annak látható jele, hogy arra választottak titeket, hogy egy Új Emberiség tagjai legyetek, amelynek először bennetek kell megszületnie, hogy később megszülethessen a világban, egy megváltott és meggyógyított világban, amely elnyerte a bocsánatot és a sötétségtől való megszabadulást.

Az elmúlt két évi megszorítások és sokak gyötrelme után a Szent Szívek ismét a szellem útján jelzik minden egyes Lépésüket ezen emberiség számára, hogy újra érezhessétek, hogy mindig veletek vagyunk és nem távolodtunk el, hogy mindig ott vagyunk, abban a szívben és abban a lélekben, amely megnyílik a befogadásunkra, a Szentségekkel való élés és a szív szent imája által.

Azt kívánom, hogy ami Camboriúban fog történni, a Teremtés Szentélyének a Mária Központján keresztül, azt kívánom, hogy ami az aurorai Mária Központban fog történni, és ami később Buenos Aires városában fog történni Szeretett Fiam Jelenlétében, minden argentin számára legyen az ünneplés pillanata és az igazi öröm, a viszontlátás öröme, amiért közel lehettek Hozzánk, és Mi közelebb lehetünk hozzátok, hogy közel lehessünk a világban élő összes gyermekemhez, akiknek nagyon szükségük van a Szeretetre, a Fényre és a Megváltásra.

Mielőtt visszavonulnék ettől a hosszú naptól, amelyet a Szent Szívekkel éltetek meg, mielőtt Fiammal és Férjemmel, Szent Józseffel együtt felkészülnénk, és mielőtt megáldanám azokat, akik Mária gyermekeiként oda akarják magukat szentelni magukat, szeretnék szólni Viviana Walsh leányomhoz, és szeretném elmondani  neki, hogy vele vagyok, és szenvedésének minden szakaszában vele voltam, hogy Isten elfogadta gyötrelmét és bánatát, hogy egész Argentínán segítsen, hogy Argentína továbbra is Krisztus visszatérésének a bölcsője maradjon, mivel Fiam nem gondolta meg Magát.

De annak ellenére, hogy Argentína erős hajótörést él át, és annak ellenére, hogy a hajó úgy néz ki, mintha elsüllyedne, higgyetek, és menjetek tovább, nem csak magatokért, hanem minden argentinaiért, gyermekeimért, és ne feledjétek, hogy Fiam benne van a csónakban, és hogy egy igazi Mester csak akkor avatkozik be, amikor a legkevésbé várják tőle, hogy mindenkit megszabadítson a rabszolgaságtól, amelyben él.

Emiatt Viviana, drága leányom, Fiam kérésére ma lélekben fel vagy kenve, de testben és lélekben egy pap fog felkenni; mert Argentínába megyek pap fiaim révén, hogy újra egyesüljünk, amelyet a szíved érezni fog. Ma Fiam felemel, a karjaidnál fogva fenntart, tudván, hogy a névtelenül átélt megpróbáltatások után újjászülethetsz.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Jöhetnek azok, akik Mária gyermekeiként szentelik oda magukat, és a Felszentelés Himnuszát hallgatva felkészülünk az áldás pillanatára, de az Isteni Hierarchiának való igaz hálaadás pillanatára is mindenért, amit fáradhatatlanul és örökké nekünk ajándékoz, mindazért, amit ránk bíz Isten Tervének megvalósításában a Földön.

Együtt fogunk imádkozni azokkal a testvérekkel, akik ma odaszentelik magukat, egyszer elmondjuk az Egyetemes Anyához intézett imát, hogy az Isteni Anya Tulajdonságain keresztül hajtsuk végre a felszentelés pillanatát.
 

Ima: Egyetemes Anya
 

Gyermekeimként szentellek oda benneteket, mert mindig az Én gyermekeim vagytok, Mária gyermekei.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek Békével.

Most minden gyermekemmel, akik elkötelezik magukat, hogy elkísérjék a Szent Szíveket Dél-Amerikán keresztül, ott fogunk találkozni, hogy újra közösségben legyünk Istennel, az Ő Irgalmával, Megbocsátásával és Megbékélésével.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT