SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekek!

A bolygóváltás jelenlegi idejében egyes Fiamat szolgáló tudatok felajánlják magukat, hogy a legsebezhetőbbekkel és legvédtelenebbekkel együtt támogassák a keresztet, amelyet sok lélek kap, olyan súlyt, amely rájuk nehezedik, hogy ne tudjanak szabadon járni. Ezt a súlyt egyeseknek át kell alakítaniuk, hogy a legsebezhetőbbek és legvédtelenebbek megkapják azt kegyelmet, hogy megszabaduljanak az elnyomástól.

Ezért ez az ismeretlen Armageddon időszaka, ez egy olyan időszak, amelyben minden megengedett a lelkek számára, hogy meghatározzák, melyik utat választják az elkövetkező időkben. A testvér keresztjének a megkönnyebbülése csendes szellemi ajtót nyit, amelyen keresztül az Istenség munkálkodhat a legelnyomottabbak megmentésén és megváltásán.

Ebben a ciklusban, a világ nagy adóssága miatt, az Istenségnek áldozatkész és önzetlen szívekre van szüksége, amelyek képesek elfogadni valamit, ami nem felel meg nekik szellemi útjukon.

A Mennyek figyelmesen fogadják ezt az ajánlatot, mivel a legsötétebb tereket nyitja meg Isten angyalai előtt, hogy az Örök Fény beléphessen, és hogy ugyanaz a Fény változtassa át és alakítsa át a legrosszabb helyzeteket és körülményeket, amelyekben a legelnyomottabb lelkek találják magukat.

Ezért, kedves gyermekeim, aki felajánlja magát arra, hogy ezt a csendes feladatot támogassa és fenntartsa, többet jelent, mint igent mondani arra, hogy minden megoldódjon; azt a csúcspontot képviseli, amelyben az Irgalom képes lesz az Igazságosság helyett cselekedni, és így megmenteni a bebörtönzött szíveket.

Csak elég figyelmesnek lenni a Nagyobb Világegyetem hívására.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekek, az állhatatosság és a kitartás lesznek a szövetségeseitek ebben az átmeneti időszakban. Mindig szem előtt kell tartanotok ezeket a tulajdonságokat, amelyek Isten Akaratának Sugárforrásából erednek.

Az imádságban, a szolgálatban, a testvériségben, a szelídségben, az együttérzésben, a hitben és az irgalmasságban való állhatatosság mindig arra fog vezetni benneteket, hogy minden nap egy kicsit jobban átalakítsátok az emberi állapotot.

Ha kitartotok a magatok elé kitűzött célok mellett, és kitartotok ama elhatározás mellett, hogy nem estek bele ugyanazokba a figyelemelterelésekbe, kísértésekbe és hibákba, az megszilárdítja bennetek az átalakulást, tudatotok legmélyebb szintjein, és nem engedi, hogy próbaidőtök utolsó pillanatában, az emberiség részeként, olyan megpróbáltatásokba essetek bele, amelyek már leküzdhetőnek tűntek.

Kiáltsatok ezért a Kegyelemért Istenhez, hogy az Ő Akarata és Hatalma által állandóan és kitartóan teljesítsétek az Törvényét.

Még mindig van időtök arra, hogy a lényetek tudattalan szintjein egy igazi erődítménytépítsetek magatokban, amely fenntart és megvéd benneteket azokban az időkben, amikor az emberiség egésze csak Istenben és a saját szívetekben emelt sziklán álló erődítményben találja meg az egyensúlyt.

Gyakoroljátok ezt az apró dolgokban. Tartsátok szemmel magatokat, és mindig megtaláljátok a békét.

Válasszátok Isten Szeretetét és ne a világ dolgait.

Kérjétek a Mennyország Kegyelmét és segítségét, és minden nap tegyétek meg a saját részeteket.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMLEYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Aki fél az idők változásától, az valójában önmagát és az emberiséget félti. Azért fél, mert nem tudja, hogy mi rejlik saját magában és a világ összes férfijában és nőjében. 

Gyermekeim, az Apokalipszis valójában minden egyes lény döntésének következménye, annak az útnak a következménye, amelyen mindenki úgy döntött, hogy járni fog. Az Apokalipszis elviselése és fenntartása minden egyes belső világtól függ, még akkor is, ha az egész bolygón is meg lehet tapasztalni.

Értsétek meg tehát, gyermekeim, hogy nem kell félnetek az időktől, a természet mozgásától vagy a Törvények alászállásától, hanem meg kell ismernetek magatokat, át kell alakítanotok magatokat, ragaszkodnotok kell Isten Tervéhez és engednetek kell, hogy meggyógyuljatok; meg kell adnotok magatokat, nem szabad ellenállnotok az Atya Szeretete előtt és engednetek kell, hogy tudatotok az isteni elvek szerint érlelődjön.

Hatoljatok annak a szellemi szintézisnek a mélyére, amelyet nektek, mint emberiségnek, meg kell élnetek; engedjétek, hogy az ősi idők bölcsessége egyesüljön a szeretettel, amelyet ma elérhettek, és tegyétek ezt egy új lépéssé  tudatotok új szakaszában.

Keressétek az átalakulást az apró dolgokban, a felebaráti szeretetben, a megértésben, a türelemben, az ítélkezésmentességben, az együttérzésben, az önzetlen szolgálatban, mert a szívetek átalakulása a mindennapok során történik.

Fogadjátok el azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten ad nektek a szolgálatra és a szeretetre, mert ezeken keresztül formáljátok lényeteket az isteni Akarat szerint. Legyetek figyelmesek magatokra és mindenkire; és imádkozzatok szívből, tudatosan, szellemben és igazságban.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekeim, ahhoz, hogy megőrizzétek az egyensúlyt az átmeneti időkben,  a tudatotoknak mostantól kezdve el kell fogadnia  az önzetlen szolgálat és az állandó önfeláldozás szeretetét. Ez az elszántság a feltétel nélküli szolgálatra az, amely testben és lélekben meg fog benneteket újítani, és lehetővé teszi számotokra, hogy fenntartson benneteket az Isteni Kegyelem.

A mások szolgálatára és segítésére való törekvés arra készteti a tudatotokat, hogy Isten Szívéből merítsenek bölcsességet és megkülönböztető képességet, gyógyítást, szeretetet és békét, még a legnehezebb helyzetekben is.

Ez így lesz, gyermekeim, mert Isten megadja nektek azokat az eszközöket, amelyekre szükségetek van ahhoz, hogy betöltsétek a küldetést, amelyet lelketek elvállalt.

Abból az okból, hogy ne legyetek kiegyensúlyozatlanok, őrültek vagy szomorúak, amikor már nincs hova tartoznotok, csak egyedül Istenhez, most kell elkezdenetek szeretni a szolgálatot, szeretni a felebarátotok megsegítését, szeretni és teljesíteni Isten Tervét, szeretni azt, hogy elérhetőek legyetek, szeretni azt, hogy a Teremtőben és ne önmagatokban legyetek, mert így fogjátok legyőzni nemcsak a megpróbáltatásokat, amelyek jönni fognak, hanem lehetővé teszitek, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szeretete megújuljon és győzedelmeskedjen bennetek.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENTE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek békét keresett a világot szemlélve és tudatának legbelsőbb tereiben is, de nem találta. Az emberiség zűrzavarát, az emberiség egyensúlytalanságát, a betegségeket, a szenvedést, az élet valódi értelmének hiányát látta ez a lélek, miközben békét keresett a világban és önmagában is.

Ez a lélek így imádkozott az Úrhoz, és így kérte a segítségét: "Uram, ha lehetséges békét érezni a bajban, adj nekem békét. Ha lehetséges, hogy érezzelek Téged, még a sivatagban is, add, hogy érezzelek Téged. Ha lehetséges megőrizni a hitet és hinni, hogy e mély éjszaka után eljön az új nap és az új élet fénye, akkor add meg nekem ezt a hitet, mert elveszettnek, magányosnak és üresnek érzem magam, és nem találok körülöttem mást, csak gyötrelmet és bizonytalanságot".

És miután az Úr hosszas csendben figyelte azt a lelket, így válaszolt: "Menj, kis lélek, lábad szellemileg egy hegyen van, ez a világ Kálváriája. Ahhoz, hogy átmenj rajta anélkül, hogy elveszítenéd a benned lévő hitet, reményt vagy békét, tudatodat léted igazi céljára kell összpontosítanod.

Szemléld tehát a Keresztet, és éld át újra minden nap az Úr Golgotáját. Meditálj azon a pillanaton, amikor békét talált a Szívében, és utánozd a lépteit. Értsd meg, Fiam, hogy a Legszentebb Mária tekintetében és az Ő csendes Jelenlétének a bizonyosságában, a Kereszttel együtt megtett egész útja során Urad békére lelt és megújult, hogy tovább haladjon. Mária, az Élet Szűz Anyjának szemében a ti Uratok reményt talált, és visszakapta kiontott Vére minden cseppjének a célját.

Ezeknek az időknek a kálváriája a világban élő lelkek döntéseitől függ. Úgy kell átmenniük ezen a próbán, mint  emberiség. De te, kis lélek, átélheted a Golgotát a két tolvaj öntudatlansága szerint, vagy átélheted a Golgotát a Teremtés, a törvények és az élet megújítása szemszögéből, ahogyan Krisztus tanított téged.

Ha tehát elveszíted a békédet, keresd ezt a békét Szűz Mária Szemében. Imádkozz Szeplőtelen Szívéhez, és Ő, aki maga a Béke Forrása az összes életforma számára, válaszolni fog csendessége által, de mélységes Szeretete, Békéje és megújulása által is. Ez a módja annak, hogy megtaláld a békét ezekben az átmeneti időkben."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket arra ez a párbeszéd, hogy ne maradjatok a világ szorongásaiban, hanem tanuljatok meg megújulni a Legszentebb Máriában, és  találjátok meg az Ő Békéjét a világ nyomorúsága ellenére.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRI MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy felébredt lélek, aki készen állt arra, hogy behatoljon az egek titkaiba, minden nap imádkozott Istenhez és az Ő segítségét kérte ahhoz, hogy leváljon a világról és ne féljen az Égtől. Ez a lélek félt a szenvedéstől, az idők átalakulásától és a bolygó változásától, mert mindez ismeretlen volt számára.

Egy nap a következő kérdést intézte az Úrhoz: "Uram, hiszek abban, hogy Te Isten vagy és hogy ezen az életen túl létezik egy nagyobb Élet. Tudom, hogy nagy illúzióban élünk, azonban ebbe belemerülve, nem vagyok képes megérteni az igazságot. Félek az idők változásától, félek a világ szenvedésétől és félek mindattól, amit át kell majd élnünk Krisztus Visszatérése előtt. Le tudod-e majd győzni Te ezeket a félelmeket a szívemben?”.

És az Úr, könyörületes pillantással szemlélve ezt a kis lelket, így válaszolt: "Amikor egy szív Bennem van, mindent másképp él meg. Számára a szenvedés felajánlássá válik és elveszti súlyát, és a fájdalom nagyobb Szeretetté alakul át.

Az idők átmenetét és mindazt, amit az emberiségnek meg kell tapasztalnia, másképp élik majd meg azok, akik Bennem vannak. Látják majd a világ zavarát, de belsejükben bölcsesség lesz. Mert azt mondom neked, szeretett lélek, hogy nem a csapások, a természet megindulása vagy az égben megjelenő jelek okozzák majd a földi lelkek szenvedését. Saját tudatlanságuk, és a felső élettel való kapcsolatuk hiánya miatt válnak majd elveszetté.

Az őket fenntartó alapok megszűnnek majd, vagyis az élvezetekkel teli és kényelmes élet szüntelen keresése, és ez lesz az emberiség legnagyobb fájdalma, minden szenvedés gyökere.

A Belém helyezett szívek nem félnek majd, mert Én békét adok nekik és megerősítem hitüket. És minél többet imádkoztok, annál inkább Bennem lesztek, és Én megadom nektek a bölcsességet. És a világ zűrzavarában és sötétségében a lelketek olyan lesz, mint a lámpa, amely megmutatja az utat, és így a Föld sója és a világ világossága lesztek. Szavam be fog teljesülni, és a próféciák beteljesülése is békét hoz majd számotokra. Ezért ne félj, hanem imádkozz és maradj kitartó hűségedben, mert azért választottalak ki, hogy fény legyél az asztalon, ez a sorsod".

Ez a történet erősítsen meg titeket, oszlassa el félelmeiteket, és helyezzen benneteket a helyes irányba, hogy imádkozzatok, és ne hagyjatok fel az imádsággal, és így találjátok meg a békét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

A remény napja ragyogjon azokban, akik imádkoznak, hogy soha se féljenek a jövőtől és az ismeretlentől.Dear children,

Az isteni próféciák lényege lüktessen azokban, akik hisznek, hogy azok ismeretében tudják, hogy győzelmük biztos, és hogy Kegyelmük cselekszik a sötétségben és a nehézségben.

A szeretet szülessen, ébredjen, növekedjen és sokasodjon azokban, akik minden nap arra törekszenek, hogy az Úr nyomdokaiba lépjenek, és hogy Hozzá hasonlóan éljék át ezeknek az időknek a keresztjét.

Egyesüljenek a dimenziók azok lényege által, akik elkötelezték magukat ezekre az időkre, hogy felfedezzék az emberi lét igazi értelmét.

Az igazság ismerete és az egyetemes élet bölcsessége legyen a pajzsa azoknak a szíveknek, amelyek arra törekszenek, hogy békében éljék át az idők átmenetét. Az a bizonyosság fogja támogatni a szellemüket, hogy ez az élet az átmenet iskolája abba, ami valódi és örökkévaló.

Ezért, gyermekeim, erősítsétek meg belsővilágotokat. Keressétek az igazságot az általunk adott tudáson keresztül. Szolgáljatok és legyetek a világ asztalára helyezett fény e világ számára.

Mélyítsétek el az Istennek való önátadásotokat és felajánlásotokat, és látni fogjátok a születést, az ébredést, a növekedést és a szeretet megsokszorozódását a szívetekben.

Legyetek eredeti emberi lények, és éljetek a létezésetek valódi céljának megfelelően

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT