KRISZTUS ÖTÖDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Ne félj a pusztaság sötét éjszakájától, Örök Fényem lépésről lépésre vezet téged.

Ne törődj a kísértésekkel és megpróbáltatásokkal, hanem add át magad Nekem, és örökre megszabadulsz önmagadtól.

Ne feledd, hogy az egyetlen áldozat az, aki ártatlan. Térj észhez!"

Krisztus Jézus

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Hogyan lehet megőrizni a békét és a nyugalmat a káosz idején?

Gyermekem, ne keress tökéletes érzéseket és érzeteket az átmenet idején. Amire törekedned kell, az a belső egyensúly, a hitedben és az új idők bizonyosságában való megerősödés, abban a bizonyosságban, hogy valamennyi próbatétel azért jön, hogy megtisztítsa az embert Isten Törvényei szerint. És az egyetlen dolog, amit tenned az az, hogy ne veszítsd szem elől a Szeretetet és az Isteni Tervet.

Tartsd szemedet a Teremtőd Célján; Emlékezz mindig az Úr Keresztjére, mert Ő a  példaképed ezeknek az időknek a Golgotáján.

Krisztus ereje nem ebben a világban volt, hanem egyedül Isten Szívében. Miközben Értelme, Szíve és emberi Teste szenvedett, szomorkodott és mély bánatba és fájdalomba került, Lelke és Szelleme Isten Szívében maradt és szemét a Teremtő Céljára szegezte, amely a szeretet és a megbocsátás megújítása, valamint az Irgalom és a megváltás intézménye volt e szeretet által.

Ezekben a megpróbáltatásokkal teli időkben, amit magad körül és magadban látsz, gyakran nem engedi, hogy békében légy és érezd azt a nyugalmat, amelyet egykor éreztél. De ne ragaszkodj azokhoz az érzésekhez és érzetekhez, amelyeket a tested, az elméd és a szíved által tapasztalhatsz. Istenre szegezd a tudatodat, a lelkedet és a szellemedet, hogy a földi körülményeken túl a lelked a káosz, a fájdalom, a bánat és az egyensúly hiánya felett legyen.

Nem lesz könnyű dolog ezt elérni, de erre kaptál elhívást, ezért érezted ennyire közel magadhoz Isten Szeretetét, tökéletes egységben a Fiúval, ahogyan Ő is megélte azt az Atyával.

Mindent azért kaptál, hogy legyőzd az akadályokat és Istenben légy. Ne keresd tehát a tökéletes földi körülményeket. Ne emberi szempontjaidban keress békét, hanem helyezd lelkedet és szellemedet Isten békéjébe, Kegyelmébe és Szeretetébe, és Ő győzni fog benned.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Amikor a Mennyei Egyház eljön, hogy találkozzon veletek, csak imádjátok és adjatok hálát az Isteni Jelenlétért.

Ma megnyílik a Menny és egyesül a Földdel, és átöleli az összes olyan szívet, amely Irgalomért és Könyörületért kiált valamennyi lény számára.

Ma a Mennyei Egyház eljön hozzátok, egy olyan Egyház, amelynek nincs vallása, amely nem ebben a világban kezdődött és nem is ebben a világban ér véget; egy olyan Egyház, amelyet azért hívnak így, hogy megértsétek, hogy ez egy szent, isteni hely, az a templom, ahol Isten Szíve lakik az összes gyermeke számára.

Ez a Mennyei Egyház akkor nyilvánul meg a Földön, amikor imádjátok Jézus Szent Szívét, amikor imádjátok Őt az Eukarisztiában, amikor csendben szemlélitek, amikor úgy szerettek, mint ahogy Ő szeret, amikor félreteszitek az elméteket, az előítéleteiteket és az emberi kicsinyességeteket azért, hogy belépjetek az isteni nagyságba.

A Mennyei Egyház feltárja az összes lény számára azt, hogy mik vagytok valójában,feltárja lényeteket és Isten nagyszerű Szeretetét, amely mindannyiótokban lakozik. Arra törekszem, hogy ma ebben az Egyházban legyetek. Ismét azért jöttem, hogy felemeljelek benneteket az emberi félelmek, a félreértések, és az elkülönülés fölé. Azért jöttem, hogy felemeljelek benneteket a megpróbáltatások, a nyomorúságok, a nehézségek fölé, amelyen  keresztülmentek  ezekben az időkben. Mert ez az, gyermekeim, amit ebben a világban tanultam meg.

Azért jöttem, hogy szíveteket Jézus Szentséges Szívébe helyezzem, mert nem azért jöttem a világra, hogy Magamhoz vonzzalak benneteket. Nem az Én példámat kell utánoznotok, hanem Fiam példáját, az Ő Szeretetét és önátadását. Én csak az Ő nyomdokaiba léptem, és azért jöttem, hogy megtanítsalak benneteket, hogy ugyanezt tegyétek.

Eljött annak az ideje, hogy szívből döntsetek, és ahhoz, hogy ez megtörténjen, fel kell emelnetek a tudatotokat, hogy ne a bolygó nehézségeibe burkolózzatok, hanem az Igazságban és Isten Szívében legyetek.

Krisztus valamennyi lépésénél a Kereszttel a Tudata a Mennyei Egyházban maradt, és ott imádta a Teremtőt, bármennyire is sértették, bármennyire ütöttek sebeket a Testén.

Bármennyi emberi bánat árasztotta is el a Tudatát, Szíve a Mennyei Egyházban maradt. Amíg az emberek szívét szemlélte, Szelleme felemelkedett a nyomorúság fölé, megbocsátotta az emberek tudatlanságát és a legvégsőkig szerette őket.

Ez az, amire ma hivatottak vagytok: hogy megmaradjatok a Mennyei Egyházban, még akkor is, ha a világ megrendül, még akkor is, ha a természet megrendül, és ez a bolygó kibillent egyensúlyából, még akkor is, ha az emberek elméje soha sem tapasztalt őrületben él, és tetteik megmagyarázhatatlanok.

Gyermekek, ne legyen a tudatotokban felháborodás, gyűlölet vagy gonoszság, maradjon a szívetek a Mennyei Egyházban, még akkor is, ha tudomásotok van arról, hogyan folyásolja be az embereket a sötétség, és legyetek képesek arra, hogy megbocsássatok, hogy szeressetek a végsőkig, ahogyan Uratok tette, mert csak ez az Isteni Szeretet képes arra, hogy kiegyensúlyozza a bolygón történő eseményeket.

Ahogyan a próbák ismeretlenek lesznek, úgy egy ismeretlen Szeretet is lakozik bennetek, de szívetek maradjon az igazságban, nem pedig az emberi korlátok között. Ne a saját szemetekkel nézzetek a felebarátotokra, hanem Isten Szemével, annak az Istennek a Szemével, aki bennetek lakozik, és aki még mindig, türelmesen, a teremtés kezdetétől fogva várja, hogy megnyilvánulhasson a gyermekeiben.

Ahhoz, hogy a Mennyei Egyházban lehessetek, szeretnetek kell azt, szeretnetek kell az igazságot, szeretnetek kell Istent, szeretnetek kell az Ő Tervét az összes teremtmény számára, az összes gyermeke számára, függetlenül az útjaiktól, függetlenül az életüktől, függetlenül attól, hogy hogyan élnek, függetlenül attól, hogy hogyan értelmezik. Csak a szívükben lévő szeretet fogja egyesíteni az összes vallást.

Amíg Fiam visszatér a világba, a gonosz létezni fog a Földön, de ti készüljetek fel az eljövetelére a Szeretet által.

Amikor arról beszélünk, hogy az összes vallás egyesülni fog, azt mondjuk, hogy azért, mert az Isten gyermekeinek szívében lévő szeretet fogja őket összehozni, a különbözőségeik ellenére. És mindig létezni fognak azok, akik tudatlanok, vak szívűek és azok, akik kételkednek Isten Jelenlétében, mert nekik látniuk kell ahhoz, hogy higgyenek. És látni fognak.

De az összes vallásban, valamennyi hitben és azok szívében, akik ateistáknak nevezik magukat, szeretet fog lüktetni, olyan szeretet, amely túllép a különbségeken, túllép az emberi megértésen, olyan szeretet, amely elárasztja a lényüket, és nem engedi, hogy tudatlanságban, kritikában és ítélkezésben maradjanak.

Sokan már kezdik érezni a belsejükben ezt a szeretet, de a káosz, amely körülveszi őket, elnyomja azt, a gonosz, amely fél ettől az Isteni Szeretettől, megpróbálja elhallgattatni azt. De ma azt mondom nektek, hogy bár a Szent Szívek csendben vannak, az emberekben lévő szeretet hangosabban fog szólni az Isteni Igazságról az egész bolygóhoz, és a lelkek meg fogják hallgatni, a szívek meg fogják adni magukat, és azok, akiknek fell kell ébredniük, fel fognak ébredni.

Ezért ne féljetek, csak szeressetek.

Legyetek a Mennyei Egyházban e szeretet által, tegyetek tanúságot a világnak arról, hogy Isten nemcsak rajtatok keresztül beszél, hanem bennetek is él, él ezen a helyen és az összes szent helyen, amelyet Ő szentelt fel, hogy  Királyságának megnyilvánulásai legyenek. És bár a szátok hallgat, a szemetek beszélni fog, és bár a szemetek csukva van, a jelenlétetek beszélni fog.

Ahogyan egy napon Fiam azt mondta nektek, hogy ha a lelkek abbahagyják az Őt dicsőítő és imádó szavakat, akkor a kövek fogják ezt megtenni; úgy ma is azt mondom nektek, hogy Isten mindig beszélni fog bennetek, még a csend által is beszélni fog, mert Ő a levegőben él, amit belélegeztek.

Egyesüljenek azok, akik békéért kiáltanak; szeressék egymást azok, akik Krisztus Szeretetét akarják kifejezni, akik az Ő példáját akarják követni, és akik csak arra vágynak, hogy a Mennyei Királyság megnyilvánuljon a világban.

Egyesüljenek azok, akik békéért kiáltanak; szeressék egymást azok, akik Krisztus Szeretetét akarják kifejezni, akik az Ő példáját akarják követni, és akik csak arra vágynak, hogy a Mennyei Királyság megnyilvánuljon a világban. 

Egy pillanatra érezzétek Isten Jelenlétét,  Mennyei Egyházát, imádatának a Templomát. Üljetek le Jézus Szent Szíve elé, amelyben élénken lüktet a Szeretet mindannyiótok iránt. Gyógyítson meg benneteket az Ő Jelenlétében való jelenlét, békítsen ki benneteket és bocsásson meg nektek.

Érezzétek, gyermekek, hogy hogyan akar bennetek lüktetni ez a Szent Szív. Leszállt a Keresztről, Szeretetből támadt fel, és ugyanezzel a Szeretettel törekszik arra, hogy belépjen e Föld összes teremtményébe. Csak mondjatok neki igent.

Imádkozzatok egymásért, ahogy Én imádkozom értetek. Imádkozzatok az összes vallásért és azokért, akiknek nincs vallásuk. Imádkozzatok Isten tökéletes Gondolatáért az összes teremtmény számára. Imádkozzatok, hogy Ajándékai kifejezésre jussanak az összes lényben, és ne akarják elpusztítani egymást, hanem szeressék egymást.

Amikor érzékeltek egy hibát, imádkozzatok, hogy megnyilvánuljon az igazság, és amikor tévedtek, adjatok hálát azokért, akik imádkoznak értetek, és nyissátok ki a szemeteket, hogy megtaláljátok az igazságot. 

Ne szégyelljétek, ha tévedtek, ne szégyelljétek, ha a tévedésben maradtok amiatt, hogy féltek az élő szeretettől.

Nem Isten az, aki elválaszt benneteket az igazságtól, gyermekek. Mindannyian magatokat választjátok el attól, amikor féltek az ismeretlentől, amikor féltek az átadástól, amikor nem ismeritek a szeretetet és féltek attól, hogy bennetek marad és teljesen átalakít benneteket.

Ezért ma az az imám értetek, hogy tartsatok bűnbánatot, hogy adjátok meg magatokat. Ne szégyelljétek azt, hogy kijavítsátok az utatokat, ne szégyelljétek azt, hogy a végsőkig szeressetek, hogy megismerjétek az igazságot, és hogy teret adjatok annak, hogy megnyilvánuljon bennetek. Adjátok meg magatokat a Mennyei Egyházban, lüktessen Jézus Szent Szíve valamennyi társatokban.

Ma veletek együtt imádkozom a világ összes papjáért, az összes vallásért, az összes lélekért, amelyet Isten elhívott arra, hogy hozza le a Mennyet a Földre, mindazokért, akiknek az a hivatása, hogy kinyilvánítsa Krisztus közösségét a lelkek számára, hogy Ő beléphessen az összes lénybe.

Ezért kérem, hogy hozzátok ide az oltárt, hogy megszenteljük, és hogy a benne lévő elemek átalakuljanak  Krisztus Testévé és Vérévé, hogy a Mennyei Egyház ne csak előttetek legyen, hanem bennetek is. Tegyétek ezt az áldozatot a világ összes papjáért, azokért, akik kísértésbe estek, és azokért, akik küzdenek azért, hogy ne essenek kísértésbe. Újítsák meg ma fogadalmukat, nyerjenek bocsánatot és béküljenek meg Istennel. Ámen.

Kiáltsatok ma, gyermekeim, a világ összes papjáért, és kérjétek a Mennyei Atyától azt a Kegyelmet, hogy az Ő Isteni Egyháza a világ összes tabernákulumában megnyilvánuljon, és hogy ahol a pap felemeli a kenyeret és a bort, ott a lelke megbékéljen Istennel, és megtalálja az igazságot. Ámen.

Veletek leszek.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Éljük át ebben a pillanatban Urunk fájdalmas Kínszenvedését, és ahogy Szent József kérte, menjünk be lelkileg a Mennyei Templomba, a világegyetem összes angyalának társaságában, hogy tanúságot tegyünk a szeretet eme örökségéről, és hogy Teremtőnk elfogadja belső felajánlásunkat Jézus Szentséges Szívének e napján.

Amikor Jézus összegyűlt az apostolokkal, fogta a kenyeret, felemelte, és hálát adott az Atyának azért az áldozatért, amelyet mindannyiunkért átélt, hogy ez a kenyér az Ő dicsőséges Testévé változzon át. Majd megtörte, és apostolainak adta, mondván nekik: "Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amely az emberekért adatik a bűnök bocsánatára"
 

Urunk, dicsérünk és áldunk Téged. 
Urunk, dicsérünk és áldunk Téged.
Urunk, dicsérünk és áldunk Téged.

Ámen.
 

Azután Urunk vette a Kelyhet. Felemelte azt Istenhez, felajánlotta az Ő Vérét az emberiségért, és megáldotta ezt a Kelyhet, mint Isten Fia Szeretetének a bizonyságát minden lélekért ezen a Földön. Azután átadta a társainak, és így szólt: "Vegyétek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az Új Szövetség Véréé, amely kiontatik  a bűnök bocsánatára. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre".
 

Urunk, dicsérünk és áldunk Téged. 
Urunk, dicsérünk és áldunk Téged.
Urunk, dicsérünk és áldunk Téged.

Ámen.
 

A Szentháromsággal egyesülve szemléljük és imádjuk Krisztus Testét és Vérét, és teljesítsük be ezt a szentséget és ezt az áldozatot azzal az imádsággal, amelyet Urunk tanított nekünk:
 

(Miatyánk)
 

Hirdetjük Krisztus Békéjét az egész Földön, Jézus Szentséges Szívének ünneplésével együtt, hogy a bolygó megfürödjön Szentséges Szíve összes sugarában. Ámen.
 

Uram,
Nem vagyok méltó arra, hogy a házamba jöjj,
de csak szólj egy szót és meggyógyulok.

 

Érezze az összes lélek ebben az órában a Krisztussal való szellemi közösséget. Vegyétek a Kezéből a Testét és a Vérét, és hagyjátok, hogy Szentséges Szíve lüktessen bennetek.

Most megáldalak benneteket, gyermekeim, megerősítelek benneteket, és megköszönöm, hogy megmaradtatok Istenben, a mostani idők minden nehézsége ellenére.

Ne feledjétek, hogy bár ezek a megpróbáltatások ismeretlenek, egy ismeretlen szeretet lakozik bennetek is, és ez vezethet benneteket, hogy legyőzzetek mindent, és megújítsátok Isten Teremtését. Ezért megáldalak és köszönetet mondok nektek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, tanuld meg, hogy hogyan kezeld azokat a fájdalmakat és a félelmeket, amelyek a lelkedből jönnek, abból a régi lélekből, amely annyi életszakaszon ment keresztül, és most az ismeretlen előtt áll, egy olyan helyen, ahol úgy látszik, hogy a biztosítékok és a legmélyebb hit is eltűnik, egy olyan helyen, ahol a sivatag oly tágasnak tűnik, és a szárazság veszi át a hit helyét.

Tanuld meg érezni a lelkedből fakadó fájdalmakat és félelmeket, amelyek olyan intenzív és mély érzésekként nyilvánulnak meg a szívedben, amelyekről nem tudod, honnan erednek. Ezek a gyökerek a lelkedben vannak.

Hát így szólj ehhez a kis lélekhez: "Bízz az Úrban, szeretett lélek. Benned van az erő, hogy átkelhess a pusztákon és a próbákon. Benned az Úr sziklára építette az alapot, hogy a mostani idők szelei ellenére se lásd azt, hogy belső várad összeomlik".

Gyermekem, imádkozz a saját lelkeddel együtt, beszélgess lényed legmélyebb magjával, és miközben egységet keresel Istennel, keress egységet önmagaddal is. 

Értsd meg és nyisd meg magad, hogy felfedezd belső énedet, hogy meglásd saját gyengeségeidet és fájdalmaidat. Ez olyasmi, amit el kell kezdenetek megélni, hogy az eljövendő időkben hidak és fények legyetek a világban, hogy képesek legyetek arra, hogy segítsetek azoknak, akik vakon jönnek majd az úton.

Ezért, amikor érzed ezeket a mély és rejtett érzéseket, menj mélyebbre magadban, állj a lelked elé, és kérdezd meg tőle, honnan jön a fájdalma, honnan jön a félelme. Imádkozz vele, és kérj Kegyelmet ahhoz, hogy megszabadulj, hogy meglásd és meggyógyítsd a tudatod legrejtettebb sebeit, és ne félj attól, amit találsz magadban, mert a Gyógyító és Megváltó, a megbocsátás Tulajdonosa és az Irgalom Királya tárt Karokkal vár.

De ha nem keresed Őt, ha érzed fájdalmaidat és elrejted azokat, hogyan lesz képes arra az Urad, hogy megérintse és meggyógyítsa a sebeidet, vagy hogy egyetlen pillantással meggyógyítsa egész lényedet?

Ezért, gyermekem, ne félj, hanem szeress. Szeresd Istent, szeresd felebarátodat, és szeresd azt is, amit Isten ki akar nyilvánítani rajtad keresztül. Szeresd a benned lakozó szentet, szeresd az Úr az életedre vonatkozó Gondolatát, és hagyd, hogy meggyógyítson, hogy visszatérhess ahhoz a tervhez, amit végre kell hajtanod.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely igyekezett elmélyíteni az erejét Krisztusban, igyekezett megújulni Benne minden egyes megpróbáltatásban, így kérdezte az Urat: "Uram, honnan származik az első keresztények hite, azok ereje, akik tudták és tudják, hogyan kell odaadni az életüket a szeretetért?"

És az Úr így válaszolt: "Szeretett lélek, nemcsak az első keresztények hite, hanem mindazok hite is, akik tudják, hogyan adják át életüket Isten szeretetéért, mennyei létezésem bizonyosságán alapul. Ezek a lelkek tudják, hogy a szeretetről szóló bizonyságtételük megmenti és lelkesíti azokat, akik remény nélkül maradtak, és azokat, akik elvesztették a hitüket. Tudják, hogy példájuk érdemet szerez a legbűnösebbek megváltásáért. Tudják, hogy életük olyan, mint egy lélegzetvétel, oly törékeny és múlandó, de e rövid lélegzetvétel alatt teljes lényükkel és teljes szívükből kell szeretniük.

A Fiam által rátok hagyott parancsolatot követve nincs nagyobb szeretet annál, mint amelyik az életét adja a barátaiért. És az életét adni nem csak azt jelenti, kis lelkem, hogy meghalsz; hanem mindenekelőtt azt, hogy teljes lényeddel és teljes szíveddel odaadod magad, hogy élő tanúságtétele legyél az önátadásnak és a szeretetnek, a Kegyelemnek és az Irgalomnak, amely Krisztus megfeszített Szívéből áradt és árad ma is.

Ezért, lelkem, legyen erőfeszítésed a szeretetre és arra, hogy még mélyebben behatolj a Szeretetembe. Így teljes mértékben feltárul előtted a hit és a Kegyelem."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket arra ez a párbeszéd, hogy Istenben legyetek erősek és ne a világban, és hogy az élet könnyű leheletében megtudjátok, hogyan kell szeretni egész lényetekkel.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENTE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely már régóta készült a bolygó nagy nyomorúságára, ahogy az közeledett, egyre bizonytalanabbnak és tudatlanabbnak érezte magát. Érezte ennek a bolygói megpróbáltatásnak az ismeretlenségét, és így kérdezte az Urat: "Uram és Örökkévaló Atyám, hogyan készülhetek fel ezekre az időkre? Hogyan győzhetem le a tudatlanságomat és hogyan juthatok hozzá a Bölcsességedhez? Hogyan győzhetem le a félelmeimet és hogyan kaphatom meg a Békédet?"

És az Úr így válaszolt: "Amint látod, kis lélek, ezek az idők újak, és ez a próba ismeretlen és kihívást jelent minden földi és azon túli élet számára; de megvan benned a Kegyelmem és az összes Ajándékom, amelyeket egy nap, amikor imádkoztál és szolgáltál, letétbe helyeztem benned. Ezek elő fognak jönni, és segítségedre és békédre lesznek.

De él benned egy olyan szintézis is, amely lehetővé teszi a számodra, hogy megtaláld azt, amit még nem tapasztaltál meg: a Szeretet-Bölcsességet, amelyet még nem ért el az emberiség egyetlen korszakában sem, hanem csak Fiam Szívében. Ezért, kis lélek, hagyd, hogy az emberiség legmélyebb tanulságai szintetizálódjanak benned.

Tapasztald meg és érezd a primitív népek tudatlanságát, akik szellemi egyszerűségükben nem álltak meg, hanem képesek voltak arra, hogy belevessék magukat az ismeretlenbe, hogy túléljék azt és fejlődjenek. Vedd át tőlük a gátak áttörésének és a növekedés emberi lehetőségének legmélyebb feljegyzéseit. Ne csak gondolkodó emberként növekedj tehát, hanem olyan emberként is, aki érzi az életet, aki közösséget vállal és aki a Teremtés Egészében találja meg önmagát.

Tapasztald meg az őslakosok és az eredeti népek tisztaságát. Éld át azok kitartását, akik az emberiség hatalomvágya ellenére a tiszta bölcsességet választották, és megmaradtak a békéjükben.

Éld át magadban a Kelet együttérzését, a test, a természet és a csillagok tanulmányozásának tiszta tudományát, amely az emberi tudatot arra készteti, hogy felismerje nagyságát és kicsinységét egyaránt.

Élj az első keresztények hite szerint, azoké szerint, akik áttörték a korlátokat és túlléptek az első Szentíráson; azokét, akik nem maradtak a szavakban, hanem az élő próféciák láttán hittek; azokét, akik hagyták magukat átalakítani és tudták, hogyan kell hallgatni Fiam szimbolikus prédikációjára, és még jobban az összes mennyei kinyilatkoztatásra, amit Ő hozott; azokra, akik megtapasztalták az Országot és felfedezték az Országot Krisztussal, és utánozták a Lépteit a századok folyamán.

Éljen az egyszerű lelkek békéje, akik nem ragaszkodnak a világ gazdagságához, hanem Isten Jelenlétének az öröme tartja fenn őket; olyan lelkek, akiknek ereje a sziklára épült, és akiket nem zavar meg, ha a világ dicsősége összeomlik, akik a viharok ellenére is megmaradnak Istenben.

Így van ez, szeretett lélek, hogy azáltal, hogy megtapasztalod magadban azokat az Ajándékokat, amelyeket minden egyes korban, minden egyes népben, minden egyes vallásban adtam az emberiségnek, megnyílsz arra, hogy valami újat élj át, mindannak a gyümölcsét, amit megtanultál. Ez egy átmeneti időszak."

Gyermekeim, inspiráljon benneteket arra ez a mély párbeszéd, hogy békét és bölcsességet találjatok az átmenet idején.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Ne a világ dolgaitól féljen a szíved, hanem attól, hogy távol van Istentől.

Rajtad múlik, hogy beteljesíted-e a Föld törvényeit, de az is, hogy saját életeden keresztül hirdeted-e a világnak az Isteni Törvényeket.

Ezért imádkozz, gyermekem, hogy a szíved békét és ne félelmet terjesszen, hogy a szíved a bölcsesség és ne a tudatlanság forrása legyen.

Lelked sugározza az emberi tudat felé azt a szeretetet, amelyet folyamatosan kapsz, és ezzel állítsd meg a félelem igáját, valamint a mentális és szellemi zűrzavart, amelyben az emberiség egyre mélyebbre és mélyebbre kerül.

Szemléld a bolygó megtisztulását, ahogy Urad szemlélte a Golgotát, és tudd, hogy hogyan találd meg valamennyi próbatétel mögött azt a lehetőséget, hogy szorosabban egyesülj Istennel, hogy megerősítsd a hitedet és elmélyítsd önátadásodat, hogy átváltoztasd a látszólagos emberi vereségeket a Szeretet és az Isteni Irgalmasság diadalává.

Legyen ez egy olyan időszak, amikor beléphetsz a saját szívedbe, és találkozhatsz Istennel. Ne feledd, hogy a nagyböjt sivatagán mész keresztül, ahol a kísértések azért jönnek, hogy legyőzd azokat; ahol a lelked a Golgota lépcsőfokait szemléli, hogy felkészüljön a húsvéti megújulásra; ahol megszületik a benned lévő Krisztus, növekszik és érik; ahol a szeretet és az igazság teret nyer egész lényedben.

Élj, gyermekem, az Igazság és nem a tudatlanság védelme alatt; az Isteni Törvények védelme alatt, a bölcsesség és nem a naivság alapján.

Légy a tudatában annak, hogy ezek végidők, az önátadás, a kereszt ideje, de annak is, hogy a kereszt igazi értelme Isten Szeretetének diadala, és nem az emberi szenvedés.

Építsd alapodat a szeretetre, és légy Krisztus győzelme.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET A SÃO PAULO VÁROSÁBÓL A BRAZÍLIAI MINAS GERAIS-I FIGUEIRA-I MÁRIA-KÖZPONTBA TETT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCIA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ahogyan a sivatag népei, akiket Isten azért küldött, hogy próbára tegye őket a hitben, a belső kapcsolatban és az Isteni Akaratba vetett bizalomban, képesek voltak arra, hogy megépítsék az alapokat magának a Teremtőnek a világba való eljöveteléhez; ti, gyermekeim, akiket az Atya a belső sivatagba vezetett, akiket a mostani idők próbáiba vezetett, erősítsétek meg saját hiteteket, építsétek meg az új élet alapjait, és ami ennél is fontosabb, építsétek meg az alapokat Krisztus e világba való visszatéréséhez.

Az emberiség történelme különböző szinteken megismétli önmagát, mert a ciklusok új lehetőségeket hoznak arra, hogy teljes mértékben beteljesítsük a Teremtő Akaratát.

Közeledtek Uratok a világba való Visszatéréséhez, és ahhoz, hogy megéljétek ezt a pillanatot, elő kell készítenetek az Ő útját. És Krisztus útját, gyermekeim, nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé kell előkészíteni.

Ez az út a belső világegyetemetekből ered, az emberi igazság mélységeiből, amit esszenciának nevezünk. És ez az út, amely bennetek kezdődik, a Mennyei Világegyetembe, az Élet Forrásához vezet, amely az úgynevezett Isteni Esszenciában van.

Krisztus Visszatérésének útja a híd a szívetek és Isten Szíve között, és ez a híd most épül, a hit, a kitartás, az engedelmesség és a Teremtőtök iránti abszolút szeretet által.

Legyenek tehát a megpróbáltatások téglák ebben a belső építményben, az Isten Szíve felé vezető híd részei.

Ne féljetek semmitől, csak tanuljatok minden tapasztalatból, és legyetek erősek Krisztusban, minden új kihívásban.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Fogadd el szeretettel és hálával a próbákat, amelyeket Urad küld neked, és fedezd fel mindegyikben a tökéletes utat a gyógyulásodhoz, az ébredésedhez és a megváltásodhoz.

Gyermekem, néha Isten ad neked egy betegséget, amit át kell élned, és ezen keresztül mély szellemi gyógyulást tapasztalsz. A betegség megmutatja neked emberi lényed törékenységét, amikor csak emberi erők és e világ törvényei tartják fenn.

Amikor átadod a szívedet, és Annak a Kezébe helyezed az életedet, Aki teremtette, és Aki egyedül képes tökéletesen vezetni azt, akkor megérted, hogy a betegség azért jön, hogy meggyógyítson téged önmagadból, hogy legyőzze legmélyebb ellenállásodat, hogy Isten elé helyezzen, mint egy törékeny bárányt a pásztor karjaiba.

Fogd fel a betegséget úgy, mint egy figyelmeztetést a Mennyből, amely arra hív, hogy elmélyítsd az Istennek való átadást és lemondást, az Ő Akaratának való átadást, hogy megértsd, hogy Ő az egyetlen, aki képes irányítani a lépteidet.

Amíg neked erőd van, addig Neki Hatalma van.

Amíg neked ismereted van, Neki Bölcsessége van.

Amíg az igazságot keresed, addig Ő az Igazság.

Ezért, gyermekem, belsőleg állj Isten elé, hogy hálás légy, amikor megpróbálja felnyitni a szemedet, hogy feltárja előtted a gyarlóságodat.

Mélyítsd el az önátadás és az engedelmesség érzését. Mélyítsd el a hit, a hála és az Isten előtti alázat érzését; mert így meggyógyulsz a betegségedből, és megszabadul a lelked.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekeim, a nagyböjt a sivatag, de a találkozás ideje is.

Egy alkalom arra, hogy találkozzunk az alázat szellemével, a Világegyetem hatalmasságával, a magasztos Törvényekkel, amelyek kicsivé tesznek minket, Isten Gondolatával, amely oly törékennyé tesz bennünket az Ő Akarata előtt.

A nagyböjt annak az ideje, hogy az Isteni Szavak mérhetetlen mélységében járjatok, amelyek Isten az emberiségre vonatkozó Terve Könyvében vannak megírva; hogy megértsétek, hogy ebbe az irányba kell mennetek, és hogy a Mennyei Atya betűi olyanok, mint a földön lévő lábnyomok, amelyekbe tökéletesen beleillik a lábatok. Elég, ha követitek azokat.

A böjtben összeomlanak az önmagunkról alkotott hamis hiedelmek és az emberi egó homokjára épített erődök. Mindezek összeomlanak; a gyarlóság feltárul, gyermekem, de Isten is felfedi Magát.

Meg kell tanulnotok megélni a nagyböjti időszakot, amelyben a tudat elindul, hogy megtalálja azt, ami magasztos és tökéletes, és ami, miközben feltárja az összes nyilvánvaló emberi nyomorúságot, elhozza a számotokra az Isteni Jelenlét bizonyosságát és azt a szabadságot, hogy legyetek a tudatában annak, hogy minden meg van írva.

Mert aki Isten Törvénye szerint jár, az összes harc, kihívás és megpróbáltatás ellenére is mérhetetlen diadala lesz Ura Szeretetének, amelynek ebben a világban nincs mértéke, csak határtalansága.

A nagyböjt tehát az az idő, amikor felismeritek a port, és a pornak hagyjátok azt, ami belőle származik; de a nagyböjt annak is az ideje, hogy felismerjétek a szellemet, és utat adjatok ennek a szellemnek, hogy kifejezze magát mindabban, ami vagytok.

Éljétek meg a nagyböjtöt teljes egészében; érezzétek magatokat kicsinek, törékenynek, semminek, de legyetek képesek arra, hogy átadjátok ezt a kicsinységet Isten nagysága előtt és hogy megvalljátok:
 

Uram,
Felismerem gyarlóságomat és nyomorúságomat,
felismerem tökéletlenségemet és illúziómat,
és mint aki semmivé és porrá lett, itt vagyok,
mint áldozat a Szellemed oltárán,
hogy kinyilatkoztassa Magát bennem,
és hogy a leheleted életre keltse az agyagot,
és hogy az Életed beteljesedjék bennem,
hogy eszközöddé váljak,
és így teljesüljön be a Te Akaratod.
Ámen.
 

Ez legyen azon szívek imája, amelyek megadják magukat a sivatag előtt, amelyek készen állnak arra, hogy a nagyböjt alatt az Úrral együtt készüljenek fel a világ keresztjére.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, amikor a szíved már nem tudja, hogy mit tegyen, tartsd meg lelkedet Isten Jelenlétének bizonyosságában, és csak ürességedet, csendességedet, gyötrelmedet, emberi állapotodat, legmélyebb vonásaidat, legrejtettebb gyengeségeidet ajánld fel az Atyának.

Ajánld fel magadat állandóan az Atyának, és hagyd, hogy kis életed az Ő Mennyei Oltára előtt álljon.

Légy hálás, még a megpróbáltatásokért, a sivatagokért és a kihívásokért is.

Légy hálás a mélységes szakadékokért, ahonnan a Teremtőd eljön, hogy megmentsen, amikor kinyújtod Felé a kezedet.

Engedd, hogy az átadás ezen tapasztalatai megerősítsék a lelkedet a még nagyobb átadásra, mert csak arról van szó, hogy egyre mélyebben engedd át magad Istennek.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, TUSAYANBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Fiam, bízz abban, amit Isten épít a tudatodban és a szívedben minden próbatétel és kihívás során.

Bízz abban, hogy a szellemed megerősödik, ahogy átléped a gyengeségeid határait, és látni fogod, ahogy növekszik a saját hited.

Bízz abban, hogy a Teremtődnek csak egy átadott szívre van szüksége tőled, amely hajlandó átélni az Ő csodáit, hajlandó viselni az Ő felelősségének súlyát, hajlandó megélni az Ő Tervének beteljesedését.

Bízz abban, hogy nyomorúságaidból tökéletes szeretetpotenciál származik, ahogyan az agyagból jött létre a teremtésed, amikor engeded, hogy az Isteni Lélegzet megérintse a szellemedet. Engedd, hogy ez a Lélegzet újra betöltse a szívedet, és bízz abban, hogy minden nap új élet keletkezik benned, minden alkalommal, amikor megnyitod a szívedet, hogy belélegezd ezt a levegőt, amely a Mennyekből jön.

Bízz abban, hogy Isten Terve beteljesedik benned és ebben a világban.

Bízzál, gyermekem, hogy minden követ szeretettel helyeztek el az út mentén, mert minden ugrásodban Isten Keze van, amely átalakulásod egy új szintjére vezet.

Bízz abban, hogy van egy rejtett és élő Isten a szívedben, és hogy bármelyik pillanatban kinyilatkoztatja magát rajtad keresztül.

Bízzál, és a bizalom váljon hitté, és a hited legyen ajtó az új idő és az új élet felé.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, TUSAYANBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor az Urad hív, hogy találkozz vele, menj, gyermekem, és ne félj attól, hogy hátranézés nélkül menjél.

Tedd az Ő kezébe és szívébe mindazt, amiről néha úgy tűnik, hogy lemondasz, és legyen meg az a bizonyosság a szívedben, hogy minden megtalálja a maga útját, célját és helyét egy olyan hatalmas Isten Szívében, aki minden teremtmény számára egyedi és tökéletes helyet biztosít.

Menj az Isten Szívében elfoglalt helyed felé, tudván, hogy életed célja az, hogy Őt kövesd, és minden pillanatban Benne legyél ezen és más utakon, mint az Ő eszköze, barátja és társa.

Erősítsd meg a szívedet minden próbatételben, minden „igent” Krisztusnak és minden „nemet” arra, ami sötét. Legyél a tudatában annak, hogy a szíved az egyetlen Úré, és hogy mindig Őbenne kell lenned.

Szilárdítsd meg a benned lévő erőt, tudván, hogy az Isten Keze által épül fel benned. És legyen hited, gyermekem.

A szél, az eső és a csüggedés elmúlik, de a hajlékod alapjai szilárdak maradnak. Ezért most már csak arra van szükség, hogy Atyád és Urad Kezében légy, és az Ő terveinek engedelmeskedve megtaláld az Ő legtisztább Szeretetét irántad.

Mindent szeretni fogsz Őáltala. És minden lemondás értelmet nyer, és minden felajánlás megsokszorozódik az élet megváltásának bőséges asztalánál, ahol sok éhező eszik majd szolgálatod gyümölcséből.

Néha nem érzékeled ezeket a gyümölcsöket, mert Annak a Kezében maradnak, Aki összegyűjti őket, hogy egy napon felajánlja őket a világnak.

Legyen hited és keresd Istent. Ezek a mai kulcsok a lelked lélegzetvételéhez.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, TUSAYANBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az áldozatkészség és az odaadás szellemében vesd bele szívedet mind a Világegyetem, mind a Föld mélységei rejtélyeinek a feltárásába.

Fogadd el szeretettel azt, ami ismeretlen számodra, és köszönd meg Istennek az életednek ajándékozott Kegyelmet, hogy ilyen közel kerülhetsz az Ő Kegyelméhez és Igazságához.

Gyermekem, egy ilyen tudatlansággal teli világban a te lelkednek ujjongania kellene, hogy része lehet a kinyilatkoztatások ciklusának, amely az egész emberiség számára most kezdődik.

Nyisd meg a szíved arra, amit soha sem tanultál meg.

Nyisd meg a tudatodat, hogy felfedezd azt, ami el volt rejtve a lelkedben.

Hagyd, hogy az emlékek előbukkanjanak, és hagyd, hogy az, amiről nem tudtad, hogy átélted, előbukkanjon, és az új, a szent, a magasztos felé tereljen.

Hagyd a lelkedet az új horizontok előtt, mert új megpróbáltatások jönnek ezekben az időkben, és készen kell állnod erre.

Legyen a hála az a kulcs, amelyet mindig a kezedben tartasz, hogy kinyíljanak a Mennyország kapui.

Az alázat legyen a védőpajzsod a tudatlanság és a hiúság e csatájában, amelyből az emberek megpróbálnak kilépni, és gyakran nem sikerül nekik.

Az ima legyen a kikötő, Isten Szíve pedig a bátorítás.

Lélegezd be az Ő Jelenlétét és sugározd az Ő békéjét. Így fogod érzékelni, hogy még az is, ami a legrejtettebbnek tűnt, mindig is itt volt, közvetlenül előtted, Isten Szívében.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ ARGENTÍNAI BUENOS AIRES VÁROSÁBÓL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN LÉVŐ LOS ANGELESBE TETT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Isten megerősíti azokat a szíveket, amelyek megpróbáltatásokon és kihívásokon, csatákon és nehézségeken keresztül válaszolnak az Ő hívására, amelyek formálják bennük az erőt és a hitet.

Így van ez, gyermekeim, hogy a sok kapott Kegyelemmel szemben a törvények egyensúlyba kerülnek, és azok, akik mindent megkapnak Teremtőjüktől, arra hívatottak, hogy mindent átadjanak Érte.

Isten nem akarja látni őket szenvedni, de engednie kell, hogy e világ törvényei beteljesedjenek, és arra kell vezetnie őket, hogy egyre jobban átadják az életüket.

A világ káoszával és a belső káosszal szemben keressétek a béke szellemét, és engedjétek meg, hogy tudatotok a konfliktus dimenzióin kívülre kerüljön, amelyek összezavarják az emberek elméjét.

A béke által képes lesz a szívetek arra, hogy az Isteni és Egyetemes Törvényekhez vonzódjon a sok zűrzavar és egyensúlytalanság idején, és hogy megtapasztalja Isten Szellemének bölcsességét és megkülönböztető képességét.

Ezért ne felejtsétek el megérteni, gyermekek, hogy a törvények teljesülnek, és minden bőséges Kegyelem áldozatokkal ellensúlyozódik.

De ti választhatjátok meg, hogy hogyan akarjátok átélni a nehézségeket. Békében lehettek és egyesülhettek az Isteni Tudattal, és így nemcsak a saját tudatotokat tarthatjátok meg Istenben, hanem szolgálatot is tehettek ennek a zavaros, kiegyensúlyozatlan világnak, amelyből hiányzik a harmónia.

Megáldalak benneteket, Tiszta Szívem oltalmát  és békéjét adom nektek.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉRNEK

Azért jöttem a Nappal, a Krisztusgyermekkel a Karomban, hogy megáldjam a világot, és arra kérjelek benneteket, hogy imádkozzatok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik gyötrődnek, mert nem értik meg ezeknek az időknek a megpróbáltatásait, és imádkozzatok azokért, akik elkötelezték magukat a bolygó megmentésére, és kudarcot vallottak küldetésükben.

Imádkozzatok azokért, akik szellemileg betegek, akik másokat szenvedésnek tesznek ki, és imádkozzatok azokért, akik azért szenvednek, mert megélik az emberek által ebben az időben rájuk kényszerített igazságtalanságokat.

Imádkozzatok az Élővilágért, amelyeket napról napra egyre jobban megsértenek és elfelejtenek, mintha nem lennének az Isteni Tudat részei. Az ember, aki rosszul bánik velük, nem tudja, hogy maga Isten az, akit nap mint nap megsért és megöl.

Imádkozzatok a bolygó tudatáért, amely bár fenntartja a Földet, az emberek állandó közömbösségében él, akik tudatlanságuktól elvakulva nem ismerik szellemét, és még a számukra ismert életért sem hálásak.

Imádkozzatok, gyermekek, mert a világnak jóvátételre, a lelkeknek megváltásra van szükségük, és eljött annak az ideje, hogy a Föld belépjen más törvényekbe, egy másik időbe, fejlődésének egy másik ciklusába, amelyben nem lesz többé helye a szenvedésnek és a tudatlanságnak, amely az embereket a szeretetlenségbe vezeti.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SÃO PAULO-BAN, MADRE PAULISTA-BAN, MÁRIA HÁZÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK HERMANA LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Ahol van egy szív, amely küzd, hogy legyőzze önmagát, Isten ott lesz, hogy segítse lépteit. Ahol van egy szív, amely hajlandó legyőzni önmagát a szeretetben, hogy egy nagyobb szeretet bontakozhasson ki benne, Isten ott lesz, hogy segítse lépéseit.

Ahol van egy szív, amely őszintén imádkozik és könyörög a megváltásért és a nyomorúságok megváltoztatásáért, Isten ott lesz, hogy segítse lépteit.

Az Úr minden egyes bukását nagyobb lendületté teszi, hogy megerősítse a szellemét; nyomorúságait nagyobb lendületté teszi, hogy alázatosan és ügyességeitől elvonatkoztatva éljen. Gyengeségeit az Úr állandó éberségének indítékává teszi. És mindaz, ami korábban gyengévé tette, erősíteni fogja őt. Mindaz, ami korábban nyomorúságossá tette, meg fog változni.

Próbatételei az emberi evolúció és az isteni teremtés megújulásának ugródeszkájává válnak.

A szíveknek csak isteni segítséget kell kérniük mindenben, és mindig mindazt meg kell tenniük,ami erejükhöz mérten lehetséges, hogy őszintén teljesítsék Isten Terveit. Még ha nem is tökéletesek, és úgy érezhetik magukat, mint egy tengernyi nyomorúság, az Úr teljes lényüket Irgalmasságának óceánjába önti. Elég, ha képesek arra, hogy átadják magukat Istennek.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, CATALONIÁBAN, SANT ESTEVE SESROVIRESBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az imádság és a mások iránti szolgálat szelleme minden nap segít benneteket, hogy belsőleg növekedjetek, és mindenekelőtt, hogy jó példát mutassatok a körülöttetek élőknek és azoknak, akik nem ismernek benneteket.

Mindenben utánoznotok kell Fiamat, Jézust, mert Ő együtt volt mind a gazdagokkal, mind a szegényekkel, de Isteni Érzéke nem változott a látszat ellenére sem.

Ezzel azt akarom mondani, hogy az igazi tanítvány az, aki szó szerint követi a Mester utasításait, és igyekszik minden nap jobban teljesíteni, korlátai és megpróbáltatásai ellenére, mert ha a tanítvány nem tanulja meg a mérsékelt magatartást mások előtt, hogyan fogják a lelkek megtalálni bennetek az Élő Krisztust?

Ezért elmélkedjetek azon, amit mondok nektek, és mérlegeljétek, hogy a szívetek és az életetek hogyan mutat példát a minden napi élet különböző  helyzeteiben, és hogy a példamutatásotok lényege valóban krisztusi és ünnepélyes-e.

Az életet, a dolgokat és mindenekelőtt mások dolgait ünnepélyesen kell kezelnetek, mert nem tudhatjátok, hogy milyen titok rejlik minden helyzet vagy esemény mögött.

Ha mértéket tartotok cselekedeteitekben, ha szeretettel betartjátok a szabályokat, akkor végre megtanulhatjátok ezekben a nehéz időkben, hogy Fiamat képviseljétek a Földön. Ellenkező esetben, ha még az egyszerű dolgokról és az emberekről sem gondoskodtok úgy, mintha azok a Menny valódi, Istentől kapott kincsei lennének, hogyan lesztek képesek arra, hogy gyakoroljátok az irgalmasságot az embertársaitokkal?

Emlékezzetek a parancsolatokra, és tegyétek azokat újra gyakorlatba; mert lehet, hogy loptok, de nem veszitek észre, lehet, hogy megölitek egy embertársatok belső ébredését a tetteitekkel, és nem veszitek észre, fitogtathattok és használhattok valamit, ami nem a tiétek, és komolyan megszegitek a törvényt, komolyan eladósodtok.

Isten Országa Isten ígérete mindenki számára, keresd először magadban nap mint nap, ne hagyd, hogy a büszkeség, a helytelen cselekedetek vagy a közömbösség elvakítsa a szívedet, mert lehet, hogy észre sem veszed.

Tedd jobbá az életedet minden nap, és tedd ezt Jézusért, az Ő Szeretettervének győzelméért a teremtményekben.

Köszönöm, hogy valóban figyeltek Rám, és hogy gyakorlatba teszitek a szavaimat!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET MEXICÓBAN, GUANAJUATO MEGYÉBEN, SALAMANCÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A szív békéje olyasvalami, amelynek mindig jelen kell lennie; mert e nélkül, amely magasztos és mély, az élet kiszámíthatatlanná és sebezhetővé válik.

Ezt a belső békét kell meghódítanotok, és mélyen vágyakoznotok kell rá minden nap tetteitek, gondolataitok és jó cselekedeitek  által.

A legtöbb lélek szenved a belső béke hiányától az életében. Így ellenfelem könnyen összezavarja őket, és más utakra vezeti őket, olyan tapasztalatokon keresztül, amelyeket szívük az idők során átélt.

De kedves gyermekeim, Szívem által megkaptátok azt a Legfelsőbb Kegyelmet, hogy megtapasztalhassátok azt a belső állapotot, amelyben minden tökéletesnek tűnik.

Néha a naponta megtörténő összecsapások és próbák folyamán, amelyeket ellenségem művészete ösztönöz, elveszítitek azt a békét, amelyet sok tudatnak már sikerült elérnie.

Ma leereszkedem a világegyetemben létező teljes békességgel együtt, hogy felébresszem a tudatotokban annak az útnak a lehetőségét, amelyet néha különböző okok miatt szem elől tévesztetek.

A béke a belső érintkezés állandó állapota, és általa sok helyzet tisztázódik vagy feloldódik.

Jelenleg ez a béke állapota kiszámíthatatlan, nemcsak az azt átélő tudat számára, hanem a bolygó számára is.

A béke nem az illúzió vagy a boldogság állapota, a béke Isten bölcsességének szellemi kiterjesztése teremtményeiben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

A béke útján vezet benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT