SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Üzenet az uruguayi Nagyboldogasszony és az Isteni Szellem kolostor kertjében, ahol egy szökőkutat helyeztek el a Kerti Szűzanya képével.
 

Mint a békének szentelt forrásokból folyó víz, úgy áradjon az isteni áldás lelketekre és szívetekre, és rajtatok keresztül érje el az egész világot.

Az Isten által életetekre árasztott áldások sokszorozódjanak meg és érjék el az összes szívet ezen a világon.

Ebben az imádságnak, a szemlélődésnek, a lelkek és az Élővilág megváltásának szentelt kertben a Teremtő jóvátételt és reményt talál. Az összes ide jövő lény mindig emlékezzen arra, hogy lehetősége van imádkozni és helyrehozni Isten Szívét, ahogyan Fia tette a Gecsemáné kertben, és ahogyan Isteni Édesanyja folytatta, újra és újra, miközben imádságban utazott Krisztus Kínszenvedésének szent helyein.

Mária azért jött a Gecsemáné-kertbe, hogy ott újra átélje az Úr Kínszenvedését, és így életben tartsa és megsokszorozza szenvedésének érdemeit. Imája helyrehozta Isten Szívét ésmindenekelőtt Krisztus Szívét, amelyet az emberiség nagy közönye örökké ostoroz.

Gyermekeim, legyen ez a kert a számotokra olyan, mintha belépnétek a Gecsemáné kertjébe, és osztoznátok az Úrral a kínjaiban, mintha gyógyítanátok a sebeit, és érdemeket szereznétek a lelkek üdvösségéért és az Új Élet bevezetéséért.

Mindig hálával és örömmel lépjetek be ide, hogy szolgálhassátok Isten Szívét és benne az Élővilágot. Imáitok által egyesüljetek az Élővilággal, hogy az Úr angyalai jóvátegyék a szenvedést és a sértést, amelyet az Élővilág tapasztal. Ezért találjátok meg itt a szolgálat terét, amely bár rejtett és csendes, mégis átlépi a határokat és dimenziókat, és megérinti Isten Szívét.

Ezért áldott meg benneteket, és ezért áldotta meg ezt a forrást, ezt a helyet és az életeteteket, hogy megváltásotok gyümölcse sok más léleknek is segítségére legyen.

Szeretlek benneteket.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor a Mennyország megnyílik a szemed előtt, csak adj hálát és tiszteletet az Atyának, Aki eljött, hogy neveden szólítson, hogy válaszolj a hívására.

Isten Akarata egyedi és megváltoztathatatlan, de az emberiség fejlődése során különböző módokat talál arra, hogy kifejezze és kinyilvánítsa.

Isten Akarata olyan, mint a hegy tetején lévő tiszta forrásból folyó víz, és az evolúció az a nagy hegy, amelyen keresztül az Isteni Akarat vize áramlik, hogy elérje a lényeket. Bár különböző utakat talál, és különböző intenzitással áramlik, a víz ugyanaz, és a forrás örökké tiszta.

Gyermekem, fogadd örömmel ezt a vizet, amely az életedbe érkezik, hogy azt megízlelve elég erős legyél ahhoz, hogy kövessed az utat, amely a Forráshoz vezet, és visszamenj ahhoz a kebelhez, ahonnan ez a Magasabb Akarat árad.

Isten Akarata alkalmazkodik az élet akadályaihoz és az emberek lehetőségeihez. Minél kevesebb kő áll az útjában, annál jobban árad, és annál intenzívebben jut el aszomjazókhoz. Rajtatok múlik, hogy követitek-e ezt az Isteni Akaratot, anélkül, hogy újabb köveket tennétek az élet folyójába. De ha a kövek az emberi tudat egészéhez tartoznak, akkor elég, ha a szívetek továbbra is iszik ebből a vízből, és cseppenként elviszi azt a szomjazókhoz. A folyó mindig folyni fog, és a következő kanyarban szélesebb utat talál, hogy kiárassza vizét.

Ez az időszak sok akadállyal jár az Isteni Akarat folyójának útjában, de csak tarts ki és mindig légy hajlandó arra, hogy e szerint élj, hogy érdemeket teremts, hogy az Akarat nagyobb folyékonyságának idején az egész emberiségben megjelenjen.

Meditálj azon, amit mondok, és ezzel a képpel a szívedben mászd meg a hegyet vissza a Forráshoz, és ne fáradj bele a gyaloglásba.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Elmélkedj imáidban Isten Szeretetének érzéséről, aki megértette a világegyetem kettősségét, és kinyilvánította teremtményeinek a Kegyelem, a gyógyulás és a kozmosz szeretetének a Forrásait.

Elmélkedj Isten Szeretetének érzéséről, aki az emberi gyarlóság ismeretében a Földön belül szent területeket teremtett, a lények által megélt legtisztább tapasztalatok feljegyzéseinek tárolóit, mind a Mennyben, mind a Földön, a Teremtésben keringő legmagasztosabb energiák tárolóit, a kozmosz Isteni Forrásaiból származó forrást, amely a Földre ömlik azon lelkek számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Legyél tudatában annak, hogy imáid által mindezek a Kegyelmek elérhetőek azon lények számára, akik felismerik, hogy szükségük van rájuk, és akik nyomorúságuk tudatában az Atyához kiáltanak az Irgalmáért. És ez az Irgalom leszáll, és magával hozza az isteni jóságot, amelyet az Úr teremtményei fejlődése érdekében kinyilvánított.

Légy tudatában annak, hogy Isten Szeretetének érzése kiolthatatlan, és hogy csak növekszik, sokszorozódik és megújul. Ezért soha se felejtsd el, amikor imádkozol, hogy az Atya várja, hogy kérj, hogy mindent megadjon neked.

Így emeld fel a szavadat és a szívedet, és kérj gyógyulást a betegeknek, kérj Kegyelmet a gyámoltalanoknak, kérj szeretetet az összes lénynek, kérj Irgalmat ennek a bolygónak.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBÓL (BRAZÍLIA) A SÃO PAULO VÁROSÁBA TÖRTÉNT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Imáidban gondolj arra, hogy a Mennyország kapui megnyílnak a Földön, és Isten Országa közelebb kerül ehhez a világhoz. Szemléld a Mennyben a Kegyelem különböző Forrásait, amelyek a világegyetemben léteznek, és amelyeket szellemileg táplál Isten állandó Szeretete teremtményei iránt.

Lásd szíved szemével, hogy ezek a Források megnyílnak a Föld felé, és hogy a szeretet és az élet e forrása kiárad azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Gyermekem, ebben a szellemi szomjúsággal teli világban, ahol a lelkeknek oly nagy szükségük van az Isteni Szeretetre, még ha nem is érzékelik, nyisd meg szavaddal és szíveddel az ajtókat ezekhez az örök forrásokhoz.

Imádkozz úgy, hogy életet, igazi életet hozz erre a bolygóra.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT