SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekek, az állhatatosság és a kitartás lesznek a szövetségeseitek ebben az átmeneti időszakban. Mindig szem előtt kell tartanotok ezeket a tulajdonságokat, amelyek Isten Akaratának Sugárforrásából erednek.

Az imádságban, a szolgálatban, a testvériségben, a szelídségben, az együttérzésben, a hitben és az irgalmasságban való állhatatosság mindig arra fog vezetni benneteket, hogy minden nap egy kicsit jobban átalakítsátok az emberi állapotot.

Ha kitartotok a magatok elé kitűzött célok mellett, és kitartotok ama elhatározás mellett, hogy nem estek bele ugyanazokba a figyelemelterelésekbe, kísértésekbe és hibákba, az megszilárdítja bennetek az átalakulást, tudatotok legmélyebb szintjein, és nem engedi, hogy próbaidőtök utolsó pillanatában, az emberiség részeként, olyan megpróbáltatásokba essetek bele, amelyek már leküzdhetőnek tűntek.

Kiáltsatok ezért a Kegyelemért Istenhez, hogy az Ő Akarata és Hatalma által állandóan és kitartóan teljesítsétek az Törvényét.

Még mindig van időtök arra, hogy a lényetek tudattalan szintjein egy igazi erődítménytépítsetek magatokban, amely fenntart és megvéd benneteket azokban az időkben, amikor az emberiség egésze csak Istenben és a saját szívetekben emelt sziklán álló erődítményben találja meg az egyensúlyt.

Gyakoroljátok ezt az apró dolgokban. Tartsátok szemmel magatokat, és mindig megtaláljátok a békét.

Válasszátok Isten Szeretetét és ne a világ dolgait.

Kérjétek a Mennyország Kegyelmét és segítségét, és minden nap tegyétek meg a saját részeteket.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Szemléld az Úr Eucharisztikus Szívét, és szellemi tekinteted mélysége által találd meg Jézus Szent és Megostorozott Szívét.

E Szív minden egyes lüktetésekor az irgalom, a szánalom és a könyörület cseppjei ömlenek a földre a világ összes tabernákulumán keresztül. Ezek az isteni ajándékok Krisztus Szívéből áradnak és elérik azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, azokon a lelkeken keresztül, akik imádják Krisztus Testét és Vérét és közösséget vállalnak vele, és elhozzák megváltó Jelenlétét a Földre.

Szemléljétek imádattal a mennyei oltárokat, ahol Jézus Szent és Megostorozott Szíve állandóan lüktet, és megújítja felajánlását és önátadását az összes lélekért, örökké, amíg a szánalom, az Irgalom és az együttérzés élő valósággá nem válik a lényekben, és nem kell többé kiönteni a Földre, mert Isten gyermekei önmaguk válnak Kegyelmének élő forrásaivá, Teremtésének tökéletes kifejeződése által.

Szemléld és imádd Jézus Szent és Megostorozott Szívét, hogy az egész emberiség nevében megkapd Tőle azokat a szellemi kódokat, amelyek emlékeztetik a tudatodat létezésed valódi céljára.

Engedd, hogy lelked és szellemed felismerje ezt az utat, és bölcsességgel élje meg, hogy tudd, hol kell lenned és mit kell tenned a földi élet bármely pillanatában.

Jézus Szíve feltárja a számodra és emlékeztet arra, hogy ki is vagy valójában. Ha életed értelmét keresed, szemléld és imádd az Eucharisztiában elrejtett Jézus Szívét, és ott, gyermekem, minden feltárul előtted.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET SANTA MARÍA-BÓL (RÍO GRANDE DO SUL) AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBA (URUGUAY, PAYSANDÚ) TETT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Nyisd meg a szívedet, hogy érzékeld, mit vár tőled Isten. Fogadd be mindig a Szavait, tartsd azokat magadban, hogy az Isteni Jelenlét élő tanúságtételévé alakítsanak át téged.

Ne csak hallgasd Isten Szavait, hanem hagyd, gyermekem, hogy átalakítsanak téged azzá, aki valójában vagy. Hagyd, hogy lehámozzák illúzióid és arroganciád rétegeit, hogy meglásd az igazságot, amely emberi állapotod mögött rejlik.

Hallgass meg minden egyes üzenetet úgy, mint Isten párbeszédét veled, és ne félj elmélyedni abban, amit mond neked. Így fogsz igazán átalakulni, és az átalakulásod a bolygó szolgálatára lesz.

A lények belső élete, átalakulásuk és kapcsolatuk Istennel felbecsülhetetlen szolgálatot tehet az emberi tudat és a bolygó számára a rajta élő összes élőlénnyel együtt. De ehhez, gyermekem, a szívednek őszintének és átláthatónak kell lennie, hogy inkább magadra, mint másokra nézz, amikor eljön a korrekció és az átalakulásideje. Nézz a felebarátodra, ha a tekinteted  együttérző és irgalmas, és ha határozottan arra törekednél, hogy a testvéreidet szolgáld, és ne a hibáikat keresd.

Miért mondom el mindezt ma? Mert a bolygó gyötrődik, a lelkek gyötrődnek, az Élővilág gyötrődik, és a szívek még mindig nagyon lassan ébrednek rá a bolygó valóságára.

Ne pazarold el az idődet és a szavaidat. Imádkozz felebarátodért és a bolygóért, és alakítsd át és tisztítsd meg a szívedet. Gyermekem, alakulj át Krisztus igazi tanítványává, hogy amikor Ő "társnak" nevez téged, ne csak a szellemedre célozzon, hanem mindenre, ami vagy.

Fogadd szeretettel és reménnyel a Szavaimat, tudván, hogy szolgálhatod a világot és megváltoztathatod a sorsát, bárhol is vagy. Elég, ha befelé nézel, és meghozod a döntést, hogy végre kifejezd, amit Isten akar tőled, hogy végre az legyél, amit Isten vár a szívedtől.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT