Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, ESPÍRITU SANTO (SZENTLÉLEK) MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 135. MARATONJA ELSŐ NAPJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

És miután a világ megváltásra került, a Szféra Templomának Kormánya, amelyet régóta előkészítettem a Mennyekbe való Felemelkedésem óta, Velem együtt fog visszatérni.

Így a Szent Hierarchia, amely ennek a világegyetemnek és ennek a bolygónak a Vezető-csillaga, saját kezével és saját tapasztalatával építette fel a Krisztus e Szellemi Kormányzásának kifejeződését; mert ez volt az első kérés, amelyet Én magam intéztem az Örök Atyához, miután felemelkedtem a Mennyekbe, a világegyetem szívébe, ahol most vagyok, hogy később visszatérhessek, ahogyan azt a Mennybemenetelem előtt megígértem.

Szeretném, ha tudnátok, hogy a Szféra Templomának a Kormánya elhozza mindazt az újat és megújulást, amire a bolygónak és az emberiségnek szüksége van; mert amikor a dualitás véget ér ‒ eljön, ahogy már mondtam nektek ‒ a belső szabadság, az a belső szabadság, amit sokan közületek keresnek ebben az időben, és amit egész életükben kerestek.

A Gömb Templomának e Kormánya az Én kérésemre vissza fogja állítani a Törvényeket a bolygón, és ezeknek a Törvényeknek a teljesülését az emberiségben; hogy folytatni tudja az ébredést, mindazok után a szenvedések után, amelyeket átélt, az idők során és egészen napjainkig; mert soha többé nem akarok agóniát, sírást hallani, és nem akarom érezni testvéreim fájdalmát a világban. 

Hány ártatlan ember vár ebben az emberiségben arra a belső szabadságra, amelyet Én magam ígértem, nemcsak akkori apostolaimnak, hanem az egész világnak!

Ahogy az események alakulnak, ez az idő már közel van, és nem fáradok bele, hogy elmondjam, hogy nincs már messze. 

De először is, helyet kell kapnom mindegyik társam szívében, egy olyan helyet, ahol Bölcsességem és Szeretetem által inspirálhatom, vezethetem őket; mert biztosíthatlak benneteket, hogy ezeknek az időknek a végén és ezeknek az utolsó eseményeknek a jelenlétében mindegyikük azon a helyen lesz, amelyet már előre megjósolt a sorsukban Isten Keze, amely jelzi ezt. 

Ezért folytassátok az átalakulásotokat, hogy amikor eljön a Szféra Temploma Kormányának az ideje, ne csak érzékeljétek, hanem meg is tapasztaljátok azt, mint az emberi fogságból való szabadulásotok nagy napjának örömét.

Addig is folytassátok a munkát a hitetek erősítésén, és abban a teljes bizalomban, hogy az Isteni Hierarchia és a világegyetem Hierarchiája kíséri lépteiteket; de legyetek nyitottak arra, hogy megéljétek azt, amit még soha nem éltetek át. Legyetek nyitottak arra, hogy meghalljátok azt, amit még soha sem hallottatok, és mindenekelőtt legyetek nyitottak arra, hogy felvállaljátok azt, amit még soha nem fogadtatok el, az előítéletek miatt. 

Szükségem van rátok az Én Utamon, de az Én szabadságomban, abban a szabadságban, amelyet Kereszthalálommal és fájdalmas Kínszenvedésemmel adtam nektek.

Már megnyitottam a számotokra az utat az önátadásom által, hogy a szerint éljetek, amit meg kell élnetek, és nem a szerint, amit gondoltok vagy hisztek; mert apostolaimnak, a tizenkettőnek is meg kellett élniük saját hitük és gondolataik átalakulását. 

Ezért nem ítélkeztem felettetek, nem ítéltelek el benneteket, hanem elengedtelek benneteket, hogy a saját szellemetek bőségben növekedjen, ahogyan azt a Tervemben előre megterveztem, és ahogyan azt a Tervem előre megtervezte a számotokra és testvéreitek számára.

Ma a világ és az emberiség, mint lélek, az Én ciklusom lezárása előtt áll, egy olyan ciklus előtt, amely mostanáig előkészítő volt, és amelyben az új időtől kezdve ti, saját életetek és saját döntéseitek által, meg fogjátok írni a történelmet és az elkövetkező sorsot. De ne hagyjátok abba az arról a Kegyelemről való elmélkedést, amelyet eddig kaptatok, bőséges, végtelen és mélységes, Isteni Kegyelmet, amelynek nincs ára, de felbecsülhetetlen szellemi értéke van, mert ez teszi lehetővé, hogy ma itt lehettek, Jelenlétem előtt. 

Azért jöttem, hogy megkeressem ugyanazokat, akiket a múltban hívtam, semmi sem változott számomra, csak most más arcuk és más testük van; de lélekben és szellemben ugyanazok, akiket egykor név szerint hívtam, a szerint a  szellemi név szerint, amely mindegyikükbe bele van vésve a lényeg és a lélek mélyén, a szerint a  név szerint, amellyel a végső időkben hívni fogom őket, hogy a Fény utolsó katonái soraiban legyenek.

Így a Szféra Templomának a Kormánya arra készül, hogy a bolygó felszínére lépjen az összes Tudat és Hierarchia szellemi szintézisével, amelyek részt vettek ennek az utolsó nagy pillanatnak az évtizedekig tartó felépítésében.

Hány régi testvér segített Nekem beteljesíteni ezt a Célt, amely Atyám Célja, és amely mostantól kezdve mindannyiótok és testvéreitek Célja kell, hogy legyen! Mert ma nem fogjátok tudni megérteni az elmétekkel azt, hogy mit jelent ez, hanem csak hittel kell megtartanotok szívetekben, ahogyan Szent Anyám is megőrizte Isten titkait az Ő Szeplőtelen Szívében. 

Így vegyetek részt ebben a szellemi dimenzióban, amelyet ma bemutatok nektek, amely az az egyetemes áramlat, amelyet ma a világba hozok a Szeretet Központján keresztül, amely megnyílt, ahogyan már sokszor megnyílt, hogy befogadjon Engem; ahogyan ti is ma hitben befogadtok Engem.  

Társaim, legyen nagyon világos a számotokra az, hogy tudom, hogy mire van most mindannyiótoknak szüksége; de adjatok helyet Isten Idejének és az Ő Egyetemes Akarata beteljesülésének az életetekben. 

Mindennek megvan a maga ideje és pillanata, mindennek megvan a maga vége és kezdete.

Így fogadjátok a Szféra Temploma Kormányának a magasztos rezgéseit, amely ma Szívem és Krisztusi Életem alázatossága által válik jelenvalóvá, amelynek mindannyiótok életének kell lennie, és különösen a belsőtökben.

Így egyszerűen töltsétek be a törvényeket, amelyek ebben az időben kerülnek bemutatásra, és amelyek Argentínát és népét a megváltásuk utolsó ciklusába helyezik, mert a hihetetlen helyzetek nem fognak megszűnni. Ne feledjétek, hogy ez az Armageddon ideje, az az idő, amely beteljesedik, ahogyan az előre meg van írva.

Koncentráljatok életetekben arra a reményre és hitre, hogy láthatjátok a jövőt, azt a jövőt, amelyet Én Jó Hírként hirdetek, Krisztus Visszatérésének Jó Híreként az emberiségnek. 

Őrizzétek meg a szívetekben,  a lelketekben és a szellemetekben a Jelenlétem jeleit, hogy amikor már nem leszek itt, közel hozzátok, tudjátok majd, hogyan cselekedjetek és hogyan járjatok el ezeknek az időknek a végén mindazzal a szellemi és belső tudással, amelyet szeretetből adtunk nektek a világban lévő összes Szeretetközpont táplálására és tudatosságotok egyesítésére a kozmosz Hierarchiáival, a csillagokban tárolt magasabb emanációk mindegyikével, az egész sziderikus égbolton. 

Újuljon meg az életetek A Szféra Szent Temploma előtt ebben az időben és az eljövendő időkben, tudván, hogy mostantól semmi sem lesz olyan, mint a múltban volt, hanem úgy lesz, ahogyan Isten határozza meg az Ő jövőjének Szent Tudományában. 

Tapasztaljátok meg ezen utolsó impulzusok örömét, ahogyan az apostolok, a szent asszonyok és saját Édesanyám is megtapasztalták azt Feltámadásomban és Megjelenésemben, mert azért jöttem ide, hogy Krisztus Megjelenését hirdessem. 

A Szent Geometriák, amelyek ezt a világegyetemet és az egész Teremtést irányítják, sugározzanak ki és áldjanak meg benneteket, ahogyan Isten Fiát is megáldották sokszor. 

Teljesüljön be az utolsó ébredés ideje. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPNTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 111. MARATONJA ELSŐ NAPJÁN

Eljön az a nap, amikor a világ többé nem ismeri a fájdalmat, a szorongást vagy a depressziót.

Ez a nap közel van, el van rejtve a Király Szívében, és ma ezt megosztom veletek, mert ez egy ígéret, amely miatt a lelkek újra találkozhatnak Isten Királyságával, és így egyszer és mindenkorra az  Ősi Forrás részét képezik majd.

Ma itt vagyok, hallgatom az enyéim könyörgését, érzem társaim szeretetét, megkapom a szívem helyrehozását abból, amelyet az emberiség még mindig csinál, így távolodva el a szeretettől és az igazságtól.

Ezért azzal az ígérettel érkezem, hogy ez a nap végre megérkezik, és a szívek örülnek majd, amikor Mellettem ülnek, a világ természete előtt, a Teremtés szépsége, az óceánok morajlása, a hajnal és a naplemente előtt.

Azok, akiket felhívtam, hogy szolgáljanak, újra Velem lesznek. Ugyanúgy lesznek Velem, mint az apostolok, szemtől szemben, a szívek együtt, és hallgatva az Úr Szavát.

És ebben az időben az Új Földről fogok beszélni. És ez az ígéret már nem lesz távoli, hanem látni fogjátok az Új Föld virágzását, a lelkek révén, amelyek teljesítik az Akaratomat.

És a Törvény Urainak Nagy Könyve nyitva lesz, és már nem fog létezni az, ami meg volt benne írva.

Minden újra kezdődik, szem előtt tartva a megtanult leckéket, miután meggazdagította a szíveket, miután oly sok Szentséget és Kegyelmet kaptatok, miután ennek a pillanatnak a tanúi voltatok, mint oly sok más pillanatéi is, amelyet az idők során Velem együtt átéltetek.

Abban az időben nem hallotok többé gyereksírást a földön. A világ férfiai és női sírása örömteli lesz, mert Visszatérésem nagy ígérete azok hite által fog teljesülni, akik Mellettem jártak, anélkül, hogy valamit is vártak volna cserébe.

Abban az időben Isten jelen lesz, és szemlélni fogja ezt az univerzális eseményt, és feltárják a Menny jeleit, amelyek korábban el voltak rejtve.

Abban az időben már nem lesz szükséges a titok a békítők számára, mert a rejtély feltárja önmagát.

És sokan abban az időben találkoznak Isten Fiával, nemcsak Názáreti szerény emberként, hanem a Világ Megváltójaként is.

És a Kezemen, a Lábamon és az Oldalamon keresztül megmutatom nektek a Feltámadásom fényjeleit, azokat a jeleket, amelyek még mindig mélyen a Lényemben és a Tudatomban rejlenek.

És attól a pillanattól kezdve az emberiségnek a története ismét megíródik a múlt és a jövő között, a valóság és az irreális között, egy olyan emberiség története, amely már megtisztult bűneitől és hibáitól, mert áldottak lesznek mindazok, akik felismerték az Úr Nevét. Társaim, csakúgy, mint ebben az időben, lehetőségetek és Kegyelmetek van arra, hogy az Atya megáldjon benneteket, azokat, akik nem félnek igent mondani.

Emiatt arra kérlek benneteket, hogy mielőtt ez a nagy ígéret beteljesül, türelmesen alakuljatok át, tisztuljatok meg a fejlődés útján, kerekedjetek felül saját magatokon pozitív módon anélkül, hogy helyet vagy teret adnátok a keserűségnek és a szomorúságnak.

Tudom, hogy sok gyermekem a világon nem érti annyi szenvedés okát. De Isten nem arra teremtett benneteket, hogy szenvedjetek, hanem arra teremtett benneteket, hogy szeressétek és felismerjétek Őt, hogy ti legyetek Első Tervének áldott Fiai és Leányai, azok a tudatok, amelyek megérdemlik az Édent.

De vissza kell térni ehhez a pillanathoz, amely befejezetlenül és bizonytalanul maradt. Az Ádám és Éva által elkövetett hiba és kudarc pillanatától a jelen pillanatig mindent helyre kell hozni.

Emiatt fontos a nagy ígéret az idők végén, a Királyotokkal és Uratokkal való találkozás nagy ígérete.

Minden nap erre várok. Ti is képesek vagytok arra, hogy erre a pillanatra várjatok?

Nem kell most válaszolnotok. Legyen a válaszotok a Krisztussá válás, a kitartás, a hit, a szeretet és a Szentségek iránti tisztelet példája.

Ma meghallgattam ezt a dalt, amelyet úgy ajánlottatok fel Nekem, mintha ez lenne az első alkalom. És ez nagyon fontos Számomra, mert Mesteretek Szíve összegyűjtheti társai szeretetének és megbocsátásának tapasztalatait, a megváltás és a világosság valódi tapasztalatait azokon keresztül, akik erőfeszítést fejtenek ki azért, hogy minden nap egy kicsit jobban szeressenek.

Ma Isten Nevét dicsértétek. Áldott legyen ez a Mennyben és a Földön, a hegyekben, a tengerekben és az egész természetben. Legyen áldott a lényeken belül és kívül. Áldott legyen azokban, akik bíznak az Úrban, és nem hagyják magukat megfélemlíteni, hanem merészen és bátran tartják fenn Fény Fáklyámat ebben a világban, hogy így űzzék el minden nap a sötétséget az emberiségből és azokból a szívekből, amelyek elítélték magukat.

Ezért ez nagyon fontos Számomra; és megosztom veletek ezt a nagy ígéretet, amelyben hinnetek kell annak ellenére, hogy nem látjátok, amelyet éreznetek kell még mielőtt beteljesülne, és gyakorolnotok kell az ismeretlen iránti szeretet szent gyakorlatát, a minden iránti szeretetet, amely túlmutat saját magatokon.

Társaim, ezért ezek ma a Szavaim, Szívem legmélyebb Szavai az Enyéimnek, olyan Szavak, amelyek felfedik és kivitelezik Isten Akaratát azokban a tudatokban, amelyek elfogadják, hogy a Szentségek magasztos Kegyelmén keresztül megéljék Elhívásomat, amelyeket ma gondosan el fogok kísérni, hogy ne csak ez az ország kapjon segítséget, hanem azokon keresztül, akiket ma felszentelnek, több lélek kapjon segítséget ebben a világban, olyan lelkek, amelyeknek égetően szükségük van fényre és megváltásra.

Ez kell, hogy legyen életetek célja: együtt dolgozni Velem a világ megváltásáért. Ez kell, hogy legyen az ígéretetek Isten előtt bármi áron is, mert így fogok tudni új apostolaimban lakni, azokban, akik feltétel nélkül szolgálnak Engem.

Ne oldódjanak fel Szavaim ezen a napon a Föld éterében.

Vibráljanak Szavaim szent dallamként, vibráljanak tovább a világűrben, hogy a
lelkek felismerhessék és érzékelhessék, hogy Isten kiárasztja Kegyelmét és Megerősítését az Isteni Igén keresztül azokba a szívekbe, amelyek nyitottak annak befogadására.

Azt akarom, hogy életetek a fáradhatatlan zarándokok és apostolok megtérésének igazi jele legyen, azoké, akik hűségesen követik az isteni célt, és megtanulják, hogy minden nap egy kicsit jobban fejlődjenek.

A szent átalakulásnak ez az útja - bár nem úgy tűnik - segíti ezt a nemzetet, hogy az Új Emberiség bölcsője legyen.

Ezen ígéret beteljesítésének az idejében vagytok, ahogy Én is teljesítem azt az ígéretet, amelyet ma hozok nektek.

Gyúljon fel a Szentségek Fénye.

Hiszen ma itt vagytok Előttem - rájöttetek, hogy már megszabadultatok?

Itt az ideje, hogy együtt működjünk és felépítsük Irgalmasságom Szent Művét a világ minden olyan helyén, ahol ez lehetséges.

Még valamit szeretnék kérni tőletek: hogy teljes szívvel kísérjetek el Engem abban a szent feladatban, amelyet Mesteretek és Uratok a Közel-Keleten végez majd.

Kérlek benneteket, hogy ezentúl imádkozzatok ezért, hogy Fájdalmas Kínszenvedésem érdemei újra világoljanak a Szentföldön és azon túl is, a Nagyhéten, hogy az egész világot elérjék, hogy elkerülhessük az Ukrajna és Oroszország közötti háború súlyosbodását.

Remélem, hogy megértettetek Engem.

És most, mielőtt elkezdenénk az Eucharisztiát, a Szentségek végtelen Kegyelméből énekeljetek el Mesteretek és Uratok részére egy másik éneket: „Te vagy a Király”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Azt mondja az Úr, hogy meghallgatja valamennyi szív éneklését.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT