A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT ÖTÖDIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Eljött az idő, mindannyiótok számára, a nagy pillanat, hogy Velem együtt hordozzátok az emberiség keresztjét. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, eljöttem, hogy újra átadjam nektek az egész emberiség legnagyobb szellemi kincsét: az Eucharisztiát.

Így tehát eljövök, hogy megújítsam apostolságotokat ezen a napon, hogy ti és testvéreitek adjatok folytonosságot annak a történetnek, amelyet Isten ír a Saját Kezével.

Gondoltatok-e valaha is arra, hogy az Én krisztusi Örökségem részei vagytok? És ma ismét összegyűjtelek titeket az Asztalom körül, hogy megünnepeljétek, akárcsak a múlt apostolai, az Utolsó Vacsorát, hogy most és mindig átéljétek a Velem való Szellemi Közösséget az isteni Oltáriszentségen keresztül.

Ebben az időben, amelyben oly sok esemény zúdul rá a világra, kiolthatatlan az az erő és az a hatalom, amit Én tudok adni a papságnak, azonban őrajtuk múlik, hogy ez lehetővé váljon és egy felsőbb rendű valóság része legyen.

Amint a múlt apostolait megtanítottam a szentségek átadására, a gyógyításra és az evangélium hirdetésére; ma, ebben a planetáris pillanatban azért jövök, hogy az Ég és a Föld, a papok és Isten között felbomlott Fény hidakat újjáépítsem.

Ahogy megtapasztaltam a Getszemáni kertben a világ nagy bűneit, és egyenként felvállaltam azokat; Nagycsütörtök azon szent éjszakáján átéltem azt a győzelmet is, amelyet Örökségem fog aratni a világban az Én összes követőm révén, azért, hogy holnap és az elkövetkező napokban döntsék el, hogy Velem együtt hordozzák a világ keresztjét, ezeknek az időknek a keresztjét.

Azért jöttem, hogy megáldjalak titeket, azért jöttem, hogy megtisztítsalak titeket, és azért jöttem, hogy - amennyiben megengeditek ezt Nekem - átalakítsalak benneteket azzá, amit Atyám annyira remél, hogy az Én érett apostolaim legyetek, hogy ne csak megéljétek az Igémet, hanem hirdessétek is Érkezésemet, közelgő Visszatérésemet a világba.

Ezért, Őrangyalaitok ma tanúi ennek az eseménynek, amely minden egyes szolgáló szellemének mélyén bekövetkezik, mert nemcsak a papoknak szól, hanem az egész világnak, mindazoknak, akik hisznek Bennem és hirdetik az Úr Nevét.

Azon az éjszakán, mielőtt átadattam, nem csak Testemet és Véremet adtam az apostolaimnak, hanem az Igaz Igét is kihirdettem nekik. A Szeretetnek ugyanazt az Igéjét, amelyért ma eljövök, hogy kihirdessem nektek, hogy ezáltal folytonosságot adjatok Irgalmasságom Művének.

Most, mielőtt a holnapi napon Velem együtt hordoznátok az emberiség keresztjét, érezzétek egy pillanatra azt a lehetőséget, hogy Isten méltó gyermekei lehettek, de ne csak higgyétek, hanem érezzétek is azt és hirdessétek a Szeretet és az Irgalom - az egész világnak enyhülést adó - cselekedetein keresztül.

Így Művemnek ez a része sok szolgálón keresztül beteljesül, akik humanitárius szolgálaton keresztül átadják életüket mások szolgálatának.

Tudjátok meg, az Irgalmasságnak ezen a délutánján, hogy az egész világon megvalósuló humanitárius szolgálat az egyik indoka annak, ami visszahoz Engem ide, mert Atyám a saját Szemével látja, hogy nem minden veszett el, és azok, akiket a Getszemáni kert Angyala hirdetett meg, ma, ebben a jelen időben itt vannak, részét képezik ennek a szeretet-történetnek, amelyet a szíveteken, lelketeken és az életetek megváltásán keresztül próbálok megírni.  

Ezek azok a szellemi javak, ezek azok az ajándékok és erények, amelyeket irgalmas Szívem a Teremtő Lábához helyezhet, egyetlen tanúbizonyságul a szívek krisztusi Utamra való megtérésére.

Ha Én vagyok az Út mindegyikőtök számára, ez azért van, mert Én vagyok az egyetlen ösvény. Ha Én vagyok az Igazság mindegyikőtök számára, az azért van, mert Én vagyok az egyetlen tudás.

Ha Én vagyok az Élet mindegyikőtök számára, az azért van, mert Rajtam keresztül élhettek, és Én rajtatok keresztül, akképpen, hogy szívetekbe helyezem Törekvéseimet, de csakúgy a fájdalmaimat is, azokat a fájdalmakat, amelyeket az egész világ okoz Nekem.

Ez volt az, amit eljöttem megosztani a múlt apostolaival, és ma ezt osztom meg a jelen apostolaival is. Az egyetlen indokom erre, hogy megtapasztalhassátok krisztusi Utamat, amely a mély szolidaritás, a mély testvériség és a kimeríthetetlen hit útja, bármi történjék is ma a világban.

Mi más végett akarnék apostolokat, mint az idők vége miatt? Bennük építem Mennyei Egyházamat, és az átalakulás révén arra indítom őket, hogy tudatukat felemeljék az Isteni Szándék felé, afelé az Isteni Szándék felé, amely már akkor megirattatott mindegyikőtök számára, mielőtt esszenciátok keletkezett.

Értitek, mit jelent ez?

Azt, hogy nincs más út, mint Isten Akaratát élni, amelyet végül megértetek majd ez után az élet után. Az egész emberiség szenvedésének, a nemzetek és népek szenvedésének az oka ez, hogy ellenáll annak, hogy Isten Akarata szerint éljen.

De értelek és megértelek titeket. Tudom, hogy nem könnyű a Föld felszínén élő emberiség számára, hogy nincs irányítása alatt az ismeretlen; de ha szabadnak születtetek, miféle irányítást akartok gyakorolni? Hiszen életetek, lelketek és esszenciátok Istené.

Azt kívánom, hogy a visszahúzódásnak és az Eucharisztia létrehozásának eme napján, az Én társaim, és különösen azok, akik még nem az Én társaim, ne vesztegessenek több időt, mert már nincs több idő.

Azért jöttem, hogy életeteket eszközzé tegyem Isten Kezében, habár tökéletlen, de megüresített eszközzé. Azért jöttem, hogy azt nézzem, amit Isten a kezdetektől fogva mindannyiótokban elhelyezett, és amit meg kell tanulnotok megbecsülni és értékelni, ez pedig isteni lényegetek, az Istennel való kommunikáció Kegyelme, ahogyan erre egyetlen más lény sem képes az egész világegyetemben.

Tudjátok-e, hogy a Teremtés nagyra becsüli ezt az Istennel való összekapcsolódást, ami bennetek van? Sok olyan tudat van az Egekben, amely szeretne ugyanebben a Kegyelemben részesülni, amely nektek megadatott, és amelyet ők csak erőfeszítések és áldozatok árán hódíthatnak meg, míg nektek ezt nem kell megtennetek, mert ez az isteni kapcsolat mindannyiótokban benne van, csupán hinnetek kell benne.

Isten ezen az anyagi síkon három alapelvben nyilvánul meg: Akarata által, a Tudás által és Gyermekei által. Ne felejtkezzetek meg arról, hogy az Örökkévaló Atyától származtok, mert szükségetek lesz erre ahhoz, ami az idők végén elérkezik majd.

Ugyanazon célból és ugyanazzal a szándékkal, mint amiért a múlt apostolaihoz jöttem, ma azért jövök, hogy felkészítsem a jelen Társaimat arra, ami bekövetkezendő.

Azon az éjszakán a Getszemáni-kertben nemcsak azt tudtam, hogy ki fog megtagadni és bántani Engem, de az Atya abban a pillanatban megmutatta nekem azokat is, akik képesek lesznek felülmúlni engem Szeretetben, mindazon túl, amit a Keresztig, sőt a Feltámadásig tettem értetek.

Mire vártok, hogy meghaladjatok Engem a szeretetben és a szolgálatban, a jótékonyságban és az egységben, hogy életetek megújítsa a világegyetemet, és ezáltal az egész Föld megújuljon, és ne kelljen átvészelnie az Armageddont?

Arra van szükségem, hogy életetek és szellemetek legyenek az új kelyhek, amelyeket a Kezemben tarthatok, hogy Fényem Kódjai kiáradhassanak rátok, és ezúttal ti legyetek az áldozatok Isten Dicsőségéért.

Ezért mondtam nektek tegnap, hogy vajon gondoltatok-e valaha arra, és vajon megkérdeztétek-e magatoktól, hogy készen áll-e szívetek arra, amire Nekem van szükségem? Ez a Szent Hét nagy kulcsa mindegyikőtök és testvéreitek számára: meditáljatok és kérdezzétek meg magatoktól: Uram, vajon készen áll-e a szívem?

Azonban fáradhatatlanul jövök ide, mert elköteleztem Magam irántatok és az egész világ iránt, nemcsak a Visszatérésem pillanatára, hanem azért is, hogy életeteket eszközzé tegyem Isten Kezében, hogy mindent újjá tegyek az életetekben.

Ez az oka, hogy a három alkalom egyikén, amikor érezve Magamon a súlyos Keresztet elestem a Kálvária során, a kevés, megmaradt erőmmel újra felkeltem. Ott és akkor történt meg, Anyám előtt, az Ő Jelenlétében, hogy újra megerősítettem, hogy Én újítok majd meg mindent. Azokon keresztül, akik követnek Engem és akik elfogadnak Engem.

Mielőtt belépnénk az Utolsó Vacsora Szellemi Közösségébe, az elmélyedésnek és a fogadalmak megerősítésének szentelt mai napon, amikor az összes belső világ számára megerősítjük, hogy lobogó lélekkel továbbra is követjük eme krisztusi utat, megünneplem veletek egy fiamnak az apostolság útjára történő felszentelését, meghívlak erre benneteket, hogy átéljétek, támogassátok és vegyetek részt rajta lelki egységben, hogy ez a lélek, amelyet ma újra megszentelek, hozzátok hasonlóan meghozza a megváltás gyümölcsét.

Tegyük meg ezt az Én Jelenlétemben.

Amiként felkészültem arra, hogy alázatosan megmossam Péter és a többi apostol lábát, akik az Utolsó Vacsora Szent Termében összegyűltek azon az éjszakán, a testvérek közötti és a testvérekért való szolgálat megerősítésének jeleként, mindörökké.

"Adonáj, tisztítsd meg ezt az elemet, mert ez lesz az a közeg, amely által megújítom majd ezt az életet és a világ minden életét. Így legyen".

"Atyám, áldd meg ezt a vizet, hogy ne csak megtisztítsa és megfürdesse Kegyelmedben a gyermekeidet, hanem általa az egész emberi élet élje meg odaszentelése fokait. Ámen".

Amiként Mária Magdolna megmosta ezzel az olajjal a Lábam, váljon az emberi élet isteni életté abban az örömben, hogy mindig Istenben van, az Ő Mennyei Királyságának győzelme által. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Mától fogva Urunk Shemaya testvérnek fog hívni, hogy méltóvá tedd az Ő Nevét
az életeden keresztül.

 

Annak érdekében, hogy végül is minden beteljesedjen és felkészüljetek az eljövendő időkre, hogy Velem együtt hordozzátok a Spirituális Keresztet, az emberiség keresztjét, most beléptek az oltáriszentség megünneplésébe.

Köszönöm nektek és az Én Békémet adom nektek, azt a Békét, amely megújítja az Én apostolaimat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ezen a rendkívüli napon különleges módon jövök a világba, mert nem csak egy különleges dátumot ünnepelünk, hanem Mennyei Édesanyátok az emberiség csúcspontján érkezik, egy olyan pillanatban, amikor minden gyermekemnek el kell gondolkodnia és érzékelnie kell a valóságot, túl azon, ami történik; érzékelnie kell a belső valóságot, azt, amit a lelkek átélnek, amit még meg kell tanulniuk ahhoz, hogy belsőleg növekedjenek.

Fiam küld el Engem ezen a kezdődő napon, hogy ne csak a Kegyelmet árasszam a világra, hanem áldjam meg mindazokat, akiknek szükségük van rá. Ezért vagyok itt, és Lelkem csendjében a Földre jövök, hogy Isten és az Ő Jelenléte által a bolygó megvilágosodjon.

Kármel-hegyi Nagyasszonyként kitárom a Karomat és kinyújtom felétek a Kezemet.

Ez az a nap, amikor Mennyei Édesanyátok megpróbálja a lelkeket Istenhez vezetni,különösen az elveszett és szenvedő gyermekeimet.

Ebben az időben a helyzet egyre több váratlan eseményt mutat, amelyben az emberiségnek napról napra meg kell tanulnia, hogyan győzze le önmagát, és hogyan kerüljön közelebb Istenhez, hogyan kerüljön az Ő Kegyelme és Irgalma alá.

Azért jöttem ma ezzel a különleges üzenettel, hogy elmondjam a gyermekeimnek, hogy itt vagyok, a belső síkokon, egyesült imában és könyörgésben a világért és az emberiségért.

De ennél sokkal többet kell tenni. Ez az az időszak, amikor nagy belső munka megy végbe az ima által, amikor a lelkek megkaphatják a Fény impulzusait a Forrásból. Ezek az impulzusok nagyobb tudatossághoz, megkülönböztető képességhez és mindenekelőtt bölcsességhez vezetnek ehhez a végső ciklushoz.

Gyermekeim, az emberiség gyógymódja először is a bűnbánatban és a vezeklésben rejlik. Amíg ez nem történik meg, addig az emberiség továbbra is szenvedni fog, és nem fogja megtalálni a kiutat, amelyet jelenleg oly kétségbeesetten keres. Szívem Fényén keresztül igyekszem megnyitni szemeteket, hogy minden nap egyre jobban megismerjétek az Igazságot, és kövessétek azt.

Kívánom, hogy a Kármel-hegyi Szűzanyához hasonlóan emlékezzetek a Szent Skapuláré viselésének fontosságára, mert az emberiség e meghatározó pillanatában Isten eszköze, ez a Szent Tárgy, amely az Isteni Kegyelemből származik, megvéd és oltalmaz benneteketmindazon túl, ami történik. Mert lelketeknek  Isten Szívében van a védelme és az oltalma, gyermekeim, hogy ebben a ciklusban közelebb kerüljetek Hozzá, azon a Kegyelmen keresztül, amelyeket a világnak hozok.

Ahogy itt állok veletek, az emberiségre és annak a sok szükségletére gondolok.

Arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy továbbra is erősítsétek meg az imádság és az Istennel való egyesülés iránti elkötelezettségeteket, mert így nyitva maradnak a kapuk a Menny és a Föld között, hogy a béke és a gyógyulás leereszkedhessen az emberiségre.

Tudom, hogy ez nehéz időszak az egész világ számára. Ahogy az emberiség szembesül a világjárvánnyal, a bolygó is szembesül a belső szenvedésével, aminek a legtöbben nincsenek tudatában.

Ezért, gyermekeim, a Velem való legutóbbi találkozáskor feltártam nektek a bolygó fájdalmát, amely egy évszázados fájdalom, amelyet még helyre kell hozni és gyermekeimnek újra fel kell építeni szerte a világon.

Válaszolnotok kell és bele kell egyeznetek mindabba, amit legutóbb mondtam nektek. Így a bolygó apránként érezni fogja, hogy az emberiség meg akarja váltani magát és ki akar békülni a Teremtéssel.

Arra hívlak benneteket, hogy menjetek előre, és folytassátok a felkészülést ezekben a végleges időkben, amikor minden kockán forog. Én, akiaz Édesanyátok vagyok és a Mennyben vagyok, azt akarom, hogy jóságban, testvériségben és békében legyetek, hogy a világ továbbra is a  tudatára ébredjen annak a nagy változásnak, amit meg kell élnetek ebben az időben. Ez a változás arra fog vezetni benneteket, hogy egy másik perspektívából megértsétek, hogy mi történik valójában, és nem a látszat alapján.

Tudatotok legyen jó közel Istenhez. Meg kell nyitnotok magatokat, hogy befogadjátok az Ő Ajándékait és Erényeit, amelyek Fiam Nevében elvezetnek benneteket a tehetségetek használatára. Így fognak megszületni az Új Krisztusok, azok, akik előreviszik a bolygó végidőbeli fejlődését és előkészítik az Egyetemes Király eljövetelét.

Gyermekeim, tudom, hogy amit mindannyian átéltek, az valami határozott és új dolog. Soha sem szembesültetek még a megtisztulásnak ezzel a ciklusával. Ez az első alkalom, hogy átmentek rajta, és hogy tudjátok, de mindezeken túl, ne veszítsétek el hiteteket és reményeteket.

Ha Édesanyátok, a Kármel-hegyi Szűzanya ma itt van, annak nagyobb oka van. Fiam küldött Engem, hogy közöttetek és veletek legyek abban az időben, amely még hátra van, hogy az Istenanya elkísérje az emberiséget.

Ezért még sok a tennivaló, és ez nagyszerű alkalom arra, hogy megtanuljatok imádság által szolgálni a belső síkokon, hogy kielégítsétek az összes szükségletet, hogy megnyugtassátok a szíveket, hogy az alvók felébredjenek.

Ezen a különleges napon megáldom lányomat, Lucía de Jesús-t, hogy a Szeretetnek ezen az utolsó impulzusán keresztül, amelyet Szent Józseftől kap jövő július 19-én, ne csak egy feladat teljesüljön, hanem egy ciklus záruljon le győzelemmel és hálaadással.

A mennyből Szent József elkísér és megáld benneteket, mert még mindig szükségetek van erre, akárcsak a testvéreiknek.

Köszönjük meg a Mennyei Atyának, hogy az elmúlt években megengedte a Szent Szívek megérkezését a világba, hogy gyermekeim megtanulják a szívükben megőrizni a hit lángját.

Hálás vagyok minden gyermekem imájáért és azért a drága egységért, amit mindegyikőtök fenntart Velem, mert ezt nagymértékben figyelembe veszem, mert Mennyei Édesanyátok a gyermekeivel való egységen keresztül egy mélyebb feladatot vihet előre az emberiségben és a bolygón.

A Szentlélek fénye és teljes Kegyelme legyen veletek.

Gyermekek, használjátok ki ezeket az utolsó pillanatokat, ezek a legmeghatározóbbak.

Emeljétek a Mennyekbe a szíveteket és a törekvéseteket. Isten tele van Irgalmassággal az emberiség iránt, csak az embernek meg kell tanulnia elfogadni azt.

Hangom visszhangzik abban a szívben, amelyik megnyílik, hogy meghallja, és ott hagyhatom Békémet és Fényemet a világ számára.

A Kármel-hegyi Szűzanya ma megáld minden vallásos rendet, papot, apácát és szerzetest, hogylegyen belső erejük és bátorságuk továbbra is arra, hogy a Fiamat képviseljék a világban, hogy felszenteltjeim élete olyan híd legyen, amely Istenhez vezetheti a lelkeket; ahogyan Szívem a Fény hídja, amely az egész világot Istenhez vezeti.

Hálával és szeretettel áldalak meg benneteket, és köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT