SZENT JÓZSEF ZÁRT KÖRŰ MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA
Ha egy nagy rejtély közeledik az életetekhez, éljétek át. Ne hagyjátok, hogy az elmétek megállítsa szellemetek lépéseit.
Éljetek Isten magasztos Misztériumában.
Eljött a nagy kinyilatkoztatások, az utolsó ébredés ideje. Ma az élet, az igazi élet misztériumáról beszélek nektek, amely értelmet ad minden emberi létezésnek.
Azért jöttem, hogy elhozzak nektek egy új időt, egy olyan ismeretet, amely annak ellenére, hogy új a számotokra, a teremtés kezdete óta elkíséri az emberiséget.
Ma egyesítem az időt és a teret, mert ahol vagyok, nincs idő és tér, amelyet az elme, az anyag vagy a szív korlátoz.
Tudatom a Kegyelem által az Egész Tudatában lakik, és erről az Egészről beszélek nektek.
Emiatt vagyok Argentínában, Isten gyermekei között, akik készek arra, hogy egy új élet magjai legyenek.
A Magasságos kérésére jövök, hogy felébreszthessem azt, ami a legszentebb bennetek, hogy amikor felbukkan az, ami a bolygó belsejében szent, ne féljen az elmétek, ne kételkedjen a szívetek, hanem inkább bukkanjanak fel belső tükreitek, és engedjék meg, hogy tükröződhessenek a Teremtés Nagy Tükrében.
Tudom, hogy sokan nem fogják megérteni Szavaimat, mert olyasvalamire készítelek fel benneteket, amelyet ma még nem ismertek. Isten Kertészeként ma felkészítem a belső világotokat arra, hogy még ki nem csírázott magok legyenek, még fel nem nőtt fák, eljövendő gyümölcsökkel.
Emiatt ma arra kérlek benneteket, hogy ahelyett, hogy megértenétek Engem, inkább érezzétek Jelenlétemet, és engedjétek, hogy Szavam, amely valóban Isten Igéje, amely Szavaim által visszhangzik a Földön, előkészíthesse ezt a belső talajt lényegetekben, lelketekben és emberi elmétekben is.
Azért jöttem, hogy felkészítselek benneteket, hogy valóban méltók legyetek arra, hogy Krisztus társainak nevezzenek, hogy szemetek ne féljen attól, hogy felfelé nézzen, amikor megnyílik a Mennyország, és Keleten, akárcsak Nyugaton minden élőlény látja az Urat visszatérni ebbe a világba.
Hagyjátok ebben a pillanatban, hogy Szavaim újjáéledjenek bennetek, hogy elmondhassam a szívetekben: "Ne féljetek, mert ez az a pillanat, amelyre több, mint kétezer éve vártok, amikor Isten Fia felment a Mennybe, és meghagyta nektek Visszatérésének ígéretét."
Sok rejtély fog feltárulni az Emberfiával együtt, olyan titkok, amelyek megnyugtatják azok szívét, akik az emberi lét értelmét keresik, akik nem értik, hogy miért teremtette Isten az emberiséget, akik nem értik, hogy miért létezik a Föld, akiknek megakad a szemük az igazságtalanságokon, a káoszon, az illúziókon, és nem találják Istent.
Ebben az időben, amikor beszélek hozzátok, megmossa majd ezeket a szemeket Isten Királysága e világba érkezésének ragyogása, egy olyan Királyság, amely nemcsak a Mennyből száll alá, hanem e világ északi, déli, keleti és nyugati részén is.
Ami láthatatlan volt a szemetek előtt, az megmutatkozik; ami el volt rejtve, mint a fák gyökerei, előkerül; ami a Mennyben volt elrejtve, mint az eső a felhők között, lezuhan a Földre, és életet hoz a számotokra.
Ezért az az Üzenet, amelyet ma hozok nektek, valójában az eljövendő időre szól.
Ott vagyok, ahol az idő nem létezik. Ma azoknak beszélek, akik hallgatnak Engem.
Egyesítem a napokat és az órákat, a tereket, és megmutatom a szívüknek, hogy mit fognak megtapasztalni a jövőben, hogy felkészülhessenek. Ezért legyetek hálásak ezért a Kegyelemért, és hagyjátok, hogy átalakítson benneteket, mert sokan azok közül, akik Krisztus társainak mondják magukat, nem hisznek az Ő Visszajövetelében, és a földre fognak esni, amikor szembekerülnek a Világegyetem Királyával.
Ezért ma azt mondom nektek, hogy vessétek el szívetek langyosságát, és hagyjátok magatokat felgyújtani egy olyan tűz által, amelyet nem ismertek. Találjátok meg az erőtöket saját magatok felülmúlásában.
És tudom, hogy ez rejtély, hogy bár sokan fáradtaknak érzik magukat, arra kérem őket, hogy erősítsék meg magukat önmaguk felülmúlása által. Nem kívülről jön, ami táplál, nem fog jönni Istentől az, ami már bennetek van.
Nézzetek magatokba; törjétek át az illúzió, az emberi ego, a gyengeség rétegeit; hatoljatok át a büszkeség rétegein, még a saját lelketek rétegein is. Engedjétek, hogy esszenciátok felfedjék magukat, és hogy velük együtt feltáruljon a bennetek létező mikrokozmosz, minden, ami a semmiben rejtőzik, amely ti vagytok.
Az, amiről beszélek, nem elmélet, nem keleti tudás vagy filozófia. Egy olyan igazságról beszélek nektek, amely nélkül nem fogtok tudni átkelni az eljövendő napokon, mert aki nem fedezi fel az egységet saját lényegével, az soha sem fogja tudni legyőzni saját magát, és soha sem fog egyesülni Istennel.
Ha csak az eszetekre számítotok, arra, hogy mit gondoltok magatokról, akkor a földre zuhantok, mint a tudatlanok, amikor az Úr megnyitja az Eget és a dimenziókat, hogy elérje ezt a világot.
De ha hallgattok arra, amit mondok, és szellemi mohósággal igyekeztek felfedezni ezt a titkot, ha valóban hiszitek, hogy Isten el van rejtve bennetek, és meg akarjátok találni, még akkor is, ha emiatt látni fogjátok, hogy az összes dolog, amelyet saját magatokról hittetek, az állarcotok, az illuzióitok megsemmisülnek.
Adjatok értelmet a megtisztulásnak, amelyben éltek, és ne csak szenvedjetek vagy kínlódjatok.
Engedjétek meg magatoknak, hogy bátran megtörjetek, tudván, hogy e kemény kövek mögött egyedülálló kincs rejlik.
Hagyjátok magatok mögött a Föld gonosz köreit. Az emberi élet célja nem pusztán a születés, a felnövekedés és a halál. Ha meg akarjátok ismerni, erőfeszítéseket kell tennetek.
Soha se higgyétek, hogy tudjátok, hogy miért teremtettek benneteket, mert ennek a misztériumnak nincs vége, és Isten Fia a mai napig is kinyilatkoztatja a Világegyetemben. Az emberi teremtés titka éppoly ismeretlen, mint maga Isten.
Ezért ne álljatok meg. Igyekezzétek felébreszteni ezt az igazságot, amelyet csak akkor lehet megismerni, ha átadjátok mindazt, ami vagytok, ha teljes szívvel szerettek, amikor életre keltitek az Evangélium Szavait és ott rájöttök, hogy ez nem ér véget a Szent Könyvekben, hanem továbbra is mindegyikőtökön keresztül íródik.
Legyetek élő Evangélium. Ne elégedjetek meg kevéssel.
Mint semmik, akarjatok kifejezni mindent. Ne hagyjátok magatokat csak egy kicsit megtörni, hanem teljesen. Miért haboznátok, hogy megismerjétek a bennetek lakozó tökéletességet? Ha nem fedezitek fel a titkokat saját magatokról, hogyan ismerhetnétek meg ennek a Földnek a titkait, a rajta és a körülötte lévő csillagokat, a láthatatlan dimenziókat, egy olyan Istenét, Aki érinthetetlen, de érezni lehet?
Sokan arra számítottak, hogy azért jövök, hogy elmondjak nektek valami rendkívülit, hogy felfedjek egy olyan rejtélyt, amely konfliktusba sodorja az emberi tudatot, amely hirtelen felébreszti. Továbbra is azt akarom mondani, hogy ami nyilvánvalónak tűnik számotokra, az még nem igazi élmény. Ezért mondom el nektek mindezt.
Ami ma láthatatlan a számotokra, az már látható lesz. De ha nem fedezitek fel az igazságot saját magatokról, akkor majd annak az ellenkezőjét állítjátok, amit ma kértek. Ha azt kéritek, hogy lássátok azt, amely láthatatlan az emberi szem számára, amikor minden megmutatkozik, akkor Istenhez kiáltotok, hogy ne nyíljon ki a szemetek, mert nem fogjátok tudni elviselni azt, amely az emberiség előtt feltárul.
Ahhoz, hogy lássátok az igazságot, benne kell lennetek, része kell, hogy legyetek, teljes lényetekkel. És ha ma arra kérlek, hogy merüljetek el ebben az igazságban, az azért van, mert lehetséges.
Az Istenhez vezető ajtók nyitva állnak a szemetek előtt, és bár nem látjátok azokat, keresztül tudtok menni rajtuk.
Felébresztve az igazságot belső világotokban, azért jöttem, hogy felébresszem ennek a nemzetnek az igazságát, hogy Argentína, valamint az emberiség megismerjen egy új ciklust. Ne csüggesszen el az összes megtapasztalandó próba, hanem vezessen benneteket ahhoz, hogy felülmúljátok saját magatokat.
Ha az igazságban vagytok, és részesei vagytok, akkor hagyni fogjátok, hogy kiterjedjen, és megszentelje ezt a földet. Isten számít rátok; ezért hallgassatok ezekre a szavakra.
Még ha nem is hiszitek, még ha tökéletlennek, képtelennek érzitek is magatokat, távolítsátok el magatokból azokat az érzéseket, amelyek egy évezredes büszkeség rejtett részét képezik, és mondjátok az Atyának:
"Ha megkérsz rá, meg fogom élni,
mert a Te Szavad, Kegyelmed és Hatalmad által fogom átalakítani ezt a sarat,
és hagyom, hogy kiemelkedjen belőle az,
ami hasonlóvá tesz Örök Szívedhez."
Ezekkel a szavakkal, ezzel az imával nyissátok meg magatokat a nagyobb kitartás, a nagyobb hit új ciklusára. Terjesszétek Isten Jelenlétét a példa által, és legyetek a legnagyobb csodák, amelyeket ez a Munka végzett a Földön.
Ezt szeretném elmondani nektek ma és minden nap, amíg meg nem élitek.
Köszönöm, hogy meghallgattatok és elhiszitek, hogy valóság az, amit mondok nektek, ami a szemetek előtt van, csak ki kell nyújtanotok a kezeteket és meg kell érintenetek.
Ma engedjétek meg, hogy Isten Szelleme inspiráljon benneteket, és áldjon meg benneteket bölcsességének ajándékával, hogy tudjátok, hogyan járjatok, hogy Isten Jelenléte vezérelje a döntéseiteket, a cselekedeteiteket és a gondolataitokat.
Ezzel áldalak meg benneteket és még egyszer köszönöm, és annyiszor, ahányszor szükséges, mert a hála, gyerekek, megnyitja a Mennyország Kapuját és feltárja előttetek az ismeretlent.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.