Rendkívüli jelenések
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDÍVÜLI MEGJELENÉSE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 133. MARATONJA ELSŐ NAPJA ALATT

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Boldogok azok, akik hisznek anélkül, hogy látnának, mert ők meglátják a Mennyek Országát. 

Boldogok azok, akik hallják a Mester Hangját, mert meglátják a fogság végét. 

Boldogok azok, akik megtestesítik magukban Isten Igéjét, mert megváltoznak.

Boldogok azok, akik késedelem nélkül átadják magukat Nekem, mert megismerik a békét.

Boldogok azok, akik tudtukon kívül bíznak, mert mindig látni fogják Istent.

Boldogok azok, akik megtartják Parancsolataimat, mert ők az Első Törvény, a Szeretet szerint fognak élni.

Boldogok azok, akik megalázkodnak és akiket  megsértenek, mert semmi sem fogja legyőzni őket. Boldogok az igaz és egyszerű szívűek, mert ők mindent meg fognak érteni anélkül, hogy ismeretük volna, vagy hogy  megértenék.

Ha itt vagyok, akkor ezt nektek meg kell élnetek, mert ez lesz az egyetlen dolog, ami visszhangozhat és megmaradhat, itt vagy máshol, amikor Mesteretek és Uratok visszavonul.

Abban az időben és abban az órában lesz az, amikor az igaz és a hamis szívek megismerhetők lesznek. Mert abban az órában nyilvánosságra kerül, hogy kik értették meg igazán azt, hogy fogadják Jelenlétemet és Kegyelmemet, még ha nem is tudják, hogy ez mit jelent.

Ezért azt mondom azoknak, akik valóban szolgálnak Engem és Velem járnak, azoknak, akik Szavam és Üzenetem őrzői, azoknak, akik hisznek anélkül, hogy látták volna, hogy mindig Magamban fogom fenntartani őket, ahogyan a Keresztet is Magamban tartottam fent.

Mert az ég és a föld elmúlik, de Krisztusnak, a ti Uratoknak az Igéje megmarad abban a szívben, amely mindvégig hisz Bennem, és nem ragadja  el a kétely vagy a Bennem való hit hiánya. Mert már előre megírták ezt az időt és látható volt; és így van és így lesz, akár elfogadjátok, akár nem.

Eljövök azokért, akik következetesek voltak Velem, nemcsak itt, hanem főként az egész világon. Hány szív szolgálja az Urat, és ti nem is tudtok róla!

A legkisebben rejtőzöm, és a legegyszerűbben élek. Sehol máshol nem vagyok, csak  az egyszerűkben és a kicsikben, az igazakban, abban, ami igazán élhet bennetek.

Semmi értelme sem lenne itt lennem, ha nem ezért lennék itt. De Atyám úgy döntött, hogy itt kell lennem, és a végidőkben, a körülményektől és helyzetektől függetlenül, senki sem állíthatja meg az Urat abban, hogy dolgozzon és munkálkodjon.

Mert aki Velem van, az igazságban van. Féltek az igazságtól?

Boldogok azok a fülek, amelyek nyíltan hallgatnak, és nem kérdőjelezik meg az Urat és mindazt, amit Én Magam bíztam rátok és adtam át nektek mostanáig. Mert ami itt történik, az meg van írva, ne felejtsétek el. Ahogyan ti tanúk vagytok, úgy az angyalok is Isten tanúi, és ők azok, akik ezt a pillanatot és ezt a fordulópontot rögzítik.

Mielőtt visszavonulnék nyilvános feladatomtól, ami nincs már messze, szeretnék egy nap eljönni, hogy láthassam és elismerhessem, hogy megértettétek és megélitek Szavaimat. Mert Isten üzenete, Krisztus üzenete az, aminek bennetek kell maradnia, és semmi más.

Arra törekszem és abban reménykedem, hogy megvethetem a Lábamat  ezen a helyen, ahogy a világ más helyein is, amelyek az Úr győztes Visszatérésére várnak.

De mindezek előtt szeretném, ha örökké a szívetekben maradhatnék, anélkül, hogy kivonnátok Engem az életetekből, még ha nem is érzékelitek, mert az Úr ott uralkodik, ahol szeretet, igazság és igazságosság van. Ez az, ami érleli apostolaim szívét, hogy Krisztus képviselői lehessenek a Földön.

Ha itt vagyok, akkor azért vagyok itt, hogy újjáépítselek benneteket, hogy visszahozzam szíveteket Istenhez, hogy rádöbbentselek benneteket, hogy Atyám Szeretete végtelen, mérhetetlen, sőt, felfoghatatlan.

Ha a szeretet nem lett volna itt elsősorban azért, hogy Isten Akarata teljesüljön, akkor nem lett volna semmi indíték vagy ok arra, hogy az isteni küldöttek a körülmények ellenére is eljöjjenek, hogy találkozzanak veletek.

Tudjátok-e értékelni ezt, ti és a testvéreitek?

Isten választja ki, hogy kinek kell szolgálnia Őt. Kézzel mutat azokra, akiknek át kell alakulniuk, meg kell alázkodniuk és át kell adniuk magukat, hogy növekedjenek a szeretetben és az igazságban, az Ő szent és bölcs Igazságában.

De mielőtt mindez véget érne köztetek és az Uratok között, ahogy mondtam nektek, el fogok jönni, hogy megkeressem annak eredményét, amit Szeretetből, Irgalomból és Kegyelemből adtam nektek; és ez nem lehet hiábavaló.

Mindenki önmagában felelős azért, amit szent bizalommal és hűséggel kapott, mert eljön majd az idő, amikor elkérem tőletek a tehetségeiteket, de előbb tudnotok kell, mi a ti tehetségetek.

Mi mást fogtok még felajánlani az Úrnak ebben az órában, amikor a legtöbb lélek a bolygón sötétségbe merül az Isteni Fény és Szeretet hiánya miatt?

Képes leszek-e eszközzé tenni benneteket, üres és odaadó edényekké, hogy az Úr munkálkodhasson és Tervem részesévé tegyen benneteket?

De így szólhatnátok Hozzám: „Uram, én mindent odaadtam Neked”.

Meggyőző-e ez a válasz?

Ha az Úr kér benneteket, annak oka van. Nem azért jöttem, hogy a lehetetlent keressem, hanem az igazat, még ha az tökéletlen is.

Amikor végre úgy döntötök, hogy elmerültök az Én Tudatomban, akkor meg fogjátok ismerni az igazságot, amit annyira kerestek. De valamit el akarok mondani nektek: mindaz, ami itt történt a Hierarchia Üzenetének kihirdetésével, csak egy célt szolgált, a Szeretet és az Igazság ügyét.

Csak az fogja megérteni, aki megüresítette magát Előttem, mert ez nem valami ebből az anyagi valóságból, hanem a Mennyekből, az Atya Akaratából, az Ő legmagasabb Gondolatából származik.

Azt várom, hogy hálát adjatok Nekem, ne pedig reakciókat. Elvárom, hogy tisztelettel imádjátok az Urat, amiért újra és újra szólt a lelkekhez, egy igaz ügyért, Atyám Akaratának beteljesítéséért, amely meg van írva a világegyetemben és az összes dimenzióban.

Ismét mondom nektek, hogy gondoljátok át, amit mondok nektek. Azért vagyok itt, hogy segítsek nektek, hogy Mellettem járjatok a szív ösvényén, hogy lássátok, hogy Kegyelmem és Szeretetem mérhetetlen, és hogy nem ér itt véget.

Ma új imádókat szentelek fel, bízva abban, hogy az összes hívő teljesíti a felszentelésében tett fogadalmát. És remélem, hogy így tesznek, hűséggel, szeretettel, hálával és tisztelettel, amikor egyedül kell lenniük, és a Mester már nincs itt, hogy emlékeztesse őket; mert az a Kegyelem, amelyet adunk nekik, a lelkek által tett fogadalmak révén hozzák meg gyümölcsüket.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Legyenek szívesek és jöjjenek előre az imádók, és álljanak az oltár köré.

A testvérek megtehetik a belső felajánlásukat a Mester Szíve előtt, aki meghallgatja és figyelemmel kíséri őket ebben a pillanatban, amikor lelkük felemelkedik az Úrral, hogy ezt a becsületes, őszinte és igaz felajánlást megtegyék, hogy beteljesedhessen az Ő Akarata a tanítványai életében.
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 111. MARATONJÁNAK A MÁSODIK NAPJÁN

Legszentebb Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
mélységesen imádlak benneteket,
és felajánlom Nektek Krisztus Jézus
a Föld minden Kegyhelyén jelenlévő
legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét
a gonoszságok, szentségtörések
és a közöny jóvátételére,
amelyekkel megsértik Őt.
Az Ő Legszentebb Szíve,
valamint Mária Szeplőtlen Szíve
végtelen érdemeiért
könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.

Ámen.
 

Azért vagyok csendben, hogy megtanuljátok érzékelni Lényem mélységeit, és Rajtam keresztül megérezhessétek, hogy mit érez és él át a Hierarchia ebben a pillanatban, mindamiatt, ami a világban történik. És nem fogom megunni ennek az ismétlését, mert még nem jött el a megváltás ideje.

Csendem valami mélyről és szellemiről beszél, meditációmról és a lelkekért folytatott imáimról, mert szükséges, hogy a lelkeknek legyen erejük arra, hogy átmenjenek az Armageddonon; és tudom, hogy ez a szó, hogy Armageddon, sok tudatot megrémít. De nem lesz más formája vagy más útja annak, hogy a bolygó átalakulása után egy Új Emberiség a nulláról indulhasson.

Az Úrnak, Mestereteknek nem tetszik a tudatok szenvedése. A lények szenvedése és a szívek gyötrelme az, amelyet át kell alakítanom és meg kell tisztítanom, hogy a lelkek teljes mértékben bízzanak Krisztusi Szeretetemben, és így ne veszítsék el a reményt, hogy újjáépíthetik életüket és tudatukat, hogy helyreállíthatják azt az utat, amelyet elveszítettek a Mennyei Atya felé; mert sok lélek ebben az emberiségben napról napra elveszti ezt az utat.

Emiatt csendben vagyok és meditálok, hogy érezzétek Szívem mélységét és nagyságát, hogy Velem együtt vállaljátok Krisztus fájdalmait, mélyebb és ismeretlenebb fájdalmakat, mint a Kereszt fájdalmai.

Ez belső növekedésre késztet benneteket; és megtanuljátok, hogy nagyobb éleslátással és felelősséggel lássátok tudatotok és testvéreitek tudata életét, tudván, hogy itt az ideje, hogy ne pazaroljátok el a világegyetem lehetőségeit, ne tegyétek felületessé és közömbössé az életet. Ez erősíti a büntetlenséget, amiről a világ nem tud, és amely felgyorsítja az idők végét és annak következményeit.

Mert most, a saját Szememmel látom beteljesedni azt, amit az Atya oly régen megmutatott Nekem, amit evangéliumomban tanítottam az apostoloknak nyilvános életem során, amikor a végidőkről, azokról az ismeretlen dolgokról beszéltem, amelyekkel a lelkeknek meg kell tanulniuk szembenézni a hit elvesztése nélkül, még akkor is, ha nehéznek tűnik.

Ezért nagyon áldottak vagytok azok előtt, akik nem lehetnek áldottak a világon. Emiatt többet fognak kérni tőletek, mert meg kell felelnetek azoknak a kincseknek, amelyeket Tőlem kaptatok; és át kell adnotok az Atyának a válaszotokat, és azoknak a Mennyei gyöngyöknek a gyümölcseit,  amelyeket szíveteknek adtam.

Valami mélyen érett dologról beszélek nektek, bár sokan nem ugyanazon a szinten vagy ugyanabban az iskolában vannak, de Irgalmas Szeretetem senkivel sem kivételez.

Ezen idők végén Mesteretek és Uratok nagyszerű lehetőségeket fog adni a legkevésbé felkészülteknek; mivel ismerem a lényegeteket, és figyelmemet nem arra fordítom, ami felszínes, ami a személyiségből ered, hanem azt az ajándékot keresem, amelyet az Atya kezdettől fogva, a Forrás keletkezése óta elhelyezett bennetek.

Mivel tudtam, hogy eljön az Armageddon ideje, azt is tudtam, hogy eljön a tehetségek felkutatásának az ideje is. Azokon keresztül, akik követik a Nyomaimat és az Utamat, ez az idő
most érkezik el.

Észreveszitek és felismeritek?

Egyetlen egyszer jövök el, hogy elkérjem tőletek ezeket a talentumokat, nem várhatok azokra, akik nem akarják átadni az életüket. Isten az Ő Jóságában és Irgalmában minden gyermekének fenntart egy helyet.

Parancsaim és utasításaim követése az utolsó idők során sokkal többet jelent, mint érett és felelősségteljes tudattal rendelkezni, többet jelent, mint engedelmesnek és hűségesnek lenni.

Parancsaimat és útmutatásaimat követni azt jelenti, hogy feltétel nélkül elérhetőek vagytok, hogy a szíveken keresztül dolgozhassak, azon borzalmak előtt, amelyek ebben a világban és ebben az emberiségben láthatók, olyan helyzetekben lévők előtt, akiknek felszabadulásra é megkönyyebbülésre van szükségük, és ezt azok fogják tudni végrehajtani, akik az apostolság útját választják, és azt, hogy ott legyenek és akkor legyenek ott, ahol és amikor szükség van rájuk, ahol és amikor Istennek szüksége van rá.

Emiatt hozom nektek Átszúrt Szívem példáját, amely egy erős példa, amelyen ezekben az időkben kell elmélkednetek, mert bátorság kell ahhoz, hogy azt érezzétek, amit Én érzek, és amit Én élek át, hogy annyira egyek legyetek Velem, mint még soha. Mert a Velem való egyesülés mindig fokozatos, amikor a lelkeknek van bátorságuk arra, hogy a krisztusi úton és az odaadás útján járjanak.

Ezért a Kegyelem és a világ iránti Irgalmasság e délutánján előttetek hagyom a bolygó és az emberiség szükségleteit; a Hierarchia Terveit és törekvéseit a világ különböző részein, ahol az egész Mennyei Testvériségnek sürgősen szüksége van a Fény Szent Pontjainak kifejezésére, amelyek az Üdvösség Szigetei csoportos életén keresztül tükröződnek. A legkevésbé várt helyek igénylik ezt a szellemi és konkrét segítséget, például ma a Közel-Kelet.

Képzeljétek el egy pillanatra, hogy ezeken a Fénypontokon keresztül, amelyek ha léteznének az Enyéim válasza által, hány bizonytalan ajtót lehetne bezárni szerte a világon!

Annál inkább csökkentenék az elemek és a természet birodalmai dühüket és haragjukat az emberiség iránt!

Annál inkább fenn lehetne tartani a bolygó és a Csendes-óceáni Kör tellurikus erőit!

Annál inkább fenntarthatnák a kontinensek minimális Istennel való kapcsolatát a Fénypontokon keresztül!

Sokkal több dolgot tudnék elmondani, mint amit eddig elmondtam. De ahhoz, hogy mindez lehetséges legyen, nem elég az érdeklődés vagy a lelkesedés, nem elég a tudatosság, a felelősség vagy az éleslátás; szükséges, hogy ez elsőrendű legyen bennetek.

Nem akarom, hogy a világ még jobban elpusztuljon annál, amennyire most lerombolt állapotban van, amelynek a felszínét a káosz erői teszik tönkre. Nem akarom, hogy az emberiség száma lecsökkenjen, mire visszatérek. De a Gecsemáné-kert óta tudom, hogy eljövök, hogy végleg bezárjam a bolygó poklait; és abban a pillanatban fogok megérkezni, amelyben a lelkek tisztán fogják ezt érzékelni.

Ezért minden nap nagyobb buzgalommal és tudatosabban kell imádkoznotok. Fel kell készülnötök a váratlan vészhelyzetekre, nemcsak itt, hanem bárhol a világon.

Sikerült kinyilvánítanom és véghez vinnem  a Testvériség – Humanitárius Küldetéseket, a Hierarchia e konkrét impulzusát ezeknek az időknek a végére, mint az életetek alapvető kulcsát, hogy ily módon az anyagi életetek is kész legyen azon a teren keresztül, amelyet a Testvériség – Humanitárius Küldetések szervezet kínál fel mindenkinek és a világnak.

Nem csak az etikáról, a szabályokról vagy az Armageddon túléléséhez szükséges alapvető elvekről beszélek, hanem arról, hogy egyesüljünk mélyen a Hierarchiával a Mentési Terv révén, amely ezeknek az időknek a végén formálódik, a Testvériség – Humanitárius Küldetések szervezet gyakorlata révén.

A Hierarchia kockára tette magát értetek, és az Én kérésemre, egyesült a világ más intézményeivel és szervezeteivel. És bár ez a Munka és ez a Szolgálat kicsi és jelentéktelen; ebben a pillanatban, társaim, ez az a hely, ahol el kell vetnem Fénymagomat a világ azon részein, ahol már nem létezik a fény, a szeretet és a béke.

Mondok egy példát: képzeljétek el, hogy egy nap felébredtek, és körülöttetek minden mély káoszban és pusztulásban van. Mit tennétek? Mi lenne az első szellemi hozzáállásotok?

Így emberek milliói élnek a világon; és ez a Munka, amely Figueira Közösségén keresztül jött létre, felajánlotta Nekem ezt az egyedülálló teret ezeknek az időknek a végén, hogy így lehetőségem legyen beszélni a világgal.

Senki sincs felkészülve ebben az emberiségben arra, ami eljön. Emiatt ismét arra kérlek benneteket, hogy mélyedjetek el az ima fényében; és jótékonyan arra kérlek benneteket, hogy ne csak a saját üdvösségeteket keressétek, hanem a mellettetek lévő üdvösségét is keressétek minden nap. Így meg fogjátok tanulni és meg fogjátok érteni azt, amit mondok nektek.

Ma ezt az Üzenetet a tervezett időpont előtt továbbítom nektek, mert ez a világ és ez az emberiség kiszámíthatatlan. Mialatt sokan továbbra is abban hisznek, hogy semmi sem fog történni, azt javaslom, hogy gyorsan gondoljátok meg magatokat, legyetek alázatosak, és ismerjétek el az Armageddont, hogy semmi se érjen meglepetésként, ahogyan apostolaimat érte meglepetés akkor, amikor bebörtönöztek a Gecsemáné-kertben. Remélem, hogy most nem kell ugyanezt látnom.

Számomra azonban fontos ebben az órában, hogy tudatosan növekedjetek és érjetek, nem csak amiatt, ami erre az országra vár, hanem amiatt is, ami a világ többi részére vár.

Nem azért jöttem, hogy apokaliptikus üzenetet adjak. Nem akarom, hogy összezavarodjatok, azt szeretném, ha tisztában lennétek azzal a valósággal, amelyben éltek, és hogy mostantól minden, ami itt vagy bárhol másutt a világon történik, ugyanolyan fontos lenne a számotokra, mint a Hierarchia számára, mert ez fog benneteket a Tervem igazi szolgáivá formálni.

Egyszer s mindenkorra el kell érnem, hogy kilépjetek saját magatokból. Ha ti kiléptek magatokból, mások is kilépnek önmagukból, és félreteszik preferenciáikat és szándékaikat, hogy Akaratom szerint éljenek, ami még mindig beteljesülésre vár az életükben.

Ezért ismét eljövök, hogy imádkozzam értetek és a világért. Azért jöttem, hogy elmondjam nektek, hogy mindenkor számíthattok Rám, és hogy Szívem legmélyebb része nyitva van, hogy Misztikus Testem tagjai és részesei lehessetek. Ennek eléréséhez pedig az első út az imádat, Mesteretek és Uratok Jelenlétének elismerése az Ő Eucharisztikus Testén keresztül.

Egyre sürgetőbb lesz a világ számára, hogy a lelkek jelentkezzenek az Eucharisztikus Imádás gyakorlására, hogy szellemi egyensúly tartsa fenn a Föld különböző pontjait, mindenekelőtt a Föld tengelyét, amelynek annyira szüksége van erre.

A törekvők iránti Szeretetem tanúságaként elfogadtam az új imádók felszentelését; akiket csendben meghívok, hogy közeledjenek az oltárhoz, hogy ebben a pillanatban felszentelhessem őket.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Készítsenek a papok tömjént és vizet, hogy Krisztus megáldja azokat.
 

Szeretnék köszönetet mondani mindannyiótoknak, hogy erőfeszítésetek által egy Fényszemcsét helyeztetek el ebbe a világba, az emberiség szenvedésének és háborújának e száraz sivatagába.

Emiatt ma felszentellek benneteket, hogy elkötelezzétek magatokat a Számomra a Szentség eljövendő imádata által, hogy fenntartsátok a bolygó, az elemek és az Élővilág egyensúlyát; hogy fenntarthassátok a világ megtisztulását északon, délen, keleten és nyugaton az imádat minden pillanatában, akárcsak az imádság minden pillanatában.

Lelketek már régóta együtt jár, még ha nem is tudtok róla. Így jártatok Velem a Szentföld sok vidékén; mert kerestetek és megtaláltatok, könyörögtetek Hozzám és megérintettétek a Palástomat, Én pedig visszaadtam az egészségeteket és meggyógyítottalak benneteket.

Ma ismét emlékeztetlek erre, mint lelketek és életetek kincsére; hogy bízzatok abban, hogy mellettetek Vagyok, annak ellenére, hogy sokszor éreztétek már egyedül magatokat, amikor lesúlytott benneteket a szomorúság vagy a kétségbeesés.

Azért jövök, hogy erőt és hatalmat adjak nektek az Eucharisztia által. Ha mindig Előttem jártok, szívem mindig bennetek lesz, mindig megnyugtatlak és rajtatok keresztül meg tudom majd nyugtatni a családotokat és a barátaitokat.

Ne felejtsétek el a következőket: ha soha sem teszitek meg a minimális erőfeszítést, ez a világ nem térhet meg.

Minden, amit feláldozhattok Értem, hű jele lesz annak, hogy az Én apostoli utamon jártok. Így ezen a felszentelésen és ezen az időn keresztül, amelyet nektek szentelek - mert tudom, hogy szükségetek van rá - megerősítem Szeretetemet és Győzelmemet, mert megnyitottátok az ajtót az Úr előtt, hogy bennetek élhessek, a tökéletlenségeiteken túl. Ezért legyetek békében és bizzatok.

Mindennek van oka az életben. Mindennek megvan a maga ideje és pillanata. Azért vagyok itt, hogy bátorítsalak benneteket és testvéreiteket; mert ők is látni fogják, mint Én, hogy még több szörnyűség lesz a világon.

Ajánljátok fel magatokat Nekem teljes mértékben az Oltáriszentség imádata által, hogy minden megkönnyebbüljön bennetek és a világon. Szomjas vagyok.
 

Mennyei Atya,
Te, Aki látod Gyermekeid válaszát,
Te, Aki közelről látod,
hogy Szeretetem Műve valóra válik
a lelkeken keresztül,
fogadd el azoknak a felajánlását
a Te Királyságodban,
akik teljesen felismerik
Fiad jelenlétét az Eucharisztiában,
és ezért az általuk szerzett érdemért
áldd meg őket és áldd meg családjukat,
hogy legyenek reményem szerint egy napon
az imádat igazi templomai,
 a Krisztus által elnyert megváltás bizonyságtételei.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A mi Urunk Jézus Krisztus Békéje és ereje legyen bennetek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT