SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Maradj Szívem Szentélye előtt, hogy megvalld legmélyebb nyomorúságodat, mint a fiú, aki apja előtt leleplezheti a szégyenét.

Maradj Szívem Szentélye előtt, hogy felfedd Előttem hibáidat és nehézségeidet, le nem győzött vétkeidet, legmélyebben gyökerező félelmeidet, legnehezebben formálható félreértéseidet, legnehezebben megtörhető ellenállásaidat, falaidat, korlátaidat.

Állj Szívem Szentélye elé, és még ha nem is vagy képes bármit is mondani, ajánld fel Nekem a hallgatásodat, a képtelenségedet, hogy átadd magad, hogy elengedd életed gyeplőjét, hogy kitárd a szívedet, hogy törékenynek és kicsinek érezd magad.

Állj Szívem Szentélye elé, és mutasd meg Nekem bánataidat, de örömeidet is, mondd el Nekem vereségeidet és győzelmeidet is, hogy Szeretetem által feloldjam illúzióidat, Kegyelmem által megerősítsem erényeidet, és Szívem Szentélyének tükrében megmutassam neked, hogy embernek lenni több, mint amit eddig felfedeztél magadról, gyermekem.

Hadd mutassam meg neked az igazságodat, azt,ami a látszat mögött rejtezik, ami a bevallott gyarlóságaid mögött rejtezik. Az emberi lények nem csupán a nyomorúságok és erények, a hús és a szellem keverékei, hanem maga a szellem, felöltözve és elrejtve abba, ami eddig úgy tűnt számotokra, hogy az egyetlen igazságotok.

Szemléld Szívem Szentélyét, hogy ne Engem találj meg, hanem saját magadat, és benned az Istent.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉRNEK

Egy lélek, amely az Istennek való átadás útján halad, egy nap, miközben átélte a belső döntés egy mély pillanatát és megkísértették a világ erői, arra gondolt, hogy mindent elhagy, és beleveti magát az élet örömeibe és illúzióiba. Ez a lélek kísértésbe esett, mert azt gondolta és érezte, hogy az önátadás értelmetlen, hogy az élet fejlődése szempontjából lényegtelen, és hogy annyi erőfeszítés ellenére sem sikerül növekednie – ezért jobb lenne elhagyni ezt az utat, és belevetni magát a világba.

Miközben belsőleg azt tervezte, hogy elhagyja a szellemi utat, úgy érezte, hogy nem tudja megtenni, és hogy valami Istenhez köti őt. Félelmet és felháborodást érezve kezdte kérdezgetni az Urat, mondván: "Mondd, Uram, miért kötsz engem a Szívedhez? Miben különbözöm Tőled, ha mindig ugyanaz a láthatatlan és tökéletlen lélek vagyok a Te teremtésed végtelenségében? Miért nem engeded meg nekem, Istenem, hogy elhagyjam ezt az utat, és a világba vetve magam megtanuljam, hogy más utakon is megtaláljalak Téged úgy, mint ezen az úton?”

És mosollyal az arcán, megmutatva mennyei könyörületességét, az Úr így válaszolt: "Dönthet-e egy szerv magától úgy, hogy kimegy és a testen kívül él? Bármennyire is szeretne függetlenné válni a testen belül, és ez betegségeket és egyensúlyhiányt okoz, ez a szerv nem mehet ki magától. És ha egy nap, annyi betegség után, kivennék abból a testből, gondolod, kis lélek, hogy túlélné?

Ilyenek azok a lelkek, akik elkötelezték magukat Nekem. Minden általam teremtett lélek az Én Misztikus és Végtelen Testem sejtje, de azok, akik elkötelezték magukat Nekem, olyan szervek Bennem, amelyeknek alapvető szerepük van az élet fejlődésében, és bár nem érzékelik, de részei egy végtelen Munkának, amely nem kezdődik és nem is ér véget ebben a világban. Mivel ez így van, szeretett lélek, nem Én vagyok az, aki Szívemhez kötlek, és nem engedem, hogy más utakat kövess, hanem saját életed és a Velem való egyesülésed állapota az, ami miatt úgy érzed, hogy minden kísértés ellenére nem tudsz más utat választani.

De ez a pillanat számodra nem alkalmas a legtisztább gondolatod kifejezésére. A vakság és tudatlanság időszakán mész keresztül, amikor felhők borítják az arcodat és a szívedet, és nem látod vagy érzed az igazságot. Ahhoz, hogy ez az igazság feltáruljon előtted, ne fordulj el Szeretetemtől, és ne hagyd abba, hogy azért kiálts, hogy könyörüljek rajtad. Annak ellenére, hogy a sivatagban vagy, erőt adok neked a kitartáshoz. És még a belső szárazságban is érezni fogod, hogy Forrásom újra felszínre tör benned a mélység mélyén. A zűrzavaros időkben se hagyd abba a keresésemet, és Én békét adok neked."

Gyermekeim, ebben az Istennel folytatott párbeszédben találjanak erőt a mai elvakult lelkek, hogy keressék a Fényt és hogy Irgalomért kiáltsanak.

Áldásom van erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy lélek, amely arra törekedett, hogy a krisztusi úton éljen és utánozza Urát, minden nap küzdött az emberi kísértésekkel és hajlamokkal, és mivel mindig úgy érezte, hogy a világ legyőzi, kérdőre vonta Istent, és azt kérdezte tőle: "Uram, hogyan győzhetem le a világ kísértéseit és a test gonoszságait, amelyek annyira leuralják az emberi állapotomat?"

És az Úr kérdéssel válaszolt neki, és így szólt hozzá: "Lelkem, nem adtam-e neked példát arra, hogy legyőzd az emberi állapotot, nem győztem-e le az emberiség romlottságát és hajlamait, törékeny és halandó testben, Fiam által? Akkor szemléld Krisztus Keresztjét, mert benne találod meg a választ a legmélyebb kérdéseidre; tested, elméd és érzéseid megmozdulnak benned, hogy átéld az átalakulást. Krisztus Szeretete által megtalálod a kulcsot és a lendületet ahhoz, hogy a krisztusi életet válaszd, és ne a világot, az élet minden olyan helyzetében, ahol kísértések elé kerülsz.

Krisztus Kíszenvedése legyen a menedéked, ahová menekülnöd kell, amikor a világ a szívedet keresi. Amikor kísértésbe esel, hogy a világ dolgait válaszd, vesd a tekintetedet a Keresztre, és szemléld az Úr minden egyes sebét. Mindez érted volt, hogy ma a Szeretetet és ne az illúziókat válaszd, hogy ma felfedezd, hogy ki vagy, és ne maradjon az arcod fátylakkal fedett.

Az emberi erkölcstelenségeket csak akkor győzheted le, ha a tudatodat megragadja a Nagyobb Szeretet, amely Krisztus felé vezet, és ez a Szeretet a Keresztben található. Ezért szemléld minden nap a Golgota Urát, és ott békét találsz".

Azért mondom el nektek ezt a történetet, hogy tudjátok, hogyan győzhetitek le a bennetek tomboló világot, a régi és az új ember közötti állandó harcot, amely a szívetekben tombol.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Míg a káosz szétárad, és az emberi jólét  táplálja a téveszméit, a lelkek, akik már  kezdettől fogva elkötelezték magukat Krisztus mellett, szemlélik saját életüket, keresik az értelmét, de nem találják.

Amikor a hamis emberi erődítmények és a homokra épített összes vár elkezd összedőlni, a lelkek, akik már kezdettől fogva elkötelezték magukat Krisztus mellett, körülnéznek, keresik, hogy mire támaszkodhatnának, de nem találják.

Így elkezdik megvizsgálni a saját szívüket; így a szemük az Ég felé fordul, és saját magukban rátalálnak lelkük mély csendjére, amely belefáradt az elveszettségben való és a valóságos céltól eltávolodott üres életbe.

És a Végtelen Szívében, a Teremtés központjában, megtalálják Isten ragyogó tekintetét, amely sugárzóbb, mint ezer nap, tele ismeretlen Szeretettel, amely átöleli, támogatja, felébreszti és életük célja felé vezeti őket.

A Teremtő a nevükön, - valódi és elsődleges nevükön - hívja a lelkeket, hogy felébredjenek, mert nem a világban és a téveszmékben fogják megtalálni legmélyebb kérdéseik értelmét és  az  azokra szóló válaszokat.

Gyermekek, az emberi élet, ahogyan napjainkban megnyilvánul, elveszíti az értelmét és csak az ember törékenységét és tudatlanságát fedi fel, amikor elválik Istentől, és következésképpen el van választva saját magától, saját belső igazságától.

Ne féljetek elveszíteni azt, ami már elveszett; ne féljetek elengedni azt, ami már megtörtént; ne féljetek hagyni meghalni azt, ami sohasem élt, mert amint elengeditek a téveszméket, meg fogjátok találni a teljességet.

És azon fogtok tűnődni, hogy hogy lehet az, hogy ilyen sokáig rabok voltatok egy láthatatlan és hamis hálózatban, amely egyetlen csapással eltűnik.

Azok a lelkek, akik meghallják Isten Hangját, válaszoljanak az Ő hívására. Eljött az idő.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szívből jövő imáid ne önmagadért, hanem a világért szóljanak.

A kiáltás, amely feltör a szívedből, ne saját magadért szóljon, hanem a szenvedő lelkekért, azokért, akik háborúkban élnek, azokért, akik szenvedésben és igazságtalanságban halnak meg, a meggyalázott gyermekekért, a megcsonkított Élővilágért, a magányos betegekért, az elhagyott idősekért, azokért, akik szeretet nélkül élnek.

A legőszintébb imáid ne önmagadért szóljanak, hanem a világért, a bolygó mély tudatáért, amely állandóan szenved, azokért, akik bántalmazást és erőszakot tapasztalnak, azokért, akik nem ismernek békét, azokért, akik elvesznek saját tudatlanságukban, azokért, akiket elvakítanak saját illúzióik, azokért, akik elhallgattatják lelküket, hogy a világ örömei hangosabban beszéljenek, azokért, akik elvesztek a bűnökben és nem találnak kiutat, azokért, akik cél és értelem nélkül élnek, azokért, akik kioltják saját életüket.

Szívből jövő imád ne önmagadért, hanem a világért szóljon, hogy meggyógyuljon és helyreálljon, hogy visszatérjen Istenhez.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Tégy vallomást Istennek, hogy eljuss Szívének az útjára, és találd meg a bölcsességgel teli válaszokat, amelyeket Ő tartogat számodra.

Engedd, hogy szíved az Atya előtti átláthatóság által megtalálja az utat Igazságához és Szeretetéhez.

A Teremtő azt akarja, hogy osztozz végtelen Bölcsességében, magasztos Törvényeinek ismeretében, mennyei Igazságában, de ehhez, gyermekem, szükséges, hogy megnyílj, hogy mélyen megismerd önmagad, hiedelmek, álarcok és ellenállás nélkül, hogy megtaláld emberi tudatod legrejtettebb részét.

Csak az illúzió leleplezése által ismerheted meg az igazságot. Azáltal, hogy igaz vagy Isten előtt, megtalálod a legtisztábbat, ami benned van, és a saját lényedben minden feltárul előtted, mert ott találod meg az Istenhez vezető utat.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Légy csendben és lélegezz, hogy magadban keresd a felemelkedés útját. Engedd, hogy szíved meglássa az illúzió és az emberi állapot összes rétegét, amelyen át kell kelned, át kell változtatnod és amelyen felül kell kerekedned, mielőtt elérnéd Istent.

Légy alázatos és ismerd el a korlátaidat, de ne hagyd, hogy megvonja tőled a hitet és a reményt. Győzd le és fedezd fel magadban azt az ajtót, amely összeköt a Végtelennel, az Isteni Tudattal és mennyei eredeteddel. Lényeged mutatkozzon meg hídként Isten Szíve felé, és ha nem is tudtsz egyszerre átkelni ezen a hídon, legyen az mindig kitartásod szimbóluma, hited mozgatórugója.

Törekedj minden nap egyre inkább a Végtelenségre, az örökkévalóságra, de nem csak arra, hogy elhagyd a földi élet kényelmetlen dolgait. Szeresd az Istentől kapott lehetőséget, és tanuld meg megérteni az életet annak evolúciós és szellemi értelmében. Szemléld a bolygón azt a lehetőséget, hogy egyre jobban szeress, és szemléld minden egyes testvéredben az Isteni Szeretet megújulásának lehetőségét egy Új Krisztus megjelenése által.

Törekedj a Végtelenre, a világegyetemre, hogy a tudatában légy annak, hogy visszatérhetsz Istenhez; de úgy fogsz visszatérni, gyermekem, hogy a szíved tele van ismeretlen szeretettel, a szellemed tele van az Isteni Szellemmel, a tudatod teljes mértékben kifejezi az Isteni Gondolat lényegét az emberiség számára. És ajánld fel majd Istennek ezt az örökséget a szívedben, hogy egy új kezdetet írjon, úgy a Mennyben, mint a Földön.

Törekedj a magasabb életre; törekedj arra, hogy visszatérj Istenhez. Ne legyenek benned emberi törekvések és emberi elképzelések a magasabb életről. Az igazság lüktessen a szívedben, és legyen az a motor, amely arra ösztönöz, hogy minden nap megéld az átalakulást.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET SANTA MARÍA-BÓL (RÍO GRANDE DO SUL) AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBA (URUGUAY, PAYSANDÚ) TETT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Nyisd meg a szívedet, hogy érzékeld, mit vár tőled Isten. Fogadd be mindig a Szavait, tartsd azokat magadban, hogy az Isteni Jelenlét élő tanúságtételévé alakítsanak át téged.

Ne csak hallgasd Isten Szavait, hanem hagyd, gyermekem, hogy átalakítsanak téged azzá, aki valójában vagy. Hagyd, hogy lehámozzák illúzióid és arroganciád rétegeit, hogy meglásd az igazságot, amely emberi állapotod mögött rejlik.

Hallgass meg minden egyes üzenetet úgy, mint Isten párbeszédét veled, és ne félj elmélyedni abban, amit mond neked. Így fogsz igazán átalakulni, és az átalakulásod a bolygó szolgálatára lesz.

A lények belső élete, átalakulásuk és kapcsolatuk Istennel felbecsülhetetlen szolgálatot tehet az emberi tudat és a bolygó számára a rajta élő összes élőlénnyel együtt. De ehhez, gyermekem, a szívednek őszintének és átláthatónak kell lennie, hogy inkább magadra, mint másokra nézz, amikor eljön a korrekció és az átalakulásideje. Nézz a felebarátodra, ha a tekinteted  együttérző és irgalmas, és ha határozottan arra törekednél, hogy a testvéreidet szolgáld, és ne a hibáikat keresd.

Miért mondom el mindezt ma? Mert a bolygó gyötrődik, a lelkek gyötrődnek, az Élővilág gyötrődik, és a szívek még mindig nagyon lassan ébrednek rá a bolygó valóságára.

Ne pazarold el az idődet és a szavaidat. Imádkozz felebarátodért és a bolygóért, és alakítsd át és tisztítsd meg a szívedet. Gyermekem, alakulj át Krisztus igazi tanítványává, hogy amikor Ő "társnak" nevez téged, ne csak a szellemedre célozzon, hanem mindenre, ami vagy.

Fogadd szeretettel és reménnyel a Szavaimat, tudván, hogy szolgálhatod a világot és megváltoztathatod a sorsát, bárhol is vagy. Elég, ha befelé nézel, és meghozod a döntést, hogy végre kifejezd, amit Isten akar tőled, hogy végre az legyél, amit Isten vár a szívedtől.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT