A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT NYOLCADIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORA MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.

Eljöttem - ezen az utolsó napon, a megjelölt órában - az angyalokkal együtt, akik kezükben hozták el Kínszenvedésemnek a Frigyládában őrzött Ereklyéit.

Éppúgy, mint a múlt apostolaival tettem, azért jövök, hogy az elkövetkező időkről tanítsalak benneteket.

Készüljünk fel.

Látni fogjátok, hogy ezen a Naprendszeren keresztül eljön az Emberfia.

Még nem tudjátok, hogy miként tér vissza a világba, de közületek sokan részt vesznek majd ebben az eseményben három valószínű módon: anyagi, elmebéli vagy szellemi formában.

Nem tudjátok majd, mikor közeledik ez a pillanat, mert úgy jövök el, mint az éjjeliőr, aki nem jelenti be előre érkezését; ám, ha szívetek figyelmes, őrködik és imádkozik, akkor nem fogtok kísértésbe esni, hanem lényetek mélyén fel tudjátok majd ismerni Érkezésem pillanatát.

Amint a spanyolországi garabandali jelenésekben elhangzott, a világ számára - három elhíváson keresztül - jelzés adatik majd.

Az első belső elhívás lesz, amelyet nagyon kevesen ismernek majd fel, de amelyet sokan felismerhetnének, érezhetnének és hallhatnának, ha igazából nyitva volna a szívük az átalakulásra.

A második a Földön Túli Világegyetem saját, az elmében megszólaló elhívása lesz, amelyet Őrangyalaitok, amennyiben istenségben és a szívetekben egységben vagytok velük, az Atya hű hírnökeiként - így vagy úgy - tudtotokra adnak majd.

A harmadik elhívás erősebb lesz; a bolygó válságának tetőpontján bekövetkező egyetemes elhívás lesz, ez az elhívás minden földrészen és minden népen belül megjelenik. Ez valós és fizikai, összetéveszthetetlen, ám titokzatos elhívás lesz bolygószerte. Csak a tiszta szívűek értik majd meg az égen látható üzenetet.

Megmondtam az Én apostolaimnak, hogy eljön majd a nagy meghatározások időszaka, és ez az idő most van itt. Ti és az emberiség éppen most élitek át azt. Ettől az - alternatív naptárotokban iránymutató - évtől kezdve, minden fokozatosan bontakozik majd ki.

De ne féljetek, mert mindazon túl, amit láttok, éreztek vagy hallotok majd, azok, akik egységben vannak Velem és megvédik saját maguktól Örökségemet, nem lesznek egyedül, hanem részesei lesznek annak az ígéretnek, amelyet Én tettem Istennek ez időknek a - világba való Visszatérésem előtti - végezetére vonatkozóan.

Ma azért is jövök, hogy azokról a nagy változásokról beszéljek nektek, amelyeknek még meg kell történnie az életetekben, a hűség és átláthatóság, a becsületesség és mindenekelőtt a szeretet útját követve, hogy életetek oltalom alatt álljon a gonosz erőivel szemben, amelyek továbbra is egyre inkább elszabadulnak majd a bolygó felszínén.

Még, ha úgy is érzitek majd egyes pillanatokban, hogy nagyon erős a spirituális küzdelem, soha, de soha ne engedjétek el a Kezemet, mert Én nem hagylak majd el titeket. De meg kell hódítanotok a krisztusi Szeretetet, a megváltó és egyesítő Szeretetet, ugyanazt a Szeretetet, amelyet Én éltem át, egészen a Keresztig.

Abban a pillanatban, abban a történésben megtudjátok majd, társaim, mi is a ti valódi keresztetek és mit jelent az a kereszt az életetek számára.

Így hát, Én azért jövök, hogy ezeken a találkozókon keresztül megújítsam az életeteket, hogy életetek készen álljon arra, amit az emberiség meghatározásként fog megélni. Nem mondhatok csupa szép dolgot nektek, társaim, az igazságról kell beszélnem.

Az én eljövetelem ebben az időben és ebben a pillanatban, amelyben most vagytok, nem múló vagy pillanatnyi találkozás. Ez az apostolok felébresztésének az időszaka, hogy akárcsak a múlt apostolai, adjátok Értem az életeteket.

Mert ily módon – a még mindig a fájdalomban és tudatlanságban elmerült – egész világ, méltó lesz ezeknek az időknek a végén azokra a szellemi kincsekre, amelyeket Szívem őriz a Szent Szövetség Ládájában.

Megígértem nektek, hogy minden nap veletek leszek az idők végezetéig. Íme itt vagyok, ezen a találkozón keresztül teljesítem ezt az ígéretet. Hiszitek-e ezt?

Ezért mindegyikőtöknek terjesztenie kell Üzenetemet, mindez nem maradhat csak itt.

Ti lehettek az Én apostolaim és egyben hírvivőim is, szavaitokon keresztül elvihetitek élő Szavamat, vígasztaló Szavamat.

Milyen csodálatos látni, ahogy testvérekként egymás között megtartjátok egymást, túl a különbségeiteken, az érzéseiteken vagy az elképzeléseiteken. Ez a rejtett egység az a hely, ahová a gonosz nem tud belépni, sohase feledjétek ezt el; ide hívlak benneteket, hogy itt éljetek a mostani végső időben.

Ha Én szeretlek titeket, amint mindig is szerettelek titeket, mennyivel inkább szerethetitek majd egymást testvérekként?

Ti és sok testvéretek az egész világon, a távolságoktól függetlenül részesei lehettek az új esszénus testvériségnek, annak, amely valamikor az elmúlt időkben létezett és kitörölhetetlen nyomot hagyott mindazokban, akik abban a Kegyelemben részesültek, hogy ismerték a Messiást és egész krisztusi életét.

Erre az esszénus testvériségre kell a mai időkben törekednetek, hogy a Hierarchia Törvényében lehessetek, hogy a Hierarchiában éljetek, hogy olyanok legyetek, mint a Hierarchia.

Ne gondoljátok, hogy lehetetlen vagy elérhetetlen az, amit mondok nektek, az első lépésetek a mostani időben az emberi testvériség, hogy egyszer elérjétek az esszénus testvériséget.

Emlékezzetek vissza mindarra, amit most mondok nektek, mert korábban már megéltétek azt. Emlékezzetek és engedjétek, hogy szívetek mélyéből, lelketek és lényegetek mé
lyéből felbukkanjon ez az esszénus testvériség, amelynek részesei voltatok a Szent Családdal.

Sokan voltatok Szent József tanítványai, sokan voltatok Anyám tanítványai, és mindannyian az Én követőim voltatok az idők folyamán.

Egyszerűen csak engedjétek, hogy szívetek elárasszon benneteket ezekkel az elvekkel, betöltsön titeket ezekkel a törekvésekkel, és tegyen benneteket napról napra jobb emberré, akik nem pusztán követik a Parancsolatokat, hanem meg is élik azokat a szív egyszerűségében és az élet alázatosságában.

Azért jöttem, hogy megmutassam nektek az emberiségetek valódi történetét. Amiként kétezer évvel ezelőtt veletek voltam, ma - kétezer év után - újra veletek vagyok. Képesek vagytok-e megérezni, hogy mit is jelent ez, hogy milyen hatalmas Isten csodája? Az Atya Kegyelme időről időre leereszkedik azokra a lelkekre, akik szomjazzák az Irgalmat, a Fényt és a Megváltást.

Nevem legyen beleírva az életetekbe, mert Jézus Neve továbbra is mindenki számára titok. De ez a titok majd nem marad az, amikor visszatérek; akkor megtudjátok, hogy Ki volt Jézus, amiként egyes pillanatokban sokan megérezhettétek ezt. E Név mögött sokkal több Név található, amelyek a Forrásból és az egész isteni megnyilvánulásból származnak.

Ide kell visszatérnetek azért, hogy Én is visszatérhessek hozzátok.

Ne higgyétek, hogy azok vagytok, amit kifelé mutattok, vagy aminek látszotok. Ne engedjétek, hogy az életeteket ezek az energiák irányítsák, hagyjátok, hogy a szívetek egyre inkább megnyíljon, egészen addig a pontig, amíg a szívetek képessé válik mindenkit feltétel nélkül szeretni, tanuljatok meg szellemben apának és anyának lenni, és testvérnek a szakrális esszénus testvériségben.

A múltban a Templomos Lovagrend is folytonosságot adott ennek az esszénus testvériségnek, de ugyanazok voltak azok, akik a Kínszenvedés szent Ereklyéi körül egyesültek, hogy alátámasszák ezt a világegyetemből érkező új impulzust, hogy valamilyen formában - a tudatokban elhelyezett fénymagként – létrejöjjön az új emberiség.

Az elmúlt évek és a legutóbbi Szent Hetek során eljöttem és Saját Kezemben hoztam el az Élet Vizét, hogy megöntözzem vele ezt a bennetek lévő belső magot, hogy kihajtson és megszülessen az új élet, az Új Emberiség. Azonban ez nagyon fáradságos munka, apostolaimtól nagy elszántságot és bátorságot igényel, hogy beteljesedhessenek Isten ezen mély Törekvései.

Ez az oka, hogy Én elhoztalak benneteket ide, Aurorába és más helyekre, hogy ez a fénymag kifejeződhessen a Fény-közösségek életében, és még inkább megnyithassa kapuitokat és szíveteket, hogy az egész világot fogadjátok be humanitárius szolgálat útján, melynek során, a mostani látszólagos vereség idején még sokkal több magot helyezek és vetek el a szívekbe, egyetlen egy okból: hogy mindenki el tudja érni az Istenben való lét és az Ő Szent Nevei felismerésének a boldogságát, hogy ez a sebzett emberiség meggyógyuljon, hogy ez a beteg emberiség visszanyerje egészségét, hogy ez a közömbös emberiség összefogjon, hogy ez a megosztott emberiség testvérséggé váljon, hogy ez a reményt vesztett emberiség megélje az isteni reményt.

Ígéreteim továbbra is kiteljesednek majd azokban, akik üres kehelyként felajánlják magukat, hogy Mennyei Egyházam kódjainak, a Születésem, a nyilvános életem, a Kínszenvedésem, a Halálom, a Feltámadásom és a Mennybe menetelem által elért összes érdemnek   hordozóivá váljanak.

Nem valami nehézre van szükségem, arra van szükségem, hogy egyszerűen adjátok oda magatokat, mert azt szeretném, hogy a barátaim az Én Szeretetemben éljenek, hogy a barátaim Bennem éljenek, amint az idők folyamán oly sok barátom élt Bennem és lelkesült fel arra, hogy szeresse az ismeretlent.

Amikor csöndben maradok az azért van, hogy Szavamat szemléljétek, azon elmélkedjetek és azt hallgassátok, mert Menny és Föld elmúlnak majd, de Szavam fennmarad az üres kelyhekben.

Az elkövetkező Szent Heteken el fogok jönni, hogy találkozzam veletek, de ezúttal más lesz, mert az időm veletek a végére jár már. De az Én Ajándékaim és a Kegyelmeim soha nem érnek majd véget, amíg életetek nem lesz maga az átalakult Isten Kegyelme.

Ezt a találkozót továbbra is Szent Hétnek hívják majd, de csak néhány pillanatban gyűlünk majd össze az elkövetkező Szent Hetek alatt: Virágvasárnapon, Nagycsütörtökön, Nagypénteken, Nagyszombaton és Húsvét vasárnapján, az Úr feltámadásakor.

Ezeken a napokon azért jövök majd el a világba, hogy átadjam nektek utolsó Tanításaimat, mert nem távozhatok el innen a bolygón jelen lévő oly sok szenvedés közepette, mert tudom, hogy a lelkeknek szükségük van Rám.

Csak annyit kérek tőletek, hogy imádkozzatok, hogy ezek az eljövendő találkozások megtörténhessenek.

Bárhol is legyen és bármilyen formában is történjék, de Üzenetem megérkezik majd, erről a Szavamat adom nektek, és remélem, hogy a következő Szent Hétre a szívetek eltökéltebb és jobban meghatározott lesz, mert mindannyiótoknak el akarom mondani, hogy már nincs több idő.

Nem kényszeríteni akarlak titeket, hogy lépést tegyetek, hanem ráébreszteni akarlak benneteket, hogy lépést tegyetek, lépjetek előre a szeretet fokain.

Ez annyira csodálatos, hogy a szeretet fokozatai oly végtelenek, mégis oly hasonlóak minden társamban.

Tartsátok szem előtt ezt a Tanítást, mert a világegyetem és Királyotok mindig adnak majd lehetőséget arra, hogy szeressetek. Ez is egy ígéret, mégpedig, hogy szeressétek azokat a dolgokat, amelyekről ti magatok úgy hinnétek, hogy nem tudnátok szeretni őket.

De oly sok Tanítás, annyi áldás és Szent Hét után csak azt remélem, hogy az Isten Báránya feláldozásának ezen a Húsvétján, amelyet ma ünnepelünk, tudjátok azt mondani az Atya Istennek:

"Szívem készen áll arra, amire Te vágysz, amit Te vársz. Atyám, tedd életem eszközzé a Kezedben. Alakítsd át ezt az agyagot valami Számodra széppé, mert Te, szeretett Atya, mindig feltámasztod majd életemet. Bízom Benned."

Ezt a Húsvétot együtt akarom megünnepelni a jelenlévőkkel és különösen mindazokkal, akik otthonukban, családjukkal vannak ezen a Húsvéti Vasárnapon, amelyen a Menny Kapui nyitva állnak a világ felett, hogy feltámadott Szellemem feltámassza az összes bukott szellemet, az Eucharisztia Szentségének dicsősége alatt.

Ma, Isten Őrangyalainak a jelenlétében, az Isteni Forráshoz legközelebb álló Kórusok jelenlétében, a Világegyetem Királya előtt, ők lesznek a tanúi annak, hogy az Eucharisztia szent alakja anyagtalan fényként behatol azokba a szívekbe, amelyek megnyílnak annak befogadására, és így a szent esszénus testvériség egyszer és mindenkorra megalakul. Ámen.

Azért, hogy szívetek bevégezhesse megtisztulását és felkészítsétek belső templomaitokat az Úrvacsora fogadására, készítsük elő ezt a szertartást mindenki számára.

Arra hívlak benneteket, hogy hívjátok be Őrangyalaitok jelenlétét, hogy ők is tanúi lehessenek a Feltámadott Húsvétjának, annak, Aki újra és újra feltámad az emberi szívben, hogy minden emberi szívet megváltott szívvé tegyen.

Ajánljátok fel lelketek számára a lehetőséget, hogy kormányozhassa ezt a pillanatot, hogy az összes nyomorúság, bizonytalanság, kétség vagy szenvedés feloldást nyerjen az Eucharisztia mostani megünneplése által. Ehhez hallgassunk meg egy dalt a Figueirai Mária Központból, nagyon egyszerű, de mégis sokat mondó dalt, a címe: "Empty Heart".

Hallgatlak titeket, ünnepeljünk Mennyei Egyházamban.
 

Dal: Üres szív.

Urunknak, Jézus Krisztusnak, a Világegyetem Királyának és az Élet Királyának Mennyei Egyháza előtt leborulva, ebben a pillanatban, Jelenléte előtt, felajánljuk üres szívünket, hogy - amint Ő mondta – eltölthessen minket Fény-kódjaival és ezáltal minden bizonytalanság, kétség, szenvedés, fájdalom - az Eucharisztia szent megünneplése által - feloldozást nyerjen.


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:
Hallgassuk meg a hangszeres zenét és ebben a pillanatban követni fogjuk azokat a lépéseket, amelyeket Urunk mutat nekünk.


Ma, miután feltámadtam a halottak közül és különösképpen feltámadtam az Enyémek szívében, azért jövök, hogy megosszam a világban élő összes társammal az Élet Kenyerét és az Üdvösség Kelyhét,  hogy az egység és a hit ereje egyesítse a világ minden családját és minden emberi szívet a hit lángjává tegyen a sötétség ezen idejében; hogy a Mennyei Királyság Fénye, amely az Enyéimek mindegyikében benne lakozik, újra megnyilvánuljon és diadalmaskodjék. Így legyen.

Korábban apostolaimmal gyűltem össze, ma sokkal több követővel gyűltem össze. Azért jöttem, hogy átadjam nektek az Eucharisztiában megszentelt Életemet.

Ezért a Kezembe véve a kenyeret felajánlom azt az Atyának, Adonájnak, Elohimnek és Abbának, hogy áldja meg és alakítsa át azt Krisztus dicsőséges és feltámadott Testévé, amely ma Isteni Fény formájában behatol azokba a szívekbe, amelyek megnyílnak, hogy Szellemi Közösségben azt befogadják.

Így, az egész bolygóért és értetek, Örökségemre emlékezve az összes Szent Hét folyamán, még egyszer megtöröm a kenyeret, hogy felajánljam nektek, mondván: "Vegyetek és egyetek belőle, mert ez az Én Testem, amely értetek adatott a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Amint a Menny Angyalai, leborulunk az Oltáriszentség isteni jelenléte előtt, hogy a legszenvedőbb lelkeket meggyógyítsa Krisztus, a mi Urunk jelenléte.

Így ismét a Kezembe veszem a Kelyhet, és felajánlom Adonájnak, Elohimnek és Abbának, hogy megáldják és átalakítsák azt drága és isteni Véremmé, és ismét mondom nektek, társaim: "Vegyetek és igyatok belőle, mert ez az én Vérem Kelyhe, az új és az örök Szövetség Vére, amelyet Megváltótok ontott ki a bűnök bocsánatára. Tegyétek ezt ma az Én emlékezetemre."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Gyógyuljon meg a Természet összes Élővilága, mert ők nem tudják megvédeni magukat az emberiségtől.

A Föld lelkeiben és az emberi szívben ébredjen fel az egész Teremtés iránti szeretet tudata, hogy isteni és mérhetetlen Irgalmasságom leereszkedjen a Földre.

Örömmel, ujjongva és szeretettel kihirdetjük, hogy ez Krisztus Teste és Vére.

Boldogok azok, akik élnek a Szellemi Közösségben ezzel a Szentséggel, mert örök életet ígértem nekik.

Most imádkozni fogok és arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Velem azért, hogy beteljesedjen e szakrális elemek megszentelődése. Amiként a Boldogmondások Hegyén tettem, minden egyes szót átgondolva imádkozunk.


Imádság: Mi Atyánk (arámul)


Hirdessétek Békémet a világnak..


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:
Éppen most jelent meg Asszonyunk, Mennyei Menyasszony öltözékben. Szépsége leírhatatlan.

Most arra kérjük az Anyákat, hogy helyezkedjenek el az oltár mögött, hogy a mi Urunkkal és a mi Asszonyunkkal együtt kimondjuk a százados ezen erőteljes, de egyszerű imáját.

Szemléljük Isteni Anyánk fenségét, aki azért jött, hogy Szeplőtelen Szívében fogadja összes gyermekének a felajánlását.
 

"Uram,
nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok."
Ámen.


Így ma kihirdetem, hogy mindannyian, akik jelen vannak és akik nincsenek jelen ebben a szentélyben, most Szellemi Közösségben vannak Velem. Ünnepeljünk három harangszóval.

Ma arra hívom el a világ összes anyját, az itt jelenlévő összes anya nevében, hogy újítsák meg az Isten minden gyermeke fölötti isteni védelem kiolthatatlan szellemének, a szellemi anyaságnak a fogadalmát.

Közösen meghallgatunk hét harangszót.

Ma, hosszú idő után, érzem szíveteket az Én Szívemben, ez Engem arra indít és ösztönöz, hogy eljöjjek ide, hogy eljuthassak a világba.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik kezükkel és idejükkel felépítették ezt a Szent Hetet, amely Számomra az egyik legfeledhetetlenebb. Köszönetet mondok mindazoknak is, akik hűségesen követték ezt a Szent Hetet. Ahogyan Anyám mondta nektek, itt Vagyok, a Mesteretek Vagyok.


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Amerisa nővér jöjj ide és térdelj le egy pillanatra Krisztus előtt.

Urunk ma megáld téged az anyaságnak e szent feladatában, Elizabeth de la Cruz Anyaként.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.

Álljatok fel.


És most, társaim, az Én időm lejárt, és azt szeretném, hogy befejezésül azt a dalt hallgassátok meg, amely a mostani idők dallama az új apostolok számára. A dal címe: "A Te Szívedben lenni".

Áldalak titeket és a Békémet adom nektek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.
 

Menjünk Békében, adjunk hálát az Istennek.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT HETEDIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORA MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged,
mert Szent Kereszteddel megváltottad a világot.
Ámen.
(háromszor)
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, itt van, Akit megírtak és Akit meghirdettek a Szent Könyvekben.

Íme, Aki újra megjelent a múlt apostolainak, a szent asszonyoknak és mindazoknak, akik - az Úr látszólagos vereségén túl is - hittek Bennem.

Íme, Aki újra megjelenik előttetek, Akit még az utolsó idők könyveiben is megírtak és meghirdettek.

Íme, Krisztus újbóli megjelenése.

Tudnotok kell, hogy ez az idő, ez az óra és ez a pillanat az, amikor az Úr újbóli megjelenése nem csak bennetek tűnik elő, hanem az egész emberiségben, mindazokban, akik elhívást kaptak a Visszatérésem előkészítésére.

Hangolódjunk most az Imádat, az ünnepélyesség és a szent áhítat rezgésére, Uratok Feltámadásának nagy pillanata miatt, azok életében, akik hisznek Benne, és akik sohasem adták fel, hogy Igéje szerint éljenek.

Mindazok, akik otthonukban vannak, és hallgatják az Üzenetemet, vegyenek magukhoz egy gyertyát és gyújtsák meg, hogy ne csak Velem virrasszanak, hanem hogy virrasszunk az egész világért, annak helyreállításáért, azokért, akik még nem élik meg a békét, azokért, akik elveszítették a reményt, azokért, akik a lehetőségek és a méltó élet reményében elhagyták nemzeteiket és elvándoroltak.

Ma, a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent hódolat eme napján, tisztességet adok azoknak, akiket megvetnek, akiket kizsákmányolnak, mindazon menekülteknek, akikre keményen lesújtottak saját testvéreik, saját kultúrájuk, saját országuk, mert elfelejtették, mi a szeretet és a testvériség.

Így hát a békéért, a közjóért és a szolgálatért dolgozók minden erőfeszítése elsősorban Szívem fájdalmas Sebeit gyógyítja, amelyeket a világ számos kormánya továbbra is azáltal okoz Nekem, hogy elszakadtak az igazságtól és mindenekelőtt Istentől, mivel egyesültek az uralkodó sötétséggel, a becsvággyal, az illuzióval és a hamis hatalommal, amely aláveti a népeket, és minden testvéremet.

Az Isteni Testvériség szellemében, a Mesteretek és Uratok Feltámadása miatti virrasztás, ünnepélyesség és szent tisztelet eme napján, Én azért jövök el találkozni veletek, hogy feltámasszam szellemetek, lelketek és tudatotok, hogy minden megújuljon, ne csak bennetek, de testvéreitekben is, azokban, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, azokban, akik a békességért és a szenvedés enyhüléséért kiáltanak.

Ezért az Alleluja Szombatján, Helyreállító és Vigasztaló Szellemem - a mindenütt jelen lévősége által - most elmegy a világ összes menekültjéhez és a menekülttáboraikba, hogy higgyenek abban, hogy Én visszatérek majd, és minden dolgot és helyzetet megújítok, Magam köré gyűjtve az ártatlanokat, a szegényeket, a gyerekeket, a nőket és a férfiakat, az időseket és a betegeket, hogy Jelenlétemmel és Csöndemmel újra meggyógyítsam őket.

Én Vagyok az, aki apostolain és követőin keresztül újra, meg újra feltámadt, mindazokon keresztül, akik a Szentségeket saját részükké tették, mindazokon keresztül, akik hisznek a megbocsátásban és a megbékélésben.

Ezért ez a láng, amelyet ma a kezetekben tartotok, legyen a Szent és Magasztos Szellem eljövetele, aki hajdanán megérkezett Pünkösdkor és belépett azok Szent Termébe,  akik - hozzátok hasonlóan - az Úr Feltámadását várták.

A Szentlélek magasztos Lángja áradjon belétek és töltsön el benneteket, és a ma kezetekben tartott fénynek a szimbóluma jusson el az egész világba, különösen azokhoz, akik a menedékszállásokon, a világ összes menedékhelyén vannak és lehetőségre várnak, reménykedve várják, hogy a szeretet és az öröm visszatérjen az életükbe.

A virrasztás, az ünnepélyesség és a szent tisztelet ezen Szombatja neveztessék „az ártatlanok és a világ összes menekültje napjának", hogy a bolygón a hatóságok megkapják a Szentlélek Tudományát, és mindenekelőtt elegendő érzékenységet ahhoz, hogy könyörületet, együttérzést és szeretetet érezzenek azok iránt, akik igazságtalanul szenvednek, azok iránt, akik fölött a viszontagságok és a zűrzavar rendszere uralkodik.

Azért jöttem, hogy újra felemeljem a szenvedő belső lényegeket, a világ mind a négy sarkában, a menekülttáborokban élőkét, akik mára bevándorlókká lettek,  elveszítették azonosságukat, méltóságukat és mindenekelőtt a reménybe vetett hitüket.

Ez is oka annak, hogy a Kereszten meghaltam, hogy életemet mindenkiért odaadtam, hogy az emberi testvériség soha ne szűnjön meg a világban, és így a krisztusi minőség, a szüntelen szolgálat szelleme és az állandó önátadás mindig jelen legyen azokban a szívekben, amelyek felébrednek az Isten Tervére, és arra, hogy életüket odaadják ennek az emberiségnek a szolgálatáért, még, ha nem is vallásosak; ők is részei lehetnek az Én Krisztusi Szellememnek, a segítő szeretet és önátadás szellemének.

Így a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent áhítat eme napján egy megsebzett, lealacsonyított, közömbös, leigázott, rabszolgává tett, kizsákmányolt, a gonosz erői által elsötétített világot szemlélek. De emlékezzetek, hogy Isten Királyságának igazi győzelme mindannyiótokon belül van. Ott győzi le a gonoszt a hit, a szeretet és a nemes szíveknek a feltámadt Krisztus iránti ragaszkodása.

Ez a fény, amelyet ma a kezetekben tartotok, kísérjen el titeket az idők végezetéig; és ez a - Szentlélek Leheletéből származó - fény újítson meg titeket és mindig hajtson benneteket a saját életetek és az egész bolygó életének átalakítása felé.

Amíg itt vagyok, és ti elkísértek Engem a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent tisztelet ezen szent pillanatában, addig ebben a pillanatban Szellemem eljut a világ összes menekültjének szívéhez, és rajtuk keresztül eljut ennek az emberiségnek a hatóságaihoz, hogy térjenek vissza az Atya Háza felé vezető útra,  az erre a bolygóra és erre  az emberiségre vonatkozó Akarat teljesítése felé.

Most tegyétek meg felajánlásaitokat az ártatlanokért, hogy ezek a Szentlélek lehelete által mozgatott lelkek elérjék belső feltámadásukat a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent tisztelet eme napján.

Zengjük Isten Neveit, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenléte betöltse az összes menekült szívét, és minden lelket a Földön, akiknek rá kell ébredniük vigasztaló Szeretetemre.

Hallgatlak titeket.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Álljunk fel mindannyian, azok is, akik otthonaikban vannak, hogy Jézus Szent Szívén keresztül megkapjuk a Szentháromság jelenlétét, a virrasztás, az ünnepélyesség és szent tisztelet eme napján.
 

Dal: Isten Nevei

Imádkozzunk együtt.
 

Jöjj, Szentlélek,
Világítsd meg a szíveket,
hogy elérhessék
Jézus Átlényegülését.
Ámen.
(hatszor)
 

Most érezzétek meg, ahogy lényetek legmélyén feltámad szellemetek a mindannyiótok szívében jelen lévő Fényem és Vigasztaló Szellemem által, ahogy a Szentlélek elhozza a tudomány és a bölcsesség felébredését minden tudat számára ezekben a kritikus pillanatokban, azért, hogy legyenek többen, akik szolgálnak, legyenek többen, akik odaadják magukat, legyenek többen, akik hajlandóak az életüket adni másoknak és másokért, hogy a közös jó és az emberi testvériség valláson, társadalmi osztályokon, kultúrákon, etnikai csoportokon vagy bármilyen egyéb körülményen túl beteljesüljön; Szent Szívem Fénye lényegítsen át mindannyiótokat, hogy elérjétek a békét és a kölcsönös szolidaritást, és így mindenki testvérnek érezze magát Krisztusban és Krisztusért, hogy a világot és a Természet Élővilágait helyreállítsák a szeretet művei és a tudatosítás, amelyre a Föld minden lényének szüksége van ahhoz, hogy egy napon elérhesse a megváltást.

És most, az Engem elkísérő és a bolygó minden táján jelen lévő Őrangyalokkal és Égi Angyalokkal együtt, a Szívemből kiáradó Fény által másodjára adott hajtóerőként, az ünnepélyesség szellemében énekeljük el  a "Pater Noster"-t.
 

Dal: Pater Noster.

A szent nők Nagyszombaton, várva az Úr Feltámadását, együtt énekeltek.

Amikor arra kérlek benneteket, hogy énekeljetek, az legyen természetesen őszinte, ne az elme gondolja ki, hanem a szív érezze át, mert a lélek az, amely a világegyetem szent hangját kibocsájtja, hogy az isteni kapcsolódáson keresztül az Egek kapui megnyíljanak és az angyalok tevékenykedhessenek.

A tökéletesség a minden egyes hangban, minden egyes dallamban, valamint minden egyes szóban kifejezett szeretetben rejlik. Ez az a hely, amelyben Szeretetem megújul, azokon a hangokon keresztül, amelyek az idők folyamán felajánlják magukat, hogy énekeljenek az Úrnak.

Mielőtt elindulok Auroráról a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent áhítat eme napján, és mielőtt ismét bevezetlek titeket Mennyei Egyházamba, hogy megélhessétek a virrasztás ezen napján a Szellemi Közösséget (Spirituális Szentáldozást), egy utolsó dalt kérek tőletek, amely ezúttal Figueiráról érkezik majd.

Ez a dal kifejezi erőfeszítéseteket, hogy megéljétek Akaratomat, Terveimet, és főként a szándékot, hogy az időkön és a szíven keresztül megvalósuljon az apostolság.

A dal címe: "Azt, ami vagyok, azt adom Neked".

Ez az üzenet és ez a zene kifejezi egy lélek izzó törekvését arra, hogy Krisztusban tartsa fent magát és ne vesszen el.

Ezért ennek az éneknek mindenkivel rokonságot kellene mutatnia a bolygó eme pillanatában, amelyben a szolgálat és a világi testvérekért való humanitárius önátadás lesz az, ami kikovácsolja bennetek nemcsak Krisztus harcosát, hanem a szolgálót, a szeretet apostolát is.

Ma gyengéden köszönöm, hogy újra eljöttetek találkozni Velem.

Megáldalak titeket és a Békémet adom nektek.

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT HARMADIK NAPJÁN, BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hogy ebben a pillanatban megkaphassuk Urunk Mennyei Egyházának tökéletességét, kérésére álljunk fel és énekeljük el a "Ha Rishont", hogy érezzük Emmánuel Tudatának a hatását.
 

Dal: "Ha Rishon V´ha Acharon".
 

Üdvözöljétek Emmánuel Jelenlétét saját magatokban, Isten egyik jelentős vonatkozását az én Mennyei Egyházamban. A gondolkodó és teremtő Isten az, aki Szellemében őrizte mindazt, ami a Teremtésben és a Világegyetemben létezik.

Mentális Világegyeteme nemcsak kiterjedt, hanem végtelen is.

Emmánuelből árad a Szándék ereje, a Szent Szándék megvalósítása.

Kreatív Elméjéből születnek azok a formák, amelyek megerősítik a Mennyei Egyház kifejezését.

Emmánuel révén megtaláljuk az igazság, a kiegyensúlyozottság és a harmónia útját.

Kreatív elméje mindennel dolgozik, ami létezik és él. Emiatt nincs hiba vagy tévedés a
Tervében; geometriai és matematikai szempontból minden tökéletes. Innen születnek a szent formák, az úgynevezett Teremtés szimbólumai, amelyek a spirituális, mentális és anyagi világegyetem megnyilvánulását képezik.

Ma Mesteretek és Uratok Mennyei Egyházában Emmánuel Teremtő Forrása előtt állunk, amelyet a szent Kék Sugár irányít, amely kifejezi  végtelen és tiszta Elméjét.

Emmanueltől születtek az Arkangyalok. A Teremtő Atyák eredeti Forrása Emmánuelben található, és a Teremtő Atyákon, az Arkangyalokon keresztül születnek az Isteni alapelvek és tulajdonságok, főleg erre az anyagi világegyetemre vonatkozólag.

Lássátok meg ebben a pillanatban a belsőtökben Emmánuel nagy teremtő Ködjét, az Örökkévaló Atya hatalmas Elméjét, amely kezdettől fogva impulzust adott az Akarat megnyilvánulásához.

Lássátok meg magatokban Emmánuel szent Ködjét, és térjetek vissza az Eredet eredetéhez, ahogyan ma a Teremtő Atyák a Szent Mennyei Egyházon keresztül visszatérnek az Eredethez minden jó és áldott lélekkel együtt.

Így kell ebben a pillanatban megtalálnotok a szív csendjében, valamint a nem anyagi életben a célotok lényegét, a teremtésetek és a létezésetek okát.

Eközben az Atya szemlél titeket, éppúgy, ahogyan az Erőteljes Teremtő Elméjében szemlélt titeket, mielőtt még éltetek volna, még mielőtt alkotói célú lényegekké váltatok volna.

Emmánuel Ködjében van lényeitek kezdete, megjelenésetek eredete, az az út, amely ismét Istenhez vezet.

Ma Isten azt akarta, hogy ismerjétek meg ezeket a dolgokat, hogy tudatosítsátok ezt a titkot, amely túlmutat az anyagi, sőt a szellemi életen is.

Belsőleg kérdezzétek meg magatoktól: Ki vagyok én? Miközben látjátok magatokban Emmánuel szent ködjét.

Ki vagyok én?

És lássátok megírva magatokban Emmánuel, a "Bennünk lévő Isten" Szent Nevét, és ily módon meg fogjátok érteni, hogy az életetek itt nem ér véget, hogy ez az élet egy szakasz és egy olyan élmény, amely egyszer majd elvezet titeket ahhoz, hogy megtaláljátok az igazságot, amely mentes a látszatoktól, a hibáktól, a megrázkódtatásoktól és a szenvedéstől

Isten hőn áhított kívánsága, hogy emlékezzetek az életetek lényegére, a bennünk levő Istenre, és ily módon mindenen felülkerekedtek, mindent megértetek, és végül behatoltok Emmánuel Tudatának a rejtélyébe, éppúgy, mint ahogy Isten Fia az Atyja titkában él és ahogy az Atya a Fia titkában.

Ami bennetek ragyog, Isten szeretete által, erősebb mindennél, ami kívülről jön.

Tekintsetek másképp az életetekre, értsétek meg útjaitokat más szimbólumokon keresztül, mert a "Bennünk az Isten" ott van, és várja mind a mai napig, hogy megvalósítsátok a szándékát.

Folytassátok a magatok kiüresítését és lecsupaszítását, hogy megértsétek és megszeressétek ennek a rejtélynek a kinyilatkoztatását, amely eljut az egész bolygó és   emberiség tudatáig.

Míg egyházam ezt az impulzust sugározza a világ felé, a szívek megtalálhatják az igazságot és a választ, amelyet annyira várnak, hogy megértsék, hogy az életnek itt nincs vége, és hogy azt egy Szent Szándék irányítja, ami esszenciátokban van megírva, amely a Forrásból származik.

Az emberiségnek ebben a döntő időszakában a Teremtő Atyák visszatérnek a Forrás elveihez annak érdekében, hogy ki tudják őket árasztani, és minden lehetséges esszenciában el tudják helyezni azokat, az ébredés előidézése érdekében. Ha ez megtörténik, és a lelkek megértik a világegyetemből érkező üzenetet, akkor az idők végére nem lesz szükség, és a káosz az emberiségben véget ér, mert így a lelkek milliói tisztában lennének céljaikkal és képesek lennének módosítani hibáikat a szeretet és a megváltás tapasztalata által.

Emmánuel Tudatának legtisztább Forrása nyílik meg az Égi Egyházon keresztül
annak érdekében, hogy elérje a világot, és megpróbálja kijavítani annak hibáit, az Isteni Akarat ösztönzése által, amelyet a Teremtő Atyák hoznak el.

Ha a felajánlások továbbra is igazak lennének, sok bizonytalan ajtó bezárulna, és a lelkek nem szenvednének, mert megtalálnák annak az értelmét, hogy miért vannak itt ezen a bolygón, és tanulnának abból, amit a földön megélnek és megtapasztalnak, amit éreznek, a Teremtővel való tökéletes egységben.

De Emmánuel nem az Atya egyetlen kreatív megnyilvánulása; már ismertek néhányat a Szent Nevei közül, és arra kell törekednetek, hogy még többet tudjatok meg az egyes Szent Nevek rejtélyéről, mert ezek a Legfelsőbb Forrásból fakadó rezgések, amelyek az egész szellemi, mentális és anyagi világegyetemet átitatják.

De ez itt nem ér véget; Isten nevei fontos kulcsok a Legfelsőbb Tudathoz való hozzáféréshez, és ahhoz, hogy újra találkozhassatok a Forrással, amely életet adott nektek és kibocsátott benneteket.

Emmánuel az Univerzum Nagy Helyreállító Ereje. A sírban töltött három nap alatt
Emmánuel Fényének az ereje helyreállította a Szent Fiút és a Feltámadáshoz vezette. Ha a lelkek még inkább megismernék ezt az erőt, akkor nem vesznének el, mert aki imádja Istent, Aki a Mennyekben van, imádja az egész Teremtést és annak minden, a tudati síkokon való megnyilvánulását.

Ma Emmánuel Fény-ködje előtt álltok, hogy az emberiség élete helyreálljon és a gyógyulás megvalósulhasson a bolygó ezen pillanatában.

Sok bukott esszencia visszatér a Teremtő Atyák közbenjárására az Ősforrásba, hogy visszaszerezze az elveszett elveket és azokat a tulajdonságokat, amelyeket elvesztettek, mióta a Forrásból felmerültek, és ez a Mennyei Egyház leszállása miatt lehetséges, és emiatt a fizikai tér miatt, amelyet Mestereteknek ajánlotok fel.

Ma bekövetkezik az anyagi, a mentális és a szellemi világegyetem közötti belső egyesülés, és a Föld lelkei magukkal viszik azt a nagy ráhatást, amely Emmánueltől származik.

Most kezeteket a hála és a befogadás helyzetébe téve, gyújtsuk meg minden egyes lényben a Szándék lényegét, miközben Emmánuel szent Nevét énekeljük.
 

Kezdhetjük. Mindenki Emmánuel kék ködjén belül van.
 

Dal: Emmánuel.
 

Szívünkhöz emeljük a kezünket és hálát adunk. Hálát adunk Teremtő Atyánknak.

Ünnepeljük ezt az Eukarisztíát, Emmánuel és Krisztus Tudata előtt. Kérjük meg Urunkat, hogy tegyen minket méltóvá erre a pillanatra, hogy részt vehessünk Krisztus szeretetének titkaiban, újra átélve fájdalmas Kínszenvedését.

Ebben a pillanatban imádkozzunk a világ minden papjáért, hogy az Úr mindig megadja nekünk azt a Kegyelmet, hogy Őt képviseljük a Föld felszínén társaiként és apostolaiként, hogy a papi tudatosság is helyreálljon Emmánuel Teremtő Atya jelenlétében:
 

Uram,
tisztuljon meg a szellemem
ebben a pillanatban,
hogy részt vehessek
a Szereteted kifürkészhetetlen titkaiban.

Uram,
tisztuljon meg a lelkem
ebben a pillanatban,
hogy méltó lehessek
minden Kegyelmedre.

Uram,
tisztuljon meg az elmém
ebben a pillanatban,
hogy egyesüljön a tudatom
Isten Isteni Elméjével, és így
megkapjam azt a kegyelmet, hogy
szeretettel teljesítsem
ezt a Szent Szentséget.

Uram,
tisztuljon meg a szívem
ebben a pillanatban,
hogy az érzéseim egyesüljenek
az emberiség iránti Szereteted
legtisztább Érzésével.

Uram,
tisztuljon meg a kezem
ebben a pillanatban,
hogy méltó lehessek a Tested és Véred
ünneplésében és felszentelésében való részvételre
Tisztítsd meg a kezemet mindattól,
amit tisztátalanul és helytelenül tettem,
hogy áldásban részesülhessek azért, hogy
megérinthessem Dicsőséges Testedet.

Uram,
tisztuljon meg a szemem
ebben a pillanatban,
mindattól, amit a Törvényen kívül látok,
hogy az ünneplés alatt
a tekintetem csak Rád szegeződjön.

Uram,
tisztuljon meg a szám
ebben a pillanatban,
azoktól a szavaktól, kifejezésektől és ítéletektől,
amelyeket Isten Szeretete ellen mondtam ki,
hogy mindazt, amit mostantól fogva mondok,
Evangéliumod Szent Igéje legyen,
a Szentlélek Kegyelme által.

Uram,
tisztuljon meg a fülem
ebben a pillanatban
mindattól, amit hallottam,
hogy ezentúl
csak a Szavaidat hallhassam,
és papként gyakorolhassam
minden Tanításodat.

Uram,
üríts ki ebben a pillanatban
hogy ne a személyiségem cselekedjen,
hanem Szellemed ereje és hatalma,
amely csodákat fog tenni
ezen a Szent Eukarísztián.
Ámen.
 

"Atya,
Te, Aki maga a Szeretet vagy, Amely az egész teremtésben létezik,
az Irgalmasság ezen délutánján
Felajánlom Fiad Szent Szíve
érdemeit és diadalait,
hogy kiáradhassanak
e Szentség ereje által,
azért, hogy megbocsásd
a lelkek hibáit,
azért, hogy a szívek meggyógyuljanak,
és mindazok élete meggyógyuljon,
akiknek szüksége van rá,
hogy teljesüljön Akaratod.
Ámen."
 

Amikor összegyűltem a tizenkettővel, vettem a kenyeret, hálaadással felemeltem, hogy a Teremtés angyalai átváltoztassák azt, hogy Krisztus Testévé váljon. Aztán megtörtem, és odaadtam az apostoloknak, mondván nekik: "Vegyetek és egyetek, mert ez az Én Testem, amely átadatik az emberiségért a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.
(portugálul)
 

A vacsora végeztével vettem a kelyhet, és hálaadással a Mennybe emeltem, hogy a Teremtés angyalai átváltoztassák azt Krisztus Vérévé. Ezután átadtam az enyéimnek, és felajánlottam nekik, mondván: "Vegyetek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az örökkévaló és az új Szövetség Vére, amelyet Megváltótok kiont majd az összes vétek megbocsátásáért.

Tegyétek ezt az Én emlékezetemre".
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.
(portugálul)
 

Atya, Fiú és Szentlélek, teremtő Kegyelmetek ereje ereszkedjen le ezen a szentségen keresztül, és hozzon létre egy lelki közösséget a világ minden odaadó lelkével.

Mi Atyánk (portugálul és angolul).

Krisztus békéje ereszkedjen le a Földre, Emmánuel hatalma által.
 

Uram,
nem vagyok méltó, hogy  hajlékomba jőjj;
hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen.
 

Ebben a pillanatban, Urunk Jézus Krisztus kérésére, Emmánuel, a Teremtő Atya jelenléte előtt, három haranghangon keresztül hirdetjük meg a lelki Közösség megteremtését Krisztus minden követőjével
 

Mennyei Atya, aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

Legszentebb Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
mélységesen imádlak Titeket,
és felajánlom Nektek Krisztus Jézus a Föld minden Kegyhelyén jelenlévő
legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét
a törvényszegések, a szentségtörések
és a közöny helyreállításáért,
amelyekkel megsértik  Őt,
és Legszentebb Szíve
és Mária Szeplőtlen Szíve
végtelen érdemeiért
könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
Ámen.
 

Atyám, Emmánuel volt az a belső erő, amely által sikerült a Kálvária Hegy tetejéig eljutnom, még akkor is, ha látszólag sohasem tudtam volna eljutni odáig, mert Szeretete ereje a Keresztet az Élet Fájává változtatta át.

Saját keresztetek egyszer majd az Élet Fájává lehet. Higyjetek ebben, mert a fogság vége közel van, és Visszatérésemkor minden meg fog változni.

Ma vigyétek el a szívetekben Emmánuelt, és érezzétek magatokban kék Tüzét, hogy a Szándék minden lehetséges lélekben testet öltsön, és a lelkek úgy töltsék be az Akaratot, amely a Legfelsőbb forrásból származik, mint a szeretett Fiú, a Megfeszített.

Maradjatok a Békémben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Krisztus kérésére és ezen jelenése befejezéseként hallgassunk meg egy olyan éneket, amelyet annyira érez, és amely mindegyikőnknek segít, amelynek a címe "Tegyél engem semmivé".

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT