Két dolog van ezen a világon, ami nélkül az emberi lét értelmetlen lenne: a szeretet és az egység.
Gyermekeim!
Sokan azt hiszik, hogy minden nap azért jövök a világba, hogy ugyanazt mondjam el nektek. Valójában azért jövök, hogy elmondjam nektek azt, amit soha sem tanultatok meg. Azért jövök, hogy megtanítsalak benneteket arra, hogy Isten igazi gyermekei legyetek. Azért jövök, hogy megtanítsalak mindnyájatokat arra, hogy kilépjetek a világ illúziójából, és felismerjétek a Világegyetem igazságát. Azért jövök, hogy egyszerű, alázatos és néha még gyakorlatias módon is megtanuljátok kifejezni azt az igazságot, ami a lényetekben rejtőzködik.
Gyermekeim, az emberiség még mindig szinte semmit sem tud önmagáról. Nem vesz tudomást eredetéről, múltjáról, és mindenekelőtt arról, hogy mi is valójában; még arról sem vesz tudomást, hogy mi az az illúzió, amit a világban kelt, mit okoz ez az illúzió az emberi életben, az Élővilág életében, a bolygó tudatában. Gyermekeim, az emberi tudat sokszor nem fér hozzá saját belső énjének tisztaságához; de hozzáfér a tudat azon terepeihez, amelyek tele vannak nyomorúsággal, energiákkal, amelyeket az Isteni Irgalom erejével kell megtisztítani és át kell alakítani. És sokan csodálkoznak, hogy miért nem találják meg magukban a tisztaságot, és miért hajlamosak mindig a nyomorúságok, a belső világ sarának megnyilvánulására. Mert azért jöttek a világra, hogy átalakítsák ezt a tudati iszapot. Tehát a szemük előtt kell lennie, hogy meglássák, felismerjék, és így átalakítsák. De az emberek azonosultak ezzel a sárral, ragaszkodtak hozzá, és tudatukat ismét áthatotta a hatalomvágy, az irigység, a versengés, a szeretet és a testvériség hiánya.
Ahhoz, hogy megtaláljátok a lényegeteket, keresnetek kell. Ezekben az időkben sokkal könnyebb, ha elragadnak a tudatotok nyomorúságai és illúziói, mert ahhoz, hogy megtaláljátok a lényeget, erőfeszítéssel, kitartással és állhatatossággal kell áttörnötök az illúzió rétegeit, és ez néha fájdalmat okoz nektek.
Ahhoz, hogy lebontsátok a gátjaitokat, szellemileg erősnek, bátornak kell lennetek, de szelíd szívvel. A lélek bátorsága egyáltalán nem hasonlít ahhoz a bátorsághoz, amit ismerni véltek. Sokan azt hiszik, hogy bátornak lenni annyi, mint ráerőltetni a másikra a személyiséget, az elképzeléseket és az energiákat; de valójában az a bátor, gyermekeim, aki alázatosan él, aki a földre hajtja a fejét, aki bocsánatot, segítséget és irgalmat kér.
Bátor az, aki felebarátja nyomorúságával szemben nem ítélkezik, felismeri tökéletlenségét és szeret.
Bátor az, aki, amikor megítélik, bocsánatot kér az Atyától az emberi tudat szeretetének és megértésének hiánya miatt; de nem érzi úgy, hogy megbántották, mert nem szabad ítélkeznie, és nem ért meg mindent.
Bátor szelleme van annak, aki jobban szereti Isten Tervét, mint a saját életét, és nemcsak önmagában szereti, hanem szereti e Terv megnyilvánulását minden teremtményben, minden lényben; tudja, hogy a Teremtőnek szüksége van valamennyi szívre, valamennyi lélekre. Tudja, hogy az isteni Lényeg nemcsak önmagában, hanem minden lényben, minden szívben megtalálható.
Bátor az, aki átadja saját kardját, hogy a szeretet szerint éljen; aki Krisztus példáját utánozza, aki az Ő evangéliuma szerint él, és aki, ha az egyik oldalára csapást kap, felajánlja a másik oldalát. És ezt nem büszkeségből teszi, nem azért teszi, mert azt hiszi, hogy ő jobb másoknál. Azért teszi, mert megérti, hogy abban a pillanatban az, aki azt az ütést adja neki, távol van Istentől, és szüksége van a szelídség példájára, hogy felébredjen és kijöjjön abból a tudatlanságból, amelyben találja magát; mert az emberiség kiszámíthatatlan, és minden nap bekötik testvéreitek szemét, sőt a saját szemeteket is. Csak a szeretet, az egység példája az, amely eltávolítja a szemkötő illúzióját az emberi szemekről.
Amikor Fiam vitte a Keresztet, és Én már nem voltam ezen a világon, a Mennyei Királyságból figyeltem, és imádkoztam azok tudatlanságáért, akik nem értették meg az Ő áldozatát. De amikor keresztre feszítették, azok az emberek, akik gyűlölték Őt, megértették az Ő Szeretetét, mert a sok mártíromság után Fiam bocsánatot kért Mennyei Atyjától az emberi tudatlanságért.
A megbocsátás e példáját minden nap újra kell élniük azoknak, akik hisznek Krisztus áldozatában, azoknak, akik tudják, hogy a Teremtő elhagyta Őt a Kereszten, hogy egész emberségével együtt élhesse meg a Szeretetet és ébressze fel az emberi tudatban az igazi isteni archetípust, Isten hasonlatosságát, hogy ily módon mutassa meg valamennyi szívnek, hogy nem Ő volt a Teremtő egyetlen Fia, Ő volt az elsőszülött, az első, az, Aki mindannyiótok számára a példa és az ébredés forrása lesz.
A mai napig nem értik ezt az igazságot, és úgy imádják Isten Fiát Krisztus Testében, mintha Ő lenne az egyetlen, örökkévaló. Ez az Isten Tervének megértésére való képtelenség okozza, hogy Urunk napról napra újra átéli szenvedését, és az emberiség csak az Ő Irgalmáért kiált, de nem érti, hogy a földön élőknek is meg kell testesíteniük az élő irgalmat.
Ne kiáltsatok Krisztus Irgalmáért, hogy megoldjátok a mindennapi gondjaitokat, hogy egy kicsit békében éljetek. Kiáltsatok Irgalomért, valami mélyebbért, hogy átalakítsa az emberi tudatot, eltávolítsa belőle a tudatlanságot, és hogy megtapasztalhassátok az emberiség isteni archetípusát.
Kiáltsatok Krisztus Irgalmáért, hogy a világ el tudja hagyni az illúziót, hogy felismerje az egyetemes életet, hogy közösséget vállaljon minden létezővel; hogy az Élővilág szeretetével kezdje, hogy felismerje, hogy nemcsak az emberiségnek kell fejlődnie, hanem minden életnek el kell érnie Istent.
Kiáltsatok Irgalomért, hogy az emberiség megértse az egyetemes fejlődést, annak a különböző módjait, ahogyan a Teremtő kifejezi magát.
Gyermekeim, ma szeretném megújítani az imával való viszonyotokat, mert közeleg az az idő, amikor egy új világnak kell kialakulnia.
Az új élet kapui megnyílnak az emberi szemek előtt, és ha nem kértek Istentől kegyelmet ahhoz, hogy felismerjétek a magasabb életet, akkor félni fogtok attól, hogy átmenjetek ezeken a kapukon, és el fogjátok szalasztani azt a lehetőséget, hogy belépjetek az egyetemes életbe, és újra felfedezzétek a krisztusi tudatot, amely már nem a jézusi tudat, mert mát túl van Jézuson. Ő a Kozmikus Krisztus, a Napkrisztus, az Elme része, az Isteni Teremtés Szívének része; élő része annak a Forrásnak, amelyből minden dolog létrejött.
Ahhoz, hogy megértsétek, mi ma Krisztus, meg kell értenetek, hogy mik vagytok, mert ha mindig anyagi teremtményekként tekintetek magatokra, és nem tudjátok kivonni a tudatotokat a hétköznapi életetekből, hogyan fogjátok megérteni, hogy Krisztus a Keresztről leszállva feltámadt, és hogy Mennybemenetelekor Mennybemenetele soha sem ért véget?
Hallgassátok szavaimat, és hagyjátok, hogy visszhangozzanak a tudatotokban, legalábbis ébredjetek fel arra, hogy érdeklődjetek ez iránt a szellemi keresés iránt, ez iránt az igazi átalakulás iránt, mert a tudás már létezik a tudatotokban. Sokan olyanok, mint az élő könyvtárak, tele vannak információval, de hiányzik belőlük a tapasztalat, az élet, a példa, az Istennel és az Ő Igazságával való egység. Ezt nem azért mondom nektek, gyerekek, hogy megalázzalak vagy kritizáljalak benneteket. Azért mondom ezt nektek, mert ennek a világnak az ideje már összekeveredett a Világegyetem idejével. Az órákat már nem az otthonotokban lévő órák számolják.
Azok, akik figyelik az élet és a bolygók eseményeinek alakulását, megérthetik, miről beszélek. A tudatlanok egyre inkább a káosz szakadékába süllyednek. Minden nap egyre jobban kitágul ez az uralom a vakok és azok tudatában, akik nem értik és nem ismerik a szeretetet.
Ezért eljött az idő, hogy Krisztus minden korból származó tanítványai is elmélyítsék küldetésüket; hogy teljesen áthassa őket az Istennel való egység, az Ő Szeretetének megtapasztalása.
Azzal a szándékkal mondom el ezt nektek ma, hogy átalakítsam az emberi tudatot, mert már majdnem egy éve, hogy minden nap eljövök a világba, és sokakat megérintenek a szavaim, mégis kevesen alakulnak át véglegesen.
Ahhoz, hogy megkapjam Istentől azt az engedélyt, hogy továbbra is eljöjjek a világba, és hogy Megjelenésem ne érjen véget, néhányotoknak át kell élnie szavaimat, vagy legalábbis minden nap törekednie kell erre.
Az Isteni Küldöttek ideje a bolygón az emberi szív válaszától függ, mert ha megérdemlitek a Földre szálló mélyebb útmutatást, akkor továbbra is veletek lehetünk. De ha nem aszerint éltek, vagy próbáltok élni, amit mondunk nektek, ha csak azokban a pillanatokban érzitek a békét, amikor veletek vagyunk, és a mindennapi életetekben elfelejtitek ezeket az isteni elveket, akkor hogyan fogunk Isten elé járulni és kiáltani Hozzá, hogy továbbra is veletek legyünk?
Gyermekeim, az emberiségnek isteni segítségre és útmutatásra van szüksége; ezért ma arra kérlek benneteket, hogy szívből törekedjetek arra, hogy szeretetben és egységben éljetek egymás között és minden emberi szívvel. Arra kérlek benneteket, hogy ne csak magatokért, hanem az egész bolygóért is igyekezzetek imádkozni, minden nap egyre többet és többet. Tudom, hogy megtanuljátok, hogy hogyan könyörögjetek az emberiségért, az Élővilág tudatáért, és ezért köszönetet mondok nektek, és visszatérek a világba. Most pedig mélyítsétek el ezt az imát, ezt az ébredést, és az életetek összes pillanata legyen felajánlás ama bolygó tudatáért, amelyen éltek.
Szemetek előtt kitárt Szívemmel felajánlom nektek, hogy kérjetek valamit az Atyától. Jussanak a felajánlásaitok a mennyei oltárokhoz a Tiszta Szívem által való egységen keresztül, amelyet Isten engedett meg, hogy a Teremtő meghallgassa azokat.
Érezzétek Isten Jelenlétét, mert Tekintete az emberiségen, az Élővilágon, a bolygón van.
Érezzétek, hogy Tudata nemcsak otthonotokba, a Mária Központokba vagy a Fényközösségekbe jut el. Gyermekek, érezzétek, hogy felajánlásotokon keresztül Isten, a Teremtés Atyjának Fénye eljut az öszes tudathoz, az egész élethez.
És imádkozzatok Velem együtt, hogy felajánljuk a jóvátételnek ezt a pillanatát a világban zajló összes háborúért és konfliktusért:
Mennyei Atyánk,
Te, Aki mindenkit vezetsz,
fogadd el a Neked való átadásunk ajánlatát,
vezess minket a szeretet útján,
hogy teljesüljön az Akaratod.
Ámen.
Most pedig ajánljátok fel az Atyának Fia Vérét, amelyet a keleti földeken ontott ki. Ajánljátok fel Neki Krisztus Testét. Kérjétek a Teremtőt, hogy ez a Test és ez a Vér, amely egy napon megistenítette a bolygót és lehetőséget adott nektek a megváltás átélésére, most lépjen be a Föld összes tabernákulumába.
Krisztus Élő Jelenléte hassa át ma mindazok szívét, akik vallástól, hittől vagy tudatlanságtól függetlenül békét keresnek, akár önmaguk számára, akár az egész bolygó békéjét keresik. Kérjétek a Teremtőt, hogy adja meg nektek, mint emberiségnek, azt a kegyelmet, hogy békében éljetek és utánozzátok a Fiát.
Nyilvánuljon meg ez a Kegyelem ezekben az elemekben, amelyekkel emberi tudatként fogtok közösséget vállalni, és így megérthettek egy nagy titkot, annak az egységnek a titkát, amelyet a Teremtő biztosít a lelkeknek, egymással és Önmagával.
Imádkozzatok úgy, ahogy Fiam imádkozott, és hallgassátok a Hangját, amely még mindig visszhangzik a völgyekben. Kérjétek Istent, hogy ez a visszhang szabadítsa fel a lelkeket a bolygó keleti részén, és emelje fel őket Isten Királyságába.
Szintetizálják ezek az elemek mindazokban, akik Engem hallgatnak, mindazokat a szavakat, amelyeket ma közvetítettem nektek, és ezeken túl mindazt, amit ma isteni elvként a világba hoztam.
Az Isten által rám ruházott hatalom által, mint szolgája és közvetítője, megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
És köszönöm nektek, hogy kitartottatok és hogy egyesültetek Tiszta Szívemmel.
Legyetek békében és kiáltsatok békéért életetek minden napján.