Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMLEYET SPANYOLORSZÁGBAN, BARCELONÁBAN, MONTSERRATON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Én Istenem,
hiszek Benned,
imádlak Téged, bízom Benned és forrón szeretlek!
Bocsánatodat kérem mindazok számára, akik nem hisznek Benned,
nem imádnak Téged, nem bíznak Benned és nem szeretnek.
Ámen.
(háromszor)
 

Ma, e hegyek fensége és egyedülállósága előtt, köszöntelek titeket.

Íme, a Feltámadott, itt van, aki életét adta értetek, és továbbra is odaadja, egyetlen cél érdekében: az emberiség megváltása és megtérése érdekében, túl a hiedelmeken, a vallásokon, túl a dogmákon, eszméken vagy ateizmuson.

Én vagyok a Feltámadott, és ismét megjelenek a világ előtt, hogy bejelentsem Béke Üzenetemet és a háború végét. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, minden léleknek és tudatnak meg kell hódolnia Nekem. Ez lehetővé teszi a Mennyei Atya előtt, hogy az emberiség végképp megmeneküljön, és a bolygó egyes részei ne vesszenek el a tudatlanság és a gonoszság miatt.

Íme a Feltámadott, aki harmadnapon feltámadt a halálból, aki felment a Mennybe, aki Dicsőségben tér vissza az összes Tudattal és Hierarchiával, hogy helyreállítsa ezen a világon a bolygó Kormányzását, az emberiség igazi Kormányát, egy Szellemi Kormányzatot, amely soha nem lett elültetve a külső tudatba vagy az életbe.

Emiatt, amikor a Feltámadott visszatér a világba, nemcsak Dicsőségben jön el, hanem pompában is, hogy miután megtisztult, mindenkinek bejelentse az Új Idő eljövetelét, az Új Föld eljövetelét, mint ahogyan most is megtisztul,  ez a Föld és ez az emberiség egyszer s mindenkorra megérti, hogy Istenhez kell fordulniuk, mert Isten nélkül az emberiség semmi, halott, törékeny és szegény.

Szavaimat értsétek, azért jöttem, hogy elhozzam nektek a világegyetem gazdagságát, Isten Igéjét, amely testté válhat bennetek a szeretet és a jóság nyomán, ami hiányzik az egész emberiségből, ami hiányzik az emberi fajból; az emberiségnek meg kell tapasztalnia a jót és a jótékonyságot, hogy meg tudja találni magában azt az Irgalmat, amelyre szüksége van ahhoz, hogy meg tudja váltani és meg tudja menteni magát, hogy ez a bolygó, mint szellemi tudat megválthatóvá váljon.

Eljövök Montserrat e fenséges és egyedülálló hegyeinek tetejéről, hogy bejelentsem a világnak, hogy eljön Visszatérésem ideje, és hogy minden egyes nappal ez a Visszatérés hamarosan egyre közelebb kerül mindenkihez.

Továbbra is emeljétek fel imáitokat és könyörgéseiteket a Mennybe azokért, akik nem teszik meg, azokért, akik nem élik át, azokért, akik megtagadják Istent és nem tartják be az Egyetemes Törvényeket. Ha ez továbbra is így történik, a világ nagyobb káoszba kerül.

Legyetek intelligensek, és ne engedjétek, hogy ellenfelem elhatalmasodjon ezen az emberiségen, legyetek béketeremtők, legyetek irgalmasok, legyetek Krisztus képviselői a Földön, az átalakulásotok és tudatotok átalakulása révén. Ily módon élő bizonyságot adtok és nem csak egy pillanatnyit, igaz bizonyságot tesztek, nem pedig rossz tanúságot.

Ezért vagyok itt, hogy bátrakká és kitartókká tegyelek titeket; hogy az Én Szívemen, a Feltámadott Szívén keresztül újra felfedezhessétek az életet, és testvéreitek is újra felfedezhessék azt az életet, amit elvesztettetek, azt az életet, amelyet én szellemi életnek nevezek.

Eközben szeretném elmondani, hogy az Engem ma kísérő hierarchiák, a világegyetem bölcs hierarchiái fáradhatatlanul dolgoznak ebben a bolygópillanatban, különösen azokért, akiket háborúk és konfliktusok sújtanak, különösen azokért, akiket továbbra is elvetnek, rabszolgává és mártírrá tesznek saját emberiségük testvérei.

Eljön az idő, amikor Isten Fia visszatér, Szuverén Jelenlétében ő maga szembesül azokkal a tudatokkal, amelyek megtagadták Őt, különösen azokkal, amelyek irányítják e világ kormányait, akik szemtől szembe állnak majd a Király és Isten Fia előtt.

De nem azért jövök, hogy törvényt vagy büntetést szabjak ki, hanem azért, hogy még inkább megmutassam nektek Szeretetem végtelen univerzumát, amelynek alapos megismerésére hívlak benneteket a tudatosságon és a szeretet tettein keresztül. Ily módon nemcsak az Én szolgáim lesztek, hanem Isten irgalmas tudatai, amelyek a Földre vonzzák az Isteni Törvényeket, amelyeket az emberiség a mai napig sem tart be, és nem él azok szerint.

A Magasabb Törvények emberiségben meglévő hiánya generálja azt a káoszt, amiben ma él, és sok egyenlőtlenséget és közömbösséget vonz magához azokon keresztül, akik csak a zsebüket töltik meg gazdagsággal, és nem osztják meg azt a legszegényebbekkel és legmegvetettebbekkel.

Ezért az Üzenetem a legegyszerűbb szívűekhez, a legtisztább szándékúakhoz, a legalázatosabbakhoz szól.

Nem keresem azokat, akik tökéletesek, intelligensek vagy ravaszok; Azért jöttem, hogy  azokat keressem, akik bűnösnek tartják magukat, akiknek szükségük van Szívem Szeretetlángjára, hogy meg tudják váltani magukat, és tovább tudjanak menni ezen az úton, amelyet Mennyei Atyám felé felajánlok nekik.

Ezalatt az Örökkévaló Atya Karja nyitva van, de a szíve tele van nyíllal
a gyűlölet, a konfliktusok, a háborúk, a közöny és főleg az emberi lelkiismeretből hiányzó szeretet és a testvériség miatt.

Tudom, hogy Lelki és Isteni Jelenlétem ebben a Visszatérésem előtti pillanatban sok belső Krisztust ébreszt és aktivál, akik nem élnek semmilyen vallás szerint, akik nem élnek semmilyen dogma szerint, és semmilyen filozófiát sem gyakorolnak, de a szolgálat által szívük megtelik békével, örömmel és vidámsággal  mások szolgálatának következtében.

Itt cselekszik mélyen Megváltói és Irgalmas Szeretetem, a bolygó legnehezebb szakadékaiban, a nemzetek tudatainak poklában, ahol csak erőszakot, gyűlöletet és gonoszságot gyakorolnak.

Bár úgy tűnik, hogy a világ egyes nemzeteiben minden elpusztul, megígérem, hogy újra helyreállítom őket, hogy ők lehessenek Isten igazi Országa, amelyet beteljesíteni jöttek ebbe a világba, és amelyet különböző okokból és indítékok miatt az emberiségbeli testvéreik megakadályoztak, ezt az Én Tervemet a nemzetek számára.

Új kincseket fogok felvirágoztatni a szívekben.

Új élményeket fogok virágba borítatni a szívekben. És mindazok, akik hittek Bennem, képesek lesznek befogadni Szeretetem impulzusait, ami bölcsességet és megértést hoz nekik az átmeneti időszakra.

Ily módon nemcsak felkészültek lesztek, hanem a szolgálatotok és szeretetetek példái révén felkészítitek testvéreiteket is, különösen azokat, akik nincsenek tudatában a szellemiségnek és a Nagyobb Életnek.

Ezért ma különösen Montserratba jövök, hogy a tudat Isten felé emelkedjen, hogy az emberi faj a világegyetem felé forduljon, szemlélje a Teremtés csillagos égboltját, és emlékezzen arra, hogy az összes tudat, az összes lélek és az összes lény számára van egy nagyon különleges hely, az eredetének a helye.

Ha a lelkek származásuk felé fordulnak, szellemük visszatér az ős eredethez. Ily módon az emberiség és a bolygó kormányának szelleme újjáépül, akkor, amikor minden megtisztult.

Sokan csodálkoznak a belső síkon: mennyi idő van még a Megváltó Visszatéréséig?

Ma ismét elmondom, hogy nincs sok idő hátra; de amíg nem tudok visszatérni a szívetekhez, amíg teljesen át nem adjátok életeteket Nekem, és amíg ellenálltok a belső késztetésnek, addig nem tudok visszatérni.

Ezen az úton kell igazolnom az Örökkévaló Atya előtt ezt a nagyszerű egyetemes mozgalmat. Legyetek tudatában ennek a pillanatnak, mert nincs idő.

Ajkaim Isten Akaratának Szavait ejtik ki minden tudat részére.

Szívem az Isteni Forrás impulzusait sugározza ebben a pillanatban, a bolygó és az emberiség jelenlegi helyzetében.

Amíg itt vagyok, stabilizálom a tudat síkjait mindazok számára, akiknek békére van szükségük, mindazok számára, akik elkerülik a háborút, az üldözést és a halált; mert  Mesteretek és Uratok tudja, mit jelent egyedül meghalni. A kereszten saját testében élte meg, a Kálvária minden percében és minden másodpercében.

De abban a magányban, amelyben ma sok tudat él a világban, különböző okok miatt, szegénység, megvetettség, egyenlőtlenség, közöny, nyomor, betegség vagy akár gonoszság miatt, Jelenlétemen keresztül belső erőre lelnek, ha csak pusztán Rám gondolnak.

Így késztetlek arra, hogy képesek legyetek többre annál, mint amit hisztek magatokról, hogy túllépjétek határaitokat, a sivatagjaitokat, sőt a nehézségeiteket. Isten szeretete képes erre, és mondok egy példát, hogy megérthessétek: ebben a pillanatban, Ukrajna szenvedése és sötétsége miatt Mesteretek és Uratok különleges segítségnyújtást javasolt minden létező esszenciának, akik ebben a pillanatban élnek, egy egyszerű, precíz, de mély humanitárius szolgálaton keresztül, mert ez azt jelenti, hogy elhozzuk Krisztus Fényét azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Ugyanígy lappang az Afrikára való törekvésem.

Nemcsak Európának, hanem az egész világnak, mindazoknak, akik hallgatnak Hangomra és hisznek Üzenetemben, szem előtt kell tartaniuk Mesterük és Uruk e két törekvését, mert ezektől a feladatoktól, ezektől az eseményektől függ az emberiség legnagyobb megkönnyebbülése.

Azt akarom, hogy ezen a következő Maratonon már az Én apostolaimként érezzétek magatokat, és ne úgy, mint akik arra törekszenek, hogy az Én apostolaim legyenek.

A világnak apostolkodásra van szüksége, nem az evangelizáció, hanem a szolgálat, a szeretet, a jótékonyság, sőt a megváltás apostolkodására; hogy békét vigyetek oda, ahol nincs, hogy átváltoztassátok a gonoszt ott, ahol jelen van, csend és ima által, tudatosságotok felemelése által.

Így megtanuljátok, hogy ugyanazt tegyétek, amit Én tettem értetek, amikor a Földön voltam. Ily módon olyan tudataim lesznek, amelyek szeretik az átalakulás törvényét, és nem kerülik el azt, mert itt az ideje, hogy tegyek valamit másokért.

Legyen ez a Maraton megerősítés minden szolgáló részére, hogy a Velem bekövetkező találkozás alkalmával, vagy a következő Szent Hétig már megnevezhessem a Terv szükségleteit, amelyeket a világ számára tartogatok; vagyis hogy a tudatokat szolgálatba küldhessem Afrikában, a Közel-Keleten és Európában, valamint a világ más részein.

De ahhoz, hogy ez valóságos legyen, szeretnetek kell törekvéseimet, és akarnotok kell azokat megélni, konkretizálni, sőt megvalósítani; mert tudjátok, hogy sok mindenre képes vagyok, de most számítok rátok, hogy többet tudjatok tenni, mint amennyit Én tettem sok idővel ezelőtt.

Reményt kell teremtenetek a világ számára, olyan reményt, amely feltételekhez van kötve, egy olyan reményt, amelyet az emberiség ellenkező irányú tervei eltorzítottak. Emlékeztetnetek kell a világot, hogy Isten életet adott nektek, és hogy az élet a legértékesebb dolog, amit az Atyától kaptatok.

A világ már nem akarja tisztelni az életet. A világ meg akarja szakítani az életet, és nem tudja, mihez kapcsolódik, amikor megteszi ezt a lépést. Ha egy életnek létre kell jönnie, akkor azt tisztelni és szeretni kell, ahogyan születésetektől fogva ti is szeretve  és tisztelve vagytok.

Ha nem születtem volna szegény jászolban Betlehemben, a világ nem értette volna meg Isten Célját. Ha nem prédikáltam volna, a világ nem értette volna a példázatokat. Ha
nem haltam volna meg a Kereszten, a világ nem imádott volna Engem Elsőszülöttként.

Mert ne feledjétek, hogy Én egy Híd vagyok Istenhez. Én vagyok az Isteni Irgalmasság Nagy Tükre, amely minden alkalommal, amikor megjelenik, kivetül és tükröződik az egész világra, minden lélekben, bármilyen körülmények között és helyzetben.

Elérkezett az önmagukat megerősített apostolok órája. Eljött az idő, hogy ne legyen langyos a szívetek, hogy a lábatok ne járjon két úton, két ösvényen; mert újra elmondom, ahogy egyszer mondtam, hogy Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.

Köszönöm, hogy imádkoztok Mennyei Anyámhoz, mert Isten Nagy Munkásaként a kelet-európai békéért munkálkodik, minden angyali tudattal együtt.

Hozzunk létre hidakat a Világegyetem felé, nyissuk ki a megfelelő ajtókat és zárjuk be a bizonytalan ajtókat, mert a gonoszt le lehet győzni a Szeretet által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA A SZENT HÍVÁS ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Szellemi Fényem újra felragyog a világban, az Úr Feltámadása során átlényegült öt fő Sebem Fényén és Erején keresztül.

Ezek a Fény-Sebek arról szólnak, hogy Isten Fia odaadta magát az emberiségért. Ezen az öt seben keresztül Én megvilágítom a bolygó öt földrészét, az emberiség számára betetőző pillanatban.

Azért jöttem, hogy elhozzam nektek a remény Fényét, a megújulás Fényét, a megváltás Fényét, mert sok lélek még időben van, hogy Szívemhez visszatérjen elfogadni áldásomat és Irgalmamat; mert még mindig várom az Új Krisztusok felébredését, akik tanúságot tesznek majd Visszatérésemről a bolygó öt földrészén, akik a szív szeretete által képesek lesznek sok nyelven beszélni, sok jelképet megérteni, példát mutatni önmaguk krisztussá válásáról.

Az a szintér, amelyet ma mutatok be nektek, egyben része várva várt Visszatérésem elővezetésének is, azt mondanám, hogy ez a nagy preambulum, amely megelőzi a Nagyhetet, ez a bevezetés, amely a március hónapban tartott Isteni Irgalmasság találkozón, valamint a Szent Híváson keresztül megvalósuló Velem való újabb találkozás során teljesedik majd ki.

Ma elhozom nektek a Nagyhetet megelőző első erőhatást. Az Isteni Irgalmasság következő maratonján lehetőségetek lesz arra, hogy megkapjátok második szellemi impulzusomat. És ezek az erőhatások a márciusi Szent Hívás során teljesednek majd be.

Értsétek a szellemi erőhatások hármasságának jelképét és példáját, amelyet Felsőbb Tudatom hoz majd el nektek azért, hogy legyetek felkészülve és legyetek tudatában annak, hogy  mi a szerepetek Isten Tervében, hogy mi szolgálatotok lényege Isten Tervében, ezekben a végső időkben.

Mert amikor megérkezem majd, a Nagyhét nyolc napja alatt, az emberiség utolsó lehetőséget kap arra, hogy begyűjtse  nem csak Szenvedésem érdemeit, hanem Jézus Szentséges Szíve érdemeit is, valamint azt a szellemi győzelmet, amelyet a tudat összes síkján Ő ért el, Születése, Nyilvános Élete, Halála, Feltámadása és Mennybemenetele által.

Ezek az impulzusok, amelyeket ma hozok el nektek, ettől a naptól kezdve, a következő Szent Hét alatt fognak beépülni, és remélem, hogy minden társam szolgám, követőm és Szent Szívem imádói, tudatában van annak, hogy milyen fontos a felkészülés a mostani Nagyhétre, nemcsak azért, hogy újra átéljétek Kínszenvedésem krisztusi Kódjait, hanem azért is, hogy tudatotok és lelketek megnyíljon arra, hogy Isten Akaratát teljesen megélje. Mert ma szeretném elmondani nektek, társaim, hogy mindegyikőtöknek része van Velem ebben a Visszatérésemet előkészítő munkában.

Ugyanígy az Engem az univerzumban elkísérő összes Hierarchia, valamint az összes Angyali Hierarchia, az egyetemes élet megteremtője és újjáteremtője ma, ezen a napon, február 18-án, ugyanazokat az impulzusokat kapja, mint ti; és fontos, hogy senki ne maradjon le anélkül, hogy befogadná és asszimilálná azokat, mert ahogyan a Felsőbb Tudatom ma ezt az első impulzust küldi a tudatotoknak, ugyanúgy a Felsőbb Tudatom a felsőbbrendű impulzusokat bocsátja ki a Hierarchiák és  többi angyalok számára is, mert ez után a Nagyhét után mindenki a Visszatérésem első preambulumára, a bolygóra érkezésem első lépésére készül, amely a legtöbbek számára még ismeretlen és észrevehetetlen.

De aki a saját szívében hisz és bízik az Én Szívemben, Jelenlétemben, Létezésemben, sőt az Életemben is, az lénye és szelleme legmélyén érezheti a Megváltó eljövetelét. Mert nem az fog számítani, hogy hol vagy, mert én már abszolút mindenre gondoltam, hogy hogyan fogok fokozatosan találkozni az enyéimmel; csak ragaszkodjatok Krisztus Visszatérésének eme nagyszerű pillanatába vetett hithez és az abban való abszolút bizalomhoz.

De még arra van szükségem, hogy teljesen a szívetekben éljek, ne csak átmeneti módon. Így
szívetek készen áll majd arra, ami eljövendő. Még arra várok, hogy sokkal többen átadják Nekem a szívüket, hogy dolgozhassak, és így felkészíthessem az emberiséget Megérkezésem, a világba való Visszatérésem nagy pillanatára.

Mostantól kezdve készítsétek elő belső templomotokat, ajánljátok fel fáradhatatlanul lakhelyeteket arra, hogy szeretett Fián keresztül eljöhessen az Élő Isten és helyet találjon, ahol megpihenhet, és csendben készülhet a Visszatérésre, mert nem csak Isten Fiát látjátok majd eljönni a felhőkben, ahogy megígértem.

Most itt az ideje, hogy meglássátok Isten Fiát eljönni saját magatokban, és ebben bizonyosnak kell lennetek, mert így megváltozik majd az életetek, és ami még nem alakult át, az átalakul.

És így eljön majd a megváltás, és életetek - az Én Szent Szívembe vetett abszolút bizalom által - Krisztusivá válik.

Sebeim Fényén keresztül hozom nektek ma ezeket a szellemi impulzusokat, mert szükségem van rátok, hogy tudatosak, elérhetőek és épek legyetek, hogy Velem együtt támogassátok a lelkek, Szívemmel való elkövetkező találkozását, különösen a következő Nagyhét szellemi és benső fenntartása érdekében.

Ez lesz az alapja mindannak, amit végre kell hajtanom. Ti lesztek azok, akik létrehozzátok a
szükséges feltételeket a belső világokban, a láthatatlan világokban mindenhez, amit Mesteretek és Uratok végrehajt és hirdet.

Legyetek ezzel tisztában, hogy ne csak arra gondoljatok, hogy kapni fogtok, hanem mindenki gondoljon a belső együttműködésre, és a teljes önátadásra, és az anyagi segítségre, hogy a Nagyhét lehetséges legyen, mert itt az ideje, hogy az Isteni Küldöttek Munkájának a szükségleteit  mindenki magára vállalja, és nem csak néhány tudat.

Miért beszélek erről, társaim?

Mert elhívtalak benneteket arra, hogy ezen a szolgálaton keresztül adományozzátok magatokat, legyetek tudatos munkatársak, szem előtt tartva, hogy a kegyelem nemcsak a Mennyből jön, de még több kegyelem érkezhet a Mennyből minden lehetséges lélekhez, ha a Hozzám legközelebb állók, akik ennek a Munkának a részét képezik, tudatosan együttműködnek ennek lehetővé tételében. Tudom, hogy a legtöbben megteszik azt az erőfeszítést, ami lehetséges ennek a megpróbáltatásnak az idején.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy a Hierarchia törekvései a Fény-közösségek megnyilvánulásával kapcsolatban nagyon fontosak, mert ezek lesznek Krisztus Visszatérésének anyagi és szellemi alapjai. Mert bár ez nem tűnik valóságosnak, még a Földön elterjedt Egyházamban sincs biztonságos helyem, ahová visszatérhetek. Még mindig csak kevés belső lakhelyem van, hogy visszatérhessek és cselekedhessek.

De a szellemi hierarchiának egy olyan fontos pillanatban, mint Krisztus visszajövetele, amely az emberiség és a bolygó többsége számára ismeretlen, bár nem úgy tűnik, de szüksége van egy fizikai helyre, hogy oda tudja helyezni a lábát, és így hívja az emberiséget a Föld négy pontjáról, hogy összegyűljenek a Végső Ítéletre. És a Végső Ítélet helye nemcsak belső, hanem külső is.

Mit gondoltok, hogyan fog meggyógyulni a Föld anélkül, hogy mindenki tisztában lenne az Egyetemes Ítélettel?

Mert ahogy a kétezer évvel ezelőtti utasításokban mondtam, Atyám arra kért, hogy válasszam el a pelyvát a búzától. De higgyétek el, hogy mindent megteszek, és még egy kicsit többet azért, hogy Szívem Végtelen Irgalmassága igazolja az elítélt lelkek tévedéseit, hogy a Mennyei Dicsőségben figyelembe vegyék őket, és minden lehetséges tudat helyreálljon.

Ma konkrétabb Üzenettel jövök, mindenkihez közelebb álló Üzenettel, mert fontos, hogy tanítványaim, társaim, szolgáim és misszionáriusaim tudatosítsák magukban, hogy Krisztus Visszajövetele nem valami távoli dolog, hanem hogy mostantól az egész világegyetem szellemi, mentális és anyagi kivetülése erre a pillanatra készül, olyan pillanat ez, amelyet a világegyetem még soha nem élt át és sohasem tapasztalt. És ti nem vagytok messze ettől, nem vagytok mentesek ettől a mozgástól, hiszen a Teremtés része vagytok.

Ezért hát imádkoznunk kell, hogy Krisztus Törekvései beteljesedjenek ezen a bolygón, és hogy a lelkek napról napra egyre inkább tudatában legyenek az Irántam való elkötelezettségüknek.

Ez volt minden, amit ma el akartam mondani nektek és megosztani veletek.

És mielőtt visszavonulnék, szeretnék más szándékokra válaszolni, ahogyan Édesanyám is tette az elmúlt napokban, hogy mindenkinek meglegyen a Kegyelme a megértéshez és a bölcsessége ahhoz, hogy megértse, hogyan irányítsa helyesen a szándékait a Világegyetem felé. Mert bármilyen egyszerű, tiszta és igaz egy szándék, minden szándék sok síkot és tudatot ölel fel. Ezért fontos, hogy megtanuljatok helyesen kérdezni; tudatában lesztek, tudni fogjátok, hogyan irányítsátok szándékaitokat a Menny felé.
 

Elías del Sagrado corazón de Jesús szerzetes:

Átadjuk Urunknak a Flor de Lys közösség testvérei szándékainak kosarát.

"Az emberiség fejezze ki archetípusát Krisztussal való mély közösségben, a Teremtő Dicsőségére."
Krisztus azt mondta, hogy ebben az időben ez legyen a kulcsszó mindenki számára.

„A békéért és gyógyulásért a világon”.
Ahhoz, hogy ez megtörténjen, fontos, mondja Krisztus, hogy megértsük a béketeremtő fogalmát; mert megértve a béketeremtő tulajdonságát, a szolgáló következetes, elérhető és teljes a gyógyítás törvényeinek kinyilvánítására, és ez előnyös az emberiség számára.

„Neked, aki azoknak az erőfeszítésén elmélkedsz, akik kitartanak a jó és a béke útján, alázattal kérlek, erősítsd meg őket hitben és szeretetben, hogy életük olyan imádság legyen, amely megnyugtatja Isten Szívét."
Krisztus azt mondja nekünk, hogy ez legyen a tanítvány előfeltétele.

"Értsék meg az emberi lények a természet birodalmainak értékét ezen a bolygón, növekedhessenek velük együtt, és lehessenek hidak, hogy közelebb kerüljenek Istenhez fejlődésük során."
Ha a bolygó kezdetétől az emberi civilizáció követte volna Isten Parancsolatait, és ezeket a Parancsolatokat helyesen alkalmazták volna a társadalomban és minden külső életben, akkor a természet birodalmai nem lennének az emberi lény pusztításának központja, hanem mindenki harmóniában és békében élne együtt; mert a Parancsolatok szerint élő ember megértené a természet törvényeit és tisztelné azokat.

Ma a világban ennek az ellenkezője történik, és az emberiség egyre inkább eltér a Törvénytől, teljesen figyelmen kívül hagyva a természet törvényeit. Ez elősegíti az elemek, sőt az éghajlat felkavarodását, túlterheli a bolygó pszichés légkörét, bizonytalan ajtókat nyit ott, ahol nem szabadna kinyitni, és helyrehozhatatlan hatásokat vonz az emberhez.

"Oldódjon fel a sötétség minden teremtményben."
Krisztus azt mondta, hogy ahhoz, hogy a sötétség minden teremtményben feloldódjon, a teremtményeknek minden nap fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy a sötétben vagy a Fényben akarnak-e lenni, és a kulcs az, hogy feltegyék maguknak ezt a kérdést:

Istenhez akarok közel lenni, vagy magammal lenni? Itt a válasz.

"Bárcsak megtanulhatnám a Te Szemed ablakán keresztül látni gyermekeidet."
Ez pedig – mondja Krisztus – a lemondás által lehetséges. Ez nem kényszerű vagy impulzív lemondás, ez egy olyan lemondás, amely biztosítja a Szeretet fokozatait, azét, aki igazán megérti, hogy mindannyian nyomorultak vagyunk, és szükségünk van a Szeretetre, Isten Szeretetére, hogy meg tudjon gyógyítani minket. Ez lenne a testvériségben élők helyes elképzelése.

"Tedd a karjaidba Andrés fiadat, adj neki még egy esélyt."
Ez a lehetőség ma Andrésnek megadatik azzal a feltevéssel, hogy legyen tudatában, hogy nincs még egy, mert az idő mindenki számára lejár. Ez nem figyelmeztetés, ez valóság. Ez azt jelenti, hogy tudjuk, hogyan kell értékelni a lehetőségeket, hogy ne veszítsük el őket, azt jelenti, hogy tudjunk alázatosnak lenni, hogy megtanuljunk hallgatni, hogy megtanuljunk látni, és így felismerni a Mennyből jövő jeleket.

 

Békémet hagyom rátok, hogy mindig emlékezzetek arra, hogy az Én Békémet keressétek ebben az átmeneti időben.

Köszönöm, hogy van bátorságotok meghallgatni Engem, és befogadni átalakító erőhatásaimat, azért, hogy tudatotok mindig emelkedjen.

Ma felkenlek benneteket Sebeim Fényével, és így áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A következő, márciusi erőhatásig.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT