2015. június 19., péntek
Szűz Mária, Szent Házastársam legyen mindig az az út, amely Istenhez vezet benneteket. Találjátok meg életetek örök útmutatóját az Ő szentségében és tökéletességében.
Még az emberiség végidőszakában sem hagy el benneteket. Mindig kinyújtja Karját azok felé, akik ki tudják nyitni a szemüket. Sőt még életetek utolsó pillanatában is átadhatjátok a kezeteket ennek az Asszonynak, az egész emberiség és az összes lény Anyjának.
Soha se feledjétek: az emberiség bármely idejében Szűz Mária Legszentebb Szíve mindig befogad benneteket. Csak tartsatok szívből jövő bűnbánatot, és kérjétek az Ő segítségét. Megbocsátása és anyasága mindig szívesen fogad benneteket.
Köszönöm.
Lucía de Jesús nővér:
Ma Szent József Szűzanyánkkal együtt jött. Úgy néztek ki, mint fehérbe öltözött menyasszony és vőlegény, mintha ezen a napon házasodnának össze.
Nagyon egyszerű módon beszélt hozzánk. Általában egyszerűek a szavai, de ma különleges módon úgy tűnt, hogy el akarta érni emberi szívünket, és meg akarta értetni velünk, hogy neki is olyan szíve van, mint nekünk.
(Lucía de Jesús nővér ezután elkezdte Szent József 2015. június 19-i havi üzenetének a felolvasását.)
Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:
Ahogy Lucía de Jesús nővér mondta, amikor Szent József és Mária ma ideérkezett, láttuk, hogy kettejük között egy fénytér volt, mintha egy vákuum jött volna le a Mennyből.
Nem értettük, miért vannak olyan messze egymástól, és akkor azonnal megjelent a két-három éves Gyermek Jézus tárt karokkal, és megáldott minket. Ebben a pillanatban Mária elkezdte továbbadni az Üzenetet, az Egyetemes Szent Család elvéről beszélve.
(Ezután Elías testvér felolvasta Mária, a Béke Rózsája 2015. június 19-i napi üzenetét.)
María Shimani de Montserrat Anya:
Ma, az ima közben elkezdtem nagyon intenzíven érzékelni a Küldöttek Jelenlétét a szívemben, Ők ezen a módon beszélnek hozzám. Bejelentették, hogy megmutatnak nekem néhány dolgot.
Amikor megjelentek, elkezdtek egy sor képet vetíteni az életükről, amikor Jézus kicsi volt.
Közölték velem, hogy a legnehezebb dolog ebben az emberiségben az alázatosság, mert az emberek azt hiszik, hogy alázatosnak lenni annyit jelent, mint kevesebbnek lenni másoknál, és hogy ez egy tévhit az emberiség tudatában. Aztán elkezdték megmutatni nekem, hogyan tanulták meg az alázatosságot a kis Jézuson keresztül.
Mutattak egy nagyon szerény kőházat, mind a hárman a földön ültek, egy kis asztal körül; és azt, hogy Jézus hogyan tanította mindkettőjüket hároméves korától kezdve; hogy Jézus hogyan közvetítette nekik Isten Igéjét, és hogy szinte minden nap volt egy pillanat, amikor így találkoztak a szeretetben, és hogy ők, mint felnőttek, engedték, hogy a kis Jézus tanítsa őket, aki attól a pillanattól kezdve közvetítette Atyja Szavait.
Azt kérdezték, hogy mi is olyan alázatosan hallgatjuk-e az Isteni Küldöttek Hangját, mint ahogyan Ők hallgatták felnőtt lényekként ezt a Kisgyermeket; ha ugyanilyen alázattal hallgatunk az Isteni Küldöttek Hangjára.
(Ezután María Shimani Anya felolvasta Szűz Mária és Szent József 2015. június 19-i rendkívüli üzenetét.)