SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Boldogok azok, akik minden kapott ajándék ellenére mindig hagyják, hogy Isten Keze formálja és javítsa őket.

Boldogok azok, akik soha sem hagyják abba a tanulást, akik soha sem veszítik el a lehetőséget, hogy megfigyeljenek, tanuljanak és növekedjenek, és így egyre inkább a jó és a béke képviselőivé váljanak a világban.

Boldogok azok, akik példamutatással tanítanak, és szájukból bölcs szavak jönnek, amelyek szeretettel helyrehozzák mindazt, ami Isten útját és Célját kerüli.

Boldogok azok, akik alázatra törekszenek, akik mások növekedéséért dolgoznak, akik szeretik a testvéreik által megtett lépéseket és a kapott lehetőségeket.

Boldogok azok, akik együttérzéssel figyelik mások hibáit, és akik nem erősítik meg újra és újra mások hibáját azért, hogy saját hibáikat igazolják, és hogy másoknál jobbnak érezzék magukat.

Boldogok azok, akik tudják, hogyan kell hallgatni, hogy békét teremtsenek, de nem azért hallgatnak, hogy gondolatban elítéljenek, hanem azért hallgatnak, hogy megnyissák szívüket, ésgondolatban imádkozzanak és magukhoz vonzzák az Irgalmasságot.

Boldogok azok, akik Isten és felebarátaik előtt átlátszóak, azok, akik a Krisztushoz való hitvallás által megszabadulnak kötöttségeiktől, azok, akik nem félnek attól, hogy a világ szemében tökéletlennek, törékenynek és kicsinek lássák magukat.

Boldogok azok, akik mindennek ellenére hisznek és keresik Isten országát önmagukban, akik nem tagadják meg emberi állapotukat, hanem felismerik, hogy az egy átjáró valami nagyobb felé.

Boldogok azok, akik a földi életben a szentet keresik, akik nem elégednek meg a világ energiáival, és csak Isten Szívét keresik.

Boldogok azok, akik hisznek a mennyei szférákban, az egyetemes és magasabb életben, azok, akik tudják, hogy ők csak kis részei egy hatalmas és ismeretlen életnek.

Boldogok azok, akik mindig felismerik, hogy tudatlanok, de nem maradnak tudatlanok; azok, akik megnyílnak, hogy tudatlanságukban Isten kiáraszthassa bölcsességét; és azok, akik mindig készek arra, hogy elmélyedjenek a Végtelenben, egyszerűen azért, mert tudják, hogy részei annak.

Boldogok azok, akik szívből szeretnek, mert maga a szeretet mutatja meg nekik az utat. Boldogok azok, akik arra törekszenek, hogy áldottak legyenek, és arra törekszenek, hogy Isten Akaratát és Tervét teljesítsék. Erőfeszítéseik jutalma a Teremtővel valótökéletes egyesülés lesz.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek harmadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
hibáim ellenére
szívem és lelkem részesüljön
abban a Kegyelemben, hogy teljességgel,
örömmel és szeretettel Téged szolgálhasson.

Uram, segíts nekem,
hogy  legyőzzem az élet megrögzött szokásait.

Ragyogjon isteni és hatalmas Világosságod
minden térségben.

Áldd meg lépéseimet,
Uram.

Nyisd meg az ajtót,
hogy elmerülhessek
Szent Szívedben,
és így elfeledkezhessek saját magamról
és a világról.

Uram, távolíts el engem
a kísértésektől,
a fenyegető becsapásoktól,
és minden veszélytől.

Tanuljam meg, hogy krisztusivá váljak,
ugyanazon türelem
és csönd által,
amelyet Te fejeztél ki,
kedves Jézus,
nehéz kínszenvedésed
első pillanataiban.

Szeretném elérni, hogy megismerjelek Téged
minden egyes testvér szívében,
hogy eltűnjenek
az emberi külsőségek.

Taníts meg engem
a szolgálatban való szerénységre,
az imádkozásban való hűségre,
szavaim valódiságára,
és hogy elfogadjak bármely
próbát vagy megaláztatást.

Uram, helyezd el szívemben
legmeghittebb kincseidet,
és alakítsd át örökre
ezt a tökéletlen életet,
hogy mintaként
szolgáljon Számodra,
és mint megváltó Munkád
eszköze.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS ÜZENETE, AMELYET A POTUGÁLIAI LISBOÁBÓL A BRAZÍLIAI SAN PABLO FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek hatodik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
rejts el a Sebeidbe,
hogy megtisztuljak hibáimtól.

Uram, rejts el
a Sebeidbe,
hogy megkapjam az Átváltozás
Isteni Kódjait.

Uram,
rejts el a Sebeidbe,
hogy védelmem legyen minden rossztól,
hogy a Te hatalmas Békességed uralkodjon.

Uram,
rejts el a Sebeidbe,
hogy megkapjam teljes Kegyelmedet,
és méltó legyek kifürkészhetetlen Irgalmadra.

Uram,
rejts el a Sebeidbe,
hogy lelkem részt vegyen
az Isteni Szellemeddel való
belső közösségben,
és oszoljon el minden nehézség.

Uram,
rejts el a Sebeidbe,
hogy megismerhessem
Szereteted és Együttérzésed mély lényegét.

Uram,
rejts el a Sebeidbe,
hogy felébredjen bennem
A Te szent Alázatod.

Ámen.

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!
Áld titeket
Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT