KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN SZERZETES RÉSZÉRE ADOTT ÁT

Azok, akik december 24-én örömmel elmondják Nekem a Szent Rózsafüzér egyik titkát a szent bölcső előtt, és meggyújtanak egy gyertyát is, egyetemes engedélyt adnak Nekem, hogy eltávolítsam a földi örök szenvedésből azokat a lelkeket, akik a leginkább kétségbeesettek, és akik a világméretű tisztítótűzre ítélték magukat.

Ezért december 24-e több lesz, mint egy jászol. Ha szívetek ezen a napon egyesülni fog Drága Szívemmel, akkor a Krisztus Szent Vérébe vésett Krisztusi Kódok is lerakódnak majd azokra a szívekre, amelyek megnyitják Előttem a belső ajtót.

E napon arra vágyom, hogy uralkodjak az ember és Isten között, mert megismertetem az egység és a megváltás szent Ajándékait azon szívekkel, akik alázatosan befogadnak Engem a jászol üzenete által.

Arra hívlak benneteket, hogy igazából készüljetek fel erre a napra; Isten engedélyt adott Nekem, hogy újra megszenteljem azokat a szíveket, amelyek valamilyen okból kifolyólag leginkább elszakadtak Tőlem. Úgy jövök a világba december 24-én, mint az új éjjeli csillag, amely felragyog az összes lény belső égboltozatán.

Nyissátok meg belső lakóhelyetek ajtaját, hogy megünnepelhessétek Istenben Krisztus születésének Isteni Titkait. Megköszönöm az áhítatos lelkeknek, hogy csatlakoznak legnagyobb Feladatomhoz, hogy a világ ismét megkönnyebbüljön Isteni Irgalmasságom cselekedete által.

Tartsátok életeteket az Úr Jézus Szent Jászlában.

Áldottak legyetek az Atya jóvoltából.

Köszönöm, hogy Velem ünneplitek a Belső Krisztus megszületését.

Az irgalmas Jézus Krisztus
 

Elías del Sagrado Corazón testvér:
A napi üzenet végén Krisztus egy odaszentelődési imát adott nekünk, amelyet az Úr születésének előestéjén a Szent Rózsafüzér végén mondunk el.
 

A Názáreti Szent Családnak való odaszentelés imádsága

Isteni Sugarak szállnak alá a Mennyből
a szeretett Betlehem városára.

Angyalok hirdetik a pásztoroknak
az Alázat Királyának Születését.

Jézus megismerszik az Ő Szent Neve által,
Ő a Dávid király családjából született Herceg,
azonban Ő, azonossága szerint, nem ehhez a világhoz tartozik,
Bölcs Szelleme Isten Szent Szellemétől származik.

A Gyermek Jézus eljött a világra
hogy megszabadítsa a hibáktól.

Ő minden faj Megváltója,
Ő a Mennyei Angyali Üdvözlet Messiása.

Gábriel Angyal diktálta az Ő Szent Nevét;
A Boldogságos Szűz méhébe fogadta a Teremtő Erőt,
legtisztább méhéből megszületett a Megváltó,
A Megváltó Krisztus a Legszentebb SzűzMáriából ébredt fel.

E nagy egyetemes rejtély előtt,
szívünk megszentelődik,
mert beteljesedtek a Pátriárkák próféciái
és Isten Fia legyőzte a halált Isteni Kínszenvedése által.

Az egész faj megújíttatott
Isten Fiának győzelmes eljövetele által.

Betlehemben emelkedett fel az Örök Világosság a sötét világ számára.

Kelet és Nyugat egyesült
és soha többé semmi nem lesz különválasztva,
mert megkaptuk Isten Irgalmát.

A Nagy Pásztorgyermek bárányai vagyunk.
Megváltott csillagok vagyunk a Földön.

Krisztus eme Szent Születése
késztessen bennünket arra, hogy tovább menjünk.

Semmi sem állíthat meg minket.
Semmi sem gyötörhet meg minket.
Semmi sem választhat el minket Istentől.

A Szent Család tagjai vagyunk.
A Boldogságos Szűz gyermekei vagyunk.
Szent József hűséges társai vagyunk.

Krisztusban teljesítjük Isten Akaratát,
ahogy kezdetben,
most és mindörökké.

Ámen.

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Amint teljesen megadod magad Nekem, Én átadom majd neked a mennyben őrzött javakat.

Most az adományozás és az átadás kapui előtt állsz, ezt az utat a szívednek késlekedés nélkül fel kell vállalni. De tudod, hogy Én ott vagyok, hogy segítsek keresztülmenni a hidakon, még ha le is dőltek, és hogy segítsek felkapaszkodni a magas hegyekbe, szellemed felé.

Ez az az idő, amikor mindent oda kell adni a Mindenért. Az Úr otthonodban építi a felemelkedés útját, és nem léteznek olyan elvárásaid, amelyek felérnének azzal az igaz lehetőséggel, hogy Engem szolgálj.

A belső életednél semmi sem fontosabb; hogy gondolataid és érzéseid ne gyötörjenek. Ezen az egész úton elkísér téged Isten, a belső csendben. Az akarok lenni az életedben, akinek még senkinek sem sikerült lenni, sohasem foglak becsapni.

Belső szeretetem nem ehhez a világhoz tartozik; az Univerzumból származó Krisztusi Szeretetem olyan, mint egy ragyogó csillag, amely a nap minden órájában kiküldi az üdvözítés sugarait, hogy érzékeld azt, hogy mindenütt jelen vagyok.

Abban a mértékben, ahogy a tanítvány lépéseket tesz Isten Tervén belül, egyre nagyobbak lesznek erőfeszítései, hogy megélhesse a belső átalakulást, de elpusztíthatatlan erődöd a Szívemben van, ez az a nagy fal, amely kiállja a tüzek minden ostromát.

Bárcsak képes lennél most a szemembe nézni és így szólni: "Igen, Uram, itt vagyok, a bukásaim és kétségeim ellenére".

Szívem örömét leli azokban a lelkekben, akik csak az igazságot vallják meg Nekem, mert Szeretetem végtelen és bármilyen belső sebet meggyógyít.

Maradj bennem, és valóban fel fogod ismerni, hogy ki vagy Isten számára.

Az Atya Jósága alatt, áldalak titeket.

Köszönöm, hogy a Szívemben maradtok.

Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT