SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekeim!

Amikor eljön az idő, Isten Világegyetemének Tudása, Igazsága és Fénye feltárul, és nem lesz olyan dogma, doktrína vagy intézmény, amely elrejthetné azt, ami a lényekben úgy fog megjelenni, mint a legmagasabb égbolton.

A kozmosz lüktetni fog a teremtményekben, és ugyanebből a végtelenségből egy új idő, egy új élet jelei fognak megjelenni az égen, amely feltárja és kinyilvánítja Isten Országát, egy olyan Országot, amelyet az emberiség félreértett és ismeretlen.  

Amikor eljön az idő, a kitartók hallgatása lesz a legnagyobb eszközötök az igazság kinyilatkoztatásának lehetővé tételére, mert az igazság nem az emberek szavaiból fog kiderülni, hanem élő példájukból, az ég jeleiből és Isten saját Hangjából, amely a hallgatás után ezer harsona erejével fogja az Ő Igéjét a világ fölé harsogni.

Ezért ne meggyőzni akarjatok, ne akarjátok ti magatok megtenni ezt, ne szavakkal akarjátok átalakítani a világot, hanem példával, atanúságtétellel, amely önmagáért beszél. És amikor az ember elhallgat, Isten Hangja visszhangzik.

Az Ő Királysága, amely mindig azokban él, akik megengedték az Ő kifejeződését, mutassa meg a világnak az utat.

Ezek legyenek tehát állandó törekvéseitek: példával hirdetni, szóval imádkozni és hirdetni Isten Kegyelmét, saját életetek által kifejezni az Ő Országát, szívvel megújítani az Ő Szeretetét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyűjtsd össze Isten Kegyelmének a gyümölcseit, igyekezz minden nap kifejezni azokat az erényeket és ajándékokat, amelyeket Ő adott neked.

Áldásai ne csak a szívedben maradjanak, hanem fejeződjenek ki életmódként, cselekedetekként, imádságos szavakként, segítő és szeretetteljes szavakként, az elmét magasra emelő gondolatként.

Ezek azok a módok, amelyekkel megsokszorozhatjátok, amit Isten ad nektek, és így méltóvá válhattok az Atyával való egyre mélyebb egyesülésre.

Gyermekem, példád mindig fejezze ki a szeretetet és az Istennel való egységet a szívek számára, mert a Teremtő így akarja elérni minden teremtményét: az átalakulás példáján és azok imáján keresztül, akik hallgatnak Rá.

Ezért engedd meg, hogy lényed Isten eszközévé váljon. Minden nap egyre jobban szeresd azt, amit Ő ad neked, és törekedj arra, hogy ez a Szeretet, amely az Atyától származik, eljusson minden testvéredhez.

Menj és szolgálj, imádkozz és sokszorozd meg Isten Szeretetét az életedben. Ez Kegyelme gyümölcseinek a learatása a szívedben.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT