SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Legyen mindig tiszta a szíved, hogy be tudd fogadni Istent, hogy hallgathasd Szavait és hogy követhesd Lépéseit.

Legyen tiszta a szíved, emberi és isteni szív, ahol Isten Szelleme lakhat és vezetheti az életedet minden egyes pillanatban.

Gyermekem, ahhoz, hogy megszilárdíts magadban egy szent lakóhelyet, meg kell tanulnod az elszántságot, de nem az emberi akarat és az emberi impulzusok szülte elszántságot, hanem azt az elszántságot, amely a szeretet, az Istennel való párbeszéd és közösség gyümölcse,  azt az elszántságot, amely abból ered, hogy be akarod tölteni az Isteni Akaratot, és hogy örökre az Ő lakóhelye, az Ő eszköze akarsz lenni.

A szellemi elszántságnak meg kell születnie benned, hogy minden nap megérleld és megszilárdítsd Isten életedre vonatkozó Célját. Ez az elszántság a Krisztus iránti szeretetből fakad, és minél jobban egyesül a szíved Jézus Szent Szívével, annál intenzívebben formálódik ez a szeretet.

Az Istennek tett mindennapos gyónás megerősíti benned azt az elszántságot, hogy az Ő Nyomdokain haladj, megújítja a szívedet, és arra ösztönöz, hogy kezdd újra a bukások ellenére is, és a kihívások ellenére se add fel.

Krisztus Eucharisztikus Teste imádása Isteni Kegyelemmel tölti el a lényedet, és megerősíti benned azt az elszántságot, hogy tudj nemet mondani a kísértésekkel és csábításokkal szemben, amelyek újra és újra eleséshez vezetnek.

Értsd meg tehát, gyermekem, hogy ahhoz, hogy szívedben kifejlődjön a szent elhatározás, amely tiszta szívhez vezet, meg kell töltened azt azzal a Kegyelemmel, amelyet a Krisztussal való őszinte kapcsolat hoz az életedbe a mindennapi gyónás és imádás által, mert ez a két pillanat olyan lesz számodra, mintha Isten Szeretetének forrásából innál, hogy szeresd az Ő Akaratát és tökéletes Gondolatát, hogy meghallgasd az Ő Terveit és megújítsd az iránta való elkötelezettségedet, hogy tudd, hogyan éljél ebben a világban legyőzve annak ingereit.

Ezekben az időkben, amikor oly sok csata dúl az emberi elme, érzések és érzékek láthatatlan birodalmában, a szellemi elszántság szükséges ajándék lesz ahhoz, hogy talpon maradj. Keresd tehát ezt a Kegyelmet, és ápold ezt az ajándékot a szívedben.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Tégy vallomást Istennek, hogy eljuss Szívének az útjára, és találd meg a bölcsességgel teli válaszokat, amelyeket Ő tartogat számodra.

Engedd, hogy szíved az Atya előtti átláthatóság által megtalálja az utat Igazságához és Szeretetéhez.

A Teremtő azt akarja, hogy osztozz végtelen Bölcsességében, magasztos Törvényeinek ismeretében, mennyei Igazságában, de ehhez, gyermekem, szükséges, hogy megnyílj, hogy mélyen megismerd önmagad, hiedelmek, álarcok és ellenállás nélkül, hogy megtaláld emberi tudatod legrejtettebb részét.

Csak az illúzió leleplezése által ismerheted meg az igazságot. Azáltal, hogy igaz vagy Isten előtt, megtalálod a legtisztábbat, ami benned van, és a saját lényedben minden feltárul előtted, mert ott találod meg az Istenhez vezető utat.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT