SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Tizenkilencedik vers

Hajnalcsillag,
az újjászületés Hajnala,
Minden nemzet pártfogója,
készítsük elő, mint nép,
Krisztus érkezését.

Hagyjuk, hogy a lábunk
a Király Szíve szent Temploma felé haladjon
hogy Lelke megáldjon minket,
és megújítsuk erőnket a szolgálatban és a szeretetben
az emberiségért és a természet birodalmaiért.

Drága Mennyei Édesanyánk!
segíts enyhíteni az emberiség fájdalmait.

A Szereteted tanítson meg minket arra,
hogy mindig minden szükségletben jelen legyünk.

Tanuljunk meg törődni és megvédeni nemzeteinket
buzgó imádság által,
mert tudjuk, hogy ott
Jelen vagy, hogy segíts nekünk.

Mária,
az összes keresztyén segítője,
hogy felbuzduljunk
Krisztus apostolai útja követésére.

Legyen példa a mi megváltásunk
azok számára, akik még nem találták meg Krisztust.

Hűségünk legyen a testvériség lángja*
azok iránt, akik nem Istenben élnek.

Keressen helyet Szeretett Fiad
Lényünk ürességében,
ahol kormányozhat és munkálkodhat
az emberiség és az egész bolygó szeretetéért.

Hitünk segítse nemzeteinket
hogy beteljesítsék Isten Célját.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

* a testvériség lángja a szeretet és az együttérzés energiája, amelyet szívünkből sugározhatunk a másik felé.
 

KÜLÖNLEGES ÜZENET AZ ISTENI IRGALOM 74. MARATONJÁRA, AMELYET A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA 2019. SZEPTEMBER 3-ÁN ARGENTINÁBAN, CÓRDOBÁBAN, CUMBRE VÁROSÁBAN

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívemben lenni azt jelenti, hogy nagy felelősséget kell felvállalni, nagy próbákat kell kiállni és nagy kihívásokon kell keresztülmenni.

Aki a Szívemben él az örökre kötelezi el magát és nem csak átmenetileg, felelős és érett elkötelezettséggel, amely elvezeti oda, hogy megélje Tervemet és annak megnyilvánulását a Föld felszínén.

A Szívemben lenni többet jelent egy érzésnél, ami meghat vagy érzelmekkel tölt el.

Aki a Szívemben van felelősséget vállal szellemi értelemben, de az anyag szintjén is. Ez azt jelenti, hogy előre mozdítja azt a tervet, célt és küldetést, amelyet az Atya időről időre neki megmutat.

Ezért a Szívemben élni sok mindent jelent. Ez valami, amit nap mint nap fel kell fedeznetek, mert aki a Szívemben van, Isten előtt van. Ez azt jelenti, hogy meghallgatod Őt, képes vagy válaszolni Neki, képes vagy az Akarata szerint haladni.

A Szívemben való tartózkodás a folyamatos definiálás pillanata. Azt jelenti, hogy megtanulsz saját szakadékaidon felülemelkedni. Megtanulod tudatod és elméd korlátait feloldani. Megtanulsz nap, mint nap jobban szeretni.

Ezért odaadom nektek a Szívem, bizonyságul arra, hogy lehetséges Istent megélni és teljesíteni azt az égető vágyát, hogy gyerekeit végtelen Tervén belül lássa. Mert aki a Szívemben él, ezzel egyben elkötelezi magát Nekem a megváltás és béke jelen Művében, a mai időkben, amikor már minden kockán forog és felgyorsultak a világ dolgai. Emberi helyzetek, a nemzetek alakulása és nagy konfliktusok megtapasztalása; mindezt az emberiségnek meg kell tanulnia magától meggyógyítani hitének megvallása és az Atyába vetett bizalma által.

Aki a Szívemben él, az megéli az önfeláldozást, hogy azután még nagyobb áldozatokat hozzon, amelyeken keresztül nagy lemondásokat tapasztal, egyes pillanatokban az összes lény transzcendens mivoltát megtapasztalja, hogy így megkapja a nagy mennyei kincseket, a Világegyetem ajándékait, Isten Bölcsességét és Tudását.

Aki a Szívemben él, az meghal önmaga számára, a másikat helyezi előre, hogy mindenki más is előre kerüljön, hogy ilyen módon élje meg a testvériességet, amely a testvériség, a lelkek közötti együttműködés és a szolidaritás alapja.

Szívemben élni azt jelenti, hogy valami nagyobbnak kell teljesülni ebben az időben, amely túllép a tudatod, az észlelésed, az értelmezésed vagy benyomásaid határain.

Aki a Szívemben él beleveti magát az ürességbe és a semmibe. Bizalommal van benne az ismeretlenben, az anyagtalan és a tapinthatatlan világban, amit senki sem képes ellenőrzése alatt tartani.
Aki a Szívemben él, átadja magát Isten Hatalmának, hogy feloldja a kicsi és törékeny emberi hatalmat.

Aki a Szívemben él, új iskolákban és új akadémiákon tanul. Felébreszti és kiforrasztja minden lényben annak igazi küldetését, a földi létezés célját és okát a mai időkben.

Aki a Szívemben él, az meg is újul és örömben van, és nap, mint nap újra felfedezi az Istennek való szolgálat értelmét és okát. Tudatában van annak, hogy minden körülményen vagy nehézségen túl vagy azok mögött, a szeretetnek kell elsődlegesnek lenni, hogy munkálkodni tudjon a szívekben, hogy meggyógyíthassa a tudat és a személyiség mély sebeit, azért, hogy az emberek énje megtanulja legyőzni önmagát, hogy megtanulja átadni magát, hogy ezáltal átalakulhasson, hogy átlényegülhessen, hogy feloldódhasson Isten Fényében, amely a Szeretet és az Isteni Tudat Fénye.

Aki a Szívemben él vállalja az utolsó időket, tudja, hol legyen és mit csináljon, hozzájárul, együttműködik, szolgál, odaadja magát. Lázasan és lelkesedéssel átöleli az elhívást, és mély tisztelettel teljesíti azt, hogy Isten Fénye még inkább behatolhasson a világba és az emberiség tudatába.

Aki a Szívemben él, az többé már nem az, aki volt, már nem az, amiben hisz vagy amit gondol.
Aki a Szívemben él, átlép a küszöbön az ürességbe, elhagyja a birtoklásérzetet és az emberi irányítás érzetét, megadja magát, megalázza magát, átadja magát a létezésnek és  egy Felsőbb Szeretet megtapasztalásának, amely az egész Világegyetemet és minden teremtett dolgot mozgat.

Aki a Szívemben él, ez arra sarkallja, hogy Engem utánozzon, Engem képviseljen, Apostolom legyen, nem tétovázik a nehézségek láttán, bátran és merészen vállalja az összes megpróbáltatást.

Aki a Szívemben él, megtanul felülkerekedni a megpróbáltatásokon. Vakon bízik abban, hogy senki sem fogja eltéveszteni az utat, mert, aki a Szívemben van, az nem lesz híján a fénynek, nem lesz híján a békének és a tisztánlátásnak sem.

Aki a Szívemben él, megtanul megbocsájtani saját magának és megbocsájtani másoknak, tudja, hogy ebben a pillanatban az emberiség szellemi és testi gyógyulása alapvetően fontos.

Aki a Szívemben él, az zárva tartja az ajtót a rossz, az ellenségeskedés, a sötétség és a homály előtt; vállalja, hogy változáson megy keresztül, minden nap azon fáradozik, hogy a szeretet legmagasabb fokát és állapotát elérje azokért, akik nem szeretnek, azokért, akik szenvednek, azokért, akik elveszettek.

Aki a Szívemben él, Velem együtt felvállalja a bolygót és a rajta élő emberiséget. Csinál valamit a világ nemzeteiért, a népekért, a kultúrákért és a vallásokért.

Aki a Szívemben él, fáradhatatlanul és megállás nélkül keresi a Krisztusi Szeretet lényegét, nem hagy fel az úttal és tovább evez abban a csónakban, amely Szívem kikötőjébe tart.

Aki a Szívemben él, az szolidáris másokkal, az megérti magát, kicsit túlmegy azon, amit az elme és a tudat képes megérteni, átöleli a Világegyetemet csakúgy, ahogyan a Világegyetem átöleli őt. Az valóban részese az Isten Szellemével való belső közösségnek, hogy elhozhassa a békét és a megváltást a világba.

Aki a Szívemben él, az bármilyen körülmények között szívesen meghal Értem, akár spirituális, szellemi vagy testi szinten.

Aki a Szívemben él, megvall engem. Elmondja, hogy már folyamatban van a visszatérésem, és hogy ezekben az időkben Isten Szava által hirdetem magamat a világnak, minden egyes szív és élet számára, hogy készenlétben legyetek, álljatok rendelkezésre és figyeljetek Krisztus visszajövetelének nagy eseményére.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, eloszlatja a szeretetlenséget, a reménytelenséget és az emberi összezavarodottságot.

Aki a Szívemben él, az el tudja érni a Világosságot és átadja azt testvéreinek a példámutatáson, az átalakuláson keresztül és életük megváltása által; a szolgálat, a gyógyítás és a szentség útja által.

Aki a Szívemben él, az felemeli tudatát, képes átölelni a keresztet, amelyet Én adok át egyenként nektek, és nem fél hordozni azt, bármi áron és bármi történjen is.

Aki a Szívemben él, hagyja, hogy Szeretetem ösztönözze, azért, hogy túllépje tudatának határait, hogy úgy éljen, ahogy az egész Világegyetem és Hierarchiái élnek.

Aki a Szívemben él, nem engedi le a karjait, igent mond, és minden nap újra próbálkozik addig, ameddig képessé válik megélni ezt és képes lesz Engem képviselni.

Szívemben élni egyszerű. Ezért még sokan nincsenek ott, mert saját szívükben vannak. Amíg saját szívetek és énjeitek szerint éltek, addig Én nem lehetek bennetek.

Azt kérem tőletek, hogy adjátok meg és át magatokat és bízzatok. Mert, aki Szívemben él, annak ez nem okoz szenvedést, hanem kitágítja tudatát, kiterjeszti szolgálatát és mindenek fölött, a bolygó és az emberiség iránti szeretetének kifejezését.

Az Isteni Irgalom ezen Maratonján mindnyájan tudjatok visszatérni a Szívembe, és azok, akik már a Szívemben vannak, tudjanak segíteni azoknak, akik még különböző körülményeik vagy félelmeik miatt nincsenek a Szívemben, hogy bejöjjenek oda.

Érezzétek Szívemben Isten Szeretetét, érezzétek, hogy Temploma és Bölcsessége befogad titeket. Mert Szívem eme Szeretetében tudtok majd testvéri szeretetben élni, az Istent szolgáló lelkek szeretetében, a megerősítő szeretetben, ami eloszlatja a sötétséget, átlényegíti a tudatlanságot, a közönyt, az emberi gonoszságot.

Az, hogy a Szívemben éltek, legyen mindenki számára győzelem, azért, hogy ez a győzelem jelen legyen minden nemzetben, amelyet ebben az időben képviseltek.

Az, hogy a Szívemben éltek, adja meg mindannyiótok számára az emberiség és a természet birodalmai gyógyulásának és megváltásának a lehetőségét.

Irgalmas és Kegyelmes Szívem még nyitva van. Mielőtt elérkezne az Isteni Igazságszolgáltatás ideje, hívjátok el az egész világot, hogy a Szívemben éljenek, mert a Szívem szenved azok miatt, akik még nincsenek Benne.

Szívem kapu, amely a Világegyetembe és az Isteni Tudathoz vezet.

Szívem a küszöb, amelyen át a békéhez juttok és ahhoz, hogy megéljétek a mai idők apostolságát, amely az idők végezetének apostolsága.

Éljetek a Szívemben, hogy a világ meg tudjon békélni és az emberiség észhez térhessen.

Imádságaitok építsék a hidat ezekben a napokban, amelyen át lépjetek a Szívembe, és Szent Szívemben ismerjétek és tudjátok meg a valóságot, mindazt, amit Mesteretek és Uratok érez, mindazt, amit a világot látva és figyelve, megél és megtapasztal.

Amint beléptek a Szívembe, legyetek Szeretetem tüzének részeivé, hogy megvilágíthassam a világot és minden olyan tudatot, amelynek szüksége van erre, mert társaim, ha a mostani időkben nincs szeretet, akkor semmi sem lesz lehetséges.

Az Atyától, a Fiútól és a Szentlélektől jövő Szeretet megment, megvált és megbékéltet majd titeket a Magasságossal, a Világegyetemmel. És megtaláljátok majd az Igazságot, megtaláljátok majd a kiutat, és fel fogjátok emelni a fejeteket, hogy Visszatérésemet nézzétek a horizonton.

Szívetek egyesüljön a Szívemmel és imádságaitok érintsék meg az Atya Szívét, hogy megengedje nektek, hogy belépjetek a Szívembe.

Így legyünk testvériségben mindörökké.
 

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMIT A NÉMETORSZÁGI DÜSSELDORFBÓL A PORTUGÁLI LISSZABONBA TÖRTÉNŐ UTAZÁS FOLYAMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az életedben és a szívedben olyan helyet foglalok el, amelyet egyetlen földi lény sem foglalhat el, ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek olyan lelkek, amelyek igazán szeretnek más lelkeket.

De az a tér, amely az Enyém, minden egyes lény szellemi életében, nagyon különös Számomra, csak úgy, mint az a tér, amelyet a te számodra tartok fenn: örökkévaló és egyedi.

Azt akarom, hogy ebben az időben, amelyben naponta gyakoroljuk a feltétlen önátadást és az önfeláldozást, megtapasztalhasd és megerősödhess abban, hogy mindig lesz a Szívemben egy fontos helyed, akkor is, amikor csendben vagyok.

Így meg tudnám adni lelkednek és tudatodnak azt, amire bensőleg szükségük van, hogy minden napot a szolgálatban és az apostolságban tudj élni. Mert ezen az úton fogsz találkozni szíved kitágulásával és az élet egyetemességével; ebben az életben fogtok tudni megtanulni bensőleg növekedni, érezve annak a fontosságát, hogy minden nap egyre jobban szükségetek van arra, hogy feltétlen módon szeressetek, hogy a világ betölthesse Isten akaratát, ugyanúgy, ahogy benned is szükség van az Isten akaratának a betöltésére.

Ösztönözd magadat arra, hogy megtapasztald a szívembe való belépést és hogy új szellemi kincseket fedezz fel.

Hálát adok azért, hogy megőrzitek a szívetekben a Szavaimat.

Áldalak titeket,

a ti Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus
 

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Jöjj, keress menedéket Szívem Templomában, és használd ki annak a Szeretetnek a teljességét, amelyet a Mennyei Atya ajándékozott Nekem.

Gyere, szakadj el a szenvedéstől, a gyötrelmektől és mindattól, ami távol tart téged Jelenlétemtől.

Bízzál bennem és újulj meg. Újulj meg minden nap, fogadd hálásan és örömmel és ünnepeld a Mennyei Atya győzelmét az életedben.

Jöjj, maradj a Szívemben. Érezd Szeretetem erejét és kiterjedését.

Tartsd meg magadban az olthatatlan bátorságot, hogy képes légy arra, hogy Istenben maradj, és hogy mindannak ellenére, ami történik, továbbra is teljesíteni tudd az Isteni Akaratot.

Jöjj, maradj a Szívemben, és új tulajdonságokkal fogsz megtelni, amelyek segíteni fognak abban, hogy elviseld ezen idők keresztjét.

Jöjj, maradj a Szívemben. Fogadd el Mesteredtől a teljes Szeretetet és Kegyelmet, hogy Győzelmem beteljesedhessen benned.

Köszönöm, hogy Szavaimat a szívedben őrzitek!

Áld benneteket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Megnyitom Tudatom ajtaját, hogy az Irgalom leereszkedhessen és hatni tudjon a lényekre.

Ma szívetek legőszintébb felajánlását fogadom, miközben az emberiség egy másik részét elvonják a mai kor modernitásai.

Ezért fenntartom mindenki számára Szívem Szent Templomát, tudván, hogy a lelkek számára szükséges és sürgős lesz az azonnali támogatás, amikor már nem leszek közöttetek, mint korábban.

Ez lesz az az idő, amikor keményebben kell törekedni az Irgalomra a Kegyelemre, arra a Kegyelemre, hogy képesek legyünk meggyógyítani a legmélyebb és legbensőbb sebeket.

Engedélyt adok nektek erre.

Köszönöm, hogy Szavaimat a szívedben őrzöd!

Áld benneteket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek ötödik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
szabadíts meg örökre
rothadt nyomorúságaimból.

Moss meg teljesen
belül és kívül
azzal a Szenteltvízzel,
amely Szentséges Szívedből fakad.

Tisztíts meg és szabadíts meg
az összes atavizmustól,
hogy megújuljak
a Szellemed által,
és így sikerüljön egyszer s mindenkorra elérni,
hogy megtegyem a lépéseket megváltó ösvényeden.

Szabadíts meg az élet nyomásától.

Jézusom,
tedd rám szent Kezedet,
és szabadíts meg
az egész Világegyetem hatalma által,
Uram,
hogy végre
megszabaduljak a bilincsektől,
és az élet összes börtönéből.

Hagyj magad mellett, Uram.

Hagyj a közeledben,
és folyamatosan újíts meg
a Kegyelem elvesztése nélkül,
hogy napról napra átalakuljak.

Atyai Fényed alatt
zárd be az összes bizonytalan ajtót,
amelyek kinyíltak.

Szabadíts meg
bármilyen bizonytalan állapottól,
amely elválaszt engem Isteni Szeretetedtől.

Uram, add meg azt a lehetőséget,
hogy megtapasztaljalak és megérezzelek.

Add meg nekem azt a Kegyelmet,
hogy közösségben tudjak lenni Veled,
miután megtisztultam.

Add meg azt az Irgalmat, amire szükségem van ahhoz,
hogy megtanuljak megbocsátani magamnak
és a testvéreimnek.

Uram, építsd fel bennem
az Új Testvériséget.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

Rendkívüli jelenések
KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE NÉMETORSZÁGBAN, KÖLNBEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Adonai, Éli, Olam, járj közben gyermekeidért ebben az időben. Könyörögj a világért és annak emberiségéért. Könyörögj azokért, akik még nem részesei Irgalmasságodnak. Ismertesd meg velük Szellemed szent értékeit. Azért jövök, hogy megmutassam Második Személyedet az emberiségnek.
 

Olyan földre jövök, ahol sok sebet okoztak, ahol sok mártíromságot éltek át, olyan helyzeteket, amelyek erősebbek, mint Kínszenvedésem.

Ma a Kezembe hozom a Szent Kelyhet azért az ártatlan vérért, amely azokért ömlött ki,  akik eltávolodtak a szeretettől, és akik sok következményt okoztak, hogy ezen a megváltó vacsorán Németország megkapja a számára szükséges engesztelést, hogy Teremtő Szíved hatalma győzzön.

Ebben a Szent Kehelyben, amelyet ma hozok Dél-Amerikából, a Bárány szellemi Vérét hozom, amely értékes őrzés és védelem alatt áll, Akit az emberek igazságtalansága miatt áldoztak fel; Isten Báránya, Aki felajánlotta magát, hogy véget vessen az emberiség gonoszságának.

Mégis, sok nemzedék nem értette meg ezt az üzenetet, és az emberiségben továbbra is a gonoszság uralkodott, e föld tulajdon lényeinek a tévedései okoztak nagy szenvedéseket a saját földi civilizációjukban.

De Kínszenvedésem kódjai és érdemei révén örömömre szolgál, hogy Isten Anyjával együtt Németországba érkezhetek, hogy megadjam a lelkeknek és az esszenciáknak azt a szellemi rehabilitációt, amire szükségük van. És így újra képes leszek arra, hogy mindent megújítsak az embereken belül és kívül, ennek a fajnak a lényegét és kifejezését illetően.

Azzal a felhatalmazással jövök, amelyet az Atya kezdettől fogva adott Nekem, hogy véget vessek a múltnak, azért jövök, hogy Fényemmel eltöröljem az átélt szenvedést, és Irgalmasságom által, felajánlom nektek Békés Szívemet, hogy a Németországban és a világban élő férfiak és nők felismerjék Szívem Szeretetének értékét, amely időről időre felajánlja magát a világnak, hogy el tudja látni Isten Szeretetével és meg tudja gyógyítani Szíve esszenciája által.

Ez Jézus Szíve, azé a Krisztusé, Akit az emberek megbántottak, és amely a mélyén őrzi Szeretetének lángját, amely kiárad a világra és az emberiségre, hogy megváltsa és megbocsássa.

A Mennyei Világegyetemek előtt ma Jelenlétem Németország felett van, és Isten Fiának a Keze új történelmet ír az Atya Fény Könyvébe, amely ma virágozni kezd a lelkek legbensőbb részében, akik e találkozás révén válaszoltak Isten Fiának, a Szentháromság Második Személyének hívása.

Németország mindig is Szent Szívemben volt. Németországnak meg kell találnia a maga szellemi útját, hogy megváltott civilizációként tűnjön ki, amely ráébred a testvériség és a szeretet, a befogadás és a remény értékeire.

Nem akarom, hogy emlékezzetek a szenvedést okozó Németországra. Szeretném, ha emlékeztetnétek a megújult Németországra, amelynek teljesítenie kell küldetését a Mennyei Atya előtt.

Ahogyan Szívem felajánlotta a világ számos nemzetének, például Ecuadornak a felszentelését, ma felajánlom Szívemet, hogy Németországot Isten isteni Tervének szenteljem oda, amelyet oly kevesen fognak előkészíteni és létrehozni, de éppúgy, mint kétezer évvel ezelőtt, mindössze tizenkét emberrel, Istennek ez a Terve Németországban virágozni fog és csendesen fel fog ébredni sok szívben.

Ma Színem elé hozom ennek a nemzetnek a szellemi archetípusát, azt, amelyet Isten kezdettől fogva kigondolt, fogantatásától kezdve.

Ébredjen fel ez az elv azokban a szívekben, amelyek képesek arra, hogy halljanak, és akik az Úr Szent Kelyhén, az Isten Irgalmasságától átitatott kódokon, az Isteni Kegyelem által átitatott kódokon, a fenséges gyógymód által átitatott kódokon keresztül ki fogják tudni törölni azt a szenvedést, amely az idők során jött létre, hogy újjászülessen a szívekben az Istennek való szolgálat öröme, ennek az örömnek úgy a Mennyekben, mint a Földön való teljes megélése.

E cél érdekében keményen kell dolgoznotok, de Bizalmam megerősít benneteket, mert az, amit Európától várok el, nagyon nagy, de minden a kicsiny dolgokban kezdődik, hogy később a nagy dolgokban tükröződjön.

Kötelezzétek el magatokat, hogy Isten Báránya Kehelyének Véréből éljetek, hogy belső kódjaitok megújuljanak az Úrvacsora Szentsége által, amelyet ma felajánlok nektek, hogy megújuljanak az idők és megújuljanak a lelkek Kegyelmemben.

Különös odaadással és a vigasztalás jegyében a Szívem ma Németországra tükrözi sugarait, hogy feloldódjanak az ismeretlen és mélyreható tapasztalatok.

Kapják meg a lelkek szellemi világegyetemükben az Én közbenjárásomra azt a segítséget, amelyre szükségük van ahhoz, hogy megszabaduljanak a tévedések láncaitól, és átélhessék Isten Akaratát, Szívem Szeretetének balzsamán keresztül.

Kölnt választottam, mert megnyitotta előttem az ajtót. És pusztán az az egyetlen lélek, aki megnyitja a Számomra az ajtót, sok más lélek számára is megnyitja.

Nézzetek magatok köré, és megértitek, amit mondok.

Irgalmamhoz vonzom azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Fényemhez vonzom azokat, akik mély sötétségben élnek.

És a legszenvedőbb lelkeken keresztül megújítom az időket, és újrateremtem Isten Tervét mindazokban, akik válaszolnak Nekem.

A Világegyetem Ura számára nagy egyetemes és szellemi mozgalom volt, hogy ebben a pillanatban, ebben az órában és ilyen körülmények között érkezhettem meg.

De figyeljétek meg, hogy amikor Isten Szeretete jelen van, semmi sem lehetetlen, mert Isten Szeretete az, ami a szíveket vezeti, és nem választja el őket Tőlem, ellenkezőleg, Lelkemmel egybeolvasztja őket, hogy Szellemem érezze a lelkekkel való közösség átélésének örök örömét.

Ezért ma felemelem ezt a Szellemi Kelyhet Németország és a világ nevében, és mindnyájatokat isteni Irgalmam felé vezetlek, hogy isteni Irgalmasságomban éljetek, és megtanuljátok megtalálni azt minden pillanatban.

Ebben az órában, amikor Szívem teljesen kitágul a világ és a Föld minden lelke felé, ezt az imát ajánlom Teremtőnknek, nemcsak Németországért, hanem mindazokért, akik hallanak, hogy megszállja őket Isten meghitt Szelleme, és a szeretet mély lángja újra kicsírázzon az egyszerű szívekben, olyan szívekben, amelyek nyitottak arra, hogy újra felfedezzék életükben a szeretet lényegét.

Felajánljuk ezt a pillanatot mindazért, amit ismerünk és nem ismerünk, a feltárt és még fel nem tárt titkokért, hogy az isteni kegyelem energiája az isteni akarat szerint működjön és haladjon.

Ma váljon ez az egész színpad oltárrá, hogy minél több lélek lépjen be oda, és merüljön el Kegyelmem forrásában.

Ezért nem kértem, hogy menjetek fel a színpadra, mert már áldott lesz, mire eljön az Ég Királynője és az egész Föld Anyja.

Szeretném, ha megismernétek mélységes egyszerűségemet, mert a Világegyetem Ura egyszerű, és az Ő egyszerűsége a szeretet lényegében rejlik, amely időről időre mindent megújít.

Most pedig elérkezünk ennek a napnak a legteljesebb pillanatához, ahol a lelkek és Isten egyesül, ahol a Mennyország e felajánlás felszentelése által leszáll a Földre.

Ma ezt az áldozatot, amely megújul a Föld összes embere által és Krisztus Teste és Vére által, Németország belső és szellemi gyógyulásáért ajánljuk fel.

Több mint kétezer évvel ezelőtt tanítottam nektek valami nagyon egyszerűt, de nagyon nagyszerűt. És ma ismét arra kérlek benneteket, hogy kövessetek Engem belsőleg, és egyesüljetek Velem az Úr Szellemi Kelyhén keresztül, amelyet ma teljes Szeretetemmel hoztam, hogy ez a szent terafim besugározzon benneteket.

Amikor az enyéimmel voltam az utolsó vacsorán, Szívem mély megnyílásában, amely szeretetet áraszt minden földi lényre, kértem az Atyát, hogy áldja meg a kenyeret, és Lelke leszállt rá, és azt mondtam nekik: Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amely az emberek bűnei bocsánatára adatik át.

Így az apostolok ettek a Testemből, és Isten Bölcsessége behatolt a lelkükbe, hogy bizonyságot tegyenek Jelenlétemről az idők végezetéig.

És ma felajánlom ezt az anyagi kelyhet a szellemi Kehely nevében, amely ma különösen Dél-Amerikából érkezett, hogy Isten Reményének hajóját lángoltassa a kontinensek között, amit senki sem fog tudni megállítani.

Az Atya megáldotta Szellemével a kelyhet, és a bor a Bárány Vérévé vált, és azt mondtam apostolaimnak: Vegyetek és igyatok, mert ez az én Vérem Kehelye, amely az emberekért és ma különösen Németországért fog kiontatni a bűnök bocsánatára és az ártatlan szívek összes sebének begyógyítására.

Ez a Testben és Vérben jelenlévő Isten Fia, Aki időnként kiárasztja Irgalmát, hogy felajánlja Szeretetének mély tanúbizonyságát az embereknek.

Végül, a küldetés, amelynek teljesítésére Németországba jöttem, beteljesült, és a lelkek által Nekem adott válasznak köszönhetően tovább fog folytatódni.

Most visszatérhetek a Mennybe, hogy Szívemben hordozzam a szeretet érzését, amelyet a szívek adtak Nekem, és így megmutathatom az Atyának, hogy megörvendeztesse megsértett Szívét.

A Teremtés szeretett Ura, végtelen és magasztos Szellem, csírázzon Irgalmad Németország lelkeiben, hogy mindenki felismerje Hozzád való kötődését, és így beteljesüljön Isteni Szeretetterved. Ámen.

Mielőtt visszaindulnék a Világegyetembe, ahonnan másodszor is a Földre jövök, szeretném, hogy egy dallal köszönjetek el Tőlem, amely megmozgatja Szívemet, hogy szíveteket megindíthassa, hogy újra felfedezhessétek az Eredeti Forrással való mély egyesülés útját.

Azt akarom, hogy Németország egyetlen egy hangként hallja ezt a dalt. És azt kívánom, hogy mindazok, akik ismerik, énekelhessék, hogy még több lelket mozgasson meg Szellemem ereje, amely megújítja és megváltja őket.
 

A dal címe: "Létezésem oka."
 

Köszönöm.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Érezd Szívemet a szívedben és figyeld belül, ahogy minden megbékél.

A világon nem létezik olyan gonoszság, amely túljuthatna a lényegen.

Érezd, ahogy Szívem a szívedben dolgozik, így viszi előre a bolygó megváltásának Művét.

Isten Szándékait őrzöm a Szívemben. Ezen Szándékokat belehelyezem azokba a szívekbe, amelyek megnyílnak ezek befogadására, még akkor is, ha nem ismerik mélyen azokat.

Érezd Szívemet a szívedben, és figyeld meg, hogyan változik és újul meg minden, mert égető vágyam az, hogy megismertessem veled örök Szeretetem Országát, azt az Országot, amelyet a világ lelkeivel szeretnék megismertetni, hogy ők végre átadják magukat Nekem.

Érezd szelíd Szívemet emberi szívedben, amint véghez viszi a csodákat és a szükséges átalakulást.

Pásztorszívem arra törekszik, hogy minden lényben megvalósítsa Isten Tervét. Ezért továbbra is arra várok, hogy a szívek felsőbb szinten átadják magukat nekem, szükségük lesz Rám ebben az utolsó időben.

Érezd Szívemet a szívedben, és biztosítlak arról, hogy mindig megtalálod majd a békét.

Köszönöm, hogy szívetekben őrzitek Szavaimat!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus.

 

KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A SZENT HÍVÁS ALATT, ARGENTÍNÁBAN, BAHÍA BLANCÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Engedjétek, hogy Lelkem teljesen áthasson benneteket, hogy megértsétek, mire van ma szükségem.

Engedjétek, hogy Szívem betöltsön és átalakítson benneteket, hogy új lény jöjjön létre bennetek!

Azért jövök Argentína fölé, mert szükségük van rá ebben a végső időben, és a szívüknek is szüksége van arra, hogy megtanuljanak Istenben élni, és így tudják, hogyan teljesítsék be a Célját, amely ezekben az időkben azért jön, hogy az összes szívet és életet arra hívja, hogy megnyíljon, hogy egyesüljön Velem a Szeretetben és az Igazságban.

De ma nem csak értetek jövök, társaim; azokért is jövök, akik már követnek Engem, azokért, akik most élik át megpróbáltatásaikat, azokért, akik átalakulásuk előtt állnak.

De legyetek a tudatában annak, hogy minden a helyén van, mind az, amit a világ megtapasztal, mind az, amit most tapasztaltok az átmenet ezen időszakában, amikor a lelkeknek és a szíveknek meg kell tanulniuk úgy szeretni, ahogy még soha sem szerettek korábban.

Ezért legyetek erősek, legyetek bátrak, és tegyétek meg a végleges lépéseket Szívem felé,  mert segítek nektek, társaim.

Azért vagyok itt, hogy kinyújtsam felétek a Kezemet, hogy szorosan megfogjátok, és tudjátok, hogyan járjatok Velem a sötétségnek ebben az időszakában, a kihívások idején, amikor még azt sem tudjátok, mi fog történni egy másodperc múlva.

Ezért éljetek hitben, éljetek szeretetben és törekedjetek minden nap az Isteni Egységre, hogy Atyám tárt karokkal fogadhasson benneteket; hogy megadja nektek Kegyelmét, és hogy ebben az időben kikovácsolódjon bennetek az új ember, az az ember, aki mentes a kötelékektől, a láncoktól és a börtönöktől.

Engedjétek, hogy Szívem Tüze mélyen átjárjon benneteket.

Engedjétek, hogy Fényem átjárjon benneteket a lényegtől kezdve, egészen a szellemig: hogy minden megváltozzon, semmi se kristályosodjon ki, minden alakuljon át, és minden polarizálódjon a Fény felé, hogy az eljövendő időben megismerjétek Országomat; azt az Országot, amelyről a múlt időkben beszéltem az apostoloknak és mindazoknak, akiknek megadatott az a Kegyelem, hogy meghallják a Hangomat Isten Nevében.

Még mindig azért jöttem, hogy átadjam nektek az Örökségemet.

Meg kell tanulnotok, hogy a Törvényben éljetek, és ne hagyjátok el azt. Ha a Törvényben vagytok, akkor védelmet élveztek majd, és nem kell szenvednetek a társaitok miatt.

Fogadjátok el az átalakulásnak ezt az időszakát, mint valami egyedit, és ne okozzatok többé szenvedést testvéreiteknek; ellenkezőleg, érezzék szereteteteket, átláthatóságotokat és alázatotokat, amelynek szívetekből kell jönnie, amelynek lényetekből kell fakadnia, hogy a régi ember meghaljon, és az igazi szellem megnyilvánulhasson; az a szellem, amely befogadja Isten ajándékait, az a szellem, amely részese lesz az új emberiségnek és az új Földnek.

Addig is alakuljatok át teljesen, de valóban tegyétek meg ezt Értem és a testvéreitekért!

Mutassátok meg Istennek, hogy megértőek vagytok, és ne vesztegessétek tovább az időt, mert közel van a Visszatérésem, és szükségem lesz rátok, hogy igazak legyetek; olyan igazak, olyan kristálytiszták, mint a víz, amely a föld gyomrából fakad, és életitalt ad nektek, amely oltja a szomjatokat, amely gyógyít és megvált benneteket.

Társaim, legyetek Isten balzsama; legyetek az új idők gyógyítói az ima és nem a szavak által; legyetek a példa és a szeretet szolgái; hogy a világ szívei érezzék szeretetetek kifejeződését, hogy mindenki megelevenedjen és elnyerje a megváltást úgy, ahogy Istennek, a mi Atyánknak van rá szüksége, Aki a Mennyben van.

Társaim, keljetek át a szakadékok felett átívelő hídon, és egyesüljetek a szeretet és az egység kötelékében, hogy félelem és kétségek nélkül kelhessetek át rajta.

Mert ha erős a hitetek, semmi sem fog gyötörni, és lesz erőtök és bátorságotok arra, hogy még sok hídon átkeljetek; olyan hidakon, amelyek később várnak rátok, a következő időben, amikor minden meghatározásra kerül.

Azért jöttem ma ide hozzátok és a világhoz ezzel az üzenettel, hogy minden emberi szívben felébresszem a Szeretet tudatosságát; egy olyan Szeretetét, amely felszabadít benneteket, egy olyan Szeretetét, amely kiszabadít benneteket a fogságból, amelyben jelenleg lehettek.

De továbbra is bízzatok Isteni Irgalmasságomban, mert így mindig segíteni fogok nektek.

Azért jövök, hogy mialatt beszélek hozzátok, kiszabadítsalak benneteket annak a börtönéből, ami bánt benneteket, mindabból, ami a szíveteket zavarja. Az előttetek álló idő nem lesz könnyű. Nem ígérhetek nektek örök életet ezen a bolygón, lángokban és nyomorúságban; de ígérhetem nektek Királyságomat, amíg itt vagytok, hogy fáradhatatlanul szolgáljatok Engem.

Arra kérlek benneteket, hogy ne csak a szívetek növekedjen, hanem a tudatotok is, hogy tudjátok, hogyan kell bölcsességgel ítélni ebben az időben; hogy tudjátok, hogyan győzzétek le az összes próbatételt, amit megtapasztaltok, társaim, és ne szenvedjetek lépten-nyomon olyan hajótörést, amely nem létezik, amely csak az elmében él.

Engedjétek meg ebben az időben, hogy a szellemi Hierarchia megnyissa az ajtókat az ismeretlen felé, és a titkok lelepleződjenek, mert akkor felemelkedik a lelketek, és nem fogtok annyira elmerülni az anyagban, amely akárhozathoz köt benneteket, és nem engedi, hogy igazán megadjátok magatokat.

Apostolaimhoz hasonlóan azért jöttem, hogy azt kérjem tőletek, ami egyszerű, ami szívből jön; ezért higgyetek abban, amit mondok nektek, mert beteljesedik.

Ne csapjátok be többé önmagatokat, nyissátok ki a szemeteket, hogy a végtelenbe nézhessetek, és találjátok meg valódi eredeteteket.

Azért jöttetek ide erre a világra, hogy megtapasztaljátok a szeretetet és a megbocsátást, az egymás elfogadását, az együttérzést, az önátadást és az embertársaitok iránti tiszteletet.

Ha a világ nem egyesül ebben az időben, nem maradhat fenn; ahogyan ti is egyesültök ma Bennem, és Én is egyesülhetek veletek, társaim.

Hagyjátok, hogy testvéreitek és családjaitok e szerint a példa szerint éljenek, mert szükségük lesz rá. Abban az órában nem lehet többé megosztottság, nem lehet többé konfliktus, nem lehet többé kétely. A Föld legnehezebb órájában a Szent Egységnek kell győzedelmeskednie. Ez tesz benneteket erőssé, legyőzhetetlenné, és tudni fogjátok, hogyan várjatok Rám az utolsó pillanatig, amikor Lábamat erre a bolygóra helyezem.

Azért jövök Argentínába, mert szeretem, és szükségem van feltétlen válaszára, hogy folytathassam Megváltó Munkámat a világnak ezen a részén.

Elküldtem hozzátok Isten hűséges hírnökét, hogy hallgassatok rá, és most azért jöttem el hozzátok, hogy ti is hallgassatok Rám a szív szent lelkesedése és az Istennek való teljes odaadásotok által.

Azért jöttem, hogy elhozzam nektek azt, ami új, és amit még nem ismertek, azért jöttem, hogy elhozzam nektek azt, amit még soha se tapasztaltatok ebben az életben. Felajánlom nektek a Szent Szívemmel való közösséget, hogy minden nap arra bátorítsalak benneteket, hogy egy kicsit jobban szeressetek annál, amennyire azt hiszitek, hogy szerettek.

Legyetek könyörületesek azokkal, akik szenvednek, és ne panaszkodjatok rájuk, legyetek könyörületesek azokkal, akik fenntartják Munkámat, és ne panaszkodjatok rájuk, mert Keresztem súlyát rájuk helyeztem, hogy a végsőkig Velem hordozzák, még ha senki sem érti is ezt.

De nem hagyom magára azokat, akikre rábíztam az Országomat, ahogy ma rátok, társaimra bízom az Országot.

Istennek élni a legnagyobb felelősség, de lényegében az Ő Dicsőségével, az Ő mennyei boldogságával van tele.

Nem akarom, hogy ebben az időben elszalasszátok azt a lehetőséget, hogy belsőleg növekedjetek, és hogy mindent szeretetből és ne emberi erővel tegyetek. Fogjatok össze, és legyetek egy család, hogy Szentséges Szívünk mindig itt legyen közöttetek.

Szeretném, ha Szívem tükre lennétek ezen a bolygón, amely haldoklik, és sokan nem akarják ezt látni.

Meg fogjátok találni azt a valóságot, amiről ebben a pillanatban beszélek nektek, nem számít, hogy elmentek-e vagy visszatértek-e az otthonotokba. A szenvedés és a fájdalom elterjedt a világon és az összes lényben.

Segítenetek kell Nekem abban, hogy megenyhíthessem ezt a szenvedést, és abban, hogy ne adjatok okot a szenvedésre. Segítenetek kell Nekem abban, hogy kiolthassam a szenvedés létezését. Szaporítsátok el Szívem Isteni Irgalmasságát ebben az időben, hogy jelen lehessek azok számára, akiknek leginkább szükségük van a Gyógyulásra és a Megváltásra.

Azoknak, akik már régóta követnek Engem, azt mondom: Használjátok azokat az eszközöket, amelyeket Isten adott nektek, és képesek lesztek arra, hogy minden időben győzedelmeskedjetek, és hogy legyőzzétek az összes megpróbáltatást.

Becsüljétek meg azt a Hagyatékot, amelyet oly sok éven keresztül átadtak nektek, és valósítsátok meg a gyakorlatban, hogy segítsétek Munkámat és Küldetésemet, hogy terjeszkedjen a világban, és ne korlátozzátok azt a ti módotokra.

Igyatok most a tudás forrásából, amelyet hozok nektek, és át fogtok változni; de engedjétek meg Nekem, társaim, hogy beléphessek szívetekbe és életetekbe, hogy eltöröljem azt, ami szenvedésre késztet benneteket, és ami zavar benneteket.

Ha a világ hallgatna a Szavaimra, más világ lenne. Ha a világ Szavaim szerint élne, más lenne. De tudom, hogy ez társaimtól és szolgáimtól függ.

Ugyanez a Kegyelem, amelyet feltétel nélkül hozok nektek, érje el azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Ma meglesz az a Kegyelmem, hogy megáldjak egy családot sok más család nevében, hogy Szentséges Szívem gyógyítása megalapozódjon azokban, akik arra törekszenek, hogy egy napon megtalálják a békét.

Ma megkenlek benneteket a jóvátétel olajával, ahogyan a szent asszonyok is megkenték Testemet a sírban, hogy tiszteletet és dicsőséget adjanak Megváltójuknak.

Ma, amikor megszentelem ezt a családot, a világ családjait is megszentelem e Születésnapra; hogy ugyanez a lehetőség a megváltásra, a megbocsátásra és a kiengesztelődésre, elérje azokat a lelkeket, társaim, akik kétségbeesettek és nincs belső Fényük.

Nyíljanak meg az ajtók a lelkek gyógyulása előtt, és újuljon meg minden!

Nyíljanak meg a megbékélés kapui, és mindenki legyen képes arra, hogy megbocsásson a másiknak!

Mert az a vágyam, hogy teljes mértékben és korlátozás nélkül élhessem át a veletek való együttlétet úgyanúgy, ahogyan a tökéletlen, de szent férfiak és nők szívében élhettem, akik átélték fájdalmas Kínszenvedésemet.

Ma ezzel az olajjal megalapítom ennek a családnak az isteni felszentelését, amelyet Atyám kérésére választottam, hogy még több család ébredjen rá az igaz szeretetre és megbocsátásra.

Felajánlom ezt a felszentelést az Új Föld Közössége nagy családjának, és azt kívánom,hogy ez az olaj kenje meg azokat, akik ott betegek; és szeretném, ha tudnák, hogy senkiről sem felejtkeztem el, és hogy el fogok jönni hozzájuk a kellő időben, hogy magammal hozzam őket egy új életbe, amely mentes a szenvedéstől, a zavaroktól, a fájdalomtól és a gyötrelemtől.

Nyíljanak ki a szárnyai azoknak a lelkeknek, akik betegek az Új Föld Közösségben, mert eljött az ideje, hogy nagy repüléseket tegyenek Isten, a Teremtő felé.

Társaim, az az utolsó kívánságom, mielőtt különös módon felkenném  a világ családjait és gyermekeit, hogy tudjátok, hogy ebben a decemberi hónapban Aurora Királyságában várom társaimat, követőimet és családjaimat; hogy lássák Urukat, amint a narancsfák között sétál, hogy azok a szívek, amelyek hisznek a belső gyógyulásban és a megváltásban, megtapasztalják és érezzék az Urat; hogy az Új Aurora, az új hajnal kiemelkedjen minden lényből.
 

Mindenható Uram, Aki jelen voltál Fiad Testében és Vérében a Kínszenvedés, a halál és a feltámadás által, kérlek, Atyám, hagy áldd meg ma este Argentínát, hogy beléphessen az Ígéret Földjének Tervébe. Ámen.
 

Azért adom nektek a békét, hogy megéljétek, megtapasztaljátok, és hogy állandóan átadjátok testvéreiteknek.

Azt is szeretném, hogy vigyétek el Megdicsőült Szívem Medáljait az Új Föld Közösségébe; mert arra törekszem, hogy gyermekeim keblén és szívén lehessek, hogy jobban védelmezhessem és elkísérhessem őket.

Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

És ma este megköszönöm nektek, hogy kerestétek békémet és vigasztalásomat.

 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS HAVI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, GOIÁS MEGYÉBEN, GOIÂNIA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Eljön az egyetemes Igazságszolgáltatás ideje.

Azért jöttem, hogy a legbűnösebbeket és legtökéletlenebbeket hívjam, hogy Jézus Szent és Megdicsőült Szívének tiszteletére megkapják az utolsó esélyt az élő megtérésre és megváltásra, mert kő kövön nem marad, és senki sem lesz képes arra, hogy ezt megakadályozza.

Közel van az ítéletetek az egész mennyei és angyali világegyetem előtt, de ha jó lelkeim továbbra is szívből, kötelezettség és megalkuvás nélkül imádkoznak, ígérem, hogy az utolsó óra előtt segítséget nyújtok azoknak a lelkeknek, akik büszkeségükkel és tagadásukkal beszennyezték Örök Atyám Szívét.

Őrangyalaimat küldöm segítségetekre, hogy a legnehezebb órákban, amikor a Föld intenzíven megtisztul, ők vezessék lépteiteket és az összes imaközösséget, ahol a Legszentebb Szentháromság megdicsőül.

Fogadjátok el a segítséget, amire szükségetek van. Igaz Egyházam, amely tele van egyszerű apostolokkal, már teljesítette a neki megfelelő részt a Törvény és a tanítás előtt.

Ebben az anyagi világban senki sem mondhatja majd el magáról, hogy nem ismerte Isten Fiát, azt, Aki eljön a felhőkön, és elhozza az igazságosság mérlegét és a jogart a büntetlenség és a szenvedés ellen.

Isten Fia az Ő alázatosságának, elért alázatosságának mindenhatóságában fog eljönni, és nem lesz senki, aki ne látná Őt eljönni mennyei ragyogásban és irgalmas Szeretetben.

A szentírások a gonoszok és kegyetlenek számára ismeretlen módon fognak beteljesedni.
De az Én szuverenitásom a Nagyobb Világegyetemhez tartozik, ahonnan Isten Dicsősége és az Ő örökkévalóságának Királysága fog leszállni.

Készüljetek, tartsatok bűnbánatot és imádkozzatok fénylő szeretettel, hogy az emberi borzalmak utolsó árnyai ne érintsék és ne befolyásolják szíveteket.

Aki nem alázatos és nem szelíd, az nem fogja elviselni. Ezért most, hogy van időtök mindent visszafordítani, legyetek bölcsek, törekedjetek a közösségben és a tisztaságban való életre, hogy védelem alatt legyetek az ellenfél és saját magatok beavatkozásától.

Az Én Békémet küldöm nektek, és az Én Békémet adom nektek. Nincs jobb dolog ebben az életben, mint imádkozni és szolgálni.

Fogadjátok el az apokalipszis idejét, amelyen keresztülmentek, érezzétek magatokat Atyai Szellemem védelmében, és ne vesztegessétek az időt és a teret félreértésekre. Ne legyetek többé a múlt kapui, legyetek mérhetetlen és végtelen Irgalmasságom eszközei.

Emlékezzetek arra, amit ma mondok nektek, ezek már az utolsó Tanításaim és Üzeneteim az emberiségnek. Éljetek hitben, és lépjetek ki a kétségbeesés és a rendezetlen nyugtalanság világából.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Velem és legyetek éberek.

Keressetek Engem az Oltáriszentségben, és méltóak lesztek arra, hogy egy napon visszatérjetek a Béke és Szeretet Országába.

Ma este megáldom azokat, akik nem érdemelnék meg áldásomat, hogy érezzétek mindannyiótok iránti Szeretetem nagyságát.

A Békémet hagyom rátok, legyetek áldottak Isten Kegyelme alatt, köszönöm, hogy elkísértetek Engem.

Megváltótok, Krisztus Jézus
 

Elías del Sagrado Corazón testvér:

Jézus Szentséges Szívének ragyogásában jött ide, és fényes és szeretetteljes Jelenlétét hat angyal vette körül, akik kezükben egy Szentséget tartottak, amelyet fénytükörként vetítettek a lényünkre.

És a Mester dolgozott bennünk, miután látta  mindannyiunk, a város és a bolygó szükségleteit.
 

 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, BRAZÍLIA VÁROSÁBAN, A SZÖVETSÉGI KERÜLETBEN, A NAP ANYJA SZERZETESRENDBEN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szívem dicsőíti azok erőfeszítéseit, akik összhangban vannak Szent Szívemmel.

Szívem dicsőíti azokat, akik mellettem maradnak, és viszonzást nem várva, türelmesen várják érkezésemet.

Szívem dicsőíti azokat, akik már nincsenek mellettem, de akiket vonz Szellemem ereje, amely egykor összegyűjtötte és megmentette őket. Én megadom Mindannyiuknak Gyógyításomat és Kegyelmemet, az éjszakából a reggelre vigasztalom őket, kihúzom őket az ürességből a Paradicsom felé. Így hagyom itt élő krisztusi kódjaimat, hogy ezek a lelkek egy napon majd újra átadják magukat Nekem.

Királyságomban sok szolgálóm van, és mindegyikük, szíve teljes erejével Nekem ajánlja a maga nagy erényét és szeretetét. Ezekben a szolgálókban érzem Magam teljesnek, mert rajtuk keresztül Én szenvedek, Én gyötrődöm, Én értem meg azokat az emberi hiányosságokat, amelyek olyan hatalmas sivatagokat hoznak létre, ahol belül nincs jelen az Élet Vize.

De Én elviszlek titeket Szeretetem és Irgalmam óceánjának nagy partjára, hogy ezekben a nehéz időkben bízzatok, fogjátok meg a Kezem, és szálljatok fel a megváltást és a békét adó mentőcsónakomra, mert ezen a végtelen és kimeríthetetlen óceánon keresztül Én tükrözöm majd vissza valódi küldetéseteket, amely a szeretet és a megváltás küldetése a Föld eme korszaka számára.

Így Én adom nektek az evezőimet, amelyek olyan súlyosak, mint a kereszt fája, amelyet  irántatok való szeretetből habozás és gondolkodás nélkül hordoztam a  Vállamon. Azt akarom, hogy a fáradtság vagy a magány ellenére is evezzetek, semmi sincs köztetek és Köztem, ami el tudna választani bennünket egymástól.

Én ebből a világból Vagyok, Én a részetek Vagyok, és tőletek emelkedtem fel Atyámhoz, hogy beszéljek Hozzá, és könyörögjek Neki az egész emberiségért. De tudjátok meg, hogy a folyamatos evezés során egyesek olyanná válnak, mint a hajótöröttek, mások túlélik majd a felülemelkedés és a próbatételek nagy viharait. Ám Rajtam keresztül, Atyám erőssé és derűssé tesz majd benneteket.

Békémen keresztül a várt kikötőbe, Szívem kikötőjébe érkeztek majd.

Azért hagyom nektek ezt a példázatot, hogy azt éljétek meg; ne csak hallgassátok, hanem hogy ez példa legyen a teljes szolgálóra, aki megéli az apostolságot.

Isten Irgalma alatt megáldalak titeket.

Köszönöm, hogy a Szívemre hallgattok!

A Megdicsőült Krisztus Jézus

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT