SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely az Örökkévalóság és a Paradicsom megismerésére törekedett, és amely naponta keresett érdemeket, hogy kiérdemeljen egy helyet a Mennyországban, megkérdezte az Urat arról, hogy miként érdemelhetne ki egy helyet az Ő oldalán, mondván: "Uram, a földi élet, bár szent, túl kevés nekem. Lelkem szenvedélyesen vágyik arra, hogy Veled lehessen az Örökkévalóságod Paradicsomában. Mondd hát, kedves Istenem, hogyan maradhatok Melletted a Végtelenben?"

És az Úr mély szeretettel és bölcsességgel így válaszolt neki: "Kis lelkem, mi számodra a Paradicsom? Hogyan gondolod a szívedben, hogy az Én országomban van élet? Azért teremtettelek, hogy benned lakozzam; így akarom megértetni veled, hogy nem kell vágyakoznod a Mennyországba, hogy Mellettem legyél, hanem hogy felfedezz Engem magadban. Boldog és áldott az a lélek, amely tudja, hogyan találja meg Velem az egységet saját lényegében, az a lélek, amely nem önmagán kívül keresi, hanem belül, saját belső mélységeiben.

Olyan sok lélek van, aki azt mondja, hogy Velem akar lenni, de hányan vannak azok a lelkek, akik csendben megállnak, hogy megtaláljanak Engem a saját lényegükben?

Sokan vannak azok a lelkek, akik azt mondják, hogy jobban szeretik az Én Országomat, mint a világot, de hányan vannak azok, akik félreteszik a világ dolgait, akár csak egy pillanatra is, hogy saját szívükben keressék az Én Országomat, és megismerjék azt az Országot?

Sokan vannak azok a lelkek, akiknek vannak Ismereteik Rólam, akik ismerik Szavaimat és azt mondják, hogy szeretik azokat, de hányan vannak azok, akik, nem elégednek meg azzal, hogy oktatásban részesültek valamiről, hanem igyekeznek megismerni és megtapasztalni azt, amit megtanultak?

Kis lelkem, az Én Országom benned van, ahogyan Én is benned vagyok, és az út ahhoz, hogy megtalálj Engem, egyszerűen az, hogy igazán, őszintén és szeretetteljesen keresel Engem. Amikor egyszerűen megállsz, hogy megtalálj Engem magadban, látni fogod, hogy Titkaim nem a csillagokban rejtőzködnek. Paradicsomom nemcsak a Mennyben van, hanem benned is".

Gyermekeim, ez a párbeszéd ösztönözzön benneteket arra, hogy keressétek Istent önmagatokban, és ne csak megismerjétek, hanem minden nap meg is tapasztaljátok az Ő titkait.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely félt Isten Igazságosságától, állandóan Irgalomért imádkozott és kiáltott, és egy napon, amikor úgy érezte, hogy az igazságszolgáltatás ciklusa elérkezett a világra, megkérdezte az Urat, mondván: "Uram, Te, aki a Szeretet, a Kegyelem és az Irgalom Istene vagy, aki képes voltál odaadni Magadat a Kereszten a világ megváltásáért, magyarázd meg nekem, hogy mi az igazságosság, és hogyan tudja a Szeretet Istene az Igazságszolgáltatást alkalmazni gyermekeivel szemben".

És az Úr békével tekintett erre a lélekre, és így válaszolt neki: "Szeretett lélek, nem ismered Isteni Igazságosságom valódi jelentését. Szívem Igazságossága egy Törvény, amelyet olyan nagy szeretet hat át, mint az Isteni Irgalom. Míg az Irgalom felemeli azokat, akik vakok, és megadja nekik Királyságom legjavát, még a tudatlanoknak is, addig Igazságosságom először megmossa a szemüket, megnyitja őket, és tudatosítja a lelkekben mindazt, amit már megadtam nekik.

Miután kiárasztottam Irgalmamat a szívekre, és látom, hogy még mindig elmerülnek a közömbösségben, a hálátlanságban és az öntudatlanságban, Szellemem Igazságot áraszt rájuk. Az Igazságosság pedig a Szívemből érkező Szeretet sugara, amely megrázza a lelkeket, és lerombolja legmélyebben gyökerező illúzióikat, hogy felismerhessék az igazságot és bűnbánatot tarthassanak.

A lelkekben nem az Én Igazságosságom okozza a szenvedést, hanem saját tudatlanságuk, mert tudatosult bennük, hogy homokos alapokon álltak, miközben Én oly sokszor felajánlottam nekik Szívem szikláját.  Kis lélek, az igazságszolgáltatás  Szeretetem része, hogy egyetlen gyermekem se maradhasson a világban anélkül, hogy felébredne, és ne érzékelné, hogy valójában mi is ő, és hogy milyen úton kell járnia.

Ezért ne szenvedj az Igazságossággal szemben, hanem csak imádkozz, hogy ez az új lehetőség, amely az Igazságosság törvénye által jön, ne legyen hiábavaló a tudatlan lelkek számára, és hogy első lépésként lássák ezt az isteni korrekciót ahhoz, hogy egyenesbe hozzák útjaikat".

Gyermekeim, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy szeressétek Istent, Irgalmát és Igazságosságát, és hogy megértsétek, hogy a törvények cselekedetei igazságosak és hogy tele vannak a lelkek iránti mennyei szeretettel.

Áldásomat adom erre

Legtisztább Szent József

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely azt állította, hogy nem hisz sem Istenben, sem a szellemi életben, nagy belső ürességet érzett, és legmélyebb gyötrelmében felnézett az égre, és így szólt: "Mi van a halál után? Új élet? Honnan és miért jelent meg az élet? Te, akit Istennek neveznek, valóban létezel-e? Hol vagy? Miért nem teszed magad láthatóvá azok számára, akik gyermekeidnek nevezik magukat?"

És az Úr, nagy könyörületességgel szemlélte azt a lelket, és így válaszolt: "Tőlem jött az élet, egy olyan élet, amely széles, mély, összetett és nagyon ősi, e világ létezése előtti, az emberi elme létezése és az emberek ideje előtti, egy olyan térből származik, ahová a tudomány nem jut el, az elme nem magyarázza meg, és még a pátriárkák és a próféták sem tudták megérteni, egy olyan okból, amelyet az Én Szívemben őrzök, és amelyet nem értenek, hanem csak szeretnek és megtapasztalnak.

Nem valamilyen okból teremtettem az életet, hanem Szeretetből. Ezért az ember nem egy válasz által érkezik Hozzám, hanem ugyanannak az elvnek és ajándéknak a mélységes átélése által, amely által Én mindent kinyilvánítottam. Ez a titok a te kis szívedben található.

Szeretett lélek, amikor alázatosan elfogadod legmélyebb sebeid gyógyulását, tudni fogod, hogy Én vagyok Isten.

Amikor hagyod magad szeretni egy olyan Szeretet által, amely nem e világból való, hanem a Végtelenből származik, tudni fogod, hogy Én Vagyok Isten.

Amikor kicsinységed és gyarlóságod tudata nagyobb lesz, mint büszkeséged, érettséged és hiúságod illúziója, akkor tudni fogod, hogy Én vagyok Isten.

Amikor homlokodat a földre helyezed, és átadod halandó elmédet az Örök Szeretetnek, tudni fogod, hogy Én Vagyok Isten.

Amikor tudatod ürességében és szíved magányában megkockáztatod, hogy befelé nézzél, és felfedezed, hogy Én benned vagyok, tudni fogod, hogy Én vagyok Isten, és Én mindenben létezem.

Csendben várok a belsődben, és a te csendedben képes leszek beszélni a szívedhez. Meg fogod ismerni Végtelen Szeretetemet, és ezen keresztül meg fogod tudni, hogy mi az oka az egész Teremtésnek. Ami számodra ok, az az Én számomra cél. Az életnek nincs oka, de van egy Magasabb Cél: az, hogy megújítsd Szeretetemet és visszatérj Hozzám."

Gyermekeim, ez az Istennel folytatott párbeszéd inspiráljon benneteket arra, hogy befelé forduljatok, és megtapasztaljátok az Isteni Jelenlétet.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely az Isteni Akarat teljesítésére törekedett, de állandóan méltatlannak és alkalmatlannak érezte magát erre, mindazzal a nagyszerű dologgal szemben, amelynek megtapasztalására az Úr hívta, az Úr Szent Szívéhez fordult, mert kicsinek és szegénynek érezte magát az Ő Művének teljesítésében, és így szólt hozzá: "Uram, nagy a Te Terved, és mélységes Szeretet tölt el az emberiség és az egész Teremtés iránt. Szemlélem a Te Akaratodat és csodálom Irgalmasságodat, de amikor megpróbálom megvalósítani, amit Te akarsz, képtelennek érzem magam a sok tökéletlenség és nehézség láttán. Aztán ránézek a világra és a sok értékes lélekre, akiket Te teremtettél, és akikre számíthatsz, hogy Művedet kinyilvánítsd, és megkérdezem magamtól: "Miért engem hívtál?"

És az Úr, szeretettel szemlélte ezt a lelket, átlátszónak és kristályosnak találta, ahogyan Ő teremtette, és így válaszolt neki: "Kis lélek, lásd a tükörképed az Én Szememben. Ne nézd magad a világ tükrében, hanem nézd magad az Én Szemem Tükrében. A világ tükrei megmutathatják neked a korlátokat, a hibákat, a tökéletlenséget és talán a képességeket, de csak akkor fogod látni azt, hogy valójában mi vagy, ha az Én Szememben nézed a tükörképedet.

Úgy látlak, ahogy vagy. Ismerem a benned rejlő lehetőséget. Ismerem az utadat kezdettől fogva. Tudom, hogy mire lettél teremtve, mire formálódott az esszenciád és a tudatod. Ezért, kis lélek, az Én Hangomat kell meghallanod, és nem a világ hangjait, sem elméd zavaros hangját, amely oly gyakran elveszik e Föld ingerei miatt. Nyisd meg belső füledet, és hallgass az Én Akaratomra, tudva, hogy az hozzád tartozik, és senki máshoz.

Létezik egy tökéletes Akaratom az összes lény számára ezen a világon, egy olyan út, amelyen keresztül eljuthat Hozzám. És ez nem az az út, amelyet te ismersz, gyakran nem az, amelyen már tudod, hogy hogyan kell járni. Ez az út az, amelyik kikovácsolja benned azt, amire Nekem szükségem van, ez az, amelyik feltárja előtted, amit látok, amikor kis lelkedet szemlélem, mert ez fogja tudatodban felszínre hozni azt, ami vagy, és az igazság átveszi ama rétegek helyét, amellyel tudatodat elfedted.

Ezért, szeretett lélek, amikor kérek tőled valamit, ne a világ tükrében keresd a referenciádat. Nézz az Én Szemembe, lásd igazi arcodat Bennem tükröződni, és érezd magad képesnek arra, hogy teljesítsd mindazt, amit kérek tőled, mert az Én Akaratom tökéletes  a számodra.

Minden nap nyisd meg magad, hogy felfedezd magadban azt, ami az Én Szememben tükröződik: önmagadat, ahogyan Én látlak téged. És nem a hiúság, a büszkeség vagy a hamis alázat fog lakozni a szívedben, hanem Én és az Igazságom, a Gondolatom átláthatósága és tökéletessége lesz az, ami kifejezésre jut a számodra".

Gyermekek, késztessen arra benneteket ez a történet, hogy ne abban keressétek a támpontot, amit magatokban vagy a világban láttok, hanem csakis Isten Szemének mélyén. Ott fogjátok megtalálni önmagatokat.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRI MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy felébredt lélek, aki készen állt arra, hogy behatoljon az egek titkaiba, minden nap imádkozott Istenhez és az Ő segítségét kérte ahhoz, hogy leváljon a világról és ne féljen az Égtől. Ez a lélek félt a szenvedéstől, az idők átalakulásától és a bolygó változásától, mert mindez ismeretlen volt számára.

Egy nap a következő kérdést intézte az Úrhoz: "Uram, hiszek abban, hogy Te Isten vagy és hogy ezen az életen túl létezik egy nagyobb Élet. Tudom, hogy nagy illúzióban élünk, azonban ebbe belemerülve, nem vagyok képes megérteni az igazságot. Félek az idők változásától, félek a világ szenvedésétől és félek mindattól, amit át kell majd élnünk Krisztus Visszatérése előtt. Le tudod-e majd győzni Te ezeket a félelmeket a szívemben?”.

És az Úr, könyörületes pillantással szemlélve ezt a kis lelket, így válaszolt: "Amikor egy szív Bennem van, mindent másképp él meg. Számára a szenvedés felajánlássá válik és elveszti súlyát, és a fájdalom nagyobb Szeretetté alakul át.

Az idők átmenetét és mindazt, amit az emberiségnek meg kell tapasztalnia, másképp élik majd meg azok, akik Bennem vannak. Látják majd a világ zavarát, de belsejükben bölcsesség lesz. Mert azt mondom neked, szeretett lélek, hogy nem a csapások, a természet megindulása vagy az égben megjelenő jelek okozzák majd a földi lelkek szenvedését. Saját tudatlanságuk, és a felső élettel való kapcsolatuk hiánya miatt válnak majd elveszetté.

Az őket fenntartó alapok megszűnnek majd, vagyis az élvezetekkel teli és kényelmes élet szüntelen keresése, és ez lesz az emberiség legnagyobb fájdalma, minden szenvedés gyökere.

A Belém helyezett szívek nem félnek majd, mert Én békét adok nekik és megerősítem hitüket. És minél többet imádkoztok, annál inkább Bennem lesztek, és Én megadom nektek a bölcsességet. És a világ zűrzavarában és sötétségében a lelketek olyan lesz, mint a lámpa, amely megmutatja az utat, és így a Föld sója és a világ világossága lesztek. Szavam be fog teljesülni, és a próféciák beteljesülése is békét hoz majd számotokra. Ezért ne félj, hanem imádkozz és maradj kitartó hűségedben, mert azért választottalak ki, hogy fény legyél az asztalon, ez a sorsod".

Ez a történet erősítsen meg titeket, oszlassa el félelmeiteket, és helyezzen benneteket a helyes irányba, hogy imádkozzatok, és ne hagyjatok fel az imádsággal, és így találjátok meg a békét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉRNEK

Egy lélek, amely az Istennek való átadás útján halad, egy nap, miközben átélte a belső döntés egy mély pillanatát és megkísértették a világ erői, arra gondolt, hogy mindent elhagy, és beleveti magát az élet örömeibe és illúzióiba. Ez a lélek kísértésbe esett, mert azt gondolta és érezte, hogy az önátadás értelmetlen, hogy az élet fejlődése szempontjából lényegtelen, és hogy annyi erőfeszítés ellenére sem sikerül növekednie – ezért jobb lenne elhagyni ezt az utat, és belevetni magát a világba.

Miközben belsőleg azt tervezte, hogy elhagyja a szellemi utat, úgy érezte, hogy nem tudja megtenni, és hogy valami Istenhez köti őt. Félelmet és felháborodást érezve kezdte kérdezgetni az Urat, mondván: "Mondd, Uram, miért kötsz engem a Szívedhez? Miben különbözöm Tőled, ha mindig ugyanaz a láthatatlan és tökéletlen lélek vagyok a Te teremtésed végtelenségében? Miért nem engeded meg nekem, Istenem, hogy elhagyjam ezt az utat, és a világba vetve magam megtanuljam, hogy más utakon is megtaláljalak Téged úgy, mint ezen az úton?”

És mosollyal az arcán, megmutatva mennyei könyörületességét, az Úr így válaszolt: "Dönthet-e egy szerv magától úgy, hogy kimegy és a testen kívül él? Bármennyire is szeretne függetlenné válni a testen belül, és ez betegségeket és egyensúlyhiányt okoz, ez a szerv nem mehet ki magától. És ha egy nap, annyi betegség után, kivennék abból a testből, gondolod, kis lélek, hogy túlélné?

Ilyenek azok a lelkek, akik elkötelezték magukat Nekem. Minden általam teremtett lélek az Én Misztikus és Végtelen Testem sejtje, de azok, akik elkötelezték magukat Nekem, olyan szervek Bennem, amelyeknek alapvető szerepük van az élet fejlődésében, és bár nem érzékelik, de részei egy végtelen Munkának, amely nem kezdődik és nem is ér véget ebben a világban. Mivel ez így van, szeretett lélek, nem Én vagyok az, aki Szívemhez kötlek, és nem engedem, hogy más utakat kövess, hanem saját életed és a Velem való egyesülésed állapota az, ami miatt úgy érzed, hogy minden kísértés ellenére nem tudsz más utat választani.

De ez a pillanat számodra nem alkalmas a legtisztább gondolatod kifejezésére. A vakság és tudatlanság időszakán mész keresztül, amikor felhők borítják az arcodat és a szívedet, és nem látod vagy érzed az igazságot. Ahhoz, hogy ez az igazság feltáruljon előtted, ne fordulj el Szeretetemtől, és ne hagyd abba, hogy azért kiálts, hogy könyörüljek rajtad. Annak ellenére, hogy a sivatagban vagy, erőt adok neked a kitartáshoz. És még a belső szárazságban is érezni fogod, hogy Forrásom újra felszínre tör benned a mélység mélyén. A zűrzavaros időkben se hagyd abba a keresésemet, és Én békét adok neked."

Gyermekeim, ebben az Istennel folytatott párbeszédben találjanak erőt a mai elvakult lelkek, hogy keressék a Fényt és hogy Irgalomért kiáltsanak.

Áldásom van erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy lélek, amely hitt Istenben, az Ő Végtelen Létezésében, de nem tudta megérteni az ima titkait, így kérdezte az Urat: "Uram, tudom, hogy létezel, és hogy Te vagy az élet és az örökkévalóság Istene, de tudom, hogy vannak törvények, amelyek mozgatják ezt az életet, és hogy van szabad akarat, amely megadja nekünk a szabadságot, hogy benne legyünk. Mivel ez így van, Uram, nem értem az ima titkát, és nem tudom elhinni, hogy egy Rózsafüzér vagy egy egyszerű párbeszéd Veled képes átalakítani a Föld törvényeit".

Az Úr érezte a lélek kérdésének az őszinteségét, és így válaszolt: "Kis lelkem, amit igazán nem ismersz, az nem az ima ereje, hanem az Én Hatalmam és az irántad érzett Szeretetem: azt a képességedet, hogy egyesülj Velem, és azt az erőt, amit adok neked, amikor az Én Nevemben imádkozol, mert te egy drága és szeretett gyermekem vagy. És ahogyan a fiú kér apjától, és megkapja tőle azt, amire szüksége van, úgy Én, Aki mindent megtehetek, Én is megadom gyermekeimnek azt, amire szükségük van.

Az ima titka azonban még mélyebb, mert nem várom el tőletek, hogy csak azt kérjétek Tőlem, amire szükségetek van ahhoz, hogy a világ lelkeként a világban maradjatok. Azt várom, hogy azt kérjétek Tőlem, ami ezt a világot Királyságom részévé teszi. És amikor átadjátok magatokat Nekem, és megnyitjátok a szíveteket, megbocsátást adok nektek, feltárom nektek az esszenciátokban elrejtett Szeretetet, és erőt adok nektek, hogy átalakítsátok a törvényeket és az életet, ahogyan az Angyalok és Arkangyalok teszik Teremtésem újrateremtésében.

Nemcsak az ima titka ismeretlen a  számodra, kis lélek, hanem saját életed titka és Szeretetem misztériuma is ismeretlen még számodra. Ezért, még ha nem is érted, imádkozz, és hagyd a Lábamnál, Oltárom lábánál a félreértéseidet, mert ha nyitott szívet találok benned, nemcsak megértetem veled, hanem megismertetem veled, és megengedem, hogy megtapasztald mindezeket a dolgokat."

Gyermekeim, az Istennel folytatott párbeszéd által lelketek merítsen inspirációt arra, hogy napról napra többet imádkozzatok és kiáltsatok a világ átalakulásáért.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy lélek, amely mindig az igazságot kereste magában, vagy a Menny felé fordult, vagy elmerült a világban. Elmerülve a világ dolgaiban, elveszett annak vizeinek mélyén, és amikor sikerült visszatérnie a fénybe és fellélegeznie, úgy érezte, hogy nehezen tér vissza az igazsághoz, hogy összezavarodott, és már nem tudja, hogy mi a valóság.

Aztán egy napon, amikor Istennel beszélgetett magában, megkérdezte Tőle: "Uram, abban a pillanatban, amikor érzem a Jelenlétedet, a lelkem megerősödik, hogy a Te utadon járjak, de abban a pillanatban, amikor a figyelmem elterelődik Rólad, már nem sikerül Rád találnom, elveszek és belefulladok a világ dolgainak tengerébe. Istenem, hogyan tudok növekedni Benned anélkül, hogy elmerülnék a világban?"

És az Úr kérdéssel válaszolt neki: "Látod a lelkek szenvedését? Látod, hogyan szenvednek a háborúkban és viszályokban? Látod, hogyan szenvednek azok, akiknek nincs reményük? Látod, hogyan tévednek el azok, akik a sötétségben járnak? Megindítja ez a te kis szívedet?

Csukd be hát a szemed, és szemléld a belsődben a Jelenlétemet. Képzeld el, kis lélek, hogy benned vagyok. Emlékezz mindarra, amit az élet kezdetétől fogva felépítettem: a dimenziókra, a csillagokra, a magasztos valóságra és az egész Földre. Érzed, milyen kicsiny vagy? Érzed, hogy  milyen kicsiny a szenvedésed?

Amikor a világ szenvedését nézed, vagy amikor a Mennyország nagyságát nézed, találd meg ebben az erőt, hogy ne ess bele ugyanazokba a hibákba, és ne panaszkodj a kis nehézségeid miatt. Nem éri meg az erőfeszítésed, hogy enyhítsd a világ szenvedését? Nem éri meg a lemondásod, hogy közbenjárj egy lélekért? Nem éri meg az erőfeszítésed, hogy teljesítsd Tervemet? Nem éri meg a lemondásod, hogy a világ megismerje az igazi életet?

És bár életedet adod, kicsi lélek, hogy mások megismerjék a Királyságomat a földön, tudd, hogy igen, minden lemondásnak megvolt az értéke, minden erőfeszítésnek megvolt az értéke, minden győzelemnek megvolt az értéke, minden alkalommal, amikor Engem választottál, és nem a világot, megvolt az értéke.

Ezért, amikor a szíved nyugtalan, és úgy érzed, hogy inkább a világot választanád, minthogy a Szívemhez vezető utat kövesd, gondolj azokra, akik szenvednek, gondolj azokra, akik gyötrődnek, majd elmélkedj a Végtelenről, az életről, a világegyetemről, és mindez tegyen kicsivé, és váljanak kicsivé a problémáid is. Oldódjanak fel Leheletem által."

Inspiráljon benneteket ez a történet arra, hogy minden nap felülmúljátok önmagatokat, miközben szemlélitek a szenvedést, az egész életet.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy lélek, amely arra törekedett, hogy a krisztusi úton éljen és utánozza Urát, minden nap küzdött az emberi kísértésekkel és hajlamokkal, és mivel mindig úgy érezte, hogy a világ legyőzi, kérdőre vonta Istent, és azt kérdezte tőle: "Uram, hogyan győzhetem le a világ kísértéseit és a test gonoszságait, amelyek annyira leuralják az emberi állapotomat?"

És az Úr kérdéssel válaszolt neki, és így szólt hozzá: "Lelkem, nem adtam-e neked példát arra, hogy legyőzd az emberi állapotot, nem győztem-e le az emberiség romlottságát és hajlamait, törékeny és halandó testben, Fiam által? Akkor szemléld Krisztus Keresztjét, mert benne találod meg a választ a legmélyebb kérdéseidre; tested, elméd és érzéseid megmozdulnak benned, hogy átéld az átalakulást. Krisztus Szeretete által megtalálod a kulcsot és a lendületet ahhoz, hogy a krisztusi életet válaszd, és ne a világot, az élet minden olyan helyzetében, ahol kísértések elé kerülsz.

Krisztus Kíszenvedése legyen a menedéked, ahová menekülnöd kell, amikor a világ a szívedet keresi. Amikor kísértésbe esel, hogy a világ dolgait válaszd, vesd a tekintetedet a Keresztre, és szemléld az Úr minden egyes sebét. Mindez érted volt, hogy ma a Szeretetet és ne az illúziókat válaszd, hogy ma felfedezd, hogy ki vagy, és ne maradjon az arcod fátylakkal fedett.

Az emberi erkölcstelenségeket csak akkor győzheted le, ha a tudatodat megragadja a Nagyobb Szeretet, amely Krisztus felé vezet, és ez a Szeretet a Keresztben található. Ezért szemléld minden nap a Golgota Urát, és ott békét találsz".

Azért mondom el nektek ezt a történetet, hogy tudjátok, hogyan győzhetitek le a bennetek tomboló világot, a régi és az új ember közötti állandó harcot, amely a szívetekben tombol.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy szegény és a világ alapvető megélhetési eszközeitől megfosztott lélek megkérdezte az Urat, hogy hol van, és mi az oka a szenvedésének, és így szólt az Úrhoz: "Uram, én, aki annyit keresek és kérek a Te Nevedben, nem kapok választ, hanem csak egyre növekvő szenvedést és megpróbáltatást. Mondd meg nekem az okát annak, hogy miért van kiegyensúlyozatlanság ebben a világban, és miért nem kaphatok annyit, mint embertársaim."

És az Úr válaszolt neki, szintén egy kérdéssel, és így szólt hozzá: "Hol van a te kincsed, lelkecském, a földi dolgok felhalmozására való törekvésben vagy a mennyei titkok felfedezésében? Nézd hát azokat, akik valóban megismertek Engem. Tudatuk megvilágosodása lehetővé tette számukra, hogy lemondjanak a világi javakról, és mivel szegények voltak a szegények között, gazdagok voltak Előttem.

Hát elmélkedj a Fiamon, gyermekem: Azért küldtem Őt a világra, hogy gazdagságot halmozzon fel, hogy örömöket érezzen, hogy testét, elméjét és érzéseit kielégítse? Vajon Fiam példaképed-e és útmutatód-e? Őbenne van-e az a tükör, amelyben minden nap szeretnéd magadat visszatükröződve látni?

Értsd meg hát, kis lélek, hogy ennek az életnek a szenvedése és szegénysége azért van, hogy ellensúlyozza az emberiség annyi túlkapását. Ezek legyenek számodra annak szimbólumai, hogy iskolád nem a felhalmozásban, hanem a lemondásban és a hálában rejlik.

Tanítsd a világot alázatos példád által, és nyisd meg a Mennyország kapuit azok számára, akik nem ismerik ezt az igazságot, és a világtól, nem pedig Tőlem várják az életük kiteljesedésének útját.".

Azért mondom el nektek ezt a történetet, hogy megtudjátok, hogy hol van életetek igazi kincse. És amikor úgy érzitek, hogy valami hiányzik, adjatok hálát, és legyetek példaképe Isten alázatos szeretetének. Ily módon megnyitjátok a Mennyország kapuit a legtudatlanabbak előtt is."

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az egyik lélek, amely keményen igyekezett Isten Tervét teljesíteni és jobbá válni, szomorúan érezte, hogy erőfeszítései ellenére nem tudja, hogyan kell szeretni, és nem sikerült jobbá válnia, amire annyira vágyott.

Egy imádkozás alkalmával kérdőre vonta az Urat, és megkérdezte: "Uram, annyira igyekszem, hogy jobban szeressek és jobb legyek, de úgy érzem, hogy nem sikerül fejlődnöm, és hogy messze vagyok a Te Szereteted tökéletességétől és attól, hogy Hozzád hasonlítsak. Hol van az, amiről azt mondod, hogy bennünk lakozik?"

És az Úr kérdéssel válaszolt neki, és így szólt hozzá: "Lelkem, inkább Engem keresel, vagy magadat és a világot keresed? Arra figyelsz, hogy a saját tudatodat építsd, hogy másoknak tetszést szerezz, vagy arra, hogy Engem szeress teljes szívedből és egész lényedből?

Ismerd fel, hogy Én vagyok az, akinek rajtad keresztül kell szeretnie, és ahhoz, hogy elérd a Velem való mély egyesülés kinyilatkoztatását, jobban kell keresned Engem, mint önmagadat. Figyelmedet az Én Szellememre kell irányítanod,szívednek készségesen Jelenlétemben kell lennie, és mindenekelőtt ki kell építened a Velem való szellemi és lényegi kötelékedet. Ily módon Én leszek az, Aki szeret benned, és jobban fogod érezni magad, mert többet fogsz érezni Belőlem, és kevesebbet emberi korlátaidból. Életed Rólam fog beszélni, és akik megtalálnak téged, azok Engem találnak meg.

Így, kis lélek, akkor éred el a tökéletességet, ha Én tökéletes tudok lenni benned.

Ez egy hosszú és mindennapos utazás, amelyben minden nap egyre jobban keresed a Szívemet, és teret adsz Nekem magadban. De ha figyelmed arra irányul, hogy jobb legyél, és hogy szeretetedet nagyobbá és tökéletesebbé tedd, akkor mindig frusztrált leszel, és nem találod meg a békét."

Azért mondom el nektek ezt a történetet, hogy tudjátok, milyen irányban kell erőfeszítéseket tennetek, hogy arra törekedjetek, hogy szeressétek Istent, hogy megismerjétek Őt, és hogy napról napra jobban kifejezzétek Őt. Így fogjátok megtalálni a békét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy szomorúságban és keserűségben élő lélek megkérdezte az Urat, hogy mi értelme van a létezésének. Mivel tudta, hogy minden teremtmény a Szeretet kifejezésére teremtetett, és távol érezte magát attól, hogy ezt a Szeretetet megismerje és kifejezze, nem találta saját létezésének okát.

Ura Könyörületes Szemekkel nézett erre a lélekre, és egy kérdéssel válaszolt neki: "Úgy érzed, hogy nem tudod kifejezni Szeretetemet, és keserűségben és szomorúságban elmerülve élsz, de keresed-e Szívemet minden nap? Kéred-e Kegyelmemet, és törekszel-e belsőd szárazságában arra, hogy legyőzd keserűségedet, és elérd a számodra szóló Gondolatomat?"

A szenvedő és kissé elégedetlen lélek azt válaszolta az Úrnak, hogy nem keresi Őt, nem érzi Őt, csak éppen el van merülve a gyengeségeiben és a keserűségében.

Ekkor az Úr így szólt hozzá: "Te egy szeretett lélek vagy, és Én annyira szeretlek téged, amennyire te szerethetsz Engem és mindent. Azonban mióta megteremtettelek, kedves lélek, eltávolodtál az utamtól, és olyan sok ruhával és fátyollal borítottad be magad, hogy már nem tudod felismerni, ki vagy te és ki vagyok Én. Ahhoz azonban, hogy megmutathassam neked valódi arcodat, kérned kell Engem, felül kell múlnod a keserűségedet és a gyengeségeidet, a  szárazságodat és a szomorúságodat, a vágyaidat és a céljaidat, és mindazt, amiről úgy gondolkozol, hogy hogyan nyilvánulok meg az  életedben, hogyan tárulok fel előtted, és hogyan érezhetsz Engem.

Engedd, hogy cselekedjek a szívedben, és ehhez csak mondj igent Nekem, minden nap, alázattal és kitartással. Létezésed célja, hogy megtapasztald és megújítsd Szeretetemet, de ehhez a megváltás és az alázat, a lemondás és az önátadás, az önmagad legyőzése és az önátadás útja vezet, amelyben elveszíted önmagad és megtalálsz Engem, hogy csak így tudd meg, mit jelent az, hogy kifejezd és megújítsd a Szeretetemet.

Akkor kezdődik a csodám az életedben, amikor igent mondasz Nekem, de ez állandó és örökkévaló, és sokszor nem fogod észrevenni, hogy Szeretetem a szíveden keresztül munkálkodik; de mindenekelőtt bíznod kell Bennem."

Ma azért mondom el nektek ezt a rövid és mély történetet, mert a világ lelkei nem találják meg saját létezésük értelmét, de nem is keresik azt, Aki feltárhatja ezt előttük.

Nem a világban vagy az emberi célokban fogjátok megtalálni a beteljesülést és a kiteljesedést. Ahhoz, hogy megszabaduljatok a szeretetlen élet ürességétől és keserűségétől, Istent kell keresnetek, gyermekeim, és Benne a válaszokat a legmélyebb kérdéseitekre.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT